Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 13 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 778 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Én amikor DA ment akkor is azt mondtam, h nem nagyon kéne hozzá nyúlni a védelemhez, aztán nagyon hozzá nyúltunk, és még sokkal jobb lett, szóval ennyit jelent az én megérzésem véleményem, de a Freeney - Doom páros nem tudná a szélen megtörni a futásokat. azonkívül Vickerson is és Wolfe is UT, szóval NT se lenne. És végül, ha most h 150 év után először marad a DC, ha valamikor, akkor most nem lesz séma váltás.

Freeney.t egyedül mint Doom alternatíváját látom, akár helyette, akár előtt mögötte cserekként. De a két edge rusher közül az egyik az Von Miller, harmadik edge meg nincs.

Millert meg nem nagyon tudják duplázni, mert ő koránt sem biztos h passrushra megy. Ha konstans dupláznák, konstans visszalépne emberfogni, és két embert kidobna a kukába az ellen. ÁLtalában azért passrushra megy, és van h duplázzák, de a duplázás az inkább Doomra jött ki, sőt talán még Wolfe is gyakrabban ütközött 2 emberbe, bár abban az is benne van, amikor azt kapta el, akié Miller lett volna.

Ligaelsők voltunk sackben, és noha koránt sem bizots h igazam van, ami nem romlott el azt én nem nagyon szerelném. A passrusht békén hagynám, esetleg a középső nyomáson segítenék, de csak ha nem megy a runstop kárára. Attól, h több egyéni hiba miatt egy élete formájában játszó Ravenstől sok pontot kaptunk, a védelmünk még top5 volt tavaly a legfontosabb mutatókban.

Revis meg azért nem lenne a legnagyobb upgrade, mert a CB az egyik legerősebb és legmélyebb pozíció. Az utolsó meccs megmutatta, h Baileynek nincs sok hátra, de előtte a szezon során nagyon jól nyomta. Vissza lehet nézni akár statokat és akár meccseket. Chris Harrisnél meg nem sok jobb CB2 volt. Persze mindenki szerint a saját kedvence a legjobb, de a meccsek képe, és a statisztikák alapján, mindenképp az elitben vannak mint páros, és külön-külön is. Mellesleg Harris azon a bizonyos PO meccsen se okozott csalódást. Ha Revis jönne akkor szvsz Champ fizetését nyirbálnánk, és küldözgetnénk el. Egy Doom-Revis cserének az ég világon semmi értelme nem lenne.

Lehet én vagyok finnyás, de nekem valahogy nem tetszik most a komolyabb csere gondolata. Jöjjön Woodson és esetleg Seymour racionális áron. és tartsuk meg a tavalyi alapszakasz első csapatot. Nem 13-3 után szokott ekkora átalakítás, rebuilding lenni.

Sajnálom, h elmegy DJ, de elfogadom, nem sok választási lehetőseg hagyott, esetleg h paycut után MLB, úgytűnik a csapatnak ez az opció nem kell, sajnálom, de elfogadom. Ha Doom nem megy bele a paycutba, és távozik, azt nagyon nehezen tudnám megemészteni. Ha belemegy a paycutba és marad, akkor jól járunk, de akkor is azt mondom, h a tűzzel játszunk. Szerinted nem ér 12 misit, és az FO szerint se úgy tűnik. de vannak játékosok akiket túl kell fizetni, h megtarts, és viszont szükség van rájuk a sikerek eléréséért. Ilyenkor a helyes lépés, egy fiatal nagy potenciállal rendelkező játékost húzni mögé, h a következő szerződéskötéskor teljesen nélkülözhető legyen. Ha egy fiatal játékos szorítaná ki és azért kéne mennie, akkor nem sok kesergő szó esne, egy 33 éves játékosért elengedni, az viszont számomra hatalmas hülyeségnek tűnik. Ha lecseréljük Freeneyt az 1 max, MAX 2 év, és utána mi lenne.

