Las Vegas Raiders

40 feliratkozó

több mint 13 éve
Pari Las Vegas Raiders 3 669 — Rise My Nation!
Én őszintén örültem, hogy Flynn végre megkapja a lehetőségét, mert bíztam benne, de sajnos nagy csalódást okozott, úgyhogy felülök szépen a TP bandwagonra én is.
A D-nk az eddigi 4 meccsből 3x nagyon teccetős volt, kíváncsi vagyok mit tudnak kezdeni az idei Chargers red hot O ellen. Ismét volt pár bevállalós tökös offense playcall, aminek nagyon örültem.
Remélem a sérültjeink a héten visszatérnek!
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 961 — Salus populi suprema lex esto
Hát remélem a héten már TP edz, Flynn az nem több mint egy backup QB, aki most még nehezebb helyzetbe is került a két első számú futó kiesésével. Talán ha DMC és Reece is játszik, akkor nyerünk, de ez már mindegy.

Továbbra is tetszett a palycalling. Viszont továbbra sem tetszik Jano. Nagyon várom már azt is, hogy Hayden mutasson valami extrát, de elég lassan veszi fel a ritmust a srác. A héten a Chargers ellen ez a teljesítmény kevés lesz.

Remélem DMC és Reece is visszatér az edzésbe és nem hagynak ki több meccset, mert mindketten fontos láncszemei a csapatnak, nélkülük Pryor sem fog tudni semmit csinálni.

A védelem front seven-jével elégedett vagyok. Igaz néha engedtek futásokat, de többnyire megoldották a dolgukat, ha ilyen jellegű nyomás mellett sem képes a secondary megfelelően védekezni, akkor ott valami baj van.
több mint 13 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Flynn out. TP az egyetlen opciónk.

Nem gáz ez! Nem gáz... a jövőhétre összekapja magát a csapat és nagyot játszunk!
Csak mert Just Win Baby!
több mint 13 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Duke Blue Devils 9 090 — If you ain't cheatin', you ain't tryin'
Hogy adott ez az ember 6 TD passzt????

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "
több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 493 — Raiders fan
Nincs értelme utólag okoskodni, de TPvel hozható lett volna...persze örülök, h sérülten nem játszatták...

Nagy gond sajna, h ez így elment, mert a köv két meccs TPvel sem nekünk áll...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
bmg Las Vegas Raiders 2 728
Just Flynn Baby 😀Bay Area
Úgy érzem, hogy vele kevesebb az esélyünk, de hátha csapatrekordot dobál. 😊
több mint 13 éve
Bay Area Las Vegas Raiders 416 — Killa Kali
Just Flynn Baby 😀

több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 493 — Raiders fan
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/kp4rvj81es5t6k6f6jkc
Terrelle Pryor inactive for Raiders; Flynn starts at QB
Terrelle Pryor will be out another week for the Oakland Raiders after his concussion symptoms reportedly resurfaced. As a result, Matt Flynn received the start against the Washington Redskins.

Akkor hajrá Flynn!!

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 961 — Salus populi suprema lex esto
QB Terrelle Pryor, SS Tyvon Branch, OT Menelik Watson, OL Antoine McClain, G Lucas Nix, WR Juron Criner and DE Jason Hunter inactive today.
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 961 — Salus populi suprema lex esto
Tafur is azt teweetelte hogy Flynn kezd. legalább lesz mire fogni ha kikapunk 😀
több mint 13 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Hát ilyenkor majd csak akkor dől el ha kezdődik a meccs. Kijött mindkét hír, meglátjuk melyik lesz igaz. Mindkettő mellett vannak érvek 😊Bruce
Így igaz. Bár nagy zsebkokker, de én nem írtam le még Flynn-t sem. Ha már ennyit belefektettünk, akkor igenis ragadja meg az alkalmat és próbáljon visszakerülni a 1st QB posztra (ha Ő kezd). Éreznie kell, hogy talán ez az utolsó lövése az NFL-ben... + kellene egy epic season! Mármint; ami pozitív értelemben epic és aminek a végén felesleges lenne QB-t draftolnunk. Csak mert nincs rá szükség (mert megvan a no1 és no2).

