Philadelphia Eagles
62 feliratkozó
több mint 5 éve
Szerintem is sokkal nagyobb gondok vannak a D-ben, egyetértek.Nálam a QB pick fel sem merül. Mégpedig azért sem, mert Lawrence mögött nem látok olyat, aki szerintem jobb lenne mint a jelenlegi párosunk.Igen-igen, remélem ráfordulunk végre az izgalmas részre és elkezd mindenki a drafttal foglalkozni. Az FA-t már tavaly elengedtem, azt idén ki kell ülnünk, majd jövőre.Én már a Draftal szeretnék leginkább foglalkozni. A hírek szerint az eagles staff viszi a senior bowlon az egyik csapatot. Ez még jó is lehet. Persze előbb hozzunk rendes edzőket is. Aztán után, (mivel szerintem az FA-ra esélytelenek vagyunk pénzügyileg) nézhetjük, hogy 1/6-on ki mit csinálna, jöhetnek a mock draftpk. Mondjuk utóbbit már most is lehet tolni, én hetente szoktam egyet.Na ez egy full korrekt és érdekes hozzászólás/téma, bárcsak ilyenekről menne már a vita a fórumokon. Teljesen megértem és van benne igazság, meg érdemes is erről beszélni.Kúrvaeccerű. Nincs más amibe kapaszkodni lehet. mert ezt a csapatot így Hurtsel nézze az akinek két anyja van. Ez nem az eagles, ez egy gyalázatos elfuserált csapat amit DP és Roseman közösen kurt el. Roseman már szerződéseket alakít át tehát ő marad. ergo DP-nek mennie kell, mert, ha nem ennek az üzenete az a szurkolok felé, hoyg ezzel a csapattal bármit meg lehet tenni. Márpedig egy SB győzelem után ezt leművelni szakmailag, az az nem szimplán szégyen, de az egész eagles lét megcsúfolása.Miért hiszi az Eagles szurkolók többsége, hogy ez még egy hátralévő döntés? Én komolyan nem értem.twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
Shawn84
1. Hetek óta azt suttogják, hogy marad mindenki, ami általában pontos az Eaglesnél, a média egyik legfontosabb piacáról van szó.
2. Az első riportok informàciótartalma Lurie és DP meetingjéről nem a meeting maga volt, hanem az, hogy ez kedden lesz, azaz a black monday után. Minden évben van ilyen meeting, ahol a téma már rég nem a múlt, hanem a jövőbeli tervek. Csak olyannal ül le a tulaj ilyenkor, akit megtart.
3. Schefter már a hétvégi meccs előtt tényként írta meg hogy DP marad.
4. Jay Glazer asszem szombaton írta meg, hogy mindketten teljes biztonságban vannak, fel sem merül a menesztés.
5. A meccsen telibe toltuk a tankot, amit csak akkor csinál meg egy staff ha garanciája van arra, hogy ők aratják le a babérokat, egyébként nem szégyenítenék meg magukat ennyire.
6. Tegnap, a black mondayen senkit nem rúgtunk ki.
6. Szintén tegnao volt egy Roseman+Pederson közös sajttáj = továbbra is ők ketten vannak a kormánynàl, ennél egyértelműbben nehéz bejelenteni, hogy maradnak. Azt nyilván soha nem jelentené be egy csapat, hogy valakit NEM rúgnak ki.
7. Roseman már tegnap elkezdett zsonglőrködni a cappel (=kicking the can down the road), ha veszélyben lenne, akkor senkihez nem nyúlhatna hozzá.
8. Schwartz már felmondott, így nehéz kirúgni. Nincs OC-nk, így még nehezebb őt is kirúgni. Az assistant coachokat a hét közepe felé szokták elkezdeni kirúgni (na pl. ez lesz a mai meeting egyik fő témája).
Nem tudom milyen csöndet érzékeltek, konkrétan tele van Eagles hírrel a national média, a csönd konkrét ellentéte van.
Megértem azt, aki érzelmileg kivan ettől a döntéstől, de az önámításnak semmi értelme. Ha valakinek nem tetszik amit a csapat csinál, akkor lehet kritizálni, sőt ki is lehet ülni az évet amíg ki nem rúgják a jelenlegi bagázst, de az nonszensz, hogy 3 napja az a téma, hogy vajon mi lesz, amikor 4 napja tudjuk a választ.
Hulkeinstein
Én Kelly alatt 2 évet kihagytam. Soha nem bántam meg. Simán kiülöm ezt is ha kell. De azért engedtessék meg, Szopjon le Lurie meg Roseman és DP ha ezt így tiszta lelkiismerettel merik csinálni.
Shawn84
Sok itt a téma, legyen szó akár arról hogy min kell javítani, kit kell draftolni, jöjjön - e QB, ki mennyire utálja a vezetőséget és mit basztak el. Lépjünk túl az idei éven, mindenki döntse el hogy mennyi energiát hajlandó a csapatra áldozni és szerintem lépjünk tovább, beszéljünk a jövőről, ne pedig a múltról.
Hulkeinstein
Shawn84
A Gaints elleni vereség óta nekem Chase a no.1 álompickem, én neki örülnék a legjobban. Sok vita lesz arról, hogy ő vagy Smith-e a jobb, de analitika-hívőként egyértelműen Chase-t látom a biztosabb picknek. Hasonlóan bámulatos volt mindkettő college-ben, de Chase minden paramétert kipipál, míg Smith azért messze van a prototipikus elit WR-felépítéstől. Kicsi és lassú, ami nálam mindig red flag, főleg úgy hogy óriási need már évek óta a domináns X receiver - és ő szerintem nem az. Ettől még mindketten lehetnek elit játékosok az NFL-ben, de a nagy minta egyértelműen Chase mellett áll - ráadásul ő fiatalabb és frissebb is.
A QB pick érdekes kérdés, annak sem lennék ellenére, ha a top3-ból valakibe nagyon beleszeretünk, azt sosem rossz a draft elején húzni. Sewell-lel ugyanígy vagyok, de nem tartom valószínűnek sem azt hogy lecsúszik, sem azt, hogy az egész drafton húznánk OL-t.
Általánosságban az offense sokkal fontosabb, mint a defense, úgyhogy egy rosszabb O évben is az O pick mellett szoktam lenni, de idén amikor a top6 prospect az O oldalon van, ez még egyértelműbb. A Lawrence, Fields, WIlson, Chase, Smith, Sewell hatos közül jöjjön valaki, azzal nagyon nem lőhetünk mellé. Védők majd jöhetnek a 2. és a 3. körben, vagy egy esetleges letrade esetén.
Hulkeinstein
Sokan mondjátok, hogy WR kéne. De én meg úgy érzem, hogy a mostani Reagor, Watkins, Fulgham, Ward, Goodwin, Hightower (JJ és Jeffery nálam már kiesik) kerettel is lehet jó dolgokat csinálni, mert mindenki megmutatta, hogy van benne kakaó. Ennek ellenére nem mondom, hogy nem kéne erősíteni, de nem az 1/6-ot áldoznám erre, főleg, hogy a mostani class sem tűnik rossznak egyáltalán.
Nézzük mik a needek elsősorban. A támadó falba bármikor jöhet ember, de most van sok fiatal, mennyiségre is megvagyunk, tapasztalatot is szereztek, nem biztos, hogy Sewellt vagy Slatert kellene elvinni.
Ahol én problémát látok:
DE: 2022-re konkrétan senkinek nincs szerződése. Márpedig a cap sem enged hosszabbítani nagyon sem Barnettel, sem Sweatel. Pláne ha jövőre tovább fejlődik mindkettő. 1/6-on akár a legjobb DE is elhozható idén, igaz nem tudnám megmondani, hogy jelenleg ez ki lehet. Rousseauban van talán a legtöbb potenciál.
Aztán itt az LB sor, ahova azért nagyon kell egy jó játékos, de sem Parsons sem Karomoah - Owusu nem ér ennyit. Ha LB húzásban gondolkozik a csapat, akkor cserélni kell lefelé, top 10-15 környékére.
