Philadelphia Eagles
63 feliratkozó
több mint 13 éve
Én meg álmodozomMathis Landri marad.
Jön Lofton és Haw Djax marad 5évre 40ért.Asante trade,Luke draft majd további opciók:Michael Brockers , Kelechi Osemele
Többi nem is érdekelne 😊
több mint 13 éve
Én alapvetően "pesszimista" vagyok a FO-t illetően.skizofitaÉn meg alapvetően optimista. 😊
Nálam valahogy így nézne ki a folytatás a draft végéig:
Samuel trade vagy megegyezni vele is mint Jenkinssel. Sajnos utóbbiban nem nagyon hiszek, így trade. Második vagy harmadik körért mehet. DRC-re kíváncsi lennék persze rettegnék az elején . 😊
Kiszámítható vagy sem én LB-t első körben húznék. Most vagy soha! Ha sikerül belenyúlni a tutiba akkor évekre megalapozhatjuk a védelem tengelyét. A tavalyi kisiklás sem megy kárba mert a lassabban beérő játékosoknak meg jót tett a mély víz. Emellett még érkezhet a drafton LB max. 1 és/vagy érkezhet FA-n keresztül is vki, de csak a rutin miatt. Nagy névre nem számítok. (az FA-s LB próbálkozások nekünk nem nagyon jöttek be eddig) 7 LB van most rosteren 3 simán cutolható/tradelhető.
A kérdéses 3 DT-vel meg kéne egyezni. Sztem most ezt olcsón meglehetne úszni. Esetleg egyet el lehet engedni és draftról pótolni, de hülyét kapok ha Laws megy és 2 év múlva azt látom, hogy daraboló mészáros lett. 😀
DE-t én a draft első 2 körében hoznék valamikor. A Cole, Babin, Graham hármas mellé kellene egy egyből bevethető vadállat. (Hunt is beválhat, de engem annyira nem nyűgözött még le) Abiamiri kuka, Parker öreg megy nyugdíjba, Tapp drága ennyiért. Reidnek amúgy is fétise a D line Washburn rendszerébe meg a cserék is legyenek top játékosok! Graham mellé, Cole mögé jöhet a fiatalítás!
Mathissal meg kell egyezni valami baráti összegben. 😊 A fal most a legjobb. Justice és Dunlap kuka helyükre drafton jöhet pár fiatal, de ezek későbbi körös húzások lesznek.
QB kérdést hasonlóan láttam ahogy azt Reidék rendezik. Nem pazaroltam vna idén picket a drafton erre.
DeSean Jackson helyzete nálam nem kérdés. Legoptimálisabb egy hosszabb távú szerződés lenne inkább a bónuszokra építve, de ha ez nem megy akkor mindenképp tagelném még akkor is ha ez most drága..mert egy éve marad arra, hogy bebizonyítsa mennyire faszagyerek. Ha hátradőlne(amit nem hiszek) akkor jövőre a kutyának sem kellene, ha viszont a jövőben is megszeretné keresni ezt az összeget akkor meg elképesztően nagyot kell majd a szezonban teljesítenie. 😊

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
Ehhehe... Young mindenképp repült vna. :cool: Most viszont nem kell attól tartani, hogy drafton erre pazaroljunk.(vmelyik mockban még második körben húztak vna nekünk 😀 ) Ez volt a lehető legjobb megoldás. Kafka meg ha tud előreléphet.

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 13 éve
Jenkins szerződésének átrendezése neki is előnyös volt nekünk is miért ne tettük volna meg?Ez azért elég borús.Igazad van, tényleg elég borús; elsősorban azért, mert kedvelem Asantet is, meg Mathist is megkedveltem és nem sok esélyt látok a maradásukra. Samuel a jelenlegi szerződésével szinte kizárt, hogy 2012-ben is nálunk legyen -> lehetőségek: a) fizetés átstrukturálása, b) cut, c) trade. Erre mondtam, hogy trade lesz. Másrészt ha se Desean, se Steve Smith (menjen), akkor inkább 2 WR kell. Ha se Justice, se Dunlap, se Mathis (maradjon!), akkor a 2 támadófal ember is kell. Mindezt megoldható könnyen draftról, hiszen cetlink van dögivel (nem számolva a Samuelért kapott picket, ami szerintem már csak max. 3. kör), de lehetetlen mindent draftról megoldani (ld. LB-sor idén, két rookie-val). A többihez viszont több hely kell a fizetési sapka alatt, ahol szerintem nincs 20 millió (eléggé eltérő adatok keringenek a neten). Mindenesetre ha lenne elég hely, nem kellett volna Jenkins szerződését átstrukturálni. Ha kiindulunk abból, hogy kell egy jó MLB meg WR FA-ről, akkor kb. 10 milliót el is fogyasztunk a fennmaradó helyből. Nem beszélve a jövő évi helyzetről, amikor Shady helyzetét kell rendezni.
Asantét nem tudjuk elveszíteni csak cutolni vagy trade. Cut akkor szükséges ha kell a pénz mondjuk egy wr-re vagy a te tézised szerint 1db LB-re... most is van közel 20millió helyünk szóval nem látom be hogy lett ez így ennyire sötét.
