Pittsburgh Steelers

73 feliratkozó

több mint 9 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
A magam részéről egészen biztos vagyok benne, hogy egy szezont még vállal Ben, de a kettőt sem tartom kizártnak. Nyilván ő érzi a testi megpróbáltatások hatását, de most szerintem a csalódottság beszél belőle, azt hihette, hogy ez a mi évünk. Ugyanakkor azt is látnia kell, hogy most minden adott, hogy óvja, óvhassa magát. Van egy brutálisan jó OL, amely megvédi őt és van egy brutálisan erős futójátékunk, ami még tehermentesíti is őt. Ennél ideálisabb helyzetben sosem volt. Plusz van egy SB-kaliber csapat is, hogy a színpadon vonulhasson vissza. Szóval amikor kikerül a mostani vereség hatása alól, akkor szerintem rájön, hogy érdemes még egyszer nekifutni, ahogy Manningnek is érdemes volt. És akkor együtt vonulhat vissza Harrisonnal és mondjuk Warrennel, így az utolsó fecskék is eltűnnek a 2005-ös bajnokcsapatból. Szerintem Harrison, Pouncey, Bell, AB ráveszik még egy évre, ahogy annó Bettist is rávették a társak. (Persze ott az SB detroiti helyszíne is vonzó volt Bettisnek).

De akkor se dőlök kardomba, ha mégis a befejezés mellett dönt, de akkor ezt az FA kezdete előtt tegye, hogy tudjunk lépni, mert nekünk most nincs időnk rookie QB-ra, most van bajnokesélyes csapatunk. És akkor most SPOILER ALERT: ha Ben visszavonul időben, jó eséllyel Tony Romo lesz az irányítónk 2 évre. A Dallas tuti AFC-be szeretné cserélni, de az is biztos, hogy mivel Jones fiaként szereti, ezért Romo kívánságának megfelelően bajnokesélyes csapathoz akarja. Sokba nem kerülne a kora, a sérülékenysége és a giga szerződése miatt (legfeljebb 2-3. kör). Egyszerűen mindhárom félnek full ideális párosítás lenne. És hogy ő meghalna a gyűrűért abban is biztos vagyok.

De ha mégis draftolni akarunk QB-t (ami a Romo-tréd mellett is simán elképzelhető), akkor sincs gond az 1/30-as pickkel, A mostani vállalható kezdők közül Prescott, Brady, Wilson, Cousins, Carr, Dalton egyike sem volt első körös. 1-2 évet tanulhatna Ben vagy épp Romo mögött.

Szerkesztette: Soldados

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Soldados
Amúgy meg a BB-Brady időszakban 3 SB-t játszottunk és 2-t megnyertünk.

somoskovig
Soldados
Bocs, hogy belekotnyeleskedek, de pont a kiemelt sor ütötte meg a szemem. 2005 óta ugyanolyan, sőt számszakilag jobb eredményetek van, mint a Patsnek. Vitathatalanul az AFC élcsapata voltatok/vagytok (nyilván a Pats, Colts tandem mellett + utóbbi években a Denver).
Oké, hogy közben átalakult a csapat, de megráztátok magatokat és két-három év alatt újra visszatértetek az élvonalba. A Pats közben egy kivétellel minden évben Po-ban volt, de ezen időszak alatt "mindössze" 1-szer nyert. Ergo 10 alkalommal valaki megverte. Ezért nem értettem, hogy miért éreztem az elejétől úgy, hogy ez a Steelers nem hiszi el, hogy itt nyerhet. Kicsit olyan érzésem volt, mint a Raiders- Texans meccsen, ahol már a meccs előtt eldőlt a fejekben szerintem, hogy nem nyerhetnek.... Big Bent nem éreztem olyan vezérnek vasárnap, mint Bradyt a másik oldalon.

A védelem sem segített, Edelman és Hogan már az első félidőben 6-8 yardos passzokból csináltak 25-30 yardos játékokat.

