Philadelphia Eagles

62 feliratkozó

több mint 10 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 906 — Apu ökölbeszorított keze
1/13 lett a pick lehetett volna top 10 is de ez meg szerencseszám...

több mint 10 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 421 — Beware the Slim Reaper!
Jó volt ez a meccs. Onnan tudod, hogy igazi crap game van, ha Marcus Smith már-már félelmetes erőnek tűnik a támadófallal szemben. Direkt nem lehet meccset veszíteni, igaz a védelem így is megtette, ami tőlük telt, de a Giants még rosszabb volt. Gondolom azt mindenki sejtette, hogy a mai meccs lesz az, ahol ragad a labda az elkapóink kezéhez. Azért Ertznek és Matthewsnak kijár a kalap emelés, ők legalább szépen összeszedték magukat a szezon második felére.

Neki lehet állni a HC keresésnek. Bradforddal érdekes mi lesz, de van egy olyan érzésem, hogy Shurmurral ismét összefonódik majd a sorsuk.
Ez a mostani felállás nem túl biztató a vezetésben. Már megint sikerül előállítani a 2013-as helyzetet. Akkor is így indultunk, hogy a GM és a HC egyenlő felekként irányítanak majd, és most ezt a vezetői csapatot sikerül 3-ra bővíteni. Jó lenne tisztázni a viszonyokat és a felelősségeket, mert ez a közösen irányítunk dolog már 2 emberrel sem nagyon működött. Nem tudom mennyire lesz ez vonzó egy új HC jelöltnek.
Roseman amúgy is nagy túlélő, lényegében 2010-től benne van a csapat legfontosabb döntéseiben (mindössze az idei évben nem volt komoly beleszólása) de benne mégis bízik Lurie a közepes vagy rosszabb csapat eredmények mellett is. A 2011-es Dream Team igazolásokban és a borzalmas draftban az ő keze is benne volt, amiért utóbb Reid vitte el a balhét, mint akkori főnök, de nem gondolhatja senki komolyan, ahogy ezeket a GM nélkül vitte véghez Andy. Szerencsére a 2012-es draft már jobban nézett ki, hasonlóban reménykedek inkább, mást nem is lehet tenni. Ha már nem tartottunk teljes nagytakarítást, jó lenne ha Roseman lenne a főgóré, ha már Lurie ennyire bízik benne, és nem lenne maszatolás vezetői viszonylatban.


több mint 10 éve
BleedingGreen Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 2 421 — Beware the Slim Reaper!
Amúgy nem kéne megkérdezni a HC-t, akar-e Curryvel dolgozni? Azt sem tudjuk még milyen defense séma lesz.
mustaine
Lurie megmondta, hogy Curry sémafüggetlenül jó játékos, nem? 😀 Nem tudom Lurie nézte-e az utóbbi években a meccseket, de ha van valaki, aki nem sémafüggetlen az Curry. Hacsak nem abban független, hogy eddig egyik sémában sem tudott kezdő lenni. Ugye még a Juan Castillo-féle (😀) 4-3-as védelemben kezdte, de azóta is csak szituációs passrusher. Persze ennek is megvan a maga értéke, csak jó lenne, ha nem kezdő fizetéssel kínálnánk meg.


több mint 10 éve
evergreen Philadelphia Eagles 1 582 — Wentzylvania
Amúgy nem kéne megkérdezni a HC-t, akar-e Curryvel dolgozni? Azt sem tudjuk még milyen defense séma lesz.
mustaine
Már megkérdezték Shurmur-t XD

De lehet már tudnak valamit, amit mi nem.

Szerkesztette: evergreen


#NoPhlyZone
“He played like a freakin’ Hall of Famer. I don’t know how many passes he missed, but he managed the game, got the ball to his receivers, got the ball to the running backs." - Cameron Heyward on Carson Wentz
több mint 10 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 333 — Chalk Dawk fan
Amúgy nem kéne megkérdezni a HC-t, akar-e Curryvel dolgozni? Azt sem tudjuk még milyen defense séma lesz.

több mint 10 éve
evergreen Philadelphia Eagles 1 582 — Wentzylvania
Egy helyzethez közeli forrás szerint megpróbáljuk megtartani Curry-t, már ajánlatot is kapott tőlünk, még nem döntötte el, hogy elfogadja-e vagy kipróbálja magát a piacon. Cox-szal is megkezdődtek a tárgyalások állítólag:
 twitter.com/igglesnut/status/683752388038123524


#NoPhlyZone
“He played like a freakin’ Hall of Famer. I don’t know how many passes he missed, but he managed the game, got the ball to his receivers, got the ball to the running backs." - Cameron Heyward on Carson Wentz
több mint 10 éve
gyeek LSU Tigers 8 659 — Grady Judd fan
azért így HC-t keresni....
Janek
Csipet sem Rózsaember vette fel. 😊