Viszont, a secondaryban alig van komoly játékos, szerződéssel. Mills jó volt, de nem fogjuk tudni visszahozni, Maddox is lassan lejárós lesz, és nem volt éppen jó éve, McLeod is utolsó évét kezdi, úgyhogy ide fér játékos. Safety nem lesz akit ilyen magasan értelme lenne húzni, ellenben CB akad. Nálam Patrick Surtain II. a legjobb jelen pillanatban (ez még változhat később), de Farley is jó volt még 2019-ben és Horn is ígéretes, így én a CB posztra szavazok.
Szóval nálam a D# sokkal fontosabb mint az O, mert itt 2022-re már nem lesz egy kezdőre való játékosunk sem. Támadó oldalon legalább sok a fiatal, akik tehetségesek.
Legyen Patrick Surtain II - Alabama CB
Shawn84
Ez az 1/6 nálam teljesen draftfilozófia kérdése. Azon "nőttem fel", hogy top 10-es pickkel blue chip offense (vagy pass rusher) játékost kell húzni minden alkalommal, függetlenül a needektől. Ez a roster annyira lyukas hosszútávon, hogy a BPA-n kívül minden más hozzáállás sokkoló lenne számomra.
Hajlandó lennék kibékülni egy színtiszta blue-chip, elit cornerrel is (Ramsey, Denzel Ward, Okudah), de ilyet én nem látok idén az eddigi szakértői big boardok alapján. Április óta több, mint 50-et legyűjtöttem már az adatbàzisomba és az említett 6 O játékos szinte mindenhol ott van a legjobb 10-ben, míg Surtain egyértelműen abba a kategóriába esik, aki biztos első körös játékos, de inkább 1/10 és 1/20 közötti értéket képviselve, messze a blue chip szinttől. Hátratrade esetén teljesen oké, de 1/6-on nagyon nem lenne BPA.
több mint 5 éve
Nálam a QB pick fel sem merül. Mégpedig azért sem, mert Lawrence mögött nem látok olyat, aki szerintem jobb lenne mint a jelenlegi párosunk.Igen-igen, remélem ráfordulunk végre az izgalmas részre és elkezd mindenki a drafttal foglalkozni. Az FA-t már tavaly elengedtem, azt idén ki kell ülnünk, majd jövőre.Én már a Draftal szeretnék leginkább foglalkozni. A hírek szerint az eagles staff viszi a senior bowlon az egyik csapatot. Ez még jó is lehet. Persze előbb hozzunk rendes edzőket is. Aztán után, (mivel szerintem az FA-ra esélytelenek vagyunk pénzügyileg) nézhetjük, hogy 1/6-on ki mit csinálna, jöhetnek a mock draftpk. Mondjuk utóbbit már most is lehet tolni, én hetente szoktam egyet.Na ez egy full korrekt és érdekes hozzászólás/téma, bárcsak ilyenekről menne már a vita a fórumokon. Teljesen megértem és van benne igazság, meg érdemes is erről beszélni.Kúrvaeccerű. Nincs más amibe kapaszkodni lehet. mert ezt a csapatot így Hurtsel nézze az akinek két anyja van. Ez nem az eagles, ez egy gyalázatos elfuserált csapat amit DP és Roseman közösen kurt el. Roseman már szerződéseket alakít át tehát ő marad. ergo DP-nek mennie kell, mert, ha nem ennek az üzenete az a szurkolok felé, hoyg ezzel a csapattal bármit meg lehet tenni. Márpedig egy SB győzelem után ezt leművelni szakmailag, az az nem szimplán szégyen, de az egész eagles lét megcsúfolása.Miért hiszi az Eagles szurkolók többsége, hogy ez még egy hátralévő döntés? Én komolyan nem értem.twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
Shawn84
1. Hetek óta azt suttogják, hogy marad mindenki, ami általában pontos az Eaglesnél, a média egyik legfontosabb piacáról van szó.
2. Az első riportok informàciótartalma Lurie és DP meetingjéről nem a meeting maga volt, hanem az, hogy ez kedden lesz, azaz a black monday után. Minden évben van ilyen meeting, ahol a téma már rég nem a múlt, hanem a jövőbeli tervek. Csak olyannal ül le a tulaj ilyenkor, akit megtart.
3. Schefter már a hétvégi meccs előtt tényként írta meg hogy DP marad.
4. Jay Glazer asszem szombaton írta meg, hogy mindketten teljes biztonságban vannak, fel sem merül a menesztés.
5. A meccsen telibe toltuk a tankot, amit csak akkor csinál meg egy staff ha garanciája van arra, hogy ők aratják le a babérokat, egyébként nem szégyenítenék meg magukat ennyire.
6. Tegnap, a black mondayen senkit nem rúgtunk ki.
6. Szintén tegnao volt egy Roseman+Pederson közös sajttáj = továbbra is ők ketten vannak a kormánynàl, ennél egyértelműbben nehéz bejelenteni, hogy maradnak. Azt nyilván soha nem jelentené be egy csapat, hogy valakit NEM rúgnak ki.
7. Roseman már tegnap elkezdett zsonglőrködni a cappel (=kicking the can down the road), ha veszélyben lenne, akkor senkihez nem nyúlhatna hozzá.
8. Schwartz már felmondott, így nehéz kirúgni. Nincs OC-nk, így még nehezebb őt is kirúgni. Az assistant coachokat a hét közepe felé szokták elkezdeni kirúgni (na pl. ez lesz a mai meeting egyik fő témája).
Nem tudom milyen csöndet érzékeltek, konkrétan tele van Eagles hírrel a national média, a csönd konkrét ellentéte van.
Megértem azt, aki érzelmileg kivan ettől a döntéstől, de az önámításnak semmi értelme. Ha valakinek nem tetszik amit a csapat csinál, akkor lehet kritizálni, sőt ki is lehet ülni az évet amíg ki nem rúgják a jelenlegi bagázst, de az nonszensz, hogy 3 napja az a téma, hogy vajon mi lesz, amikor 4 napja tudjuk a választ.
Hulkeinstein
Én Kelly alatt 2 évet kihagytam. Soha nem bántam meg. Simán kiülöm ezt is ha kell. De azért engedtessék meg, Szopjon le Lurie meg Roseman és DP ha ezt így tiszta lelkiismerettel merik csinálni.
Shawn84
Sok itt a téma, legyen szó akár arról hogy min kell javítani, kit kell draftolni, jöjjön - e QB, ki mennyire utálja a vezetőséget és mit basztak el. Lépjünk túl az idei éven, mindenki döntse el hogy mennyi energiát hajlandó a csapatra áldozni és szerintem lépjünk tovább, beszéljünk a jövőről, ne pedig a múltról.
Hulkeinstein
Shawn84
A Gaints elleni vereség óta nekem Chase a no.1 álompickem, én neki örülnék a legjobban. Sok vita lesz arról, hogy ő vagy Smith-e a jobb, de analitika-hívőként egyértelműen Chase-t látom a biztosabb picknek. Hasonlóan bámulatos volt mindkettő college-ben, de Chase minden paramétert kipipál, míg Smith azért messze van a prototipikus elit WR-felépítéstől. Kicsi és lassú, ami nálam mindig red flag, főleg úgy hogy óriási need már évek óta a domináns X receiver - és ő szerintem nem az. Ettől még mindketten lehetnek elit játékosok az NFL-ben, de a nagy minta egyértelműen Chase mellett áll - ráadásul ő fiatalabb és frissebb is.
A QB pick érdekes kérdés, annak sem lennék ellenére, ha a top3-ból valakibe nagyon beleszeretünk, azt sosem rossz a draft elején húzni. Sewell-lel ugyanígy vagyok, de nem tartom valószínűnek sem azt hogy lecsúszik, sem azt, hogy az egész drafton húznánk OL-t.
