Indianapolis Colts
50 feliratkozó
több mint 12 éve
Miért, Avery el tudta kapni az 5-10 yardos passzokat?igen, Avery eltudta. most stat ide, stat oda, szerintem Avery jóval finomabb kezű mint DHB. tavaly amikor itt volt egyáltalán nem húztam fel magam rajta, mert az nagyon nem mindegy, hogy egy 20-30 yardos passzokat kell elkapni, vagy 5-10 yardosakat. és az sem igaz, hogy a védők miatt nem kapja el, mert minden meccsen van vagy 2 dropja úgy, hogy full üres. ezeket Avery elkapta. DHB meg a testét csak arra használja, hogy lepattanjon róla a labda..ráadásul idén kapott már pár hosszú labdát, ahol el is szakadt és a labda is jó volt, ő meg simán elejtette. tipikus olyan labdákat, mint amilyenekből Hilton nagy játékokat csinál
Nem nagyon, általában ő sem tudott elszakadni az emberétől, mivel a sebességéből élt.
Na de DHB bazmeg még fizikálisan is erős WR, tehát sokkal több potenciál lenne benne. Azt meg nem tudom, hogy elkapná-e a 30+ yardos passzokat. Miért ne kapná el? Ha lenne ideje deep routeokon, talán a sebességével megverné az embert és akkor talán el is kapna valamit. Emberrel a nyakán az 5-10 yardokat biztos nem is fogja elkapni, mert egy punci. De ez egy olyan dolog, hogy talán ki kellene próbálni, aztán meglátjuk.
Stez
több mint 12 éve
deleted account
1 758
Az meg oké, hogy Pepnek nincsen sok tapasztalata, de hát bocsesz, de én nem is szeretnék 10-15-20 évet várni, hogy király legyen. 😊StezIlyen játékosanyaggal meg főleg. Arról nem is dumálva, hogy akkor először legyen WR, QB, vagy faszom bánja, bármilyen edző, de ne rögtön OC, zéró NFL tapasztalattal. Akkor már visszahozhattuk volna CC-t is, Pep pedig tanulásként mehetett volna helyére.
Averynek pedig tavaly a ligában a legtöbb elejtett labdája volt, DHB-nek sincsen több, csak tök más szerepkörbe játszik, ami láthatóan nem ízlik neki.StezAzért ezzel vitatkoznék. Elmúlt két meccsen Luck kétszer is mellbe lőtte a labdával, amit már kb én is elkaptam volna, ő meg elejtette. Ez nem rendszer hiba, hanem szakmai kifejezéssel élve, szimplán szar.
több mint 12 éve
Miért, Avery el tudta kapni az 5-10 yardos passzokat?Utóbbi egyszerűen tudja, hogy hogyan használjon megfelelően egy játékost. Avery is egy dropos faszi volt, a sebességéből élt, Arians erre is alapozott, ilyen játékokat írt rá, amiben az erősségét ki tudja hozni.és szerinted, ha az 5-10 yardos passzokat nem tudja elkapni, akkor a 30+os passzokat elfogja? biztos, hogy nem. egyébként nem hoznám Averyvel párhuzamba. fele ennyi dropja nem volt. legalábbis nem ilyen látványosak. ráadásul neki sok bravúr elkapása is volt. DHB-nél az a bravúr ha elkap bármit is.dugo1993
DHB szintén gyors. Na most 5-10-15 yardoknál a gyorsaságát még nehezen fogja tudni kamatoztatni, ilyen rövid routeokon meg nem tud elszakadni az emberétől, pedig benne amúgy sokkal több lehetőség van, mint Averyben volt, mert a fizikuma is meglenne hozzá.
Stez
Nem nagyon, általában ő sem tudott elszakadni az emberétől, mivel a sebességéből élt.
Na de DHB bazmeg még fizikálisan is erős WR, tehát sokkal több potenciál lenne benne. Azt meg nem tudom, hogy elkapná-e a 30+ yardos passzokat. Miért ne kapná el? Ha lenne ideje deep routeokon, talán a sebességével megverné az embert és akkor talán el is kapna valamit. Emberrel a nyakán az 5-10 yardokat biztos nem is fogja elkapni, mert egy punci. De ez egy olyan dolog, hogy talán ki kellene próbálni, aztán meglátjuk.
