Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 1 éve
Nekem nagyon az az érzésem hogy első körben futót szeretnénk draftolni.Mert a TE is fontos lenne,de Engram érkezésével talán az átmegy a második körre. De RB poszton még pletykákat sem lehetett hallani....
több mint 1 éve

Összeállítottam a csapat needjeinek megfelelő big boardot 4. körig bezárólag. Természetesen messzemenően szubjektív. QB, OT, G, S posztokat lehagytam érthető okokból. Centert nem találtam értelmezhetőt ezen a drafton, így szerintem marad Wattenberg a kezdő. Zárójelben odaírtam a végére a PFF Big Board helyezésüket.
RB: LeQuint Allen érdekes prospect, a legjobb blokkoló a classban és a második legjobb elkapó RB (Brashard Smith az első). Azért írják ennyire hátra, mert túl vékony, ezért csak 3.-4. kísérleteknél lehet majd pályán. A futásai tényleg közepesek, de szerintem jó lenne teljesen driveokon. Skattebót húztam le nagyon, ő számomra értelmezhetetlen mint 2. körös prospect. Fumblikirály, mellé túlbuzgó, saját társait roncsolja szét rendszeresen mert nem akar gondolkodni.
WR: Egyre inkább érteni vélem miért selejtes ez a class. Táblázatokat statokról ha van rá igény be tudok dobni, lényeg a lényeg az előző évek viszonylatában elég nagy problémák vannak ezzel a felhozatallal. Azokat írtam fel 4. körig bezárólag, akikből lehet legalább értelmezhető WR2 az NFL-ben a mutatott teljesítményük, vagy legalább a beleképzelt potenciál alapján. Burden YAC nélkül UDFA számokat hozott, és a csapatában nem ő volt a WR1. Na most college YAC-ra alapozva nem tudom ki akar top picket ellőni. Goldent azért húztam le ennyire, mert kirívó drop%-kal dolgozik, és bár erőset futott a combine-on, az ő esetében a sebesség kevésbé számít. Ayomanort csak a tape menti, nekem szimpatikus. Bond semmit nem mutatott, és még a combine-on is leszerepelt, de a kora miatt látom benne az upside-ot, illetve minden bizonnyal jobb atléta, mint amit felmérői mutattak, gondolom tömegelés zajlik nála. Jamaal Pritchett nincs benne a 400 legjobb prospectben a boardok alapján, teljesen véletlenül bukkantam rá, de szerintem van benne fantázia és valaki kiviszi majd. Tez-t nagyon baszogatják amiért ropi (némileg jogosan), de ebből a felhozatalból jóformán az egyik legjobb a foci nevezetű dologban, az meg hogy ki milyen más atlékai számban hogyan teljesít, fodbalpályán kevés esetben számít. Egy 4. kört ebben a classban nem látom hogyan ne érne meg.
TE: Harold Fannin Jr az egyik legnagyobb sleeper, nincs még 21 éves, kis egyetemen ugyan, de mindenkit ledominált nagyobb egyetemek védelmeit is beleértve. Falba nem tud beállni, de futásblokkolásban elit. Nála a statok és a tape-ek is egyaránt hibátlanok, így első kört adtam neki. Majdnem 5 mp alatt futja a 40-et, de hát az ekkora testtel szerintem tök érdektelen, így is úgyis el fogja kapni emberrel együtt. Személy szerint Warrenbe sokkal inkább bele tudok kötni, csak nála nem számít hogy gyenge blokkoló és route-runner mert hasonlóan zsírós a haja mint Kittlenek szóval jó lesz.
DT: Tény, hogy mély a class, de én annyira nem élem mint sokan. Nálam az első körös DT az vagy legyen történelmi run stopper, vagy igenis legyen mögötte elit pass rush karrier egyetemen. Mert sima run stop DT-t minden FA piacról lehet igazolni és azok legalább már NFL-ben beváltak. Első kört én erre nem adnék. Thor Griffith érdekes csávó, UDFA-nak várják, de szerintem ő lehet hogy megkergeti majd a qb-kat.
EDGE: A teljes draft legerősebb részlege. Ugyanazt tudom elmondani, mint a DT-knél, tök jó ha valaki jó a futás ellen, de első kört elit pass rush ér. Mike Green és Abdul Carter kimagaslik ilyen tekintetben. Pearce Jr is, de nála elgondolkodtam, mert borzasztó személyiség leírások alapján. Shemar Stewart semmit nem mutatott egyetemen, őt kvázi 0-ról kell megtanítani. Történelmi test és izomzat ide vagy oda, ez nálam nem ér 3. vagy 4. körtnél többet. A 4. körben még lesznek bent olyanok, akik kezdő potenciállal bírnak.
