Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 13 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 246 — Beware the Slim Reaper!
Clemons-hoz annyit, hogy a Seahawksban ha jól tudom vakoldalon van, nálunk mindig a másik oldalon volt és sokszor joker pozícióban használtuk egyfajta 4. LB ként, aki hol coverage-el, hol passrush-ol.
Tapp sem volt rossz nálunk, ahhoz képest hogy a TC-je borzasztó gyenge volt és emiatt a szezon első felében nem is játszott, de a végére kezdett belelendülni, tegnap is egy fontos fumble-t csinált Rodgersen.BleedingGreen
Aláírom mindezt. Nem is erre szerettem volna kihegyezni a mondandómat. Viszont az szerintem akkor sem oké, hogy van két első körös DT-nk Patterson és Bunkley személyében, két olyan jó helyettesük mint Dixon, Laws, ezek mellett a szélen egy Trent Cole, egy ismét csak első körös és tehetségesnek titulált rookie (plusz 1-2 beugrónak kíváló játékos), és ilyen súlytalan játékot nyújtsanak a szezon nagy részét tekintve. Természetesen beestek a nagy play-ek mindig, de amikor egy-egy jobb fallal találkoztak azért akadtak gondok. És én ilyen rááldozások után nem ilyen játékot várnék ettől az egységtől.

Szóval azt elfogadom, hogy nem feltétlen a Dline edző a hibás (hanem mondjuk az LB sor sikertelensége hat ki arra is, hogy ők nem annyira jók), de valami hiba van a gépezetben. Emiatt helyeseltem, hogy érdemes lenne talán megfelelőbb embereket nézni eme két edzői posztra, azonban lehet hogy eredményre juthatunk az OLB poszt felhúzásával is, mert a DB blitzek azért már nem mennek úgy, mint JJ idején (háta a LB blitz). De ezt innen én már nem tudom megmondani.Mardel
Mint ahogy írtam korábban és is Segrest távozása mellett vagyok, bár nem egyértelmű hogy az ő hibája az, hogy a DL-tól nem jön megfelelő nyomás. Ebben vastagon benne van McD is. A mi passz védelmünk elsősorban a váratlan és ötletes bliztekre épülne, de az a baj, hogy jelenleg a blitz-sémáink elég kiszámíthatóak. Fájdalom volt nézni ahogy tegnap egy alkalommal 7 man rushnál minden egyes emberünket feltartóztatták, még csak hozzá sem tudtak érni a Qb-hez.
Pont az a baj hogy a LB blitzek teljesen hatástalanok, összesen 4 sack jött a LB-ktől ami kevés ahhoz képest, hogy mennyi a LB-blitz, de ami még rosszabb nyomást se sokat gyakoroltak a Qb-kre. DB blitzet kevesebbett hívunk mert kevésbé alkalmasak rá a DB-ink. Allentől így is szép a 2 sack, azért ő ugye nem egy Dawk típusú FS. Valamint Mikellnek és Pattersonnak van 1-1, ami így szintén 4 összesen a DB-ktől.


több mint 13 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 148 — én ezt meguntam
Volt győztes afroamerikai irányító!

szerk. Asszem Doug Williams volt, és tán még SBMVP is lett. -lehet tévedek!Helmut Zimmer
a kivétel, aki erősíti a szabályt. 😊 Nem volt rossz irányító, de ez az SB-győzelem és MVP-cím inkább anomáliának számított. Kábé volt egy jó negyede a döntőben, és ha nem Joe Gibbs az edzője, aki ugye 3 különböző irányítóval nyert SB-t, erre is aligha lett volna képes. A következő évben Rypien simán kijátszotta őt a kezdőből, pontosabban kijátszotta ő onnan saját magát.

