Újra működik a regisztráció és az email küldés a feliratkozott topikokra!

Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
kizártnak tartom h tudna LT-t játszani, de nem gondolom, hogy ma már akkor a különbség van a két OT poszt között, mint 5-10 éve. igen finom pass rusherek játszanak az erős oldalon is, akár szituációs alapon, rotációban. már nem csak az a fontos, hogy a futást tartsa egy bal oldali end v lolb ezért kevés lenne az, hogy csak futásblokkolásban jó Smith. de megmutatta, hogy jó pass rusherek ellen sem jön zavarba.
Egyedül Brandon Graham volt az aki komolyan zavarba tudta hozni, se Cameron Wake, Von Miller, Woodley, Justin Houston, se a Giants DE-k, akik épp szembe jöttek, nem tudtak komoly gondot okozni neki.

nem elég atletikus LT-nek, de jobb oldalra nem nagyon kívánhatsz jobban imho. bár nyilvánvalóan Zeitler kiváló játéka is kellett ehhez, de egyszerűen domináltunk jobb oldalt.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 165 — vaccpáör fan
Smith nem csak Dalton, hanem a futás miatt is rettentő fontos lenne. Én évi 8 misivel elégedett lennék, sok pénz, de előbbre vagyunk, mintha egy szarnak fizetnénk keveset.
Inkább MJ-től tartok, jó lenne, ha maradna, de amikor ennyire mondják, hogy maradni akar, mindent megtenne érte, hajlik az egyezségre, stb... na akkor szokott jönni a bumm, és holnap már máshol van. Ne legyen igazam.megyerikrisz
Más kérdés, hogy melyiknek mertek inkább tízmilliós garantált fizut nyomni a markába.
Csöcsi ilyen szempontból szvsz még mindig kockázat.Gyulus
igen erre utaltam is.
de talán nem akkora kockázat már, mint amikor rádobták a #6 overallt és a 6 éves 42 millió dolláros szerződést, amelyből végül csak 21 lett garantált. ezt aki vele dolgozik nap mint nap jobban meg tudja ítélni, mint mi innen, de kérdőjel az van bőven. egy igazán jó szezonja volt, akárcsak MJ-nek, de Smith talán még nem érte el a plafont, amivel MJ-vel kapcsolatban nem vagyok olyan biztos.
gabtsi
Kérdés, hogy Andre Smith-t hogy látja a liga többi része? Mert ha nem hiszik el róla, hogy LT poszton is tud játszani, akkor nagyon nehéz elképzelni, hogy bárki akár évi 6-10 milliót fizessen érte, hogy RT legyen náluk. Loadholttal figyelhetik egymást, hogy ki szerződik újra korábban.
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Smith nem csak Dalton, hanem a futás miatt is rettentő fontos lenne. Én évi 8 misivel elégedett lennék, sok pénz, de előbbre vagyunk, mintha egy szarnak fizetnénk keveset.
Inkább MJ-től tartok, jó lenne, ha maradna, de amikor ennyire mondják, hogy maradni akar, mindent megtenne érte, hajlik az egyezségre, stb... na akkor szokott jönni a bumm, és holnap már máshol van. Ne legyen igazam.megyerikrisz
Más kérdés, hogy melyiknek mertek inkább tízmilliós garantált fizut nyomni a markába.
Csöcsi ilyen szempontból szvsz még mindig kockázat.Gyulus
igen erre utaltam is.
de talán nem akkora kockázat már, mint amikor rádobták a #6 overallt és a 6 éves 42 millió dolláros szerződést, amelyből végül csak 21 lett garantált. ezt aki vele dolgozik nap mint nap jobban meg tudja ítélni, mint mi innen, de kérdőjel az van bőven. egy igazán jó szezonja volt, akárcsak MJ-nek, de Smith talán még nem érte el a plafont, amivel MJ-vel kapcsolatban nem vagyok olyan biztos.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Smith nem csak Dalton, hanem a futás miatt is rettentő fontos lenne. Én évi 8 misivel elégedett lennék, sok pénz, de előbbre vagyunk, mintha egy szarnak fizetnénk keveset.
Inkább MJ-től tartok, jó lenne, ha maradna, de amikor ennyire mondják, hogy maradni akar, mindent megtenne érte, hajlik az egyezségre, stb... na akkor szokott jönni a bumm, és holnap már máshol van. Ne legyen igazam.megyerikrisz
Más kérdés, hogy melyiknek mertek inkább tízmilliós garantált fizut nyomni a markába.
Csöcsi ilyen szempontból szvsz még mindig kockázat.Gyulus
Szerintem azért nem jelent akkora kockázatot. Az idei teljesítménye frankó volt, ráadásul, ha jól emlékszem, sérülés nélkül tolta végig az évet. Jó játékos, jó pénzt kell neki adni, mert ha mi nem, akkor megadja neki más.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 13 éve
Gyulus 1 037 — Count Zero
Smith nem csak Dalton, hanem a futás miatt is rettentő fontos lenne. Én évi 8 misivel elégedett lennék, sok pénz, de előbbre vagyunk, mintha egy szarnak fizetnénk keveset.
Inkább MJ-től tartok, jó lenne, ha maradna, de amikor ennyire mondják, hogy maradni akar, mindent megtenne érte, hajlik az egyezségre, stb... na akkor szokott jönni a bumm, és holnap már máshol van. Ne legyen igazam.megyerikrisz
Más kérdés, hogy melyiknek mertek inkább tízmilliós garantált fizut nyomni a markába.
Csöcsi ilyen szempontból szvsz még mindig kockázat.
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
amen 😊
mondjuk túlfizetni nem fogjuk őket az biztos 😊 csak jó lenne már valami hír így két héttel a nyitás előtt, hogy egyeztetünk ezerrel. bár nyilván így van, csak a Bengals beat writerek is kb ugyanúgy a twitterről tudnak meg bármilyen hírt, mint mi.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 836
Szvsz maradni fog mindkettő.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 13 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Smith nem csak Dalton, hanem a futás miatt is rettentő fontos lenne. Én évi 8 misivel elégedett lennék, sok pénz, de előbbre vagyunk, mintha egy szarnak fizetnénk keveset.
Inkább MJ-től tartok, jó lenne, ha maradna, de amikor ennyire mondják, hogy maradni akar, mindent megtenne érte, hajlik az egyezségre, stb... na akkor szokott jönni a bumm, és holnap már máshol van. Ne legyen igazam.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
nyakunkon a piacnyitás, nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a két top FA-val.