Én bízom bennük annyira egyszerű tud lenni ez a nyár kell 2-3LB és egy WR és egy OG az FA/tag/draft piacról a jelenlegi ismert anyagi körülmények közt...
ez 5 ember és van rá pénz is draft cetli is...
persze hozhatjuk Albertet 20millióért meg draftolhatunk 9kickert .....
FB meg az egyik legolcsóbb poszt a ligában mi meg nem is nagyon használjuk még a kezdőt sem nem hinném,hogy ez anyagilag érdekes lehet
tény és való össze kéne szedjék végre magukat drafton(szaros kézzel húzzanak vagy bánom is én)mert az elmúlt 10évben nem sok nagy halat fogtunk ki(5db)Janek
Az nyilvánvaló, hogy nem a jövőbeli Pro Bowl kaliber FB fogja elvinni a helyet, de tényleg ügyesnek kell lenni, hogy jusson és maradjon is. És igen, bazi jó volna már egy ütős draft...skizofita
Szerintem Asante is bele menne egy hasonlóba nem fog ő már ilyen sokat kapni a következő 2 évben...
S.S. maradhat ha djax megy helyett majd jön Wallace .
Abban igazad van,hogy figyelni kell a köv szezonra is Shady miatt de RB-k sem olyan nagy pénz temetők a kopásuk és a sérülésveszély miatt.
Meglátjuk mit kap Forte és Rice idén
több mint 13 éve
PFF szerint miénk lett a liga második legjobb támadófala: https://www.profootballfocus.com/blog/2012/02/23/ranking-the-2011-offensive-lines-part-2/Futásban elsők lettünk (nem meglepő, aki látta, meddig felértek blokkolók...), passzban 12., büntiben 22.
több mint 13 éve
Szóval ki az a David Hawthorne, erősségei, gyengeségei, elit-e, kell-e? http://philly.blog.hu/2012/02/23/david_hawthorne_bemutato
több mint 13 éve
Ez azért elég borús.Igazad van, tényleg elég borús; elsősorban azért, mert kedvelem Asantet is, meg Mathist is megkedveltem és nem sok esélyt látok a maradásukra. Samuel a jelenlegi szerződésével szinte kizárt, hogy 2012-ben is nálunk legyen -> lehetőségek: a) fizetés átstrukturálása, b) cut, c) trade. Erre mondtam, hogy trade lesz. Másrészt ha se Desean, se Steve Smith (menjen), akkor inkább 2 WR kell. Ha se Justice, se Dunlap, se Mathis (maradjon!), akkor a 2 támadófal ember is kell. Mindezt megoldható könnyen draftról, hiszen cetlink van dögivel (nem számolva a Samuelért kapott picket, ami szerintem már csak max. 3. kör), de lehetetlen mindent draftról megoldani (ld. LB-sor idén, két rookie-val). A többihez viszont több hely kell a fizetési sapka alatt, ahol szerintem nincs 20 millió (eléggé eltérő adatok keringenek a neten). Mindenesetre ha lenne elég hely, nem kellett volna Jenkins szerződését átstrukturálni. Ha kiindulunk abból, hogy kell egy jó MLB meg WR FA-ről, akkor kb. 10 milliót el is fogyasztunk a fennmaradó helyből. Nem beszélve a jövő évi helyzetről, amikor Shady helyzetét kell rendezni.
Asantét nem tudjuk elveszíteni csak cutolni vagy trade. Cut akkor szükséges ha kell a pénz mondjuk egy wr-re vagy a te tézised szerint 1db LB-re... most is van közel 20millió helyünk szóval nem látom be hogy lett ez így ennyire sötét.
Én bízom bennük annyira egyszerű tud lenni ez a nyár kell 2-3LB és egy WR és egy OG az FA/tag/draft piacról a jelenlegi ismert anyagi körülmények közt...
ez 5 ember és van rá pénz is draft cetli is...
persze hozhatjuk Albertet 20millióért meg draftolhatunk 9kickert .....
FB meg az egyik legolcsóbb poszt a ligában mi meg nem is nagyon használjuk még a kezdőt sem nem hinném,hogy ez anyagilag érdekes lehet
tény és való össze kéne szedjék végre magukat drafton(szaros kézzel húzzanak vagy bánom is én)mert az elmúlt 10évben nem sok nagy halat fogtunk ki(5db)Janek
Az nyilvánvaló, hogy nem a jövőbeli Pro Bowl kaliber FB fogja elvinni a helyet, de tényleg ügyesnek kell lenni, hogy jusson és maradjon is. És igen, bazi jó volna már egy ütős draft...
több mint 13 éve
Megmondom őszintén én a tavalyi pickektől várok nagy javulást inkább idén, illetve ezzel együtt az egész csapatét. Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy Jarrett kap e több lehetőséget, és képes lesz-e beváltani a második körös értékét...szerintem Chaney is messze jobb tud lenni, nem beszélve az OL-ben Watkinsról, aki azért nem volt katasztrófa, a rookie hibáit meg kinövi. Ha Asante megy, akkor én még arra is kíváncsi leszek, hogy Marsh több játékidővel mit fog alkotni. Alkata alapján tökéletes CB lenne, ugye a keze is jó a korábbi posztja miatt, mostmár jó lenne gyűjteni a tapasztalatot a jó WR-ek ellen. Természetesen ő azért még nem jövőre fog villantani, az még hosszabb projekt.Persze kell LB, de én nem fogok nagyon hanyatt esni ha nem húzunk első körben. Kutyulit bírnám, de ha nem őt hozzuk, akkor annyira nem fogok viszont sírni egy későbbi pick miatt.
