Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 8 éve
peach Atlanta Falcons 16 170 — a new hope (again)
Azért én elég régóta követem a Denvert, alig hagytam ki meccset 2005 óta
Tim Tebow #1
Te nem manningel együtt igazoltál át ide a coltstól? 😊

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 8 éve
Törölt felhasználó
Vagy gondoljunk a félidei elemzésekre, milyen szerepük van minden egyes play esetén a vonalon kívül lévő stábnak. A Pats-Jags meccsn is láthattuk, hogyan fogták meg szinte teljesen a második félidőre a Jags O-t. Vagy vegyük az utolsó egy percet, amikor három időkérés mellett nem indultak el pontokat feltenni a táblára. Pedig akkor még nem voltak félidőben kielemezve. Gondoltam is Blackre, hogy ha ez nálunk történik, hülyét kapunk. Csak a Jags oly rég volt rájátszás közelében, örültek ők a biztos félidei vezetésnek. Pedig lehet Bortles három passzal átmasírozott volna a másik térfélre 3/7 pontért. De kintről azt kapta utasításba, nem mehet. Minden egyes play kontrollálva van kintről. Ez egy nagyobb hatás mint általában.
Zalán
Eredménykövetőben többen is említették, hogy gyáva népnek nincs hazája és ez térdelés bizony vissza fog ütni a végén. Be is jött.
Igaz, biztos, hogy jót videóztak a félidőben a bostoniak, de ha a nyilvánvaló fumble return-be nem fújnak bele a sporik, akkor hiába minden...tudom, hogy a "ha" nem játszik, de például 60 percet lehozni egy Pats-nek 10 yard büntivel..na, az művészet 😀

Azért én elég régóta követem a Denvert, alig hagytam ki meccset 2005 óta, de itt az edzőn fele annyi sem múlik, mint ahogy te írod.
Szerintem.
Hiszen volt egy - a vége felé - szenilis Shannynk, meg egy beszari, töketlen Foxunk is, szóval tudom miről beszélek. Attól még hogy VJ remek motivátor, a pályán sz@rt sem ér. Amit mondott róla Elway, annak se híre se hamva. Nem is csodálkoztam a szezonban nyújtott gyalázatos teljesítményünk láttán, elég volt megnézni azokat a pillanatokat, amikor a kamera VJ-t mutatta. Azt sem tudta milyen rendezvényen van.

Sok múlik egy edzőn, de még több a csapatán és a kiszolgáló személyzeten. A HC szinte kész anyagot kap meccs előtt. Amit pedig VJ ebből az anyagból kihozott, tényleg, csodálom hogy még ő a HC...
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 429 — NFL bracket champion '26
Patriots nem elég tökös, fehérben játszanak majd Super Bowlt, hogy növeljék esélyüket. Nem is tudom honnan vették... 😀
Heisman Trophy
#colorgate
Black_Adder
rövidítve:

A mocskos fogkrémlobby miatt nyer mindig a Pats!!!

Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 496
Patriots nem elég tökös, fehérben játszanak majd Super Bowlt, hogy növeljék esélyüket. Nem is tudom honnan vették... 😀
Heisman Trophy
#colorgate

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 8 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 529 — "Montoya por favor!"
Patriots nem elég tökös, fehérben játszanak majd Super Bowlt, hogy növeljék esélyüket. Nem is tudom honnan vették... 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 8 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
És?? A Lánchídra is volt vevő.
tomi-tomi
Simicska Lajost az NFL-be!!!
empty taxi
Van már - harminckettő. S egytől egyig megennék reggelire a mi Lajosunkat.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 429 — NFL bracket champion '26
És?? A Lánchídra is volt vevő.
tomi-tomi
Simicska Lajost az NFL-be!!!

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Kicsit olvasgattam a pletykarovatokat, mi hír a 3 titanrol. Siemian valószínűleg tradelve lesz ha sikerül (állítólag a Falcons érdeklődik iránta mint új backup, de hogy ebből mennyi igaz mindenki döntse el maga 😀 ). Oswi nem valószínű, hogy új szerződést fog kapni, szóval eddig úgy áll Lynch marad a következő szezonra is (na meg Kelly, de hogy vele mi lesz bazi nagy homály). Szóval szerintem lassan már csak az a kérdés hányadik számú irányító lesz Paxton jövőre, második vagy harmadik vagy a n1 lehetőség, hogy első. 😛
roberto23
Mondjuk még Lynch-el is jobban járunk mint Oszikával. Adjuk el a picsába, legyen egy kis cap. Lynchnek szerintem csak pár meccs kéne és belerázódna. Mondjuk nem tudom hogy milyen edzéseket fog kapni, de remélem az új QB coach-al többre megyünk majd, és Pax jobb lesz.

