New England Patriots

74 feliratkozó

több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 27 228 — Cowboys fan
sziasztok.
jó meccs volt, akár azon is múlhatott végül, hogy a face mask-ot nem fújták Brown-on (szar dobás volt, a receiver akkor sem éri el, ha megnyúlik a keze, mint Jordannek a Space Jam-ben, de a face mask ajándék first down, onnan meg még a TD is meglehet).
Nekem egy dolog ragadta meg a figyelmemet, amit már a saints meccsen is láttam, hogy ha menet közben kiesik az ellenfélnél egy fontos falember, akkor azt nem tudjuk kihasználni, mert máshol sem pro-ballerek ülnek a padon, ezeken a gyenge pontokon meg lehetne/kellene állítani driveokat.
ZERO_L
Tyron visszatért a végére, amikor a kihagyott FG előtt sikerült egy 21+8+8 yardot futni, akkor már pályán volt.

Ezzel most nem feltétlenül értek egyet. Egyrészt nem tudom, mi ez a 20 pont, amikor 32-t kaptunk, ami az átlagtól annyira nem tér el.
Wyatt
0:54-korra datálódik a tweet, akkor még javában tartott a meccs. elvileg még a 21:20-ra is állhat a kitétel, illetve a 21:26-ra is. de ha azt nézzük, mi overtime nélkül hoztuk eddig ezeket az adatokat, és most overtime-ig 23 pontot szerzett az offense. 34-hez képest az jó eredmény.
több mint 4 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
Kis Bill és Mayo mehet a szőnyeg szélére... Bakker HT coverban?? Mi a bánatért hoztuk vissza Collinst? Ja ezt a Fb srácot cutolni kell azonnal. Bmeg hogy nem bìr felvenni egy kicseszett blokkot sem az már több mint dühìtő. Tapasztalat és Tapasz szerzésnek jòk ezek a meccsek MJ nak de ha nem erősìtik meg jövőre az Ofalat, ill. a secondaryt akkor még sokáig fogjuk beszopni a szoros meccseket. Ja ha HT, DMC, nyugdìjba menne jövőre akkor még lenne pénzünk továbn erősödni

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 412 — Ajmo Vatreni
A végeredményt meg a meccset látva, így első ránézésre azt lehetne mondani, hogy szoros meccs volt, de többnyire ezt a Dallas tette magának szorossá. Végül, ha bár nyögvenyelősen is, de kijött a játékosállomány közötti jelenlegi szintkülönbség, ahogy múlt héten nekünk kijött a Texans ellen.

A Bolden futás az okés volt, ott mutatták a közvetítésben, hogy a védő ment át szépen az O-falon és kapta el Bolden lábát. Ha az nincs, ott pont befut, mert volt előtte akkora rés, hogy meglegyen az 1 yard.

Konzervatív hívások: Nagyon nem tudsz trükkös játékot behívni, hogyha még az alapjátékokkal sincsenek tisztában a támadók. A meccs vége felé volt olyan, hogy Jonesnak kellett szólni a játékosnak, hogy mozogjon már át, de az meg már későn volt.
Illetve ha az alapjátékokat nem tudjuk megcsinálni, akkor a trükkös játék miért menne... ettől függetlenül tény, hogy kritikus esetben talán érdemes lenne behívni egy trükkös játékot.

Viszont az is látszik, hogy a konzervatív hívásokkal is tudnánk haladni, ha az Ofal működne, a játékosok meg elkapnák az elkapható labdát.

Az elmondható, hogy a szezon eleji várakozásokkal ellentétben szinte semelyik egység sem szerepel úgy, ahogy azt vártuk. Az látszik, hogy a tavalyival egyetemben ez is egy nyögvenyelős szezon lesz és talán jövőre jutunk el oda, hogy bármiféle reális elvárásunk lehessen a csapattól.
Bár, jövőre a védelem is öregebb lesz egy évvel.

Az tény, hogy ebben a szezonban ízelítőt kapnak abból, hogy melyik szintre kellene eljutni...
Solymi
Irigylem az optimizmusodat.
több mint 4 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football

Azért ezt tegyük tisztába.