André Smith kapcsán elég nagy a csend, de olyanokat hallani, hogy 8-9 millió/év körül lehet az értéke, amit én egy kicsit sokallok. sőt tartok tőle, hogy a garantált részében nem lesz hajlandó annyit adni a csapat, mint amit Smith és menedzsmentje kérne. álá Joshep.
viszont már most is a legjobban fizetett RT-k egyik, ha nem a legjobb éppen, a tavalyi cap száma cca 8M körül van, amihez képest én biztosan nem adnék sokkal többet, hiába volt domináns szinte a teljes év során. máskülönben az átellenes oldalon ott van Whit, aki nagyjából hasonló áron hosszabbított, bár az ő elkötelezettsége soha nem is volt kérdés. De Smith csak 26 éves, és nagy szükségünk van rá, nem kellene a drafton lutrizni. de a két top FA közül őt kevésbé gondolom engedményre hajlandónak.

a másik Michael Johnson, aki szintén a 26-ot tölti lassan, és abszte premier poszton játszik. szerintem nem _annyira_ jó mint sokan mondják - no1 FA mindenkit figyelembe véve. viszont ő minden kétséget kizáróan elkötelezett a program iránt, nagyon komolyan részt vesz a közösség építésében, jótékonykodik, és nagyon népszerű Cincinnatiben. az egyik legtöbbet használt tagja a DL-nek, ami viszont kicsit a teljesítménye rovására is megy. a futás elleni védekezése viszont kiemelten fontos a csoportban, ha tudnánk mellé kiegészítő embert találni, akkor talán még hatékonyabb lehetne, de akkor meg nem biztos h megérné azt a pénzt amibe kerülhet.

utóbbinak inkább adnék nagy aláírási pénzt, hogy a capszámot csökkentsük, előbbinek inkább incentive-ekkel teli szerződést, teljesítményfüggő bónuszokkal, amibe félek nem fognak belemenni, mert máshol olyan éhesek egy átlag feletti OT-re, hogy bármit odaadnának.