Apropó, miért nem lehet kirúgni Haleyt? Ha valaki évek óta kerékkötője a stábnak, azt győztes típusú frencsik nem szokták megtartani, márpedig ti azok vagytok. Ez számomra érthetetlen.
csi77
Mar regi kotottsegei vannak a csapattal. Es talan ez, meg az hogy amire idehoztak dink and dunk azt megoldotta ugy, hogy most killer beez rol lehet beszelni ha palyan vannak. Es hat afc ig eljutottuk. 9 w streak is. Szoval ezek utan nem hinnem hogy kirugjak. Meg a steelers amugy sem a hirtelen feju rugjuk ki csapat, a tulajdonosi korben. Hany eddzonk volt 3 az elmult kb most tulzok picit 50 evbem mig clevelandban minden evben kb uj? Kell a stabilitas.

Szoval nem a legjobb. De nem is a legrosszabb. Az hogy most bell kiesesevel es hogy ps wr, rookie wr es 5. 6. 7. szamu wr el jutottuk po ba mar az is csoda. Utana meg a kiesettek paran vissza jottek jatszani kettos ujjtoressel, vagy 4 szamu wr kent, de korant sem voltak regi onmaguk. Es dropoltak ezerrel. Na ez megint nem haley hibaja. Hiaba nem a legjobb hivasai vannak. A jatekosok fumbliztak, a jatekozok droppoltak az endzonban 2x, a jatekosok droppoltak stb nem o. Talan ezert lehet kicsit nem vedeni, de nem csak az o szamlajara irni. Plusz mindig akarunk mast. Meg mondjuk mas jobb lenne, de akkor kerdem itt es most megnezve mekkora lessz az egyetertes.

Ki kit akarna OC nek, aki elkepzelheto lenne nalunk OC nek es el is tudna jonni ide OC nek es realis esely is lenne ra. Kivancsi vagyok mekkora egyetertes lesz.... Na lassuk a medvet.
több mint 9 éve
prérifarkas Pittsburgh Steelers 636
NFL.comról

"I'm going to take this offseason to evaluate, to consider all options," Roethlisberger said. "To consider health, and family and things like that and just kind of take some time away to evaluate next season, if there's going to be a next season."

Battista: Deflategate comes full circle
Rosenthal: Belichick outclasses Tomlin again
Silver: Ryan lifts Falcons to Super Bowl LI
Chadiha: Atlanta's balance gives them real shot
When pushed further about whether he'd play next season, Big Ben reiterated his wait-and-see approach.

"I'm going to take some time and evaluate with my family and just do a lot of praying about it and make sure it's the right thing for me and my family," he said.

Roethlisberger's comments will largely be met by scoffing and allegations of the quarterback building the drama -- as he is wont to do with injuries during the season. While it'd be a shock if he walks away this year, he'd hardly be the first or last to leave the NFL with plenty left in the tank.

Harcra Fel Győzni Kell!!
több mint 9 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
Manziel visszatérne, Big Ben visszavonulna. Véletlenek nincsenek, BB érzi, hogy Dzsoni kell a csapat élére.
Stez
Nem lennek meglepve, ha brady is ezt tenni ha nyertek. Szoval lehet jobb ha nem nyertek sbt a csapatodnak, ha meg latni akarod ot.
gabistar
Ne higgyél a látszatnak! Stez Smith ügynök a Mátrixból! Az igazi Trebitsch utálja a peccet, mint a szart és Luck imádó. Lósz@rt akarja ő még látni Bradyt a pályán.
😀

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 9 éve
ervinator New England Patriots Michigan Wolverines 2 162
Manziel visszatérne, Big Ben visszavonulna. Véletlenek nincsenek, BB érzi, hogy Dzsoni kell a csapat élére.
Stez
Nem lennek meglepve, ha brady is ezt tenni ha nyertek. Szoval lehet jobb ha nem nyertek sbt a csapatodnak, ha meg latni akarod ot.
gabistar
Stez neve már egybeforrt a Patriotscal 😀😀😀
(egyébként ő Cols szurkolónak született) 😊

