Minnesota Vikings

40 feliratkozó

több mint 15 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Az előszezon számokat annyira felesleges nézegetni, mint egy öt évvel ezelőtti meccset. Nem megváltó T-Jack, de legalább le tudná menedzselni a meccset, amit jelenleg az öreg nem tud, mert iszonyat sok labdát ad el, és extrát nem tud hozátenni a dolgokhoz, mert döntő helyzetekben hibázik. Azért azt is érdemes megnézni, hogy mennyi hiba után lett cserélve T-Jack amikor Frerotte be lett rakva elé, és Frerotte mennyi balfszságot engedhetett meg magának amikor visszacserélték Jacksonra. Annyi hibáért pedig minimum kivégezték volna amit idén Farve elkövetett.

Persze most Moss kiesésével, és Harvin esetleges sérülésével már extrák is kellenének egy győzelemhez, mert önmagában a futást teletömött boxal elég könnyű megfogni.

Nem értem a kopasz miért most keménykedett, ennyire. Miért ilyen végleges eszközhöz nyúlt a "büntetésre". Jelenleg a csapatot büntette meg egyedül, hiszen Moss egy elég jó csapatban landolt. Mi meg buktuk a 3.kört, és elvesztettünk egy olyan wr-t akit rendszeresen kettőztek, és jóval több tér nyílott másoknak. (Főleg Percy-nek.)
Egy két bukott meccs nem fogja Childress helyét megingatni, mint ahogy eddig sem ingatta meg. Én pedig nem akarok egy leadott szezont átszenvedni.

Na mindegy.