Attól mert kreatív playeket hívsz az nem jelent elsősorban trükkös játékot. Nem ugyan az a kettő.

Senki nem várja a Meyers passzt 4.-re, mert ezt nem lehet minden héten eljátszani, de azért a “középen futunk a falnak hátha meglesz az 1-2 yard”-nál azért ki lehet talán valami változatosabbat. Ha más nem ott van a QB sneek, de FB-nek is oda lehet adni, jet sweep akármi, rengeteg playnek kéne lenni, amivel magabizotsan meg tudunk szerezni 1-2-3 yardot.

Ezzel most nem feltétlenül értek egyet. Egyrészt nem tudom, mi ez a 20 pont, amikor 32-t kaptunk, ami az átlagtól annyira nem tér el.
Wyatt
A tweet az utolsó FG drive előtt jöhetet.

(Arról remélem nem kell beszélni, hogy a picksixet ne a védelem számlájára írjuk...)

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ezzel most nem feltétlenül értek egyet. Egyrészt nem tudom, mi ez a 20 pont, amikor 32-t kaptunk, ami az átlagtól annyira nem tér el.

A nagyobb baj, hogy hiába kezdett jól a támadósor, ami az idény során mutatott korábbi játék alapján hosszú távon nem tűnt tarthatónak, hiába volt két szerencsés védelmi stop, egyszerűen annyira nem tudott az elvileg megerősödött védelem mit kezdeni az ellenfél támadóival, hogy kivéreztették őket. Ebben azért a támadóink mellett a védők is bőven benne vannak, ezzel a védelemmel nálam nem elfogadható ez a hajlik, de nem törik mentalitás, mert abból az lesz, hogy a végén úgyis tudod, hogy mindegy, mennyi ideje van az ellenfélnek, úgyis megcsinálja legalább az FG-t, mert nem tudod megállítani, amihez persze nem segítség az sem, hogy a meccs nagyját a pályán töltik

Úgyhogy én nem voltam elégedett a védelemmel, finoman szólva sem. Persze, a támadókkal sem

több mint 4 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Jones egyértelműen fejlődik. Még mindig benne van egy-egy nagyon rossz vagy hülye játék, de remélhetőleg ez majd kikopik.
Viszont a coaching szerintem borzasztó. Nem csak a plyacalling, hanem a koncepciók is, a meccsnapi gameplan is. Szerintem a kis Belichick kevés. Azért egy ilyen front 7-ből nem egy puntot kellene összehozni. (Tudom volt a fumble meg az int, de ez akkor is max 3 stop, 70 perc alatt.)

És akkor egy ilyen D teljesítmény után többször is puntolunk 4 és rövidre. Szánalom. Vicc bazdmeg. Ez a meccs egyértelműen BB és Josh beszarisága miatt ment el és azért most már 6 meccset látva ez elég elkeserítő.
BB és McCarthy közül utóbbi az innovatívabb, a modernebb, bevállalósabb. Röhej.

Azért játszunk, hogy nyerjünk. Nem azért, hogy ne kapjunk ki.
zinedine5
Azért adjuk meg az ellenfélnek is ami jár. Ez egy kimondottan jo Dallas offense volt, ha valaki meccs előtt ezeket a számokat elénk rakja, akkor gondolkodás nélkül azonnal aláírjuk

A védelemre nem lehetett túl nagy panasz, igen voltak fájó hibák, de többségében inkább a jó megmozdulások voltak, a bend but not break megvolt. A fejlődésben meg még(?) nem tart ott az egység, hogy inkonzisztens támadókat kisegítsen, erős ellenfél ellen.

Víz felett tartották a csapatot, ennél többet nem kérhetünk tőlük.