Általánosságban az offense sokkal fontosabb, mint a defense, úgyhogy egy rosszabb O évben is az O pick mellett szoktam lenni, de idén amikor a top6 prospect az O oldalon van, ez még egyértelműbb. A Lawrence, Fields, WIlson, Chase, Smith, Sewell hatos közül jöjjön valaki, azzal nagyon nem lőhetünk mellé. Védők majd jöhetnek a 2. és a 3. körben, vagy egy esetleges letrade esetén.
Hulkeinstein
Sokan mondjátok, hogy WR kéne. De én meg úgy érzem, hogy a mostani Reagor, Watkins, Fulgham, Ward, Goodwin, Hightower (JJ és Jeffery nálam már kiesik) kerettel is lehet jó dolgokat csinálni, mert mindenki megmutatta, hogy van benne kakaó. Ennek ellenére nem mondom, hogy nem kéne erősíteni, de nem az 1/6-ot áldoznám erre, főleg, hogy a mostani class sem tűnik rossznak egyáltalán.
Nézzük mik a needek elsősorban. A támadó falba bármikor jöhet ember, de most van sok fiatal, mennyiségre is megvagyunk, tapasztalatot is szereztek, nem biztos, hogy Sewellt vagy Slatert kellene elvinni.
Ahol én problémát látok:
DE: 2022-re konkrétan senkinek nincs szerződése. Márpedig a cap sem enged hosszabbítani nagyon sem Barnettel, sem Sweatel. Pláne ha jövőre tovább fejlődik mindkettő. 1/6-on akár a legjobb DE is elhozható idén, igaz nem tudnám megmondani, hogy jelenleg ez ki lehet. Rousseauban van talán a legtöbb potenciál.
Aztán itt az LB sor, ahova azért nagyon kell egy jó játékos, de sem Parsons sem Karomoah - Owusu nem ér ennyit. Ha LB húzásban gondolkozik a csapat, akkor cserélni kell lefelé, top 10-15 környékére.
Viszont, a secondaryban alig van komoly játékos, szerződéssel. Mills jó volt, de nem fogjuk tudni visszahozni, Maddox is lassan lejárós lesz, és nem volt éppen jó éve, McLeod is utolsó évét kezdi, úgyhogy ide fér játékos. Safety nem lesz akit ilyen magasan értelme lenne húzni, ellenben CB akad. Nálam Patrick Surtain II. a legjobb jelen pillanatban (ez még változhat később), de Farley is jó volt még 2019-ben és Horn is ígéretes, így én a CB posztra szavazok.
Szóval nálam a D# sokkal fontosabb mint az O, mert itt 2022-re már nem lesz egy kezdőre való játékosunk sem. Támadó oldalon legalább sok a fiatal, akik tehetségesek.
Legyen Patrick Surtain II - Alabama CB
Szerkesztette: Shawn84
több mint 5 éve
Én most pont fordítva látom 😛 Az Oban egy jó coachinggal mennyiségre és minőségre is meg lehetünk. QBt nem hoznék, ha csak addig Wentzzel nem tudunk kezdeni vmit, de nem fogunk. Max WRt tudok elképzelni. De Dben muszáj elindulni a feltöltésnek. Még a DL csak-csak megvan, de máshol ementáli. Ezért azt preferálnám. De amíg a DCt nem ismerjük, nehéz látni, mi lehet az elképzelés. Ezt nem szerencsétlenkedhetik el és húzhatják el, mint az OC választást, mert nyakunkon a Senior Bowl, ahol ráadásul mi adjuk az edzőket várhatóan egyik oldalon. Így muszáj lehet lépni. Persze, ha úgy érzik, hogy MP vagy más D játékos nem kihagyhatatlan mondjuk Chassel vagy DS szemben, akkor jöjjenek. Valamelyik még bent kell legyen 1/6n.Igen-igen, remélem ráfordulunk végre az izgalmas részre és elkezd mindenki a drafttal foglalkozni. Az FA-t már tavaly elengedtem, azt idén ki kell ülnünk, majd jövőre.Én már a Draftal szeretnék leginkább foglalkozni. A hírek szerint az eagles staff viszi a senior bowlon az egyik csapatot. Ez még jó is lehet. Persze előbb hozzunk rendes edzőket is. Aztán után, (mivel szerintem az FA-ra esélytelenek vagyunk pénzügyileg) nézhetjük, hogy 1/6-on ki mit csinálna, jöhetnek a mock draftpk. Mondjuk utóbbit már most is lehet tolni, én hetente szoktam egyet.Na ez egy full korrekt és érdekes hozzászólás/téma, bárcsak ilyenekről menne már a vita a fórumokon. Teljesen megértem és van benne igazság, meg érdemes is erről beszélni.Kúrvaeccerű. Nincs más amibe kapaszkodni lehet. mert ezt a csapatot így Hurtsel nézze az akinek két anyja van. Ez nem az eagles, ez egy gyalázatos elfuserált csapat amit DP és Roseman közösen kurt el. Roseman már szerződéseket alakít át tehát ő marad. ergo DP-nek mennie kell, mert, ha nem ennek az üzenete az a szurkolok felé, hoyg ezzel a csapattal bármit meg lehet tenni. Márpedig egy SB győzelem után ezt leművelni szakmailag, az az nem szimplán szégyen, de az egész eagles lét megcsúfolása.Miért hiszi az Eagles szurkolók többsége, hogy ez még egy hátralévő döntés? Én komolyan nem értem.twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
Shawn84
1. Hetek óta azt suttogják, hogy marad mindenki, ami általában pontos az Eaglesnél, a média egyik legfontosabb piacáról van szó.
2. Az első riportok informàciótartalma Lurie és DP meetingjéről nem a meeting maga volt, hanem az, hogy ez kedden lesz, azaz a black monday után. Minden évben van ilyen meeting, ahol a téma már rég nem a múlt, hanem a jövőbeli tervek. Csak olyannal ül le a tulaj ilyenkor, akit megtart.
3. Schefter már a hétvégi meccs előtt tényként írta meg hogy DP marad.
4. Jay Glazer asszem szombaton írta meg, hogy mindketten teljes biztonságban vannak, fel sem merül a menesztés.
5. A meccsen telibe toltuk a tankot, amit csak akkor csinál meg egy staff ha garanciája van arra, hogy ők aratják le a babérokat, egyébként nem szégyenítenék meg magukat ennyire.
6. Tegnap, a black mondayen senkit nem rúgtunk ki.
6. Szintén tegnao volt egy Roseman+Pederson közös sajttáj = továbbra is ők ketten vannak a kormánynàl, ennél egyértelműbben nehéz bejelenteni, hogy maradnak. Azt nyilván soha nem jelentené be egy csapat, hogy valakit NEM rúgnak ki.
7. Roseman már tegnap elkezdett zsonglőrködni a cappel (=kicking the can down the road), ha veszélyben lenne, akkor senkihez nem nyúlhatna hozzá.
8. Schwartz már felmondott, így nehéz kirúgni. Nincs OC-nk, így még nehezebb őt is kirúgni. Az assistant coachokat a hét közepe felé szokták elkezdeni kirúgni (na pl. ez lesz a mai meeting egyik fő témája).
Nem tudom milyen csöndet érzékeltek, konkrétan tele van Eagles hírrel a national média, a csönd konkrét ellentéte van.
Megértem azt, aki érzelmileg kivan ettől a döntéstől, de az önámításnak semmi értelme. Ha valakinek nem tetszik amit a csapat csinál, akkor lehet kritizálni, sőt ki is lehet ülni az évet amíg ki nem rúgják a jelenlegi bagázst, de az nonszensz, hogy 3 napja az a téma, hogy vajon mi lesz, amikor 4 napja tudjuk a választ.
Hulkeinstein
Én Kelly alatt 2 évet kihagytam. Soha nem bántam meg. Simán kiülöm ezt is ha kell. De azért engedtessék meg, Szopjon le Lurie meg Roseman és DP ha ezt így tiszta lelkiismerettel merik csinálni.