Továbbra is Skol Vikes! (A hajó megtépázódott, de nem süllyedt el.)
több mint 15 éve
Toca Minnesota Vikings 20 106 — Vikings fan
Tavaly is BC volt a HC, mégis NFC döntőig ment a csapat, és borzasztó balszerencse áradat után kapott ki egy nagyon jó Saintstől.
Ha kikapnak a Cardstól, akkor az esély nagyjából 1% lenne a PO-ra, de meg se érdemelnék.
BC-t ha eme Moss incidens után sem vágták ki, akkor sztem min. a szezon végéig marad, mert korábban már említettem az óriási összeget, amit a kirúgása után kapna. Hátha ez az összeg csökken, ha nem kerül PO-ba a Vikings.
T-Jackről: többen is benne látják a messiást, de nem értem mire fel. Olyan emberek szorították ki a csapatból, akik máshol esélytelenek lettek volna kezdőként pályára lépni (Holcomb, Freerotte, meg Bollinger is kapott pár meccset) Preseason meccseken sem volt meggyőző számomra akkor inkább maradt volna Rózsi, még ő is jobb számokat produkált. Minden év elején a power rankingokban azt írták, hogy egy irányító hiányzik a TOP csapathoz, mer lássuk be anélkül nehéz és általában az egész fórum közösség csak nevetni szokott T-Jack neve hallatán. Elismerem, hogy szezononként van egy-két jó meccse, de a többi az botrányos, teljesen kiszámíthatatlan.Pálca
Tavaly is botrány volt BC. Én emlékszem akkor is végtelen sokszor szidtam. Ott se miatta lett NFC döntőnk, viszont a Saint ellen is téptük a hajunkat emlékszem 1-2 dolgánál...
T-Jack nálam nem megváltó csupán ehhez a csapathoz vagy egy sztárirányító kell Favre tavaly vagy inkább egy mobilis irányító aki jól mozog. Amúgy meg hidd el Favre mellett töltött 2 év azért az ő játékán is meglátszik majd, mert hát az öregtől lehet tanulni. Az meg hogy anno hogy játszott majdnem mindegy annyira nem volt rossz utolsó szezonjában az Eagles ellen mentálisan megroppant és botrányosan játszott sok nfl irányítóval előfordult már első playoff meccsén.
De most őszintén szerinted Favreal érdemes szenvedni aki hozzá nem tud rakni a játékhoz viszont elvesz nem keveset vagy egy T-Jackel aki akár lehet hogy Favre mellett felszedett valamit. Legszívesebben Webbet tolnám be de ő azért még nagyon fiatal és nem ilyen helyzetben kéne kezdenie a karrierjét.
több mint 15 éve
Pálca Minnesota Vikings Kansas Jayhawks 332 — Vikings fan
Tavaly is BC volt a HC, mégis NFC döntőig ment a csapat, és borzasztó balszerencse áradat után kapott ki egy nagyon jó Saintstől.
Ha kikapnak a Cardstól, akkor az esély nagyjából 1% lenne a PO-ra, de meg se érdemelnék.
BC-t ha eme Moss incidens után sem vágták ki, akkor sztem min. a szezon végéig marad, mert korábban már említettem az óriási összeget, amit a kirúgása után kapna. Hátha ez az összeg csökken, ha nem kerül PO-ba a Vikings.
T-Jackről: többen is benne látják a messiást, de nem értem mire fel. Olyan emberek szorították ki a csapatból, akik máshol esélytelenek lettek volna kezdőként pályára lépni (Holcomb, Freerotte, meg Bollinger is kapott pár meccset) Preseason meccseken sem volt meggyőző számomra akkor inkább maradt volna Rózsi, még ő is jobb számokat produkált. Minden év elején a power rankingokban azt írták, hogy egy irányító hiányzik a TOP csapathoz, mer lássuk be anélkül nehéz és általában az egész fórum közösség csak nevetni szokott T-Jack neve hallatán. Elismerem, hogy szezononként van egy-két jó meccse, de a többi az botrányos, teljesen kiszámíthatatlan.
több mint 15 éve
Toca Minnesota Vikings 20 106 — Vikings fan
Hát ha szerinted BCvel bármi esélyünk lesz a gyűrűre szíved joga a bizakodás, de.... 😀
Ha BC marad én még a playoffba jutást se látom túlságosan fényesen sőt...
Attól hogy utolsó szezonja Favrenak hát letojom ilyen játékkal már rég padon kéne lennie főleg ha még sérült is. Ráadásul T-Jackel valőszínűleg masszívabbak is lennénk.
Azt meg elkezdeni számolgatni hogy AP mikor ég ki azért eléggé felesleges.
Én ha kikapnánk és kivágnák BC-t több esélyt látnék bármi eredményre idén mint amúgy, nah jó ha Favreot végre tényleg rendesen lezúznánk úgy még adnék egy lehetőséget arra hogy elérünk valamit talán BC-vel is.
több mint 15 éve
Pálca Minnesota Vikings Kansas Jayhawks 332 — Vikings fan
ha jól tudom a Pats kapott egy 3. körös draft jogot a Vikingstől Mossért cserébe, most kapnak ők vmit Moss túladásáért? (mármint a Minnesota) Vagy nyertek ezen az üzleten vmit?bebop
A sajtotol rengeteg cikket, a szurkoloktol gunyos rohogest.
Sajat szurkerektol facepalmot.Delonso_
Meg sok FIRE BC üzenetet !
Komolyan mondom ott tartok hogy a hétévégén kapjunk ki sokkal és akkor ki lesz rakva BC. Mi meg elindulhatunk fölfelé utána.Toca
Nekem is eszembe jutott, hogy jobb lenne edzőt buktatni, de utána beláttam, hogy hülyeség. Ezzel a vereséggel elszállna az esély a PO-ra, és pl Pat Williamsnek ez az utolsó szezonja, csak azért tért vissza, hogy gyűrűt nyerjen. Favreról inkább nem is írnék semmit. McKinnie, Hutch sem lesz már fiatalabb, és ki tudja mikor ég ki AP, mint a többi hasonló kaliberű futó(remélem minél később)
több mint 15 éve
Toca Minnesota Vikings 20 106 — Vikings fan
ha jól tudom a Pats kapott egy 3. körös draft jogot a Vikingstől Mossért cserébe, most kapnak ők vmit Moss túladásáért? (mármint a Minnesota) Vagy nyertek ezen az üzleten vmit?bebop
A sajtotol rengeteg cikket, a szurkoloktol gunyos rohogest.
Sajat szurkerektol facepalmot.Delonso_
Meg sok FIRE BC üzenetet !
Komolyan mondom ott tartok hogy a hétévégén kapjunk ki sokkal és akkor ki lesz rakva BC. Mi meg elindulhatunk fölfelé utána.
több mint 15 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
ha jól tudom a Pats kapott egy 3. körös draft jogot a Vikingstől Mossért cserébe, most kapnak ők vmit Moss túladásáért? (mármint a Minnesota) Vagy nyertek ezen az üzleten vmit?bebop
A sajtotol rengeteg cikket, a szurkoloktol gunyos rohogest.
Sajat szurkerektol facepalmot.
több mint 15 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
ha jól tudom a Pats kapott egy 3. körös draft jogot a Vikingstől Mossért cserébe, most kapnak ők vmit Moss túladásáért? (mármint a Minnesota) Vagy nyertek ezen az üzleten vmit?bebop
semmit sem kapnak.

