New England Patriots
75 feliratkozó
több mint 2 éve
Erre irok egy masfelet is.Ertem en csak most mar hozzal csapatot peldanak a jo draftrol es osszehasonlitjuk a Pats draftjaival, mert csak jossz es idonkent elmondod hogy nem megy nekik es szarok. Mint az apam aki elmondta hogy mit es hogy kellett volna jatszani kartyazas kozben , de o ment haza legtobszor vesztesen. Az eredmenyek nem hazudnak.Azt, hogy nem megy nekik nem én mondom, hanem az események. Nézd meg például Tom Brady-t az utolsó (két) Patriots évében, és nézd meg a Bucsban. Aztán nézd meg a Bucsban az utolsó évében, összevetve az elsővel. Ugyanaz a játékos. Vagy nézd meg a Saints-et a 2010 környékén, aztán nézd meg az évtized közepén, aztán nézd meg a végén. 2010 környékén Superbowl, SB contender. Az évtized végén contender, egyszer SB is kijárt volna nekik. Az évtized közepén pedig több negatív szezon. Végig ugyanaz az irányító, ugyanaz a GM, ugyanaz a HC. Nem az irányító, nem is a HC volt a hullámzás oka, hanem az, hogy az évtized közepén volt egymás után jónéhány sikertelen draft, és a roster (elsősorban a védelem) visszaesett. Aztán jöttek újra a jó draftok, benne egy kiemelkedővel, és a liga egyik legjobb rostere lett belőle.
no
Vagy vegyük a 2016-21-es öt évet - kivéve az utolsó két draftot, ami to be determined -, és nézd meg például a Ninersnek azt az öt évét. Sorolok pár nevet. Defo Buckner, Kittle, Fred Warner, Bosa, Deeboo Samuel, Kinlaw, Aiyuk. Keress nekem ilyen játékosokat a Patriots ugyanazon öt évéből. Hányat sikerült találnod? Ezek ugye a blue chipek, nem csak simán "hasznos játékos, megoldja az X posztot". Véletlen talán, hogy irányító nélkül is superbowlt tudtak játszani? Vagy a Bengals ezen időszakát. Williams, Mixon, Boyd, Higgins, Chase, De nézheted a saját csapatod - a Ravens - draftjait is. De ne úgy nézd, hogy "nem sikerült Lamarnak elég supportot adni", mert bár ez igaz, de ez first world problem. Ti azért szidjátok a draftot, mert elmaradt miatta egy lehetséges gyűrű. De nézd úgy, hogy mi lenne, ha nem lenne Mark Andrews, Matt Judon, stb. - nem sorolom őket - sem. Vagy csak 1-2 lett volna. Vagy nézd meg a Philly rosterét 2015-2018 környékén, nézd meg 2020 környékén, és nézd meg most. A rostert!, ne a rekordot! Mert bár utóbbihoz kell az előbbi, de a rekordhoz már kell az is, hogy beletrafáljanak Hurtsbe és legyen egy olyan edzői stáb aki tud is vele mit kezdeni. Néhány éve nem csak az volt Phillyben a gond, hogy Wentz elkezdett visszaesni, de az is, hogy a célpontjai és a fala is elfogytak. Meg a védelem (secondary) is kiürült. Aztán Roseman összekapta magát, újra összerakott néhány kiváló draftot, és nézd meg most. (A rostert!. Mert ez a roster most olyan, mint a Ninersé, hogy még akár Hurts nélkül is lenne esélyük SB-ig jutni.)
Kérsz még példákat? 😊
(Zárójelben itt hagyok még egy olyan példát is, ami roster építésben - benne draftokban - szerintem szintén minőségi, de nem sikerült semmit kivenni eddig belőle: Chargers. És akkor még egy zárójelest is említsünk meg: Chiefs. Ők a speciális eset, mert Mahomes szinte mindent képes elfedni, és ők szerintem nem draftoltak egyébként az átlagosnál jobban. De azért abból az öt évből csak összejött nekik is egy Chris Jones, Kelce, Tyrek Hill hármas. Ezt a hármast választanád, vagy a Joe Thuney, Dugger, Barmore hármast? Utóbbi három a 2016-21 évek három legjobb Pats pickje. Berakhatom mondjuk Dugger helyett Onwenut is, ha úgy jobban tetszik, de mindegy, mert az se állná ki a Chiefs hármassal való összevetést.)
A draft igenis fontos. És igenis lehet jól és rosszabbul csinálni. És igenis, ha rosszabbul csinálod, annak vannak negatív következményei. (Egyébként szerintem nagy igazság, hogy "you can't beat the draft, but you can loose it". Magyarul, megnyerni nem tudod a draftot, de elveszíteni igen. Értsd, ahhoz, hogy extrát produkálj a drafton, kell a szerencse is. Főleg ugye az irányító, de egy-egy telitalálat draft classhoz is - mint a néhány évvel ezelőtti Saints, vagy a 2010-es évek eleji Seahawks - kell a szerencse. De elveszteni igen könnyű, elég, ha a scouting egy picit visszaesik, de elég akár az is, hogy a scouting jó, de van egy mindenbe belekotyogó owner. Vagy jön egy hályogkovács, mint amilyen Houstonban O'Brien volt, vagy Indyben Ryan Grigson. Ők az extrém látványosan, szélsőségesen rossz példák. Ők meg is fektetnek franchise-okat. Általában viszont "csak" fokozatosan meggyengyül a roster, csökken a csapat versenyképessége. Akár ugyanazzal a stábbal, irányítóval, főedzővel is.)
peterk2005 udvari bolond
A drafttoket mar kiemeltem de itt megint.
A cicak mennyit szoptak nem csak Burrows ert hanem a keretert is. Felsoroltal ot embert toluk koztuk egy futoval ami szamit csak az megy mindenhol. Williams 1/11, a pats nem volt ilyen melyen nagyon regen. Boyd 2/55 telitalalat de ez egy darab. Higgins ott jott ahol kb a pats draftol, de ez nekik Burrow utan volt a 2. pick!!!. Attol bejott. Es a fenti negyessel meg mindig tudtak osszehozni a kovetkezo evben egy 1/5-os eredmenyt es ta-da Chase.
Minket ide sem irnam mert nagyon rosszul neztel utana. 2018 LJ draftjaig meg Ozzie huzott 2019-tol ami egybe esik LJ-vel meg EDC. Az osszes pickunket 2021-ig figyelembe veve HBrown 1/25, de rossz kornyezetbe jott serulten es ez mind EDC hibaja ( eltradelve es az is elkotyavetyelve ), egy futo nekunk is osszejott ( so-so, iden robbantanio fog mert meg lett igerve es en hiszekeny vagyok), es Powers aki egy development jatekos aki az utolso eveben viritott, de addig semmi. Ez piszok szar munka. Mentunk is a piacra es koltottunk FA-re. Gondot okoz? Nem. Segitett volna a jo draftok sora? Mindenkeppen. Ennek a hianya a legnagyobb baj? Nem, kozel sem.
Es vegul a 49 1/7 Buckner 3/70 Warner 1/2 Bosa, 1/36 deebo 1/14 Kinlaw 1/25 Aiyuk. Ketto evente szopas van. Kittle egy szerencse. De hatalmas. Viszont fr. meghatarozo es ha lenne idom leirnam neked a hasonlo O-el operalo Rams es a 49 kulonbseget amit Kittle szolgaltat jatekban. A rams egy WR-tol kert oriasi extrat,. De a csapatepites szempontjabol a ket csapat ket vegletet kepvisel. Gyuru az meg a bajnoknak jar.
Abban egyetert mindenki hogy a draft fontos es segit ha jo. Ebben lehet nem ertunk egyet, de ha nem sikerul akkor is van mas mod hogy jojjon az eredmeny.
Es akkor a fo kerdes.Szerinted a 49 sikereinek mi a legnagyobb hozzatevoje? Szerintem nem a draft.
| "you can't beat the draft, but you can loose it" Ez egy melleknev azt jelenti hogy laza ( nem feszes/szoros )
"Lose" az egy ige, vesziteni itt. |
több mint 2 éve
Itt van egy jatek a draftot mint legnagyobb meghatarozot latjak. Remelem jol irom le. Nezzetek ugy mint egy matricas album kitolteset. Alapbol a jatekosok ahol meg nincs matrica azok veteran minimum penzert vannak es mindenki egyeves szerzodesen hogy ne legyen DM, de veteran minimum teljesitmenyt is hoznak.
A draft egy 6-os csomag. 6 jatekos be is jon belole. 1 PB szintu kezdo,3 ligaszinten jo kezdo es ketto csere atlag felett. Peldaul egy PB LT-LG-C-RG jo kezdo megtalalva a swing T es az IOL csere is kipipalva. A kovetkezo evben uj 6os csomag. Egyik sem serul meg, nincs semmilyen kulso problema es formahanyatlas sem. A blank konyv adja hogy irdatlan mennyisegu cap-cash all rendelkezesre es a jo eredmenyektol fuggetlenul sikeres draft adott. Tetszoleges valaszthatjatok a posztokat kiveve a QB es a csere az csere ( csak a totalis draft siker miatt vannak 😊 )
A 3. evben a QB is a csomagban van, aki izlesektol fuggoen a csucson levo TB12-Mahomes-Burrow-Herbert/ barki lehet.
