Las Vegas Raiders

40 feliratkozó

több mint 6 éve
bmg Las Vegas Raiders 2 722
Gannon mondta a közvetítésben, hogy Gruden az első 20 play-t írja meg.
Nos, 24 play volt a harmadik TD-ig, utána jöttek puntok. Egy kicsit többet kéne dolgozni és talán az első félidőben meglenne 28-35 pont 😀

Trevor Davis szépen mutatkozott be, Jacobs is jól játszott és végre a passzjátékból is kivette a részét. A támadófal is elég szépen tartott, viszont Trent Brown elég gyakran hiányzik a pályáról sérülések miatt.

Burfict kiállítása egyértelmű volt, sisakkal és könyökkel ment fejre, az előéletét és Goodellt ismerve nem lepne meg egy 2-4 hetes eltiltás. Szerencsétlen 40 évvel később született, mint kellett volna...
A Harris-Riley cserét jó döntésnek tartom, jobban helyezkedik, nagyobbat üt és még a meccset is el tudja dönteni. A pass rush hiánya viszont nagyon zavaró, tényleg csak Crosby érdemel említést a védőfalból.

Ezt a meccset inkább a Colts vesztette el, mint mi nyertünk. Ha csak a dropok fele elkapás lesz, most megint Gruden/Carr fejét követelnénk felváltva. A győzelem az győzelem, de továbbra is több kell támadóoldalon, ha bármit is el akarunk érni.
bmg
20 felett szerintem nem lehet scriptelni már.
Amadeus
Második félidőre nem lehetne 1-2 drive erejéig más stílusú játékot előre scriptelni? Lehet hülyeség amit kérdezek, én buta vagyok efféle dolgokhoz.
TST
Ott már nagyban befolyásolja a hívásokat a pillanatnyi állás, nem ugyanazt játszák 30 pont hátrányban, mint ugyanennyi előnnyel.
több mint 6 éve
TST Las Vegas Raiders 1 488 — "The fire that burns brightest in the Raiders organization."
Gannon mondta a közvetítésben, hogy Gruden az első 20 play-t írja meg.
Nos, 24 play volt a harmadik TD-ig, utána jöttek puntok. Egy kicsit többet kéne dolgozni és talán az első félidőben meglenne 28-35 pont 😀

Trevor Davis szépen mutatkozott be, Jacobs is jól játszott és végre a passzjátékból is kivette a részét. A támadófal is elég szépen tartott, viszont Trent Brown elég gyakran hiányzik a pályáról sérülések miatt.

Burfict kiállítása egyértelmű volt, sisakkal és könyökkel ment fejre, az előéletét és Goodellt ismerve nem lepne meg egy 2-4 hetes eltiltás. Szerencsétlen 40 évvel később született, mint kellett volna...
A Harris-Riley cserét jó döntésnek tartom, jobban helyezkedik, nagyobbat üt és még a meccset is el tudja dönteni. A pass rush hiánya viszont nagyon zavaró, tényleg csak Crosby érdemel említést a védőfalból.

Ezt a meccset inkább a Colts vesztette el, mint mi nyertünk. Ha csak a dropok fele elkapás lesz, most megint Gruden/Carr fejét követelnénk felváltva. A győzelem az győzelem, de továbbra is több kell támadóoldalon, ha bármit is el akarunk érni.
bmg
20 felett szerintem nem lehet scriptelni már.
Amadeus
Második félidőre nem lehetne 1-2 drive erejéig más stílusú játékot előre scriptelni? Lehet hülyeség amit kérdezek, én buta vagyok efféle dolgokhoz.
több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 914
Gannon mondta a közvetítésben, hogy Gruden az első 20 play-t írja meg.
Nos, 24 play volt a harmadik TD-ig, utána jöttek puntok. Egy kicsit többet kéne dolgozni és talán az első félidőben meglenne 28-35 pont 😀

Trevor Davis szépen mutatkozott be, Jacobs is jól játszott és végre a passzjátékból is kivette a részét. A támadófal is elég szépen tartott, viszont Trent Brown elég gyakran hiányzik a pályáról sérülések miatt.

Burfict kiállítása egyértelmű volt, sisakkal és könyökkel ment fejre, az előéletét és Goodellt ismerve nem lepne meg egy 2-4 hetes eltiltás. Szerencsétlen 40 évvel később született, mint kellett volna...
A Harris-Riley cserét jó döntésnek tartom, jobban helyezkedik, nagyobbat üt és még a meccset is el tudja dönteni. A pass rush hiánya viszont nagyon zavaró, tényleg csak Crosby érdemel említést a védőfalból.