Egyébként, bár ezzel valóban darázsfészekbe nyúltál dande, ezúttal is osztom a véleményedet. Én még nem találkoztam olyan afroamerikai irányítóval, akiben felfedeztem volna Unitas, Montana, Marino, Elway, Brady vagy Manning - hogy csak a legnagyobbakat említsem - kvalitásait. Persze a fehérek között sem mindenki géniusz!Szabler
Szvsz Warren Moon megütötte a szintjüket csak ugye ő se nyert gyűrűt.empty taxi
Moon nagyon, de nagyon jó játékos volt, még a Hoxban is volt egy jó éve 97-ben.
több mint 13 éve
JéBé Green Bay Packers 6 645
Gratula nektek is, kár hogy ilyen hamar kerültünk össze, ti lettetek volna a vigasz csapatom az NFC-ben 😊
több mint 13 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 35 712 — Scream and scout
Volt győztes afroamerikai irányító!

szerk. Asszem Doug Williams volt, és tán még SBMVP is lett. -lehet tévedek!Helmut Zimmer
a kivétel, aki erősíti a szabályt. 😊 Nem volt rossz irányító, de ez az SB-győzelem és MVP-cím inkább anomáliának számított. Kábé volt egy jó negyede a döntőben, és ha nem Joe Gibbs az edzője, aki ugye 3 különböző irányítóval nyert SB-t, erre is aligha lett volna képes. A következő évben Rypien simán kijátszotta őt a kezdőből, pontosabban kijátszotta ő onnan saját magát.

Egyébként, bár ezzel valóban darázsfészekbe nyúltál dande, ezúttal is osztom a véleményedet. Én még nem találkoztam olyan afroamerikai irányítóval, akiben felfedeztem volna Unitas, Montana, Marino, Elway, Brady vagy Manning - hogy csak a legnagyobbakat említsem - kvalitásait. Persze a fehérek között sem mindenki géniusz!Szabler
Szvsz Warren Moon megütötte a szintjüket csak ugye ő se nyert gyűrűt.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
sarastro 21 — Eagles fan
Nagyon elégedett vagyok csapat idei produkciójával, a végkifejlet szokásos Eagles, de annyira fiatal és annyira tehetséges a csapat magja, hogy egyelőre nem aggódok.

Ami egy kicsit bánt és amin remélem, hogy lassacskán túllép a vezetőség, az a rohadt konzervatív draft és FA igazolás, ami a védelem kialakításakor szembetűnő. Legalábbis számomra.
Cole-t és Samuelt leszámítva, nincs nagy játékokra képes emberünk. Sok a nagyon jó, dolgos játékos, de nem érezni a védelemben a lüktetést és azt, hogy akármikor labdát szerezhetnek stb.
Ehhez a kettőshöz csatlakozhat Chaney, aki a hibái ellenére valami elképesztő játékokra képes és mint a gőzhenger, megy, ütközik, levédekezi a passzt, jön blitz-re, felveszi a blokkot és mindenhol ott van. Komolyan mondom, nem emlékszem olyan szerelésre, ahol ne lett volna a közelben. Szerintem bőven meg van benne a potenciál, hogy ligaelit MLB legyen.
Csak jó lenne, ha a más posztokon is bivalyok lennénk. Fokou ügyes, hajtós, de azért nehogy már ő legyen a szint egy SB-re gyúró gárdának. Sims abszolút csalódás, szerintem leves. Bradley szintén. Jordan jó backup.
Oltári mázlink van Chaney-vel, de akkor is nonszensz, hogy ilyen LB sorral és secondary-val vágjunk neki egy szezonnak. Erre csak Reid képes és teszem hozzá, ez már a mágus JJ-vel sem jött be igazán. Mindig jó védelmünk volt, de Ravens szerű, rettegett D már nagyon rég. Szerintem jelzésértékűnek kellene lennie, hogy akkor voltunk a legközelebb az SB győzelemhez, amikor volt legalább egy kiemelkedő elkapónk (Owens) és volt egy sztárpotenciállal megáldott védelmünk. Az első kritérium Maclinnel és Jacksonnal teljesült, de hiányoznak a Dawkins, Sheppard, Brown, Trotter, Kearse, Simon, Lewis szerű betonvédők.
Ma van max. 2 elit védőnk (ehhez csatlakozhat majd Chaney), néhány éve volt min. 6... Azért ez oltári nagy különbség.
több mint 13 éve
Mardel Philadelphia Eagles Ole Miss Rebels 259
Clemons-hoz annyit, hogy a Seahawksban ha jól tudom vakoldalon van, nálunk mindig a másik oldalon volt és sokszor joker pozícióban használtuk egyfajta 4. LB ként, aki hol coverage-el, hol passrush-ol.
Tapp sem volt rossz nálunk, ahhoz képest hogy a TC-je borzasztó gyenge volt és emiatt a szezon első felében nem is játszott, de a végére kezdett belelendülni, tegnap is egy fontos fumble-t csinált Rodgersen.BleedingGreen
Aláírom mindezt. Nem is erre szerettem volna kihegyezni a mondandómat. Viszont az szerintem akkor sem oké, hogy van két első körös DT-nk Patterson és Bunkley személyében, két olyan jó helyettesük mint Dixon, Laws, ezek mellett a szélen egy Trent Cole, egy ismét csak első körös és tehetségesnek titulált rookie (plusz 1-2 beugrónak kíváló játékos), és ilyen súlytalan játékot nyújtsanak a szezon nagy részét tekintve. Természetesen beestek a nagy play-ek mindig, de amikor egy-egy jobb fallal találkoztak azért akadtak gondok. És én ilyen rááldozások után nem ilyen játékot várnék ettől az egységtől.

