Las Vegas Raiders

40 feliratkozó

11 hónapja
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 723 — Salus populi suprema lex esto
Én még azt a scenariot is el tudnám képzelni, hogy egy jövő évi első körös draftjogért idén nem választunk az első körben. Max még kapunk egy idei 3. körös jogot valakitől pluszban.
Vagy akár egy hátracsere is szóba jöhet, ha valaki beleszeret egy játékosba nagyon és fél hogy mi húzzuk ki. 5-6 helyet mehetnék hátra akár.

Mivel nagyon mondják az RB-t első körben, amit én kicsit luxus pick-nek gondolnék, így én inkább ezekre a hátramozgásokra jobban felizgulnék mint az RB pickre.
WR-t sem húznék ilyen korán. Talán a CB-t és a DT-t tudnám elképzelni a defensbe és OT-t az offensbe ilyen elől.

De egyébként gyakorlatilag mindegy kit húzunk, csak az a játékos jó legyen hosszú évekre a posztján.
11 hónapja
bocsnemide Las Vegas Raiders 46
Nekem DK az egyik kedvenc játékosom és kicsit drukkoltam, hogy idejöjjön, de Godwin a másik lieblingem, úgyhogy drukkolok még (mondjuk szerintem inkább valami cula kéne a wr sorba, mert Bowers se egy égimeszelő, ezért örülnék Tetnek vagy a 2. kör elején Higginsnek). 😊 DK sajnos sosem lesz elit wr, mert fejben gyenge és könnyen kizökkentik a db-k.
11 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 434
Na akkor most mi a legnagyobb need-ünk, így draft előtt?
Pari
RB, CB, DT, WR, LB
deyell
Vitatkoznék!

RB, S, CB, LB, WR, DT, OL
Rolni
lényegében BPA.
11 hónapja
Rolni Las Vegas Raiders 10 238 — Raiders fan
Érdekes lesz a draft. Elég elől vagyunk, ott szerintem nem viszünk RB-t, ugyanakkor nagyon dicsérik az OL class mélységét, szóval azt hátrébb is találhatunk. Lehet idén is BPA-zunk?
Pari
BPA, de OL, DL komoly figyelmet kaphat szerintem.
Carter, Hunter, Ward, Sanders várhatóan kimegy.
Graham, Campbell is jó eséllyel kimegy, bár rájuk már lehet jobb esélyünk.
Johnson lehet opció, de akár ED is jöhet, ha Koonce lelép...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
11 hónapja
Rolni Las Vegas Raiders 10 238 — Raiders fan
Na akkor most mi a legnagyobb need-ünk, így draft előtt?
Pari
RB, CB, DT, WR, LB
deyell
Vitatkoznék!

RB, S, CB, LB, WR, DT, OL

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
11 hónapja
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Na akkor most mi a legnagyobb need-ünk, így draft előtt?
Pari
RB, CB, DT, WR, LB
deyell
Érdekes lesz a draft. Elég elől vagyunk, ott szerintem nem viszünk RB-t, ugyanakkor nagyon dicsérik az OL class mélységét, szóval azt hátrébb is találhatunk. Lehet idén is BPA-zunk?
11 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 12 282
Na akkor most mi a legnagyobb need-ünk, így draft előtt?
Pari
RB, CB, DT, WR, LB

buhloone mindstate

11 hónapja
Pari Las Vegas Raiders 3 656 — Rise My Nation!
Na akkor most mi a legnagyobb need-ünk, így draft előtt?
11 hónapja
Rolni Las Vegas Raiders 10 238 — Raiders fan
Chris Godwint nagyon hozzánk mondják
Amadeus the Young
DK-t is nagyon mondták. Csípem mert egy freak de megmondom őszintén látva a deal-t örülök hogy ő végül nem nálunk kötött ki. Pláne,hogy szerintem egy fokkal jobb wr roomal rendelkezünk mint a Steelers. Godwin jó áron részemről okés lenne.
Cubehead
DK kapcsán én a droppoktól tartottam volna...nem bánom nem tőlünk kapott annyi pénzt.