Na majd FA után okosabbak leszünk.
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 13 éve
7 (+3) akár Sam LB-ként is számításba vehető játékos bemutatása: http://philly.blog.hu/2012/02/23/sam_lb_lesoDenyNem kérdés ki kerül hozzánk...
hanyagul szerel, túl magasan akarja levinni a támadót, így több elrontott szerelése is van.
több mint 13 éve
Ez azért elég borús.Én idén 70-30% arányban a védelembe várok embereket. Jelenleg 10 pickünk van. Szerintem a végén 9 embert fogunk húzni. Jön 3 LB, 1 DT, 1 C, 1 DE, 1 OT, 1 QB, 1 WR.Shawn84Én alapvetően "pesszimista" vagyok a FO-t illetően: szerintem elveszítjük Deseant, Asantet és Mathist is. Persze fogalmam sincs a játékrendszerekről, ráadásul Reidék teljesen kiszámíthatatlanok nemcsak a draft, hanem a FA tekintetében is, eléggé nehéz megjósolni bármit is. Én is azt gondolom, hogy Kuechly-t el fogják cseszni egy FA MLB-ért - aki nem Tulloch lesz (pedig ő Wasburnt is ismeri, de szerintem marad mackó). Túl nyilvánvaló és "tuti" húzás lenne... Így viszont szerintem nem lesz 3 LB a drafton, legfeljebb 2.
A két FA DT közül szerintem csak egy marad a csapattal és az akkor inkább legyen Landri - ide tehát kell anyag, mert Dixon is RFA. Mivel DE-ből is hiány lesz, valamelyik posztot CSAK FA-ből pótoljuk, tehát nem lesz draft. (((Ódzkodnak már a D-line drafttól eléggé... :/ )))
Deseannak szerintem sajna mennie kell. Én talán a tag+trade kombót el tudnám viselni (SF?). Személy szerint Colstont örömmel elviselném helyette, és egy késői körös WR/KR draftot azért mindenképpen megeresztenék. Azt gondolom, hogy Asante is tradelve lesz, Mathisnek pedig valaki megajánlja a nagy pénzt. Emiatt szükség lesz O-line draftra is, mert a guard mellett kellene egy backup center is. Ráadásul benne van a pakliban, hogy Justice (cut) és Dunlap is megy, tehát azt gondolom, hogy draftról min. 2 embert hozunk O-line-be.
Mi a helyzet Havili-vel, tud valaki róla vmi bíztatót mondani? Mert ha nem, lehet, hogy 3rd RB és FB is kell valahol hátul.
Hogy a szófosást is megállítsam magamban: szerintem drafton letradelünk és jövő évi pickekre vadászunk. 2 LB, 2 OL, 1 RB, 1 QB, 1 WR/KR, 1 DL. A többi t jövőre.skizofita
Asantét nem tudjuk elveszíteni csak cutolni vagy trade. Cut akkor szükséges ha kell a pénz mondjuk egy wr-re vagy a te tézised szerint 1db LB-re... most is van közel 20millió helyünk szóval nem látom be hogy lett ez így ennyire sötét.
Én bízom bennük annyira egyszerű tud lenni ez a nyár kell 2-3LB és egy WR és egy OG az FA/tag/draft piacról a jelenlegi ismert anyagi körülmények közt...
ez 5 ember és van rá pénz is draft cetli is...
persze hozhatjuk Albertet 20millióért meg draftolhatunk 9kickert .....
FB meg az egyik legolcsóbb poszt a ligában mi meg nem is nagyon használjuk még a kezdőt sem nem hinném,hogy ez anyagilag érdekes lehet
tény és való össze kéne szedjék végre magukat drafton(szaros kézzel húzzanak vagy bánom is én)mert az elmúlt 10évben nem sok nagy halat fogtunk ki(5db)
több mint 13 éve
Havili kérdés mindenkinek, OTA alatt majd láthatjuk hol jár, addig semmi. De OTA ugye draft után van csak. Elég sokan írnak megint 7. kör felé FB-et nekünk.7 (+3) akár Sam LB-ként is számításba vehető játékos bemutatása: http://philly.blog.hu/2012/02/23/sam_lb_leso
több mint 13 éve
Én idén 70-30% arányban a védelembe várok embereket. Jelenleg 10 pickünk van. Szerintem a végén 9 embert fogunk húzni. Jön 3 LB, 1 DT, 1 C, 1 DE, 1 OT, 1 QB, 1 WR.Shawn84Én alapvetően "pesszimista" vagyok a FO-t illetően: szerintem elveszítjük Deseant, Asantet és Mathist is. Persze fogalmam sincs a játékrendszerekről, ráadásul Reidék teljesen kiszámíthatatlanok nemcsak a draft, hanem a FA tekintetében is, eléggé nehéz megjósolni bármit is. Én is azt gondolom, hogy Kuechly-t el fogják cseszni egy FA MLB-ért - aki nem Tulloch lesz (pedig ő Wasburnt is ismeri, de szerintem marad mackó). Túl nyilvánvaló és "tuti" húzás lenne... Így viszont szerintem nem lesz 3 LB a drafton, legfeljebb 2.