Ebben a rendszerben szerintem Avery is pont annyit tudna egyébként, mint DHB.
Az meg oké, hogy Pepnek nincsen sok tapasztalata, de hát bocsesz, de én nem is szeretnék 10-15-20 évet várni, hogy király legyen. 😊
Averynek pedig tavaly a ligában a legtöbb elejtett labdája volt, DHB-nek sincsen több, csak tök más szerepkörbe játszik, ami láthatóan nem ízlik neki.
Abban pedig nem bíznék, hogy majd Pep megvilágosodik.
Mitől világosodna meg? A főedző Pagano támogatja a hülyeségeit, Irsay szintén, amíg a csapat nyer, a csapat mérlege teljesen korrekt, a csoportot vélhetően megnyerjük, mitől jönne rá, ha esetleg valami nem frankó? Luck sosem fogja ekézni, az offense fele stanfordi lesz lassan, akiket az egyetemen edzett, nem látom, miért jutna eszébe, hogy változtasson a felfogásán.
De én még mindig azt mondom, nem vagyok benne biztos, hogy ez a féle felfogás jó irányba viszi a csapatot...
Most is hiába nyertünk a Titans ellen, nekem győztes meccs után idén még ennyire vegyes érzéseim nem voltak.
Pedig hát a W az W, de én ezt nem tudnám szerintem megszokni, hogy ezzel a felfogással és gameplannel játsszunk hétről-hétre.
több mint 12 éve
azért ez a "power run" alapból nem lenne ám rossz. Sőt, amikor Kacsa van a pályán akkor egész szépen haladunk. És azt sem lehet mondani h run heavy van. A baj h Ricsi (még) nem érzi a játékot.DHB-t hagyjuk. Felesleges bármilyen playt is írni rá. Volt már hosszú routon, droppolt akkor is. Először elkapni kéne megtanulni, aztán akkor talán hasznát is vennénk.
Reggie-t általában fogták rendesen, de az ő klasszisának köszönhetően még így is használható volt. Most hogy ő kiesett egyedül TY maradt azok közül aki bizonyított is már. Az valljuk be, elég kevés, főleg egy még fiatal irányítónál akinél még sokkal fontosabb a bizalom. Nem hiába lett jobban elővéve Fleener, és most h nem 2 passz megy felé meccsenként, azért látszik h van ott potenciál. Egyik hétről a másikra nem változik ez meg. Valószínű eddig is működött volna, csak basztunk kihasználni.
Az hogy Wayne kiesett, hosszú távon még jó is lehet, ugyanis muszáj a többieket erőltetni, kiderülhet h ki az aki megérett arra h rá építsük a jövőt. TY és Fleener egyértelműen profitálhat ebből.
Idén még felesleges bármit is várni ettől a power run-tól, amikor Pep kitalálta h ez lesz, akkor még máshogy nézett ki az O#.
Jövőre lesz Ballard, Bradshaw, Brown, T-Rich, ki lehet választani azt a 2-3at aki a legjobban illik a sémához. Visszatér Wayne, Allen, remélhetőleg DHB helyett vmi upgrade-et szerzünk. És tovább lehet foltozni a falat is. Simán működhet az amit Pep kitalált, és ha fog is, akkor nehéz lesz megállítani ezt az O-t.
Nyílván vannak faszságai, de egyrészt még ő is fiatal, másrészt nagyon nincs könnyű helyzetben, mert az az alapanyag ami a rendelkezésére áll kb a fele annak a tudásnak amire felkészült szezon elején.
több mint 12 éve
Legyen igazad Chuck... Esküszöm szívesen megkövetem bármikor!!! :cool:
több mint 12 éve
Mert ez a különbség Pep és Arians között.Most tudtam utána olvasni a kinti szakértőknél a teljesítményeknek..
Utóbbi egyszerűen tudja, hogy hogyan használjon megfelelően egy játékost. Avery is egy dropos faszi volt, a sebességéből élt, Arians erre is alapozott, ilyen játékokat írt rá, amiben az erősségét ki tudja hozni.