De nem akarok messze menő következtetéseket levonni. Egyelőre még nálunk van Doom, és azt se tudjuk mennyit akarnak levágni abból a 12-ből...Black_Adder
Túl lehet fizetni játékosokat, csak nem érdemes. Főleg ha olyan kaliberű fiatalok vannak a csapatban még újonc szerződéssel, mint Von, DT vagy Decker. Nem kellene elküldeni Doom-ot, de valamiért most nagyon mozgolódik a vezetés, és helyezkedik pénzügyileg. Ez mondjuk jelenthet akár egy új szerződést is valamelyik ifjoncnak, vagy akár Cladynek, nem tudom.

Nem tudom mennyire tipikus az NFL-ben, de mondjuk én Manningből simán kinézném, hogy ha nagyon muszáj akkor aláír veterán minimumért 😀, és akkor lehet majd alkotni a piacon 😊
Elindulna egy ki játszik olcsóbban verseny Brady és közte.... 😊

több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 483
Én amikor DA ment akkor is azt mondtam, h nem nagyon kéne hozzá nyúlni a védelemhez, aztán nagyon hozzá nyúltunk, és még sokkal jobb lett, szóval ennyit jelent az én megérzésem véleményem, de a Freeney - Doom páros nem tudná a szélen megtörni a futásokat. azonkívül Vickerson is és Wolfe is UT, szóval NT se lenne. És végül, ha most h 150 év után először marad a DC, ha valamikor, akkor most nem lesz séma váltás.

Freeney.t egyedül mint Doom alternatíváját látom, akár helyette, akár előtt mögötte cserekként. De a két edge rusher közül az egyik az Von Miller, harmadik edge meg nincs.

Millert meg nem nagyon tudják duplázni, mert ő koránt sem biztos h passrushra megy. Ha konstans dupláznák, konstans visszalépne emberfogni, és két embert kidobna a kukába az ellen. ÁLtalában azért passrushra megy, és van h duplázzák, de a duplázás az inkább Doomra jött ki, sőt talán még Wolfe is gyakrabban ütközött 2 emberbe, bár abban az is benne van, amikor azt kapta el, akié Miller lett volna.

Ligaelsők voltunk sackben, és noha koránt sem bizots h igazam van, ami nem romlott el azt én nem nagyon szerelném. A passrusht békén hagynám, esetleg a középső nyomáson segítenék, de csak ha nem megy a runstop kárára. Attól, h több egyéni hiba miatt egy élete formájában játszó Ravenstől sok pontot kaptunk, a védelmünk még top5 volt tavaly a legfontosabb mutatókban.

Revis meg azért nem lenne a legnagyobb upgrade, mert a CB az egyik legerősebb és legmélyebb pozíció. Az utolsó meccs megmutatta, h Baileynek nincs sok hátra, de előtte a szezon során nagyon jól nyomta. Vissza lehet nézni akár statokat és akár meccseket. Chris Harrisnél meg nem sok jobb CB2 volt. Persze mindenki szerint a saját kedvence a legjobb, de a meccsek képe, és a statisztikák alapján, mindenképp az elitben vannak mint páros, és külön-külön is. Mellesleg Harris azon a bizonyos PO meccsen se okozott csalódást. Ha Revis jönne akkor szvsz Champ fizetését nyirbálnánk, és küldözgetnénk el. Egy Doom-Revis cserének az ég világon semmi értelme nem lenne.

Lehet én vagyok finnyás, de nekem valahogy nem tetszik most a komolyabb csere gondolata. Jöjjön Woodson és esetleg Seymour racionális áron. és tartsuk meg a tavalyi alapszakasz első csapatot. Nem 13-3 után szokott ekkora átalakítás, rebuilding lenni.

Sajnálom, h elmegy DJ, de elfogadom, nem sok választási lehetőseg hagyott, esetleg h paycut után MLB, úgytűnik a csapatnak ez az opció nem kell, sajnálom, de elfogadom. Ha Doom nem megy bele a paycutba, és távozik, azt nagyon nehezen tudnám megemészteni. Ha belemegy a paycutba és marad, akkor jól járunk, de akkor is azt mondom, h a tűzzel játszunk. Szerinted nem ér 12 misit, és az FO szerint se úgy tűnik. de vannak játékosok akiket túl kell fizetni, h megtarts, és viszont szükség van rájuk a sikerek eléréséért. Ilyenkor a helyes lépés, egy fiatal nagy potenciállal rendelkező játékost húzni mögé, h a következő szerződéskötéskor teljesen nélkülözhető legyen. Ha egy fiatal játékos szorítaná ki és azért kéne mennie, akkor nem sok kesergő szó esne, egy 33 éves játékosért elengedni, az viszont számomra hatalmas hülyeségnek tűnik. Ha lecseréljük Freeneyt az 1 max, MAX 2 év, és utána mi lenne.