ILB: Alapvetően azt gondolom, a 3.-4. körbe írtakhoz hasonlókat lehet FA piac első hullámain szerezni. Jihaad kimagaslónak tűnik. Walker szerintem biztosan EDGE lesz az NFL-ben, mert ILB-nek 3. napos. Na most mint EDGE, voltak clutch 3rd down stopjai, de nem ott játszott többnyire. Ő, mint első körös prospect, értelmezhetetlen nálam.
CB: Szerintem reálisan Will Johnson csúszásának lehet leginkább szurkolni első kör tekintetében, és akkor az ő pickelésével nyugtával zárhatjuk a napot. Ha esetleg nem esik le, a 2. napos meríés így is elég erős. Több playmaker CB van, akik intekkel kompenzálnak pár hülyeséget.
több mint 1 éve
Mikor lesz a draft? | Ezt csak azért írtam be, hogy ne ez a kínos ízlésficamos humor legyen a top hsz a szeretett fórumunkban. |
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
Miert van az, hogy soha nem kapok egy Broncos-ügyfelet?????Nem lehet mindenkinek izlésficama. 😁
Ma is kiadtam egy kecót egy amerikai arcnak az 5kerben, VIP bérletes....a JETS-nél 😀
pöcsömmmm
JC6 (Mr. Miele)

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 1 éve
Miert van az, hogy soha nem kapok egy Broncos-ügyfelet?????Ma is kiadtam egy kecót egy amerikai arcnak az 5kerben, VIP bérletes....a JETS-nél 😀
pöcsömmmm
több mint 1 éve
Közben megvan a punterunk, Matt Haack. Tavaly Jaguars PS-ben volt, Rizzi-vel pedig együtt dolgozott Miami-ban.
„History is a set of lies agreed upon.”
“But I like to think he may have at last found some small measure of peace, that we all seek, and few of us ever find.”
több mint 1 éve
Hufanga: 2025 3.4 millió, 2026 13.5 millió, 2027 14.5 millió, 2028 void 2.5 millió, 2029 void 2.5 millió, 2030 void 1 millió, 2031 void 1 millió, 2032 opcionális void year. Ha 2026 után cut, akkor 0 dead money marad utána. Ezzel helyet hagytunk egy esetleges in-season cserének ősszel, ha mondjuk jók leszünk és kell az erősítés, vagy még inkább Allen és Bonitto hosszabbításának.Allbright szerint nincs első körös grade-re értékelt WR a boardunkon (lehet smoke, de overall ligaszinten baromi nagy csúszásban vannak az elkapók, így hajlamos vagyok elhinni hogy ez igaz), és továbbra is Hampton a legvalószínűbb pick (aki szerinte Jeanty előtt van több csapat boardján). Én azért óvatos lennék első körös RB pick "fixre" vételével, inkább áttolnám a figyelmet a D prospectekre. Singleton rosteren tartása például simán lehet smoke. De CB-t sem igazoltunk még. Ahogy a falba sem hoztunk run D erősítést.
Nagyjából röviden úgy írható le a helyzet egy hónappal a draft előtt, hogy első körben TE Loveland, RB Hampton/Henderson, vagy D pick. Realitások talaján maradva úgy gondolom ez lesz a D merítésünk:
Kis eséllyel maradnak bent, kimagasló prospectek: CB Will Johnson, ILB Jihaad Campbell, EDGE Mykel Williams, ILB/EDGE Jalon Walker
Kimagasló prospect, azért lesz bent, mert van két korábbi sexual assault ügye, ki kell deríteni mi az igazság (hasonló játékos, mint Bonitto, kis termetéhez képest nagyon jól futás ellen is): EDGE Mike Green
Pass rusherek tekintetében az egyik legjobb atléta valaha, de meg kell tanítani neki a posztot: EDGE Shemar Stewart
Méretproblémás, viszont first grab után garantált hogy földre viszi az irányítót vagy futót: DT Walter Nolen
Futás ellen kimagasló nagy test, hasonló tipus mint DJ Jones: DT Derrick Harmon
Kimagasló playmaker CB: CB Jahdae Barron
Jóféle CB projekt, erős öltözői személyiség: CB Azareye'h Thomas
több mint 1 éve
Greenlaw lényegében 1 év 11.5 milliós szerződést kapott. Ennyi a garantált tartalom a szerződésben. Aminek nagy része már idén lepörög. Hufanga és Greenlaw szerződésében összesen 31.5 millió a garantált tartalom.