"If you don't believe in yourself then why is anyone else going to?"
több mint 9 éve
Stez SMU Mustangs 50 365 — Whoops, looks like something went wrong.
Manziel visszatérne, Big Ben visszavonulna. Véletlenek nincsenek, BB érzi, hogy Dzsoni kell a csapat élére.
Stez
Nem lennek meglepve, ha brady is ezt tenni ha nyertek. Szoval lehet jobb ha nem nyertek sbt a csapatodnak, ha meg latni akarod ot. Ugyanis nagyon, kegyesen nyilatkoztak egymasrol stb... Es ez kicsit fura is volt. Volt eddig is tisztelet a ket ember kozott, de most mar tulcsordult a ... amikor egymasrol nyilatkoztak. Lehet ok is tudtak mar egymasrol valamit. Csak ugy szolok. Brady sem mai csirke.
gabistar
Adna az eg, hogy Brady visszavonuljon. 8-D

több mint 9 éve
peterk2005 Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 354 — The only discipline that lasts, is self discipline
Hát ez egy váratlanul csúnya és elég vállalhatatlan vereség volt.. Én, mint írtam is korábban azt vártam, h mindkét csapat hosszú drive-okat fog vezetni, mert mindkét védelmet sokkal gyengébbnek tartottam, mint a másik támadósorát. Ezt most is így vélem és nagy szegénységi bizonyítványnak tartom a Steelers offense részéről, hogy magukhoz képest egy ilyen gyenge szintet tudtak csak hozni, pedig a Pats védelem sztem semmivel nem volt jobb, mint amire számítani lehetett. Az a baj, h itt nem volt szükség a Belichick féle mágiára se, annyira megzavarta a csapatot Bell kiesése, illetve olyan béna playhívások voltak a meccs érdemi részében (ami nem tartott sokáig..) a pittsburghi offense részéről, h esély se volt, főleg hogy a védelem is teljes betlit tolt, nyoma nem volt a mostanában mutatott felfelé ívelésnek (mondjuk ezen az oldalon én erre is számítottam nagyrészt, egy elit offense ellen ez benne volt a pakliban).
Túl sok elemzésnek nincs is értelme ezzel a meccsel kapcs, tényleg csak az edzők felelősségéről érdemes beszélni, üvölt a szituáció az offense coord cseréért, mert itt nem a WR2 hiányon múlik a dolog ez nyilvánvaló.. itt most nem azt kell(ene) nézni, h egy egész jó offense van, ezért nem kell váltani, hanem úgy kell nézni, h egy ilyen offense állománnyal bárkit odaültetsz a kispadra csak jobbat tud kihozni ebből. De komolyan, bárkit. BigBennel pl semmi baj nem volt ezen a meccsen, nincs itt leszálló ág, egy normális edzővel szinte levédekezhetetlen támadójátékot kellene produkálni minden meccsen.. erre egy középszerű D simán megfogja őket az év legfontosabb meccsén, ez kb szégyen kategória nálam.
Szesze
That's it. Szinte hihetetlen az esetemben, éppen ezért tűnik fel, hogy veled 99%-ban mindig egyetértek. 😊
Soldados
Leírjam én is ugyanezt, hogy legyen akivel ne érthess egyet? 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 9 éve
csi77 Chicago Bears Illinois Fighting Illini 9 674 — Bears & Illinois fan
Soldados
Amúgy meg a BB-Brady időszakban 3 SB-t játszottunk és 2-t megnyertünk.

somoskovig
Soldados
Bocs, hogy belekotnyeleskedek, de pont a kiemelt sor ütötte meg a szemem. 2005 óta ugyanolyan, sőt számszakilag jobb eredményetek van, mint a Patsnek. Vitathatalanul az AFC élcsapata voltatok/vagytok (nyilván a Pats, Colts tandem mellett + utóbbi években a Denver).
Oké, hogy közben átalakult a csapat, de megráztátok magatokat és két-három év alatt újra visszatértetek az élvonalba. A Pats közben egy kivétellel minden évben Po-ban volt, de ezen időszak alatt "mindössze" 1-szer nyert. Ergo 10 alkalommal valaki megverte. Ezért nem értettem, hogy miért éreztem az elejétől úgy, hogy ez a Steelers nem hiszi el, hogy itt nyerhet. Kicsit olyan érzésem volt, mint a Raiders- Texans meccsen, ahol már a meccs előtt eldőlt a fejekben szerintem, hogy nem nyerhetnek.... Big Bent nem éreztem olyan vezérnek vasárnap, mint Bradyt a másik oldalon.