Szóval azt elfogadom, hogy nem feltétlen a Dline edző a hibás (hanem mondjuk az LB sor sikertelensége hat ki arra is, hogy ők nem annyira jók), de valami hiba van a gépezetben. Emiatt helyeseltem, hogy érdemes lenne talán megfelelőbb embereket nézni eme két edzői posztra, azonban lehet hogy eredményre juthatunk az OLB poszt felhúzásával is, mert a DB blitzek azért már nem mennek úgy, mint JJ idején (háta a LB blitz). De ezt innen én már nem tudom megmondani.

JASON KELCE for one more year!!!
több mint 13 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 509
Rory Seagrest harmadik éve a DLine edző. Szerintem attól függően hogy a DL játékosaink statjai nem olyan eget rengetőek az elmúlt 3 évben abszolút nem rajtuk múlott, sem a siker, sem a sikertelenség. Jauron ha maradna az nagyon jó lenne, de DC biztos nem lesz nálunk. Viszont Singletaryt simán idehoznám bármilyen D# edzőnek. Egy nagyon kreatív OC kellene nekünk leginkább. A baj az, hogy Reidnek nagyon nagy beleszólása van a playhívásokba. Ameddíg nem adja át ezt az OC-nek addig nagyon keveset futunk. Speciel nekem a futásokkal, az (alacsony számuk mellett) a problémám, hogy középen is folyton Shadyt erőltetjük mikor ott van Harrison aki sokkal eredményesebb lehetne. Nagyon kíváncsian várom mit fog lépni a vezetőség az elkövetkező hetekben.
több mint 13 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 148 — én ezt meguntam
Volt győztes afroamerikai irányító!

szerk. Asszem Doug Williams volt, és tán még SBMVP is lett. -lehet tévedek!Helmut Zimmer
a kivétel, aki erősíti a szabályt. 😊 Nem volt rossz irányító, de ez az SB-győzelem és MVP-cím inkább anomáliának számított. Kábé volt egy jó negyede a döntőben, és ha nem Joe Gibbs az edzője, aki ugye 3 különböző irányítóval nyert SB-t, erre is aligha lett volna képes. A következő évben Rypien simán kijátszotta őt a kezdőből, pontosabban kijátszotta ő onnan saját magát.

Egyébként, bár ezzel valóban darázsfészekbe nyúltál dande, ezúttal is osztom a véleményedet. Én még nem találkoztam olyan afroamerikai irányítóval, akiben felfedeztem volna Unitas, Montana, Marino, Elway, Brady vagy Manning - hogy csak a legnagyobbakat említsem - kvalitásait. Persze a fehérek között sem mindenki géniusz!Szabler
Én viszont rengeteg afroamerikai srácot tanítok az egyetemen. Vannak viszonylag érdekes kulturális különbségek, de nyomás alatt, vagy versenyhelyzetben, nem tapasztaltam a különbséget. Mondjuk én elfogult vagyok, mert általában nagyon jó a viszonyom a srácokkal 😊
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 185 — Saturday Night Lights
Volt győztes afroamerikai irányító!

szerk. Asszem Doug Williams volt, és tán még SBMVP is lett. -lehet tévedek!Helmut Zimmer
a kivétel, aki erősíti a szabályt. 😊 Nem volt rossz irányító, de ez az SB-győzelem és MVP-cím inkább anomáliának számított. Kábé volt egy jó negyede a döntőben, és ha nem Joe Gibbs az edzője, aki ugye 3 különböző irányítóval nyert SB-t, erre is aligha lett volna képes. A következő évben Rypien simán kijátszotta őt a kezdőből, pontosabban kijátszotta ő onnan saját magát.

