Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 12 éve
Hej de jó érzés most Broncos drukkernek lenni. Egész évben azt kell hallgatni hogy úgy sem fog összejönni, mert gyenge a sorsolás, gyenge a csoport, PM nem bírja fejben, agyonhypeolt csapat vagyunk, a bajnokságot a védelmek nyerik stb. A héten is ezer helyen olvastam hogy még ennek a meccsnek is a Pats az esélyese, több helyen ilyen 10 pontos vereséget vizionáltak nekünk. Erre tessék. SB. De k. hosszú két hét lesz.Mivel itt Black és peterk miatt mindig olvasmányos elemzéseket lehet találni számokkal alátámasztva, megkérdem, ezt mire alapozod?
Így elsőre egyébként jobb matchupnak tűnik a hawks sokkal mint a 49ers. Lehet hogy jobb a secondary de a frisco front 7 azért büntet rendesen, nem vagyok benne biztos hogy így meg tudták volna védeni PM-et. Akkor inkább rajta múljon mint a támadófalon.PM_the_sheriff
Kb 15%-al több zsákunk volt alapszakaszban ha jól emlékszem, nyomásban, labdaszerzésben, minden lényeges statisztikában a legjobb lett a védelem.
Ez a frisco védelem tényleg jó, de nem a passz ellen kiemelkedő,hanem a futást tudják nagyon jól fogni főleg. A sec összehasonlíthatatlnul jobb nálunk, és mint írtam, nyomásban is jobbak vagyunk.
több mint 12 éve
Nem egész évben, a győzelmek után kussolt a hatertábor, csak a vereségeknél ragadták meg az alkalmat, h ócsároljanak, Nagy a kísértés h visszaolvassam és felhánytorgassam őket, de az túl kicsinyes lenne 😊, meg akkor is leírtam róla a véleményemet, ami azóta se változott, legfeljebb néhányat igazolt az idő.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Hej de jó érzés most Broncos drukkernek lenni. Egész évben azt kell hallgatni hogy úgy sem fog összejönni, mert gyenge a sorsolás, gyenge a csoport, PM nem bírja fejben, agyonhypeolt csapat vagyunk, a bajnokságot a védelmek nyerik stb. A héten is ezer helyen olvastam hogy még ennek a meccsnek is a Pats az esélyese, több helyen ilyen 10 pontos vereséget vizionáltak nekünk. Erre tessék. SB. De k. hosszú két hét lesz.Így elsőre egyébként jobb matchupnak tűnik a hawks sokkal mint a 49ers. Lehet hogy jobb a secondary de a frisco front 7 azért büntet rendesen, nem vagyok benne biztos hogy így meg tudták volna védeni PM-et. Akkor inkább rajta múljon mint a támadófalon.
You hear about how many fourth quarter comebacks that a guy has and I think it means a guy screwed up in the first three quarters. - Peyton Manning
több mint 12 éve
obraz
170
1,90/1,90ről indult még hajnalban.
több mint 12 éve
Denver 1.8Seattle 2.05
Bukiknál mi vagyunk hangyaf---nyival esélyesebbek.
több mint 12 éve
7. Super Bowlja a csapatnak, de ez lesz az első amiben élőben nézhetem őket! Össze se tudom szedni igazán a gondolataimat annyira boldog vagyok.Black_AdderGrat! És valami hihetetlenül szórakoztató most visszaolvasni a 2012. március 19-i kommenteket 😊 Különösen érdekes az is, hogy ugye a Titansszel PM-ért folytatott versenyfutásban többen is megjegyezték, hogy mindkét csapat "mindent vagy semmit"-re játszik, és így is lett: míg a Broncos szűk 2 évvel később Super Bowlozik, addig a Tennessee-nél már új menedzsmenttel készülnek...
Na meg persze fontos megjegyezni, hogy összejött a JC6 Bowl xD

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
7. Super Bowlja a csapatnak, de ez lesz az első amiben élőben nézhetem őket! Össze se tudom szedni igazán a gondolataimat annyira boldog vagyok.Wilson ellen hiányozni fog Miller nagyon, neki egyik specialitása a "futkározós" QBk összecsomagolása, de van helyette egy Trevathan ő is jó matchup ellene, akár egész meccsen spyoltatnám, ha nélküle is meg tudjuk állítani beastmode-ot. Kiegyensúlyozott összecsapás a mi támadósorunk nagyjából egy szinten van az ő védelmükkel, és a mi védelmünk nagyjából egy szinten van az ő támadó sorukkal. utóbbi párharcban szerintem mi jobbak vagyunk, és miért ne gondoljam így, ebben a szezonban a pesszimizmust optimizmusra cseréltem és bejött, most bizakodóan várom a Super Bowlt is, hajár Broncos!
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Összejött az "álomdöntő"? Number one offense vs number one defense 😊Pozitív irányba "csalódtam" a PM gépezettel kapcsolatban.
Ember legyen a talpán aki esélyeket tud latolgatni. Érdekes lesz a meccs, lévén még nem találkozott idén a két csapat, ellentétben az utolsó kb4 ellenfelünkkel, akikkel már 2. vagy akár 3. alkalommal játszottunk, szóval elég diverz playbookra számítok 😊
Egyrészt örülök,hogy egy ennyire domináns csapattal játszunk, másrészt szerintem PM ellen nincs olyan csapat, aki nyugodt szívvel fut ki 😊
Shermant kérdezték a tegnapi meccs végén,hogy a Jimmy-Rákfa kettőshöz hasonlóan megpróbálunk-e PM fejébe is belemászni. Válasz: Megpróbálhatod,de biztos vagyok benne,hogy eltévedsz 😀 Szóval azért mindenki tudja,hogy Ő nem egy nyeretlen 2 éves.
több mint 12 éve
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Egyébként Carternek ha nem is hit meccse volt, de korrekt teljesítményt nyújtott. 😊 Csak az SB-ben is hozza majd magát. (Már ha nem sérült le ő is....)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Nyilván nem Westől sem, de, hogy ki számomra a legszimpatikusabb denveri jelenleg, és ki az egykori kedvenc abban nálam most van különbség.Gratulálok a teljesen megérdemelt győzelemhez és az AFC trófeához.Azért gondolom, ha már bejutott, Welkertől sem sajnálnátok egy gyűrűt. 😀 Vita ide, fura elválás oda, a Patriots franchise történetének egyik meghatározó alakja volt, és mindig is az marad.peterk2005
Bailey a legszimpatikusabb számomra a jelenlegi Denverből, megérdemelné a gyűrűt, ami hiányzik a pályafutásából.Bruschi85
De ez Wes korábbi érdemeiből nem von le semmit.