De mi a fene van McGloin-nal? Hova tűnt démon McGloin?
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Igen, DoM (is) megértette mit mondok.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 493 — Raiders fan
koszi Dom

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 961 — Salus populi suprema lex esto
Hát ilyenkor majd csak akkor dől el ha kezdődik a meccs. Kijött mindkét hír, meglátjuk melyik lesz igaz. Mindkettő mellett vannak érvek 😊
több mint 13 éve
kristof New York Giants USC Trojans 9 198 — Browns GM
Matt Flynn will be #Raiders starting QB today, according to @JayGlazer.

dafuq ?deyell
szerintem nem meglepő, nincs értelme kockáztatni

Oh, what a tangled web we weave
When first we practise to deceive!
több mint 13 éve
davidkiss Las Vegas Raiders 68
Matt Flynn will be #Raiders starting QB today, according to @JayGlazer.

dafuq ?deyell
Etetés😊
több mint 13 éve
deyell Las Vegas Raiders 13 130 — Sworn to the Dark
Matt Flynn will be #Raiders starting QB today, according to @JayGlazer.

dafuq ?

gats we bust, backs we crush

több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 796 — Chiefs GM
Branch meddig lesz még sérült?eaglesmcnabb
2 hete törte el a lábát, szóval mostanság még nem nagyon lesz pályán.
több mint 13 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 708 — je suis poloska
Branch meddig lesz még sérült?

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Bhayshul Tuten fan!
több mint 13 éve
DoM New England Patriots Northwestern Wildcats 5 168 — vaccpáör fan
Nem tudom mennyivel nagyobb a kockázata például egy ráduplázásra vasárnap, mint 1-2-3 hét múlva. Én laikusként azt gondolnám, hogy ha orvosilag tisztázzák és játékra alkalmasnak nyilvánítják, akkor nincs nagyobb esélye újabb agyrázkódásra most vasárnap, mint bármikor a jövőben...Rolni
Szintén laikusként:

A másodlagos agysérülés elkerülése érdekében néhány napig/néhány hétig tartózkodni kell az alkoholfogyasztástól, gépjármű vezetéstől és olyan jellegű tevékenységektől, melyek ismételt agyrázkódást okozhatnak.
Ez alapján nekem úgy tűnik, hogy nem az a probléma, hogy egy hét pihenőt követően nagyobb eséllyel szenved egy ütés hatására újabb agyrázkódást, hanem egy hét pihenő után jóval súlyosabb következményei lehetnek egy újabb agyrázkódásnak, mintha 2-3-4 hét vagy hosszabb idő van a két eset között. Bár még utóbbi esetben is 2-3 alkalom után a végeredmény jó eséllyel úgyis a pályafutása végét jelentené
több mint 13 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 961 — Salus populi suprema lex esto
SS Tyvon Branch (out),
OT Menelik Watson (out).
QB Terrelle Pryor (questionable),
DL Jason Hunter (questionable),
G Lucas Nix (questionable),
LB Sio Moore (probable),
FB Jamize Olawale (probable),
CB Tracy Porter (probable),

Így már fixre írják, hogy Pryor kezd. A fal marad ugyanúgy, hogy Nix nincs, tehát Gurode lesz az LG.
több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 493 — Raiders fan
Tafur szerint TP kezd. Gondolom en, h akkor nincs nagyobb kockazat a raduplazasra mint barmikor kesobb
..

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
bmg Las Vegas Raiders 2 728
Az agyrázkódás sosem jó, főleg többször rövid időn belül.
Ebben a sportban ráadásul minden play-nél ott a lehetőség... futkosó iránítónál meg pláne.

Ha Pryor nem emlékszik a meccsre, akkor az komoly ütés volt; ha hosszabb távon is hasznát akarjuk venni, szerintem megéri pihentetni.
Az már más kérdés, hogy mennyire akarják megnyerni a meccset és erre melyik irányítóval látnak nagyobb esélyt...
több mint 13 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 493 — Raiders fan
Nem tudom Ulpi én nem értek az agyrázkódásokhoz. Szerencsére sportolóként és magánemberként is elkerült a dolog eddig, orvosi oldalról pedig szintén nincs rálátásom. Nem tudom mennyivel nagyobb a kockázata például egy ráduplázásra vasárnap, mint 1-2-3 hét múlva. Én laikusként azt gondolnám, hogy ha orvosilag tisztázzák és játékra alkalmasnak nyilvánítják, akkor nincs nagyobb esélye újabb agyrázkódásra most vasárnap, mint bármikor a jövőben...Erről esetleg van infód? Ha nagyobb a lehetőség rá, akkor természetesen igazad van, de ha ez így lenne\van akkor miért engedi az orvos játszani?
Mondjuk beszélünk erről úgy, hogy még nincs csapatdöntés és plusz egy vizsgálatot előírt még a csapat...ez azt mutatja nekem, h extrán vigyáznak rá. Meglátjuk mi lesz...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 13 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 18 009 — Circus Maximus
Nem szabadna játszatni Pryort. Óriási felelőtlenség. Egy ráduplázott agyrázkódásnak igen súlyos következményei lehetnek. Nem a Super Bowlért küzd a csapat. Legalább látjuk Flynnt is, és mégis vissza lehet cserélni szó nélkül, ha Pryort akarják majd.
Emlékszünk talán tavalyelőttre, mikor a Bolts kiváló Guardja, K. Dielman ezért vonult vissza. Pedig ő az első eset után több meccset kihagyott.


Állat vagyok, ami enni kér...