Innentol visszaterunk az alomvilagbol es valaszthat GM-t es edzot is mindenki de utana semmi nem garantalt hanem eletszeru lesz. Kinel mi tortenik?
több mint 2 éve
Nem, de abbol indultunk ki hogy "mara" a big boardok uniformalizalodtak es ennek a kovetesenek a hianya az egy problema vagy peldaul elony a sok steal.A 2000-es évek közepi Pittsburgh már smafu? 😊Nezd megint allitottal egy altalanosat es ezzel a reszevel senki nem vitatkozik. A draft fontos.Ertem en csak most mar hozzal csapatot peldanak a jo draftrol es osszehasonlitjuk a Pats draftjaival, mert csak jossz es idonkent elmondod hogy nem megy nekik es szarok. Mint az apam aki elmondta hogy mit es hogy kellett volna jatszani kartyazas kozben , de o ment haza legtobszor vesztesen. Az eredmenyek nem hazudnak.Azt, hogy nem megy nekik nem én mondom, hanem az események. Nézd meg például Tom Brady-t az utolsó (két) Patriots évében, és nézd meg a Bucsban. Aztán nézd meg a Bucsban az utolsó évében, összevetve az elsővel. Ugyanaz a játékos. Vagy nézd meg a Saints-et a 2010 környékén, aztán nézd meg az évtized közepén, aztán nézd meg a végén. 2010 környékén Superbowl, SB contender. Az évtized végén contender, egyszer SB is kijárt volna nekik. Az évtized közepén pedig több negatív szezon. Végig ugyanaz az irányító, ugyanaz a GM, ugyanaz a HC. Nem az irányító, nem is a HC volt a hullámzás oka, hanem az, hogy az évtized közepén volt egymás után jónéhány sikertelen draft, és a roster (elsősorban a védelem) visszaesett. Aztán jöttek újra a jó draftok, benne egy kiemelkedővel, és a liga egyik legjobb rostere lett belőle.
no
Vagy vegyük a 2016-21-es öt évet - kivéve az utolsó két draftot, ami to be determined -, és nézd meg például a Ninersnek azt az öt évét. Sorolok pár nevet. Defo Buckner, Kittle, Fred Warner, Bosa, Deeboo Samuel, Kinlaw, Aiyuk. Keress nekem ilyen játékosokat a Patriots ugyanazon öt évéből. Hányat sikerült találnod? Ezek ugye a blue chipek, nem csak simán "hasznos játékos, megoldja az X posztot". Véletlen talán, hogy irányító nélkül is superbowlt tudtak játszani? Vagy a Bengals ezen időszakát. Williams, Mixon, Boyd, Higgins, Chase, De nézheted a saját csapatod - a Ravens - draftjait is. De ne úgy nézd, hogy "nem sikerült Lamarnak elég supportot adni", mert bár ez igaz, de ez first world problem. Ti azért szidjátok a draftot, mert elmaradt miatta egy lehetséges gyűrű. De nézd úgy, hogy mi lenne, ha nem lenne Mark Andrews, Matt Judon, stb. - nem sorolom őket - sem. Vagy csak 1-2 lett volna. Vagy nézd meg a Philly rosterét 2015-2018 környékén, nézd meg 2020 környékén, és nézd meg most. A rostert!, ne a rekordot! Mert bár utóbbihoz kell az előbbi, de a rekordhoz már kell az is, hogy beletrafáljanak Hurtsbe és legyen egy olyan edzői stáb aki tud is vele mit kezdeni. Néhány éve nem csak az volt Phillyben a gond, hogy Wentz elkezdett visszaesni, de az is, hogy a célpontjai és a fala is elfogytak. Meg a védelem (secondary) is kiürült. Aztán Roseman összekapta magát, újra összerakott néhány kiváló draftot, és nézd meg most. (A rostert!. Mert ez a roster most olyan, mint a Ninersé, hogy még akár Hurts nélkül is lenne esélyük SB-ig jutni.)
Kérsz még példákat? 😊
(Zárójelben itt hagyok még egy olyan példát is, ami roster építésben - benne draftokban - szerintem szintén minőségi, de nem sikerült semmit kivenni eddig belőle: Chargers. És akkor még egy zárójelest is említsünk meg: Chiefs. Ők a speciális eset, mert Mahomes szinte mindent képes elfedni, és ők szerintem nem draftoltak egyébként az átlagosnál jobban. De azért abból az öt évből csak összejött nekik is egy Chris Jones, Kelce, Tyrek Hill hármas. Ezt a hármast választanád, vagy a Joe Thuney, Dugger, Barmore hármast? Utóbbi három a 2016-21 évek három legjobb Pats pickje. Berakhatom mondjuk Dugger helyett Onwenut is, ha úgy jobban tetszik, de mindegy, mert az se állná ki a Chiefs hármassal való összevetést.)
A draft igenis fontos. És igenis lehet jól és rosszabbul csinálni. És igenis, ha rosszabbul csinálod, annak vannak negatív következményei. (Egyébként szerintem nagy igazság, hogy "you can't beat the draft, but you can loose it". Magyarul, megnyerni nem tudod a draftot, de elveszíteni igen. Értsd, ahhoz, hogy extrát produkálj a drafton, kell a szerencse is. Főleg ugye az irányító, de egy-egy telitalálat draft classhoz is - mint a néhány évvel ezelőtti Saints, vagy a 2010-es évek eleji Seahawks - kell a szerencse. De elveszteni igen könnyű, elég, ha a scouting egy picit visszaesik, de elég akár az is, hogy a scouting jó, de van egy mindenbe belekotyogó owner. Vagy jön egy hályogkovács, mint amilyen Houstonban O'Brien volt, vagy Indyben Ryan Grigson. Ők az extrém látványosan, szélsőségesen rossz példák. Ők meg is fektetnek franchise-okat. Általában viszont "csak" fokozatosan meggyengyül a roster, csökken a csapat versenyképessége. Akár ugyanazzal a stábbal, irányítóval, főedzővel is.)
peterk2005 udvari bolond
Az en ellenallitasaim
- nem a legfontosabb
- a draft ertekelese ugyanabbol a big boardrol van ami a prospectek ertekelese es ebbol jon a reach-steal. Faszsag
- draftcapitalnak sokkal nagyobb szerepe van mint egy reach-steal draftnak.
A peldat olyat irj ahol a draft altal emelkedik fel egy csapat es ez eredmenyekben is meglatszik mert magaban a jo draft meddo.
De irok en is egyet picit kesobb.
no
Willie Parker
több mint 2 éve
2015 draftot neztem. Eleg reg volt es megitelheto. Nem az eredmeny miatt irom hanem a folyamat es a peldak miatt. Kezdek egy par altalanossaggal es kihangsulyozom hogy en nem ismerem a ligat es ilyen melyen vegkeppen nem, de akik abszolut kilogtak a sorbol es latszik a par oszlopos mintabol ( meddig NFL jatekos, mennyi ev kezdo, mennyi meccs beoltozve, PB ). 256 jatekosbol 114 abszolut kuka zero hozzatetellel a csapataikhoz. Ebbol a 114 jatekosbol 35 jatekos az elso 4 korbol van. A kitetel zero kezdoev, nagyon keves meccs, rookie evek nem megerese a kozos bennuk. Persze itt mi megegyeztunk hogy a pool gyenge es ez a draft is megerositi ezt. A szukites soran a legfelso bentmarado nev egy J.Hardy volt es kivancsisagbol rakattintottam mert 73 meccs-1 evvel tul a rookie papirjan ( ezek miatt maradt fent a rostan). Emberunk rookie fizetese 705k/ev a hosszabbitas 895k lett es utana kikerult a ligabol. A tovabbi szureshez jobban kellene belemelyedni de nem ez a pont igy hagyom.
2015 biztos van rosszabb es jobb is a Patsnek is de lasd elso soromat, de nem a Pats adott ev minositese a lenyeg.
Elovettem egy par nagy nev es organum draft elotti utolso top100 big boardjat. Ezek egymashoz es kesobb a draftokhoz is donto tobbsegeben megegyeztek. Latszik hogy nagyon hasonlo kottabol jatszottak a szakertok es a csapatok is. Amikor a szakertok itt "nagyon mellenyultak" akkor viszont szinte minden csapat egyontetuen kihagytak es sokat csuszott emberunk amig valakinek mar megerte. Ez az egyik vitapontom hogy minden ebbol a big b.-bol jon.
Itt a 2015 Pats draft ( megint a nagy nevek/organumok velemenye picit mixelve es az osztalyzat atlagolva )
MBrown (32)
Draft elott mid 1.round vartak, draft utan rogton "A" es "best value pick az elso korben", oriasi steal. "palyafutas" ujraerterkeles "B" nem sztar szolid kezdo.
J Richard 64
De Round 6-7, "C-", "miert nem T. Coleman vagy J.Strong ( vele sem jartak volna jol )", oriasi reach sot WTF huzas, p-re "D/F"
Grissom 97
de R5-6, "C-", "Ninkovich profile", oriasi reach WTF, p-re "D"
T Flowers 101
de R3, "B", "Jo de a meret problema es az ehhez tartozo atletikussag"-->"nincs posztja", kicsi steal, p-re "A"
T Jackson 111
De R2-3, "B+", "akar elso naptol kezdo lehet, terde miatt kerdojel", steal,
p-re "D" Serules jott be
Mason 131
De megmondhatatlan/no combine, "B-", "kivalo run, de passznal nulla tapasztalat es kerdojel"- "alulmeretezett es abszolut development", reach, p-re "A"
Cardona 166
De "7 korbe mindig ide volt huzva", "B", reach. Itt megjegyzem a sajat gondolatomat, hogy 20 evvel ezelott itt 7. vagy udfa lett volna BB-nel is de latszik mar mock es draft iranti erdeklodes hogy nem kockaztatott.
Wells 178
de 7-udfa, "B", " Safety test-WR gyorsasag"-->ST, reach, p-re "F"
Derby 202
de R5-6, "B", "total development, egy ev a posztjan" trade egy 5. korert
Roberts 247
"Raw de underrated" "A" p-re "F"
Dickson 253
De 7-udfa, C+, p-re "F"
UDFA: Andrews lasd Mason amit irtak elotte rola. p-re "A"
A csapat draft utani ertekelese "B- es C+" kozott van.
A steal/reach kerdes. Itt semmilyen osszefugges nincsen. Erdekes megnezni ki es hogyan jott be az elozetes ertekeles alapjan. BB a ket WTF huzas nelkul teljesen jol huzott meg a boardhoz kepest is. Ami felhaboritoan rossz az a prospektek ertekelese es a palyafutasuk beteljesulese kozott van. Igy az ettol valo elteres nem szentsegtores. WTF huzas menthetetlen, de a Vasasnal is voltak reach WTF huzasok es Kolbi ettol az egyik legjobb GM volt, Viszont Kolbi-Tomlin kettose nem feltetlenul az.