a franchise tag egy lehetséges opció, de borzasztó sokba kerül mindkét poszton, és inkább MJ esetén lenne hasznos sztem.

a piaci érték alapján (pass rush és pazar OT éhséget kalkulálva) sztem alsó hangon 14-15 millióba kerülne mindkét ember megtartása. és akkor jövőre jön Dunlap, illetve Geno és a szezon végén Green, utóbbi kettőnek ráadásul minden idők szerződését kell majd adni.

nem könnyű, tartok tőle lesz vezéráldozat idén, de ne legyen igazam. ha dönteni kell ? hajszállal Smith felé hajlok, de csak Dalton miatt. nehéz ügy.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 321
Sok újdonság ebben tényleg nincs. Szvsz Geathers helyett sokkal jobb lenne megtartani Wallace Gilberryt vagy visszahozni Frostee Ruckert. Meg az LB sorral is jó lenne valamit kezdeni, bár a szokásos kukázás, bustmentés azért már megkezdődött 😊
több mint 13 éve
85 Cincinnati Bengals 363
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/n09svliq2qdhjjxusort
Offseason Forecast: Cincinnati Bengals
After posting a winning record in back-to-back seasons for the first time in 30 years, the Cincinnati Bengals need an infusion of playmakers to get over the playoff hump, Chris Wesseling writes.


a legtobb info nyilvan nem lesz uj, de megiscsak jo bengalsos cikkeket olvasni a hivatalos NFL oldalon


I have been a Bengals fan for as long as I remember
so I'm used to the season being over in November
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 836
Egyébként a pletykák - és Joe Reedy tweetje - szerint Hue Jackson lesz Jim Anderson utódja. Valamikor a jövő héten lehet a hivatalos bejelentés.Mikey
Tegnap be is jelentették hivatalosan, Jackson RB edző lesz, és mellé HC asszisztens is.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 13 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Adam Zimmert, Mike öccsét nevezték ki assistant DB coach-nak, gyűlik a család😀

Közben a barnák elengedték Ruckert, ha nem kér sokat, én örülnék a visszatérésének.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 13 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
A punterek megtartása mennyire szokott gondot jelenteni? Huber szerintem idén nagyon magas szinten tolta, örülnék neki, ha maradna.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 13 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
A 'vajon újraigazoljuk-e Rey Maualugát?' kérdés megválaszolásához egy kis segítség:

The Cincinnati Bengals middle linebacker didn’t help his chances of earning a big deal as he approaches free agency for the first time in his career. The former second-round pick was beaten for a linebacker-leading 35 first downs, though his two touchdowns surrendered ensured he wasn’t the worst offender.

Of the 85 passes targeting players he covered (or nearest to in zone coverage), 77.6 percent led to receptions, accounting for 713 yards receiving and an opposing quarterback rating of 109.5.
Mikey
Elég beszédesek az utolsó 3 sor statisztikái...

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 836
A 'vajon újraigazoljuk-e Rey Maualugát?' kérdés megválaszolásához egy kis segítség:

The Cincinnati Bengals middle linebacker didn’t help his chances of earning a big deal as he approaches free agency for the first time in his career. The former second-round pick was beaten for a linebacker-leading 35 first downs, though his two touchdowns surrendered ensured he wasn’t the worst offender.

Of the 85 passes targeting players he covered (or nearest to in zone coverage), 77.6 percent led to receptions, accounting for 713 yards receiving and an opposing quarterback rating of 109.5.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 13 éve
MarioAna 1 997
Nem hiszem, hogy a kettő ugyanaz. Csak nem hiszem, hogy egy 180fontos RB kellene nekünk, akit első héten IR-re tesznek, lásd Jahvid Best...ő azér kompaktabb, de nem lassú (4.5 körüli 40yard). Nem egy CJ2K persze, de a kettő közötti átmenet véleményem szerint már jó lenne. Lacy sem fog 80-90yardos futásokat termelni a sebességével, Barner meg nekem nagyon úgy tűnik, hogy az Oregeon játékából lett ilyen eredményes, nem sok break-tacklet láttam tőle, többnyire csak a blokkok mögött futott nagyon gyorsan 😀.MarioAna
A Senior Bowl után kíváncsi leszek, milyen időt fut a combine-on, mert a sebessége egyáltalán nem volt meggyőző. Taylor szerintem nem tudna új dimenziót hozni a Bengals futójátékába, nem ilyen RB-re van szükség BJGE mellé/mögé.vassadi
Lehetséges, mint írtam is, NCAA meccseket annyira nem néztem, pár highlight videót, és walterfootball és társai oldalt olvastam utána, aztán 2.kör végére őt találtam értelmes húzának.