A két FA DT közül szerintem csak egy marad a csapattal és az akkor inkább legyen Landri - ide tehát kell anyag, mert Dixon is RFA. Mivel DE-ből is hiány lesz, valamelyik posztot CSAK FA-ből pótoljuk, tehát nem lesz draft. (((Ódzkodnak már a D-line drafttól eléggé... :/ )))
Deseannak szerintem sajna mennie kell. Én talán a tag+trade kombót el tudnám viselni (SF?). Személy szerint Colstont örömmel elviselném helyette, és egy késői körös WR/KR draftot azért mindenképpen megeresztenék. Azt gondolom, hogy Asante is tradelve lesz, Mathisnek pedig valaki megajánlja a nagy pénzt. Emiatt szükség lesz O-line draftra is, mert a guard mellett kellene egy backup center is. Ráadásul benne van a pakliban, hogy Justice (cut) és Dunlap is megy, tehát azt gondolom, hogy draftról min. 2 embert hozunk O-line-be.
Mi a helyzet Havili-vel, tud valaki róla vmi bíztatót mondani? Mert ha nem, lehet, hogy 3rd RB és FB is kell valahol hátul.
Hogy a szófosást is megállítsam magamban: szerintem drafton letradelünk és jövő évi pickekre vadászunk. 2 LB, 2 OL, 1 RB, 1 QB, 1 WR/KR, 1 DL. A többi t jövőre.
több mint 13 éve
Csak így pár szó:Wrightot én is szeretem, behúznám. Floydot is akár. Jeffery esetén azért megvárnám, mivel mérlegel hétvégén.
DE húzás felesleges elől, ha csak ki nem derült, hogy Graham kuka. Mert Cole-Babin páros mögé egy korai picket vinni jelenleg butaság. De én DT húzással se lennék elégedett, Jenkins-Patterson jó, Landrit mindenkép marasztalni kell, Laws is egyre jobban belejött, Dixon pedig sérülés miatt szopott csak. De azért DT húzást elfogadom.
De azt is figyelni kell, mi lesz Mathisszel. Ha nem tartjuk meg (hülyék lennénk akkor), onnantól vagy egy G vagy T kell. De azonnal bevethető. Mindegy melyik, Herremans eljátssza másikat.
több mint 13 éve
Én idén 70-30% arányban a védelembe várok embereket. Jelenleg 10 pickünk van. Szerintem a végén 9 embert fogunk húzni. Jön 3 LB, 1 DT, 1 C, 1 DE, 1 OT, 1 QB, 1 WR.A GM-nek is legalább akkora szava van amúgy, ezért őt se hagyjuk ki. Benne voltak a GM-ek is az elmúlt évek rossz védelmi draftjaiban. A superbowlt megjárt és lassan kiöregedő társaság lecserélése a draft útján sajnos csak félig sikerült. Az offensebe jó pickek jöttek többnyire, Shady meg klasszis. A védelembe vagonszám draftoltuk az embereket, de 2005 óta (Cole, Patterson) nem húztunk olyan védőt, aki kiemelkedő játékossá vált volna. Ezen kéne sürgősen változtatni.Jefferyről nekem nem az idei éve jut eszembe, hanem amit előtte csinált. Na persze Floydot is baromira bírtam tavaly is meg előtte is. Az a baj, hogy a legnagyobb hiányosságunkat mindenki tudja. Viszont ismerjük Reidet és tudjuk, hogy nem biztos, hogy első körben a legnagyobb hiányt fogja megoldani. nehezen tudok elképzelni egy hihető mockot. Annyiféle lehetőség van hogy hihetetlen. Főleg reid szeszélye miatt gondolom.Shawn84Figyeljetek ha Reid ennyi év után képes volt megtanulni challenge-lni (vagy csak jobb segítői akadtak) akkor semmi sem lehetetlen még az sem, hogy várható és szükséges lépéseket meghúz és tán nyer egy gyűrűt most már itt is 😛 😀 be hopeful 😊dande
A free agency után maradó legnagyobb needek valószínűleg be lesznek töltve a drafton, hogy milyen sorrendben és főleg milyen minőségű játékosokkal, ez az amit nehéz megtippelni nálunk.BleedingGreen
több mint 13 éve
A GM-nek is legalább akkora szava van amúgy, ezért őt se hagyjuk ki. Benne voltak a GM-ek is az elmúlt évek rossz védelmi draftjaiban. A superbowlt megjárt és lassan kiöregedő társaság lecserélése a draft útján sajnos csak félig sikerült. Az offensebe jó pickek jöttek többnyire, Shady meg klasszis. A védelembe vagonszám draftoltuk az embereket, de 2005 óta (Cole, Patterson) nem húztunk olyan védőt, aki kiemelkedő játékossá vált volna. Ezen kéne sürgősen változtatni.Figyeljetek ha Reid ennyi év után képes volt megtanulni challenge-lni (vagy csak jobb segítői akadtak) akkor semmi sem lehetetlen még az sem, hogy várható és szükséges lépéseket meghúz és tán nyer egy gyűrűt most már itt is 😛 😀 be hopeful 😊dandeCurry szerintem nem első kör közepe, max a vége. Tényleg nem könnyű eldönteni hol mehet ki ő, elég változatos dolgokat lehet róla olvasni, valaki nagyon kedveli, mások szerint csak 2-3. körös tehetség. Szerintem is ki fog csúszni az első körből, de ha szeretnénk akkor fel kell érte trédelni a 2. körben.Jefferyről nekem nem az idei éve jut eszembe, hanem amit előtte csinált. Na persze Floydot is baromira bírtam tavaly is meg előtte is. Az a baj, hogy a legnagyobb hiányosságunkat mindenki tudja. Viszont ismerjük Reidet és tudjuk, hogy nem biztos, hogy első körben a legnagyobb hiányt fogja megoldani. nehezen tudok elképzelni egy hihető mockot. Annyiféle lehetőség van hogy hihetetlen. Főleg reid szeszélye miatt gondolom.Shawn84