Nekem egy dolog ragadta meg a figyelmemet, amit már a saints meccsen is láttam, hogy ha menet közben kiesik az ellenfélnél egy fontos falember, akkor azt nem tudjuk kihasználni, mert máshol sem pro-ballerek ülnek a padon, ezeken a gyenge pontokon meg lehetne/kellene állítani driveokat.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
kolok1972 New England Patriots 3 109 — Pats fan
Azért BB-nek a közismert ST féisével és az only ST játékosokkal a rosteren komoly arculcsapás lehet a sorozatban második meccsen beszívott blokkolt punt. Btw ez a 3. és rövidre behívott Bolden futás idén bejött már bármikor is?
Azért a secondaryt megint rendesen szétdobálták, 445 yard azért nem kevés…
Jah: sidenote a Texans elleni meccsünkhöz… Texans-Colts 3-31

Szerkesztette: kolok1972

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
több mint 4 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 8 978
A végeredményt meg a meccset látva, így első ránézésre azt lehetne mondani, hogy szoros meccs volt, de többnyire ezt a Dallas tette magának szorossá. Végül, ha bár nyögvenyelősen is, de kijött a játékosállomány közötti jelenlegi szintkülönbség, ahogy múlt héten nekünk kijött a Texans ellen.

A Bolden futás az okés volt, ott mutatták a közvetítésben, hogy a védő ment át szépen az O-falon és kapta el Bolden lábát. Ha az nincs, ott pont befut, mert volt előtte akkora rés, hogy meglegyen az 1 yard.

Konzervatív hívások: Nagyon nem tudsz trükkös játékot behívni, hogyha még az alapjátékokkal sincsenek tisztában a támadók. A meccs vége felé volt olyan, hogy Jonesnak kellett szólni a játékosnak, hogy mozogjon már át, de az meg már későn volt.
Illetve ha az alapjátékokat nem tudjuk megcsinálni, akkor a trükkös játék miért menne... ettől függetlenül tény, hogy kritikus esetben talán érdemes lenne behívni egy trükkös játékot.

Viszont az is látszik, hogy a konzervatív hívásokkal is tudnánk haladni, ha az Ofal működne, a játékosok meg elkapnák az elkapható labdát.

Az elmondható, hogy a szezon eleji várakozásokkal ellentétben szinte semelyik egység sem szerepel úgy, ahogy azt vártuk. Az látszik, hogy a tavalyival egyetemben ez is egy nyögvenyelős szezon lesz és talán jövőre jutunk el oda, hogy bármiféle reális elvárásunk lehessen a csapattól.
Bár, jövőre a védelem is öregebb lesz egy évvel.

Az tény, hogy ebben a szezonban ízelítőt kapnak abból, hogy melyik szintre kellene eljutni...
több mint 4 éve
FunHun New England Patriots 1 908
Mondhatni, hogy reménykeltő a fejlődés, és hogy a Cowboys jobb csapat, de:
- Miért nem lehet kivédekezni egy meccsdöntő 3&25-öt? 3 emberes passrushsal... röhejes elgondolás volt
- Miért nem lehet jammelni az elkapókat a LOS-on?
- Miért nem lehet nekimenni egy 4&inchesnek?
- Miért nem lehet 3&1-re középső futáson kívül bármi kreatívabbat hívni?

Amúgy tényleg le a kalappal a Fiúk előtt!
Ilyen vereségekből lehet(ne) építkezni. Remélem gyengébb csapatok ellen is tudunk majd hasonló teljesítményt nyújtani és akkor azokból jöhetnek megnyugtató győzelmek.
több mint 4 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 479 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Jones egyértelműen fejlődik. Még mindig benne van egy-egy nagyon rossz vagy hülye játék, de remélhetőleg ez majd kikopik.
Viszont a coaching szerintem borzasztó. Nem csak a plyacalling, hanem a koncepciók is, a meccsnapi gameplan is. Szerintem a kis Belichick kevés. Azért egy ilyen front 7-ből nem egy puntot kellene összehozni. (Tudom volt a fumble meg az int, de ez akkor is max 3 stop, 70 perc alatt.)

És akkor egy ilyen D teljesítmény után többször is puntolunk 4 és rövidre. Szánalom. Vicc bazdmeg. Ez a meccs egyértelműen BB és Josh beszarisága miatt ment el és azért most már 6 meccset látva ez elég elkeserítő.
BB és McCarthy közül utóbbi az innovatívabb, a modernebb, bevállalósabb. Röhej.

