Dallas Cowboys

34 feliratkozó

több mint 6 éve
rva 4 712 — Me for President!
szerintem Jaylon sem az , aki tavaly volt
legalábbis coverage-ben tuti nem az, futás ellen még szo-szo

Byron kezd magára találni, és Brown-nak megint volt 2 PBU-ja fontos helyzetben, kiismerhetetlen a csóka

statisztika alapján jó a defense, de szemre nagyon gyenge a teljesítmény
több mint 6 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 971 — Pfizer & Moderna fan
jaja, nehéz lesz ráadásul a Saints pályán lesz.

úgy tűnik közben a Giants is fel élet, izgi lesz még ez a csoport.

több mint 6 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
Na szoval 3-0. 2008 óta először. Most ugy néz ki, igazábol majd a Packers ellen lesz az első tényleg reálisabb erőmérő.

Ha valamibe mégis megkapaszkodnék már most mint pozitivum az az, hogy mióta követem a csapatot én most látom először azt, hogy a gyenge csapatokat tényleg ugy dominálja a Dallas, ahogy azt egy magát contender csapatnak tartó társaságtól várná. Eddig ezeket a meccseket is javarészt borzasztó izzadtság szagúan hoztuk, vagy beszoptuk mint trap game. Igazábol az eddigi 3 csapat csak negyedekig tudott ellenfele lenni a Cowboysnak.
Cowboykarcsi90
Azért a jövő heti NO meccs se lesz sétagalopp.
A következő két meccsen meglátjuk hol tart a csapat.
több mint 6 éve
Blevi 9 061 — Lions & Cowboys fan
Nyertunk de a D-line szamomra tovabbra is aggaszto.
Blevi
Meg a secondary és ne menjünk el a linebackerek mellett sem. 😊
gyeek
Szerintem az LB sor oke. Jaylon es LVE ma jok voltak. Igazabol Chido szivott ma de szerencseje sem igazan volt.
A nyomast keveslem es azt hogy nem igazan dominaljuk a Los-t, pedig ezt nem PO csapatok ellen nyomtuk. Quinn viszont jo lehet.

Szerkesztette: Blevi
több mint 6 éve
gyeek LSU Tigers 8 724 — Grady Judd fan
Nyertunk de a D-line szamomra tovabbra is aggaszto.
Blevi
Meg a secondary és ne menjünk el a linebackerek mellett sem. 😊

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 6 éve
Blevi 9 061 — Lions & Cowboys fan
Nyertunk de a D-line szamomra tovabbra is aggaszto.
több mint 6 éve
Cowboykarcsi90 3 593 — …not me…Im in my prime!
Na szoval 3-0. 2008 óta először. Most ugy néz ki, igazábol majd a Packers ellen lesz az első tényleg reálisabb erőmérő.

Ha valamibe mégis megkapaszkodnék már most mint pozitivum az az, hogy mióta követem a csapatot én most látom először azt, hogy a gyenge csapatokat tényleg ugy dominálja a Dallas, ahogy azt egy magát contender csapatnak tartó társaságtól várná. Eddig ezeket a meccseket is javarészt borzasztó izzadtság szagúan hoztuk, vagy beszoptuk mint trap game. Igazábol az eddigi 3 csapat csak negyedekig tudott ellenfele lenni a Cowboysnak.

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 6 éve
rva 4 712 — Me for President!
félidőben mi történt? egyrészt a Miami összeomlott, nyilván a jobb oldali tackle kiválása érzékenyen érintette őket, de ez még nem ok ekkora leolvadásra
a Cowboys összeszedett több, mint 100 yard büntetést, és mégis kétszámjegyű győzelem, 30-nál több szerzett ponttal... nem értem

ja, az Eagles kikapott 😀
több mint 6 éve
gyeek LSU Tigers 8 724 — Grady Judd fan
So far so shite...

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 6 éve
gyeek LSU Tigers 8 724 — Grady Judd fan
Azért ez a Taco elküldés, ez érett már egy ideje.

(Nézve a spotrac-ot, nem nyertünk sajnos anyagilag semmit Taco elküldésével. Arcsi szerint ha valakinek kell, akkor viszont igen.

The Cowboys have released defensive end Taco Charlton. If Charlton is claimed by another team, the Cowboys would not owe him any of the guaranteed money in his contract. If he goes unclaimed and signs with a lower salary, the Cowboys would have to make up the difference in the guaranteed money.

Szurkoljunk!)

Charlie Firpo
valaki olcsón úgyis bepróbálja, ahogy mi is elhoztuk a Packers korábbi második körös safety-jét Josh Jones-t tryout-ra, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.
rva
Bejött: Miami
Charlie Firpo
"Free me!"
🙂😀😄😃🤣😆😂😅😉

Mementonak elmúlt vasárnapra, ez a drive 1:37:48 -tól nagyon ígéretes. Ilyen offenset szeretnék látni! Davisnek és Burkhardtnak is izgatottan csorgott a nyála. 😀

Plusz az a játék 1:42:04 -nél...
 www.youtube.com/watch?v=De7Ds6gojns&t=5868s

Szerkesztette: gyeek

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 6 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Azért ez a Taco elküldés, ez érett már egy ideje.