DHB szintén gyors. Na most 5-10-15 yardoknál a gyorsaságát még nehezen fogja tudni kamatoztatni, ilyen rövid routeokon meg nem tud elszakadni az emberétől, pedig benne amúgy sokkal több lehetőség van, mint Averyben volt, mert a fizikuma is meglenne hozzá.
Pepnél továbbra is azt érzem, hogy nem képes olyan játékokat írni valakire, hogy kihozza az erősségét az illetőnek. Van ez a rendszer, amihez ragaszkodik, teljesen mindegy, kik az elkapók, ugyanazt játsszák. DHB szerintem erre nem alkalmas, amit Pep játszat vele. Ő az Arians féle agresszív, sok deep passzos rendszerben lenne jó.
Ezzel meg idén nem fogunk tudni mit csinálni, a playbookot nem fogják újraírni, mint ahogy látjuk, hogy Pep, de még Pagano is ragaszkodik ehhez a power run felfogáshoz, akkor pedig nem is lesz változás.
Csak a fő probléma, hogy szerintem Luck is azok között van, akikből ez a rendszer nem hozza ki a királyt, az meg gond. Azzal meg kitörölhetjük, ha Fleener jobban érzi magát ebben a sémában, így is 50 yardokat kap el meccsenként, szarul blokkol, többet nem tesz hozzá a játékhoz. Ezzel szemben Luck, Hilton, DHB véleményem szerint mind megsínylik ezt a rendszert, még ha Hilton számaira ránézve nem is mondaná senki sem ezt.
Én mégis.
Lehet egyedül vagyok vele, ez van.Stez
Whalen és Brazilt nem savazták, Igazából Whalen 3 ból 1 passzt kapott el, Ami ok.
Szerintem azért Pepnél is lehet első évben nem akar ő lenni a király csávó aki mindent tud, közbe hülye mint a s*gg..
Lehet Arians marad most nem 7-3 hanem 9-1 de lehet 5-5.. Akármi lehetett volna.. De Dhbt nézve, én személy szerint inkább nézném Averyt.. Mert bármilyen ergya is több passzt kapott el mint Dhb...
Mind2 rossz megoldás, de ha választhatnék 2jük közt..Lehet 2. körért Wrt draftolnék jövőre 😀😀😀 :cool:
És igazából ha mögé nézünk Ariansnak rengeteg Nfl tapasztalata volt már mikor ide jött.
Pepnek meg első éve... Idén remélem jó eredményt érünk el, (ha a jóisten lecsap Pep agyára és megvilágosodik egy Sbt sem zárok ki..)
De jövőre szerintem bivalyok leszünk, főleg ha sikerül Trent és Pep is megtáltosodik..
több mint 12 éve
Utóbbi egyszerűen tudja, hogy hogyan használjon megfelelően egy játékost. Avery is egy dropos faszi volt, a sebességéből élt, Arians erre is alapozott, ilyen játékokat írt rá, amiben az erősségét ki tudja hozni.és szerinted, ha az 5-10 yardos passzokat nem tudja elkapni, akkor a 30+os passzokat elfogja? biztos, hogy nem. egyébként nem hoznám Averyvel párhuzamba. fele ennyi dropja nem volt. legalábbis nem ilyen látványosak. ráadásul neki sok bravúr elkapása is volt. DHB-nél az a bravúr ha elkap bármit is.
DHB szintén gyors. Na most 5-10-15 yardoknál a gyorsaságát még nehezen fogja tudni kamatoztatni, ilyen rövid routeokon meg nem tud elszakadni az emberétől, pedig benne amúgy sokkal több lehetőség van, mint Averyben volt, mert a fizikuma is meglenne hozzá.
Stez
több mint 12 éve
Mert ez a különbség Pep és Arians között.Utóbbi egyszerűen tudja, hogy hogyan használjon megfelelően egy játékost. Avery is egy dropos faszi volt, a sebességéből élt, Arians erre is alapozott, ilyen játékokat írt rá, amiben az erősségét ki tudja hozni.
