Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 954 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Malik Carney nálunk van workouton. Mivel kell egy OLB Quincy Williams várható IR-re miatt gondolom ő az egyik jelölt. Mire számíthatunk tőle az itteni tapasztalatok alapján, ha netán leigazolnánk?
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Egy híján meg van a PS is. Az valszeg más csapattól jön majd (egyet általában máshonnan szoktak hozni)

Szóval Bausby és Tuszka marad, így elsőre csak Hollins az akiért kár. De ha marad is PS-ben, akkor se a megfelelő irányba tett lépés lett volna a pályafutásában, jelentősen csökkentettem volna a reményeimet.
Tuszkának erősödnie kell még, egye csak a fasírtot otthon, Bausby, ?, fogalmam sincs. Nem nagyon mutogattak a tavalyi sérülésére.
Az hogy más csapat nem vitte, némiképp meglepő, de keveset játszott tavaly úgy tűnik radar alatt maradt. Tegyük hozzá, hogy Yiadomhoz képest volt jó, de ha azt veszem a szerencsétlenért még egy 7. kört is adtak, Bausby meg ingyen se kellett... Szerintem látjuk még játszani nálunk

Patrick Morris kezdő C-ként kezdte a tábort, Bellamy nagy fan darling a tengeren túlon, Jake Rodgers reménykedhet még egy rosterspotban szezon során, többiekre nem pazarlok gondolatot.
Azt nem tudom, hogy a 9 ujjú a kibővített 16os PS-be se kell, vagy valaki más is tett rá ajánlatot, esetleg claimelték.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 4 981 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Simmons új szerződésére kell a lóvé...

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 86 954 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Valaki mondjon már valami jó hírt, mért kellett Todd apót kirúgni és helyet csinálni 😊
FLZOLI
aj green-t és lamar jackson-t is kivágták
lehet őket vesszük fel
Negritis
És talán még a Patstől kidobott Michael Jackson is besasszézhat moonwalkban.

Szerkesztette: iktriad
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 817 — The Mathematician
Valaki mondjon már valami jó hírt, mért kellett Todd apót kirúgni és helyet csinálni 😊
FLZOLI
aj green-t és lamar jackson-t is kivágták
lehet őket vesszük fel

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 792 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Valaki mondjon már valami jó hírt, mért kellett Todd apót kirúgni és helyet csinálni 😊

több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Hollinst ellopta a Rams

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 4 981 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Teljesen őszintén mondom, néha vannak játékosok, akikhez húz a szíved, és meg sem tudod mondani, miért. Csak érzel benne valamit, valami különlegességet, amit senki nem fedezett még benne fel. Butt nekem ilyen. Nagyon szurkoltam neki a tc-n, és igazából azóta, amióta draftoltuk. Szóval én három évet szoktam adni egy játékosnak, ha a harmadik évére sem mutat semmit, abból az én futballértelmezésemben nem lesz futballista. Mellesleg Julius Thomas sem állt jobban az első két éve után. Igaz, aztán kapott egy Manninget. A lényeg, én nagyon bízom Butt-ban, abban, hogy egészséges tud maradni, és hogy rácáfol Black cinizmusára végül. Ránk férne egy ilyn sztori, csak hogy a TE draftokat a jövőben ne csak hülyére röhögve fogadjuk... 😊

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 817 — The Mathematician
Amúgy tudom hogy a cinizmusom egyik fő célpontja, de azért szép emberi történet lenne, ha 3 év szenvedés után meghatározó szerephez jutna a csapatnál.
Nem kell összekeverni a bizakodással, attól nagyon messze állok, de egy ilyen valószínűtlen comeback story azért adna némi fényt az életembe. Fanttel nem versenyezhet, de szurkolok neki, hogy nőjön a többi selejt fölé
Black_Adder
én se azért dobtam be mert bíznék benne vagy bármi
csak pont szembejött twitteren 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Amúgy tudom hogy a cinizmusom egyik fő célpontja, de azért szép emberi történet lenne, ha 3 év szenvedés után meghatározó szerephez jutna a csapatnál.
Nem kell összekeverni a bizakodással, attól nagyon messze állok, de egy ilyen valószínűtlen comeback story azért adna némi fényt az életembe. Fanttel nem versenyezhet, de szurkolok neki, hogy nőjön a többi selejt fölé

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 817 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
53
O (26)
QB: Lock, Driskel (2) - semmi meglepetés, ha csak az nem hogy 2 QBt hagytunk csak rosteren. BTW, PFFnél Lock a 32. legjobb kezdő irányító. Ezt valahogy úgy jegyezzük meg, mint a tavalyi 2-14-es jóslatot.
RB: Lindsay, Gordon, Freeman (3) - semmi meglepetés. Az igazi kérdés majd az lesz, hogyan osztozik a snappeken Lindsay és Gordon.
TE/FB: Fant, Vannett, Okweakárki, Butt, Beck (5) - 5 darab TE. Nem tudom elég lesz-e... Amúgy Butt állítólag 100% és ha minden igaz soron kívül beiktatják a HOF-be olyan edzőtábora volt... Miután a korábban HOFbe iktatott Heuerman és Fumagalli már nincs, így ez rostert ért nála. Meglepetésre Okweakárkitől nem várják az MVP szezont és meg sem sérült...
WR: Sutton, Jeudy, Tim Patrick, Hamler, Cleveland, Hamilton, Spencer (7) - Hamler sérülése állítólag nem súlyos, ideális lenne, ha több szerephez jutna mint Tim Patrick. Clevelandet sztárolták, Hamilton gameday inaktív, Spencer visszahord
OL: Holding, Risner, Cushenberry, Glasgow, Wilkinson, Andeson, Dotson, Muti, Schlottman (9) - A sor sajnos továbbra is Holdinggal kezdődik, és egyelőre úgy néz ki Wilkinson kezd jobb oldalt. Muti viszont nem ment IR-re, ez egyrészt pozitív, másrészt ahhoz képest hogy egészésgesen mindenidők legjobb1/1-e lett volna nem úgy néz ki, hogy befér a kezdőbe.