Viszont itt adott evben is fontos mi volt a celja a draftnak. Es itt nem ugy tunt mint aki a draftot magaban akarta megnyerni. A 2. huzas utan kitradelt es gyujtotte a pickeket ( kesobb is ). Ez a trade csak hogy BB nem penzermet dobalgatva nezi a ligat es en olyan jo vagyok hogy leszarom tipusu hozzaallasal dolgozik. A trade 96+219 elleneben a 111+147+202 cetliket kapta. A cetlik erteke alapjan egyenlo uzlet kotetett ( es inkabb a pats nyerte picit ). Viszont ha a legjobb draft a cel nem mozog hatrafele hisz minel elorebb valaszt annal jobb, de latszott a drafton hogy a development, jovobe nezve a roster aljat toltotte fel fiatalokkal. Mert a plafont ado jatekosok mar ott voltak. 2014 SB es reszben ezert valasztottam a 2015-t. A masik ok az ev elso trade-jenel egy ismeros nev bukkant fel. Egy picit idekeverem a penz es veteran vs rookie barmilyen magasan levo potencial kerdeset. Zuttah a 162.pickert lett cserelve. Gondolom naluk felesleges volt es nekunk meg az amugy nem combos jateka is elorelepest hozott amig egy development OL rookie utolso eveben ki nem szoritotta ( R Jensen ). 4 ev alatt 11m-t keresett ami 162 pick szerzodesevel osszehasonlitva 4/2.4m. Evre lebontva 2.1m tobblet de hoztunk egy elorelepeses kezdott egy "projekt" elleneben. Ez soha nem fog egy csapatot romba donteni, de a drafton iszonyat sokat lehet nyerni, ha bejon. Amugy a valasztas a 162.pickre Kenny Bell volt es 2. napi sotet lonak is olvastam a draft elotti irasokbol es steal a verdikt. A palyafutas re-grade: Kuka.
----- o ---- o ---- --- --- o ---- o --- --- o ----- -- o ---- ----- --o ----- o ------
Itt van egy par csapat draftja nem tul reszletesen ( tessek jol venni mert meg mindig csak a prospektek ertekeleserol szol ). Vasas a "3B" idoszak kozepen, Colts ALuck-al akik az AFC nagyagyui koze tartoztak hasonlo celokert mint a Pats es a Ravens csak ugy 😊
Colts: draft utan B+/B- Ido: D+
Dorsett "M Brown/ Landon Collins kellett volna" "B" Megiteli aki akarja
D'Joun: B+, kuka
Anderson A, kezdo
Geather O A-tol C+-ig lattam itt nagy kulonbseg volt a boardokon, csere
Parry B+, pff
Robinson A-, pff
Herrera B-, pff
Goode C+/D+ ( a draft napjan a kepet nem tudta berakni az egyik szaki ) csere
Vasas B ido C
Dupree A+ C-
Golson B- F
Coates B+ D+
Grant B F
J James C+ A-
Walton B B ( csere )
Chickillo B+ B+
Holliman B- F
Pats B-/C+ ido B+
Ravens A- ido C[/u]
Perriman, M Williams, C Davis, Z Smith, Allen, Walker, Boyle, Myers, Waller
ez a 3 csapat inkabb kovette a big boardot. de egyszeruen a bboard volt a rossz. A reach/steal akkor lenne igazan erdekes ha jobb lenne a big board, de akkor az ettol valo elteres is kisebb lenne a GM-k reszerol.
itt van Dupree ertekelese tolem es hozzacsapva Judont. A vasas hianyposztra huzott mert az elotte volt egy elsokoros bust-juk a posztra, de kozel sem olyan jo mint a prospekt ertekelojenek a cedulaja eladta, ami nagyon jo volt. Hence az A+. Jo helyre kerult mert a vasas F7 orult es jo a kepzes is. Megjott vegre a poszt messiasa ( + a brutal DL ) es utana mar emberunk is jo szamokat/jatekot is hozott. Meg mindig nem elit, de kihozta az arat. A titansnek megerte vagy sem, az mas kerdes, de elerhetok kozul o volt a legjobb Judon mellett. De Judon annyira mast jatszott mint amit a Titans vart a poszttol ( a pats-re is igaz ), hogy az ertekelese nehezebb volt. Az egyik egy fantasztikus kornyezetben jobb szamokat hozott, de magasan a legrosszabb volt az egysegben, a masik egy gyenge kornyezetben es emiatt mast jatszva gyengebb szamokat produkalt. Dupree egy offense kozpontu csapatban ahol neki kellett volna lenni a kiralynak vagy ha az 5. korben jon akkor lehet a rookie papirjat nem tolti ki.
Es ezt azert irtam mert a draftolt jatekosok potencialja es teljesitmenyuk ami a prosekt ertekelesuk alapja mellett a fejlesztesuk az NFL csapatoknal es a sema amibe hozzak oket jobban meghatarozo. Nalam. Nem jo mindenben egyik csapat sem. A ravens pocsek a WR-ben es miota megalakult es nem GR-LJ ota van igy. A vasas jo WR-ben rossz CB-ben. Ez mar mas kovetelmeny ele tamasztja a GM-t es a jatekost aki ide kerul.
A masik fontos meghatarozo a csapat iranyvonala es ezt mennyire tudjak kivitelezni. Itt ha a GM-HC kozott nincs tokeletes osszhang akkor nem fog sikerulni. Itt van az elony BB-Shany-Bajusz...stb. Ballard-FR nem volt jo, Ozzie-JH rossz de EDC-JH kifejezetten pocsek. A csapatepites lenyege az osszes elem ertekelese. Ebben a draft is es a jatekosai is benne vannak. De most mar 25szor irtam le hogy az teljesen hullamzo. Nalunk peldaul ugy ertekeltek 2020-ban hogy az OL-hez adott jatekosok es az ILB-t reszhez adott jatekosok osszesegeben igy adja a nagyobb hozzaadaott erteket a teljesitmenyhez. Oriasi hiba volt. Itt elrontottak Queen ertekeleset, Phillips ertekeleset es az adott addigi OL es ILB corp ertekeleset. De tavaly a megmarado hulladek WR allomany mellett is RSmith jott mert hosszabb tavon tole varjak a nagyobb rahatast a csapatra. Khmm?!?
Az utolso pontom a draftoke mennyisege es minosege. Oriasi kulonbseget jelent. A hatso korokben nem de azok a szerencsetartomanyban vannak. A Pats nagyon kicsi drafttokevel rendelkezett az allando sikerek miatt. Es amikor otvar rossz draftertekelok vannak akkor szamit hogy a krembol tudjal huznio ami normalis esetben koronkent egy huzas. A bajnok csapathoz kepest az 1/1 csapat ingyen es pluszban kapja az 1/1 jatekost majd eggyel a bajnok utan huz minden korben. Amikor egy jo csapat kerul oda hogy huzhat elol ( barmilyen okbol, de nem a keret gyengesege miatt ) akkor az duplan szamit hisz ok erosek amugy is. Egy ALuck huzas az szerencse. Viszont a Pats kiegyensulyozottan a draft hatuljan volt. De hogy az eredmenyekben jo 49 legyen itt. Itt van 2012-tol ( 49 miatt 😊 ) 2020-ig TB12 miatt a ket csapat elsokorosei ezen eleg hosszu idoszak alatt.
49: 30-18-30-17-7-28-3-31-9-2-14-25-3
Pats:21-25-29-32-23-31-32
Mennyiseg- minoseg.
több mint 2 éve
A 2000-es évek közepi Pittsburgh már smafu? 😊Nezd megint allitottal egy altalanosat es ezzel a reszevel senki nem vitatkozik. A draft fontos.Ertem en csak most mar hozzal csapatot peldanak a jo draftrol es osszehasonlitjuk a Pats draftjaival, mert csak jossz es idonkent elmondod hogy nem megy nekik es szarok. Mint az apam aki elmondta hogy mit es hogy kellett volna jatszani kartyazas kozben , de o ment haza legtobszor vesztesen. Az eredmenyek nem hazudnak.Azt, hogy nem megy nekik nem én mondom, hanem az események. Nézd meg például Tom Brady-t az utolsó (két) Patriots évében, és nézd meg a Bucsban. Aztán nézd meg a Bucsban az utolsó évében, összevetve az elsővel. Ugyanaz a játékos. Vagy nézd meg a Saints-et a 2010 környékén, aztán nézd meg az évtized közepén, aztán nézd meg a végén. 2010 környékén Superbowl, SB contender. Az évtized végén contender, egyszer SB is kijárt volna nekik. Az évtized közepén pedig több negatív szezon. Végig ugyanaz az irányító, ugyanaz a GM, ugyanaz a HC. Nem az irányító, nem is a HC volt a hullámzás oka, hanem az, hogy az évtized közepén volt egymás után jónéhány sikertelen draft, és a roster (elsősorban a védelem) visszaesett. Aztán jöttek újra a jó draftok, benne egy kiemelkedővel, és a liga egyik legjobb rostere lett belőle.
no
Vagy vegyük a 2016-21-es öt évet - kivéve az utolsó két draftot, ami to be determined -, és nézd meg például a Ninersnek azt az öt évét. Sorolok pár nevet. Defo Buckner, Kittle, Fred Warner, Bosa, Deeboo Samuel, Kinlaw, Aiyuk. Keress nekem ilyen játékosokat a Patriots ugyanazon öt évéből. Hányat sikerült találnod? Ezek ugye a blue chipek, nem csak simán "hasznos játékos, megoldja az X posztot". Véletlen talán, hogy irányító nélkül is superbowlt tudtak játszani? Vagy a Bengals ezen időszakát. Williams, Mixon, Boyd, Higgins, Chase, De nézheted a saját csapatod - a Ravens - draftjait is. De ne úgy nézd, hogy "nem sikerült Lamarnak elég supportot adni", mert bár ez igaz, de ez first world problem. Ti azért szidjátok a draftot, mert elmaradt miatta egy lehetséges gyűrű. De nézd úgy, hogy mi lenne, ha nem lenne Mark Andrews, Matt Judon, stb. - nem sorolom őket - sem. Vagy csak 1-2 lett volna. Vagy nézd meg a Philly rosterét 2015-2018 környékén, nézd meg 2020 környékén, és nézd meg most. A rostert!, ne a rekordot! Mert bár utóbbihoz kell az előbbi, de a rekordhoz már kell az is, hogy beletrafáljanak Hurtsbe és legyen egy olyan edzői stáb aki tud is vele mit kezdeni. Néhány éve nem csak az volt Phillyben a gond, hogy Wentz elkezdett visszaesni, de az is, hogy a célpontjai és a fala is elfogytak. Meg a védelem (secondary) is kiürült. Aztán Roseman összekapta magát, újra összerakott néhány kiváló draftot, és nézd meg most. (A rostert!. Mert ez a roster most olyan, mint a Ninersé, hogy még akár Hurts nélkül is lenne esélyük SB-ig jutni.)