De nem akarok messze menő következtetéseket levonni. Egyelőre még nálunk van Doom, és azt se tudjuk mennyit akarnak levágni abból a 12-ből...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 778 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Mondjuk a mi védelmünk papíron 4-3, csak annyi a különbség h lent van-e Doom keze vagy nincs. Mellesleg az esetek jelentős százalékában tisztán 3-4 volt, és egyébként is az egész sémához akkor vagyunk a legközelebb ha azt mondjuk, h Vick-Bannan-Wolfe a 3-4 DL, Von és Doom a 3-4 OLB-k.
Szóval ez a Freeney visszakerülne 4-3-ba rögtön milyen király lenne, gyenge lábakon áll, mert semmi esetre se lenne ugyanaz a séma, mint volt a Coltsban.

És akkor nézzük, Doommal szemben a kivetni való, h átlagos, vagy azon aluli futás ellen, nos Freeney meg kifejezetten szar. Emellett passrushban teljesen inefektív volt tavaly. Most nem nézek utána, majd kijavít valaki, ha rosszat írok, de ~700 snapből 5db sack. És total pressure is passrush% is alacsony.

Ráadásul 33 éves, ez az a kor, amikor minden évben egyre gyengébb lesz már.
+ Doom benne van a sémában, Freeneynek bele kéne tanulnia, akár jobb neki, akár nem a mi sémánk, mint a coltsé.
+ Doomtól tudjuk mire számíthatunk. Freeney egy nagy zsákbamacska. Egy 8-8-cas csapat meglépheti a cserét, h elmozduljon valahova. Nem jön össze rebuilding. Össze jön, akkor meg király minden. De mi most többet veszthetünk vele mint nyerhetünk.

DJ viszont valóban nem lesz MLB. Nagyon fel se merült, s neki nem is azt mondtuk, h paycut, hanem h cut. Bár még nem hivatalos. Most amellett lehet érvelni h jobb mint Vilma, meg ellene is. De Vilma biztos MLB, DJ-vel meg nem úgy számolunk. Egyébként h DJ volt MLB és ott is jó volt, az azért nem nagy kunszt, mert kb minden poszton játszott, és mindenhol elég jó volt. Leszámítva azt, h coverage-ben viszont szar, akár 3-4 akár 4-3, akár szélen akár középen... Persze ugyanazért a 6 misiért ő is sok, amit DJ is keres, még ha a poszt nem is teljesen ugyanaz. Óccsóért meg nem hinném, h ide tudnánk hozni.

Most amúgy ez olyan, h nem vagy(tok) elájulva minden játékostól aki Broncos mezben van, mi meg nem vagyunk elájulva minden játékostól aki Colts mezben van. Mellesleg én arra törekszem minden esetben, h ha valaki tudja és akarja az megcáfolhassa a véleményemet. Általában nem annyit írok, h szerintem xy>zw, hanem korlátaimhoz mérten megpróbálom alátámasztani.

Most nem fogom előkapni a statbookot, de Freeneynek egészen biztosan gyengébb teljesítményt nyújtott tavaly mint Doom, és várhatóan idén is így lesz. Nem is ennek kéne a vita tárgyát képeznie, hanem h ha Freeney jönne 4 misiért, az jobb árérték lenne-e mint Doom. Na ez egy sokkal nehezebb kérdés. Csak az a bajom ezzel, h nem látom azt az FA-t akiért kéne az a 8 misi. Ha meg csapaterőt illetően kb szinten maradunk, akkor már inkább a veterán Bronko-kat tartsuk meg szerintem, ők valahogy jobban a szívemhez nőttek, s biztos vagyok benne, h azok is így vannak, akik Denverben veszik a bérleteket.