DHB szintén gyors. Na most 5-10-15 yardoknál a gyorsaságát még nehezen fogja tudni kamatoztatni, ilyen rövid routeokon meg nem tud elszakadni az emberétől, pedig benne amúgy sokkal több lehetőség van, mint Averyben volt, mert a fizikuma is meglenne hozzá.
Pepnél továbbra is azt érzem, hogy nem képes olyan játékokat írni valakire, hogy kihozza az erősségét az illetőnek. Van ez a rendszer, amihez ragaszkodik, teljesen mindegy, kik az elkapók, ugyanazt játsszák. DHB szerintem erre nem alkalmas, amit Pep játszat vele. Ő az Arians féle agresszív, sok deep passzos rendszerben lenne jó.
Ezzel meg idén nem fogunk tudni mit csinálni, a playbookot nem fogják újraírni, mint ahogy látjuk, hogy Pep, de még Pagano is ragaszkodik ehhez a power run felfogáshoz, akkor pedig nem is lesz változás.
Csak a fő probléma, hogy szerintem Luck is azok között van, akikből ez a rendszer nem hozza ki a királyt, az meg gond. Azzal meg kitörölhetjük, ha Fleener jobban érzi magát ebben a sémában, így is 50 yardokat kap el meccsenként, szarul blokkol, többet nem tesz hozzá a játékhoz. Ezzel szemben Luck, Hilton, DHB véleményem szerint mind megsínylik ezt a rendszert, még ha Hilton számaira ránézve nem is mondaná senki sem ezt.
Én mégis.
Lehet egyedül vagyok vele, ez van.
több mint 12 éve
Azért Cj 86 yardja nem olyan durva ha levesszük az első 2 driveban amikor TDt kaptunk 70 yardot futkározott...Utána egész meccsen 16ot az vállalható.
több mint 12 éve
Igazából én csak örülnék ha Dc n megelőzni Brazill. Akkor inkább őt nézem mert fele annyi dropja lesz mint DHB nek...Már mennyit tud csinálni?Engem már az meglepet Waldent nem "ejectelték" a meccsen... Faszságot csinált, de az a komplett védő sorozat faszságokból állt.TYT-ről.Megnéztem a meccset.Honnan szedted le? Megőrülök már, reggel óta nem tudom leszedni...FearTomi
Stez
Nekem nem engedte leszedni, mert hogy nem stimmelnek a letöltés-feltöltés arányaim, bár egy éve nem jártam az oldalon. 😀
Így elkértem olyantól a linket, akinek passzoltak az arányai és el tudta küldeni.
Ja amúgy arra számíthatunk, hogy Waldent el fogják tiltani. Szerintem megússza egy meccsel egyébként.Stez
Bár Mathis Roughing the Passere konkrétan olyan hazai fújás volt mint a ház...
Vaughn nem hibátlan, sőt.. De fejlődik. A gond az hogy annyira ergya volt hogy bőven van honnan fejlődnie...
De azért nyugodtabb lennék Toler visszatérne, vagy Gordy végre kiheverné az első pályára lépéses sérülését.. (Gigalol még mindig..)
Stez, Szerinted hatalmas hülyeség lenne Cards ellen DHbt nem nevezni és Megnézni Da'ricket??
Mert szerintem annyit tud csinálni mint Dhb... Mert komolyan irritál ha pályán van... Hála az égnek csak idén kell néznünk...Stev85
DHB annyit csinál, hogy meccsenként fut 25-40 routeot, meg elejt egy vagy két labdát.
Tegnap egyetlen labda ment felé, akkora drop lett, mint a ház, kétségbeejtő a pali. Elvileg speedster, ne most idén talán kétszer tudta megverni az emberét deep routeon, mindkettőt eldroppolta végül. Elvileg fizikálisan is jónak kellene lennie ilyen méretekkel, sem a termetét, sem a magasságát nem tudta még egyszer sem kihasználni talán.
Miben jó? Egyedül annyiban, hogy jól blokkol, emiatt is van még #2 WR-ként a kezdőben egyébként. Már most azt beszélik, hogy Brazill készülhet, mert a DC-n napokon belül leszorítja.
Da'Rick ha hajlandó edzeni rendesen, meg valami mutat is, szerintem nem hülyeség megnézni, mit tud. Miért lenne hülyeség? DHB-vel lassan emberhátrányban vagyunk, legrosszabb esetben Rogerssel is abban leszünk.