Kérsz még példákat? 😊
(Zárójelben itt hagyok még egy olyan példát is, ami roster építésben - benne draftokban - szerintem szintén minőségi, de nem sikerült semmit kivenni eddig belőle: Chargers. És akkor még egy zárójelest is említsünk meg: Chiefs. Ők a speciális eset, mert Mahomes szinte mindent képes elfedni, és ők szerintem nem draftoltak egyébként az átlagosnál jobban. De azért abból az öt évből csak összejött nekik is egy Chris Jones, Kelce, Tyrek Hill hármas. Ezt a hármast választanád, vagy a Joe Thuney, Dugger, Barmore hármast? Utóbbi három a 2016-21 évek három legjobb Pats pickje. Berakhatom mondjuk Dugger helyett Onwenut is, ha úgy jobban tetszik, de mindegy, mert az se állná ki a Chiefs hármassal való összevetést.)
A draft igenis fontos. És igenis lehet jól és rosszabbul csinálni. És igenis, ha rosszabbul csinálod, annak vannak negatív következményei. (Egyébként szerintem nagy igazság, hogy "you can't beat the draft, but you can loose it". Magyarul, megnyerni nem tudod a draftot, de elveszíteni igen. Értsd, ahhoz, hogy extrát produkálj a drafton, kell a szerencse is. Főleg ugye az irányító, de egy-egy telitalálat draft classhoz is - mint a néhány évvel ezelőtti Saints, vagy a 2010-es évek eleji Seahawks - kell a szerencse. De elveszteni igen könnyű, elég, ha a scouting egy picit visszaesik, de elég akár az is, hogy a scouting jó, de van egy mindenbe belekotyogó owner. Vagy jön egy hályogkovács, mint amilyen Houstonban O'Brien volt, vagy Indyben Ryan Grigson. Ők az extrém látványosan, szélsőségesen rossz példák. Ők meg is fektetnek franchise-okat. Általában viszont "csak" fokozatosan meggyengyül a roster, csökken a csapat versenyképessége. Akár ugyanazzal a stábbal, irányítóval, főedzővel is.)
peterk2005 udvari bolond
Az en ellenallitasaim
- nem a legfontosabb
- a draft ertekelese ugyanabbol a big boardrol van ami a prospectek ertekelese es ebbol jon a reach-steal. Faszsag
- draftcapitalnak sokkal nagyobb szerepe van mint egy reach-steal draftnak.
A peldat olyat irj ahol a draft altal emelkedik fel egy csapat es ez eredmenyekben is meglatszik mert magaban a jo draft meddo.
De irok en is egyet picit kesobb.
no
több mint 2 éve
Nezd megint allitottal egy altalanosat es ezzel a reszevel senki nem vitatkozik. A draft fontos.Ertem en csak most mar hozzal csapatot peldanak a jo draftrol es osszehasonlitjuk a Pats draftjaival, mert csak jossz es idonkent elmondod hogy nem megy nekik es szarok. Mint az apam aki elmondta hogy mit es hogy kellett volna jatszani kartyazas kozben , de o ment haza legtobszor vesztesen. Az eredmenyek nem hazudnak.Azt, hogy nem megy nekik nem én mondom, hanem az események. Nézd meg például Tom Brady-t az utolsó (két) Patriots évében, és nézd meg a Bucsban. Aztán nézd meg a Bucsban az utolsó évében, összevetve az elsővel. Ugyanaz a játékos. Vagy nézd meg a Saints-et a 2010 környékén, aztán nézd meg az évtized közepén, aztán nézd meg a végén. 2010 környékén Superbowl, SB contender. Az évtized végén contender, egyszer SB is kijárt volna nekik. Az évtized közepén pedig több negatív szezon. Végig ugyanaz az irányító, ugyanaz a GM, ugyanaz a HC. Nem az irányító, nem is a HC volt a hullámzás oka, hanem az, hogy az évtized közepén volt egymás után jónéhány sikertelen draft, és a roster (elsősorban a védelem) visszaesett. Aztán jöttek újra a jó draftok, benne egy kiemelkedővel, és a liga egyik legjobb rostere lett belőle.
no
Vagy vegyük a 2016-21-es öt évet - kivéve az utolsó két draftot, ami to be determined -, és nézd meg például a Ninersnek azt az öt évét. Sorolok pár nevet. Defo Buckner, Kittle, Fred Warner, Bosa, Deeboo Samuel, Kinlaw, Aiyuk. Keress nekem ilyen játékosokat a Patriots ugyanazon öt évéből. Hányat sikerült találnod? Ezek ugye a blue chipek, nem csak simán "hasznos játékos, megoldja az X posztot". Véletlen talán, hogy irányító nélkül is superbowlt tudtak játszani? Vagy a Bengals ezen időszakát. Williams, Mixon, Boyd, Higgins, Chase, De nézheted a saját csapatod - a Ravens - draftjait is. De ne úgy nézd, hogy "nem sikerült Lamarnak elég supportot adni", mert bár ez igaz, de ez first world problem. Ti azért szidjátok a draftot, mert elmaradt miatta egy lehetséges gyűrű. De nézd úgy, hogy mi lenne, ha nem lenne Mark Andrews, Matt Judon, stb. - nem sorolom őket - sem. Vagy csak 1-2 lett volna. Vagy nézd meg a Philly rosterét 2015-2018 környékén, nézd meg 2020 környékén, és nézd meg most. A rostert!, ne a rekordot! Mert bár utóbbihoz kell az előbbi, de a rekordhoz már kell az is, hogy beletrafáljanak Hurtsbe és legyen egy olyan edzői stáb aki tud is vele mit kezdeni. Néhány éve nem csak az volt Phillyben a gond, hogy Wentz elkezdett visszaesni, de az is, hogy a célpontjai és a fala is elfogytak. Meg a védelem (secondary) is kiürült. Aztán Roseman összekapta magát, újra összerakott néhány kiváló draftot, és nézd meg most. (A rostert!. Mert ez a roster most olyan, mint a Ninersé, hogy még akár Hurts nélkül is lenne esélyük SB-ig jutni.)
Kérsz még példákat? 😊
(Zárójelben itt hagyok még egy olyan példát is, ami roster építésben - benne draftokban - szerintem szintén minőségi, de nem sikerült semmit kivenni eddig belőle: Chargers. És akkor még egy zárójelest is említsünk meg: Chiefs. Ők a speciális eset, mert Mahomes szinte mindent képes elfedni, és ők szerintem nem draftoltak egyébként az átlagosnál jobban. De azért abból az öt évből csak összejött nekik is egy Chris Jones, Kelce, Tyrek Hill hármas. Ezt a hármast választanád, vagy a Joe Thuney, Dugger, Barmore hármast? Utóbbi három a 2016-21 évek három legjobb Pats pickje. Berakhatom mondjuk Dugger helyett Onwenut is, ha úgy jobban tetszik, de mindegy, mert az se állná ki a Chiefs hármassal való összevetést.)
A draft igenis fontos. És igenis lehet jól és rosszabbul csinálni. És igenis, ha rosszabbul csinálod, annak vannak negatív következményei. (Egyébként szerintem nagy igazság, hogy "you can't beat the draft, but you can loose it". Magyarul, megnyerni nem tudod a draftot, de elveszíteni igen. Értsd, ahhoz, hogy extrát produkálj a drafton, kell a szerencse is. Főleg ugye az irányító, de egy-egy telitalálat draft classhoz is - mint a néhány évvel ezelőtti Saints, vagy a 2010-es évek eleji Seahawks - kell a szerencse. De elveszteni igen könnyű, elég, ha a scouting egy picit visszaesik, de elég akár az is, hogy a scouting jó, de van egy mindenbe belekotyogó owner. Vagy jön egy hályogkovács, mint amilyen Houstonban O'Brien volt, vagy Indyben Ryan Grigson. Ők az extrém látványosan, szélsőségesen rossz példák. Ők meg is fektetnek franchise-okat. Általában viszont "csak" fokozatosan meggyengyül a roster, csökken a csapat versenyképessége. Akár ugyanazzal a stábbal, irányítóval, főedzővel is.)
peterk2005 udvari bolond
Az en ellenallitasaim
- nem a legfontosabb
- a draft ertekelese ugyanabbol a big boardrol van ami a prospectek ertekelese es ebbol jon a reach-steal. Faszsag
- draftcapitalnak sokkal nagyobb szerepe van mint egy reach-steal draftnak.
A peldat olyat irj ahol a draft altal emelkedik fel egy csapat es ez eredmenyekben is meglatszik mert magaban a jo draft meddo.
De irok en is egyet picit kesobb.
Szerkesztette: no
több mint 2 éve
Itthon a szokásos 3-ason kívülÍgy ránézve, mindenféle elemzés nélkül szerintem ezek hozhatóak, de nem lesz sima:
KC, Colts, Chargers, Eagles, Commanders, Saints
Idegenben
Szokásos 3-as és Cowboys , Broncos, Raiders, Giants, Steelers....