(Nézve a spotrac-ot, nem nyertünk sajnos anyagilag semmit Taco elküldésével. Arcsi szerint ha valakinek kell, akkor viszont igen.

The Cowboys have released defensive end Taco Charlton. If Charlton is claimed by another team, the Cowboys would not owe him any of the guaranteed money in his contract. If he goes unclaimed and signs with a lower salary, the Cowboys would have to make up the difference in the guaranteed money.

Szurkoljunk!)

Charlie Firpo
valaki olcsón úgyis bepróbálja, ahogy mi is elhoztuk a Packers korábbi második körös safety-jét Josh Jones-t tryout-ra, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.
rva
Bejött: Miami

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.

Szerkesztette: Charlie Firpo

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 6 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
ez nem jó hír.

 twitter.com/Rotoworld_FB/status/1173957915075465218
100yard
Donovan Wilson time, baby!
rva
Asszem Ő meg IR-en van nem?
Cowboykarcsi90
Nincs, és nem is volt, csak megsérült az előszezonban, de múlt héten már edzett.
több mint 6 éve
Cowboykarcsi90 3 593 — …not me…Im in my prime!
ez nem jó hír.

 twitter.com/Rotoworld_FB/status/1173957915075465218
100yard
Donovan Wilson time, baby!
rva
Asszem Ő meg IR-en van nem?

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 6 éve
rva 4 712 — Me for President!
ez nem jó hír.

 twitter.com/Rotoworld_FB/status/1173957915075465218
100yard
Donovan Wilson time, baby!
több mint 6 éve
100yard Dallas Cowboys 1 404
ez nem jó hír.

 twitter.com/Rotoworld_FB/status/1173957915075465218
több mint 6 éve
gyeek LSU Tigers 8 724 — Grady Judd fan
ex figyelő:
Beasley 40yard W
Swaim 17yard L
beltazor
2 forduló exek:
Beasley 83yard W
Swaim 14yard L
beltazor
Charvarius Ward INT.

Idén már stabil kezdő a Chiefsben, azt a tradet kissé bánhatja a Cowboys.

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.

"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 6 éve
beltazor Michigan Wolverines 2 971 — Pfizer & Moderna fan
ex figyelő:
Beasley 40yard W
Swaim 17yard L
beltazor
2 forduló exek:
Beasley 83yard W
Swaim 14yard L

több mint 6 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 266 — Cowboys fan
Mas Quinn lesz mar jovo heten. Remelem tud hozzatenni a D-linehoz, mert egyelore vekonynak tunik.

Editke: Gallup 2-4 het. Taco pedig menne dallasbol (free me).
Blevi
Persze ellenünk még szépen fickándozott...
warr_b
én amiatt csodálkozom, hogy Zeke nincs a sérültlistán, mintha meccs közben azt emlegette volna Pam Oliver, hogy megsérült a válla.

csak az utolsó két drive-ra visszatették, hogy menjen az idő, meg haladjon a csapat is.

Szerkesztette: slowmotion
több mint 6 éve
warr_b Washington Commanders 30 553 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Mas Quinn lesz mar jovo heten. Remelem tud hozzatenni a D-linehoz, mert egyelore vekonynak tunik.

Editke: Gallup 2-4 het. Taco pedig menne dallasbol (free me).
Blevi
Persze ellenünk még szépen fickándozott...

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 6 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 266 — Cowboys fan
láttad Brown-t játszani? na azért kell erőltetni.
slowmotion
hát eléggé vakon volt, de ez azért nem jellemző rá
rva
Hullámzó a fiú, mint a Balaton. 16-ban jó volt, 17-nem annyira, 18-megint jó volt, idén nem annyira.
Az a peche, hogy a vele futó Jourdan meg jó.
Charlie Firpo
nemtom, nekem a tavalyi szezonjától sem esett le az állam. tavaly Jourdan volt az ügyeletes ügyes fiú, meg Awuzie, nem?
több mint 6 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
láttad Brown-t játszani? na azért kell erőltetni.
slowmotion
hát eléggé vakon volt, de ez azért nem jellemző rá
rva
Hullámzó a fiú, mint a Balaton. 16-ban jó volt, 17-nem annyira, 18-megint jó volt, idén nem annyira.
Az a peche, hogy a vele futó Jourdan meg jó.

Szerkesztette: Charlie Firpo

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.
több mint 6 éve
rva 4 712 — Me for President!
láttad Brown-t játszani? na azért kell erőltetni.
slowmotion
hát eléggé vakon volt, de ez azért nem jellemző rá
több mint 6 éve
Charlie Firpo Dallas Cowboys TCU Horned Frogs 4 576
Mas Quinn lesz mar jovo heten. Remelem tud hozzatenni a D-linehoz, mert egyelore vekonynak tunik.

Editke: Gallup 2-4 het. Taco pedig menne dallasbol (free me).
Blevi
Reméljük, Gallup-ot olcsón megússzuk. A Philly-meccsre legyen bevethető.

- Engem gyíkká változtatott!
- Gyíkká?
- De már elmúlt.