Majd meglátjuk, de hosszú 10 nap lesz még ez. Kíváncsi vagyok h Champ és Manning fizetését béként hagyják-e...Black_Adder
Nem volt személyes támadás senki ellen sem, amit mondtam. Köszönöm, hogy ilyen alaposan megindokoltad az álláspontod. Én sem tartom a jelenlegi Freeney-t extra klasszisnak, de annyit megérne, hogy az egyoldalas falunkat kétoldalassá tegyük esetleg. Örülnék, ha maradna Doom, de 12 milliót biztosan nem ér szerintem, közel sem. Vannak olyan posztok (pl. MLB, Safetyk), ahol aranyat érhet a rutin, így szerintem ide akarunk valakit halászni. De ennek mondjuk nagy ára lesz, és egyfajta rizikó is van benne., mert már idősebb korban jobban benne van a sérülés.

Arra gondoltam, hogy adott esetben egy Freeney-Wolfe-Vickerson- Doom 4-es hatékonyabb lehetne, mint az eddigi hibrid 4-3/3-4 védelmünk. Millert is nehezebb lenne így duplázni, ha mind a két oldalról érkezik a folyamatos nyomás. Mert egy Brady ellen például ez kell.

Azok közül, akiket felsoroltál, végül is mindegyiknek tudnék örülni, és mindegyikben lehet ráció adott esetben. A legnagyobb upgrade egyértelműen Revis lehetne, csak ő is a legkockázatosabb közülük. Én valahogy mégis azt érzem, hogy egy WR-re gyűjtögetünk. De ez csak szimplán megérzés, és abból indul ki, hogy Elway is QB volt, és jó célpontokból sosem elég. Bár ne lenne igazam.

több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 235 — SB 50 Champion @ Grund
Clark más kérdés, amíg nincs más a depth-be, addig nem baj, ha a keretben van, legalább ismeri a csapatot és a rendszert...StormST
Amikor legelőször néztem az RFA-kat én si azt modntam, maradjon. De 1 misi fölött... ....feleennyiért hozunk vlakit aki ugyanazt tudja mint ő....Black_Adder
Szerintem olcsóbban RFA-n nem tudtuk volna megtartani, talán nem ezen a pár 100 ezer dolcsin fog múlni... 😊

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 483
Clark más kérdés, amíg nincs más a depth-be, addig nem baj, ha a keretben van, legalább ismeri a csapatot és a rendszert...StormST
Amikor legelőször néztem az RFA-kat én si azt modntam, maradjon. De 1 misi fölött... ....feleennyiért hozunk vlakit aki ugyanazt tudja mint ő....

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 235 — SB 50 Champion @ Grund
Hát igen, engem főleg Ball tendere lepett meg, év végén már alig került a pályára, most pedig jön vissza McGahee, így igazából ennyiért nem tartottam volna meg...

Clark más kérdés, amíg nincs más a depth-be, addig nem baj, ha a keretben van, legalább ismeri a csapatot és a rendszert...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 483
Nem biztos, h mind elérhető lesz, és akkor még kérdés, h mennyiért, de ha helyet akarunk csinálni, első körbe ők ötlenek az eszembe.
Amendola
Freeney
Jackson
Reed
Revis
Seymour
Vilma
Welker
Woodson

Doomot március 17-ig kell kirúgni, ha erre a sorsra jut, utána garangált neki a 12 milla, és semmit nem nyerünk az elbocsájtásával. Addig meg is kell egyezni azzal akit akarunk, mert aztán két szék között a földre esünk...

szerk.: amúgy én meg Ball és Clark tenderén előbb spóroltam volna mint doomon. 1 misi fölött két olyan játékos aki csak az ST-ben kap lehetőséget. Na ez a luxus.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 483
Mondjuk a mi védelmünk papíron 4-3, csak annyi a különbség h lent van-e Doom keze vagy nincs. Mellesleg az esetek jelentős százalékában tisztán 3-4 volt, és egyébként is az egész sémához akkor vagyunk a legközelebb ha azt mondjuk, h Vick-Bannan-Wolfe a 3-4 DL, Von és Doom a 3-4 OLB-k.
Szóval ez a Freeney visszakerülne 4-3-ba rögtön milyen király lenne, gyenge lábakon áll, mert semmi esetre se lenne ugyanaz a séma, mint volt a Coltsban.