ThundersNFL a Jobbágy
Colts, Commanders, Saints, Raiders, Steelers.
Ami húzósabb lehet:
Chargers, Broncos, Giants.
Utóbbinál kérdés, hogy a Charges mennyire tudja kihasználni a lehetőségeit, a Broncos Payton miatt sötét ló, a Giants meg a másik Brian miatt.
A KC és Eagles kettősből azt mondom, hogy akár szoros is lehet egy darabig, volt már példa, de mindkettő pillanatok alatt fel tud pakolni pontokat a táblára.
Sok függ attól is, hogy a szezon melyik szakaszában találkozunk, mert ha BoB valóban összetesz egy jól működő offensent, akkor lehet keresnivalónk.
Abban meg bízni kell, hogy a DEF még egy szintet lép és az ST is rendben lesz.
A csoportmérkőzéseket meg ember legyen a talpán aki megtippeli.
több mint 2 éve
Itthon a szokásos 3-ason kívülKC, Colts, Chargers, Eagles, Commanders, Saints
Idegenben
Szokásos 3-as és Cowboys , Broncos, Raiders, Giants, Steelers....
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
Jó kis menetrendünk lesz az idén....MJ kötheti az alsóneműt rendesen....
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 2 éve
Dehogy csak az azévi draftot veszem figyelembe. Éppenséggel amikor csapat építésről van szó, akkor egyáltalán nem veszem figyelembe. Két külön, a drafttal kapcsolatos témáról beszélgetünk. Az egyik az idei draft "értékelése" a draft után pár nappal, a másik pedig a csapat építés hosszabb távon, a draftra fókuszálva. Az egyik egy prompt "értékelés", rengeteg "ha"-val, inkább játék, ill. jósda. Akit érdekel, aki kedveli az ilyent, az hozzászól, olvas róla, van véleménye, akit nem, az átugorja és kész. Én szeretek róla beszélgetni, főleg azóta, hogy már nincs időm draft előtt prospecteket nézegetni, és beleuntam a mock draftozásba. A draft utáni "jósda" viszont megmaradt. Én tulajdonképpen (a top15-20-25 játékoson kívül) ilyenkor ismerem meg az új játékosokat, ilyenkor nézek utána, hogy ki-kicsoda, azzal párhuzamosan, ahogy nézegetem, hogy melyik csapat kiket húzott ki. És ezt kötöm össze némi analitikával, statisztikai "elemzéssel", amikban azért van fogódzó. Nem az "adjunk minden csapatnak egy grade-et A, és D között", az tényleg csak játék. De pl a konszenzus mockokkal ill. draft boardokkal való összevetésben fellelhetők trendek, amikre érdemes lehet odafigyelni. Plusz, a szokatlanul nagy "reachek" ill "stealek" mindig érdekesebbek, mint a "mintába illők", ezeknek a pickeknek a sorsát szoktam később is követni, és érdekes összevetni 2-3 évvel később, hogy mit gondoltak (gondoltam) róluk a draft után rögtön.Nem érted mit akarok kihozni. Ha értenéd, az előző ("harmadik" kezdetű) postot sem írtad volna meg. Hagyjuk. Csak zavarjuk a Pats fanokat egy értelmetlen vitával, amiben elbeszélünk egymás mellett.Nézd, van értelme annak amit írsz, de az a baj, hogy a csapatépítés sikerességeként csak az azévi draftot veszed figyelembe és a draftboard értékeket, miközben bőven több tényezős a dolog és nem lehet csak BPA alapon választani, mert vannak olyan információk amiket ott nem látsz és ami a csapat számára adott játékost inkább mutat jobbnak mint a többit.Lúdas Solymi
peterk2005 udvari bolond
A draftról való építkezés eredményességének vizsgálata viszont tényekre épül, és hosszabb periódust vizsgál mindig. Láthatod a párhuzamos postokban, hogy amikor erről írtam, abban szó nem volt az idei draftról. Az adatokat, példákat a 2016-2021-es időszakból hoztam, amikben az utolsó két draft nincs is benne.
Illetve nem igaz, hogy csak drágán tudsz játékost szerezni, mert azért a szabadügynökök többségét, veteránokat azokat értékén tudod hozni vagy ha esetleg drágábban is, de benne van, hogy X évet már eltöltött az NFL-ben és tudod mit várhatsz tőle. Vagy ad annyit a csapatnak, hogy szívesen megfizeted vagy legalább azzal a poszttal nem kell foglalkoznod.Kiegészítő embereket tényleg lehet találni elég olcsón. De egy csapat / roster minőségét nem ezek a játékosok adják. Hanem a csapat magja. Namost vegyük egy prémium posztot. Mondjuk az elkapó. A 2021 ill. 2022 FA idényben a következők szerződtek le a legmagasabb éves átlagú contractokkal:
2021: Golladay, Corey Davis, Curtis Samuel, Agholor, Fuller, (mostantól megy 10 milla alá az átlag), TY Hilton, JuJu, Marvin Jones. A.J. Green, Emmanuel Sanders, Keenan Cole, Kendrick Bourne. És innentől megy 5 milla alá "olcsóba" a lista. (Jamal Agnew, Watkins, John Brown, Desean, AB).
2022: Kirk, Allen Robinson, Valdes-Scantling, R. Gage, Chark, Zay Jones, Cedrick Wilson, Julio, Pringle, JuJu ismét, Green ismét, Jakeem Grant, Landry, stb.
Melyik jött be ezek közül? Felsoroltam vagy 30 nevet. Tudsz tízet mondani amelyik megérte? És az csak 33% lenne, ami rosszabb, mint a 3. körös draft pickek beválási aránya....
Vagy megnézhetjük a "nagy bevásárló évet" nálatok is. Hány vált be és hány nem. Judon, Jonnu, Henry, Mills, Agholor, Bourne, Godchaux, Van Noy. Ők voltak 6m vagy fölötte. Ez utólag nézve is egy átlagosnál sikeresebb overhaul volt, a tipikus nagybevásárlások nem szoktak az NFL-ben ennyire bejönni. De így is kb. a fele kidobott pénz volt és itt 6-8-10 milliókról beszélünk, játékosonként.
A free agency drága. Szükség van rá, mert a draft szabályok miatt elkerülhetetlen, hogy időnként 1-1 poszt kiürül, mert hiába van szükséged WR-re, bizonyosnál jobban nem erőltetheted a drafton, mert csak a bust esélyt növeled, ezért elhozod inkább a jobbnak tartott másik játékos ... ahol esetleg van is jó kezdő. Ez minden csapatnál előfordul, ezért a free agency jó arra, hogy ezeket a lyukat posztokat befoltozgassa az ember más csapatok olyan játékosaival, akik ott feleslegessé váltak. De ha a free agency válik a játékos utánpótlás fókuszává, abból nem szoktak jó dolgok kisülni. Nem véletlenül szokás mondogatni, hogy március nyertesei általában azok, akik a november/december vesztesei.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
draft capital..aztán mehet az összehasonlítgatás, meg Bosa 😊Jogos felvetés, a draft capital nem mindegy .... bizonyos esetekben. A bizonyos eset az, ha top5-7 pickje van egy csapatnak évekig. Az trade értékben is kiemelkedő (több erő pickre beváltható), és esélyt ad a draft 5-6 legjobb játékosa közül kiválasztani egyet, ami általában egy külön tier az első körös grade-ek fölött.
topin
Ha viszont egy adott csapat nem húz éveken keresztül top5-7-ben, akkor a capital-beli különbség elvékonyodik. Már első körben sem jelent szignifikáns előnyt, ha valaki mondjuk 15. vagy 25. helyen húz (relative olcsón fel is lehet menni ennyit éppen ezért, ha valaki rá akar menni egy kiszemelt játékosra), a második körtől meg már gyakorlatilag jelentéktelen 10-15 hely értékbeli különbsége. Azoknak a csapatoknak a capitalja, akik nem húznak rendszeresen elöl, általában relative keveset tér el. Kb. évi egy komp. picknyi a különbség öt éves átlagban a középmezőny eleje és a vége között.
Namost a Saints, Chiefs, Ravens capitaljai a Patriots régióban volt a vizsgált öt évben (a Saints és Chiefs kevesebb is volt, de ahogy írtam, ennek szerintem már nincs jelentősége). A Niners capitalja valóban kiemelkedett, ők háromszor is húztak elöl. Ez nagy előny volt nekik. Viszont .... ebből egy pick Trey Lance volt, aki irányító pick, amit ki szoktam húzni. Kihúztam Mahomest és Mac Jonest is, mert az irányító pick speciális. Nyilván ha bejön egy ilyen pick, az franchise altering, de a draft értékelést értelmetlenné teszi, hiszen ha beszámolom pl. Mahomest, akkor a Chiefs draftjai a következő tíz évben verhetetlenek lesznek. Akkor meg mi értelme draftot elemezni. Úgyhogy irányító pick értékelés az egy külön topic. A másik két Niners top pick ment Bosa-ra és Solomon Thomasra. Egy franchise player, és egy bust. Mi következik ebből? Ha a draftokat hasonlítom össze, akkor nem sok, mert a Niners draftjai Bosa nélkül is összességében többet hoztak, mint a Patriotsé. (Meg a Chiefs, Saints, Ravens draftok is, hasonló, vagy kevesebb capitalból).
