Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 5 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 404 — Beware the Slim Reaper!
Tavaly Malik Jackson legalább az első meccsig eljutott ...

Nálunk a week-to-week jelzés bármilyen hosszú kihagyást jelenthet. Nem arról híres a stábunk, hogy ezekben a közleményeikben nagyon meg lehet bízni. Ha day-to-dayt mondanak, akkor lehet benne bízni, hogy pár héten belül játékképes lesz az illető. 😊 Ha week-to-week, akkor az sem biztos, hogy megvan az összeg végtagja. 😉

Az a fasza, hogy nálunk olyan játékosok is hamar kidőlnek, akik egyébként máshol komoly kihagyás nélkül játszottak éveket, pl. M. Jackson, Hargrave.
Arra nyilván fel vagyunk készülve, hogy D-Jax, Peters és hasonló játékosok nem tudnak egy szezont teljesen egészségesen lehozni, de ezekhez jön, amikor egész sorok fekszenek majd el.

Barnett karrierjét pedig tönkreteszik a sérülések. Hol vállsérüléssel bajlódik, hol a lába sérült. Így nagyon nehéz neki előre jutni. (Nyilván máshol majd egészséges lesz, mint Hicks, aki elment és három év után egyből tolt egy teljes alapszakaszt.)

Idén annyira nem is számítanak ezek, mert meglepő lenne, ha végigmenne a szezon. Inkább abban reménykedek, hogy egy-két újoncunk tud majd hasznos tapasztalatot szerezni a szezonban, ameddig eljutunk.

több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 184 — Így remélem megfelelek nektek.....
Eagles injury report first day in pads

Jason Peters (lower body) - day to day
JJ Arcega Whiteside lower body) - day to day
Derek Barnett (lower body) - week to week

New Eagles DT Javon Hargrave (upper body) - out multiple weeks
 www.thescore.com/s/14971431

Szerintem ne hozzunk jó pénzért többet DL játékost úgy is megsérül.... Miért is lenne egészséges DL
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 184 — Így remélem megfelelek nektek.....
 twitter.com/BleedingGreen/status/1293998582568235008

Zach sem fog kimaradni a jóból
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 184 — Így remélem megfelelek nektek.....
Everson Griffen közben aláírt Dallasba - ezzel szerintem évek óta először papíron egyértelműen erősebb a Cowboys rostere, mint a mienk. Szerencsére idén nem csak ez fog dönteni, óriási hátrány a rövid preseason az új stábbal, viszont így is szomorú ez a nap. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy jövőre csak gyengülni fogunk (nincs pénz), akkor sajnos nagyon úgy tűnik, hogy elértük a Wentz-draft óta először a lejtmenetet, amikor már nem reális álmodni sem a Superbowlról. Kíváncsi vagyok mi Roseman-ék hosszútávú terve azon kívül, hogy Wentz majd MVP lesz, nagyon nem néz ki jól a helyzet a következő 2-3 évre.
Hulkeinstein
Reméljük úgy lesz ez igaz mint az a bizonyos QBkról szóló elemzés 😛 😉 Egyébként meg évek óta erősebb a Boys rostere mint a miénk aztán meg látjuk 😊 Nekem épp az Eagles mutatta meg igazán, hogy mennyivel többet számít az edzői munka, mint a tehetség önmagában. Látszik, hogy ezen próbáltunk finomhangolni hibákat kijavítani, meglátjuk mennyire sikerült 😊
több mint 5 éve
Wyatt New England Patriots 26 306
Majd varázsol, ahogyan szokott 😊

több mint 5 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 926 — Eagles & Seahawks fan
Everson Griffen közben aláírt Dallasba - ezzel szerintem évek óta először papíron egyértelműen erősebb a Cowboys rostere, mint a mienk. Szerencsére idén nem csak ez fog dönteni, óriási hátrány a rövid preseason az új stábbal, viszont így is szomorú ez a nap. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy jövőre csak gyengülni fogunk (nincs pénz), akkor sajnos nagyon úgy tűnik, hogy elértük a Wentz-draft óta először a lejtmenetet, amikor már nem reális álmodni sem a Superbowlról. Kíváncsi vagyok mi Roseman-ék hosszútávú terve azon kívül, hogy Wentz majd MVP lesz, nagyon nem néz ki jól a helyzet a következő 2-3 évre.
több mint 5 éve
zsoeo Philadelphia Eagles Iowa Hawkeyes 2 806 — Fly Eagles
Jatavis Brown visszavonult 😮
 www.espn.com/nfl/story/_/id/29629467/philadelphia-eagles-linebacker-jatavis-brown-retires-26
empty taxi
Mivel az opt out-nak vége így ki lehet játszani a szabályokat. Visszavonulok aztán mégse mondjuk fél év múlva és újra a csapatnál vagyok...
zsoeo
Ha leadta a papírt az NFL felé a visszavonulásról, akkor 1 évet kötelezően ki kell hagynia.
Shawn84
Akkor rosszul tudtam 😔
több mint 5 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534

Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 284 — Eagles fan
És ezt tényleg nézni kell? Meredten képernyőre tapadva?
Mindig tanul az embör...
ozibozi
Most ezt nekem szántad? 😀
Ha igen akkor persze, hogy nézni kell azért vlog.Lehetne csak hallgatni is ,de akkor teljesen felesleges a YT felülete elég feltölteni SoundCloudra vagy vmi hasonlóra, de nyugi akkor meg a hangminőségbe kötnék bele. 😀

Szerkesztette: Greengo

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 081 — Lájkold a zsűrit!
Jatavis Brown visszavonult 😮
https://a3.espncdn.com/combiner/i?img=%2Fphoto%2F2020%2F0809%2Fr729570_1296x729_16-9.jpg
Eagles linebacker Jatavis Brown retires at 26
Linebacker Jatavis Brown, 26, who signed with the Eagles as a free agent this offseason, has retired and was placed on the reserve/retired list on Sunday.

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
ozibozi New York Giants 20 244
És ezt tényleg nézni kell? Meredten képernyőre tapadva?
Mindig tanul az embör...
több mint 5 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 284 — Eagles fan
Köszi ez jó volt.
Már csak egy kérdés. Mi lenne akkor ha ezeket a videókat Höri nem egy kaputelefonnal venné fel ? 😀
(Komolyan érdekelne, hogy mi az a technikai eszköz amivel 2020-ban ilyen minőség érhető el. 😀 )

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 658 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Eagles szezonbeharangozó Höritől egyenesen Portugáliából!
 www.youtube.com/watch?v=HopBBBs0FxY
több mint 5 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
Az edzőtábor Top3 legérdekesebb párharca, alias Harc a kezdő pozíciókért:

⚔️ 1) WR2 pozíció:
Jeffery szezon eleji tàvolléte (PUP) és Goodwin opting out-ja miatt DJax mögött teljesen nyitott a harc a WR2 pozícióért. JJAW-tól nagyon várja mindenki a fejlődést és alapvetően alkatilag es skill set alapján is ő Jeffery tervezett utódja az “X receiver” poszton. Reagor ellenben a korábbi hírek szerint a “Z receiver” posztot tanulta DJax mögött, de mindeközben egyetemen mutatott játékstílusa alapján (legtöbb fizikális elkapás az 1.körös elkapók közül!!!) nem kizárt hogy “X”-ként is számíthat rá a csapat, főleg ha JJAW nem lép szintet tavalyhoz képest...
Arról nem beszélve, hogy ennyi gyors elkapóval a keretben akár egy totálisan a robbanékonyságra és sebességre épülő kezdő WR sorral is előállhat Pederson, tipikus “X” elkapó nélkül.
❓ Reagor vagy JJAW? Szerintetek? 😉

⚔️ 2) CB2 pozíció:
“Shutdown” Slay és NRC érkezésével a CB1 és a slot CB posztok be lettek töltve, ez nem igazán kérdés. Mills Safety-be mozgatásával azonban a CB2 poziért papíron nyitott a harc Maddox és S.Jones között. Jonestól továbbra is mindenki várja a nagy kiugrást és tavaly év végén voltak is már remek megmozdulasai meccs döntő helyzetekben, amikor a padról beugorva 1-1 játékra ütött le sorsdöntő passzokat.
Maddox viszont élvezi a vezetőség széles bizalmát, ez tavaly is látszott, és jelenleg is erről szólnak a pletykák.
❓ Maddox vagy Jones? Szerintetek? 😉

⚔️ 3) QB2 pozíció:
Az “örök ígéret back-up” Sudfeld, vagy a “senki se érti miért húztuk” Hurts lép pályára Wentz esetleges sérülése esetén?
❓ Sudfeld vagy Hurts? Szerintetek? 😉
robby3
1: Hightower és Watkins közül egyiket sem tudom elképzelni igazán slotban, míg Reagort egyértelműen ott látnám legszívesebben. Főleg amíg D-Jax játszik.

2: Nálam Maddox egyértelműen jobb az elmúlt 2 szezon alapján, simán nr.2 corner Slay párjaként. Robey - Coleman-t a keresztnevéhez méltón Nickellben képzelem el elsősorban, és Jones meg nr 1 csere.

3: Sudfeld hasonló stílust képvisel mint Wentz, pass first QB, igaz ő kevesebb kimozgásra képes mint Carson. Hurts pedig egy teljesen más stílus. Nálam ő még mindig egy kifejezetten rossz qb, aki nem tud rendesen paszolni, így csak trükkös játékokra, futó playekre tenném be. Szerintem a csapat is hasonlóan gondolja majd az első szezonban, igazi QB feladatot nem fog kapni.