Én eleve úgy veszem most, hogy Jackson tagelve lesz és legfeljebb év közben lehet új szerződés vele. Erre írtam, hogy megsértődik az 1. körös WR-en és nem hosszabbít. 😊
Wright nálam is Floyd előtt van, de Wright top10-ben is elmehet, érte fel kéne menni. Jeffery viszont bőven Floyd után van, nagyot kell alakítania a combineon és Floydnak beégni, hogy őt Floyd elé tegyem.BleedingGreen
A free agency után maradó legnagyobb needek valószínűleg be lesznek töltve a drafton, hogy milyen sorrendben és főleg milyen minőségű játékosokkal, ez az amit nehéz megtippelni nálunk.

több mint 13 éve
Figyeljetek ha Reid ennyi év után képes volt megtanulni challenge-lni (vagy csak jobb segítői akadtak) akkor semmi sem lehetetlen még az sem, hogy várható és szükséges lépéseket meghúz és tán nyer egy gyűrűt most már itt is 😛 😀 be hopeful 😊Jefferyről nekem nem az idei éve jut eszembe, hanem amit előtte csinált. Na persze Floydot is baromira bírtam tavaly is meg előtte is. Az a baj, hogy a legnagyobb hiányosságunkat mindenki tudja. Viszont ismerjük Reidet és tudjuk, hogy nem biztos, hogy első körben a legnagyobb hiányt fogja megoldani. nehezen tudok elképzelni egy hihető mockot. Annyiféle lehetőség van hogy hihetetlen. Főleg reid szeszélye miatt gondolom.Shawn84Ott van még Mercilus, Branch és Coples után a kedvencem, Vinny Curry. Na őt pl. nem tudnám behelyezni. Lehet első körös lesz, lehet második. Második kör elején ha benn lenne én behúznám mindenképpen. Elsőre WR? Valahogy csak akkor tudnám ezt elfogadni ha DJax megy vagy ha csak Tageljük. De nekem nem annyira egyértelmű Floyd. A Kendall Wright, Jeffrey, Floyd hármasból egy még biztosan benn lesz, de lehet kettő, és én nem feltétlen Floydot húznám. Wright nálam az első (már csak a Baylor kötődés miatt is), Jeffery a második és Floyd a harmadik opció.Curry szerintem nem első kör közepe, max a vége. Tényleg nem könnyű eldönteni hol mehet ki ő, elég változatos dolgokat lehet róla olvasni, valaki nagyon kedveli, mások szerint csak 2-3. körös tehetség. Szerintem is ki fog csúszni az első körből, de ha szeretnénk akkor fel kell érte trédelni a 2. körben.
De LB, DE/DT, WR opción kívül nem tudok mást elképzelni. Az FA piac után sokkal többet fogunk tudni. Érdekes dolgok lesznek a következő hetekben.Shawn84
Én eleve úgy veszem most, hogy Jackson tagelve lesz és legfeljebb év közben lehet új szerződés vele. Erre írtam, hogy megsértődik az 1. körös WR-en és nem hosszabbít. 😊
Wright nálam is Floyd előtt van, de Wright top10-ben is elmehet, érte fel kéne menni. Jeffery viszont bőven Floyd után van, nagyot kell alakítania a combineon és Floydnak beégni, hogy őt Floyd elé tegyem.BleedingGreen
több mint 13 éve
Jefferyről nekem nem az idei éve jut eszembe, hanem amit előtte csinált. Na persze Floydot is baromira bírtam tavaly is meg előtte is. Az a baj, hogy a legnagyobb hiányosságunkat mindenki tudja. Viszont ismerjük Reidet és tudjuk, hogy nem biztos, hogy első körben a legnagyobb hiányt fogja megoldani. nehezen tudok elképzelni egy hihető mockot. Annyiféle lehetőség van hogy hihetetlen. Főleg reid szeszélye miatt gondolom.Ott van még Mercilus, Branch és Coples után a kedvencem, Vinny Curry. Na őt pl. nem tudnám behelyezni. Lehet első körös lesz, lehet második. Második kör elején ha benn lenne én behúznám mindenképpen. Elsőre WR? Valahogy csak akkor tudnám ezt elfogadni ha DJax megy vagy ha csak Tageljük. De nekem nem annyira egyértelmű Floyd. A Kendall Wright, Jeffrey, Floyd hármasból egy még biztosan benn lesz, de lehet kettő, és én nem feltétlen Floydot húznám. Wright nálam az első (már csak a Baylor kötődés miatt is), Jeffery a második és Floyd a harmadik opció.Curry szerintem nem első kör közepe, max a vége. Tényleg nem könnyű eldönteni hol mehet ki ő, elég változatos dolgokat lehet róla olvasni, valaki nagyon kedveli, mások szerint csak 2-3. körös tehetség. Szerintem is ki fog csúszni az első körből, de ha szeretnénk akkor fel kell érte trédelni a 2. körben.