(A Niners inkább önmagában érdekes szerintem. Érdekes, mert a draft capitaljuk krémjéből ár/értékben nem sokat tudtak kivenni eddig - öt első kör ment a Thomas, Lance, Bosa hármasra, amiből eddig Bosa hozott vissza valamit -, és még így is elég jó összesített draft turnovert tudtak felmutatni.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
draft capital..aztán mehet az összehasonlítgatás, meg Bosa 😊Ertem en csak most mar hozzal csapatot peldanak a jo draftrol es osszehasonlitjuk a Pats draftjaival, mert csak jossz es idonkent elmondod hogy nem megy nekik es szarok. Mint az apam aki elmondta hogy mit es hogy kellett volna jatszani kartyazas kozben , de o ment haza legtobszor vesztesen. Az eredmenyek nem hazudnak.Azt, hogy nem megy nekik nem én mondom, hanem az események. Nézd meg például Tom Brady-t az utolsó (két) Patriots évében, és nézd meg a Bucsban. Aztán nézd meg a Bucsban az utolsó évében, összevetve az elsővel. Ugyanaz a játékos. Vagy nézd meg a Saints-et a 2010 környékén, aztán nézd meg az évtized közepén, aztán nézd meg a végén. 2010 környékén Superbowl, SB contender. Az évtized végén contender, egyszer SB is kijárt volna nekik. Az évtized közepén pedig több negatív szezon. Végig ugyanaz az irányító, ugyanaz a GM, ugyanaz a HC. Nem az irányító, nem is a HC volt a hullámzás oka, hanem az, hogy az évtized közepén volt egymás után jónéhány sikertelen draft, és a roster (elsősorban a védelem) visszaesett. Aztán jöttek újra a jó draftok, benne egy kiemelkedővel, és a liga egyik legjobb rostere lett belőle.
no
Vagy vegyük a 2016-21-es öt évet - kivéve az utolsó két draftot, ami to be determined -, és nézd meg például a Ninersnek azt az öt évét. Sorolok pár nevet. Defo Buckner, Kittle, Fred Warner, Bosa, Deeboo Samuel, Kinlaw, Aiyuk. Keress nekem ilyen játékosokat a Patriots ugyanazon öt évéből. Hányat sikerült találnod? Ezek ugye a blue chipek, nem csak simán "hasznos játékos, megoldja az X posztot". Véletlen talán, hogy irányító nélkül is superbowlt tudtak játszani? Vagy a Bengals ezen időszakát. Williams, Mixon, Boyd, Higgins, Chase, De nézheted a saját csapatod - a Ravens - draftjait is. De ne úgy nézd, hogy "nem sikerült Lamarnak elég supportot adni", mert bár ez igaz, de ez first world problem. Ti azért szidjátok a draftot, mert elmaradt miatta egy lehetséges gyűrű. De nézd úgy, hogy mi lenne, ha nem lenne Mark Andrews, Matt Judon, stb. - nem sorolom őket - sem. Vagy csak 1-2 lett volna. Vagy nézd meg a Philly rosterét 2015-2018 környékén, nézd meg 2020 környékén, és nézd meg most. A rostert!, ne a rekordot! Mert bár utóbbihoz kell az előbbi, de a rekordhoz már kell az is, hogy beletrafáljanak Hurtsbe és legyen egy olyan edzői stáb aki tud is vele mit kezdeni. Néhány éve nem csak az volt Phillyben a gond, hogy Wentz elkezdett visszaesni, de az is, hogy a célpontjai és a fala is elfogytak. Meg a védelem (secondary) is kiürült. Aztán Roseman összekapta magát, újra összerakott néhány kiváló draftot, és nézd meg most. (A rostert!. Mert ez a roster most olyan, mint a Ninersé, hogy még akár Hurts nélkül is lenne esélyük SB-ig jutni.)
Kérsz még példákat? 😊
(Zárójelben itt hagyok még egy olyan példát is, ami roster építésben - benne draftokban - szerintem szintén minőségi, de nem sikerült semmit kivenni eddig belőle: Chargers. És akkor még egy zárójelest is említsünk meg: Chiefs. Ők a speciális eset, mert Mahomes szinte mindent képes elfedni, és ők szerintem nem draftoltak egyébként az átlagosnál jobban. De azért abból az öt évből csak összejött nekik is egy Chris Jones, Kelce, Tyrek Hill hármas. Ezt a hármast választanád, vagy a Joe Thuney, Dugger, Barmore hármast? Utóbbi három a 2016-21 évek három legjobb Pats pickje. Berakhatom mondjuk Dugger helyett Onwenut is, ha úgy jobban tetszik, de mindegy, mert az se állná ki a Chiefs hármassal való összevetést.)
A draft igenis fontos. És igenis lehet jól és rosszabbul csinálni. És igenis, ha rosszabbul csinálod, annak vannak negatív következményei. (Egyébként szerintem nagy igazság, hogy "you can't beat the draft, but you can loose it". Magyarul, megnyerni nem tudod a draftot, de elveszíteni igen. Értsd, ahhoz, hogy extrát produkálj a drafton, kell a szerencse is. Főleg ugye az irányító, de egy-egy telitalálat draft classhoz is - mint a néhány évvel ezelőtti Saints, vagy a 2010-es évek eleji Seahawks - kell a szerencse. De elveszteni igen könnyű, elég, ha a scouting egy picit visszaesik, de elég akár az is, hogy a scouting jó, de van egy mindenbe belekotyogó owner. Vagy jön egy hályogkovács, mint amilyen Houstonban O'Brien volt, vagy Indyben Ryan Grigson. Ők az extrém látványosan, szélsőségesen rossz példák. Ők meg is fektetnek franchise-okat. Általában viszont "csak" fokozatosan meggyengyül a roster, csökken a csapat versenyképessége. Akár ugyanazzal a stábbal, irányítóval, főedzővel is.)
peterk2005 udvari bolond
több mint 2 éve
Ertem en csak most mar hozzal csapatot peldanak a jo draftrol es osszehasonlitjuk a Pats draftjaival, mert csak jossz es idonkent elmondod hogy nem megy nekik es szarok. Mint az apam aki elmondta hogy mit es hogy kellett volna jatszani kartyazas kozben , de o ment haza legtobszor vesztesen. Az eredmenyek nem hazudnak.Azt, hogy nem megy nekik nem én mondom, hanem az események. Nézd meg például Tom Brady-t az utolsó (két) Patriots évében, és nézd meg a Bucsban. Aztán nézd meg a Bucsban az utolsó évében, összevetve az elsővel. Ugyanaz a játékos. Vagy nézd meg a Saints-et a 2010 környékén, aztán nézd meg az évtized közepén, aztán nézd meg a végén. 2010 környékén Superbowl, SB contender. Az évtized végén contender, egyszer SB is kijárt volna nekik. Az évtized közepén pedig több negatív szezon. Végig ugyanaz az irányító, ugyanaz a GM, ugyanaz a HC. Nem az irányító, nem is a HC volt a hullámzás oka, hanem az, hogy az évtized közepén volt egymás után jónéhány sikertelen draft, és a roster (elsősorban a védelem) visszaesett. Aztán jöttek újra a jó draftok, benne egy kiemelkedővel, és a liga egyik legjobb rostere lett belőle.
no
Vagy vegyük a 2016-21-es öt évet - kivéve az utolsó két draftot, ami to be determined -, és nézd meg például a Ninersnek azt az öt évét. Sorolok pár nevet. Defo Buckner, Kittle, Fred Warner, Bosa, Deeboo Samuel, Kinlaw, Aiyuk. Keress nekem ilyen játékosokat a Patriots ugyanazon öt évéből. Hányat sikerült találnod? Ezek ugye a blue chipek, nem csak simán "hasznos játékos, megoldja az X posztot". Véletlen talán, hogy irányító nélkül is superbowlt tudtak játszani? Vagy a Bengals ezen időszakát. Williams, Mixon, Boyd, Higgins, Chase, De nézheted a saját csapatod - a Ravens - draftjait is. De ne úgy nézd, hogy "nem sikerült Lamarnak elég supportot adni", mert bár ez igaz, de ez first world problem. Ti azért szidjátok a draftot, mert elmaradt miatta egy lehetséges gyűrű. De nézd úgy, hogy mi lenne, ha nem lenne Mark Andrews, Matt Judon, stb. - nem sorolom őket - sem. Vagy csak 1-2 lett volna. Vagy nézd meg a Philly rosterét 2015-2018 környékén, nézd meg 2020 környékén, és nézd meg most. A rostert!, ne a rekordot! Mert bár utóbbihoz kell az előbbi, de a rekordhoz már kell az is, hogy beletrafáljanak Hurtsbe és legyen egy olyan edzői stáb aki tud is vele mit kezdeni. Néhány éve nem csak az volt Phillyben a gond, hogy Wentz elkezdett visszaesni, de az is, hogy a célpontjai és a fala is elfogytak. Meg a védelem (secondary) is kiürült. Aztán Roseman összekapta magát, újra összerakott néhány kiváló draftot, és nézd meg most. (A rostert!. Mert ez a roster most olyan, mint a Ninersé, hogy még akár Hurts nélkül is lenne esélyük SB-ig jutni.)
Kérsz még példákat? 😊
(Zárójelben itt hagyok még egy olyan példát is, ami roster építésben - benne draftokban - szerintem szintén minőségi, de nem sikerült semmit kivenni eddig belőle: Chargers. És akkor még egy zárójelest is említsünk meg: Chiefs. Ők a speciális eset, mert Mahomes szinte mindent képes elfedni, és ők szerintem nem draftoltak egyébként az átlagosnál jobban. De azért abból az öt évből csak összejött nekik is egy Chris Jones, Kelce, Tyrek Hill hármas. Ezt a hármast választanád, vagy a Joe Thuney, Dugger, Barmore hármast? Utóbbi három a 2016-21 évek három legjobb Pats pickje. Berakhatom mondjuk Dugger helyett Onwenut is, ha úgy jobban tetszik, de mindegy, mert az se állná ki a Chiefs hármassal való összevetést.)
A draft igenis fontos. És igenis lehet jól és rosszabbul csinálni. És igenis, ha rosszabbul csinálod, annak vannak negatív következményei. (Egyébként szerintem nagy igazság, hogy "you can't beat the draft, but you can loose it". Magyarul, megnyerni nem tudod a draftot, de elveszíteni igen. Értsd, ahhoz, hogy extrát produkálj a drafton, kell a szerencse is. Főleg ugye az irányító, de egy-egy telitalálat draft classhoz is - mint a néhány évvel ezelőtti Saints, vagy a 2010-es évek eleji Seahawks - kell a szerencse. De elveszteni igen könnyű, elég, ha a scouting egy picit visszaesik, de elég akár az is, hogy a scouting jó, de van egy mindenbe belekotyogó owner. Vagy jön egy hályogkovács, mint amilyen Houstonban O'Brien volt, vagy Indyben Ryan Grigson. Ők az extrém látványosan, szélsőségesen rossz példák. Ők meg is fektetnek franchise-okat. Általában viszont "csak" fokozatosan meggyengyül a roster, csökken a csapat versenyképessége. Akár ugyanazzal a stábbal, irányítóval, főedzővel is.)