Ha meg nem lesz más lehetőség, el kell hoznunk Cousinst, mert kurva jó deal lenne. Ha sikerülne megszerezni, akkor lennének jó célpontjai, feltéve ha DT nem ejt el labdákat mint az idei szezonban. Bár mondjuk szerintem Ő is cutolva lesz. El kéne hozni Landryt FA-ról, csak az a baj hogy nincsen annyi $ a csapatnál. 😕
broncoforlife
Kapott már pár meccset, de én nem láttam, hogy bárhová is razodott volna. Ha jól számolom eddig 1 értékelhető meccse volt, de ott is sikerült 2 int-et dobnia. De arra talán jó lesz, hogy ha csereként beáll nyert helyzetben nem bassza majd el.
Én meg azt mondom hozzuk el Allent a draftrol. Lesz 2 colos irányító, aki szuperül belátja a pályát. Bonuszba kurva erős a karjuk is, széltébe hosszába atdobaljak majd a pályát. Ha mazlink van, embert is találnak. Ha megnagyobb, csapattársat 😀

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 8 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Kicsit olvasgattam a pletykarovatokat, mi hír a 3 titanrol. Siemian valószínűleg tradelve lesz ha sikerül (állítólag a Falcons érdeklődik iránta mint új backup, de hogy ebből mennyi igaz mindenki döntse el maga 😀 ). Oswi nem valószínű, hogy új szerződést fog kapni, szóval eddig úgy áll Lynch marad a következő szezonra is (na meg Kelly, de hogy vele mi lesz bazi nagy homály). Szóval szerintem lassan már csak az a kérdés hányadik számú irányító lesz Paxton jövőre, második vagy harmadik vagy a n1 lehetőség, hogy első. 😛
roberto23
Mondjuk még Lynch-el is jobban járunk mint Oszikával. Adjuk el a picsába, legyen egy kis cap. Lynchnek szerintem csak pár meccs kéne és belerázódna. Mondjuk nem tudom hogy milyen edzéseket fog kapni, de remélem az új QB coach-al többre megyünk majd, és Pax jobb lesz.

Ha meg nem lesz más lehetőség, el kell hoznunk Cousinst, mert kurva jó deal lenne. Ha sikerülne megszerezni, akkor lennének jó célpontjai, feltéve ha DT nem ejt el labdákat mint az idei szezonban. Bár mondjuk szerintem Ő is cutolva lesz. El kéne hozni Landryt FA-ról, csak az a baj hogy nincsen annyi $ a csapatnál. 😕
broncoforlife
Brocknak nincs szerződése, 1 évre írt alá veterán minimumért...
StormST
És?? A Lánchídra is volt vevő.

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
Offensive Blow Job (OBJ) 🏈 New York Giants Alabama Crimson Tide 81

Mama said knock you out...
And I'm gonna knock you out...
több mint 8 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
Kicsit olvasgattam a pletykarovatokat, mi hír a 3 titanrol. Siemian valószínűleg tradelve lesz ha sikerül (állítólag a Falcons érdeklődik iránta mint új backup, de hogy ebből mennyi igaz mindenki döntse el maga 😀 ). Oswi nem valószínű, hogy új szerződést fog kapni, szóval eddig úgy áll Lynch marad a következő szezonra is (na meg Kelly, de hogy vele mi lesz bazi nagy homály). Szóval szerintem lassan már csak az a kérdés hányadik számú irányító lesz Paxton jövőre, második vagy harmadik vagy a n1 lehetőség, hogy első. 😛

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 8 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 303 — The only discipline that lasts, is self discipline
Elkaptad peterk irányítókat érintő név összekeverős betegségét. Kezdeti stádiumban még nyomokban emlékeztet egymásra a két név, súlyosan előrehaladott (vég)stádiumban már az ápolt is csodálkozik magán.

Te még a kezdeti stádiumban vagy, Foles Green Bay-be legfeljebb sajtért ugrott be, akire gondolsz, az Flynn.
tomi-tomi
Erre vigyázzatok, mert súlyossá is válhat. Én már abban a stádiumban vagyok, hogy Montana és Marino nevét is képes vagyok összekeverni. Ha eddig eljutsz, innen már nincs visszaút.

