Indianapolis Colts

52 feliratkozó

több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Kikaptuk azt a classt, ami nekunk a needek miatt pont nem jo. En az iranyotokert sem vagyok oda, szerintem 1/1 utan nem lesz, aki a megmaradok valamelyikeert feljonne 1/3ra. Sajnos felek az rb-picktol, Ballard a KC-nel azert mindig a bpa-zast latta. Es sztem o is ertekre fog huzni, nyilvan nem iranyitot.
Stez
Ugyan már, QB-ért mindig fognak verekedni csapatok - lásd tavaly Mayock finoman körbeírta, hogy barom, aki első 10-ben QB-t húz, mert hogy annyira gyenge volt a QB class, erre a Bears feltradelt Trubiskyért, a Chiefs meg Mahomesért. Meglepődnék, ha idei drafton ez másképp lenne, van megint pár csapat, ahol tuti, hogy irányító kell, Browns, 'Fins, Cards, Bengals, Jags, Jets, ami csak így hirtelen eszembe jut, de ugye még a Giants is bejátszhat, ki tudja húznak-e generációváltást.

És ebből csak a Browns, Giants kettős van elől, többi az hátrébb, tehát most merek fogadni veled egy rekesz sörben, hogy lesz legalább 1 csapat, aki feltradel QB-ért az első ötbe, főleg ha Giants elengedi Manninget, mivel akkor első kettőben kimegy 2 QB. Következő kettőben tuti nincs QB (Colts, Browns), viszont utána már jön a para, mivel Broncos, Jets, akik már behúzhatnak a hajóra megint QB-t, ha van még használható ott, tehát menni fog a verekedés a fentebb említett csapatoknál, akik hátrébb vannak, így szerintem Ballard készítheti az árazógépét, hogy ki mit ad majd nekünk az 1/3-ért.
coltman
A top5-be felcserélhet, az nem érdekel. A Colts a top3-ban draftol, és azért az a két pozíció óriási differencia, főleg egy irányító esetében szerintem. Ennél a classnál pedig sajnos én azt mondom, hogy nem érzem így jelenleg, hogy óriási tülekedés lesz. És más posztokon sem látom az elképesztő, kihagyhatatlan talenteket, így szvsz az is necces lesz, hogy valaki másért jöjjön fel.

Persze, tudja minden csapat, hogy a Colts keresni fogja a letrade lehetőségét, ezért nyilván lesznek majd érdeklődők, de azt nem látom, hogy olyan cserét tudunk majd kötni, aminél egyértelműen elmondhatjuk, hogy mennyire jól jártunk. Márpedig ha egy irányítóért jönne egy csapat, akkor alapesetben elég jól kellene járnunk, mivel ez az a poszt, ahol elég sokat adnak meg a csapatok, ha valamelyik stáb beleszeret egy-egy prospectbe.

Csak hát mondom, én nem látom most egyáltalán, hogy ez a class mennyire jó lenne. Számomra legalábbis nagy hiányosságok vannak a prospecteknél, nem vagyok elájulva senkitől sem. Amúgy nekem is az a tippem, hogy lecserélünk, de akkor az viszont muszájból lesz, és olcsón odaadjuk majd az 1/3-at. De ha nem, akkor Barkley jön, sima BPA-alapon.

több mint 6 éve
deleted account 1 758
nekem ezért tetszik KR, mert ahogy olvastuk itt Hummeltől, a LOB egyik, ha nem legfőbb megálmodója
coltman
😀 😀 😀

Én amúgy kicsit vitatkoznék azzal, hogy ő a fő megálmodója-e. Az biztosan nem. Az PC. A magas, erős, presscover CB-k az ő sémája volt. KR max "csak" jól kezelte őket és a technikát jól adta alájuk. Eddig nem sok mindent mutatott, ami azt bizonyítja, hogy jó HC lesz belőle.
undisputedly
Helmut, na - lusta voltam visszakeresni, azt a memóriám néha kihagy 😀
több mint 6 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
nekem ezért tetszik KR, mert ahogy olvastuk itt Hummeltől, a LOB egyik, ha nem legfőbb megálmodója
coltman
😀 😀 😀

Én amúgy kicsit vitatkoznék azzal, hogy ő a fő megálmodója-e. Az biztosan nem. Az PC. A magas, erős, presscover CB-k az ő sémája volt. KR max "csak" jól kezelte őket és a technikát jól adta alájuk. Eddig nem sok mindent mutatott, ami azt bizonyítja, hogy jó HC lesz belőle.