Szerkesztette: Shawn84
több mint 5 éve
robby3 Philadelphia Eagles 85 — robby3
Az edzőtábor Top3 legérdekesebb párharca, alias Harc a kezdő pozíciókért:

⚔️ 1) WR2 pozíció:
Jeffery szezon eleji tàvolléte (PUP) és Goodwin opting out-ja miatt DJax mögött teljesen nyitott a harc a WR2 pozícióért. JJAW-tól nagyon várja mindenki a fejlődést és alapvetően alkatilag es skill set alapján is ő Jeffery tervezett utódja az “X receiver” poszton. Reagor ellenben a korábbi hírek szerint a “Z receiver” posztot tanulta DJax mögött, de mindeközben egyetemen mutatott játékstílusa alapján (legtöbb fizikális elkapás az 1.körös elkapók közül!!!) nem kizárt hogy “X”-ként is számíthat rá a csapat, főleg ha JJAW nem lép szintet tavalyhoz képest...
Arról nem beszélve, hogy ennyi gyors elkapóval a keretben akár egy totálisan a robbanékonyságra és sebességre épülő kezdő WR sorral is előállhat Pederson, tipikus “X” elkapó nélkül.
❓ Reagor vagy JJAW? Szerintetek? 😉

⚔️ 2) CB2 pozíció:
“Shutdown” Slay és NRC érkezésével a CB1 és a slot CB posztok be lettek töltve, ez nem igazán kérdés. Mills Safety-be mozgatásával azonban a CB2 poziért papíron nyitott a harc Maddox és S.Jones között. Jonestól továbbra is mindenki várja a nagy kiugrást és tavaly év végén voltak is már remek megmozdulasai meccs döntő helyzetekben, amikor a padról beugorva 1-1 játékra ütött le sorsdöntő passzokat.
Maddox viszont élvezi a vezetőség széles bizalmát, ez tavaly is látszott, és jelenleg is erről szólnak a pletykák.
❓ Maddox vagy Jones? Szerintetek? 😉

⚔️ 3) QB2 pozíció:
Az “örök ígéret back-up” Sudfeld, vagy a “senki se érti miért húztuk” Hurts lép pályára Wentz esetleges sérülése esetén?
❓ Sudfeld vagy Hurts? Szerintetek? 😉
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 184 — Így remélem megfelelek nektek.....
Vinny Curry visszajött 1 évre.

iktriad
Hiába, once Eagle always Eagle 😊
több mint 5 éve
iktriad Jacksonville Jaguars 83 658 — GoT Survivor, GM Game 2018, NBA Fantasy 2020 winner
Vinny Curry visszajött 1 évre.
több mint 5 éve
MrMiksa Philadelphia Eagles 3 879
A pénz nagy úr
több mint 5 éve
Shawn84 Philadelphia Eagles North Carolina Tar Heels 8 534
DP elkapta a covidot.
Amadeus
Duce Staley vette át a helyét addig amíg tünetmentes nem lesz. Kérdés, hogy hány csapattagot fertőzött még meg. Van egy olyan érzésem, hogy ezt a szezont így nem lehet majd lejátszani...kíváncsi leszek mikor látják ezt majd be.
Greengo
Én látva a baseballt is, biztosra veszem, hogy
1: szeptemberben nem kezdődik el a bajnokság
2: ha egyszer elkezdik idén, akkor is jön majd annyi fertőzés, hogy le kell fújni.
Ne legyen igazam, de a kinti helyzetben nem tűnik okosnak, egy ilyen mennyiségű embert (játékosok + edzők + vezetők) megmozgató ligába belekezdeni.
több mint 5 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 284 — Eagles fan
DP elkapta a covidot.
Amadeus
Duce Staley vette át a helyét addig amíg tünetmentes nem lesz. Kérdés, hogy hány csapattagot fertőzött még meg. Van egy olyan érzésem, hogy ezt a szezont így nem lehet majd lejátszani...kíváncsi leszek mikor látják ezt majd be.

Szerkesztette: Greengo

E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 221
DP elkapta a covidot.
több mint 5 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 46 184 — Így remélem megfelelek nektek.....
 twitter.com/MichaelKistNFL/status/1246098846347862018/photo/1
több mint 5 éve
csipkelli 4 010
Why does @JalenHurts wear No. 2? Go one-on-one with our second-round pick.

#FlyEaglesFly
 www.thescore.com/s/14796476

Még mindig nehéz elhinni, hogy valóban behúztuk 2. körben
dande
Wenzt opt out, hogy baromi okosnak tűnjön mindenki.