New York Jets

33 feliratkozó

több mint 1 éve
dancogo Minnesota Vikings NC State Wolfpack 1 949 — Big Penix Energy
White-al egyébként megint megvoltam elégedve, hatalmasat küzdött a csávó, jó pár big time throw megint ott volt, saját hibájából INT közeli playre nem is emlékszem és azért ez egy top D ellen volt(tudom stat alapján nem ott vannak, de most először a legegészségesebbek, főleg coverage-ben). Ja és úgy passzolt ezen D ellen majd 300 yardot, hogy 3-4 driveban ott se volt, kizárt dolog ezek után, hogy ZW kezdjen akármikor is a továbbiakban. Szóval én kezdek meggyőzve lenni a jövőt illetően vele kapcsolatban. Viszont van jó pár játékos akitől én simán megválnék jövőre. Berriost amennyire támogattam tavaly, legalább annyira nem akarom jövőre itt látni, kurvára nem ér ennyit. Lawson dettó ugyanez, nem mondom, voltak jobb meccsei, de ez nem 15 millás teljesítmény plusz ha ő vagy Huff között kéne választanom, hát én inkább megfizetném Huffot és megkapná a full starter szerepet. Whitehead-nél is ennyi pénzért lehet találni jobb SS-t, Joyner harmat gyenge játékát nagyon jól elrejti a séma, illetve a többi tehetséges játékos, szóval ő mindenképp cut nálam. Egyelőre nagyjából ennyi jut eszembe, szívem szerint Tomlinsont is kivágnám a picsába, de az esélytelen. Ja meg hát of course Mann, de azt nem kell magyarázni.
Apex
Lawson végtelenül alulértékelt jelenleg:

Huff meg szerintem nem alkalmas full-time pozícióra, mert ő egyrész csak a pass rush-ban használható és ráadásul ott is egy ilyen jó burst-el rendelkező speed rush guy, amivel pont úgy tud hatékony lenni, hogy keveset játszik és ezért folyamatosan 100%-on tudja nyomni az összes snapjében. Mondjuk szituációs pass-rusherként liga legjobbja
Wester
Hmm ez a cikk mondjuk valóban érdekes. Lehet csak szemre nem érződik, hogy akkora impactje lenne, Huff-ot mondjuk én ettől függetlenül megnézném nagyobb snapszámmal.
Apex
Huffnak sok izmot kell még szerintem magára szednie, hogy teljeserteku 4-3 DE legyen. Ami nem is baj, mert ebben a pass-happy ligában kellenek az "egydimenzios" speed rusherek is. Azért tettem idézőjelbe, mert szerintem 1-2szer bull rush-sal is nyert már repet idén, úgyhogy lehet még ott potenciál.

több mint 1 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 8 073 — Jó ötletnek tűnt!
Amúgy tipikus Jets szerencse, hogy tavaly csoportutolsóként idén az egyik legnehezebb a sorsolásunk. Ráadásul a hátralévő könnyebb meccseink a szárnyaló Lions és egy formában lévő Trevor Lawrence vezette Jags ellen lesz.

Lesz ez még így se!
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
If healthy, White will be QB next week. “For sure,” Saleh says.
Jelenleg amúgy úgy látom, hogy nagyon sok kérdés nincs QB fronton: White teszi a dolgát h megtartsa a kezdő poziját, beképzelt 1/2 resetje meg tippre pont annyira halad, mint a fejlődése.
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 939
White-al egyébként megint megvoltam elégedve, hatalmasat küzdött a csávó, jó pár big time throw megint ott volt, saját hibájából INT közeli playre nem is emlékszem és azért ez egy top D ellen volt(tudom stat alapján nem ott vannak, de most először a legegészségesebbek, főleg coverage-ben). Ja és úgy passzolt ezen D ellen majd 300 yardot, hogy 3-4 driveban ott se volt, kizárt dolog ezek után, hogy ZW kezdjen akármikor is a továbbiakban. Szóval én kezdek meggyőzve lenni a jövőt illetően vele kapcsolatban. Viszont van jó pár játékos akitől én simán megválnék jövőre. Berriost amennyire támogattam tavaly, legalább annyira nem akarom jövőre itt látni, kurvára nem ér ennyit. Lawson dettó ugyanez, nem mondom, voltak jobb meccsei, de ez nem 15 millás teljesítmény plusz ha ő vagy Huff között kéne választanom, hát én inkább megfizetném Huffot és megkapná a full starter szerepet. Whitehead-nél is ennyi pénzért lehet találni jobb SS-t, Joyner harmat gyenge játékát nagyon jól elrejti a séma, illetve a többi tehetséges játékos, szóval ő mindenképp cut nálam. Egyelőre nagyjából ennyi jut eszembe, szívem szerint Tomlinsont is kivágnám a picsába, de az esélytelen. Ja meg hát of course Mann, de azt nem kell magyarázni.
Apex
Lawson végtelenül alulértékelt jelenleg:

Huff meg szerintem nem alkalmas full-time pozícióra, mert ő egyrész csak a pass rush-ban használható és ráadásul ott is egy ilyen jó burst-el rendelkező speed rush guy, amivel pont úgy tud hatékony lenni, hogy keveset játszik és ezért folyamatosan 100%-on tudja nyomni az összes snapjében. Mondjuk szituációs pass-rusherként liga legjobbja
Wester
Hmm ez a cikk mondjuk valóban érdekes. Lehet csak szemre nem érződik, hogy akkora impactje lenne, Huff-ot mondjuk én ettől függetlenül megnézném nagyobb snapszámmal.