Foles ettől függetlenül inkább mennyen máshova. 😊

Szerkesztette: peterk2005

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 8 éve
Zalán Denver Broncos 4 981 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Mikre nem képes egy közepes irányító egy normális rendszerben.... Ilyenkor még jobban tud fájni, hogy itt 3-ból 1-et se sikerült legalább olyan szintre összerakni.
flzoli
Vallom, ez a sport sokkal nagyobb arányban függ az edzői kar személyétől, képességeitől, mint a játékosok képességeitől. A játékosok gépek, eszközök, csak önmagában vett hús-vér sakkbábúk, akik végrehajtják az utasításokat. Az a kérdés, milyen megnyitást, milyen végjátékot vezényel a sakkozó, vagyis az edző. Az, hogy Bortles, Foles, Keenum játszhatott a csapatával a legjobb négy között, arról szól, építs jó csapatot, hatékony rendszert és eredményes lehetsz, akkor is, ha a legerősebb bábud, a királynő nem egy fenomén. Nálunk a jó sakkozó hiányzik, de nagyon. Kubesékben lett volna lehetőség. De az egészsége nem engedte. Nagy kár. Főleg a jelen ismeretei alapján.
Zalán
Azért ez szerintem nem ennyire egyszerű, ha így lenne, akkor tavaly is SB-t játszottunk volna, hiszen ugyanúgy Kubes és Wade vezette a csapatot, ahogy a SB50 idején. Az edzők ebben a sportban is, ahogy a legtöbben, csak a játék elkezdéséig (vagy egy PM-stílusú QB esetében még addig se) lehetnek tényezők, onnan már a játékosokon múlik minden. Lehetsz te akármekkora O vagy D guru, ha a QB-d az ellenfélhez dobja a labdát vagy -10 yardig táncol egy sack elől vagy a futód/WRed elejti a labdát, vagy amíg a védőd aláfut a passznak vagy benézi a coveraget... 😊
StormST
Egyrészt másutt is komoly teamek dolgoznak, és nagyon sokan törnek a helyedre. Ha minden rendben a csapatodnál, még az sem garancia a sikerre, mert nagyon sokan akarják megkaparintani azt a polírozott pléhfocilasztit az utolsó meccsen.
Én azt mondom, hogy ebben a sportban nagyobb hatással vannak az edzők a pályán történtekre, mint általában a többi sportágban. A legtöbb sportban felkészít az edző, de kívülről már sokkal kisebb hatással van arra, ami a sportpályán történik. Kénytelen magát rábízni az edzőre. Az "Imre, hát miért nem váltotok bazmeg? Te menj oda, ő jöjjön ide." tipusú edzői bekiabálások nem sokat hatnak. Itt kevésbé számít a játékos egyéni kvalitása. Persze az is számít. Döntő faktorrá is válik nagyon sok esetben. Mert ő hajt végre, és őt mutatják az ismétlésben, ő nyilatkozik a mérkőzés után, hisz ő az eladható sztár. De mennyi előkészület előzi meg, hogy ott azt a játékot valósítsa meg az odatett játékos. Vagy gondoljunk a félidei elemzésekre, milyen szerepük van minden egyes play esetén a vonalon kívül lévő stábnak. A Pats-Jags meccsn is láthattuk, hogyan fogták meg szinte teljesen a második félidőre a Jags O-t. Vagy vegyük az utolsó egy percet, amikor három időkérés mellett nem indultak el pontokat feltenni a táblára. Pedig akkor még nem voltak félidőben kielemezve. Gondoltam is Blackre, hogy ha ez nálunk történik, hülyét kapunk. Csak a Jags oly rég volt rájátszás közelében, örültek ők a biztos félidei vezetésnek. Pedig lehet Bortles három passzal átmasírozott volna a másik térfélre 3/7 pontért. De kintről azt kapta utasításba, nem mehet. Minden egyes play kontrollálva van kintről. Ez egy nagyobb hatás mint általában.

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
Mikre nem képes egy közepes irányító egy normális rendszerben.... Ilyenkor még jobban tud fájni, hogy itt 3-ból 1-et se sikerült legalább olyan szintre összerakni.
flzoli
Vallom, ez a sport sokkal nagyobb arányban függ az edzői kar személyétől, képességeitől, mint a játékosok képességeitől. A játékosok gépek, eszközök, csak önmagában vett hús-vér sakkbábúk, akik végrehajtják az utasításokat. Az a kérdés, milyen megnyitást, milyen végjátékot vezényel a sakkozó, vagyis az edző. Az, hogy Bortles, Foles, Keenum játszhatott a csapatával a legjobb négy között, arról szól, építs jó csapatot, hatékony rendszert és eredményes lehetsz, akkor is, ha a legerősebb bábud, a királynő nem egy fenomén. Nálunk a jó sakkozó hiányzik, de nagyon. Kubesékben lett volna lehetőség. De az egészsége nem engedte. Nagy kár. Főleg a jelen ismeretei alapján.
Zalán
Azért ez szerintem nem ennyire egyszerű, ha így lenne, akkor tavaly is SB-t játszottunk volna, hiszen ugyanúgy Kubes és Wade vezette a csapatot, ahogy a SB50 idején. Az edzők ebben a sportban is, ahogy a legtöbben, csak a játék elkezdéséig (vagy egy PM-stílusú QB esetében még addig se) lehetnek tényezők, onnan már a játékosokon múlik minden. Lehetsz te akármekkora O vagy D guru, ha a QB-d az ellenfélhez dobja a labdát vagy -10 yardig táncol egy sack elől vagy a futód/WRed elejti a labdát, vagy amíg a védőd aláfut a passznak vagy benézi a coveraget... 😊