Azért játszunk, hogy nyerjünk. Nem azért, hogy ne kapjunk ki.
zinedine5
A Belichick fiú erőltetése a nepotizmus jegyében nekem is nagyon szúrja a szemem.
több mint 4 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 479 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Azért rágódtam így hajnalban - elfogadható vereségek ide vagy oda - hogy nem nyertünk otthon még meccset a szezon harmadáig. Megvertük a Jetset, amelyik még nálunk is gyengébb (1-4) és a Texanst (1-5), akik ellen a harmadik negyedig vesztésre álltunk. Mindenki mástól kikaptunk, még attól a Miamitól is, amelyik azóta meccset sem nyert.

Azért ez ligaalja teljesítmény, úgy, hogy "pénz nem számít" alapon taroltunk a FA piacon, van elvileg hat valid célpontja a QB-nek (ha futóval nem is számolunk), egy liga élvonalába tartozó RB corps, egy megerősített D front7, ahol korábbi kulcsjátékosok visszagazolása mellett mind a draft mind a FA jól sikerült és átlagnál jobb secondary. (Ha Gilmore lenne, átlag feletti lenne, de tegnap J.C. azért villantott mint CB1.) MIndehhez pedig sikerült egy QB-t draftolni, aki - legalábbis nekem - messze elvárások felett játszik, 76,7 %-ban sikeresen passzol, rookie rekordokat dönt meg, tegnap is 119-es ratinget ért el, (a legjobb eddig az összes rookie közül) a szerződése pedig nem vágja agyon a capet. Szóval ebben a csapatban összességében szerintem több van mint amit teljesít.

Nyilván az O-line gyengesége mindent meghatároz, én is osztom, hogy ez az O-teljesítmény kevés lesz. Nekem a tegnapi passrush (pontosabban annak hiánya, dacára a megsérülő Dallas falembernek) meg a sorra benyelt 15+ yardos játékok, az, hogy esélyünk sem volt kivédekezni három pont előnyről az utolsó másfél percet, a D tegnapi teljesítményét is leértékeli. A playcall minősége is nagyon változó vö. Jones hosszú TD passzát (bár ott a safety hibája is kellett ) vs. Bolden mínuszos futását középre a rövid yardos játéknál vagy a blokkolt punt előtti döntést a 4&inchesnél. Teljesen inkonzisztens a játékunk.

Szóba került itt, hogy milyen jó, hogy lemaradunk a PO-ról és nem vernek laposra. A PO-ba kerülés azért mégis egy magasabb helyet mutat a rangsorban és némi PO rutint is adna a csapat újoncainak, főleg Mac Jonesnak. Én nem bánnám, ha bejutnánk, mert önbizalmat is adna. Ez a csapat nyilvánvalóan nem SB contender, de a szezon előtt én is azt gondoltam, hogy egy WC-helyet elcsípünk. Most - látva a Jagset tegnap - talán a Jetset kivéve nem látok olyan csapatot a hátralévő meccseken, aki underdog lenne ellenünk, talán még az Atlantát.

Nyilván nem egy szezon alatt kell egy új csapatot építeni, pár jó draftpick is értékes lehet. De az állás - 2-4 - és a 0-4 otthon rosszabb, mint amit az előszezon alapján vártam. (Azzal, hogy mind a Bucs, mind a Dallas elleni meccset a "vereség" rovatba írtam a szezon előtt.)

Szerkesztette: Burkus
több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 412 — Ajmo Vatreni
Jones egyértelműen fejlődik. Még mindig benne van egy-egy nagyon rossz vagy hülye játék, de remélhetőleg ez majd kikopik.
Viszont a coaching szerintem borzasztó. Nem csak a plyacalling, hanem a koncepciók is, a meccsnapi gameplan is. Szerintem a kis Belichick kevés. Azért egy ilyen front 7-ből nem egy puntot kellene összehozni. (Tudom volt a fumble meg az int, de ez akkor is max 3 stop, 70 perc alatt.)