Szerkesztette: undisputedly
több mint 6 éve
deleted account 1 758
Kikaptuk azt a classt, ami nekunk a needek miatt pont nem jo. En az iranyotokert sem vagyok oda, szerintem 1/1 utan nem lesz, aki a megmaradok valamelyikeert feljonne 1/3ra. Sajnos felek az rb-picktol, Ballard a KC-nel azert mindig a bpa-zast latta. Es sztem o is ertekre fog huzni, nyilvan nem iranyitot.
Stez
Ugyan már, QB-ért mindig fognak verekedni csapatok - lásd tavaly Mayock finoman körbeírta, hogy barom, aki első 10-ben QB-t húz, mert hogy annyira gyenge volt a QB class, erre a Bears feltradelt Trubiskyért, a Chiefs meg Mahomesért. Meglepődnék, ha idei drafton ez másképp lenne, van megint pár csapat, ahol tuti, hogy irányító kell, Browns, 'Fins, Cards, Bengals, Jags, Jets, ami csak így hirtelen eszembe jut, de ugye még a Giants is bejátszhat, ki tudja húznak-e generációváltást.

És ebből csak a Browns, Giants kettős van elől, többi az hátrébb, tehát most merek fogadni veled egy rekesz sörben, hogy lesz legalább 1 csapat, aki feltradel QB-ért az első ötbe, főleg ha Giants elengedi Manninget, mivel akkor első kettőben kimegy 2 QB. Következő kettőben tuti nincs QB (Colts, Browns), viszont utána már jön a para, mivel Broncos, Jets, akik már behúzhatnak a hajóra megint QB-t, ha van még használható ott, tehát menni fog a verekedés a fentebb említett csapatoknál, akik hátrébb vannak, így szerintem Ballard készítheti az árazógépét, hogy ki mit ad majd nekünk az 1/3-ért.
több mint 6 éve
deleted account 1 758
Meg alapból mit jelentene az all in? H őt akartuk mindenképp? Fél szezon playcalling után? Nem Ballardra vallana h csak egy embert akarna mindenképp.
Mcdanielsnek vagy Toubnak örülnék a legjobban, de inkább előbbi, még ha elsőre be is sült. Szerintem jobb lenne egy támadó beállítottságú ember HC-nek, a védelem legalább mutatott nyomokat h jó lehet, de az offensenel megint az az első számú reményünk, h majd jön Luck. Oké h nincs is pénz elit offensere, részben pont Bandi kontraktja miatt (de van), de kell erősítés elkapó posztra, a falba is elférne, TE is csak Doyle van, illetve Gore se lesz fiatalabb, Mack meg ha nem fut tackleök között akk marad a 6-8 carrynel...Olvastam olyat h elmúlt 20 év legjobb RB classa jön idén a draftra, középső körökben hozhatnánk egy igazi vaddisznót.
Borbinho
A HC-nél hullára tök mind1, milyen beállítottságú, legalábbis minimálisat nyom a latban. Lásd Pagano D volt, mégis inkább az offense volt használható, amíg volt Luck. Reid KC-ben O, mégis inkább a D a híres KC-ben, mint az O. Legtriviálisabb, BB, és mégis Bradyről dumál mindenki. És még lehetne vagy 8-10 példát hozni erre. HC-nél szerintem fontosabb attribútum a people management és hogy legyen valami rendszer szemlélete valakinek - nekem ezért tetszik KR, mert ahogy olvastuk itt Hummeltől, a LOB egyik, ha nem legfőbb megálmodója, ami azt jelenti, hogy képes szinte a semmiből felépíteni valamit - na ez a különbség szerintem Pagano és KR között, mivel Baltimoreban a D-t nem Pagano építette a semmiből, csak úgymond üzemeltette.
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Kikaptuk azt a classt, ami nekunk a needek miatt pont nem jo. En az iranyotokert sem vagyok oda, szerintem 1/1 utan nem lesz, aki a megmaradok valamelyikeert feljonne 1/3ra. Sajnos felek az rb-picktol, Ballard a KC-nel azert mindig a bpa-zast latta. Es sztem o is ertekre fog huzni, nyilvan nem iranyitot.