A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 12 éve
Tiger Woods @TigerWoods 4 pNothing like watching the greatest of all time play. Congrats Peyton.
több mint 12 éve
Hát, ha a 9ers nyer azzal csak annyi lenne a baj, h nagyon sokat lenne emlegetve az 55-10Na, kit akarunk ellenfélnek? 😀TomifinnEzen már én is gondolkoztam. 😊 Lehet, hogy fura, de én azt hiszem a Seattle jobb lenne. A Niners offense explozívabb, veszélyesebb. És bár összességében a Seattle defense jobb, mint a Niners, de a Niners defense a front7-ben nagyon király. Peytonnak szerintem ez kevésbé fekszik, mint egy olyan defense ahol a secondary nagyon király, de kisebb rajta a nyomás. Annak idején a Chicago is úgy ért be a SB-ba, hogy állat, liga legjobb defense, és sikerült nyerni ellenük, mert az offense nem volt hozzá annyira potens. És 2009-ben a Jets secondary a Revis Island-el is volt legalább olyan, mint a Seattle secondary, és Peyton azt is szétszedte, mert nem tudták szétszedni az oline-t, volt ideje.
Szóval én azt hiszem inkább a Seattle. De mindegy, azt kell megverni aki szembe jön, a legjobbat. 😊peterk2005
Egyszer leültem és végigszenvedtem (a Redskins elleni igazából rosszabb volt szvsz), de a felelevenítések annyira nem hiányoznának...
De az is igaz, h egy esetleges győzelemmel feledtethetnénk a múltat 😊
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 12 éve
Gratulálok a teljesen megérdemelt győzelemhez és az AFC trófeához.Azért gondolom, ha már bejutott, Welkertől sem sajnálnátok egy gyűrűt. 😀 Vita ide, fura elválás oda, a Patriots franchise történetének egyik meghatározó alakja volt, és mindig is az marad.
Bailey a legszimpatikusabb számomra a jelenlegi Denverből, megérdemelné a gyűrűt, ami hiányzik a pályafutásából.Bruschi85


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Gratulálok a teljesen megérdemelt győzelemhez és az AFC trófeához.Bailey a legszimpatikusabb számomra a jelenlegi Denverből, megérdemelné a gyűrűt, ami hiányzik a pályafutásából.


A lényeg továbbra is Hajrá Pats és Hajrá Kometa-KVGY Kaposvári KK!
több mint 12 éve
Na ezt is megértük! 😀 És csak ennyit mondok:



There is only one person that carries the ball right here!
több mint 12 éve
Grat, remélem Manning papa nyeri a Superbowlt is 😉
több mint 12 éve
Grat srácok, teljesen megérdemelt AFC győzelem. 😀
több mint 12 éve
Na, kit akarunk ellenfélnek? 😀TomifinnEzen már én is gondolkoztam. 😊 Lehet, hogy fura, de én azt hiszem a Seattle jobb lenne. A Niners offense explozívabb, veszélyesebb. És bár összességében a Seattle defense jobb, mint a Niners, de a Niners defense a front7-ben nagyon király. Peytonnak szerintem ez kevésbé fekszik, mint egy olyan defense ahol a secondary nagyon király, de kisebb rajta a nyomás. Annak idején a Chicago is úgy ért be a SB-ba, hogy állat, liga legjobb defense, és sikerült nyerni ellenük, mert az offense nem volt hozzá annyira potens. És 2009-ben a Jets secondary a Revis Island-el is volt legalább olyan, mint a Seattle secondary, és Peyton azt is szétszedte, mert nem tudták szétszedni az oline-t, volt ideje.
Szóval én azt hiszem inkább a Seattle. De mindegy, azt kell megverni aki szembe jön, a legjobbat. 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 12 éve
Szép volt, Manning megérdemli, Welker meg még inkább 😊. Régen láttam, hogy a Pats-et ennyire dominálta volna egy csapat. Hajrá New Yorkban!
több mint 12 éve
még mindig Peyton a legnagyobb király 😊
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 12 éve
Sajnos ez számunkra fájdalmasan sima volt,de ez semmit nem von le az érdemetekből.Gratulalok!
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 12 éve
Gratulálok! Tényleg nagyon jó ez a csapat. Sok sikert a döntőben, Welker miatt Nektek fogok szurkolni.
Do your job