Shawn84
Sok itt a téma, legyen szó akár arról hogy min kell javítani, kit kell draftolni, jöjjön - e QB, ki mennyire utálja a vezetőséget és mit basztak el. Lépjünk túl az idei éven, mindenki döntse el hogy mennyi energiát hajlandó a csapatra áldozni és szerintem lépjünk tovább, beszéljünk a jövőről, ne pedig a múltról.
Hulkeinstein
Shawn84
A Gaints elleni vereség óta nekem Chase a no.1 álompickem, én neki örülnék a legjobban. Sok vita lesz arról, hogy ő vagy Smith-e a jobb, de analitika-hívőként egyértelműen Chase-t látom a biztosabb picknek. Hasonlóan bámulatos volt mindkettő college-ben, de Chase minden paramétert kipipál, míg Smith azért messze van a prototipikus elit WR-felépítéstől. Kicsi és lassú, ami nálam mindig red flag, főleg úgy hogy óriási need már évek óta a domináns X receiver - és ő szerintem nem az. Ettől még mindketten lehetnek elit játékosok az NFL-ben, de a nagy minta egyértelműen Chase mellett áll - ráadásul ő fiatalabb és frissebb is.
A QB pick érdekes kérdés, annak sem lennék ellenére, ha a top3-ból valakibe nagyon beleszeretünk, azt sosem rossz a draft elején húzni. Sewell-lel ugyanígy vagyok, de nem tartom valószínűnek sem azt hogy lecsúszik, sem azt, hogy az egész drafton húznánk OL-t.
Általánosságban az offense sokkal fontosabb, mint a defense, úgyhogy egy rosszabb O évben is az O pick mellett szoktam lenni, de idén amikor a top6 prospect az O oldalon van, ez még egyértelműbb. A Lawrence, Fields, WIlson, Chase, Smith, Sewell hatos közül jöjjön valaki, azzal nagyon nem lőhetünk mellé. Védők majd jöhetnek a 2. és a 3. körben, vagy egy esetleges letrade esetén.
Hulkeinstein
Szerkesztette: dande2
több mint 5 éve
Igen-igen, remélem ráfordulunk végre az izgalmas részre és elkezd mindenki a drafttal foglalkozni. Az FA-t már tavaly elengedtem, azt idén ki kell ülnünk, majd jövőre.Én már a Draftal szeretnék leginkább foglalkozni. A hírek szerint az eagles staff viszi a senior bowlon az egyik csapatot. Ez még jó is lehet. Persze előbb hozzunk rendes edzőket is. Aztán után, (mivel szerintem az FA-ra esélytelenek vagyunk pénzügyileg) nézhetjük, hogy 1/6-on ki mit csinálna, jöhetnek a mock draftpk. Mondjuk utóbbit már most is lehet tolni, én hetente szoktam egyet.Na ez egy full korrekt és érdekes hozzászólás/téma, bárcsak ilyenekről menne már a vita a fórumokon. Teljesen megértem és van benne igazság, meg érdemes is erről beszélni.Kúrvaeccerű. Nincs más amibe kapaszkodni lehet. mert ezt a csapatot így Hurtsel nézze az akinek két anyja van. Ez nem az eagles, ez egy gyalázatos elfuserált csapat amit DP és Roseman közösen kurt el. Roseman már szerződéseket alakít át tehát ő marad. ergo DP-nek mennie kell, mert, ha nem ennek az üzenete az a szurkolok felé, hoyg ezzel a csapattal bármit meg lehet tenni. Márpedig egy SB győzelem után ezt leművelni szakmailag, az az nem szimplán szégyen, de az egész eagles lét megcsúfolása.Miért hiszi az Eagles szurkolók többsége, hogy ez még egy hátralévő döntés? Én komolyan nem értem.twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
Shawn84
1. Hetek óta azt suttogják, hogy marad mindenki, ami általában pontos az Eaglesnél, a média egyik legfontosabb piacáról van szó.
2. Az első riportok informàciótartalma Lurie és DP meetingjéről nem a meeting maga volt, hanem az, hogy ez kedden lesz, azaz a black monday után. Minden évben van ilyen meeting, ahol a téma már rég nem a múlt, hanem a jövőbeli tervek. Csak olyannal ül le a tulaj ilyenkor, akit megtart.
3. Schefter már a hétvégi meccs előtt tényként írta meg hogy DP marad.
4. Jay Glazer asszem szombaton írta meg, hogy mindketten teljes biztonságban vannak, fel sem merül a menesztés.
5. A meccsen telibe toltuk a tankot, amit csak akkor csinál meg egy staff ha garanciája van arra, hogy ők aratják le a babérokat, egyébként nem szégyenítenék meg magukat ennyire.
6. Tegnap, a black mondayen senkit nem rúgtunk ki.
6. Szintén tegnao volt egy Roseman+Pederson közös sajttáj = továbbra is ők ketten vannak a kormánynàl, ennél egyértelműbben nehéz bejelenteni, hogy maradnak. Azt nyilván soha nem jelentené be egy csapat, hogy valakit NEM rúgnak ki.
7. Roseman már tegnap elkezdett zsonglőrködni a cappel (=kicking the can down the road), ha veszélyben lenne, akkor senkihez nem nyúlhatna hozzá.
8. Schwartz már felmondott, így nehéz kirúgni. Nincs OC-nk, így még nehezebb őt is kirúgni. Az assistant coachokat a hét közepe felé szokták elkezdeni kirúgni (na pl. ez lesz a mai meeting egyik fő témája).
Nem tudom milyen csöndet érzékeltek, konkrétan tele van Eagles hírrel a national média, a csönd konkrét ellentéte van.
Megértem azt, aki érzelmileg kivan ettől a döntéstől, de az önámításnak semmi értelme. Ha valakinek nem tetszik amit a csapat csinál, akkor lehet kritizálni, sőt ki is lehet ülni az évet amíg ki nem rúgják a jelenlegi bagázst, de az nonszensz, hogy 3 napja az a téma, hogy vajon mi lesz, amikor 4 napja tudjuk a választ.
Hulkeinstein
Én Kelly alatt 2 évet kihagytam. Soha nem bántam meg. Simán kiülöm ezt is ha kell. De azért engedtessék meg, Szopjon le Lurie meg Roseman és DP ha ezt így tiszta lelkiismerettel merik csinálni.
Shawn84
Sok itt a téma, legyen szó akár arról hogy min kell javítani, kit kell draftolni, jöjjön - e QB, ki mennyire utálja a vezetőséget és mit basztak el. Lépjünk túl az idei éven, mindenki döntse el hogy mennyi energiát hajlandó a csapatra áldozni és szerintem lépjünk tovább, beszéljünk a jövőről, ne pedig a múltról.
Hulkeinstein
Shawn84
A Gaints elleni vereség óta nekem Chase a no.1 álompickem, én neki örülnék a legjobban. Sok vita lesz arról, hogy ő vagy Smith-e a jobb, de analitika-hívőként egyértelműen Chase-t látom a biztosabb picknek. Hasonlóan bámulatos volt mindkettő college-ben, de Chase minden paramétert kipipál, míg Smith azért messze van a prototipikus elit WR-felépítéstől. Kicsi és lassú, ami nálam mindig red flag, főleg úgy hogy óriási need már évek óta a domináns X receiver - és ő szerintem nem az. Ettől még mindketten lehetnek elit játékosok az NFL-ben, de a nagy minta egyértelműen Chase mellett áll - ráadásul ő fiatalabb és frissebb is.
A QB pick érdekes kérdés, annak sem lennék ellenére, ha a top3-ból valakibe nagyon beleszeretünk, azt sosem rossz a draft elején húzni. Sewell-lel ugyanígy vagyok, de nem tartom valószínűnek sem azt hogy lecsúszik, sem azt, hogy az egész drafton húznánk OL-t.