több mint 1 éve
BPA-zni fogunk. És ez a legjobb, ami történhet. És bízom benne, hogy Paton ismét lehoz egy erős, 3-4 kezdő playás draftot. Elég kiegyensúlyozott a keret. Természetesen mindenhova jöhet tehetség, de ha nem, így is megvagyunk. Ez elég kényelmes helyzetbe hoz bennünket. Nem gondoltam volna, hogy itt fogunk tartani a Wilson pusztulat után. Én ez után az FA után változtatok a véleményemen, és ha van olyan Wr, akiben azt látják, húzzuk ki Sutton utódját.
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
2006-2021 között ilyen eloszlásban alakultak a Saints húzásai az első körben: 2 RB, 2 S, 2 WR, 2 DT, 2 CB, 3 DE, 2 OT, 1 ILB, 1 G. Tight Endet soha nem húztak. 2015 óta amikor már SP-nek volt beleszólása 1 BPA CB (Lattimore - 5. volt a big boardon) és egy 1/31 reach töltelék ILB (Anthony - 50. volt a big boardon) picken kívül minden pick falakba ment:2021 - 28th Overall: Payton Turner, DE, Houston
2020 - 24th Overall: Cesar Ruiz, OL, Michigan
2018 - 14th Overall: Marcus Davenport, DE, UTSA
2017 - 11th Overall: Marshon Lattimore, CB, Ohio State | 32nd Overall: Ryan Ramczyk, OT, Wisconsin
2016 - 12th Overall: Sheldon Rankins, DT, Louisville
2015 - 13th Overall: Andrus Peat, OT, Stanford | 31st Overall: Stephone Anthony, LB, Clemson
2012-ben és 2019-ben nem húztak. 2011-ben elcserélték a 12-es elsőt az 1/28-ra, ahol RB Ingramet húzták, 2018-ban pedig két első kört adtak az 1/14-ért, ahol DE Davenportot. Szóval klasszikus értelemben egyszer sem cseréltek ki az első körből.
Egyelőre sok helyen teljesen másképp alakul a 6.-19. hely közötti rész, szóval nehéz megmondani hogyan maradnak bent prospectek, de jelen állás szerint lehet nagyobb esély van BPA alapon az EDGE/DT/CB pickre, mint gondolnánk. Mondjuk, ha WR McMillan lecsúszik szerintem őt kivisszük. Olvastam, hogy SP elmélete az elkapókról, hogy a WR1 legyen ligaelit, a többiek pedig 1 vagy 2 dologban nagyon jók. Szerintem ligaelit potenciál csak McMillanben van, nagyon talán Egbuka, de előbbi aligha csúszik annyit. A top4 CB mind szóba jöhet, de nem tudni marad-e bent 20-on valaki. Az EDGE class elejében all time pass rush atléták vannak. Pearce Jr iszonyat gyors, Mykel Williams nagyon jó futás ellen és csak 20 éves, Shemar Stewart 10 pontos atléta (gyenge statokkal, meg tanítani neki a posztot), Jalon Walker pedig coverageban is nagyon jó nem csak EDGE-ként, és még van 2-3 EDGE aki szóba kerülhet. S Nick Emmanwori minden idők combine-ját produkálta, az egyik hanem legjobb atléta a sportágban, vele kapcsolatban nagy kérdés tud-e CB-t játszani. S-nek nem fogjuk kivinni szerintem. RB-re is van esély (Hampton vagy pár hely visszacserével Henderson), mert a második körös pickünk előtt lehet beindul a RB rush, és lehet nem akarjuk megkockáztatni, hogy valaki kivigye a targetünket. Meglátjuk.
több mint 1 éve
Ez a Kupp dolog inkább tűnik egy washed játékos bepánikolt ügynökjátékának insiderek lefizetésével.
több mint 1 éve
Az a kérdésem Engram-el kapcsolatban,hogy akkor mi lehet az oka hogy hoztuk? Mert amúgy azt olvasom hogy nem olyan rossz TE,ellenben te nem nagyon látsz benne fantáziát....Klasszikus értelemben inkább egy nagydarab elkapó ő, mint TE. Tavaly összesen 20 snapet volt pályán amikor nem ment el route-ra, és szerintem ezekben sem blokkolni volt fent. Szezonkezdetre 31 lesz, ő egy bridge megoldás. Nem a jövő embere. Ettől még jobb, mint bárki aki az elmúlt 10 évben itt volt ezen a poszton. De speciel így már Warrennek vagy Lovelandnek az első körben így már nem lenne közeljövőben impactja (hacsak Engram nem sérül meg), mert ők is elkapó TE-k, két elkapó TE-nek nem tudsz elég labdát biztosítani, mert nem lehetnek együtt pályán. Engram egyébként hasonló útvonalakat is fut mint Sutton, csak a pálya közepén valamivel jobb azért és tudja screent is kapni.
