Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
igazából még mindig jobban járt a Colts, mintha elfogadta volna az állást. Kifejezetten jót tett a velük 😛
Black_Adder
Az a durva, hogy ha túllépek azon, hogy 1 évünk elúszott, akkor hosszú távon bennem is ez fogalmazódott meg. Ha belegondolok, hogy alá is írhatott volna hozzánk, miközben ugyanez az ember marad, én meg évekig naívan abban a tévképzetben élek, hogy megváltozott, akkor a hátam borsódzik.

Esküszöm most értettem meg a Tebow rajongók lelkiállapotát. Bár Manning esetében én is voltam már hasonló lelkiállapotban 2011-ben. Akkor is szívesebben elfogadtam volna még 5 év superbowl nélküliséget Manning-el, mint 5 évet, Superbowl-al, Manning nélkül. De az azért más volt, mert tudtam, hogy valószínűleg Manningnek is az a jó, ha keres magának egy másik, contender csapatot. És így is lett szerencsére.

De ez most ... bármit inkább elfogadok - beleértve akár 20 év Browns szintű szenvedést is -, mint, hogy azt kelljen éreznem, hogy azt a csapatot, amit szeretek, azt egy pondró irányítja. Irsay személyiségét sem egyszerű elviselni, de ő mégiscsak egy owner, ő a biznisz része, kívül van a szurkolói fogalom körömön. Meg, hát ő inkább bolond, mint gennyedék, az mégis más. De egy ilyen ember HC-ként? Pagano is felb*szta bennem néha az ideget amikor a vége felé az oldalvonalnál mutogatták, de az teljesen más volt. MJD-től elhánynám magam ahányszor mutatnák Colts mezben.

Azt hiszem most lettem igazi denveri 😊 Már a JMD utálatom is teljesen csapat-konform. 😀

Szerkesztette: peterk2005

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
JMD bebizonyította, hogy sokat komolyodott, mióta nálunk volt HC, igazi gerinces, szavatartó ember lett...

Pondró...
StormST
igazából még mindig jobban járt a Colts, mintha elfogadta volna az állást. Kifejezetten jót tett a velük 😛
Black_Adder
Nyilván, hiszen így ők nem utólag tudták meg, hogy milyen "ember", nem úgy, mint mi... 😛
StormST
Most nem értem mi bajotok van, látható az emberi fejlődés: már nem árul zsákbamacskát 😀
empty taxi
A fejlődés látható, az irányt mindenki döntse el maga... 😛

Nekem bajom nincs egyébként, inkább egy kis elégtételt érzek, évek óta mondom mindenkinek, hogy JMD egy utolsó darab sz*r, eddig kevesen hitték el, most már talán többen fogják. Az egyetlen, amiért azért van bennem negatív érzés az az, hogy személy szerint semmi bajom a Colts-al és sajnálom, hogy ezt tette velük...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 429 — NFL bracket champion '26
JMD bebizonyította, hogy sokat komolyodott, mióta nálunk volt HC, igazi gerinces, szavatartó ember lett...

Pondró...
StormST
igazából még mindig jobban járt a Colts, mintha elfogadta volna az állást. Kifejezetten jót tett a velük 😛
Black_Adder
Nyilván, hiszen így ők nem utólag tudták meg, hogy milyen "ember", nem úgy, mint mi... 😛
StormST
Most nem értem mi bajotok van, látható az emberi fejlődés: már nem árul zsákbamacskát 😀

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
JMD bebizonyította, hogy sokat komolyodott, mióta nálunk volt HC, igazi gerinces, szavatartó ember lett...

Pondró...
StormST
igazából még mindig jobban járt a Colts, mintha elfogadta volna az állást. Kifejezetten jót tett a velük 😛
Black_Adder
Nyilván, hiszen így ők nem utólag tudták meg, hogy milyen "ember", nem úgy, mint mi... 😛

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
JMD bebizonyította, hogy sokat komolyodott, mióta nálunk volt HC, igazi gerinces, szavatartó ember lett...