Általánosságban az offense sokkal fontosabb, mint a defense, úgyhogy egy rosszabb O évben is az O pick mellett szoktam lenni, de idén amikor a top6 prospect az O oldalon van, ez még egyértelműbb. A Lawrence, Fields, WIlson, Chase, Smith, Sewell hatos közül jöjjön valaki, azzal nagyon nem lőhetünk mellé. Védők majd jöhetnek a 2. és a 3. körben, vagy egy esetleges letrade esetén.
több mint 5 éve
Igazan en ugy latom hogy az sb utan nagy lutriba ment a csapat(es nem jött be).Volt egy mar nem fiatal Oline egy mvp formas Wentz es ugy gondoltak caphell aran is de ebben meg van egy nagy SB run. Aztan ez elment valahol(serulesek,rossz fa es draft).
több mint 5 éve
Shawn pontosan megfogalmazott mindent, ami az én fejemben is kavarog.Kúrvaeccerű. Nincs más amibe kapaszkodni lehet. mert ezt a csapatot így Hurtsel nézze az akinek két anyja van. Ez nem az eagles, ez egy gyalázatos elfuserált csapat amit DP és Roseman közösen kurt el. Roseman már szerződéseket alakít át tehát ő marad. ergo DP-nek mennie kell, mert, ha nem ennek az üzenete az a szurkolok felé, hoyg ezzel a csapattal bármit meg lehet tenni. Márpedig egy SB győzelem után ezt leművelni szakmailag, az az nem szimplán szégyen, de az egész eagles lét megcsúfolása.Miért hiszi az Eagles szurkolók többsége, hogy ez még egy hátralévő döntés? Én komolyan nem értem.twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
Shawn84
1. Hetek óta azt suttogják, hogy marad mindenki, ami általában pontos az Eaglesnél, a média egyik legfontosabb piacáról van szó.
2. Az első riportok informàciótartalma Lurie és DP meetingjéről nem a meeting maga volt, hanem az, hogy ez kedden lesz, azaz a black monday után. Minden évben van ilyen meeting, ahol a téma már rég nem a múlt, hanem a jövőbeli tervek. Csak olyannal ül le a tulaj ilyenkor, akit megtart.
3. Schefter már a hétvégi meccs előtt tényként írta meg hogy DP marad.
4. Jay Glazer asszem szombaton írta meg, hogy mindketten teljes biztonságban vannak, fel sem merül a menesztés.
5. A meccsen telibe toltuk a tankot, amit csak akkor csinál meg egy staff ha garanciája van arra, hogy ők aratják le a babérokat, egyébként nem szégyenítenék meg magukat ennyire.
6. Tegnap, a black mondayen senkit nem rúgtunk ki.
6. Szintén tegnao volt egy Roseman+Pederson közös sajttáj = továbbra is ők ketten vannak a kormánynàl, ennél egyértelműbben nehéz bejelenteni, hogy maradnak. Azt nyilván soha nem jelentené be egy csapat, hogy valakit NEM rúgnak ki.
7. Roseman már tegnap elkezdett zsonglőrködni a cappel (=kicking the can down the road), ha veszélyben lenne, akkor senkihez nem nyúlhatna hozzá.
8. Schwartz már felmondott, így nehéz kirúgni. Nincs OC-nk, így még nehezebb őt is kirúgni. Az assistant coachokat a hét közepe felé szokták elkezdeni kirúgni (na pl. ez lesz a mai meeting egyik fő témája).
Nem tudom milyen csöndet érzékeltek, konkrétan tele van Eagles hírrel a national média, a csönd konkrét ellentéte van.
Megértem azt, aki érzelmileg kivan ettől a döntéstől, de az önámításnak semmi értelme. Ha valakinek nem tetszik amit a csapat csinál, akkor lehet kritizálni, sőt ki is lehet ülni az évet amíg ki nem rúgják a jelenlegi bagázst, de az nonszensz, hogy 3 napja az a téma, hogy vajon mi lesz, amikor 4 napja tudjuk a választ.
Hulkeinstein
Én Kelly alatt 2 évet kihagytam. Soha nem bántam meg. Simán kiülöm ezt is ha kell. De azért engedtessék meg, Szopjon le Lurie meg Roseman és DP ha ezt így tiszta lelkiismerettel merik csinálni.
Shawn84
Azt a 2 évet Kellyvel kvázi én is kiültem és szerintem sem ő, sem én nem vagyunk bandwagon arcok, hogy csak akkor vagyunk a csapat mellett, ha jól megy. Én személy szerint nem szeretem azt látni, ahogy folyamatosan kilátástalanul szop a csapat, miközben működhetne is, ha jobb lenne a vezetői gondolkodás. Akkor addig újra nagyobb hangsúllyal nézek NBA meccseket és kiemelkedő NFL meccseket és maximum hírekben meg eredményekben követem a csapat körüli mizériát, várva, hogy egyszer csak jobb lesz.
Nem az a baj, ha rossz a csapat és azzal kell küzdeni, az a baj, ha egy wannabe jó csapattal szívunk, rossz döntések miatt.
Szerkesztette: MirrMurr
több mint 5 éve
Bréking nyújsz: a CBS szerint Wencet végre elcseréltük a kanadai ligába. A vörös bajúszmatyi mehet vadászni a havas sztyeppékre.
több mint 5 éve
Ahogy írtam én vagy Parsonst hoznám az LB sorba, azt 100 éve nem uprgadeltük igazán (DCtől is függ majd persze) illetve Chaset ha valóban olyan jó, s elérhető. Igen még egy WR húzás elől, de hátha 2ből 1 bejön 😛Én már a Draftal szeretnék leginkább foglalkozni. A hírek szerint az eagles staff viszi a senior bowlon az egyik csapatot. Ez még jó is lehet. Persze előbb hozzunk rendes edzőket is. Aztán után, (mivel szerintem az FA-ra esélytelenek vagyunk pénzügyileg) nézhetjük, hogy 1/6-on ki mit csinálna, jöhetnek a mock draftpk. Mondjuk utóbbit már most is lehet tolni, én hetente szoktam egyet.Na ez egy full korrekt és érdekes hozzászólás/téma, bárcsak ilyenekről menne már a vita a fórumokon. Teljesen megértem és van benne igazság, meg érdemes is erről beszélni.Kúrvaeccerű. Nincs más amibe kapaszkodni lehet. mert ezt a csapatot így Hurtsel nézze az akinek két anyja van. Ez nem az eagles, ez egy gyalázatos elfuserált csapat amit DP és Roseman közösen kurt el. Roseman már szerződéseket alakít át tehát ő marad. ergo DP-nek mennie kell, mert, ha nem ennek az üzenete az a szurkolok felé, hoyg ezzel a csapattal bármit meg lehet tenni. Márpedig egy SB győzelem után ezt leművelni szakmailag, az az nem szimplán szégyen, de az egész eagles lét megcsúfolása.Miért hiszi az Eagles szurkolók többsége, hogy ez még egy hátralévő döntés? Én komolyan nem értem.twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
Shawn84
1. Hetek óta azt suttogják, hogy marad mindenki, ami általában pontos az Eaglesnél, a média egyik legfontosabb piacáról van szó.
2. Az első riportok informàciótartalma Lurie és DP meetingjéről nem a meeting maga volt, hanem az, hogy ez kedden lesz, azaz a black monday után. Minden évben van ilyen meeting, ahol a téma már rég nem a múlt, hanem a jövőbeli tervek. Csak olyannal ül le a tulaj ilyenkor, akit megtart.
3. Schefter már a hétvégi meccs előtt tényként írta meg hogy DP marad.
4. Jay Glazer asszem szombaton írta meg, hogy mindketten teljes biztonságban vannak, fel sem merül a menesztés.
5. A meccsen telibe toltuk a tankot, amit csak akkor csinál meg egy staff ha garanciája van arra, hogy ők aratják le a babérokat, egyébként nem szégyenítenék meg magukat ennyire.