több mint 6 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 459 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Olyan híreket nem hallottál esetleg, hogy az utóbbi 20 év legjobb OL class-a jön? 😊
peterk2005
Nem még, QB-t írják h 4 is kimehet top 15ben. De nagyon korai még bármit is levonni ezekből szerintem. Majd március áprilisban. Bár ezt neked nem kell elmesélni 😊 idén kb semmi college focit nem néztem, prospectek nagy részéről még nem is olvastam/néztem videót (bár még nem is végleges a lista).

Kiváncsi vagyok lesz-e olyan játékos aki kell nekünk és nem is reach 1/3on. De annyira adja magát a hátra trade, remélem lesz cserepartner. Van foltoznivaló...

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Olyan híreket nem hallottál esetleg, hogy az utóbbi 20 év legjobb OL class-a jön? 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 416 — Colts fan
...Olvastam olyat h elmúlt 20 év legjobb RB classa jön idén a draftra, középső körökben hozhatnánk egy igazi vaddisznót.
Borbinho
Hááát hallod, ha a tavalyinál is jobb jön ki, akkor tényleg falhoz megyek ha nem kalimpálunk össze egy Gore pótlást. Annál nem akarom elhinni, hogy lehet erősebb. 😮
több mint 6 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 459 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Meg alapból mit jelentene az all in? H őt akartuk mindenképp? Fél szezon playcalling után? Nem Ballardra vallana h csak egy embert akarna mindenképp.
Mcdanielsnek vagy Toubnak örülnék a legjobban, de inkább előbbi, még ha elsőre be is sült. Szerintem jobb lenne egy támadó beállítottságú ember HC-nek, a védelem legalább mutatott nyomokat h jó lehet, de az offensenel megint az az első számú reményünk, h majd jön Luck. Oké h nincs is pénz elit offensere, részben pont Bandi kontraktja miatt (de van), de kell erősítés elkapó posztra, a falba is elférne, TE is csak Doyle van, illetve Gore se lesz fiatalabb, Mack meg ha nem fut tackleök között akk marad a 6-8 carrynel...Olvastam olyat h elmúlt 20 év legjobb RB classa jön idén a draftra, középső körökben hozhatnánk egy igazi vaddisznót.

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 6 éve
deleted account 1 758
Szerintem ez a szokásos mindenki tolja be azt a félhírt amit hall, és lesz belőle valami nagy baromság 😀 Nehezen hiszem el az all in-t, mert akkor nem hívsz meg még másik 4 edzőt interjúra.

Luck egészségi faktora az bullshit. Ott van Rodgers, Bridgewater, tavaly Carr - ez nem az a liga, hogy ha még júliusban is van QB-d, akkor minden fasza. Plusz ha valaki nézte, hogy milyen volt Luck arca a szezonzárón akkor sejtheti, hogy az a hatalmas para, amit tolnak a sajtóban az inkább csak példányszám eladásra megy - nem vigyorog telibe egy ember, akinek a karrierje tényleg racionális veszélyben van, vagy tényleg komoly probléma van a vállával.

A rosteren lehet vitatkozni, de az meg szintén szezon közben kiderülő dolog, lásd Titanst szinte mindenki Jags elé várta, oszt mégse. És akkor még nem beszélek a draft/UFA-ról meg a 80+ misiről, szemben a bears 40+ misijével.

Szimplán jobb fit neki a Bears, ezért döntött így, csak ezzel nem lehet szalagcímet csinálni, ennyi. Ilyenkor nekem mindig a régi klasszikus ugrik be :  www.stampedeblue.com/2016/2/21/11086084/peyton-manning-was-questioned-over-idiot-kicker-remarks-in-2003-deposition-colts-mike-vanderjagt

Én továbbra is Kris Richardért kampányolok, meghívottak közül ő tetszene a legjobban, mint opció.
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
A hír megszellőztetője David Kaplan, chicagoi újságíró. Jó messze elérhet a füle ha Indy-ben is van neki "source"-a. 😊

Ezek szerint Nagy valami hatalmasat alakíthatott hogy all in mentünk érte, miközben még meg se hallgattunk mindekit az első körös meghívottak közül. Vagy....