több mint 15 éve
bebop 413 — Packers fan
ha jól tudom a Pats kapott egy 3. körös draft jogot a Vikingstől Mossért cserébe, most kapnak ők vmit Moss túladásáért? (mármint a Minnesota) Vagy nyertek ezen az üzleten vmit?

GB
több mint 15 éve
Pálca Minnesota Vikings Kansas Jayhawks 332 — Vikings fan
Szerencsére az AFC-be ment így csak 4 évente kell vele találkozni. Sok sikert neki! (azért kiderült néhány dolog Mossról is, és neméppen szép cselekedetek...)Pálca
Konkrétan mik derültek ki? 😊deepsilver
http://yhoo.it/aFN5Mc- ez elég durva szerintem, meg volt még az a pass interference-s eset
több mint 15 éve
Toca Minnesota Vikings 20 106 — Vikings fan
BCnek nagy a szerződése sajna, tavaly sem értettem mért lett hisszabítva...
Viszont a nagyfőnök közel sem elégedett már vele és amennyiben ez a helyzet kicsit durvábra fordul ki lesz vágva. Remélem minnél hamarabb.
Hétvégén ha kiakarják rugatni akkor ki is tudják majd Chillyt én azt mondom ezt a szezont már max akkor lehet menteni ha kikapunk Arizonában (tudom túl optimista vagyok 😀).
Moss meg eddig is ilyen volt. Ha nem érzi jól magát ő tovább áll. Megteheti. Nagyon haragudni se tudok rá mert ha már 3.kört adott érte Chilly meg kellett volna teremteni a feltételeket is amit szerintem elmúlasztott.
több mint 15 éve
Törölt felhasználó
Szerencsére az AFC-be ment így csak 4 évente kell vele találkozni. Sok sikert neki! (azért kiderült néhány dolog Mossról is, és neméppen szép cselekedetek...)Pálca
Konkrétan mik derültek ki? 😊
több mint 15 éve
Pálca Minnesota Vikings Kansas Jayhawks 332 — Vikings fan
Szerencsére az AFC-be ment így csak 4 évente kell vele találkozni. Sok sikert neki! (azért kiderült néhány dolog Mossról is, és neméppen szép cselekedetek...)
több mint 15 éve
Pálca Minnesota Vikings Kansas Jayhawks 332 — Vikings fan
-Rice elkezdte az edzéseket, de még nem valószínű a vasárnapi játéka
-Harvin játéka is kétséges. Csakúgy, mint Mossnak neki sem tetszett, hogy nekimentek az első félidőben 4th-nek.
-BC-t nem fogják kivágni, mert előző szezonban hosszabítottak, és sokat kéne neki fizetni

10 perc múlva kiderül hova megy Moss. Ha nem tetszik neki a csapat, akkor azt mondta, hogy nem játszik ebben az évben 😀
több mint 15 éve
Geronimo 151 — Kickoff
Amúgy Moss már nem FA?dande
délután 4 óra ET után lesz az elvileg

több mint 15 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 45 942 — Így remélem megfelelek nektek.....
Amúgy Moss már nem FA?
több mint 15 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 24 000 — Axel Foley
szerencse hogy a Lions még nem annyira izmos, és talán a 3. hely meglesz a csoportban.vsanyi132
Azért ez nem biztos.
Bár örülök,hogy beletetted a talán szót.
Én bízom legkevésbé a csapatomban,de most tényleg elindult valami,csak az a kurva sorsolás ne lenne ilyen nehéz. 😉

több mint 15 éve
vsanyi132 Minnesota Vikings Minnesota Golden Gophers 2 029 — Vikings fan
Sokat számít a többi játékos véleménye a dolgokról. Persze nem az ami kiszivároghat, hanem amit mi nem hallhatunk. Látni viszont látni fogjuk az eredményét az biztos... :/