És akkor nézzük, Doommal szemben a kivetni való, h átlagos, vagy azon aluli futás ellen, nos Freeney meg kifejezetten szar. Emellett passrushban teljesen inefektív volt tavaly. Most nem nézek utána, majd kijavít valaki, ha rosszat írok, de ~700 snapből 5db sack. És total pressure is passrush% is alacsony.

Ráadásul 33 éves, ez az a kor, amikor minden évben egyre gyengébb lesz már.
+ Doom benne van a sémában, Freeneynek bele kéne tanulnia, akár jobb neki, akár nem a mi sémánk, mint a coltsé.
+ Doomtól tudjuk mire számíthatunk. Freeney egy nagy zsákbamacska. Egy 8-8-cas csapat meglépheti a cserét, h elmozduljon valahova. Nem jön össze rebuilding. Össze jön, akkor meg király minden. De mi most többet veszthetünk vele mint nyerhetünk.

DJ viszont valóban nem lesz MLB. Nagyon fel se merült, s neki nem is azt mondtuk, h paycut, hanem h cut. Bár még nem hivatalos. Most amellett lehet érvelni h jobb mint Vilma, meg ellene is. De Vilma biztos MLB, DJ-vel meg nem úgy számolunk. Egyébként h DJ volt MLB és ott is jó volt, az azért nem nagy kunszt, mert kb minden poszton játszott, és mindenhol elég jó volt. Leszámítva azt, h coverage-ben viszont szar, akár 3-4 akár 4-3, akár szélen akár középen... Persze ugyanazért a 6 misiért ő is sok, amit DJ is keres, még ha a poszt nem is teljesen ugyanaz. Óccsóért meg nem hinném, h ide tudnánk hozni.

Most amúgy ez olyan, h nem vagy(tok) elájulva minden játékostól aki Broncos mezben van, mi meg nem vagyunk elájulva minden játékostól aki Colts mezben van. Mellesleg én arra törekszem minden esetben, h ha valaki tudja és akarja az megcáfolhassa a véleményemet. Általában nem annyit írok, h szerintem xy>zw, hanem korlátaimhoz mérten megpróbálom alátámasztani.

Most nem fogom előkapni a statbookot, de Freeneynek egészen biztosan gyengébb teljesítményt nyújtott tavaly mint Doom, és várhatóan idén is így lesz. Nem is ennek kéne a vita tárgyát képeznie, hanem h ha Freeney jönne 4 misiért, az jobb árérték lenne-e mint Doom. Na ez egy sokkal nehezebb kérdés. Csak az a bajom ezzel, h nem látom azt az FA-t akiért kéne az a 8 misi. Ha meg csapaterőt illetően kb szinten maradunk, akkor már inkább a veterán Bronko-kat tartsuk meg szerintem, ők valahogy jobban a szívemhez nőttek, s biztos vagyok benne, h azok is így vannak, akik Denverben veszik a bérleteket.

Majd meglátjuk, de hosszú 10 nap lesz még ez. Kíváncsi vagyok h Champ és Manning fizetését béként hagyják-e...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 235 — SB 50 Champion @ Grund
Itt szerintem nem az a téma, hogy hasra kéne esni Doom-tól, hanem az, hogy Freeney-t kéne jobban a helyén kezelni... 😛

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 778 — farkas.l.zoltan@gmail.com
33 éves játékosnál az utolsó két évet nem figyelembe venni... No comment.empty taxi
Sémaváltás volt a Colts-nál, arra értettem. Jóhogy már nem mai csike, de még segíthetne a csapaton szerintem. De azért még nem kell lekezelőnek lenni, mert nem vagyok elájulva minden játékostól, aki Broncos mezben van

több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 235 — SB 50 Champion @ Grund
3 RFA, Colquitt, Ball és Clark ügynökének szólt a csapat, hogy kapnak tendert, az útóbbi 2 ún. "first right of refusal" tendert kap, ami 1,3 milliót ér, Colquitt-nél még nem tudni. Gronkowski nem kap tendert...