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 459 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Állítólag all int nyomtunk Nagyért, de Luck egészsége ugye továbbra is kérdéses + alapból úgy vélte h a Bears rostere sokkal jobb mint a miénk, ezért lett mackó

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nincs miért sajnálkozni, köszönjük az észrevételt.
A lájkolók nevében pedig felesleges röstellkedned, hiszen ők kedvelnek téged. Ezt látatlanban is biztosan állíthatom neked. Meg se kell néznem. 😊 Ennyi év után az ember tisztában van azzal, hogy ki merre hova.
peterk2005
Ez tévedés. | Stez nem lájkolta 😛 |
dugo93
Erre kapsz egy likeot. 😀

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
dugo93 Indianapolis Colts 4 078

Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 153 — én ezt meguntam
Nagyon sajnálom, hogy kijavítottalak, "felkérés nélkül", egy nyílt topicon. Röstellem magam, a lájkolók nevében is.
Amúgy 15,3-as meccsenkénti pontátlaggal 2012-ben 1. volt már Bradley védelme is a ligában. 😛 Hát nem elbasztam megint... 😊
Mindegy is...

Nézd, nem neked szántam azt a mondatot, hanem Coltman-nak. Ha a Seattle védelem historikus áttekintése lesz a cél, átmegyünk a Seattle topicba, vagy felkérünk valakit (például téged). És ha már megtetted, felkérés nélkül, köszönjük.

Itt minket az egész történet a Colts HC keresés ürügyén érdekel. Beszélgettünk róla, hogy egy új HC-al át lehetne-e térni 4-3-ra, és ha igen milyen formában. Ezzel kapcsolatban jött elő a seattle, mert több jel is mutat arra, hogy Ballardot érdekli ami ott folyt, folyik. Az FO / scouting csapat összeállításában, a free agent igazolásokban, a draftokban felfedezhető az ottani 3 big linemen+leo, 2 linemen+2 leo-hoz, ill. a cover 3 press man-hez alkatilag passzoló emberek idehozatala, illetve az, hogy a Grigson/Pagano idők "baltimori túlsúlyú" játékos ill. személyzeti beáramlása megváltozott, és az utóbbi időben Seattle ill Boston lett az "import" favorit. s most Richard interjúvolása is hozzáadódik a sorhoz.

Amikor a Denver defense-t emlegetjük, általában mindenki a 2015-ösre gondol, a seattle defense kapcsán pedig a 2013-asra. Az a "rakta össze" csak arról szólt, hogy Quinn idején állt össze az, ami miatt emlegetjük őket. Richard csak az utóbbi időben lett ott DC. Ha Joe Woods-t a denver DC-t - aki a no fly zone kialakulásának idején Talibék DB coach-a volt - interjúvolnánk most és azt írnám, hogy a Denver defense-t Philips rakta össze, mindenki érti. Pedig tulajdonképpen Philips sem hozott már szinte senkit. (A példa sántít, mert Philips hozta a sémáját, és attól lett az ami, de Woods-Philips viszonylatban elhelyezné, hogy abban a defense-ben amit mindenki emleget, ki mit csinált.)
peterk2005
több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Nézd, nem neked szántam azt a mondatot, hanem Coltman-nak. Ha a Seattle védelem historikus áttekintése lesz a cél, átmegyünk a Seattle topicba, vagy felkérünk valakit (például téged). És ha már megtetted, felkérés nélkül, köszönjük.

Itt minket az egész történet a Colts HC keresés ürügyén érdekel. Beszélgettünk róla, hogy egy új HC-al át lehetne-e térni 4-3-ra, és ha igen milyen formában. Ezzel kapcsolatban jött elő a seattle, mert több jel is mutat arra, hogy Ballardot érdekli ami ott folyt, folyik. Az FO / scouting csapat összeállításában, a free agent igazolásokban, a draftokban felfedezhető az ottani 3 big linemen+leo, 2 linemen+2 leo-hoz, ill. a cover 3 press man-hez alkatilag passzoló emberek idehozatala, illetve az, hogy a Grigson/Pagano idők "baltimori túlsúlyú" játékos ill. személyzeti beáramlása megváltozott, és az utóbbi időben Seattle ill Boston lett az "import" favorit. s most Richard interjúvolása is hozzáadódik a sorhoz.