Egyébként igen, DHB elvileg megsérült az első félidőben, utána emiatt volt már alig a pályán, de szerintem ezek a sérülései már csak rátesznek egy lapáttal Paganoéknál, hogy a többi WR-t küldjék be a pályára.
Szerintem ők naívak és folyton várják az áttörést DHB-tól és emiatt próbálgatják újra és újra, elvégre a csávó azért már villantott Oaklandben párszor. Lassan majd rájönnek, hogy itt viszont hiába várják az áttörést, semmit sem fognak látni ebből.
Mondjuk ez is szubjektív vélemény, de DHB orbitálisan szar játékának szvsz Pepnek és a rendszerének is sok köze van. Igazából nagyon megnéztem volna, hogy Arians mit hozott volna ki belőle, vélhetően gyakrabban küldte volne deep routera, megkapta volna Avery tavalyi szerepét. Ezeken a rövid, 10-15-20 yardos útvonalakon DHB egyszerűen nem képes elszakadni az emberétől, semmilyen meglepetést sem tud okozni a védőknek, teljesen veszélytelen és hatástalan.
Emiatt is mondtam, hogy én egyébként nem tudom, hogy ez a csapat jó irányba halad-e ezzel a felfogással. Nem vagyok benne biztos.
Az meg szintén a saját véleményem, hogy én meg rosszul vagyok ettől a power run felfogástól és úgy érzem, hogy minden 2. héten sok offense játékosban ott marad az, amit tudna, mert nem megfelelően használjuk az illetőt.
Még mindig azt érzem, hogy ez a rendszer szinte egyedül Fleenernek jelent hatalmas pluszt, többeket viszont csak visszavet.Stez
Lehet Oaklandben nem volt rossz. De itt nem elég kimenni a meznek, mert hogy itt mocskosul nem koncentrál az tuti..
Viszont ha már tudtuk milyen gameplant akarunk nagyjából, akkor miért nem megfelelő játékost hoztunk...
Dhb egyetlen elkapása: A 2min. drillben volt a félidő végén...
Nálam Vérlázító... Évi 2,5M Usd ért...
több mint 12 éve
Már mennyit tud csinálni?Engem már az meglepet Waldent nem "ejectelték" a meccsen... Faszságot csinált, de az a komplett védő sorozat faszságokból állt.TYT-ről.Megnéztem a meccset.Honnan szedted le? Megőrülök már, reggel óta nem tudom leszedni...FearTomi
Stez
Nekem nem engedte leszedni, mert hogy nem stimmelnek a letöltés-feltöltés arányaim, bár egy éve nem jártam az oldalon. 😀
Így elkértem olyantól a linket, akinek passzoltak az arányai és el tudta küldeni.
Ja amúgy arra számíthatunk, hogy Waldent el fogják tiltani. Szerintem megússza egy meccsel egyébként.Stez
Bár Mathis Roughing the Passere konkrétan olyan hazai fújás volt mint a ház...
Vaughn nem hibátlan, sőt.. De fejlődik. A gond az hogy annyira ergya volt hogy bőven van honnan fejlődnie...
De azért nyugodtabb lennék Toler visszatérne, vagy Gordy végre kiheverné az első pályára lépéses sérülését.. (Gigalol még mindig..)
Stez, Szerinted hatalmas hülyeség lenne Cards ellen DHbt nem nevezni és Megnézni Da'ricket??
Mert szerintem annyit tud csinálni mint Dhb... Mert komolyan irritál ha pályán van... Hála az égnek csak idén kell néznünk...Stev85
DHB annyit csinál, hogy meccsenként fut 25-40 routeot, meg elejt egy vagy két labdát.
Tegnap egyetlen labda ment felé, akkora drop lett, mint a ház, kétségbeejtő a pali. Elvileg speedster, ne most idén talán kétszer tudta megverni az emberét deep routeon, mindkettőt eldroppolta végül. Elvileg fizikálisan is jónak kellene lennie ilyen méretekkel, sem a termetét, sem a magasságát nem tudta még egyszer sem kihasználni talán.