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Nézd, van értelme annak amit írsz, de az a baj, hogy a csapatépítés sikerességeként csak az azévi draftot veszed figyelembe és a draftboard értékeket, miközben bőven több tényezős a dolog és nem lehet csak BPA alapon választani, mert vannak olyan információk amiket ott nem látsz és ami a csapat számára adott játékost inkább mutat jobbnak mint a többit.Nem érted mit akarok kihozni. Ha értenéd, az előző ("harmadik" kezdetű) postot sem írtad volna meg. Hagyjuk. Csak zavarjuk a Pats fanokat egy értelmetlen vitával, amiben elbeszélünk egymás mellett.Ertem en mit akarsz kihozni, de nem mukodik vagy mutass egy csapatot aki 10%-al jobban draftol, de mar kiertekelheto eveket hozz.Peterk.Inkább az van, hogy nem érted amit írok. Te egyedi esetekről, egyedi játékosokról beszélsz, én meg statisztikai valószínűségekről. Például legyen az a feladat, hogy találj egy 2 méternél magasabb embert úgy, hogy kimész az utcára és a veled szembejövő első öt ember között legyen az a két méteres. A világ bármelyik városában is próbálkozol, van rá esélyed, hogy be fog jönni, és tényleg szembe jön veled majd egy két méteres ember. De statisztikailag jobb esélyeid vannak, ha nem Mongóliába mész próbálkozni, hanem mondjuk valamelyik északi országba. A draftboard ezt a statisztikai valószínűséget reprezentálja. Így érthető?
Az elso bekezdesedre a valaszom. Akarhogy irod korbe meg mindig ugyanazt mantrazod. A draftboard alapjan nezed ki steal vagy reach.
A Titans QB-ja a legjobb pelda. Az ertekelese biztos kiraly hisz rengeteget csuszott. De majd az elet bebizonyitja kinek lett igaza a draftertekelest meg mindenki kenheti a hajara mert ezen meg a Titans sem bukhat. Csak nyerhet
no
peterk2005 udvari bolond
A draft a fizikai szornyekrol szol. Utana a jatek egy borzaszto osszehasonlithatalan terepen meg probalkoznak. Viszont meg mindig odaerunk hogy a fel;allitott draftboard ami a valoszinusegedet adja, majd a draft utan ezutan kiertekeled. A valosag meg kijon hogy egy dan egy mongol ket sved de 10 percig tudnak csak allni es ulve vegul csak 1.35 m,agasak.
no
peterk2005 udvari bolond
Illetve nem igaz, hogy csak drágán tudsz játékost szerezni, mert azért a szabadügynökök többségét, veteránokat azokat értékén tudod hozni vagy ha esetleg drágábban is, de benne van, hogy X évet már eltöltött az NFL-ben és tudod mit várhatsz tőle. Vagy ad annyit a csapatnak, hogy szívesen megfizeted vagy legalább azzal a poszttal nem kell foglalkoznod.
Meg lehet egy játékos jobb, de ha csak 1-2 pozíciót tud betölteni, akkor lehet elviszel egy kicsit gyengébbet, akit meg be tudsz tenni 3-4-be és már roster helyeket szabadít fel.
Illetve nem tudsz mindig minden játékost megfizetni és ott tartani, hanem valakit el kell engedni és hozni helyére veteránt, igazolni mást, draftról hozni, stb.
Meg azért elég nagy szórás van a drafton is, pl itt érdemes nézegetni, hogy adott játékos hány évig volt kezdő vagy hány meccset játszott, azért látszik, hogy hiába 1-3 körös valaki, elég hamar ki tudnak kopni a ligából.
www.pro-football-reference.com/draft/draft-totals.htm
több mint 2 éve
fuzovelkifele.com/2023/05/chiefs-bears-es-saints-patriots-lesz-iden-nemetorszagban/mondjuk nem sok esélyt látok rá No-ban...
több mint 2 éve
Ertem en csak most mar hozzal csapatot peldanak a jo draftrol es osszehasonlitjuk a Pats draftjaival, mert csak jossz es idonkent elmondod hogy nem megy nekik es szarok. Mint az apam aki elmondta hogy mit es hogy kellett volna jatszani kartyazas kozben , de o ment haza legtobszor vesztesen. Az eredmenyek nem hazudnak.Nem érted mit akarok kihozni. Ha értenéd, az előző ("harmadik" kezdetű) postot sem írtad volna meg. Hagyjuk. Csak zavarjuk a Pats fanokat egy értelmetlen vitával, amiben elbeszélünk egymás mellett.Ertem en mit akarsz kihozni, de nem mukodik vagy mutass egy csapatot aki 10%-al jobban draftol, de mar kiertekelheto eveket hozz.Peterk.Inkább az van, hogy nem érted amit írok. Te egyedi esetekről, egyedi játékosokról beszélsz, én meg statisztikai valószínűségekről. Például legyen az a feladat, hogy találj egy 2 méternél magasabb embert úgy, hogy kimész az utcára és a veled szembejövő első öt ember között legyen az a két méteres. A világ bármelyik városában is próbálkozol, van rá esélyed, hogy be fog jönni, és tényleg szembe jön veled majd egy két méteres ember. De statisztikailag jobb esélyeid vannak, ha nem Mongóliába mész próbálkozni, hanem mondjuk valamelyik északi országba. A draftboard ezt a statisztikai valószínűséget reprezentálja. Így érthető?
Az elso bekezdesedre a valaszom. Akarhogy irod korbe meg mindig ugyanazt mantrazod. A draftboard alapjan nezed ki steal vagy reach.
A Titans QB-ja a legjobb pelda. Az ertekelese biztos kiraly hisz rengeteget csuszott. De majd az elet bebizonyitja kinek lett igaza a draftertekelest meg mindenki kenheti a hajara mert ezen meg a Titans sem bukhat. Csak nyerhet
no
peterk2005 udvari bolond
A draft a fizikai szornyekrol szol. Utana a jatek egy borzaszto osszehasonlithatalan terepen meg probalkoznak. Viszont meg mindig odaerunk hogy a fel;allitott draftboard ami a valoszinusegedet adja, majd a draft utan ezutan kiertekeled. A valosag meg kijon hogy egy dan egy mongol ket sved de 10 percig tudnak csak allni es ulve vegul csak 1.35 m,agasak.
no
peterk2005 udvari bolond
több mint 2 éve
Itt jon a vege es itt elvesztem mert a matekod megint fantasztikus csak maskeppen olvassuk a szamokat. 69% kuka ami ( 16.7%+37%+15.3% ). Es meg 10.5 % ami nem olcsobb es nem elorelepes a veteran olcsoktol. A draft elonye hogy a plafonja barkinek lehet oriasi meg akkor is ha mongoliabol jott. A veteran mar be van love. A 20% aki meg szepen eloszlik. Ebbol te nagy kulonbseget ki nem szamitasz. Ez kb az elso ketto kor. ~Es akinek a drafttokeje nagyobb annak a valoszinusege nagyobb mint az hogy a 29.helyre rangsoroltat a 43.helyen huz ki. Ok akar mongoliaba is mehetnek mert kosarlabdaversenyre van jegyuk es ott nagy esely van a 2m fickokra. A hatso korokben meg teljesen vakszerencse.
több mint 2 éve
Nem érted mit akarok kihozni. Ha értenéd, az előző ("harmadik" kezdetű) postot sem írtad volna meg. Hagyjuk. Csak zavarjuk a Pats fanokat egy vitával, amiben elbeszélünk egymás mellett.Ertem en mit akarsz kihozni, de nem mukodik vagy mutass egy csapatot aki 10%-al jobban draftol, de mar kiertekelheto eveket hozz.Peterk.Inkább az van, hogy nem érted amit írok. Te egyedi esetekről, egyedi játékosokról beszélsz, én meg statisztikai valószínűségekről. Például legyen az a feladat, hogy találj egy 2 méternél magasabb embert úgy, hogy kimész az utcára és a veled szembejövő első öt ember között legyen az a két méteres. A világ bármelyik városában is próbálkozol, van rá esélyed, hogy be fog jönni, és tényleg szembe jön veled majd egy két méteres ember. De statisztikailag jobb esélyeid vannak, ha nem Mongóliába mész próbálkozni, hanem mondjuk valamelyik északi országba. A draftboard ezt a statisztikai valószínűséget reprezentálja. Így érthető?
Az elso bekezdesedre a valaszom. Akarhogy irod korbe meg mindig ugyanazt mantrazod. A draftboard alapjan nezed ki steal vagy reach.
A Titans QB-ja a legjobb pelda. Az ertekelese biztos kiraly hisz rengeteget csuszott. De majd az elet bebizonyitja kinek lett igaza a draftertekelest meg mindenki kenheti a hajara mert ezen meg a Titans sem bukhat. Csak nyerhet
no
peterk2005 udvari bolond
A draft a fizikai szornyekrol szol. Utana a jatek egy borzaszto osszehasonlithatalan terepen meg probalkoznak. Viszont meg mindig odaerunk hogy a fel;allitott draftboard ami a valoszinusegedet adja, majd a draft utan ezutan kiertekeled. A valosag meg kijon hogy egy dan egy mongol ket sved de 10 percig tudnak csak allni es ulve vegul csak 1.35 m,agasak.
no
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Ertem en mit akarsz kihozni, de nem mukodik vagy mutass egy csapatot aki 10%-al jobban draftol, de mar kiertekelheto eveket hozz.Peterk.Inkább az van, hogy nem érted amit írok. Te egyedi esetekről, egyedi játékosokról beszélsz, én meg statisztikai valószínűségekről. Például legyen az a feladat, hogy találj egy 2 méternél magasabb embert úgy, hogy kimész az utcára és a veled szembejövő első öt ember között legyen az a két méteres. A világ bármelyik városában is próbálkozol, van rá esélyed, hogy be fog jönni, és tényleg szembe jön veled majd egy két méteres ember. De statisztikailag jobb esélyeid vannak, ha nem Mongóliába mész próbálkozni, hanem mondjuk valamelyik északi országba. A draftboard ezt a statisztikai valószínűséget reprezentálja. Így érthető?