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 10 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 906 — Apu ökölbeszorított keze
azért így HC-t keresni....

több mint 10 éve
balintbaba Philadelphia Eagles Florida Gators 4 239 — Big Dick Nick
én sem tartom jónak ha 3an döntenek... GM kérdésben néha percek döntenek pl....
Janek
Szerintem ez csak a látszat. Főbb GM-i feladatokban Roseman marad a kompetens.

https://preview.redd.it/z5qmlvsup1881.jpg?width=640&crop=smart&auto=webp&s=0e28b674dcfbb87f51fc461e1c6844401608920c
több mint 10 éve
Hulkeinstein Philadelphia Eagles Oregon Ducks 2 927 — Eagles & Seahawks fan
Esetleg még egy Sean Payton (Brees?) aki reményeket ébreszthetne bennem, más nem nagyon.
Hulkeinstein
Hogy' hasított a Saints is idén, mi?
Vagy a 7-9-ből nem akarod alább adni?
Sobri Jóska
Mert egy vezetőedzőt a legutóbbi szezon mérlege alapján kell ám megítélni 😊
Akkor JMD miért nem vált be? A logika alapján biztos sikernek kellett volna lennie. Nem azt mondom, hogy Paytonnal majd SB-be menetelünk, hanem azt, hogy a többi "jelölt"-ben nem látok olyat, ami playoffra adna okot ezzel a kerettel az első szezonban. Payton már azért megmutatta, hogy tud meglepetéseket okozni.
több mint 10 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 906 — Apu ökölbeszorított keze
én sem tartom jónak ha 3an döntenek... GM kérdésben néha percek döntenek pl....

több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 260 — #NoStress
Esetleg még egy Sean Payton (Brees?) aki reményeket ébreszthetne bennem, más nem nagyon.
Hulkeinstein
Hogy' hasított a Saints is idén, mi?
Vagy a 7-9-ből nem akarod alább adni?


 twitter.com/fbgchase/status/683765833546510337
baggio
Nagyon kíváncsi vagyok, vajon mit kezd majd vele az új HC.
evergreen
elsőnek a GM jön mert FA lesz
Janek
Legutóbb még arról szóltak a hírek, hogy nem lesz új GM. Roseman, Donahoe meg az új HC triója dönt majd személyi kérdésekről.
evergreen
Az ilyen megosztott felelősségről, meg csoportos döntésekről mindig a régi vicc ugrik be:
A teve egy olyan ló, amit egy bizottság tervezett.

több mint 10 éve
evergreen Philadelphia Eagles 1 582 — Wentzylvania
Sokszor beszéltük már Peters helyzetét a szezon során, úgy tűnik, hogy ő még nem gondolja úgy, hogy lejárt volna az ideje:
 twitter.com/Tim_McManus/status/683763004857520131


#NoPhlyZone
“He played like a freakin’ Hall of Famer. I don’t know how many passes he missed, but he managed the game, got the ball to his receivers, got the ball to the running backs." - Cameron Heyward on Carson Wentz
több mint 10 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 906 — Apu ökölbeszorított keze
 twitter.com/fbgchase/status/683765833546510337
baggio
Nagyon kíváncsi vagyok, vajon mit kezd majd vele az új HC.
evergreen
elsőnek a GM jön mert FA lesz
Janek
Legutóbb még arról szóltak a hírek, hogy nem lesz új GM. Roseman, Donahoe meg az új HC triója dönt majd személyi kérdésekről.
evergreen
mindegy a lényeg,hogy nem tuti hogy az uj HC kezd vele valamit....

több mint 10 éve
evergreen Philadelphia Eagles 1 582 — Wentzylvania
 twitter.com/fbgchase/status/683765833546510337
baggio
Nagyon kíváncsi vagyok, vajon mit kezd majd vele az új HC.
evergreen
elsőnek a GM jön mert FA lesz
Janek
Legutóbb még arról szóltak a hírek, hogy nem lesz új GM. Roseman, Donahoe meg az új HC triója dönt majd személyi kérdésekről.