Foresz
több mint 1 éve
needek/upgrade-ek:Az a kérdésem Engram-el kapcsolatban,hogy akkor mi lehet az oka hogy hoztuk? Mert amúgy azt olvasom hogy nem olyan rossz TE,ellenben te nem nagyon látsz benne fantáziát....
QB3 (3. nap vagy udfa): mindegy
RB1 (draft 1. vagy 2. nap): 3 down, jó blocking skillset, erős elkapó játék
WR1 utód (draft 1. vagy 2. nap): Sutton lejáró lesz, elébe lehetne menni a dolgoknak, amúgy is elférne a wr roomba még egy húzás. Ideális esetben pálya közepén (is) klasszis ember kéne. Jelen állás szerint Burden, Egbuka bent lesz 1/20-on, és McMillan is felcsere távba csúszhat. Mockok többségén már alig megy ki előttünk valamivel.
TE1 utód (draft 1. vagy 2. nap): Engram nem használható in-line, a kezei nem biztosak és sérülékeny. Jó játékos, de inkább egy nagydarab WR, mintsem a jövő embere. Kell valaki, aki úgy használható target, hogy tud is blokkolni. Mason Taylor 2. vagy 3. körben kiváló megoldás lehet.
C (3. vagy 4. kör, netán jövőre): Wattenberg és Forsyth még van olcsón, szóval nem nagyon égető, de elég komoly fejlődési lehetőség. A class gyenge (3. kör közepére várják a legjobb centert), és az idei FA kínálat is az volt, ettől még a 3. körben elvihetjük az emberünket.
P(FA, UDFA vagy 7. kör): mindegy igazából
iDL (Calais Campbell vagy draft 1. vagy 2. nap): Még egy minőségi nagy test belülre nem ártana, és akkor Franklin-Myerst adott esetben el is lehetne cserélni a szerződése meghosszabbítása helyett.
CB4 (FA vagy draft 3. nap): Ha úgy jön ki a BPA, hogy 1/20-on CB a legjobb opció, el tudom képzelni, hogy lecseréljük Mosst, de alapvetően szerintem nem ez a terv, ettől függetlenül kéne valaki akit lehet rotálni Moss-szal az ellenfél elkapóinak típusától függően.
+1: Adott esetben Estimét és McLaughlint is lehetne upgradelni RB2 poszton draft 3. nap, egyik sem ideális Payton rendszébe, és a Saintsnél nagyon élt a 1-2 punch formáció.
Szóval FA-ról innentől már legfeljebb punter, esetleg FB, netán vetmin QB3, Calais Campbell, CB depth kellhet. Ha nem akarunk WR-t húzni, én nagyon örülnék Keenan Allennek, baromi jó még mindig. De Stefon Diggsnél sem húznám a szám.
Cruyffista
több mint 1 éve
Bonitto, Sutton hosszabbításra maradt még ? Én inkább őket preferálomMost mennyi pénzünk maradt idénre?Ha Kupp miatt Hufangát és Greenlawt átkönyveljük növekvőbe, akkor már csak draft + vetmin marad. A két védőt még nem könyveltük el. Szóval Kupp épp hogy beférne komolyabb hercehurca nélkül. Legalábbis Rapoport szerint évi 12 milla körül fog kapni.
Zalán
Cruyffista
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
Most mennyi pénzünk maradt idénre?Ha Kupp miatt Hufangát és Greenlawt átkönyveljük növekvőbe, akkor már csak draft + vetmin marad. A két védőt még nem könyveltük el. Szóval Kupp épp hogy beférne komolyabb hercehurca nélkül. Legalábbis Rapoport szerint évi 12 milla körül fog kapni.
Zalán
több mint 1 éve
Most mennyi pénzünk maradt idénre?