Amikor a Denver defense-t emlegetjük, általában mindenki a 2015-ösre gondol, a seattle defense kapcsán pedig a 2013-asra. Az a "rakta össze" csak arról szólt, hogy Quinn idején állt össze az, ami miatt emlegetjük őket. Richard csak az utóbbi időben lett ott DC. Ha Joe Woods-t a denver DC-t - aki a no fly zone kialakulásának idején Talibék DB coach-a volt - interjúvolnánk most és azt írnám, hogy a Denver defense-t Philips rakta össze, mindenki érti. Pedig tulajdonképpen Philips sem hozott már szinte senkit. (A példa sántít, mert Philips hozta a sémáját, és attól lett az ami, de Woods-Philips viszonylatban elhelyezné, hogy abban a defense-ben amit mindenki emleget, ki mit csinált.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 153 — én ezt meguntam
"A Hawks védelmet egyébként Quinn rakta össze"- Engem a Hsz-ed többi része most nem érdekel, mert én konkrétan az állításra reflektálok.

A név, amit keresel Pete Carroll, és az ő mindenkori edzői.
2010-ben teljesen mást játszott a Seattle, de nyomaiban már emlékeztetett a későbbi rendszerre- egy átmenti megoldás volt, ami átvitte a múltat a jelenbe.
2011-12 D C3Press I. (prototípus) Carroll-Gus Bradley- Dan Quinn a Seattlenél sem dolgozott)!!!!!
2013-14 D C3Press II. Carroll-Quinn-Richard (KNJr. nem volt a folyamat része).
2015-17 D C3ZB I Carroll-Richard

Köszönjük az összefoglalót. Elolvasva kicsit az az érzése az embernek, mintha Carroll és Quinn ott se lett volna, és az egész mögött Richard volt a nagy mastermind. 😊 De mindegy. A pali egy nagyszerű db / cb coach, nem is lehet kérdés. És az is jó dolog, hogy remekül kijön Shermannel. Persze kivel jönne ki Sherman remekül, ha nem azzal, aki hátsó körös fiatalként az NFL-be kerülve a pozíciós edzője volt? Ő dolgozott velük nap mint nap, ő volt velük a pályán, a videó szobában, az ő keze alatt lettek fiatal zöldfülűekből sztárok. Ha valaki szót érthet velük, az nyilván ő.

Mi viszont HC-t keresünk. Remek, hogy megérti magát a játékosaival, de Pagano is megértette. Az is remek, hogy pozíciós edzőként jó, de Pagano is jó volt (még, ha nem is annyira). A magam részéről mindegyik fiatal edzőtől tartok, akinek összesen 1-2 évnyi koordinátori tapasztalata van. Pagano is ilyen volt. Most Richard, Nagy, Vrabel is ilyenek. Nem lesz mindenkiből automatikusan McVay azért, mert McVay sikeres lett. Még McVay-ből sem biztos, hogy az a McVay lesz akit most hisszük, hogy lesz.

Úgyhogy ha Richard lesz a választott, akkor igen remélem, hogy minden szavad tízszeresen visszaigazolódik majd a HC munkájában is. Luck-al már nem nagyon lesz két dobása a csapatnak, vagy most találunk olyan edzőt, akivel nyerni tudunk, vagy talán soha.

