Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 11 éve
Mondjuk Tomlin iszonyat paraszt tud lenni, de valszeg kevés edző örülne neki, ha a futójátéka megszűnne. Amúgy meg ez idén a sokadik olyan sérülés lesz, ami annak köszönhető, hogy a játékosokat védik az agyrázkódástól, és a liga az alacsonyabb ütközéseket preferálja.
több mint 11 éve
Dalton és Green TO-jai elég kiábrándítóak voltak, de ami igazán aggasztó, hogy BB-nek a közelébe sem ért a DL. Ennél a jövő héten sokkal-sokkal több kell, ha a D ne fogja tudni meccsben tartani a csapatot, akkor januárban már megint nem fogunk játszani.Mondjuk azt sem vágom, hogy ha már ennyire elkezdtük nyomni a passzjátékot, akkor Sanu, aki Green sérülése idején elő tudott lépni WR1-nek, miért nem kap több labdát.
Rakják össze aki hadra fogható, aztán bízzunk benne, hogy legalább egy kört megyünk.
több mint 11 éve
vagy mikor most greent playen kívül fejelték meg.ezek benne vannak sajnos, bármikor jöhet egy sérülés.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Tomlin nekiment Nelsonnak, micsoda gyökér...gabtsiEddig is tudtuk róla. Bezzeg tavaly, Huber kiütésénél nem járt a szája.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
Tomlin nekiment Nelsonnak, micsoda gyökér...
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Teljesült a többség akarata, megy a csapat Indybe.És így is csak egy hajszálon múlott az agyonnyalt Steelers ellen. Green legyen rendben, más jelenleg nem számít.
Azt nem értem csak, hogy a D-line miért nem vitt Rösztliburgernek frissen kifőtt teát a zsebbe, akkor legalább közel kerültek volna hozzá.
Az offense kész csőd, ha éppen Hill nem alkot valamit.Mikey
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
most tovább voltunk meccsben mint a múltkor, ez mindenképpen pozitív.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Teljesült a többség akarata, megy a csapat Indybe.Azt nem értem csak, hogy a D-line miért nem vitt Rösztliburgernek frissen kifőtt teát a zsebbe, akkor legalább közel kerültek volna hozzá.
Az offense kész csőd, ha éppen Hill nem alkot valamit.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
Láttad ezt a drive-ot, meme? Dalton 7/8, 62 yard.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
Telorol írok az idegtől remegő ujakkal meg sem talalom a szerk gombotBocs hogy terhellek kedves szurkolótars csak qrva pipa vagyok. És ezt a szintet ő is hozná azt gondolom. Gyakorlatilag 5 jó paszt ő is tud hozni 1 felidő alatt. De ha így zavarok, akkor nem morgok többet.memeNem zavarsz, de erre való a szerkesztés gomb. Campbellt pedig te sem gondolhatod komolyan. Teljesen lényegtelen a mai meccs, egyedül az a fontos, hogy ne legyen sérülés.megyerikrisz
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 11 éve
Bocs hogy terhellek kedves szurkolótars csak qrva pipa vagyok. És ezt a szintet ő is hozná azt gondolom. Gyakorlatilag 5 jó paszt ő is tud hozni 1 felidő alatt. De ha így zavarok, akkor nem morgok többet.memeNem zavarsz, de erre való a szerkesztés gomb. Campbellt pedig te sem gondolhatod komolyan. Teljesen lényegtelen a mai meccs, egyedül az a fontos, hogy ne legyen sérülés.
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
Bocs hogy terhellek kedves szurkolótars csak qrva pipa vagyok. És ezt a szintet ő is hozná azt gondolom. Gyakorlatilag 5 jó paszt ő is tud hozni 1 felidő alatt. De ha így zavarok, akkor nem morgok többet.
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 11 éve
Szerintem inkább lefekszem... Jobban járokmemeMi is jobban járunk, mert hajnal fél 5kor mondatonként küldöd a hozzászólásokat. Hogy Dalton kire képes, mind tudjuk. A megoldást mondjad, nem azt, hogy "fú de szar." azzal nem vagyunk előrébb. Kit raknál a helyére? Campbellt?
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
Szerintem inkább lefekszem... Jobban járok
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 11 éve
Mindeki minket akar a Po-ban, Mondhatjuk minden csapatnál szmöre a favorit. Vajon miért? Bármit csinálhat a 2. félidőben akkor sem értem meddig erőltetjük még...