#NoPhlyZone
“He played like a freakin’ Hall of Famer. I don’t know how many passes he missed, but he managed the game, got the ball to his receivers, got the ball to the running backs." - Cameron Heyward on Carson Wentz
több mint 10 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 313 — Eagles fan
 twitter.com/fbgchase/status/683765833546510337
baggio
Nagyon kíváncsi vagyok, vajon mit kezd majd vele az új HC.
A korábbi tweethez:
 twitter.com/BrandonGowton/status/683696665526710273
evergreen
Bírnám ha megkínálnánk egy új | (csere QB ) | szerződéssel. : D


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 10 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 906 — Apu ökölbeszorított keze
 twitter.com/fbgchase/status/683765833546510337
baggio
Nagyon kíváncsi vagyok, vajon mit kezd majd vele az új HC.
evergreen
elsőnek a GM jön mert FA lesz

több mint 10 éve
evergreen Philadelphia Eagles 1 582 — Wentzylvania
 twitter.com/fbgchase/status/683765833546510337
baggio
Nagyon kíváncsi vagyok, vajon mit kezd majd vele az új HC.
A korábbi tweethez:
 twitter.com/BrandonGowton/status/683696665526710273

Szerkesztette: evergreen


#NoPhlyZone
“He played like a freakin’ Hall of Famer. I don’t know how many passes he missed, but he managed the game, got the ball to his receivers, got the ball to the running backs." - Cameron Heyward on Carson Wentz
több mint 10 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 881 — no es importante
 twitter.com/fbgchase/status/683765833546510337


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
zsojti Philadelphia Eagles 4 063
van mire készülni 2016-ban is..ez is lehetett volna könnyebb, ha ugye ma.. de mindegy

Szerkesztette: zsojti
több mint 10 éve
evergreen Philadelphia Eagles 1 582 — Wentzylvania
Ja és akkor a jövőévi menetrend plusz adalékként. : D

HOME: Dallas Cowboys, New York Giants, Washington Redskins, Green Bay Packers, Minnesota Vikings, Cleveland Browns, Pittsburgh Steelers, Atlanta Falcons

AWAY: Dallas Cowboys, New York Giants, Washington Redskins, Chicago Bears, Detroit Lions, Baltimore Ravens, Cincinnati Bengals, Seattle Seahawks
Greengo
Parádés 😀 Egy Oakland kellett volna bele és teljes a kép.


#NoPhlyZone
“He played like a freakin’ Hall of Famer. I don’t know how many passes he missed, but he managed the game, got the ball to his receivers, got the ball to the running backs." - Cameron Heyward on Carson Wentz
több mint 10 éve
evergreen Philadelphia Eagles 1 582 — Wentzylvania
Az NFL-ben nincs olyan, hogy tankolás. Mindenki, a játékosok és az edzők is a saját jövőjükért dolgoznak.
Nem mondhatta volna Shurmur a játékosoknak, hogy szarjanak rá, hogy jobb helyen draftoljon az új vezetőség. Semmi értelme nem lett volna. Ő már holnap nem lesz itt, valószínűleg valamelyik másik csapat fogja elvinni OC-nak vagy QB coachnak.
mustaine
Tudom, hogy nincs tankolás, de esetleg ki lehetett volna "próbálni" olyan játékosokat akik kevesebb lehetőséget kapnak, vagy játszhatott volna Sancho irányítóként. Senki nem szólt volna szerintem egy szót sem.


#NoPhlyZone
“He played like a freakin’ Hall of Famer. I don’t know how many passes he missed, but he managed the game, got the ball to his receivers, got the ball to the running backs." - Cameron Heyward on Carson Wentz
több mint 10 éve
ano92 Philadelphia Eagles LSU Tigers 5 312 — Robert Griffin III && Tom Savage && DeShone Kizer fan
akkor mostmár hivatalosan is várhatjuk az offseason-t xD Kellyvel is izgi lett volna, de Kelly nélkül is az lesz.

több mint 10 éve
Greengo Philadelphia Eagles Alabama Crimson Tide 9 313 — Eagles fan
Ja és akkor a jövőévi menetrend plusz adalékként. : D

HOME: Dallas Cowboys, New York Giants, Washington Redskins, Green Bay Packers, Minnesota Vikings, Cleveland Browns, Pittsburgh Steelers, Atlanta Falcons

AWAY: Dallas Cowboys, New York Giants, Washington Redskins, Chicago Bears, Detroit Lions, Baltimore Ravens, Cincinnati Bengals, Seattle Seahawks


E-A-G-L-E-S EAGLES !
több mint 10 éve
mustaine Tampa Bay Buccaneers Middle Tennessee Blue Raiders 10 333 — Chalk Dawk fan
Az NFL-ben nincs olyan, hogy tankolás. Mindenki, a játékosok és az edzők is a saját jövőjükért dolgoznak.
Nem mondhatta volna Shurmur a játékosoknak, hogy szarjanak rá, hogy jobb helyen draftoljon az új vezetőség. Semmi értelme nem lett volna. Ő már holnap nem lesz itt, valószínűleg valamelyik másik csapat fogja elvinni OC-nak vagy QB coachnak.

Vagy Thurmond direkt nem fogja annyira a Giants elkapót a touchdownnál, hátha jövőre 5-10 millióval kevesebb pénzért írhat alá?

Szerkesztette: mustaine