Pondró...
StormST
igazából még mindig jobban járt a Colts, mintha elfogadta volna az állást. Kifejezetten jót tett a velük 😛

Szerkesztette: Black_Adder

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Én személy szerint erősen kétlem, hogy BB lenne máshol HC, ő már csak feljebb megy szerintem az organizáción belül, vagy visszavonul, aztán persze lehet tévedek...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
szovyoo Denver Broncos Georgia Bulldogs 34 — Mile High Salute
Kíváncsi lennék miért döntött így (saját személyiségén túl). Azt sajnálnám, ha Luck visszatérésével kapcsolatban lennének rossz hírek. Azt viszont nagyon megnézném, ha Kruft-Belichick viszály valós lenne és az öreg úgy döntene átadja a helyét JMD-nek. Ő meg átmegy a Colts-hoz.

Szerkesztette: szovyoo
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
JMD bebizonyította, hogy sokat komolyodott, mióta nálunk volt HC, igazi gerinces, szavatartó ember lett...

Pondró...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
JMD mégsem lesz Colts vezetőedző. Tudnék ajánlani nekik helyette egy sokkal jobb edzésmenőt. 😊
szovyoo
JMD tökéletes pats vezetőedző lesz ilyen emberi kvalitasokkal. Alig várom, hogy lássam...😀 😀

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 8 éve
szovyoo Denver Broncos Georgia Bulldogs 34 — Mile High Salute
JMD mégsem lesz Colts vezetőedző. Tudnék ajánlani nekik helyette egy sokkal jobb edzésmenőt. 😊
több mint 8 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 599 — JAFL Tampa GM
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
Miért pont a Giants? Ott is csak padozna. Akkor már előbb a Browns vagy más QB needes csapat...
StormST
Jags lesz az.
Jó védelem, jó futójátèk adott. Ott elkaristolna Foles úgy mint tegnap.
Geeri
ha építenek elé egy elit falat..
több mint 8 éve
Geeri Miami Dolphins 2 962 — geeri93@citromail.hu
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
Miért pont a Giants? Ott is csak padozna. Akkor már előbb a Browns vagy más QB needes csapat...
StormST
Jags lesz az.
Jó védelem, jó futójátèk adott. Ott elkaristolna Foles úgy mint tegnap.

Mindig jövőre!
több mint 8 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 792 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Elég durva volt tegnap is látni, hogy mennyire fontos lett a TE poszt mostanában (jó nem egy új keletű dolog ez). Szidjuk itt az agyhalottakat fülhallgatóval a fejükön és a fogalmatlanokat a QB és az O# fal posztjain, de, hogy évek óta nem sikerült egy elit kaliberű TE-t szerezni... Oké, hogy Julius Thomas-ból PM csinált embert, de nem véletlen, hogy ameddig itt volt addig volt potens támadójáték és Red Zone O#

Egyszerűen kell egy benga középre, akire jó százalékkal lehet dobálni a labdákat, bárki is áll vele szemben. Így legalább a WR-ek is több levegőhöz juthatnak, mert a safety-k nem csak feléjük kell figyeljenek plusszba.

Nem követem az egyetemi focit, hogy érdemes-e 1-2. körös TE-ben gondolkodni, de FA-ról is lehetne halászni akár valakit (khm. Graham.... esetleg Eifert vagy Seferian-Jenkins). Mindegy, hogy Kirk vagy egy vakegér hajigál, baromi fontos lenne egy értelmes TE

több mint 8 éve
sickmyduck Denver Broncos 83
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
egy Eli Manning Nick Foles duó ellen jövőre sírhatnának a new englandiek 😀
Heisman Trophy
Csak nehogy odavigyék Justin Tuckert és reaktiválják Justin Tuckot, mert kiállnunk is felesleges lenne bármilyen meccsen 😊)
Wyatt
Még Champ Baileyt a sorba, hogy Gisele se tudja megvigasztalni Brady-t este...
Black_Adder
Oké, de akkor kérjük vissza Ben Watsont és most legyen touchback 😊
Wyatt
Hogyhogy még nincs statisztika arról, hogy a csereirányító a padon milyen pontosan passzolgat a csere elkapóknak?

