NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Karácsonyi tripla
116
16
19:00, Netflix
Houston Texans
21 feliratkozó
több mint 9 éve
egyetértek.ez az o'brien - osweiler kettős nem túl erős, és akkor finom voltamMondjuk Osweilerrel kapcsolatban ez nem feltétlenül meglepetés. Azért neki enyhén jót tett, hogy mindenféle nyomás nélkül be kellett szállnia egy top elkapókkal tüzdelt támadósorba, megtoldva egy elit védelemmel.
braxa88
Így, hogy megkapta a pénzt, ráadásul balhék és cirkusz közepette hagyta el a bajnokot, még nagyobb nyomást generált maga körül, mint ami adott esetben nehezedett volna rá. Most viszont már nehéz lesz, minden hibája után ki lesz kezdve, az elvárás pedig óriási vele szemben, egész Texánia tőle várja a robbantást, ebben a csoportban ráadásul a minimum kb. a rájátszás, úgyhogy nem irigylem.
O'Brien meg rendre bizonyítja, hogy az állítás, mely szerint ő ért az irányítókhoz, ki tudja belőlük hozni a pluszt és rájuk tudja szabni a playbookot, az egyszerűen téves. Egyre inkább nem tudom komolyan venni őt. Valahogy az az érzésem, hogy az ő edzői tudása leragadt ott, hogy mindenkit elküld a picsába, leosztja az embereket, káromkodik egy sort, aztán ezzel el van intézve minden, majd emiatt tisztelni fogják a játékosai, illetve nála a motiváció is az állandó anyázásból áll.
De ez szubjektív, szóval kinek mi, nekem ez a véleményem róla.
Stez
nekem úgy az egész Texans offense (Hopkins kivételével aki mindent megtesz) egy túlértékelt brigád. Lamar Millerrel az élen akiről még életében nem pattant le védő.
Sajnálom őket, mert a Dben van fantázia, most is megmutatták, versenyben tartották a csapatot amig a ST és az O hagyta ezt.
több mint 9 éve
ez az o'brien - osweiler kettős nem túl erős, és akkor finom voltamMondjuk Osweilerrel kapcsolatban ez nem feltétlenül meglepetés. Azért neki enyhén jót tett, hogy mindenféle nyomás nélkül be kellett szállnia egy top elkapókkal tüzdelt támadósorba, megtoldva egy elit védelemmel.
braxa88
Így, hogy megkapta a pénzt, ráadásul balhék és cirkusz közepette hagyta el a bajnokot, még nagyobb nyomást generált maga körül, mint ami adott esetben nehezedett volna rá. Most viszont már nehéz lesz, minden hibája után ki lesz kezdve, az elvárás pedig óriási vele szemben, egész Texánia tőle várja a robbantást, ebben a csoportban ráadásul a minimum kb. a rájátszás, úgyhogy nem irigylem.
O'Brien meg rendre bizonyítja, hogy az állítás, mely szerint ő ért az irányítókhoz, ki tudja belőlük hozni a pluszt és rájuk tudja szabni a playbookot, az egyszerűen téves. Egyre inkább nem tudom komolyan venni őt. Valahogy az az érzésem, hogy az ő edzői tudása leragadt ott, hogy mindenkit elküld a picsába, leosztja az embereket, káromkodik egy sort, aztán ezzel el van intézve minden, majd emiatt tisztelni fogják a játékosai, illetve nála a motiváció is az állandó anyázásból áll.
De ez szubjektív, szóval kinek mi, nekem ez a véleményem róla.
több mint 9 éve
A turnoverek megpecsételték a sorsotokat,meg most kivételesen a védelmünk végig jól állt a lábán. Sok sikert nektek ettől függetlenül a jövőben.
Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 9 éve
Úgy voltam vele, hogy nagy szenvedés lesz, de végig nézem. Aztán 10-0-nál, mikor Brissett letérdelt egy percnél, és nem kért időt a Texans, akkor hagytam az egészet a f@szba és mentem aludni.Megértem, hogy aludni mentél, de a Brissett térdelésnél már időt nem tudtak kikérni Bobék. Kávét meg elfelejtettek, nem is ébredtek fel a 2. félidőre sem.
samu09
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Úgy voltam vele, hogy nagy szenvedés lesz, de végig nézem. Aztán 10-0-nál, mikor Brissett letérdelt egy percnél, és nem kért időt a Texans, akkor hagytam az egészet a f@szba és mentem aludni. Ha nem akarnak pontot szerezni minek nézzem? Védelem mintha egy középiskolai csapaté lenne. Csak harmadik próbálkozásra lett meg a szerelés, egy Brissett futásnál Merci egy helyben állt ahelyett, hogy telibe verte volna. A következő futásnál meg a CB nem tudom mit gondolt, 5 yardról nyilván nem fog kimenni oldalt az irányító, hanem bevetődik, erre az emberünk úgy ugrott ki oldalt mintha a bírót akarná szerelni szélen. Fájdalmas volt nézni.