Burrow > Luck valaha is
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 908
Nem hiszem, hogy a kettő ugyanaz. Csak nem hiszem, hogy egy 180fontos RB kellene nekünk, akit első héten IR-re tesznek, lásd Jahvid Best...ő azér kompaktabb, de nem lassú (4.5 körüli 40yard). Nem egy CJ2K persze, de a kettő közötti átmenet véleményem szerint már jó lenne. Lacy sem fog 80-90yardos futásokat termelni a sebességével, Barner meg nekem nagyon úgy tűnik, hogy az Oregeon játékából lett ilyen eredményes, nem sok break-tacklet láttam tőle, többnyire csak a blokkok mögött futott nagyon gyorsan 😀.MarioAna
A Senior Bowl után kíváncsi leszek, milyen időt fut a combine-on, mert a sebessége egyáltalán nem volt meggyőző. Taylor szerintem nem tudna új dimenziót hozni a Bengals futójátékába, nem ilyen RB-re van szükség BJGE mellé/mögé.
több mint 13 éve
MarioAna 1 997
3/22: Stepfan Taylor, RB, Stanford - jó OL mögött futott elvileg, de tud ő eredményes lenni magától is. Jól olvassa a blokkokat, jól vált irányokat, nagyon alacsonyan fut, és képes nagy játékokra. Pont ő kell nekünk, hasznosabb lehet mint a Lacy stílusú futók.MarioAna
Tehát azt mondod, hogy még egy BJGE kell nektek?vassadi
Nem hiszem, hogy a kettő ugyanaz. Csak nem hiszem, hogy egy 180fontos RB kellene nekünk, akit első héten IR-re tesznek, lásd Jahvid Best...ő azér kompaktabb, de nem lassú (4.5 körüli 40yard). Nem egy CJ2K persze, de a kettő közötti átmenet véleményem szerint már jó lenne. Lacy sem fog 80-90yardos futásokat termelni a sebességével, Barner meg nekem nagyon úgy tűnik, hogy az Oregeon játékából lett ilyen eredményes, nem sok break-tacklet láttam tőle, többnyire csak a blokkok mögött futott nagyon gyorsan 😀.

Burrow > Luck valaha is
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 908
3/22: Stepfan Taylor, RB, Stanford - jó OL mögött futott elvileg, de tud ő eredményes lenni magától is. Jól olvassa a blokkokat, jól vált irányokat, nagyon alacsonyan fut, és képes nagy játékokra. Pont ő kell nekünk, hasznosabb lehet mint a Lacy stílusú futók.MarioAna
Tehát azt mondod, hogy még egy BJGE kell nektek?
több mint 13 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
jelenleg ez a legvalószínűbb.
azt azért még hozzá kell tenni, hogy burfict kapcsán is vannak kérdőjelek, végig tudja e csinálni az offszezont minden probléma nélkül, mennyire szédíti meg a siker, stb. a pályán jó volt, nem kiemelkedő egyelőre de nagyon biztató. az biztos, hogy neki a természetes pozíciója a mike, így a willben kicsit pozíción kívül volt, ráadásul a legjobb LB a keretben (Thomas Howard) szintén ezen a poszton játszik, csak egy térdsérülés miatt korán IR-re került. ráadásul Howard FA a szezon végén, így az ő visszaigazolásától, illetve egészségi állapotától is függ sztem, hogy mi lesz Rey sorsa.
ha Howard visszajön és olyan jó lesz mint előtte, és Burfict sem okoz semmi galibát, akkor Burfict lesz a mike, Howard a will (egyben a két nickel LB) és Maualuga kereshet magának csapatot ha kezdő akar lenni.

persze minden részletet nem látunk innen, csak leginkább meccseket, de valószínűleg nem véletlenül osztotta ki Maualugának 3 év után a kapitányi felvarrót Marvin.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
clbass New Orleans Saints 3 172 — Saints fan
Sziasztok! Lehet arról tudni valamit pletyka szinten, hogy marad e nálatok Maualuga. Amennyiben nem, van rá esély, h Burfict visszakerül középre? Hatalmas a potenciál abban a srácban!
több mint 13 éve
MarioAna 1 997
Nagyon unatkoztam, így jöjjön tőlem egy kis offseason kalandozás, illetve Mock Draft (abszolút szubjektív, de próbálok a lehető legértelmesebbet összehozni).