Lehet el is megy rá a szezon. 😕Paulus
Én biztos vagyok benne hogy rámegy, a PO-hoz koncentrált játék kellene, de vajon kinek jut először a játék az eszébe most a csapat háza táján? A QB egy rokkant nyugdíjas - szó szerint - a HC egy médiazseni, aki egy nyomorult pirosat se tud kellő időben előráncigálni, de ugatni tud, egy hónap után elzavarja a piac legjobb WR-ét, bedobva a lecsóba egy 3. körös pick-et, és még sorolhatnám. Semmi sincs ami az öltözőben arra vinné a srácokat hogy tessék leszarni mi van körülöttük, és csak a játék, sokkal inkább a pályán kívül zajlik az élet. Ez pedig negatív szezon lesz, szerencse hogy a Lions még nem annyira izmos, és talán a 3. hely meglesz a csoportban.

több mint 15 éve
Blevi 8 849 — Lions & Cowboys fan
Attól, hogy bármi is történik, az sokkal jobban átjön a médián, mint a legtöbb csapatnál. Ha siker van, azt is felnagyítják, ha gond van, azt is. Ezt hatványozzák még egyéb tényezők is, mint pl. a tulaj személyisége.atapapa
Ez ok. De nekem ugyanolyan csapat mint a többi. Nem igazán tehet arról egy hazai szurker hogy kint mekkora farok a média vagy JJ.Blevi
Ezt most rossz embernek mondod, mert nekem senkivel sincs bajom csak azért, mert egy adott csapatnak szorít.atapapa
Nem is állítottam ennek az ellenkezőjét 😉 Lehet rosszul jött át.
több mint 15 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 247 — #neverpunt
Elmondod nekem mitől nem "átlagos" csapat a dallas? Illetve mitől más mint a többi 31?
Blevi
Attól, hogy bármi is történik, az sokkal jobban átjön a médián, mint a legtöbb csapatnál. Ha siker van, azt is felnagyítják, ha gond van, azt is. Ezt hatványozzák még egyéb tényezők is, mint pl. a tulaj személyisége.atapapa
Ez ok. De nekem ugyanolyan csapat mint a többi. Nem igazán tehet arról egy hazai szurker hogy kint mekkora farok a média vagy JJ.Blevi
Ezt most rossz embernek mondod, mert nekem senkivel sincs bajom csak azért, mert egy adott csapatnak szorít.

több mint 15 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
http://sports.espn.go.com/blog/nflnation/post/_/id/30766/possible-interest-in-randy-moss

több mint 15 éve
Blevi 8 849 — Lions & Cowboys fan
Elmondod nekem mitől nem "átlagos" csapat a dallas? Illetve mitől más mint a többi 31?
Blevi
Attól, hogy bármi is történik, az sokkal jobban átjön a médián, mint a legtöbb csapatnál. Ha siker van, azt is felnagyítják, ha gond van, azt is. Ezt hatványozzák még egyéb tényezők is, mint pl. a tulaj személyisége.atapapa
Ez ok. De nekem ugyanolyan csapat mint a többi. Nem igazán tehet arról egy hazai szurker hogy kint mekkora farok a média vagy JJ. Máshol is vannak furcsa tulajok. Én sem szeretem hogy állandóan megy a felhajtás. Ez Magyarország nem Amerika miért kell itthon is annak divatnak lennie mint Amerikában? Pld. itthon is divat utálni a Cowboyst mert az kint is menő. Én ezt az egyet nem szeretem ebben.

De ez itt már nagyon off
több mint 15 éve
Paulus Minnesota Vikings Oklahoma Sooners 586 — Vikings fan
Sokat számít a többi játékos véleménye a dolgokról. Persze nem az ami kiszivároghat, hanem amit mi nem hallhatunk. Látni viszont látni fogjuk az eredményét az biztos... :/

Lehet el is megy rá a szezon. 😕
több mint 15 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 247 — #neverpunt
Elmondod nekem mitől nem "átlagos" csapat a dallas? Illetve mitől más mint a többi 31?
Blevi
Attól, hogy bármi is történik, az sokkal jobban átjön a médián, mint a legtöbb csapatnál. Ha siker van, azt is felnagyítják, ha gond van, azt is. Ezt hatványozzák még egyéb tényezők is, mint pl. a tulaj személyisége.

több mint 15 éve
Delonso_ Miami Hurricanes 7 187 — Justicar of Florida
Jo neked....