Egyébként, bár ezzel valóban darázsfészekbe nyúltál dande, ezúttal is osztom a véleményedet. Én még nem találkoztam olyan afroamerikai irányítóval, akiben felfedeztem volna Unitas, Montana, Marino, Elway, Brady vagy Manning - hogy csak a legnagyobbakat említsem - kvalitásait. Persze a fehérek között sem mindenki géniusz!Szabler
Ez az NFL konzervatív edzői tendenciái miatt van így. Egy jó fekete QB fizikálisan pont annyival áll a fehér irányítók felett, hogy már kilóg a pro-style-ból és a valódi kvalitásai a konzervatív edzők miatt nem is érvényesülhetnek (Vick nagy kivétel, de Vince Young játéka már beleszürkült a mezőnybe). Cam Newtonra kiváncsi leszek.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Pár kérdésem van, amolyan költői...
- Miért nem lehet fél perccel a vége előtt 4 lehetőségnél incomplete-re dobni a labdát, és nyugodtan átbeszélni, hogy hogyan legyen meg a win?
Desert Eagle .5o
Hát akárki, akármit mondhat, szerintem ez egy rohadt tökös play volt Vick részéről.
Kihasználva a lendületet, ami ott bennünk volt, kihasználva Sunshine magassági fölényét, a single coveraget, azt, hogy a D nem tudta összeszedni magát, meg minden francot, az ötlet szerintem nagyon nagy volt, ha bejön a mennybe mehetett volna.
Rövidet dobott. Így szívás. Viszont nem ezen kellett volna hogy múljon...
több mint 13 éve
Szabler 1 360 — Tristero Courier
Volt győztes afroamerikai irányító!

szerk. Asszem Doug Williams volt, és tán még SBMVP is lett. -lehet tévedek!Helmut Zimmer
a kivétel, aki erősíti a szabályt. 😊 Nem volt rossz irányító, de ez az SB-győzelem és MVP-cím inkább anomáliának számított. Kábé volt egy jó negyede a döntőben, és ha nem Joe Gibbs az edzője, aki ugye 3 különböző irányítóval nyert SB-t, erre is aligha lett volna képes. A következő évben Rypien simán kijátszotta őt a kezdőből, pontosabban kijátszotta ő onnan saját magát.

Egyébként, bár ezzel valóban darázsfészekbe nyúltál dande, ezúttal is osztom a véleményedet. Én még nem találkoztam olyan afroamerikai irányítóval, akiben felfedeztem volna Unitas, Montana, Marino, Elway, Brady vagy Manning - hogy csak a legnagyobbakat említsem - kvalitásait. Persze a fehérek között sem mindenki géniusz!

Report all obscene mail to your Potsmaster!
több mint 13 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 148 — én ezt meguntam
Mardel!

A 2. mondatot nem teljesen értem. 😊
Szerintem Clemons+ egy 4. kör ment Tappért 😀

Jauronban van potenciál ?? 😊 A liga egyik legjobb Cover 2-es szakembere!Helmut Zimmer
Mea culpa, kevertem a két businesst.
Jauronra meg egyszerűen rossz szót használtam, tisztában vagyok az érdemeivel, ettől még nem biztos, hogy nálunk is beválik sec coach-ként. Erre céloztam. De mondom, nekem tetszik amit eddig csinál. Habár azért Pattersont nem írom teljes mértékben az ő számlájára, de a S poszton való előrelépést valóban az ő érdemének tulajdonítom én is.Mardel
Mardel!
Nincs miért Mea Culpázni! 😊