Miben jó? Egyedül annyiban, hogy jól blokkol, emiatt is van még #2 WR-ként a kezdőben egyébként. Már most azt beszélik, hogy Brazill készülhet, mert a DC-n napokon belül leszorítja.
Da'Rick ha hajlandó edzeni rendesen, meg valami mutat is, szerintem nem hülyeség megnézni, mit tud. Miért lenne hülyeség? DHB-vel lassan emberhátrányban vagyunk, legrosszabb esetben Rogerssel is abban leszünk.
Egyébként igen, DHB elvileg megsérült az első félidőben, utána emiatt volt már alig a pályán, de szerintem ezek a sérülései már csak rátesznek egy lapáttal Paganoéknál, hogy a többi WR-t küldjék be a pályára.
Szerintem ők naívak és folyton várják az áttörést DHB-tól és emiatt próbálgatják újra és újra, elvégre a csávó azért már villantott Oaklandben párszor. Lassan majd rájönnek, hogy itt viszont hiába várják az áttörést, semmit sem fognak látni ebből.
Mondjuk ez is szubjektív vélemény, de DHB orbitálisan szar játékának szvsz Pepnek és a rendszerének is sok köze van. Igazából nagyon megnéztem volna, hogy Arians mit hozott volna ki belőle, vélhetően gyakrabban küldte volne deep routera, megkapta volna Avery tavalyi szerepét. Ezeken a rövid, 10-15-20 yardos útvonalakon DHB egyszerűen nem képes elszakadni az emberétől, semmilyen meglepetést sem tud okozni a védőknek, teljesen veszélytelen és hatástalan.
Emiatt is mondtam, hogy én egyébként nem tudom, hogy ez a csapat jó irányba halad-e ezzel a felfogással. Nem vagyok benne biztos.
Az meg szintén a saját véleményem, hogy én meg rosszul vagyok ettől a power run felfogástól és úgy érzem, hogy minden 2. héten sok offense játékosban ott marad az, amit tudna, mert nem megfelelően használjuk az illetőt.
Még mindig azt érzem, hogy ez a rendszer szinte egyedül Fleenernek jelent hatalmas pluszt, többeket viszont csak visszavet.
több mint 12 éve
Stez, Szerinted hatalmas hülyeség lenne Cards ellen DHbt nem nevezni és Megnézni Da'ricket??még meccs után olvastam olyat h DHB összeszedett vmi sérülést, ezért is játszott Brazill a második félidőben.
Mert szerintem annyit tud csinálni mint Dhb... Mert komolyan irritál ha pályán van... Hála az égnek csak idén kell néznünk...Stev85
Senkinek nem kívánok sérülést, de egy hetet azért simán pihenhetne, hogy megnézzük mire megyünk nélküle 😀
több mint 12 éve
mi meg csak akkor vagyunk hajlandóak többet passzoltatni vele, ha már minimum 2 possession hátrányban vagyunk, és futni kell az eredmény után - lásd Rams meccs, ahol már annyira bepánikolt Pep, hogy el is felejtette néha megfordítani a lapját, ahol a futójátékok voltak, és csak passzt hívott.coltman
amúgy az egész account zseniális
több mint 12 éve
deleted account
1 758
Stez, Szerinted hatalmas hülyeség lenne Cards ellen DHbt nem nevezni és Megnézni Da'ricket??Ez az egy vigasztal, hogy Grigsonék nem nyomorították meg hosszú távra a csapatot egy ilyen gumibábuval. Kezdem érteni, hogy a Lionsnak miért nem kellett mégsem, valamit ők megláttak.
Mert szerintem annyit tud csinálni mint Dhb... Mert komolyan irritál ha pályán van... Hála az égnek csak idén kell néznünk...Stev85
több mint 12 éve
deleted account
1 758
Megnéztem a meccset.Csatlakoznék, hogy már ketten legyünk akkor gecik 😀 Plusz kiegészíteném azzal, hogy folyamatosan PM, Brees, Rodgers szinteket emlegetik Luckkal kapcsolatban, mi meg csak akkor vagyunk hajlandóak többet passzoltatni vele, ha már minimum 2 possession hátrányban vagyunk, és futni kell az eredmény után - lásd Rams meccs, ahol már annyira bepánikolt Pep, hogy el is felejtette néha megfordítani a lapját, ahol a futójátékok voltak, és csak passzt hívott.