D (24)
DL: Casey, Purcell, Harris, Jones, Agim, Walker (6) - Caseyt annyira hypeolják hogy már-már kicsit sértő Wolfera nézve, mintha miatta lett volna ótvarszar a tavalyi védelem, ettől még örülök ha Casey olyan jó lesz.
EDGE: Miller, Chubb, Attaochu, Reed (4) - A nyilatkozatok alapján olyan érzésem van, hogy Chubb még nem 100%, de az hogy se Tuszka se a szélen is bevethető Hollins nincs rosteren az alapján bízhatnak benne. Ha Fangio továbbra is tanítgatni akarja Millert és nem hsaználni, inkább trade-eljük el és hozzunk neki egy udfa-t, ez a névsor a pályán az ő kezei alatt sokkal gyengébb, mint a kijelzőn...
ILB: AJ, Jewell, Barron, Joe Jones, Calitro (5) - Elway nagyon elégedett ezzel a sorral. Nos ha ő elégedett a saját munkájával, akkor ugyan ki más kritizálná.
CB: Bouye, Callahan?, Bassey, Harris, Ojemudia, Dawson (6) - Callahan tavaly is végigtolta az edzőtábort, hogy aztán 14 hétig questionable legyen és ne játsszon aztán IR-re kerüljön, nem mintha vele tetszene ez a névsor. Lindsaynek egy félidő kellett, hogy meggyőzzön, remélem Bassey is hasonlóan cáfol majd rám.
S: Simmons, Jackson, Marshall (3) - Olyan kiváló a kezdő sor, hogy depth nem is kell. Dawson tud safetyt játszani, Barron lehet emergency SS, ha nagyon kell bármelyik másik CB beállhat, az a baj, hogy az kb a leggyengébb merítés csapaton belül. Amíg nincs sérülé eliltás addig minden rendben, de ilyen depthtel neki vágni a szezonnak bohózat.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
A három safety az elég szokott lenni?
Zalán
Dawson tud safetyt is játszani.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 4 981 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
A három safety az elég szokott lenni?

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 4 981 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Tehát újra van udfa, és maradt Muti is. Remélem Tuszkát visszahozzuk. Sanszos a 2 qb. Várom a
szezont... Végre itt tartunk... 😊

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
TE-eket nyolcat viszünk ??? 😊
Zalán
Még a keretszűkítések után kukázhatunk párat

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 4 981 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
TE-eket nyolcat viszünk ??? 😊

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 4 981 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
amúgy lehet az is egy forgatókönyv, hogy Todd Davis helyére trade-elünk valami nagynévért, azért is kell az a 4,5 milliócska?
Zalán
Nem lenne rossz, ha valamelyik tankolo csapatból tudnánk hozni valakit. Bears Smith? 😊
FLZOLI
Myles Jack...

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 792 — farkas.l.zoltan@gmail.com
amúgy lehet az is egy forgatókönyv, hogy Todd Davis helyére trade-elünk valami nagynévért, azért is kell az a 4,5 milliócska?
Zalán
Nem lenne rossz, ha valamelyik tankolo csapatból tudnánk hozni valakit. Bears Smith? 😊

több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
amúgy lehet az is egy forgatókönyv, hogy Todd Davis helyére trade-elünk valami nagynévért, azért is kell az a 4,5 milliócska?
Zalán
Nem kizárt, de akkor vártunk volna a kivágásával amíg biztossá válik a trade.
Az azóta eltelt idő arra enged következtetni, hogy nem erről van szó. Ettől még ha már van extra 4.5 milliónk, ha valaki valami nagyobb név cutolása előtt körbetelefonál, lehet rámondjuk az igent.

Ha az okokat kell találgatni, én azt mondanám, hogy lehet a sérülésével kapcsolatban jött valami rossz hír.

Szerkesztette: Black_Adder

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
Zalán Denver Broncos 4 981 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
amúgy lehet az is egy forgatókönyv, hogy Todd Davis helyére trade-elünk valami nagynévért, azért is kell az a 4,5 milliócska?

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 6 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Bausby?
Teabee
úgy látszik Doki valamit nagyon tud. Essang Bassey rálépett a Chris Harris útra...
Hollins és Tuszka 😨
Zalán
Bassey is elmegy inkább feleannyiért máshova?

Tuszkát PS-be húztuk, nincs ezzel semmi. Hollinsnak mondjuk ez visszalépés, az a projekt szerintem nem áll olyan jól.
Locke-ról (nyugi nem arról, a másikról) és Rypienről írják még egyelőre hogy ha tudjuk visszahozzuk PSbe.
Bausbyt hirtelen nem tudom eligible-e, mindenesetre nevetség tárgya amit CB poszton fel tudunk mutatni.

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 6 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Rypien is repült. Akkor mégis 2 qb marad rosteren.
Bár gondolom ps-be visszahozzuk, ha nem viszi el más.

Szerkesztette: rob3r7o

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 6 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Valszeg akkor Harris lesz a 3rd CB. Bár ez most engem is nagyon meglepett.