És akkor egy ilyen D teljesítmény után többször is puntolunk 4 és rövidre. Szánalom. Vicc bazdmeg. Ez a meccs egyértelműen BB és Josh beszarisága miatt ment el és azért most már 6 meccset látva ez elég elkeserítő.
BB és McCarthy közül utóbbi az innovatívabb, a modernebb, bevállalósabb. Röhej.

Azért játszunk, hogy nyerjünk. Nem azért, hogy ne kapjunk ki.
több mint 4 éve
manuszka86 New England Patriots 2 601 — Patriots fan
De igazából támadó oldalon kéne tökösebb hívásokat meghúzni, nélkülük, ezzel az átlag 20-24 pontos támadókkal közünk nem lesz a PO-hoz, sőt még lehet az 50% sem lesz meg.

Remélem az a play valamit elindít és egy lépcső fok lesz, nem pedig egy fecske ami nem csinál majd nyarat.
ZERO_L
Ezt én is így gondolom, Jones-ból kinézné az ember hogy elbírja a terhet és bátrabban lehetne passzoltatni, ne csak akkor amikor már ég a ház és muszáj. Rendben hogy szoktatják az NFL-hez meg minden, de konzervatív playekkel meg 20-25 pontokkal nem lehet olyan sok meccset nyerni mai fociban.

több mint 4 éve
ParadSEC New England Patriots Georgia Bulldogs 3 342 — Patriots fan
várom már a Jets meccset, tuti egy ilyen szoros meccs után szétbénázzuk magunkat

„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 4 éve
ThundersNFL AntiHarcosKlubAlapító New England Patriots 18 640 — !SuPeR6BoWL!Vrabel.......
Nyugi Vajat, a Tampa nyert, most a heten lehetsz csak siman tampas es kesz. Ezert mak, hogy ket csapatnak is "szurkolsz" 😊
Marko16
Ezért ezt kár volt ideböfögnöd...menjél és ránts rá mert kikaptunk....

Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 4 éve
Marko16 Los Angeles Rams 77
Nyugi Vajat, a Tampa nyert, most a heten lehetsz csak siman tampas es kesz. Ezert mak, hogy ket csapatnak is "szurkolsz" 😊
több mint 4 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Bosszantó és egyben bíztatók ezek a szoros vereségek, mert ezek kifjezetten jó csapatok voltak..De aggódom a sérültekért! Nehogy sokat fizessünk ezért..
kyobalu
És ha fizetünk? Nem kerülünk oda a 7. PO helyre és nem ver laposra majd a KC/BAL? Juj, arról tényleg kár lenne lemaradni. 🙃

Nem tudom ki hisz még a PO-ban, de ha össze is állna a D#, akkor is olyan hátrányban leszünk, ami max már csak matematikai esélyt eredményez.

Persze tudjuk a védekezés mindig/többnyire összeáll a szezon végére, de most nem csak az összeszokáson van a hangsúly hanem az egyéni teljesítményeken. Nem látom, hogy sémából hogyan tudna JC vagy JJ konzisztensen embert fogni. Judon fasza, de mellette nincs senki Uchenak vannak felvillanásai de azok nagyon kevesek, nincs senki aki még konzisztensen tudna nyomast gyakaroloni, ezt is sémából kéne valahogy generálni, de most nem látom a stuntokat a Van Noy / HT blitzeket, passrushokat.

Kicsit sok fejlődés ez, hogy csak úgy ráhúzzuk, a “majd összeáll” mantrát, meglátjuk, még képes vagyok elhinni, hogy BB-ék kitalálnak valamit.

De igazából támadó oldalon kéne tökösebb hívásokat meghúzni, nélkülük, ezzel az átlag 20-24 pontos támadókkal közünk nem lesz a PO-hoz, sőt még lehet az 50% sem lesz meg.

Remélem az a play valamit elindít és egy lépcső fok lesz, nem pedig egy fecske ami nem csinál majd nyarat.

Viszont ami nagyon felbaszott, az az hogy képtelenek voltunk időben felállni és elindítani a játékokat, ez olyan amatőr hiba ami nem is értem egy BB vezette csapatnál hogy fordulhat ennyiszer elő. Erre nem lehet mentség a rookie irányító, főleg nem a hatodik héten.

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
manuszka86 New England Patriots 2 601 — Patriots fan
pozitívan csalódtam a csapatban, meccset csináltunk belőle a végéig. 4 vereségünkből 3 szoros zakó volt ami dühítő, mert nyerhettünk volna ezeken. Offense továbbra is inkonzisztens, 2-3 negyedben nem tudom mi volt a nagy terv ezen az oldalon, szegény D fülén vette a levegőt. De baromi jó kis meccs volt a vereség ellenére is és Jonesban több van azért mint egy game manager...mondjuk abban a pick 6-ben ő is benne volt azért, mert elkapkodta az egész playt és kicsit hosszúra dobta, de utána az a TD passz wow 😊
Nem volt ez rossz produkció, csak ne legyen sok sérült...mert látszik a csapaton a fejlődés D és O oldalon is.

több mint 4 éve
NB2 New England Patriots 28 122 — nabege2@yahoo.com
Annak ellenére, hogy nagyot küzdöttek a srácok, rohadt dühös vagyok (ugyanúgy ahogy a Tampa meccs után is).
Bár szoros volt, de azért ez főleg köszönhető a Dallasnak és a védőinknek. Ha a támadóinkon múlik ez a meccs már a 3. negyedben eldőlt. És ő miattuk már nem maradt szufla a D-ben. Nyilván szép volt Mac TD-je, de már előtte 3 delayt megúszott előtte, a 4-et már nem és az ő hülyesége miatt kellett ott passzt behívni, mert magyarázott a támadónak mikor 3 mp volt vissza. Nem mondom, hogy 2&9-ről meglett volna a 1st down, de vagy elmegy a 3 ideje a Dallasnak, vagy egyenesen first down-t hozunk össze és akkor vége. Szóval azért ebben a zacsiban ő is benne volt. Van még meló ezzel a csapattal elég sok.
Jah az ST megint összehozott egy engedett blokkolt puntot és a kickoffoktól sem voltam elájulva.
A védelem kurva jó volt amíg bírták, az év védekezése nálam már megvan!

Szerkesztette: NB2
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Hozzáteszem, a szezon harmada után nincs hazai győzelmünk. Oroszlánbarlang...😥
Burkus
Na ez viszont nekem is eszembe jutott már a meccs előtt is, hogy bőven benne van. Így pedig oké, hogy fasza meccsek vannak, elég rossz az összkép

több mint 4 éve
Burkus New England Patriots Alabama Crimson Tide 6 479 — Küzdve küzdj és bízva bízzál...
Hozzáteszem, a szezon harmada után nincs hazai győzelmünk. Oroszlánbarlang...😥
több mint 4 éve
ZERO_L New England Patriots North Carolina Tar Heels 5 056 — situational football
Ez van ha fosó taktikát alkalmazol, szépen lassan megdöglesz...
Úgy néz ki mi komolyan azt hittük, hogy ez ellen az offense ellen majd simán 3&outtal leküldüj őket még FG range előtt, de én biztos a cseh2t néztem 😊

Na sebaj, majd legközelebb talán akkor is focizunk mikor még előnyben vagyunk 😂

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 4 éve
kyobalu New England Patriots 1 933 — papai.isti@gmail.com
Bosszantó és egyben bíztatók ezek a szoros vereségek, mert ezek kifjezetten jó csapatok voltak..De aggódom a sérültekért! Nehogy sokat fizessünk ezért..

Ward egy paraszt.. 😉
több mint 4 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Ez egy fasza meccs volt, kár, hogy az ilyeneket sorra bukjuk. Meg kár a 2. És 3. Negyedert, de ennyi azért volt a csapatok között.

Jones fasza lesz, a többi úgyis jön majd. Jövőre

több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 412 — Ajmo Vatreni
Beszari edzői stáb.