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 11 éve
Ennyire gyenge erősen limitált passzjátékkal nem lehet nyerni. Dalton megint fostalicska.a még egy középszerű qb szintjét sem üti meg. Sose lesz jobb. Sajnos a D sem pörgött fel mára
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 11 éve
én is indybe mennék, de a ravens se rossz matchup. csak x ne legyen 😀
ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Őszintén én is Indybe mennék. Van miért törleszteni és csak nem játszunk mégegyszer annyira szarul.Akkor, ha nyer a csapat a Steelers ellen, fogadja a Ravenst, ha nem, akkor utazik Indianapolisba jövő héten.Magam részéről nem lenne bajom az Indyvel sem. Extra motiváció az é vközbeni meccs miatt, Luck sincs kirobbanó formában, rengeteg sérült.... meg aztán a Super Bowlig mindenkit meg kell vernünk, aki az utunkba kerül! 😀megyerikrisz
Inkább jöjjön a Bóltimóór. 😊Mikey
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 11 éve
Akkor, ha nyer a csapat a Steelers ellen, fogadja a Ravenst, ha nem, akkor utazik Indianapolisba jövő héten.Magam részéről nem lenne bajom az Indyvel sem. Extra motiváció az é vközbeni meccs miatt, Luck sincs kirobbanó formában, rengeteg sérült.... meg aztán a Super Bowlig mindenkit meg kell vernünk, aki az utunkba kerül! 😀
Inkább jöjjön a Bóltimóór. 😊Mikey
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
Ha nyerünk jön a Ravens. Bár harmat gyengék voltak a Texans ellen és most is, és szezon közben kétszer vertük őket, annyira mégsem lenne nagy öröm egy újabb meccs ellenük. Jó, ehhez először underdogként meg kellene lepni a Steelerst, ami nagyon nem lesz egyszerű.
több mint 11 éve
Akkor, ha nyer a csapat a Steelers ellen, fogadja a Ravenst, ha nem, akkor utazik Indianapolisba jövő héten.Inkább jöjjön a Bóltimóór. 😊
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
Ettől még bekaphassák! 😀megyerikrisz++
Ezek után kíváncsian várom, milyen eltitkolt sérülések fognak napvilágot látni a rájátszás | = Super Bowl-győzelem | után.
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
Igaz, az újra felesleges volt, elvitt a lendület. Ettől még bekaphassák! 😀Amúgy felületesen olvastalak, ill. részben te is félre írtál valamit. 😊Bizony, ráadásul nem is a meccsen sérült meg, hanem már a training camp alatt. Lett volna idejük alaposan diagnosztizálni...megyerikriszEifertnek hivatalosan is ennyi, két hete újra műtötték a vállát.megyerikriszMost lökném bele az Ohio folyóba egy tetszőleges cincinnati hídról az orvosi stáb minden egyes tagját egy jókora betontömbbel a lábára kötve.
Ja és Lewist is.Mikey
Mert azt írtad, hogy újra műtötték a vállát, ami nem igaz, mert - most olvasom - ez első műtét volt.
Az eredeti terv az volt, hogy szezon után műtik meg a még offszízönben megsérült vállát.
Tehát volt egy műtétre váró vállsérülése, majd az első héten beszedett emellé egy könyökficamot, ami miatt azóta se játszott.
Ezek után mondom azt, hogy legalábbis a hivatalos indoklás szerint.
És az offszízönre tervezett vállműtétjét hozták előre két héttel ez előttre, ez derült most ki.
...
Hát gratulálok nekik.Mikey
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
Amúgy felületesen olvastalak, ill. részben te is félre írtál valamit. 😊Bizony, ráadásul nem is a meccsen sérült meg, hanem már a training camp alatt. Lett volna idejük alaposan diagnosztizálni...megyerikriszEifertnek hivatalosan is ennyi, két hete újra műtötték a vállát.megyerikriszMost lökném bele az Ohio folyóba egy tetszőleges cincinnati hídról az orvosi stáb minden egyes tagját egy jókora betontömbbel a lábára kötve.
Ja és Lewist is.Mikey
Mert azt írtad, hogy újra műtötték a vállát, ami nem igaz, mert - most olvasom - ez első műtét volt.
Az eredeti terv az volt, hogy szezon után műtik meg a még offszízönben megsérült vállát.
Tehát volt egy műtétre váró vállsérülése, majd az első héten beszedett emellé egy könyökficamot, ami miatt azóta se játszott.
Ezek után mondom azt, hogy legalábbis a hivatalos indoklás szerint.
És az offszízönre tervezett vállműtétjét hozták előre két héttel ez előttre, ez derült most ki.
...
Hát gratulálok nekik.
...
Nem is olvastam semmiféle vállsérüléséről.
De ugye csak 2-3 hetet hagy majd ki...
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 11 éve
Bizony, ráadásul nem is a meccsen sérült meg, hanem már a training camp alatt. Lett volna idejük alaposan diagnosztizálni...Eifertnek hivatalosan is ennyi, két hete újra műtötték a vállát.megyerikriszMost lökném bele az Ohio folyóba egy tetszőleges cincinnati hídról az orvosi stáb minden egyes tagját egy jókora betontömbbel a lábára kötve.
Ja és Lewist is.Mikey
"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.