Az elso bekezdesedre a valaszom. Akarhogy irod korbe meg mindig ugyanazt mantrazod. A draftboard alapjan nezed ki steal vagy reach.
A Titans QB-ja a legjobb pelda. Az ertekelese biztos kiraly hisz rengeteget csuszott. De majd az elet bebizonyitja kinek lett igaza a draftertekelest meg mindenki kenheti a hajara mert ezen meg a Titans sem bukhat. Csak nyerhet
no
peterk2005 udvari bolond
A draft a fizikai szornyekrol szol. Utana a jatek egy borzaszto osszehasonlithatalan terepen meg probalkoznak. Viszont meg mindig odaerunk hogy a fel;allitott draftboard ami a valoszinusegedet adja, majd a draft utan ezutan kiertekeled. A valosag meg kijon hogy egy dan egy mongol ket sved de 10 percig tudnak csak allni es ulve vegul csak 1.35 m,agasak.
több mint 2 éve
Harmadik. Egy elmeleti gondolatkiserletben biztos nagyon jol menne. Azert az megvan ha talalnal egy csapatot aki 3 even at 6 kitunot draftol ( kb 30m osszesen ) az utana mindent odadna egy QB-ert ha nincs neki es utana az osszes fenmarado penzt koltene mint gyerek a vidamparkban. A lenyeg amikor huznak egy kivalot azt utana megfizetik es onnan mindegy te draftoltad vagy sem. Ha nem jon egyszerre sok a draftrol es kituno jatekos akkor kb minimalis az elonyod ahhoz aki rosszul draftol. Es itt jon a lenyeg, osszesegeben a draftok kulonbseget nem a "jo munka" donti el hanem a drafttoke. A jo munka kulonbseg nagyon pici. Ezt az edzo Beli papa boven behozza ahogy az eredmenyek mutatjak is.
több mint 2 éve
Peterk.Inkább az van, hogy nem érted amit írok. Te egyedi esetekről, egyedi játékosokról beszélsz, én meg statisztikai valószínűségekről. Például legyen az a feladat, hogy találj egy 2 méternél magasabb embert úgy, hogy kimész az utcára és a veled szembejövő első öt ember között legyen az a két méteres. A világ bármelyik városában is próbálkozol, van rá esélyed, hogy be fog jönni, és tényleg szembe jön veled majd egy két méteres ember. De statisztikailag jobb esélyeid vannak, ha nem Mongóliába mész próbálkozni, hanem mondjuk valamelyik északi országba. A draftboard ezt a statisztikai valószínűséget reprezentálja. Így érthető?
Az elso bekezdesedre a valaszom. Akarhogy irod korbe meg mindig ugyanazt mantrazod. A draftboard alapjan nezed ki steal vagy reach.
A Titans QB-ja a legjobb pelda. Az ertekelese biztos kiraly hisz rengeteget csuszott. De majd az elet bebizonyitja kinek lett igaza a draftertekelest meg mindenki kenheti a hajara mert ezen meg a Titans sem bukhat. Csak nyerhet
no
Emellett még van az a szempont is, hogy nem mindegy, hogy mennyibe került a Titansnak a QB kísérlet. Nem mindegy, hogy ha bebustol, akkor egy 1/3-as pick bustol be, vagy egy 2/3-as. Értelemszerű, hogy risk-reward szempontból utóbbi a jobbik eset, hiszen kevesebbet rizikózol. A draft értékelés többek között azért is készül, hogy ezt jelezze.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Ez egy futó vita a fallerekről / csúszókról. Azért megy rajta a vita tudomásom szerint, mert a csúszók között arányaiban elég jelentős számban vannak red flagesek. Olyan játékosok, akik valamilyen okból a draft előtti hetekben red flaget kaptak (egészségügyi gond, valami ügyük jött elő, jellembeli probléma, stb.), ami, mivel a draft előtti pár hétben jön elő, már nem tükröződik a boardokon. Értsd, nem kerülnek a red flag miatt lejjebb annál, mint ahol red flag nélkül voltak. Több analitikus mondja, hogy ha ezeket a játékosokat kiveszik, és csak a "különösebb ok nélkül csúszókat" nézik meg, akkor más képet mutat a dolog. De csak a vitáról hallottam, konkrét elemzést se erre, se arra nem láttam még, úgyhogy az marad, hogy kiválaszthatom, hogy kinek hiszek. (A reachelt játékosokkal kapcsolatban is van ilyen vita, a late riserek miatt egyébként. Vannak akik szerint őket is ki kéne venni az elemzésekből.)Ezzel kapcsolatban pont mostanában olvastam az alábbit:2 dolog miatt irtam a misztifikaciot. Az egyik hogy felallitva van a merce es ahhoz merve lesz leosztalyozva a draft utan. Ennek 0 ertelme van. Hiaba vannak a jatekosok mint PROSPECTEK belove es a boardokra igy felkerulve a draft utan meg ugyanehhez a boardhoz van hasonlitva. En abszolut nem igy nezem. Nezem a tenyleges penz szerint. Nezem a jateka alapjan 4ev utan mint NFL jatekos. noÉrtelemszerűen egy draft utólagos, precíz értékeléséhez ki kell várni a végét, meg kell várni, hogy mi lett a kihúzott játékosokból. De. Vannak mutatók, amik _bizonyítottan_ korrelálnak a végeredménnyel, azaz bizonyos mutatók előre képesek jelezni, hogy az adott draft várhatóan milyen lesz. Egy ilyen mutató a reachek / stealek száma. Minél több a "steal" és minél kevesebb a "reach", annál nagyobb a statisztikai valószínűsége, hogy a draft sikeres lesz. Valószínűségekről beszélünk, ami megengedi, hogy reachelj a drafton - vagy mondhatjuk úgy is, hogy megengedi, hogy high risk, high reward pickjeid is legyenek -, de van egy egészséges arány, ami ezt még nem bünteti meg túlságosan. Ha a reach-ek (vagy higher risk) pickek aránya elér egy szintnél magasabbat, az már valószínűleg negatív eredményt fog hozni.
peterk2005 udvari bolond
...what info is available. If there's information that is known to teams but unknown to public, that is almost certainly a negative.
— Seth Walder (@SethWalder) May 1, 2023
Maybe I'm wrong but I think consensus view among analytics outsiders agrees with you on that point: no extra credit for selecting a faller.
Nem néztem ennél jobban utána, de gondoltam érdekelhet.
Wester


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
A masodik bekezdesedre a valaszom. En nem a GM-t ertekelem hanem a csapatepitest es eleg hatarozottan irtam. Sot kiemeltem hogy a reszeredmenyek nem szamitanak es nalam a legfontosabb a csapat iranyvonalanak a kijelolese es ennek kell megfelelni a keret osszeallitasanal. Es pont az a lenyeg hogy az ekszer egeszet ertekeljuk. Arra van egy bajnoksag. A drafthuszar GM-eknek is van, a kozossegi mediaban a csapatok draftertekeloi.
több mint 2 éve
Peterk.Az elso bekezdesedre a valaszom. Akarhogy irod korbe meg mindig ugyanazt mantrazod. A draftboard alapjan nezed ki steal vagy reach.
A Titans QB-ja a legjobb pelda. Az ertekelese biztos kiraly hisz rengeteget csuszott. De majd az elet bebizonyitja kinek lett igaza a draftertekelest meg mindenki kenheti a hajara mert ezen meg a Titans sem bukhat. Csak nyerhet
több mint 2 éve
Ezzel kapcsolatban pont mostanában olvastam az alábbit:2 dolog miatt irtam a misztifikaciot. Az egyik hogy felallitva van a merce es ahhoz merve lesz leosztalyozva a draft utan. Ennek 0 ertelme van. Hiaba vannak a jatekosok mint PROSPECTEK belove es a boardokra igy felkerulve a draft utan meg ugyanehhez a boardhoz van hasonlitva. En abszolut nem igy nezem. Nezem a tenyleges penz szerint. Nezem a jateka alapjan 4ev utan mint NFL jatekos. noÉrtelemszerűen egy draft utólagos, precíz értékeléséhez ki kell várni a végét, meg kell várni, hogy mi lett a kihúzott játékosokból. De. Vannak mutatók, amik _bizonyítottan_ korrelálnak a végeredménnyel, azaz bizonyos mutatók előre képesek jelezni, hogy az adott draft várhatóan milyen lesz. Egy ilyen mutató a reachek / stealek száma. Minél több a "steal" és minél kevesebb a "reach", annál nagyobb a statisztikai valószínűsége, hogy a draft sikeres lesz. Valószínűségekről beszélünk, ami megengedi, hogy reachelj a drafton - vagy mondhatjuk úgy is, hogy megengedi, hogy high risk, high reward pickjeid is legyenek -, de van egy egészséges arány, ami ezt még nem bünteti meg túlságosan. Ha a reach-ek (vagy higher risk) pickek aránya elér egy szintnél magasabbat, az már valószínűleg negatív eredményt fog hozni.
peterk2005 udvari bolond
...what info is available. If there's information that is known to teams but unknown to public, that is almost certainly a negative.
— Seth Walder (@SethWalder) May 1, 2023
Maybe I'm wrong but I think consensus view among analytics outsiders agrees with you on that point: no extra credit for selecting a faller.
Nem néztem ennél jobban utána, de gondoltam érdekelhet.
Szerkesztette: Wester
Lesz ez még így se!