De LB, DE/DT, WR opción kívül nem tudok mást elképzelni. Az FA piac után sokkal többet fogunk tudni. Érdekes dolgok lesznek a következő hetekben.Shawn84
Én eleve úgy veszem most, hogy Jackson tagelve lesz és legfeljebb év közben lehet új szerződés vele. Erre írtam, hogy megsértődik az 1. körös WR-en és nem hosszabbít. 😊
Wright nálam is Floyd előtt van, de Wright top10-ben is elmehet, érte fel kéne menni. Jeffery viszont bőven Floyd után van, nagyot kell alakítania a combineon és Floydnak beégni, hogy őt Floyd elé tegyem.BleedingGreen
több mint 13 éve
Ott van még Mercilus, Branch és Coples után a kedvencem, Vinny Curry. Na őt pl. nem tudnám behelyezni. Lehet első körös lesz, lehet második. Második kör elején ha benn lenne én behúznám mindenképpen. Elsőre WR? Valahogy csak akkor tudnám ezt elfogadni ha DJax megy vagy ha csak Tageljük. De nekem nem annyira egyértelmű Floyd. A Kendall Wright, Jeffrey, Floyd hármasból egy még biztosan benn lesz, de lehet kettő, és én nem feltétlen Floydot húznám. Wright nálam az első (már csak a Baylor kötődés miatt is), Jeffery a második és Floyd a harmadik opció.Curry szerintem nem első kör közepe, max a vége. Tényleg nem könnyű eldönteni hol mehet ki ő, elég változatos dolgokat lehet róla olvasni, valaki nagyon kedveli, mások szerint csak 2-3. körös tehetség. Szerintem is ki fog csúszni az első körből, de ha szeretnénk akkor fel kell érte trédelni a 2. körben.
De LB, DE/DT, WR opción kívül nem tudok mást elképzelni. Az FA piac után sokkal többet fogunk tudni. Érdekes dolgok lesznek a következő hetekben.Shawn84
Én eleve úgy veszem most, hogy Jackson tagelve lesz és legfeljebb év közben lehet új szerződés vele. Erre írtam, hogy megsértődik az 1. körös WR-en és nem hosszabbít. 😊
Wright nálam is Floyd előtt van, de Wright top10-ben is elmehet, érte fel kéne menni. Jeffery viszont bőven Floyd után van, nagyot kell alakítania a combineon és Floydnak beégni, hogy őt Floyd elé tegyem.

több mint 13 éve
szvsz Az első körös MLB nagyon kéne, inkább OLB-t hozzunk FAról Kuechly túl jó ahhoz hogy ne hozzánk jöjjön. Továbbá kéne egy QB is draftról a későbbi körökben, mert Vick mögött nincs senki.eaglesmcnabbDe van. Kafka.
több mint 13 éve
szvsz Az első körös MLB nagyon kéne, inkább OLB-t hozzunk FAról Kuechly túl jó ahhoz hogy ne hozzánk jöjjön. Továbbá kéne egy QB is draftról a későbbi körökben, mert Vick mögött nincs senki.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 13 éve
Ott van még Mercilus, Branch és Coples után a kedvencem, Vinny Curry. Na őt pl. nem tudnám behelyezni. Lehet első körös lesz, lehet második. Második kör elején ha benn lenne én behúznám mindenképpen. Elsőre WR? Valahogy csak akkor tudnám ezt elfogadni ha DJax megy vagy ha csak Tageljük. De nekem nem annyira egyértelmű Floyd. A Kendall Wright, Jeffrey, Floyd hármasból egy még biztosan benn lesz, de lehet kettő, és én nem feltétlen Floydot húznám. Wright nálam az első (már csak a Baylor kötődés miatt is), Jeffery a második és Floyd a harmadik opció.Nem tudom. Ha 1/15-ben gondolkodunk, akkor ezen a helyen valószínűleg nem lesz olyan DT, aki nekem tetszene. Persze én nem Reid vagyok, hálistennek.Futás ellen jó ami ugye nem elhanyagolható ránk nézve. És minden LB poszton tud játszani, szeressük az ilyet. 😊Én legkésőbb a második körös első választásunkkal LB-t akarok. De ha belegondolok, hogy ha DJax marad, ha hozunk MLB-t FA-ról akkor csak DT/DE választás marad első körre. Ott legalább nagyon rosszat nem választhatunk. Bár Reidnek szokott sikerülni az is.Shawn84
Szerintem, ha hozunk valami jóféle FA MLB-t, akkor ugrott a Kuechly draft, farkak leszünk és valami DT/DE fog jönni első körben. Talán a 2/3. körben lehet majd remélni OLB-t ez esetben.BleedingGreen
-Brockers nem csúszik le ide, ha mégis, akkor ő nyilvánvaló pick.