Srácok!
Miért fontos ez az irányító kérdés most. Egyáltalán miért kérdés? Semmi provokáció, csak nem értem, miért foglalkoztat ez Benneteket. Nem érzem a problémát, a futás elleni védelmetek olyan volt tegnap, mint mondjuk Billsben.
több mint 13 éve
kzol Philadelphia Eagles 746 — Eagles fan
Az, hogy az első félidőben szinten nem volt a csapat a pályán az nem Akers hibája...
Sajnálom a vereséget, kiváncsian várom az ofseasont és, hogy idén milyen D-lineman jön az első 2 körben.
több mint 13 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 4 470 — No one likes us, cause no one like us
A fekete irányítós dologban van valami persze. Fejben kevésbé tudnak ott lenni, hevesebbek is. Kulcs szituációban pedig ez jelentős lehet. Csak az a baj, hogy beszoptuk egy bizonyos fehér irányítóval a méteres kékerest, mert elcsesztünk rá jó pár évet, és egy franchise QB bizony ennyi idő alatt kiforrott volna már, Kolb egyszerűen nem az. Amíg viszont nem találunk magunknak valaki újat, akiből megintcsak idő mire SB potenciál lesz, addig ezerszer inkább nézem Vicket, mint bármilyen más fehér irányítót, mert szórakoztató ahogyan játszik, élményszámba megy. Rodgers vagy Brady produkciója megsüvegelendő, de közel sem annyira jó nézni. Persze ha SB-t akarunk, akkor olyan kell, mint ők. De ilyen időkben, amikor igen sok csapat QB gondokkal küzd, ez egy lehetetlen feladatnak tűnik. Ha csak mi is nem húzunk egy hetedik körös Bradyt....

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 13 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 246 — Beware the Slim Reaper!
Még néhány dolog amit látok s tudom lesz amivel talán darázsfészekbe nyúlok s lehet nincs igazam remélem nem köveztek meg érte kezdem is ezzel: a QB kérdés mégpedig a fekete illetve fehér QB kérdés s ez nem rasszizmus kérdése hanem adottság kérdése. Egyszerűen egy fekete játékos nem tudja lényeges pillanatokban azt a mentális stabilitást adni amit poszt megkövetel. Lehet én ismerem rosszul az NFL történetét s akkor mindjárt megcáfolhattok hány gyűrűvel rendelkező fekete QB van? Nem nagyon jut eszembe s ez talán nem véletlen. Mégegyszer remélem ezzel nem bántom meg senki érzékenységét de a tények erről beszélnek. S nem véletlen hogy a futóknál ellenkezője a helyzet az elkapóknál már árnyaltabb a kép. S itt a válasz a kérdésre miért nem lépjük át saját árnyékunkat igen esetünkben ez fejben szívben dől el s ez egy fekete irányitó esetében nehezebb. A College foci más nem véletlen hogy ott sikeresebbek kevésbé konvencionális és profi. Ezért örülnék egy A. Daltonnak nem tudom pl róla mit gondoltok? Na még lenne más de azt majd később öntöm rátok😀 és azért nem érzem ezt offnak mert D-MC s Vick kapcsán rólunk is szól. A többit már nem telefonon írom meg csak ez nagyon bennem volt😀dande
Doug Williams '88-ban nyert Skinssel.
Ha nem nyerünk SB-t az biztos nem azért lesz mert fekete v. fehér a QB. Jaworski-val ugyanúgy kudarcot vallottunk a döntőben mint később NcNabb-el, sőt a 80-as jóval simább vereség volt mint a 2004-es.


több mint 13 éve
Mardel Philadelphia Eagles Ole Miss Rebels 259
Mardel!

A 2. mondatot nem teljesen értem. 😊
Szerintem Clemons+ egy 4. kör ment Tappért 😀

Jauronban van potenciál ?? 😊 A liga egyik legjobb Cover 2-es szakembere!Helmut Zimmer
Mea culpa, kevertem a két businesst.
Jauronra meg egyszerűen rossz szót használtam, tisztában vagyok az érdemeivel, ettől még nem biztos, hogy nálunk is beválik sec coach-ként. Erre céloztam. De mondom, nekem tetszik amit eddig csinál. Habár azért Pattersont nem írom teljes mértékben az ő számlájára, de a S poszton való előrelépést valóban az ő érdemének tulajdonítom én is.