Nem szégyen kikapni a Patsnél, de pár pontot legalább odarakhattak volna na...
több mint 9 éve
ez az o'brien - osweiler kettős nem túl erős, és akkor finom voltam
több mint 9 éve
Top offensive grades:WR DeAndre Hopkins, 78.0
C Greg Mancz, 75.3
TE Ryan Griffin, 72.6
G Xavier Su’a-Filo, 72.3
T Chris Clark, 67.3
Top defensive grades:
DT D.J. Reader, 81.9
DT Vince Wilfork, 77.8
CB Kevin Johnson, 77.6
CB Kareem Jackson, 73.1
DE Christian Covington, 70.2
twitter.com/PFF_NateJahnke/status/779168873123868672
twitter.com/PFF_NateJahnke/status/779167315933945856
twitter.com/PFF_NateJahnke/status/779168663203086337
Szerkesztette: Sixo
több mint 9 éve
Magyar ember csak sört iszik.Max a tekinteted reszket a sok Anyó-bortól, amit felhajtottál ezelőtt 😀Látom már reszketsz.Clowney 5 sack minimum , Brissett legelni fog.Majd kialszod 😀
Sixo
Wyatt
Sixo
Wyatt
több mint 9 éve
Készülj, mert este Oswi is bedobja magát remélhetőleg 😀Szerk: ERRE kattints mert vacak az FB-beillesztés 😀
Szerkesztette: Wyatt

több mint 9 éve
Max a tekinteted reszket a sok Anyó-bortól, amit felhajtottál ezelőtt 😀Látom már reszketsz.Clowney 5 sack minimum , Brissett legelni fog.Majd kialszod 😀
Sixo
Wyatt
Sixo

több mint 9 éve
Látom már reszketsz.Clowney 5 sack minimum , Brissett legelni fog.Majd kialszod 😀
Sixo
Wyatt
több mint 9 éve
Clowney 5 sack minimum , Brissett legelni fog.Csak öt??? Ennyire nem becsülheted alá egy 1/1 tehetségét!
Sixo
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
Clowney 5 sack minimum , Brissett legelni fog.Ha lesz annyi passzjáték (ami nem screen) hívva 😊
Sixo
több mint 9 éve
Clowney 5 sack minimum , Brissett legelni fog.Úgy legyen.
Sixo
több mint 9 éve
Szerintem a mai meccs azon áll vagy bukik (már ha Brissett kezd), hogy Bennett-et mennyire tudják Crennelélk kezelni. Ha agresszív pass rush-al tolják, akkor Bennett nagy teret kap, és hiába szalad neki egy Kevin Johnson aki 20 centivel és 30 kilóval kevesebb. McKinney vagy Simon valszeg sokszor fogja követni Bennettet, így sok fog múlni a secondaryn. Ha 5 másodpercig le tudnák fogni a célpontokat, a 3 emberes pass rush is odaér.Gondoltam leírom most, mert hajnalba félig aludva nem biztos hogy lesz erőm egyszerre a tvt nézni és írni 😊
több mint 9 éve
De még így is 2 100 yardos meccs!És csak reménykedtek, hogy a ragasztó amit a kezére kennek jobb lesz , mint az egyetemi technokol.No #NFL WR has seen more targets 20+ yards downfield this season than @Will_Fuller7, with 10.Azért hozták ide, hogy a büféig dobott labdát is beérje 😀
www.profootballfocus.com/pro-top-10-rookies-through-nfl-week-2/?utm_content=bufferd79fa&utm_medium=social&utm_source=twitter.com&utm_campaign=nfl
Sixo
samu09
Sixo
több mint 9 éve
Plusz a labdát is bekenik hogy tuti legyen #gluegateÉs csak reménykedtek, hogy a ragasztó amit a kezére kennek jobb lesz , mint az egyetemi technokol.No #NFL WR has seen more targets 20+ yards downfield this season than @Will_Fuller7, with 10.Azért hozták ide, hogy a büféig dobott labdát is beérje 😀
www.profootballfocus.com/pro-top-10-rookies-through-nfl-week-2/?utm_content=bufferd79fa&utm_medium=social&utm_source=twitter.com&utm_campaign=nfl
Sixo
samu09
Sixo
több mint 9 éve
És csak reménykedtek, hogy a ragasztó amit a kezére kennek jobb lesz , mint az egyetemi technokol.No #NFL WR has seen more targets 20+ yards downfield this season than @Will_Fuller7, with 10.Azért hozták ide, hogy a büféig dobott labdát is beérje 😀
www.profootballfocus.com/pro-top-10-rookies-through-nfl-week-2/?utm_content=bufferd79fa&utm_medium=social&utm_source=twitter.com&utm_campaign=nfl
Sixo
samu09
több mint 9 éve
www.nfl.com/news/story/0ap3000000706332/article/nfl-power-rankings-week-3-redhot-steelers-claim-no-1-spot kicsit azért erős nem?A védelem fasza, az irányító csak a negyedik passzra adja el a labdát, nem elsőre, még feljebb is lehetnénk 😊
LanceVance
No #NFL WR has seen more targets 20+ yards downfield this season than @Will_Fuller7, with 10.Azért hozták ide, hogy a büféig dobott labdát is beérje 😀
www.profootballfocus.com/pro-top-10-rookies-through-nfl-week-2/?utm_content=bufferd79fa&utm_medium=social&utm_source=twitter.com&utm_campaign=nfl
Sixo
több mint 9 éve
No #NFL WR has seen more targets 20+ yards downfield this season than @Will_Fuller7, with 10.www.profootballfocus.com/pro-top-10-rookies-through-nfl-week-2/?utm_content=bufferd79fa&utm_medium=social&utm_source=twitter.com&utm_campaign=nfl
több mint 9 éve
A Titans-en kívül minden csoport rivális még nyeretlen. Elég kemény meccs volt ez. Brokinak le kellene szoknia a meccs eleji int-ekről. A védelemnek legalább ilyen formát kell hoznia hogy tudjunk nyerni a Pats ellen.De remélem azért egy 3. számú irányítóval felálló Pats nem ver meg minket.
Szerkesztette: Nemes samu09