FA-k újraigazolása: Adam Jones CB, Andre Smith OT, MJ93 DE, Thomas Howard OLB (csak ha kis pénzért aláír), Wallace Gilberry DE, Terrance Newman CB, Mike Nugent K, Dennis Roland OT, Jeromy Miles (RFA) S.

FA-k elengedése: Rey Maualuga MLB, Cedric Peerman, RB, Brandon Tate, KR/WR, Pat Sims, DT, Brian Leonard FB/RB, Dan Skuta OLB, Bernard Scott RB, Bruce Gradkowski QB.

Esetleges Free Agent igazolások:
Anthony Fasano TE (jól blokkoló TE, ha Orson Charles nem fejlődik nagy iramban, akkor Gresham mellé párba futásnál jól jöhet), Austin Collie WR (darabra, kis pénzért), King Dunlap OT (elit méretek, nem a legjobb OT de cserének megtenné, OT poszton véknyak vagyunk, Charlie Peprah S (hiányposzt, rotációban felkerülne néha a pályára, sok a project player nálunk, de egyik sem kezdő kaliber. Ő sem az, de kevésbé elveszett mint a Sands/Mays páros), Kaluka Maiava OLB.

DRAFT:
1/21: Ezekiel Ansah, DE, BYU.-needre, value, sőt sokan autofellációt végeznének ezen húzás hatására, már ezért is megéri 😀.
2/5: Kevin Minter ILB, LSU - Burfict így maradhat OLB.
2/23: Cordarrelle Patterson, WR, Tennessee - magas, nagyon gyors, nagyon YAC termelő WR, nagyon sokat segítene Green mellé. Ha itt még bent lesz, kedvenc pickem lenne.
3/22: Stepfan Taylor, RB, Stanford - jó OL mögött futott elvileg, de tud ő eredményes lenni magától is. Jól olvassa a blokkokat, jól vált irányokat, nagyon alacsonyan fut, és képes nagy játékokra. Pont ő kell nekünk, hasznosabb lehet mint a Lacy stílusú futók.
4/21: Isaiah Johnson*, FS, Georgia Tech. - szokásos Safety húzás, egyszer csak bejön majd.
5/23: Tyrann Mathieu, CB/S, LSU : ha Zimmer nem farag belőle embert, akkor senki. Egy playmaker állat, nagyon sok off-field problémával. Méretei nem NFL készek, de ezt kompenzálja a nagy játékaival. Egy esélyt megérdemel, UDFA-ként is lehet hozzánk kerülne, de túl nagy rizikó van benne, hogy valaki elviszi.
6/22: Marcus Lattimore, RB, South Carolina - IR-en tölthet egy évet, RB kérdést megoldjuk Taylor-BJGE-Herron 3assal, aztán ő még nagyon jó lehet, ha felépül a sérüléséből.
6/29: Tanner Hawkinson, OT, Kansas - depth

Megjegyzem, hogy sok NCAA meccset nem láttam, de olvasgattam sokat a prospectek után. Egyedül a Honey-Badger húzás tűnhet irreálisnak, illetve Lattimore fölöslegesnek, de mindkettőben van potenciál bőven, és nagyon sokat nem veszítünk velük, látva jó pár húzásunkat korábbról (Whalen, Moch, Sands és társai...)

Burrow > Luck valaha is
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 836
Egyébként a pletykák - és Joe Reedy tweetje - szerint Hue Jackson lesz Jim Anderson utódja. Valamikor a jövő héten lehet a hivatalos bejelentés.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 13 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 836
Tud valaki valami pontosabbat, hogy miért műtik Withworth térdét? Annyit találtam, hogy nem komoly és hogy felépül, mire kezdődik az új szezon.megyerikrisz
Big Whit maga válaszol.

"It's just a little repair. Nothing big. Everybody in the league deals with something like this. I did it about two years ago and it just wasn't getting any better. Now we've got a chance to get something done with plenty of time to rest."

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May