Ezt a meccset inkább a Colts vesztette el, mint mi nyertünk. Ha csak a dropok fele elkapás lesz, most megint Gruden/Carr fejét követelnénk felváltva. A győzelem az győzelem, de továbbra is több kell támadóoldalon, ha bármit is el akarunk érni.
bmg
20 felett szerintem nem lehet scriptelni már.
több mint 6 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 936 — Salus populi suprema lex esto
Waller rekordot állított be a meccsen, egy játékosnak volt csak rajta kívül 33 elkapása TE poszton az első négy meccs során, mégpedig Antonio Gates-nek, még 2007-ben.
A csapaton belül is csak egy bizonyos Tim Brown szerzett 33 elkapást egy szezon első négy meccsén, úgyhogy hamar felvette a ritmust a drogos koma! 😊

Jacobs is állított fel egy rekordot, mégpedig újoncként az első négy meccsen legtöbb futott yard tulajdonosa lett a maga 307 yardjával. 2008-ban McFadden állította fel a rekordot 272 yarddal.

Mindkettőjüknél a TD-k hiányoznak igazából. Ha abban is tudnának többet elérni, akkor az igazán király lenne.

Gabe Jackson-ról most már azt olvasom, hogy csak bye week után fog tudni visszatérni... meglátjuk.
több mint 6 éve
bmg Las Vegas Raiders 2 722
Gannon mondta a közvetítésben, hogy Gruden az első 20 play-t írja meg.
Nos, 24 play volt a harmadik TD-ig, utána jöttek puntok. Egy kicsit többet kéne dolgozni és talán az első félidőben meglenne 28-35 pont 😀

Trevor Davis szépen mutatkozott be, Jacobs is jól játszott és végre a passzjátékból is kivette a részét. A támadófal is elég szépen tartott, viszont Trent Brown elég gyakran hiányzik a pályáról sérülések miatt.

Burfict kiállítása egyértelmű volt, sisakkal és könyökkel ment fejre, az előéletét és Goodellt ismerve nem lepne meg egy 2-4 hetes eltiltás. Szerencsétlen 40 évvel később született, mint kellett volna...
A Harris-Riley cserét jó döntésnek tartom, jobban helyezkedik, nagyobbat üt és még a meccset is el tudja dönteni. A pass rush hiánya viszont nagyon zavaró, tényleg csak Crosby érdemel említést a védőfalból.

Ezt a meccset inkább a Colts vesztette el, mint mi nyertünk. Ha csak a dropok fele elkapás lesz, most megint Gruden/Carr fejét követelnénk felváltva. A győzelem az győzelem, de továbbra is több kell támadóoldalon, ha bármit is el akarunk érni.
több mint 6 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 936 — Salus populi suprema lex esto
Devey IR
Amadeus
Nem értettem egyébként, hogy miért ő játszik Good helyett RG-ben, amikor eddig Good volt.

Egyébként azt mondták, hogy a héten már edzeni fog várhatóan Gabe, de ha nem is lesz még bevethető állapotban Londonban, de a Bye week után már jönni fog.

Kérdés, hogy mi lesz Burficttel valóban, mert most újra megnézve elég durva volt és visszaesőnek számít. A helyén szerintem Whitehead nem volt túl jó, igaz biztos nem erre készültek a héten, hogy ő ott lesz.

Carr továbbra sem győzött meg bár voltak szép passzok, de megint sokszor kapkodott, sokkal nyugodtabban kellene játszania. Az O fal a jobbak közé tartozott. Waller most nem volt olyan domináns és sajnos most sem sikerült TD-t szereznie. Tyrell Williams viszont minden meccsen szerzett 1 TD-t, igaz a yardokat már nem termeli olyan szépen.

A védelemnek voltak fellángolásai, az első negyedben ők is elég jól tolták, illetve hát az első negyedben nem nagyon volt hiba. Aztán jöttek a hibák is meg a bekapott nagyobb playek, de legalább megvan az első INT és védelmi TD is.
Crosby teljesítménye emelhető ki.

Ez a teljesítmény nem lesz elég sem a Bears, sem a Packers ellen. A Texans meg a Lions meg még messze van.
több mint 6 éve
Rolni Las Vegas Raiders 10 427 — Raiders fan
1 negyedben voltunk jók és ez most elég volt egy agyonsérült Colts ellen.

1.negyedben a felscriptelt O működött aztán azért sok minden megint nem ment...a különbség, hogy a D eddigi legjobb meccsét hozta és a Colts O gyengélkedett.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 914
Devey IR
több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 914
Lehet Backup QB ellen megyünk jövő héten...
skat
az baj, Turbo volt az esélyünk arra a meccsre.
Amadeus
Pont ezt akartam írni, de egyébként nekünk a Cicago ellen sztem semmi esélyünk, irányító ide vagy oda.