6. Tegnap, a black mondayen senkit nem rúgtunk ki.
6. Szintén tegnao volt egy Roseman+Pederson közös sajttáj = továbbra is ők ketten vannak a kormánynàl, ennél egyértelműbben nehéz bejelenteni, hogy maradnak. Azt nyilván soha nem jelentené be egy csapat, hogy valakit NEM rúgnak ki.
7. Roseman már tegnap elkezdett zsonglőrködni a cappel (=kicking the can down the road), ha veszélyben lenne, akkor senkihez nem nyúlhatna hozzá.
8. Schwartz már felmondott, így nehéz kirúgni. Nincs OC-nk, így még nehezebb őt is kirúgni. Az assistant coachokat a hét közepe felé szokták elkezdeni kirúgni (na pl. ez lesz a mai meeting egyik fő témája).
Nem tudom milyen csöndet érzékeltek, konkrétan tele van Eagles hírrel a national média, a csönd konkrét ellentéte van.
Megértem azt, aki érzelmileg kivan ettől a döntéstől, de az önámításnak semmi értelme. Ha valakinek nem tetszik amit a csapat csinál, akkor lehet kritizálni, sőt ki is lehet ülni az évet amíg ki nem rúgják a jelenlegi bagázst, de az nonszensz, hogy 3 napja az a téma, hogy vajon mi lesz, amikor 4 napja tudjuk a választ.
Hulkeinstein
Én Kelly alatt 2 évet kihagytam. Soha nem bántam meg. Simán kiülöm ezt is ha kell. De azért engedtessék meg, Szopjon le Lurie meg Roseman és DP ha ezt így tiszta lelkiismerettel merik csinálni.
Shawn84
Sok itt a téma, legyen szó akár arról hogy min kell javítani, kit kell draftolni, jöjjön - e QB, ki mennyire utálja a vezetőséget és mit basztak el. Lépjünk túl az idei éven, mindenki döntse el hogy mennyi energiát hajlandó a csapatra áldozni és szerintem lépjünk tovább, beszéljünk a jövőről, ne pedig a múltról.
Hulkeinstein
Shawn84
több mint 5 éve
Én már a Draftal szeretnék leginkább foglalkozni. A hírek szerint az eagles staff viszi a senior bowlon az egyik csapatot. Ez még jó is lehet. Persze előbb hozzunk rendes edzőket is. Aztán után, (mivel szerintem az FA-ra esélytelenek vagyunk pénzügyileg) nézhetjük, hogy 1/6-on ki mit csinálna, jöhetnek a mock draftpk. Mondjuk utóbbit már most is lehet tolni, én hetente szoktam egyet.Na ez egy full korrekt és érdekes hozzászólás/téma, bárcsak ilyenekről menne már a vita a fórumokon. Teljesen megértem és van benne igazság, meg érdemes is erről beszélni.Kúrvaeccerű. Nincs más amibe kapaszkodni lehet. mert ezt a csapatot így Hurtsel nézze az akinek két anyja van. Ez nem az eagles, ez egy gyalázatos elfuserált csapat amit DP és Roseman közösen kurt el. Roseman már szerződéseket alakít át tehát ő marad. ergo DP-nek mennie kell, mert, ha nem ennek az üzenete az a szurkolok felé, hoyg ezzel a csapattal bármit meg lehet tenni. Márpedig egy SB győzelem után ezt leművelni szakmailag, az az nem szimplán szégyen, de az egész eagles lét megcsúfolása.Miért hiszi az Eagles szurkolók többsége, hogy ez még egy hátralévő döntés? Én komolyan nem értem.twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
Shawn84
1. Hetek óta azt suttogják, hogy marad mindenki, ami általában pontos az Eaglesnél, a média egyik legfontosabb piacáról van szó.
2. Az első riportok informàciótartalma Lurie és DP meetingjéről nem a meeting maga volt, hanem az, hogy ez kedden lesz, azaz a black monday után. Minden évben van ilyen meeting, ahol a téma már rég nem a múlt, hanem a jövőbeli tervek. Csak olyannal ül le a tulaj ilyenkor, akit megtart.
3. Schefter már a hétvégi meccs előtt tényként írta meg hogy DP marad.
4. Jay Glazer asszem szombaton írta meg, hogy mindketten teljes biztonságban vannak, fel sem merül a menesztés.
5. A meccsen telibe toltuk a tankot, amit csak akkor csinál meg egy staff ha garanciája van arra, hogy ők aratják le a babérokat, egyébként nem szégyenítenék meg magukat ennyire.
6. Tegnap, a black mondayen senkit nem rúgtunk ki.
6. Szintén tegnao volt egy Roseman+Pederson közös sajttáj = továbbra is ők ketten vannak a kormánynàl, ennél egyértelműbben nehéz bejelenteni, hogy maradnak. Azt nyilván soha nem jelentené be egy csapat, hogy valakit NEM rúgnak ki.
7. Roseman már tegnap elkezdett zsonglőrködni a cappel (=kicking the can down the road), ha veszélyben lenne, akkor senkihez nem nyúlhatna hozzá.
8. Schwartz már felmondott, így nehéz kirúgni. Nincs OC-nk, így még nehezebb őt is kirúgni. Az assistant coachokat a hét közepe felé szokták elkezdeni kirúgni (na pl. ez lesz a mai meeting egyik fő témája).
Nem tudom milyen csöndet érzékeltek, konkrétan tele van Eagles hírrel a national média, a csönd konkrét ellentéte van.
Megértem azt, aki érzelmileg kivan ettől a döntéstől, de az önámításnak semmi értelme. Ha valakinek nem tetszik amit a csapat csinál, akkor lehet kritizálni, sőt ki is lehet ülni az évet amíg ki nem rúgják a jelenlegi bagázst, de az nonszensz, hogy 3 napja az a téma, hogy vajon mi lesz, amikor 4 napja tudjuk a választ.
Hulkeinstein
Én Kelly alatt 2 évet kihagytam. Soha nem bántam meg. Simán kiülöm ezt is ha kell. De azért engedtessék meg, Szopjon le Lurie meg Roseman és DP ha ezt így tiszta lelkiismerettel merik csinálni.
Shawn84
Sok itt a téma, legyen szó akár arról hogy min kell javítani, kit kell draftolni, jöjjön - e QB, ki mennyire utálja a vezetőséget és mit basztak el. Lépjünk túl az idei éven, mindenki döntse el hogy mennyi energiát hajlandó a csapatra áldozni és szerintem lépjünk tovább, beszéljünk a jövőről, ne pedig a múltról.
Hulkeinstein
több mint 5 éve
Kicsit félreértettél Hulk sztem 😊Nem értettelek félre. Szerinted komolyan nem Lurie beleegyezésével történt a vasárnap esti mutatvány? Sunday nighton, ahol az egész ország azt nézi, hogy a csapata hogyan járatja le magát? Ugyanmár. Lurie nem csak hogy tudott erről, de engedélyezte is a Roseman+DP duónak. Roseman döntése volt ez, amit együtt beszéltek meg hárman, tökéletesen tisztában léve az optikával és a következményekkel. Az nem volt bekalkulálva, hogy a WFT annyira szar, hogy egy direkt veszíteni akaró Eagles C csapatot sem tud megverni, emiatt csúnyább lett a vége, mint amire számítottak.
Én nem azt mondtam, hogy nincs eldöntve.
Csupán csak arra utaltam, hogy az öltöző nem feltétlenül van DPvel.
Ettől még persze Howie és DP teljes joggal érezheti magát biztonságban, mert ezt már lezsírozták. Felvállalva a csapatall való konfliktust.
Az is lehet, hogy Lurie ezt, amikor a döntés megszületett a maradásról, nem tudta ennyire felmérni, és látva a megnyilatkozàsokat mérlegelhet dolgokat. Nem szívbajos, tudjuk. Minden játékost, akinek nem tetszik a rendszer, ugyanakkor meghatározó, nem lehet kirúgni, ezt is fel kell mérnie.