Most én leszek itt a geci szerintem, de egyszerűen rosszul vagyok, sőt hányni tudnék, amikor meglátom, hogy 6 játékból 5-ben felpakolunk a pályára 3 OT-t, két TE-t, FB-t, és futunk, futunk, futunk, és még csak meg sem próbálunk rámenni egyébként a 1st downra, csak van akkora kurva mázlink, hogy Donald TD-t fut a játékból.
Én odáig voltam a PM féle offenseért, a tavalyi Luck féle offenseért, idén néhány meccses produkciónkért, amikor rákényszerültünk a passzjátékra, de ez...Stez
Vaughnért egy kurva nagy pofon jár Grigsonnak és Paganonak, hogy idehozták, majd berakták a kezdőbe. 😀StezÉs akkor DHB-ért mi jár? 😀
több mint 12 éve
Engem már az meglepet Waldent nem "ejectelték" a meccsen... Faszságot csinált, de az a komplett védő sorozat faszságokból állt.TYT-ről.Megnéztem a meccset.Honnan szedted le? Megőrülök már, reggel óta nem tudom leszedni...FearTomi
Stez
Nekem nem engedte leszedni, mert hogy nem stimmelnek a letöltés-feltöltés arányaim, bár egy éve nem jártam az oldalon. 😀
Így elkértem olyantól a linket, akinek passzoltak az arányai és el tudta küldeni.
Ja amúgy arra számíthatunk, hogy Waldent el fogják tiltani. Szerintem megússza egy meccsel egyébként.Stez
Bár Mathis Roughing the Passere konkrétan olyan hazai fújás volt mint a ház...
Vaughn nem hibátlan, sőt.. De fejlődik. A gond az hogy annyira ergya volt hogy bőven van honnan fejlődnie...
De azért nyugodtabb lennék Toler visszatérne, vagy Gordy végre kiheverné az első pályára lépéses sérülését.. (Gigalol még mindig..)
Stez, Szerinted hatalmas hülyeség lenne Cards ellen DHbt nem nevezni és Megnézni Da'ricket??
Mert szerintem annyit tud csinálni mint Dhb... Mert komolyan irritál ha pályán van... Hála az égnek csak idén kell néznünk...
több mint 12 éve
T.Y.TiltonTYT...engem valamiért mindig kitiltanak...szóval feladtam😀FearTomiTYT-ről.Megnéztem a meccset.Honnan szedted le? Megőrülök már, reggel óta nem tudom leszedni...FearTomi
Stez
Nekem nem engedte leszedni, mert hogy nem stimmelnek a letöltés-feltöltés arányaim, bár egy éve nem jártam az oldalon. 😀
Így elkértem olyantól a linket, akinek passzoltak az arányai és el tudta küldeni.
Ja amúgy arra számíthatunk, hogy Waldent el fogják tiltani. Szerintem megússza egy meccsel egyébként.Stez
Otthonom MisColts
több mint 12 éve
TYT...engem valamiért mindig kitiltanak...szóval feladtam😀TYT-ről.Megnéztem a meccset.Honnan szedted le? Megőrülök már, reggel óta nem tudom leszedni...FearTomi
Stez
Nekem nem engedte leszedni, mert hogy nem stimmelnek a letöltés-feltöltés arányaim, bár egy éve nem jártam az oldalon. 😀
Így elkértem olyantól a linket, akinek passzoltak az arányai és el tudta küldeni.
Ja amúgy arra számíthatunk, hogy Waldent el fogják tiltani. Szerintem megússza egy meccsel egyébként.Stez
több mint 12 éve
TYT-ről.Megnéztem a meccset.Honnan szedted le? Megőrülök már, reggel óta nem tudom leszedni...FearTomi
Stez
Nekem nem engedte leszedni, mert hogy nem stimmelnek a letöltés-feltöltés arányaim, bár egy éve nem jártam az oldalon. 😀
Így elkértem olyantól a linket, akinek passzoltak az arányai és el tudta küldeni.