Most is nulla volt szinte a pass rush. Igaz Mayowa nem játszott, de ez nagyon kevés. Kb csak Crosby-t lehet dícsérni a két leütött passza miatt és a fumble force miatt. Ferrell megint nulla volt. Key-t csak integetni láttam a pályán. Mauro-nak volt egy-két jó megmozdulása. Ezzel egy QB-t sem fogunk zavarba hozni.
Bruce
meg amúgy is London, nem tudunk ott meccselni. Egy meccs van, amit fixen kivettem idén lossnak, az a Bears Londonban. Fel sem fogom magam baszni jövőhéten ezen. (6-10/8-8 lesz a szezon szerintem)

Nekünk lehet tényleg egy 3-4 DC kéne. Key, Crosby egyszerűen nem 4-3 DE-k, Ferrell is súlytalan jelenleg. Ami még kihívás az a 3. negyed. Ez szerintem coaching, adjustment, amiben előre kéne lépni. Ma az 1. félidő pöpec volt, a 4. negyedben hozta a csapat a kötelezőt a 3 flaget leszámítva. Azt gondolom középcsapat vagyunk jelenleg, megcsapjuk a Colts/Broncos szintet, de még nincs esélyünk conteredek ellen. (KC/Vikes) lesz ez jobb is.

btw, Jacobs elit.
több mint 6 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
Burfickt miatt megy a hiszti.
Ezt a sok nyekergő hisztist
több mint 6 éve
skat Las Vegas Raiders 287
Lehet Backup QB ellen megyünk jövő héten...
skat
az baj, Turbo volt az esélyünk arra a meccsre.
Amadeus
Pont ezt akartam írni, de egyébként nekünk a Cicago ellen sztem semmi esélyünk, irányító ide vagy oda.

Most is nulla volt szinte a pass rush. Igaz Mayowa nem játszott, de ez nagyon kevés. Kb csak Crosby-t lehet dícsérni a két leütött passza miatt és a fumble force miatt. Ferrell megint nulla volt. Key-t csak integetni láttam a pályán. Mauro-nak volt egy-két jó megmozdulása. Ezzel egy QB-t sem fogunk zavarba hozni.
Bruce
Meg ugye kérdés , hogy Burficttel mi lesz...

Szerkesztette: skat
több mint 6 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 936 — Salus populi suprema lex esto
Lehet Backup QB ellen megyünk jövő héten...
skat
az baj, Turbo volt az esélyünk arra a meccsre.
Amadeus
Pont ezt akartam írni, de egyébként nekünk a Cicago ellen sztem semmi esélyünk, irányító ide vagy oda.

Most is nulla volt szinte a pass rush. Igaz Mayowa nem játszott, de ez nagyon kevés. Kb csak Crosby-t lehet dícsérni a két leütött passza miatt és a fumble force miatt. Ferrell megint nulla volt. Key-t csak integetni láttam a pályán. Mauro-nak volt egy-két jó megmozdulása. Ezzel egy QB-t sem fogunk zavarba hozni.
több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 914
Lehet Backup QB ellen megyünk jövő héten...
skat
az baj, Turbo volt az esélyünk arra a meccsre.
több mint 6 éve
skat Las Vegas Raiders 287
Lehet Backup QB ellen megyünk jövő héten...
több mint 6 éve
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 936 — Salus populi suprema lex esto
Akkor most mi van szar Chucky vagy nem szar Chucky? 😊
dande
Szerintem nem változott semmi, az első két drive volt jó, de most a védelem is jól tolta az elején, így futni kellett a Coltsnak az eredmény után.
több mint 6 éve
skat Las Vegas Raiders 287
Akkor most mi van szar Chucky vagy nem szar Chucky? 😊
dande
Szar. A 2. Félidőben megint majdnem elengedtük... A félidőben nem tudom mi folyik az öltözőben...
több mint 6 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 633 — Így remélem megfelelek nektek.....
Akkor most mi van szar Chucky vagy nem szar Chucky? 😊

Szerkesztette: dande2
több mint 6 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
W az W 🖤
több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 914
2-2, jól ment az offense leszámítva a 3 false startot abban a driveban, és végre láttunk valamit a védelemtől.
több mint 6 éve
Oszika86 Las Vegas Raiders 1
Végre nyertünk idegenbe 😀
több mint 6 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
 www.youtube.com/watch?v=lGakLw_deQU&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3hHxPLHvjrOLKtocMqOTtz0Nw7p4tMtnxClKG8I2r-gfXgXpjFW4wdwyU
Surda
ezt néztem én is
Amadeus
Mit szűrsz le belőle?
több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 914
 www.youtube.com/watch?v=lGakLw_deQU&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3hHxPLHvjrOLKtocMqOTtz0Nw7p4tMtnxClKG8I2r-gfXgXpjFW4wdwyU
Surda
ezt néztem én is
több mint 6 éve
Surda Las Vegas Raiders 3 323
 www.youtube.com/watch?v=lGakLw_deQU&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3hHxPLHvjrOLKtocMqOTtz0Nw7p4tMtnxClKG8I2r-gfXgXpjFW4wdwyU
több mint 6 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 914
Ugye nincs esélye, hogy megszivasson még ez is?ekkora patkány nincs a világon,bocsi a szóhasználatért de ez most nagyon felbaszott...
 nflhu.blog.hu/2019/09/28/antonio_brown_vissza_akarja_szerezni_a_raiders-tol_a_30_millio_dollarjat
skat
Esélytelen.