Én éppen mondjuk DP még egy év mellett voltam/vagyok,de ki tudja...
dande
több mint 5 éve
Kicsit félreértettél Hulk sztem 😊Én nem azt mondtam, hogy nincs eldöntve.
Csupán csak arra utaltam, hogy az öltöző nem feltétlenül van DPvel.
Ettől még persze Howie és DP teljes joggal érezheti magát biztonságban, mert ezt már lezsírozták. Felvállalva a csapatall való konfliktust.
Az is lehet, hogy Lurie ezt, amikor a döntés megszületett a maradásról, nem tudta ennyire felmérni, és látva a megnyilatkozàsokat mérlegelhet dolgokat. Nem szívbajos, tudjuk. Minden játékost, akinek nem tetszik a rendszer, ugyanakkor meghatározó, nem lehet kirúgni, ezt is fel kell mérnie.
Én éppen mondjuk DP még egy év mellett voltam/vagyok,de ki tudja...
Szerkesztette: dande2
több mint 5 éve
Na ez egy full korrekt és érdekes hozzászólás/téma, bárcsak ilyenekről menne már a vita a fórumokon. Teljesen megértem és van benne igazság, meg érdemes is erről beszélni.Kúrvaeccerű. Nincs más amibe kapaszkodni lehet. mert ezt a csapatot így Hurtsel nézze az akinek két anyja van. Ez nem az eagles, ez egy gyalázatos elfuserált csapat amit DP és Roseman közösen kurt el. Roseman már szerződéseket alakít át tehát ő marad. ergo DP-nek mennie kell, mert, ha nem ennek az üzenete az a szurkolok felé, hoyg ezzel a csapattal bármit meg lehet tenni. Márpedig egy SB győzelem után ezt leművelni szakmailag, az az nem szimplán szégyen, de az egész eagles lét megcsúfolása.Miért hiszi az Eagles szurkolók többsége, hogy ez még egy hátralévő döntés? Én komolyan nem értem.twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
Shawn84
1. Hetek óta azt suttogják, hogy marad mindenki, ami általában pontos az Eaglesnél, a média egyik legfontosabb piacáról van szó.
2. Az első riportok informàciótartalma Lurie és DP meetingjéről nem a meeting maga volt, hanem az, hogy ez kedden lesz, azaz a black monday után. Minden évben van ilyen meeting, ahol a téma már rég nem a múlt, hanem a jövőbeli tervek. Csak olyannal ül le a tulaj ilyenkor, akit megtart.
3. Schefter már a hétvégi meccs előtt tényként írta meg hogy DP marad.
4. Jay Glazer asszem szombaton írta meg, hogy mindketten teljes biztonságban vannak, fel sem merül a menesztés.
5. A meccsen telibe toltuk a tankot, amit csak akkor csinál meg egy staff ha garanciája van arra, hogy ők aratják le a babérokat, egyébként nem szégyenítenék meg magukat ennyire.
6. Tegnap, a black mondayen senkit nem rúgtunk ki.
6. Szintén tegnao volt egy Roseman+Pederson közös sajttáj = továbbra is ők ketten vannak a kormánynàl, ennél egyértelműbben nehéz bejelenteni, hogy maradnak. Azt nyilván soha nem jelentené be egy csapat, hogy valakit NEM rúgnak ki.
7. Roseman már tegnap elkezdett zsonglőrködni a cappel (=kicking the can down the road), ha veszélyben lenne, akkor senkihez nem nyúlhatna hozzá.
8. Schwartz már felmondott, így nehéz kirúgni. Nincs OC-nk, így még nehezebb őt is kirúgni. Az assistant coachokat a hét közepe felé szokták elkezdeni kirúgni (na pl. ez lesz a mai meeting egyik fő témája).
Nem tudom milyen csöndet érzékeltek, konkrétan tele van Eagles hírrel a national média, a csönd konkrét ellentéte van.
Megértem azt, aki érzelmileg kivan ettől a döntéstől, de az önámításnak semmi értelme. Ha valakinek nem tetszik amit a csapat csinál, akkor lehet kritizálni, sőt ki is lehet ülni az évet amíg ki nem rúgják a jelenlegi bagázst, de az nonszensz, hogy 3 napja az a téma, hogy vajon mi lesz, amikor 4 napja tudjuk a választ.
Hulkeinstein
Én Kelly alatt 2 évet kihagytam. Soha nem bántam meg. Simán kiülöm ezt is ha kell. De azért engedtessék meg, Szopjon le Lurie meg Roseman és DP ha ezt így tiszta lelkiismerettel merik csinálni.
Shawn84
Sok itt a téma, legyen szó akár arról hogy min kell javítani, kit kell draftolni, jöjjön - e QB, ki mennyire utálja a vezetőséget és mit basztak el. Lépjünk túl az idei éven, mindenki döntse el hogy mennyi energiát hajlandó a csapatra áldozni és szerintem lépjünk tovább, beszéljünk a jövőről, ne pedig a múltról.
több mint 5 éve
Kúrvaeccerű. Nincs más amibe kapaszkodni lehet. mert ezt a csapatot így Hurtsel nézze az akinek két anyja van. Ez nem az eagles, ez egy gyalázatos elfuserált csapat amit DP és Roseman közösen kurt el. Roseman már szerződéseket alakít át tehát ő marad. ergo DP-nek mennie kell, mert, ha nem ennek az üzenete az a szurkolok felé, hoyg ezzel a csapattal bármit meg lehet tenni. Márpedig egy SB győzelem után ezt leművelni szakmailag, az az nem szimplán szégyen, de az egész eagles lét megcsúfolása.Miért hiszi az Eagles szurkolók többsége, hogy ez még egy hátralévő döntés? Én komolyan nem értem.twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
Shawn84
1. Hetek óta azt suttogják, hogy marad mindenki, ami általában pontos az Eaglesnél, a média egyik legfontosabb piacáról van szó.
2. Az első riportok informàciótartalma Lurie és DP meetingjéről nem a meeting maga volt, hanem az, hogy ez kedden lesz, azaz a black monday után. Minden évben van ilyen meeting, ahol a téma már rég nem a múlt, hanem a jövőbeli tervek. Csak olyannal ül le a tulaj ilyenkor, akit megtart.
3. Schefter már a hétvégi meccs előtt tényként írta meg hogy DP marad.
4. Jay Glazer asszem szombaton írta meg, hogy mindketten teljes biztonságban vannak, fel sem merül a menesztés.
5. A meccsen telibe toltuk a tankot, amit csak akkor csinál meg egy staff ha garanciája van arra, hogy ők aratják le a babérokat, egyébként nem szégyenítenék meg magukat ennyire.
6. Tegnap, a black mondayen senkit nem rúgtunk ki.
6. Szintén tegnao volt egy Roseman+Pederson közös sajttáj = továbbra is ők ketten vannak a kormánynàl, ennél egyértelműbben nehéz bejelenteni, hogy maradnak. Azt nyilván soha nem jelentené be egy csapat, hogy valakit NEM rúgnak ki.
7. Roseman már tegnap elkezdett zsonglőrködni a cappel (=kicking the can down the road), ha veszélyben lenne, akkor senkihez nem nyúlhatna hozzá.
8. Schwartz már felmondott, így nehéz kirúgni. Nincs OC-nk, így még nehezebb őt is kirúgni. Az assistant coachokat a hét közepe felé szokták elkezdeni kirúgni (na pl. ez lesz a mai meeting egyik fő témája).
Nem tudom milyen csöndet érzékeltek, konkrétan tele van Eagles hírrel a national média, a csönd konkrét ellentéte van.
Megértem azt, aki érzelmileg kivan ettől a döntéstől, de az önámításnak semmi értelme. Ha valakinek nem tetszik amit a csapat csinál, akkor lehet kritizálni, sőt ki is lehet ülni az évet amíg ki nem rúgják a jelenlegi bagázst, de az nonszensz, hogy 3 napja az a téma, hogy vajon mi lesz, amikor 4 napja tudjuk a választ.