Ja amúgy arra számíthatunk, hogy Waldent el fogják tiltani. Szerintem megússza egy meccsel egyébként.
több mint 12 éve
Megnéztem a meccset.Honnan szedted le? Megőrülök már, reggel óta nem tudom leszedni...
Stez
több mint 12 éve
az elmúlt 3 meccsen 66-6-ra szoptunk félidőben összességében, ha jól emlékszem.emlékezz vissza a Rams elleni meccsre. ott az O+ST miatt simán kaptunk vagy 15 pontot
Oké h rohadt kevés az a 6 szerzett pont, nade 66-ot kapni? Az rengeteg.shady
több mint 12 éve
az elmúlt 3 meccsen 66-6-ra szoptunk félidőben összességében, ha jól emlékszem.Oké h rohadt kevés az a 6 szerzett pont, nade 66-ot kapni? Az rengeteg.
több mint 12 éve
A védelem nem szokott rossz lenni általában, kivéve a pár benyelt big playt.Az pedig nem véletlen, hogy az offense rendre fos az első félidőkben. Pep még nagyon messze van attól, hogy beleszokjon a liga légkörébe és ebbe a szintbe. Általában a félidei kamerázások és okoskodások kellenek, hogy ő is igazán feljavuljon.nem csak az offense szar az első félidőkben. Úgyhogy itt más a probléma, nem Pep.
Stez
Sőt, szerintem ebben a periódusban a védelem sokkal aggasztóbb.shady
Az offense sokkal aggasztóbb, amikor sokadik meccsen vonulunk szünetre úgy, hogy 10 pontunk sincsen, vagy akkörül állunk.
Sokkal nagyobb gondok vannak itt az offenseel, mint a defenseel.
több mint 12 éve
Az pedig nem véletlen, hogy az offense rendre fos az első félidőkben. Pep még nagyon messze van attól, hogy beleszokjon a liga légkörébe és ebbe a szintbe. Általában a félidei kamerázások és okoskodások kellenek, hogy ő is igazán feljavuljon.nem csak az offense szar az első félidőkben. Úgyhogy itt más a probléma, nem Pep.
Stez
Sőt, szerintem ebben a periódusban a védelem sokkal aggasztóbb.
több mint 12 éve
Megnéztem a meccset.Most én leszek itt a geci szerintem, de egyszerűen rosszul vagyok, sőt hányni tudnék, amikor meglátom, hogy 6 játékból 5-ben felpakolunk a pályára 3 OT-t, két TE-t, FB-t, és futunk, futunk, futunk, és még csak meg sem próbálunk rámenni egyébként a 1st downra, csak van akkora kurva mázlink, hogy Donald TD-t fut a játékból.
Én odáig voltam a PM féle offenseért, a tavalyi Luck féle offenseért, idén néhány meccses produkciónkért, amikor rákényszerültünk a passzjátékra, de ez...
Ja tény, a győzelem az győzelem, nem kell megmagyarázni. Akkor is fúj power run.
Az pedig nem véletlen, hogy az offense rendre fos az első félidőkben. Pep még nagyon messze van attól, hogy beleszokjon a liga légkörébe és ebbe a szintbe. Általában a félidei kamerázások és okoskodások kellenek, hogy ő is igazán feljavuljon.
Egy kicsit tanácstalan vagyok, hiába a W, nem tudom, hogy jó irányba haladunk-e ezzel a felfogással... Persze ez csak a személyes véleményem.
A lényeg a W persze.
Btw Fleener jó volt tényleg, viszont komolyan Vaughnra nyálazunk?
A csávóról megint majdnem mindent benyeltünk, amit rá dobtunk, plusz kb. volt egy Hunter laszti, amihez Cassius barátunknek köze sem volt, csak Hunter eldroppolta. Na ne szórakozzunk már, de komolyan. Szánalmas az a csávó, az meg no comment, hogy most már nem csak a DPI-ket nyeli be, hanem még baromi okos 15 yardokat is összehoz.
Szóval egy sörrel jövök, Fleenerért jár. 😊
Vaughnért egy kurva nagy pofon jár Grigsonnak és Paganonak, hogy idehozták, majd berakták a kezdőbe. 😀