-Stillről már beszéltünk korábban, láttam eleget a PSU-ban, nagyon jó első lépése van, és ha első szándékból megveri az emberét, akkor nagy zavart tud okozni. A gondom vele az, hogy ha elsőre megfogják a támadását, azzal sokszor ki is van véve a játékból, nonfactor lesz és sokszor földre is kerül. A másik, hogy rengeteg tackle-t, sacket nem fejez be. Csak emlékezetből mondom, hogy kb 4-5 sackje volt tavaly, de lehetett volna 10 is. Sokszor kicsúszott a kezéből a qb vagy a rb. Nem rossz játékos, de egyszerűen nincs jó érzésem vele kapcsolatban.
-A többi DT reach lenne 1/15-re. Talán még Cox, de szvsz neki is kicsit magas a 15., bár mikor zavart minket egy kisebb (vagy nagyobb 😀 ) reach?
-Az endek közül nekem Ingram tetszene, tudom, hogy őt inkább 3-4 olb-nek szánják, de szerintem prímán megélne a wide9-ban, ahol sok területe van az endeknek.
-Coples sem hiszem, hogy ott lesz 1/15-re, de ha mégis, akkor be lehetne húzni. De én nem endnek, hanem tacklenek hoznám, az egyetemen is jobb volt DT-nek, mint DE-nek, persze váltogathatná is a posztokat 4-3-ban.
Összességében, ha az általunk vázolt helyzet lesz (DeSean marad és FA MLB jön), akkor lehet nem fogunk 1/15-ön maradni: vagy felmegyünk valakiért aki megtetszik Reidnek, vagy lefele megyünk és ott hozunk el valakit a normál értékén pl 20-25 között Cox, Worthy., vagy kitréd az első körből, ha jön jó ajánlat.
Az igazán tökös és luxus húzás mondjuk Floyd lenne, egyben üzennénk is Mr. Tízmillió $-nak, hogy nem ő az egyetlen WR a világon. Persze Jackson megsértődne és nem hosszabbítana az év végén, Floyd is díva, így lenne dráma, ami nem hiányzik. 😀 3-4. körben viszont mindenképp hoznák WR-t.BleedingGreen
De LB, DE/DT, WR opción kívül nem tudok mást elképzelni. Az FA piac után sokkal többet fogunk tudni. Érdekes dolgok lesznek a következő hetekben.
több mint 13 éve
Nem tudom. Ha 1/15-ben gondolkodunk, akkor ezen a helyen valószínűleg nem lesz olyan DT, aki nekem tetszene. Persze én nem Reid vagyok, hálistennek.Én legkésőbb a második körös első választásunkkal LB-t akarok. De ha belegondolok, hogy ha DJax marad, ha hozunk MLB-t FA-ról akkor csak DT/DE választás marad első körre. Ott legalább nagyon rosszat nem választhatunk. Bár Reidnek szokott sikerülni az is.Shawn84Érdekes választás. Az biztos, hogy fiatal és jól szerel. De az már közel se, hogy elengedik. Viszont az már szépen látszik, hogy FA-ról elsősorban MLB kéne. Drafton meg Kuechly vagy Zach Brown, meg úgy 4. körben még valaki OLB-nek.Shawn84Futás ellen jó ami ugye nem elhanyagolható ránk nézve. És minden LB poszton tud játszani, szeressük az ilyet. 😊
Szerintem, ha hozunk valami jóféle FA MLB-t, akkor ugrott a Kuechly draft, farkak leszünk és valami DT/DE fog jönni első körben. Talán a 2/3. körben lehet majd remélni OLB-t ez esetben.BleedingGreen
-Brockers nem csúszik le ide, ha mégis, akkor ő nyilvánvaló pick.
-Stillről már beszéltünk korábban, láttam eleget a PSU-ban, nagyon jó első lépése van, és ha első szándékból megveri az emberét, akkor nagy zavart tud okozni. A gondom vele az, hogy ha elsőre megfogják a támadását, azzal sokszor ki is van véve a játékból, nonfactor lesz és sokszor földre is kerül. A másik, hogy rengeteg tackle-t, sacket nem fejez be. Csak emlékezetből mondom, hogy kb 4-5 sackje volt tavaly, de lehetett volna 10 is. Sokszor kicsúszott a kezéből a qb vagy a rb. Nem rossz játékos, de egyszerűen nincs jó érzésem vele kapcsolatban.
-A többi DT reach lenne 1/15-re. Talán még Cox, de szvsz neki is kicsit magas a 15., bár mikor zavart minket egy kisebb (vagy nagyobb 😀 ) reach?