Godwin piacról érkezhetne! Remek WR, aki bár nem klasszik #1, de szerintem nekünk egy Godwin-Meyers-Tucker trio a draft előtt igencsak jól festene.
Mindhárom remekül használható slotban is és Bowers-el kiegészülve bőven lenne mit kavarni snap előtt, meg playek között...
Aztán drafton még hozzunk embert és bőven megvagyunk.

Godwin számára Spytek lehet jó kapocs, illetve ez a Geno-Chip páros szerintem elég jól fest WR szemszögből.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
11 hónapja
Cubehead Las Vegas Raiders USC Trojans 2 726
Chris Godwint nagyon hozzánk mondják
Amadeus the Young
DK-t is nagyon mondták. Csípem mert egy freak de megmondom őszintén látva a deal-t örülök hogy ő végül nem nálunk kötött ki. Pláne,hogy szerintem egy fokkal jobb wr roomal rendelkezünk mint a Steelers. Godwin jó áron részemről okés lenne.

11 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 434
Chris Godwint nagyon hozzánk mondják
11 hónapja
Rolni Las Vegas Raiders 10 238 — Raiders fan
Sources: The #Raiders are keeping one of their own, as they’ve agreed to terms with standout DT Adam Butler.

After a career year, Butler gets a 3-year deal worth $16.5M with $11M in guarantees to stay in Las Vegas, one negotiated by @CJLaBoy of @Wasserman.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
11 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 12 282
“After all, the Raiders knew they were aiming to add a veteran quarterback last week and still met with prospects at the combine, including Miami’s Cam Ward, Colorado’s Shedeur Sanders, Alabama’s Jalen Milroe, Texas’ Quinn Ewers and Mississippi’s Jaxson Dart. According to league sources, the Raiders came away particularly impressed with Milroe and Ewers after going over X’s and O’s and film.”
Amadeus the Young
reméljük smoke

buhloone mindstate

11 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 434
“After all, the Raiders knew they were aiming to add a veteran quarterback last week and still met with prospects at the combine, including Miami’s Cam Ward, Colorado’s Shedeur Sanders, Alabama’s Jalen Milroe, Texas’ Quinn Ewers and Mississippi’s Jaxson Dart. According to league sources, the Raiders came away particularly impressed with Milroe and Ewers after going over X’s and O’s and film.”
11 hónapja
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 378 — Ajmo Vatreni
Kicsit fura nekem, hogy bár maradt Graham, a védelemben nem hosszabbítottak egyelőre senkivel, pedig a kezdők fele távozóban. Spillane és Hobbs nálam no brainer, Kooncet esetleg a mély class miatt elengedném, de valamelyik safetyt biztos marasztalnám. Adam Butler pár millióért tartható, nem különösebben jó játékos, de ha húzunk középre, akkor is maradhatna. Deablo nem rakott le olyan teljesítményt contract yearben (előtte sem), hogy feltétlen ragaszkodnék hozzá.
bocsnemide
Lehet ez is Brady hatás. Belichick csinálta ezt sokszor. Volt egy ajánlat az asztalon, menjen az FA tesztelje a piacot, ha sokkal jobb ajánlatot kap akkor mehet, ha közelit akkor még lehet tárgyalni.
11 hónapja
deyell Las Vegas Raiders 12 282

buhloone mindstate

11 hónapja
Rolni Las Vegas Raiders 10 238 — Raiders fan
People really don’t understand how bad the pass protection has been in Seattle over the last three years, and how much Geno Smith did to mitigate it.
.
.
.
Some context for this....

Of every full time starter (min 1000 att) over the last 3 years, Geno faced a quick pressure rate--meaning, pressure in less than 2.5 seconds--of 18.1%.

That's the highest rate in the NFL, per @NextGenStats data.