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath

Davis, Berrios, Lawson trióval 30 misit fel lehet szabadítani. JFM-et is csak az mentené meg h belül lehet használni. Whitehead maradjon, nem kell ennyi lyukat csinálni.
Így is ezernyi lyuk lenne, lóvé meg semmi:
Fentiek után: C, 2 WR, FS és DL rotációból Shepherd, Thomas és Rankins lejárós. Ja meg Quincy és Kwon is.
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 939
Ja ezt még itt hagyom:

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 939
White-al egyébként megint megvoltam elégedve, hatalmasat küzdött a csávó, jó pár big time throw megint ott volt, saját hibájából INT közeli playre nem is emlékszem és azért ez egy top D ellen volt(tudom stat alapján nem ott vannak, de most először a legegészségesebbek, főleg coverage-ben). Ja és úgy passzolt ezen D ellen majd 300 yardot, hogy 3-4 driveban ott se volt, kizárt dolog ezek után, hogy ZW kezdjen akármikor is a továbbiakban. Szóval én kezdek meggyőzve lenni a jövőt illetően vele kapcsolatban. Viszont van jó pár játékos akitől én simán megválnék jövőre. Berriost amennyire támogattam tavaly, legalább annyira nem akarom jövőre itt látni, kurvára nem ér ennyit. Lawson dettó ugyanez, nem mondom, voltak jobb meccsei, de ez nem 15 millás teljesítmény plusz ha ő vagy Huff között kéne választanom, hát én inkább megfizetném Huffot és megkapná a full starter szerepet. Whitehead-nél is ennyi pénzért lehet találni jobb SS-t, Joyner harmat gyenge játékát nagyon jól elrejti a séma, illetve a többi tehetséges játékos, szóval ő mindenképp cut nálam. Egyelőre nagyjából ennyi jut eszembe, szívem szerint Tomlinsont is kivágnám a picsába, de az esélytelen. Ja meg hát of course Mann, de azt nem kell magyarázni.

Szerkesztette: Apex

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 939
Ez a vereség kalkulálható volt - a rájátszás nem ezen múlhat. Viszont a sérüléshullám már nagyon sok 😕 tudunk valamit róluk?
Pityu Gyor
Úgy néz ki senki nem súlyos, kelleni is fognak, mert nem kutyaütő ez a Lions. Mondjuk azért azt reméltem a Phins megveri a Chargers-t, mert így tényleg egyre inkább az érződik, hogy az uccsó Miami meccs fog dönteni(bár odáig azért elkéne egyáltalán jutni). A lényeg, hacsak valami csodafolytán nem megy a Pats veretlenül az utolsó 5 meccsen, azzal, hogy a Phins 1 meccses távolságra maradt még mindig a saját kezünkben a sorsunk.

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Pityu Gyor New York Jets 932
Ez a vereség kalkulálható volt - a rájátszás nem ezen múlhat. Viszont a sérüléshullám már nagyon sok 😕 tudunk valamit róluk?

Green is green
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
QW day-to-day, nem sulyos a serulese Saleh szerint.
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 939
Kár ezért a meccsért, megfoghatónak érződött a Bills. Viszont így a következő meccsek elképesztően kritikusak lesznek.

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
Robinson ismét inaktív.
több mint 1 éve
Pityu Gyor New York Jets 932
Ezt a bilszt kétszer megverni egy idényben nagy meglepetés lenne (igaz azt se hittem volna hogy a petsztől kétszer kikapunk) - lehet nyugodtan játszani!!!

Green is green
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 939
3&goal szitut nézem vissza éppen. Utólagosan sajnos White is hibázott, mert amikor elkezdi bedobni a lasztit a sarokba, előtte GW megbotlott és vissza sem nyerte még az egyensúlyát mire a labda már úton volt, sztem látnia kellett.
Beki
Amugy nem mond hulyeseget Lafleur, meg jogos az ervelese a qb sneakkel kapcsolatban. Meg a fade routeot is abbol a szempontbol ertem, hogy GW taknyosra szopatta a Vikes DBket egesz meccsen, szoval 1v1 why not alapon. Csak szerintem kar volt White kezebol kivenni a dontes jogat korai rz-s downoknal screen meg gadget playekkel.

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
3&goal szitut nézem vissza éppen. Utólagosan sajnos White is hibázott, mert amikor elkezdi bedobni a lasztit a sarokba, előtte GW megbotlott és vissza sem nyerte még az egyensúlyát mire a labda már úton volt, sztem látnia kellett.
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 939
Hehe, azért eskü örülnék neki, ha valami csoda történne és White tényleg a QB-nk lehetne. Szimpatikus srácnak tűnik.

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 8 073 — Jó ötletnek tűnt!

Lesz ez még így se!
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 939

Beki
Ugy nez ki White-al nagyon erzik egymast, egy eros szezonzarassal akkor OROTY is lehet.

If you aren't going all the way, why go at all? -Joe Namath
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
több mint 1 éve
Törölt felhasználó
OT Max Mitchell has been placed on the non-football injury list and is out for the season, Saleh announces.
WTF?
Beki
Nehogy már legyen depth.
Apex
LDT már aktív rosteren is van.

ThySoul Buffalo Bills 1 449
Ahhoz képest hogy év elején 1/1re tippeltelek titeket (fő a bizalom) a hátralevő 5 meccsből ellenetek parázok a legjobban 😀
több mint 1 éve
Apex New York Jets 2 939
Egyébként BAM mekkora király már eddig? 😀
Apex
Főleg ha így folytatja, jövőre mi a picsafüstöt kezdesz a 4 futóval? xD
Beki
Nice to have problem, amúgy megtartjuk a Hall, Carter, Bam triót és kész
Wester
Robinson RFA jövőre, csak megtartanám őt is. 😀
Beki
eltradeljük szerintem majd
Wester
*Kyle Shanahan has entered the chat*