(Persze tudom, hogy a kiben bízom kiben nem nagyon szubjektív. Adam Gase-ben pl. nagyon bíztam, pedig neki sem volt több tapasztalata. De őt láttam nap mint nap Denverben dolgozni. Valószínűleg a mi jelöltjeink közül is jobban bíznék abban, akit közelről láttam volna.)
peterk2005
több mint 6 éve
Stez SMU Mustangs 43 222 — Whoops, looks like something went wrong.
Matt Nagy a Bearsnél. Miatta nem kell aggódnia már senkinek.
bobi0092
Belichick miatt sem.
 www.nfl.com/news/story/0ap3000000904280/article/bill-belichick-absolutely-will-coach-patriots-in-2018
Burkus
Smokescreen, már rég aláírt a Coltshoz. De nyilván nem fogja elárulni, amíg a Pats ki nem esett. Schefter szerint Pagano lesz a Pats új HC-ja.

több mint 6 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 604 — The only discipline that lasts, is self discipline
Köszönjük az összefoglalót. Elolvasva kicsit az az érzése az embernek, mintha Carroll és Quinn ott se lett volna, és az egész mögött Richard volt a nagy mastermind. 😊 De mindegy. A pali egy nagyszerű db / cb coach, nem is lehet kérdés. És az is jó dolog, hogy remekül kijön Shermannel. Persze kivel jönne ki Sherman remekül, ha nem azzal, aki hátsó körös fiatalként az NFL-be kerülve a pozíciós edzője volt? Ő dolgozott velük nap mint nap, ő volt velük a pályán, a videó szobában, az ő keze alatt lettek fiatal zöldfülűekből sztárok. Ha valaki szót érthet velük, az nyilván ő.

Mi viszont HC-t keresünk. Remek, hogy megérti magát a játékosaival, de Pagano is megértette. Az is remek, hogy pozíciós edzőként jó, de Pagano is jó volt (még, ha nem is annyira). A magam részéről mindegyik fiatal edzőtől tartok, akinek összesen 1-2 évnyi koordinátori tapasztalata van. Pagano is ilyen volt. Most Richard, Nagy, Vrabel is ilyenek. Nem lesz mindenkiből automatikusan McVay azért, mert McVay sikeres lett. Még McVay-ből sem biztos, hogy az a McVay lesz akit most hisszük, hogy lesz.

Úgyhogy ha Richard lesz a választott, akkor igen remélem, hogy minden szavad tízszeresen visszaigazolódik majd a HC munkájában is. Luck-al már nem nagyon lesz két dobása a csapatnak, vagy most találunk olyan edzőt, akivel nyerni tudunk, vagy talán soha.

(Persze tudom, hogy a kiben bízom kiben nem nagyon szubjektív. Adam Gase-ben pl. nagyon bíztam, pedig neki sem volt több tapasztalata. De őt láttam nap mint nap Denverben dolgozni. Valószínűleg a mi jelöltjeink közül is jobban bíznék abban, akit közelről láttam volna.)

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 6 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 153 — én ezt meguntam
Na, valaki SB-n megszakértette, hogy Nagy végül is nem volt rossz, sőt jó volt a meccsen - de biztos más meccset néztünk. Viszont találtam olyat, ami szerintem elég sokatmondó :

Richard Sherman has high praise for him
The Seahawks cornerback has high praise for what Richard has done in Seattle.

"Kris does a great job understanding who everyone is and not coaching everyone the same, understanding how people react to different things differently," Sherman told Sports Illustrated. "But his attention to detail and the preparation of game planning is meticulous. He goes over basically every scenario you can be put in in a game and he prepares us for that. You’re rarely ever surprised going into a ballgame by a formation or a play that they’re going to run.”

Annyira nem ismerem Shermant, de azért abból amit eddig láttam belőle, nem az a dícsérgetős meg vállveregetős figura, szóval ha ő így vélekedik KR-ről, akkor azért tudhat valamit. Plusz azért mégiscsak egy elég jó védelmet látott elég közelről - bár anno mondjuk Paganoról is ezt hittük. És már csak azért is örülnék, ha ő jönne, mert nem Nagy meg JMD jönne akkor. Tőlük még mindig kiver a frász.
coltman
Szia!
Rich a C3 press egyik architektje, remek szakember, és kézben tartotta a Hawks rendkívül nehéz srácait, jobban mint akárki. Shermant simán lekussoltatta, amikor már senki sem tudta. Ő maga a Legion of Boom, nem véletlen a tekintélye.