JASON KELCE for one more year!!!
több mint 13 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 568 — Így remélem megfelelek nektek.....
Volt győztes afroamerikai irányító!Helmut Zimmer
Nyilván nem mondom hogy nem ez az én tudatlanságom nem volt most időm utána nézni de nem ez jellemző
több mint 13 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 148 — én ezt meguntam
Volt győztes afroamerikai irányító!

szerk. Asszem Doug Williams volt, és tán még SBMVP is lett. -lehet tévedek!
több mint 13 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 39 568 — Így remélem megfelelek nektek.....
Még néhány dolog amit látok s tudom lesz amivel talán darázsfészekbe nyúlok s lehet nincs igazam remélem nem köveztek meg érte kezdem is ezzel: a QB kérdés mégpedig a fekete illetve fehér QB kérdés s ez nem rasszizmus kérdése hanem adottság kérdése. Egyszerűen egy fekete játékos nem tudja lényeges pillanatokban azt a mentális stabilitást adni amit poszt megkövetel. Lehet én ismerem rosszul az NFL történetét s akkor mindjárt megcáfolhattok hány gyűrűvel rendelkező fekete QB van? Nem nagyon jut eszembe s ez talán nem véletlen. Mégegyszer remélem ezzel nem bántom meg senki érzékenységét de a tények erről beszélnek. S nem véletlen hogy a futóknál ellenkezője a helyzet az elkapóknál már árnyaltabb a kép. S itt a válasz a kérdésre miért nem lépjük át saját árnyékunkat igen esetünkben ez fejben szívben dől el s ez egy fekete irányitó esetében nehezebb. A College foci más nem véletlen hogy ott sikeresebbek kevésbé konvencionális és profi. Ezért örülnék egy A. Daltonnak nem tudom pl róla mit gondoltok? Na még lenne más de azt majd később öntöm rátok😀 és azért nem érzem ezt offnak mert D-MC s Vick kapcsán rólunk is szól. A többit már nem telefonon írom meg csak ez nagyon bennem volt😀
több mint 13 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 246 — Beware the Slim Reaper!
Clemons-hoz annyit, hogy a Seahawksban ha jól tudom vakoldalon van, nálunk mindig a másik oldalon volt és sokszor joker pozícióban használtuk egyfajta 4. LB ként, aki hol coverage-el, hol passrush-ol.
Tapp sem volt rossz nálunk, ahhoz képest hogy a TC-je borzasztó gyenge volt és emiatt a szezon első felében nem is játszott, de a végére kezdett belelendülni, tegnap is egy fontos fumble-t csinált Rodgersen.


több mint 13 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 148 — én ezt meguntam
Mardel!

A 2. mondatot nem teljesen értem. 😊
Szerintem Clemons+ egy 4. kör ment Tappért 😀

Jauronban van potenciál ?? 😊 A liga egyik legjobb Cover 2-es szakembere!
több mint 13 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 246 — Beware the Slim Reaper!
Clemons azért nem annyira domináns, meccsekre el tud tűnni (kell neki nagyon Mebane (igaz rengeteg 3men rush-t nyomunk). Ennek ellenére jó kis játékos, szeretem (szeretjük) szerintem jó boltot csináltunk vele.

Jauronnal mennyire voltatok elégedettek? Én nagyon szeretem az öreget, bár vezérlő edzőnek nem volt annyira emlékezetes. Szerintetek mi lesz vele?Helmut Zimmer
Itt is elég lett volna Cole árnyékában lehozni 10 körüli sck-t. Nem hinném, hogy nálatok lenne, ha el-el is tűnt volna meccsekre. 😊 Igaz a DT-k szerepe kicsit más nálunk, ez le is volt írva valamikor itt, de mondom, azért másik oldalról bőven volt támogatva, nem leader kellett volna legyen. AZ üzlet nekünk is ígéretesnek tűnt/tűnhet, ha jól emlékszem Weaver jött akkor. Mondjuk ő is többet rokkant, mint amit pályán van, reméljük jövőre már talpon tud maradni. Nameg nem tudom mennyire illeszkedik a játéka a Vick O-hoz.

Jauront valaki írta itt már, én személy szerint azt mondom, hogy meg van benne a potenciál, láttam abszolút biztató dolgokat a sec-ben, mentségére szólhat a sok sérülés. Meglátjuk jövőre, reméljük megtámogatjuk jó játékos alapanyaggal (draft vagy FA) aztán kérdés mit hoz ki belőle.Mardel
Még jó hogy megvan benne a potenciál, mivel a liga egyik legtapasztaltabb 4-3-as D coordinátora. Nem lennék bánatos, ha helyet cserélnének McDermott-tal és ő lenne a DC. Nem tudom hány éves a szerződése, attól félek elmegy valahova D-coord-nak, mert az az ő igazi helye. Coleman és Patterson fejlődésében szvsz alaposan benne van a keze. Patterson ugye tavaly 4-5. CB volt, aki a rosterért közdött, idén sokat javult a játéka. Coleman meg 7. körös rookie létére nagyon jól helytállt a kezdőben.