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
11 hónapja
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 434
Geno teljesen jó, nem tudtunk volna idén jobbat igazolni vagy draftolni. Lehet húzni embereket a két falba, mögéjük értelmes futókat szerválni, aztán jövőre jöhet egy értelme rookie.
11 hónapja
Rolni Las Vegas Raiders 10 238 — Raiders fan
Eddig igen logikus mederben haladunk...meglátjuk meddig tart 😀

Első lépés volt a franchise arcának szerződéses helyzetét rendezni.
Második lépés volt egy stabil QB megszerzése.
Most jönnek a saját UFA-k piacnyitás előtt...12-én nyit a piac, 10-én indul a tampering, tehát még nincsenek lemaradva semmiről.

Van bőven cap space, fogunk tudni visszaigazolni vagy helyettesíteni.
Graham megtartása pedig segíthet az árak kordában tartására.
Koonce és ügynöke tudja, hogy itt van a legjobb esélye villantani, ahol már egyszer megtette, így ha nincs erős piaca a sérülés miatt simán érdekelt lehet egy prove it dealben, amivel köv offseasonra feltolja az értékét.
Hobbs a sok sérülés miatt nálam nem no brainer, jobb lenne a helyére olyan játékost szerezni, aki nem hagy ki minden szezonban 5-6 meccset.
Butler, Diablo nem fog bankot robbantani, ha nem tudunk upgradelni, simán visszahozhatjuk.
Moehrignek lehet komoly piaca, de ott meg észnél kell lenni, mert bár jó safety, azért nem sztár szint.
Ha neki elszáll az ára egy Epps - Pola-Mao párossal is neki lehet vágni a szezonnak...

Geno megszerzése után amúgy én ezt az idei gyengébb QB class-t el tudnám engedni. 2025-ben Geno és AOC plusz még egy Trask akár simán megfelelő QB room lenne. Lehet építeni a keretet a sok draft pickkel és 2026-os drafton majd lehet hozni QB-t, aki 2027ben átveszi a stafétát majd...

WIN LOSE OR TIE...RAIDER FAN 'TIL I DIE!!
DISCIPLINE – WORK ETHIC – TEAM
11 hónapja
bocsnemide Las Vegas Raiders 46
Kicsit fura nekem, hogy bár maradt Graham, a védelemben nem hosszabbítottak egyelőre senkivel, pedig a kezdők fele távozóban. Spillane és Hobbs nálam no brainer, Kooncet esetleg a mély class miatt elengedném, de valamelyik safetyt biztos marasztalnám. Adam Butler pár millióért tartható, nem különösebben jó játékos, de ha húzunk középre, akkor is maradhatna. Deablo nem rakott le olyan teljesítményt contract yearben (előtte sem), hogy feltétlen ragaszkodnék hozzá.
bocsnemide
Pola Mao és Maxx az smafu? 😀
Szerintem még van idő hosszabbítani, szóval szerintem nem lesz baj.

Az offenseben vagy a falban azért tetszik, hogy már tovább nem szenvedünk James-el, igaz nem volt olyan nagyon rossz, de jó sem. Meg persze azt is nehéz megítélni, hogy a G-k hányszor segítettek be neki. Szerintem JPJ lehet a C poszton. A G posztot meg már elkezdtük feltölteni aztán meglátjuk.
Első körben nem is tudom, hogy melyik posztra kellene lőnünk
Bruce
Pola Maot el is felejtettem, valszeg ő volt a legolcsóbb a 3 safety közül. Crosby azért messze volt még attól, hogy 1 hét múlva free agent legyen. 😀
Draft kapcsán nagyot megy a Jeanty vonat, nem lennék szomorú vele, de én még mindig a 3. kör elején orvosolnám a posztot és Hunter vagy Tet (vagy hátra trade és védőfal) legyen a pick.
11 hónapja
iktriad Jacksonville Jaguars 84 452 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Höri a Geno cseréről
11 hónapja
Bruce Las Vegas Raiders UCLA Bruins 11 723 — Salus populi suprema lex esto
végre egy normális off season. El sem hiszem.
Amadeus the Young
Mindegyik normálisnak néz ki kezdetben, majd szeptemberben... 😀