A Seattle O 2015 óta nem működik. Rengeteg tünete van, pl. nincs futójáték, az ütemjátékok rendszere rettenetesen nehezen állt össze, a gameplan általában halott, és a csapat rendszeresen hátrányból jön vissza a 2. félidőben, Wilson Baldwin, Richardson, Graham tengely mentén, és a D helytállása nyomán.

A legendás 10-13 között védelem elfáradt, mert elképesztő mennyiséget töltött a pályán, az utóbbi 4 évben.
Ezt matematikailag sem nehéz belátni. ha a sérüléseket osztályzod, és ábrázolod (meghibásodásodásnak tekinted) már normál eloszlást követnek, tehát nem emlékezet nélküliek (exponenciális eloszlás lenne). Ha egy gépnél ilyet látunk, akkor belépett a lassú enyészet fázisába. Avril nagy kedvenc, de sajnos nagyon hamar (valszeg career ending), Thomas tavaly pont ilyenkor vissza akart vonulni. Kancellár sokat hiányzott az utóbbi években, idénre le is lassult, már rossz szögeket választott sok alkalommal. (Titans meccsnél láttuk már, hogy vége van). Sherman legitim párja idénre lett meg, erre ő esett ki. 2 évig akkor volt legitim 3-as a falban, ha Bennett bement 3-as poziba.szek. technikára (Jordan Hill sajnos nagyon hamar kihullott, az idén draftolt Malick McDowellt jó eséllyel sosem látjuk a pályán játszani). Abba gondoljunk bele, hogy az a Jeremy Lane kezdő, aki a Houstonnál nem ment át a fizikain....

Ő annyira nem Quinn rendszerét futtatja, hogy nagyon. Gap védelem, ütemjátékok, contain játékok teljesen eltérőek, amúgy meg rendszeresen blitzel-ezt még az is látja, aki amúgy nem ássa bele magát a mélyebb kérdésekbe.
Szerintem az idei 2 all guns blazing csatát meg is nyerte. A Philly elleni meccse tanári volt, ahogy a tavalyi Pats elleni is.
Hozzáteszem én nem szeretem a játékhívásait, számos okból, de értem, hogy 2 éve nem lehet pl Kancellár dinamikus játékaira építeni, illetve folyamatosan meg kell védenie a "B oldalt", a gyengébbnél gyengébb Maxi utódok miatt, és ezért konzervatívabban csapdáztat pl. Thomassal, viszont agresszívabban blitzel. (nálunk minden LB sideline to sideline)

Rendkívül tisztelem azt a válságmanagement, amit csinált (szerk. nyilván ha a két sztár LB-d közül az egyik sérült, a másik sérülten játszik, és lassú, azt már managelni sem nagyon lehet). Ha elmegy tőlünk, távozik az LOB szellemi apukája.

Szerkesztette: Helmut Zimmer
több mint 6 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 197 — Colts Fan
 twitter.com/MikeWellsNFL/status/950440354918125569
több mint 6 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 153 — én ezt meguntam
Annyira nem ismerem Shermant, de azért abból amit eddig láttam belőle, nem az a dícsérgetős meg vállveregetős figura, szóval ha ő így vélekedik KR-ről, akkor azért tudhat valamit. Plusz azért mégiscsak egy elég jó védelmet látott elég közelről - bár anno mondjuk Paganoról is ezt hittük. És már csak azért is örülnék, ha ő jönne, mert nem Nagy meg JMD jönne akkor. Tőlük még mindig kiver a frász.
coltman
Sherman nem dícsérgetős, de cserébe rendkívül hiú. Az a dícséret, hogy "mindenkivel máshogy bánik" jelenthet egyszerűen annyit, hogy őt nem basztatta. 😊

A Hawks védelmet egyébként Quinn rakta össze, én ebben a "látott már közelről jó defense-t" ben nem hiszek. Főleg nem olyan defense esetén, ami évek óta működik. Joe Woods is jó edző, mert nem esett szét a Wade Philips által összerakott Broncos defense a keze alatt?

Ráadául most nem is az a kérdés, hogy milyen DC, hanem hogy HC-nek milyen lenne. Na, azzal kapcsolatban meg végképp semmit nem mond, hogy nem vert szét egy jó defense-t amit megkapott.
peterk2005
Jézusom! 😕 😕
több mint 6 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 5 824 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...