Az UFA-k közül Bruton-al és Vickerson-al akarunk a FA előtt megegyezni, a többiek, Bannan, Stokley, Porter, Brooking, Koppen, Leonhard és Willis mehet a piacra, bár Porter kivételével mindet vissza akarjuk hozni...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 370 — NFL bracket champion '26
33 éves játékosnál az utolsó két évet nem figyelembe venni... No comment.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 778 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Vilma ilyen volt, anno szvsz a Saints SB-győzelmének egyik legfőbb oka h kitűnő audible-ekkel reagált PM hívásaira, a probléma nála az egészség kontra fizu kockázat, SJax meg amennyivel komolyabb karriert futott be McGaheenél annyival drágább és annyival jobban lestrapált. A Freeney jobb, mint Doom pedig erőteljesen a röhej kategória.empty taxi
Nem az utolsó 2 évéből kéne kiindulni. Pont emiatt a 2 év miatt lehetne akár olcsóbban elhozni. Én mindenképp megpróbálnám. és Von előtt simán játszhatna akár. Egy Miller-Vilma-Woody LB sor pedig pusztítana a fal mögött.

Szerintem hiba lenne hátradőlni, és mindent rábízni a "fiatalok majd fejlődnek" gondolatra. Így egy nagyobb nevet(esetleg neveket) mindenképpen várnék FA-ról.

több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 370 — NFL bracket champion '26
Vilma ilyen volt, anno szvsz a Saints SB-győzelmének egyik legfőbb oka h kitűnő audible-ekkel reagált PM hívásaira, a probléma nála az egészség kontra fizu kockázat, SJax meg amennyivel komolyabb karriert futott be McGaheenél annyival drágább és annyival jobban lestrapált. A Freeney jobb, mint Doom pedig erőteljesen a röhej kategória.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 235 — SB 50 Champion @ Grund
Doom 29, Freeney 33 és az a "ha" elég nagy "ha", hogy jó lesz, "ha" visszakerül 4-3-ba, erre azért nem dobnék ki 5-6-7-8 milliót... 😛

SJax, ahogy írtam, szerintem jobb, mint McGahee, bár nála bármikor kijöhet az extra terhelés böjtje szerintem, 2005 óta csak egy szezonban volt 250 carry alatt...

DJ pedig MLB-ben is nagyon jó volt, ha nem lenne a 6 misis szerződése, akkor én úgy gondolom simán megtartanánk, még a balhéi ellenére is. Amikor MLB volt, akkor 2007-ben 2. helyen zárt a ligában tackle-ben, kb. egyedül képviselve a LB sort nálunk és utána 3-4 ILB-ként is elég jól termelt, emlékeim szerint elég kevés hibával. Irányítani nem tudja a védelmet, max bemondani a play-eket, de olyan MLB-t a piacon nem is nagyon fogsz találni (ha jól tudom Vilma se ilyen)...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 778 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Megoldhatónak megoldható, de McG SJ között jelenleg semmi különbség, DJ>Vilma, Doom>Freeney, ezért egy plusz Woodson sztem f@szság.empty taxi
Szerintem Doom nem jobb Freeney-nél, de ez csak magánvélemény. Ha visszakerül a 4-3-ba, újra olyan lesz. mint a Colts-os időkben hajdanán szerintem. S. Jackson több a potenciál, mint az állandóan lesérülő szegény McGahe-ban.
DJ nem MLB, Vilma pedig az, így ha ezen a poszton gondolkodunk, akkor nem értek veled egyet

több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 235 — SB 50 Champion @ Grund
Megoldhatónak megoldható, de McG SJ között jelenleg semmi különbség, DJ>Vilma, Doom>Freeney, ezért egy plusz Woodson sztem f@szság.empty taxi
😀

Kb. ugyanezt akartam írni én is...

McGahee 2,5 misi idén, őt szerintem csak akkor rakjuk ki, ha nem egészséges, egyébként nem...