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
Jó srác, de most nem kéne…
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
Ajánlatot tettünk Kuppnak, nem hiszem hogy összejön, mert a Pats és Seahawks is ráment, de a szándék érdekes.
több mint 1 éve
én még mindig traumatizálva vagyok, szóval isten mentsen az első 2 napos TE pickektől
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
needek/upgrade-ek:QB3 (3. nap vagy udfa): mindegy
RB1 (draft 1. vagy 2. nap): 3 down, jó blocking skillset, erős elkapó játék
WR1 utód (draft 1. vagy 2. nap): Sutton lejáró lesz, elébe lehetne menni a dolgoknak, amúgy is elférne a wr roomba még egy húzás. Ideális esetben pálya közepén (is) klasszis ember kéne. Jelen állás szerint Burden, Egbuka bent lesz 1/20-on, és McMillan is felcsere távba csúszhat. Mockok többségén már alig megy ki előttünk valamivel.
TE1 utód (draft 1. vagy 2. nap): Engram nem használható in-line, a kezei nem biztosak és sérülékeny. Jó játékos, de inkább egy nagydarab WR, mintsem a jövő embere. Kell valaki, aki úgy használható target, hogy tud is blokkolni. Mason Taylor 2. vagy 3. körben kiváló megoldás lehet.
C (3. vagy 4. kör, netán jövőre): Wattenberg és Forsyth még van olcsón, szóval nem nagyon égető, de elég komoly fejlődési lehetőség. A class gyenge (3. kör közepére várják a legjobb centert), és az idei FA kínálat is az volt, ettől még a 3. körben elvihetjük az emberünket.
P(FA, UDFA vagy 7. kör): mindegy igazából
iDL (Calais Campbell vagy draft 1. vagy 2. nap): Még egy minőségi nagy test belülre nem ártana, és akkor Franklin-Myerst adott esetben el is lehetne cserélni a szerződése meghosszabbítása helyett.
CB4 (FA vagy draft 3. nap): Ha úgy jön ki a BPA, hogy 1/20-on CB a legjobb opció, el tudom képzelni, hogy lecseréljük Mosst, de alapvetően szerintem nem ez a terv, ettől függetlenül kéne valaki akit lehet rotálni Moss-szal az ellenfél elkapóinak típusától függően.
+1: Adott esetben Estimét és McLaughlint is lehetne upgradelni RB2 poszton draft 3. nap, egyik sem ideális Payton rendszébe, és a Saintsnél nagyon élt a 1-2 punch formáció.
Szóval FA-ról innentől már legfeljebb punter, esetleg FB, netán vetmin QB3, Calais Campbell, CB depth kellhet. Ha nem akarunk WR-t húzni, én nagyon örülnék Keenan Allennek, baromi jó még mindig. De Stefon Diggsnél sem húznám a szám.
több mint 1 éve
Nézhetem onnan is, hogy jött 3 hycomat. De majd itt összekalapálja a stáb ezeket a gyógyulgató fiúkákat. Tavaly elég jók voltak a fizikai edzések, viszonylag olcsón megúsztuk a sérüléseket. Ettől én még az egyik top TE-et hoznám el a draftról, ha még benn lesznek a huszadikon.
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 1 éve
Nem tudom, pozitívnak tűnik ez az Engram deal, végre nem valaki ötödik körös ujjatlan tag jön
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 1 éve
Amúgy nekem kifejezetten tetszik az FA ténykedésünk most. Az RB posztot leszámítva nincs ordító need a csapatban, azt meg azért meg lehet oldani. Én továbbra is azt mondom, hogy WR-t kell hozni az első körben, kell egy domináns játékos erre a posztra, aztán második körben jöjjön egy RB. Ha ez sikerülne és még be is válnának, akkor már csak Nix fejlődésen múlik a dolog.
több mint 1 éve
Meg fogja.The #Broncos are signing TE Evan Engram to a two-year, $23 million deal that includes $16.5 million fully guaranteed at signing, per The Insiders. Engram gets a new home and Sean Payton gets his “Joker.”2 év 23 millió (16,5 millió garantált)
Cruyffista
Remélem megéri a pénzét
Shanny Magic
több mint 1 éve
The #Broncos are signing TE Evan Engram to a two-year, $23 million deal that includes $16.5 million fully guaranteed at signing, per The Insiders. Engram gets a new home and Sean Payton gets his “Joker.”2 év 23 millió (16,5 millió garantált)
Cruyffista
Remélem megéri a pénzét
[color][/color]NFL: San Francisco 49ers, Denver Broncos
Soccer: Manchester City
NBA: Denver Nuggets, Sacramento Kings, OKC, Los Angeles Clippers
NHL: Colorado Avalanche
Formula-1: Fernando Alonso, Max Verstappen
Tennis: Rafael Nadal