-Az endek közül nekem Ingram tetszene, tudom, hogy őt inkább 3-4 olb-nek szánják, de szerintem prímán megélne a wide9-ban, ahol sok területe van az endeknek.
-Coples sem hiszem, hogy ott lesz 1/15-re, de ha mégis, akkor be lehetne húzni. De én nem endnek, hanem tacklenek hoznám, az egyetemen is jobb volt DT-nek, mint DE-nek, persze váltogathatná is a posztokat 4-3-ban.
Összességében, ha az általunk vázolt helyzet lesz (DeSean marad és FA MLB jön), akkor lehet nem fogunk 1/15-ön maradni: vagy felmegyünk valakiért aki megtetszik Reidnek, vagy lefele megyünk és ott hozunk el valakit a normál értékén pl 20-25 között Cox, Worthy., vagy kitréd az első körből, ha jön jó ajánlat.
Az igazán tökös és luxus húzás mondjuk Floyd lenne, egyben üzennénk is Mr. Tízmillió $-nak, hogy nem ő az egyetlen WR a világon. Persze Jackson megsértődne és nem hosszabbítana az év végén, Floyd is díva, így lenne dráma, ami nem hiányzik. 😀 3-4. körben viszont mindenképp hoznák WR-t.

több mint 13 éve
Én legkésőbb a második körös első választásunkkal LB-t akarok. De ha belegondolok, hogy ha DJax marad, ha hozunk MLB-t FA-ról akkor csak DT/DE választás marad első körre. Ott legalább nagyon rosszat nem választhatunk. Bár Reidnek szokott sikerülni az is.Futás ellen jó ami ugye nem elhanyagolható ránk nézve. És minden LB poszton tud játszani, szeressük az ilyet. 😊PFF rangsorolta idén szabadügynök G-kat, Mathis második, Nickset értékelik jobbra csak. https://www.profootballfocus.com/blog/2012/02/22/ranking-the-2012-free-agents-guards/Érdekes választás. Az biztos, hogy fiatal és jól szerel. De az már közel se, hogy elengedik. Viszont az már szépen látszik, hogy FA-ról elsősorban MLB kéne. Drafton meg Kuechly vagy Zach Brown, meg úgy 4. körben még valaki OLB-nek.Shawn84
Illetve van egy külön írásuk Mathisről, ezt lehet lefordítom héten még, bár mindjárt Combine, de FA előtt lehet. https://www.profootballfocus.com/blog/2012/02/22/evan-mathis-o-line-insight/
Valamint van egy hosszú írás Leonard Weaverről és hogy jelenleg hogyan áll focihoz, egészségével mi van, ilyesmik: http://www.philly.com/philly/sports/sportsweek/20120219_Leonard_Weaver_s_long_shot_to_return_to_football.html
Oldalt meg csekkolni, van fent WR draft class leső, este (csak lekéne gépelnem, már összeállt cikk papíron) lesz Sam LB néző is.
Meg szerintem sokan emlékeztek, tavaly ilyentájt írtam, hogy kéne Asomugha. Na, idén mást néztem ki magamnak, róla fogok írni, twitteren már nevét is ellőttem.Deny
Szerintem, ha hozunk valami jóféle FA MLB-t, akkor ugrott a Kuechly draft, farkak leszünk és valami DT/DE fog jönni első körben. Talán a 2/3. körben lehet majd remélni OLB-t ez esetben.BleedingGreen
több mint 13 éve
Futás ellen jó ami ugye nem elhanyagolható ránk nézve. És minden LB poszton tud játszani, szeressük az ilyet. 😊PFF rangsorolta idén szabadügynök G-kat, Mathis második, Nickset értékelik jobbra csak. https://www.profootballfocus.com/blog/2012/02/22/ranking-the-2012-free-agents-guards/Érdekes választás. Az biztos, hogy fiatal és jól szerel. De az már közel se, hogy elengedik. Viszont az már szépen látszik, hogy FA-ról elsősorban MLB kéne. Drafton meg Kuechly vagy Zach Brown, meg úgy 4. körben még valaki OLB-nek.Shawn84
Illetve van egy külön írásuk Mathisről, ezt lehet lefordítom héten még, bár mindjárt Combine, de FA előtt lehet. https://www.profootballfocus.com/blog/2012/02/22/evan-mathis-o-line-insight/
Valamint van egy hosszú írás Leonard Weaverről és hogy jelenleg hogyan áll focihoz, egészségével mi van, ilyesmik: http://www.philly.com/philly/sports/sportsweek/20120219_Leonard_Weaver_s_long_shot_to_return_to_football.html
Oldalt meg csekkolni, van fent WR draft class leső, este (csak lekéne gépelnem, már összeállt cikk papíron) lesz Sam LB néző is.
Meg szerintem sokan emlékeztek, tavaly ilyentájt írtam, hogy kéne Asomugha. Na, idén mást néztem ki magamnak, róla fogok írni, twitteren már nevét is ellőttem.Deny
Szerintem, ha hozunk valami jóféle FA MLB-t, akkor ugrott a Kuechly draft, farkak leszünk és valami DT/DE fog jönni első körben. Talán a 2/3. körben lehet majd remélni OLB-t ez esetben.