Hulkeinstein
Én Kelly alatt 2 évet kihagytam. Soha nem bántam meg. Simán kiülöm ezt is ha kell. De azért engedtessék meg, Szopjon le Lurie meg Roseman és DP ha ezt így tiszta lelkiismerettel merik csinálni.
Szerkesztette: Shawn84
több mint 5 éve
Miért hiszi az Eagles szurkolók többsége, hogy ez még egy hátralévő döntés? Én komolyan nem értem.twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
Shawn84
1. Hetek óta azt suttogják, hogy marad mindenki, ami általában pontos az Eaglesnél, a média egyik legfontosabb piacáról van szó.
2. Az első riportok informàciótartalma Lurie és DP meetingjéről nem a meeting maga volt, hanem az, hogy ez kedden lesz, azaz a black monday után. Minden évben van ilyen meeting, ahol a téma már rég nem a múlt, hanem a jövőbeli tervek. Csak olyannal ül le a tulaj ilyenkor, akit megtart.
3. Schefter már a hétvégi meccs előtt tényként írta meg hogy DP marad.
4. Jay Glazer asszem szombaton írta meg, hogy mindketten teljes biztonságban vannak, fel sem merül a menesztés.
5. A meccsen telibe toltuk a tankot, amit csak akkor csinál meg egy staff ha garanciája van arra, hogy ők aratják le a babérokat, egyébként nem szégyenítenék meg magukat ennyire.
6. Tegnap, a black mondayen senkit nem rúgtunk ki.
6. Szintén tegnao volt egy Roseman+Pederson közös sajttáj = továbbra is ők ketten vannak a kormánynàl, ennél egyértelműbben nehéz bejelenteni, hogy maradnak. Azt nyilván soha nem jelentené be egy csapat, hogy valakit NEM rúgnak ki.
7. Roseman már tegnap elkezdett zsonglőrködni a cappel (=kicking the can down the road), ha veszélyben lenne, akkor senkihez nem nyúlhatna hozzá.
8. Schwartz már felmondott, így nehéz kirúgni. Nincs OC-nk, így még nehezebb őt is kirúgni. Az assistant coachokat a hét közepe felé szokták elkezdeni kirúgni (na pl. ez lesz a mai meeting egyik fő témája).
Nem tudom milyen csöndet érzékeltek, konkrétan tele van Eagles hírrel a national média, a csönd konkrét ellentéte van.
Megértem azt, aki érzelmileg kivan ettől a döntéstől, de az önámításnak semmi értelme. Ha valakinek nem tetszik amit a csapat csinál, akkor lehet kritizálni, sőt ki is lehet ülni az évet amíg ki nem rúgják a jelenlegi bagázst, de az nonszensz, hogy 3 napja az a téma, hogy vajon mi lesz, amikor 4 napja tudjuk a választ.
több mint 5 éve
twitter.com/JFMcMullen/status/1346509893457621000Én nem tudom mi van, a Meetinget ma tartják, de egyelőre csend és hullaszag. Úgy érzem a vége az lesz hogy mindenki maradni fog.
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
dande
több mint 5 éve
........
Lehet 1-2 játékossal elbeszélgethetne Lurie..., ha Kellynél gond volt az "érdekes" hangulat az öltözőben (jó, tudom ott nem csak az)
több mint 5 éve
Emlékeim szerint koordinátornak egészen jó volt.🤷♂️Anthony Lynn-t csak behúznám amúgy, szerintem ő jót tenne a csapatnakCsak ne akarjon HC lenni nálunk 😛 OCnak lehet, hogy nem lenne rossz.
MirrMurr
dande
több mint 5 éve
Anthony Lynn-t csak behúznám amúgy, szerintem ő jót tenne a csapatnakAntoni Lin nem jó edző.....tőle kíméljen meg minket a jó isten. Halk szavú, és nem éppen keménykezű. És motiválásban sem jó. Mellesleg a fekete edzők közül talán egyedül csak a Pitszbörg Sztílersz edzője Májk Tomlin az a szint, amely elfogadható Filliben. Szerintem.
MirrMurr
több mint 5 éve
Anthony Lynn-t csak behúznám amúgy, szerintem ő jót tenne a csapatnakCsak ne akarjon HC lenni nálunk 😛 OCnak lehet, hogy nem lenne rossz.
MirrMurr
több mint 5 éve
Anthony Lynn-t csak behúznám amúgy, szerintem ő jót tenne a csapatnak
több mint 5 éve
Volt már pár év amikor hasonló reményeim voltak mint most.Ez de jó cím 😀
Aztán azért vannak ám kiutak mindig.
De megnéznék egy Netflix sorozatot - How the Eagles went from Hero to Zero 😀
Eazzy
több mint 5 éve
Volt már pár év amikor hasonló reményeim voltak mint most.Aztán azért vannak ám kiutak mindig.
De megnéznék egy Netflix sorozatot - How the Eagles went from Hero to Zero 😀
Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 5 éve
Sokáig nem értettük, mi történt az első fordulóban 17-0 után. Lehet, hogy már azt is eltankoltuk? 😉 Azt is ki kellene vizsgálni, elég hülye playhívások voltak Dougtól 😀 Voltak azért hasznos tapasztalatok ebben a rettenetes szezonban is. Mailata, Herbig, akik megmutatták, hogy lehet majd komolyabb feladatokat is rájuk bízni.
Sajnos a sok elkapó közül megint nem tudott senki kiemelkedni. Watkins a szezon utolsó részében legalább mutatott fejlődést, bár ő inkább hasznos kiegészítő ember lehet. Reagor sajnos nem tud állandósítani egy megbízható teljesítményt. Sokszor volt olyan is, hogy szépen megfutotta a route-ot, megverte az embert, de az irányító nem dobta el a passzt vagy pontatlan volt. Viszont legalább ennyiszer volt, hogy mintha azt sem tudta volna hol van, lelassít az útvonal közben, nem akkor keresi a labdát amikor kellene, összeütközik valamelyik csapattárssal és hasonlók. Ennél azért több kellett volna, még gyenge irányító játék mellett is.
A védelemben láthattuk, hogy Edwards, Singleton részfeladatokra alkalmasak lehetnek, de kellene melléjük egy átlag feletti LB, aki tud passz ellen is védekezni.
Mills jobban muzsikált safetyként, mint cornerként évekig. Nagy kedvence volt Schwartz-nak, így nélküle azért neki is fel kell kötnie a gatyát. Epps a végén lehozott pár elfogadható meccset, így már el bírtam viselni a pályán. Érdekes lesz, hogy az új DC-vel milyen változások lesznek, ki tud-e hozni többet egyesekből, főleg a secondaryben. Összességében sajnos benne van az is, hogy a védelem romlani fog, mert Schwartz azért nem volt rossz DC.
Kelce nagyon fog hiányozni a csapatból, talán a legjobban a bajnokcsapat vezéregyéniségei közül. A játéka mellett a SB utáni felvonuláson elmondott beszédével is maradandót alkotott. 😀 Grahamtől lesz majd ugyanilyen nehéz búcsút venni, amikor eljön az ideje.

több mint 5 éve
A favágó Wencet el kell engedni a kanadai ligába és a drafton hozni egy KúBé-t. Az óriások meg ne sírjanak, mert nem érdemelték meg a továbbjutást. Aleksz Smiszék annál inkább!
több mint 5 éve
Remélem Jefferyét egy átlag takarító bérére és ezzel a lendülettel kap egy felmosófát és egy vödröt. 😀The #Eagles have restructured the contracts for WR Alshon Jeffery and DT Malik Jackson, sources say. Gives the team some salary cap relief in 2021 and forces them to make a decision on the players sooner, so they have a resolution in the spring.
— Mike Garafolo (@MikeGarafolo) January 4, 2021
empty taxi

E-A-G-L-E-S EAGLES !