(•_•)
( •_•)>⌐■-■
(⌐■_■)

YEEEEEEEAAAAAHHHHHHH
több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
egy Eli Manning Nick Foles duó ellen jövőre sírhatnának a new englandiek 😀
Heisman Trophy
Csak nehogy odavigyék Justin Tuckert és reaktiválják Justin Tuckot, mert kiállnunk is felesleges lenne bármilyen meccsen 😊)
Wyatt
Még Champ Baileyt a sorba, hogy Gisele se tudja megvigasztalni Brady-t este...
Black_Adder
Oké, de akkor kérjük vissza Ben Watsont és most legyen touchback 😊

több mint 8 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
egy Eli Manning Nick Foles duó ellen jövőre sírhatnának a new englandiek 😀
Heisman Trophy
Csak nehogy odavigyék Justin Tuckert és reaktiválják Justin Tuckot, mert kiállnunk is felesleges lenne bármilyen meccsen 😊)
Wyatt
Még Champ Baileyt a sorba, hogy Gisele se tudja megvigasztalni Brady-t este...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
egy Eli Manning Nick Foles duó ellen jövőre sírhatnának a new englandiek 😀
Heisman Trophy
Csak nehogy odavigyék Justin Tuckert és reaktiválják Justin Tuckot, mert kiállnunk is felesleges lenne bármilyen meccsen 😊)

több mint 8 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 529 — "Montoya por favor!"
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
egy Eli Manning Nick Foles duó ellen jövőre sírhatnának a new englandiek 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
Miért pont a Giants? Ott is csak padozna. Akkor már előbb a Browns vagy más QB needes csapat...
StormST
LOL 1/2-n húznak és van egy 23 millás Elijük.. Gettleman a szeptembert nem élné túl ezzel a húzással..
gordon
A szeptember is optimista becslésnek tűnik szerintem... 😀
StormST
8 evvel fiatalabb, olcsobb is. 1/2t meg eladjak nekunk 😀
sickmyduck
El is kell, mert 20 millával vannak a cap alatt, ha vinnék Foles-t, nem tudnák megfizetni az 1/2-es pickjüket 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
sickmyduck Denver Broncos 83
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
Miért pont a Giants? Ott is csak padozna. Akkor már előbb a Browns vagy más QB needes csapat...
StormST
LOL 1/2-n húznak és van egy 23 millás Elijük.. Gettleman a szeptembert nem élné túl ezzel a húzással..
gordon
A szeptember is optimista becslésnek tűnik szerintem... 😀
StormST
8 evvel fiatalabb, olcsobb is. 1/2t meg eladjak nekunk 😀

(•_•)
( •_•)>⌐■-■
(⌐■_■)

YEEEEEEEAAAAAHHHHHHH
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
Miért pont a Giants? Ott is csak padozna. Akkor már előbb a Browns vagy más QB needes csapat...
StormST
LOL 1/2-n húznak és van egy 23 millás Elijük.. Gettleman a szeptembert nem élné túl ezzel a húzással..
gordon
A szeptember is optimista becslésnek tűnik szerintem... 😀

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
gordon New England Patriots Auburn Tigers 4 599 — JAFL Tampa GM
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
Miért pont a Giants? Ott is csak padozna. Akkor már előbb a Browns vagy más QB needes csapat...
StormST
LOL 1/2-n húznak és van egy 23 millás Elijük.. Gettleman a szeptembert nem élné túl ezzel a húzással..
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Csak megérzés. Szerintem vinné a Giants is.
sickmyduck
Miért pont a Giants? Ott is csak padozna. Akkor már előbb a Browns vagy más QB needes csapat...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Mennyi az esély rá, hogy Foles itt köt ki? Wentz nem fog padozni, köré építették szinte az egész csapatot.. inkább ő, mint Kirk. Szerintem.
Tim Tebow #1
Zéró
sickmyduck
Why?
Tim Tebow #1
Én pont ezt akartam kérdeznie az utolsó résszel kapcsolatban... 😛