több mint 13 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 4 470 — No one likes us, cause no one like us
Nos kipihenve a tegnapi meccset:

Pár kérdésem van, amolyan költői...
- Miért kell erőltetni a shotgun futást folyamatosan, mikor ezer variáció van még, amit meg tud oldani Shady?
- Ha már Shady, akkor miért nem kívánjuk az ő futó, és elkapói képességeit csak egy kicsit is kihasználni, még akkor sem, amikor már mindenki halott, és csak ő él?
- Miért nem lehet fél perccel a vége előtt 4 lehetőségnél incomplete-re dobni a labdát, és nyugodtan átbeszélni, hogy hogyan legyen meg a win?
- Miért ennyire reménytelen a RZ defense egy PO-s csapatnál?
- Miért nem lehet bevállalni egy 4th&Inchest?
- Miért nem lehet onside kicket próbálgatni?
- Előző kettő összefoglalva: Miért nem lehet tökösen játszani, amikor ezen múlik minden?

Végül azért pár pozitívum is:
- Bejutottunk a PO-ba, amit év elején megálmodni sem mertünk.
- Akkora a potenciál ebben a csapatban, mint semelyik másikban.
- Felejthetetlen pillanatokkal gazdagodtunk.

Pár ironikus dolog:
- Az a GB ejtett ki minket, akiknek közvetetten köszönhetjük a PO-t, mert ellenük sérült meg Kolb, akivel amúgy kizárt, hogy PO-ba jutunk idén.
- Az idén futás nélkül operáló GB gyakorlatilag szétfutotta azt a védelmet, amelyik előzetesen elsősorban a futás ellen volt jó...

Megjegyzések:
- Vick maradjon, és jövőre egy stabilabb passzjátékkal fog megörvendeztetni minket. Kizártnak tartom, hogy a képességeinek határán lenne.
- Akers pls maradj, ne vonulj vissza, ami amúgyis kacsa szerinte, NEM A TE HIBÁD!

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 13 éve
Mardel Philadelphia Eagles Ole Miss Rebels 259
Clemons azért nem annyira domináns, meccsekre el tud tűnni (kell neki nagyon Mebane (igaz rengeteg 3men rush-t nyomunk). Ennek ellenére jó kis játékos, szeretem (szeretjük) szerintem jó boltot csináltunk vele.

Jauronnal mennyire voltatok elégedettek? Én nagyon szeretem az öreget, bár vezérlő edzőnek nem volt annyira emlékezetes. Szerintetek mi lesz vele?Helmut Zimmer
Itt is elég lett volna Cole árnyékában lehozni 10 körüli sck-t. Ez esetben nem hinném, hogy nálatok lenne, még ha el-el is tűnt volna meccsekre nálunk is. 😊 Igaz a DT-k szerepe kicsit más nálunk, ez le is volt írva valamikor itt, de mondom, azért másik oldalról bőven volt támogatva, nem leader szerepet vártunk mi sem tőle. Az üzlet nekünk is ígéretesnek tűnt/tűnhet, ha jól emlékszem Weaver jött akkor. Mondjuk ő is többet rokkant, mint amit pályán van, reméljük jövőre már talpon tud maradni. Nameg nem tudom mennyire illeszkedik a játéka a Vick O-hoz.

Jauront valaki írta itt már, én személy szerint azt mondom, hogy meg van benne a potenciál, láttam abszolút biztató dolgokat a sec-ben, mentségére szólhat a sok sérülés. Meglátjuk jövőre, reméljük megtámogatjuk jó játékos alapanyaggal (draft vagy FA) aztán kérdés mit hoz ki belőle.

JASON KELCE for one more year!!!
több mint 13 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 148 — én ezt meguntam
Clemons azért nem annyira domináns, meccsekre el tud tűnni (kell neki nagyon Mebane (igaz rengeteg 3men rush-t nyomunk). Ennek ellenére jó kis játékos, szeretem (szeretjük) szerintem jó boltot csináltunk vele.

Jauronnal mennyire voltatok elégedettek? Én nagyon szeretem az öreget, bár vezérlő edzőnek nem volt annyira emlékezetes. Szerintetek mi lesz vele?