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
Zalán Denver Broncos 4 981 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Mikre nem képes egy közepes irányító egy normális rendszerben.... Ilyenkor még jobban tud fájni, hogy itt 3-ból 1-et se sikerült legalább olyan szintre összerakni.
flzoli
Vallom, ez a sport sokkal nagyobb arányban függ az edzői kar személyétől, képességeitől, mint a játékosok képességeitől. A játékosok gépek, eszközök, csak önmagában vett hús-vér sakkbábúk, akik végrehajtják az utasításokat. Az a kérdés, milyen megnyitást, milyen végjátékot vezényel a sakkozó, vagyis az edző. Az, hogy Bortles, Foles, Keenum játszhatott a csapatával a legjobb négy között, arról szól, építs jó csapatot, hatékony rendszert és eredményes lehetsz, akkor is, ha a legerősebb bábud, a királynő nem egy fenomén. Nálunk a jó sakkozó hiányzik, de nagyon. Kubesékben lett volna lehetőség. De az egészsége nem engedte. Nagy kár. Főleg a jelen ismeretei alapján.

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 8 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 792 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Mikre nem képes egy közepes irányító egy normális rendszerben.... Ilyenkor még jobban tud fájni, hogy itt 3-ból 1-et se sikerült legalább olyan szintre összerakni.

több mint 8 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 850 — The Mathematician
csak Folest ne ide, plz
Negritis
Hogy merült ez fel, hogy Foles idekerulne? Lemaradtam valamiről? 😀
roberto23
anno még mikor green bay-ben beugrott és volt 1 jó meccse ott is eladta magát
és a mai produktuma is egész jó volt
Negritis
Elkaptad peterk irányítókat érintő név összekeverős betegségét. Kezdeti stádiumban még nyomokban emlékeztet egymásra a két név, súlyosan előrehaladott (vég)stádiumban már az ápolt is csodálkozik magán.

Te még a kezdeti stádiumban vagy, Foles Green Bay-be legfeljebb sajtért ugrott be, akire gondolsz, az Flynn.
tomi-tomi
uh tényleg, mea culpa

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!

Szerkesztette: tomi-tomi

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 8 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 850 — The Mathematician
csak Folest ne ide, plz
Negritis
Hogy merült ez fel, hogy Foles idekerulne? Lemaradtam valamiről? 😀
roberto23
anno még mikor green bay-ben beugrott és volt 1 jó meccse ott is eladta magát
és a mai produktuma is egész jó volt

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
csak Folest ne ide, plz
Negritis
Hogy merült ez fel, hogy Foles idekerulne? Lemaradtam valamiről? 😀
roberto23
Amíg nem lesz meg a "kiválasztott", addig szerintem minden backup és leendő UFA QB nevét valaki be fogja lengetni... 😛
StormST
Hoyer Time! 😊
ThundersNFL
Olyan kiváló ajánlólevelekkel, mint az idei 49ers-es produktuma, hülye aki kihagyja... 😛

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
T1G_ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 20 116 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
csak Folest ne ide, plz
Negritis
Hogy merült ez fel, hogy Foles idekerulne? Lemaradtam valamiről? 😀
roberto23
Amíg nem lesz meg a "kiválasztott", addig szerintem minden backup és leendő UFA QB nevét valaki be fogja lengetni... 😛
StormST
Hoyer Time! 😊

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 8 éve
StormST Denver Broncos 13 297 — SB 50 Champion @ Grund
csak Folest ne ide, plz
Negritis
Hogy merült ez fel, hogy Foles idekerulne? Lemaradtam valamiről? 😀
roberto23
Amíg nem lesz meg a "kiválasztott", addig szerintem minden backup és leendő UFA QB nevét valaki be fogja lengetni... 😛

Szerkesztette: StormST

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 8 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 992
csak Folest ne ide, plz
Negritis
Hogy merült ez fel, hogy Foles idekerulne? Lemaradtam valamiről? 😀

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 8 éve
sickmyduck Denver Broncos 83
csak Folest ne ide, plz
Negritis
Elwaynek kell írni egy kívánságlistát.

(•_•)
( •_•)>⌐■-■
(⌐■_■)

YEEEEEEEAAAAAHHHHHHH