Egyébként SJax talán egy kicsivel jobb nála szerintem, de ő 6 misi alatt nem fog menni szerintem sehová, annyival meg tényleg nem jobb...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 370 — NFL bracket champion '26
Megoldhatónak megoldható, de McG SJ között jelenleg semmi különbség, DJ>Vilma, Doom>Freeney, ezért egy plusz Woodson sztem f@szság.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 778 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Kicsit most elszabadultam 😀
Mit szólnátok egy olyan offseason-höz, hogy esetleg elengedjük DJ-t, Doom-ot, és mondjuk McGahe-t
Helyettük meg hozzuk Steven Jacksont, Freeneyt, Woodsont és mondjuk Vilmát. Nem vagyok teljesen tisztában a fenti játékosok fizetési igényeivel, de szerintem megoldható a dolog

több mint 13 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 778 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Állítólag nem is (csak) átstruktúrálásról lenne szó, hanem paycut-ról, ami azért már karcosabb történet...StormST
Érdekes a dolog. Bármekkora segítség is Millerner, hogy a másik oldalról is van nyomás. 12 millió az baromi sok. Mondjuk ha egy Freeney+Woodson(esetleg Reed) csomagot ki lehet hozni Doom fizetéséből, én elgondolkodnék rajta....

Kicsit nézegetve a FA neveket, szerintem rájuk lehetne esély, ha tényleg valami nagyobb halra mozdulunk rá:
DE-k közül: Freeney, esetleg Kruger,Avril (ha a fiatalítás a szempont) vagy még talán Osi Umenyiora
RB: Steven Jackson-t nagyon el tudnám itt képzelni
Safetyk: Én itt csak az öregeket tudnám mondani, Byrd féle embert nem igazán.
WR-ek: Innen is csak a legnagyobb nevek jöhetnek szóba, bár nem igazán érteném, hogy miért lenne olyan fontos pont ezt a részleget erősíteni egy Wallace, Jennings vagy Walker kaliberrel.

több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 235 — SB 50 Champion @ Grund
Ki lehetne az a nagy FA aki kell nektek? Welker?empty taxi
Én is ezen gondolkodom, de lövésem nincs. Én Welker-t nem hoznám, erről már beszéltünk korábban is, két jó WR mellé még egy harmadik most felesleges lenne...

Ha nem tettünk volna tag-et Clady-re, akkor Long-ot tartanám valószínűnek, de így ő is kiesik...

Reed-et állítólag nem akarjuk hozni, ha egyáltalán eljön a Ravens-től...

SJax-et megint nem hinném, bár ő még mondjuk szerintem nem lenne hülyeség, de én elfogult vagyok vele kapcsolatban... 😀

Lehetne még sorolni, van még pár nagyobb név, de egyik se ér nálam annyit, hogy Doom-ot kivágjuk érte...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 370 — NFL bracket champion '26
Ki lehetne az a nagy FA aki kell nektek? Welker?


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 235 — SB 50 Champion @ Grund
Mondjuk annyira én se értem a dolgot. Ha Doom nem megy bele és kivágjuk, akkor azt csak úgy szabad, ha már megegyezünk előtte Freeney-vel, mert nagyot koppanhatunk...

Remélem tényleg valami nagy FA-re spórolunk, mert ha most nekiállunk sóherkedni, akkor tényleg felesleges volt PM leszerződtetése...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 483
Freeney adott esetben olcsóbbért tudhatna hasonlót, de én nagyon nem örülnék egy Doom-Freeney cserének.

Ami főleg nem tetszik, h DJ cut és Doom (pay)cut előbb szökött ki a médiába, mint Mays elküldése. Nem tudom, mire fel ez a nagytakarítás, vagy valami nagyon nagy FA lehet célkeresztben az FO-nál vagy fogytán van Bowlen pénze. Nem tudom. De szerintem idén inkább egy csendes offseason kellett volna. Nagy variálásokkal most többet bukhatunk, mint nyerhetünk.

Növekvő aggályokkal várom, h mit h mit hoz a jövő...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 13 éve
StormST Denver Broncos 13 235 — SB 50 Champion @ Grund
Állítólag nem is (csak) átstruktúrálásról lenne szó, hanem paycut-ról, ami azért már karcosabb történet...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint