New Orleans Saints
44 feliratkozó
több mint 13 éve
Kicsit meglepődtem. A Primetime-ban meg voltam győződve, hogy Tebow mindent visz. Ehelyett maradt Brees az első. Nem sok, 5 év kellett a ligának, hogy észrevegye Breest, lol.Gyurma PappaErről egy picit Brees is tehet. A tavalyi alapszakaszt úgy kezdtük, hogy minden Brees-től volt hangos, Manninggel és Bradyvel (vagy előtt) emlegették, de nem volt képes ott folytatni, ahol az SB-n abbahagyta. Rodgers képes volt rá, látjuk (és szavazatokban mérhetjük) is a permanens hype eredményét.

több mint 13 éve
Kicsit meglepődtem. A Primetime-ban meg voltam győződve, hogy Tebow mindent visz. Ehelyett maradt Brees az első. Nem sok, 5 év kellett a ligának, hogy észrevegye Breest, lol.

több mint 13 éve
szerintem annyira nem vészes a cikk, persze vitathatatlanul optimista 😀5 pont hogy mi miért lehetünk esélyesekNem akarom flame-be borítani a 49ers topikot, megteszem a sajátunkkal 😀
http://49ers.pressdemocrat.com/2012/01/inside-the-49ers/five-reasons-the-niners-have-a-good-chance-to-beat-the-saints/petey
Kezdem azzal, hogy az egész cikk egy szép wishful thinking.
Konkrétan felröhögtem az első ponton. A cikk írója kb. egy Saints meccset nem látott, javaslom neki a Vikings ellenit.
A kolléga tuti nem nézte a Lions elleni meccset se . Graham 55 yardot csinált, Sproles 80-at hozott kombóban. Ja, hogy két WR került 100 yard fölé?
A futás sztorival még egyet is értek részben, de ahogy kifejtettem a 9ers topikban: nem lehet erre egyértelműen következtetni. Minden bizonnyal Ivory nem fog 112 yardot futni, mint a Carolina ellen...
Teljesen biztos vagyok benne, hogy nagyon kemény meccs lesz, sőt, abban is biztos vagyok, hogy nem fogunk 600+ yardot csinálni. Korábban már utaltam rá, sokkal kevésbé tartok a 49erstől, mint a Lionstól, mert úgy gondolom, hogy a O fel tudja venni bármelyik D-vel a versenyt, viszont fordítva nem így gondolom, D-nk eléggé ki volt szolgáltatva CJ-nek. A 49ers O nagyon komolyan nem ijeszt meg, és minden bizonnyal nem lesz a shootout a meccs.
És nem, nem állítom, hogy simán nyerünk, meg ledöngöljük a SF-ot, de úgy gondolom, hogy nyerni fogunk. Ez egy vélemény a sok közül, csak én meg is mondom, hogy miért gondolom így 😀Gyurma Pappa
A front7 kegyetlen jól működik náluk, a 3-4 ellen Brees hajlamos szenvedni, de bizakodásra adhat okot hogy valóban több jó passrusht is megfogtunk idén.
Talán az egyik legérdekesebb párharc lesz a Graham-Willis, ha van LB aki lépést tud tartani Jimmyvel, az PW.
Hogy egydimenziósak leszünk-e támadásban.... Meglátjuk hogy miként védik le a passzt. Az szvsz egyértelmű, hogy ilyen hatékony passzjáték hiányában nem átlagolna néhány futónk 5 yardot. Ha egy-két nagyobb playt benyel a védelmük (40+ yardos passzplayekben az 5 legrosszabb között vannak) és agresszívan támadjuk a secet, akkor megnézem majd hogy miként tartják meg a futást.
A labdára viszont nagyon kell vigyázni, 20 feletti interceptiont szedtek le idén, és mivel képesek hosszan birtokolni a labdát, minden eladott labdával hatványozottan szopatnánk magunkat.
A Lionstól én is jobban féltem, nem csak a rossz matchup miatt, hanem a Seattle miatt is 😊 Így a one and done bélyege már nem fenyeget, azt meghagytuk Ryannek.
A kulcs az lesz szerintem, hogy mennyire tudjuk megfogni a futást, és hogy ki ad el kevesebb labdát.
Olyasmi meccsre számítok, mint amilyen az előszezoni meccsünk eleje volt a kezdőkkel, gyötrelmes, minden pontnak örülős, orrvérzős szenvedés. Brees-nek alig volt ideje megválni a labdától, szerencsére az akkori OL-teljesítmény leggyengébb főszereplője már nincs a keretben (Stinch)

több mint 13 éve
Hát igen, párszor megcsinálta amit más nem szokott. Szerencsére rajta kívül nagyon nem talált meg rendszeresen Stafford.Viszont a védelem nagyon nem tudott mit kezdeni Johnsonnal. Matthew99Ata írta eredménykövetőben, hogy levédethetné a "két emberen simán elkapást" 😀Gyurma Pappa

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 13 éve
Viszont a védelem nagyon nem tudott mit kezdeni Johnsonnal. Matthew99Ata írta eredménykövetőben, hogy levédethetné a "két emberen simán elkapást" 😀

több mint 13 éve
Tegnap felvételről néztem meg a meccset. Az első félidőben izgultam, de aztán jött a támadósor és nem hagyott kétséget. Viszont a védelem nagyon nem tudott mit kezdeni Johnsonnal. De ha továbbra is ezt csinálja Brees és a futók akkor nagy dolgok jöhetnek ki. Én nagyon várom.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 13 éve
.... és meg is lehet! 😉 (újabb néhány Giants szurkoló a hétre a saint fanok közül)Tudják, hogy nyerniük kell a hétvégén. 😊hajduCB Jabari Greer had 2 interceptions in the fourth quarter to tie a franchise record for interceptions in a postseason game, matching the mark of Sammy Knight (2000 vs. St. Louis).Thomas mellett ő volt a meccs másik embere, egyértelmű
Greer also had 4 passes defensed and shared the team lead with 7 tackles.Kiss
Egyébként olyan vicces olvasni az eredménykövetőt már évek óta, amikor az ellenfelek/semleges csapatok szurkolói Thomasról (és tavaly óta Ivoryról) leolvadó szerelésekkor szidják a védőket a misstackelök miatt, és csak mi tudjuk, hogy talán ebben valami szerepe a támadónak is lehet 😊
Ez az én titkos projektem 😊hajduEzt az információt azért a NY-kal is osszuk meg 😉atapapa

2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 13 éve
Tudják, hogy nyerniük kell a hétvégén. 😊CB Jabari Greer had 2 interceptions in the fourth quarter to tie a franchise record for interceptions in a postseason game, matching the mark of Sammy Knight (2000 vs. St. Louis).Thomas mellett ő volt a meccs másik embere, egyértelmű
Greer also had 4 passes defensed and shared the team lead with 7 tackles.Kiss
Egyébként olyan vicces olvasni az eredménykövetőt már évek óta, amikor az ellenfelek/semleges csapatok szurkolói Thomasról (és tavaly óta Ivoryról) leolvadó szerelésekkor szidják a védőket a misstackelök miatt, és csak mi tudjuk, hogy talán ebben valami szerepe a támadónak is lehet 😊
Ezt az információt azért a NY-kal is osszuk meg 😉atapapajah 😀Ez az én titkos projektem 😊hajdu
A NY már az előző meccsükön is jobb volt, de akkor.... hm nem jött ki nekik a lépés
Nem passzbarát időben nyerhet a NY, ezért is drukkoltam ma nekik.atapapa
több mint 13 éve
5 pont hogy mi miért lehetünk esélyesekNem akarom flame-be borítani a 49ers topikot, megteszem a sajátunkkal 😀
http://49ers.pressdemocrat.com/2012/01/inside-the-49ers/five-reasons-the-niners-have-a-good-chance-to-beat-the-saints/petey
Kezdem azzal, hogy az egész cikk egy szép wishful thinking.
Konkrétan felröhögtem az első ponton. A cikk írója kb. egy Saints meccset nem látott, javaslom neki a Vikings ellenit.
A kolléga tuti nem nézte a Lions elleni meccset se . Graham 55 yardot csinált, Sproles 80-at hozott kombóban. Ja, hogy két WR került 100 yard fölé?
A futás sztorival még egyet is értek részben, de ahogy kifejtettem a 9ers topikban: nem lehet erre egyértelműen következtetni. Minden bizonnyal Ivory nem fog 112 yardot futni, mint a Carolina ellen...
Teljesen biztos vagyok benne, hogy nagyon kemény meccs lesz, sőt, abban is biztos vagyok, hogy nem fogunk 600+ yardot csinálni. Korábban már utaltam rá, sokkal kevésbé tartok a 49erstől, mint a Lionstól, mert úgy gondolom, hogy a O fel tudja venni bármelyik D-vel a versenyt, viszont fordítva nem így gondolom, D-nk eléggé ki volt szolgáltatva CJ-nek. A 49ers O nagyon komolyan nem ijeszt meg, és minden bizonnyal nem lesz a shootout a meccs.
És nem, nem állítom, hogy simán nyerünk, meg ledöngöljük a SF-ot, de úgy gondolom, hogy nyerni fogunk. Ez egy vélemény a sok közül, csak én meg is mondom, hogy miért gondolom így 😀

több mint 13 éve
a Bourbon Street a győzelem után
Pierre tegnap a 121 yardjából 115-t kontakt után szerzett (Gyurma kedvéért :mad😊
Ha már annyit áradoztam arról, hogy mennyire nehéz idegenben egy dómcsapatnak, akkor azért jelzem, hogy Vegas szerint mi vagyunk az esélyesek. Ugyan nem sokkal, de ez mégis nagy szó, mert
Saints only SECOND road favorite in Divisional Round of playoffs since 1982 (other: Cowboys -3.5 at Carolina in 1996)
Szép nap lesz a mai, így érzem magamat...

... de megérte 😊

több mint 13 éve
csahogy nagyobb legyen a buli, ide is bereklámozom a szombati meccsünket 😀leszerveztem egy közös szurkolói nyilvános kivetítős meccsnézést a budapesti Sugár Bowling & Pub-ba!!!
beszéltem Dénessel, a Pub vezetőjével és azt ígérte, hogy 22:00-tól, a Real meccs után átkapcsol nekünk a Sport1re! 😀
több mint 13 éve
CB Jabari Greer had 2 interceptions in the fourth quarter to tie a franchise record for interceptions in a postseason game, matching the mark of Sammy Knight (2000 vs. St. Louis).Thomas mellett ő volt a meccs másik embere, egyértelmű
Greer also had 4 passes defensed and shared the team lead with 7 tackles.Kiss
Egyébként olyan vicces olvasni az eredménykövetőt már évek óta, amikor az ellenfelek/semleges csapatok szurkolói Thomasról (és tavaly óta Ivoryról) leolvadó szerelésekkor szidják a védőket a misstackelök miatt, és csak mi tudjuk, hogy talán ebben valami szerepe a támadónak is lehet 😊
Ezt az információt azért a NY-kal is osszuk meg 😉Ez az én titkos projektem 😊hajduA Lambeau-ra gondoltam.jah 😀
hayden
A NY már az előző meccsükön is jobb volt, de akkor.... hm nem jött ki nekik a lépés
Nem passzbarát időben nyerhet a NY, ezért is drukkoltam ma nekik.atapapa

több mint 13 éve
CB Jabari Greer had 2 interceptions in the fourth quarter to tie a franchise record for interceptions in a postseason game, matching the mark of Sammy Knight (2000 vs. St. Louis).Greer also had 4 passes defensed and shared the team lead with 7 tackles.

Samaras játszott?
Még szép, ollózott is egy gyönyörű fejesgólt, csak nem adták meg intentional grounding miatt :/
több mint 13 éve
Ez az én titkos projektem 😊A Lambeau-ra gondoltam.jah 😀
hayden
A NY már az előző meccsükön is jobb volt, de akkor.... hm nem jött ki nekik a lépés
Nem passzbarát időben nyerhet a NY, ezért is drukkoltam ma nekik.atapapa
több mint 13 éve
A Lambeau-ra gondoltam.jah 😀
hayden
A NY már az előző meccsükön is jobb volt, de akkor.... hm nem jött ki nekik a lépés
Nem passzbarát időben nyerhet a NY, ezért is drukkoltam ma nekik.

több mint 13 éve
Giants megcsaphatja a GB-t?haydenIgen. A regular season találkozásuk alatt is, igen nagy mák kellett a GB-nek a győzelemhez.

több mint 13 éve
A Lambeau-ra gondoltam.Kalifornia nem hideg, kb. ugyanolyan az időjárás a két városban most. Elég lesz szabadtéren edzeni. A szél gond lesz, ha lesz, tavaly az ottani szeptemberi MNF-en is voltak emiatt problémáink.Nos, van egy jó hírem és egy rossz híremJó lenne ha hűtőkonténerben, szélgépek között edzenének...hayden
A jó, hogy idén ugyan csak 5-3 az idegenbeli mérlegünk, de összességében 18-6 a mérlegünk a Superdome-on kívül az elmúlt 3 évben az NFL-ben, ami ha jól tudom a legjobb idegenbeli mérleg ebben az időszakban az egész NFL-ben
A rossz hír hogy a rájátszás más műfaj
2000-től számolva a PO-ban 28 alkalommal játszott dome (vagy zárható tetővel rendelkező) csapat idegenben, és ebből 22-t bukott a dome-csapat, pedig ebből a 22-ből 10-t másik dome-ban vagy "zárható" stadionban rendeztek.
Az talán nem is újdonság senkinek, hogy a Saints soha nem nyert PO-meccset idegenben
Most volt sajtótájékoztató, Moore Q szombatra, kedd-szerda-csütörtök edzés, a csütörtöki edzés után megyünk SF-ba, és ott még pénteken nyomunk egy tréningetatapapa
Közben a one and done atlanta miatt át is írhatjuk a dóm-csapatok mérlegét 6-23-raatapapa
Jó volt a meccs? Giants megcsaphatja a GB-t?
több mint 13 éve
Kalifornia nem hideg, kb. ugyanolyan az időjárás a két városban most. Elég lesz szabadtéren edzeni. A szél gond lesz, ha lesz, tavaly az ottani szeptemberi MNF-en is voltak emiatt problémáink.Nos, van egy jó hírem és egy rossz híremJó lenne ha hűtőkonténerben, szélgépek között edzenének...hayden
A jó, hogy idén ugyan csak 5-3 az idegenbeli mérlegünk, de összességében 18-6 a mérlegünk a Superdome-on kívül az elmúlt 3 évben az NFL-ben, ami ha jól tudom a legjobb idegenbeli mérleg ebben az időszakban az egész NFL-ben
A rossz hír hogy a rájátszás más műfaj
2000-től számolva a PO-ban 28 alkalommal játszott dome (vagy zárható tetővel rendelkező) csapat idegenben, és ebből 22-t bukott a dome-csapat, pedig ebből a 22-ből 10-t másik dome-ban vagy "zárható" stadionban rendeztek.
Az talán nem is újdonság senkinek, hogy a Saints soha nem nyert PO-meccset idegenben
Most volt sajtótájékoztató, Moore Q szombatra, kedd-szerda-csütörtök edzés, a csütörtöki edzés után megyünk SF-ba, és ott még pénteken nyomunk egy tréningetatapapa
Közben a one and done atlanta miatt át is írhatjuk a dóm-csapatok mérlegét 6-23-ra

több mint 13 éve
Nos, van egy jó hírem és egy rossz híremJó lenne ha hűtőkonténerben, szélgépek között edzenének...
A jó, hogy idén ugyan csak 5-3 az idegenbeli mérlegünk, de összességében 18-6 a mérlegünk a Superdome-on kívül az elmúlt 3 évben az NFL-ben, ami ha jól tudom a legjobb idegenbeli mérleg ebben az időszakban az egész NFL-ben
A rossz hír hogy a rájátszás más műfaj
2000-től számolva a PO-ban 28 alkalommal játszott dome (vagy zárható tetővel rendelkező) csapat idegenben, és ebből 22-t bukott a dome-csapat, pedig ebből a 22-ből 10-t másik dome-ban vagy "zárható" stadionban rendeztek.
Az talán nem is újdonság senkinek, hogy a Saints soha nem nyert PO-meccset idegenben
Most volt sajtótájékoztató, Moore Q szombatra, kedd-szerda-csütörtök edzés, a csütörtöki edzés után megyünk SF-ba, és ott még pénteken nyomunk egy tréningetatapapa
több mint 13 éve
Nos, van egy jó hírem és egy rossz hírem A jó, hogy idén ugyan csak 5-3 az idegenbeli mérlegünk, de összességében 18-6 a mérlegünk a Superdome-on kívül az elmúlt 3 évben az NFL-ben, ami ha jól tudom a legjobb idegenbeli mérleg ebben az időszakban az egész NFL-ben
A rossz hír hogy a rájátszás más műfaj
2000-től számolva a PO-ban 28 alkalommal játszott dome (vagy zárható tetővel rendelkező) csapat idegenben, és ebből 22-t bukott a dome-csapat, pedig ebből a 22-ből 10-t másik dome-ban vagy "zárható" stadionban rendeztek.
Az talán nem is újdonság senkinek, hogy a Saints soha nem nyert PO-meccset idegenben
Most volt sajtótájékoztató, Moore Q szombatra, kedd-szerda-csütörtök edzés, a csütörtöki edzés után megyünk SF-ba, és ott még pénteken nyomunk egy tréninget

több mint 13 éve
Persze, csak miután huszadjára sem vagy hajlandó elfogadni a másik érveit és olyanokat írogatsz, hogy "Végre! Mostmár csak az kell,hogy nekünk fújtak a bírók és jajjszegény Saints." Én nem azt mondtam, hogy ne gyere ide, de ha nem tudsz irónia és sértődöttség nélkül válaszolni, teljesen feleslegesen kezdesz bele egy vitába.Megbeszéltünk atával valamit,nem volt benne semmi rossz hangnem.Végre! Mostmár csak az kell,hogy nekünk fújtak a bírók és jajjszegény Saints.BazzaniVan egy ötletem. Miért nem siránkozol a Lions topikban? Idejössz és úgy picsogsz mint a menstruáló barátnőm. Nem vonta senki kétségbe a fumble-t és azt se, hogy sok rossz ítélet született, azonban nevetségesnek tartom, hogy ezeken pörögsz ahelyett, hogy azon gondolkoznál, hogy a két TO-ból miért sikerült 0 pontot szereznie a Lions O-nak a liga 24. védelmünk ellen. Gondolom ezt is a bírók csalták el...hayden
Erre idejössz és beszólsz ilyen stílusban.
1.Rendben, nem jövök ide többet.
2. Volt aki kétségbe vonta a fumblet.Bazzani
több mint 13 éve
Megbeszéltünk atával valamit,nem volt benne semmi rossz hangnem.Van egy ötletem. Miért nem siránkozol a Lions topikban? Idejössz és úgy picsogsz mint a menstruáló barátnőm. Nem vonta senki kétségbe a fumble-t és azt se, hogy sok rossz ítélet született, azonban nevetségesnek tartom, hogy ezeken pörögsz ahelyett, hogy azon gondolkoznál, hogy a két TO-ból miért sikerült 0 pontot szereznie a Lions O-nak a liga 24. védelmünk ellen. Gondolom ezt is a bírók csalták el...haydenhttp://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?pid=446001#p446001WyattVégre! Mostmár csak az kell,hogy nekünk fújtak a bírók és jajjszegény Saints.Bazzani
Erre idejössz és beszólsz ilyen stílusban.
1.Rendben, nem jövök ide többet.
2. Volt aki kétségbe vonta a fumblet.

több mint 13 éve
Van egy ötletem. Miért nem siránkozol a Lions topikban? Idejössz és úgy picsogsz mint a menstruáló barátnőm. Nem vonta senki kétségbe a fumble-t és azt se, hogy sok rossz ítélet született, azonban nevetségesnek tartom, hogy ezeken pörögsz ahelyett, hogy azon gondolkoznál, hogy a két TO-ból miért sikerült 0 pontot szereznie a Lions O-nak a liga 24. védelmünk ellen. Gondolom ezt is a bírók csalták el...Végre! Mostmár csak az kell,hogy nekünk fújtak a bírók és jajjszegény Saints.BazzaniLassan csak eljutunk oda,hogy fumble sem volt.Bazzanihttp://bowl.hu/modules/forum/viewtopic.php?pid=446001#p446001Wyatt
több mint 13 éve
most ezen elfilozofálhatunk, talán 10-t, talán 50-t, talán 2-t vagy talán Meach eljátssza azt a playt, amit hajdu most linkelt: labdavesztés után a védő kezéből kiszedte a labdát és TD-re vitte 😊Szerintem senki se vonta kétségbe a fumble-t (vagyis de, ám vele PM-ben lebeszéltem a dolgot 😛)De 10yardot akkor is haladunk kb. nem?Bazzani
A garantált 21-7-t viszont kétségbe vonom, a mellékelt kép alapján szvsz jogosan. Sípszó nélkül Meach meg a két falember és Graham nem így nézelődött volna, hanem ők is a labdára (vagy inkább már a labdás emberre) rontanak.atapapa
De a 21-7-t felejtsük már el

több mint 13 éve
Szerintem senki se vonta kétségbe a fumble-t (vagyis de, ám vele PM-ben lebeszéltem a dolgot 😛)De 10yardot akkor is haladunk kb. nem?