A védelem sem segített, Edelman és Hogan már az első félidőben 6-8 yardos passzokból csináltak 25-30 yardos játékokat.

Apropó, miért nem lehet kirúgni Haleyt? Ha valaki évek óta kerékkötője a stábnak, azt győztes típusú frencsik nem szokták megtartani, márpedig ti azok vagytok. Ez számomra érthetetlen.

Szerkesztette: csi77

Hajrá Bad Bones!
A lányos apukáknak a legjobb!!
http://orig08.deviantart.net/fa61/f/2015/248/f/d/matt_forte_by_anyegin-d98fqaw.png
több mint 9 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Manziel visszatérne, Big Ben visszavonulna. Véletlenek nincsenek, BB érzi, hogy Dzsoni kell a csapat élére.
Stez
Nem lennek meglepve, ha brady is ezt tenni ha nyertek. Szoval lehet jobb ha nem nyertek sbt a csapatodnak, ha meg latni akarod ot. Ugyanis nagyon, kegyesen nyilatkoztak egymasrol stb... Es ez kicsit fura is volt. Volt eddig is tisztelet a ket ember kozott, de most mar tulcsordult a ... amikor egymasrol nyilatkoztak. Lehet ok is tudtak mar egymasrol valamit. Csak ugy szolok. Brady sem mai csirke.

Szerkesztette: gabor25
több mint 9 éve
gabor25 Pittsburgh Steelers 5 242
Ben "átgondolom a jövőmet" rossz végkifejlettel (a csapat és nekünk) azt hiszem hatalmas szívás lenne. Pouncey ugyebár azt mondta, Ő is megy vele, ha úgy van. Akkor a prioritások nagyot borulnak és akkor verhetjük a fejünket, hogy a balfék Landryt nyomtuk
polamalu
Ez a ketto kijelentes egyutt mar tobb mint veletlen. Lehet QB lesz elso korben? De hat ott mar nem igazan lenne kezdo ember. Es nekunk meg van egy QB nk, ben a masik az fel landry. Lehet ugy volt van vele ben ha ezzel a jo def fel. Es ezzel a kiraly pontgyar offal nem jutottunk sb ba akkor mostanaban nem fogunk. Vagy mint mondtuk korabban van valami serulese. Gyanus az a visszaeses a jatekaban. Azt hiszem pont akkorul mondta pouncey hogy ha megy ben o is megy. Mindegy az is lehet kezd beleunni. Ki ne tenne. Van ket gyuruje. Van 3 sb reszvetele.

Es lehet lassan 2004 ota mar a teste is kezdi a sok elso utesek jeleit adni? Mert meg mondjuk bradyt nem sackeltek annyit, ben volt nem is tudom talan ket evig minimum a legtobbet sackelt qb, es a jatek stilusa miatt eleg sokat hianyzott serules miatt. Marmint eleg sokszor kellett kihagynia meccset serules miatt. Aztan bice boca green bay ellen. Kevlar melleny. Akkor fasli kotes a labra. Terd mutet. Szoval egy ido utan az emberbol az lesz mint, kb itt a videoban. Es azt mar nem biztos hogy akarja.  www.youtube.com/watch?v=c6bEs3dxjPg

Szerkesztette: gabor25
több mint 9 éve
Stez SMU Mustangs 50 365 — Whoops, looks like something went wrong.
Manziel visszatérne, Big Ben visszavonulna. Véletlenek nincsenek, BB érzi, hogy Dzsoni kell a csapat élére.

több mint 9 éve
kriSTEELan Pittsburgh Steelers 324
Remélem úgy érti zárójelben, hogy kivéve ha megy Haley, mert akkor még +5 év? 😉

több mint 9 éve
Mikey Cincinnati Bengals Boise State Broncos 22 270
Ben "átgondolom a jövőmet" rossz végkifejlettel (a csapat és nekünk) azt hiszem hatalmas szívás lenne. Pouncey ugyebár azt mondta, Ő is megy vele, ha úgy van. Akkor a prioritások nagyot borulnak és akkor verhetjük a fejünket, hogy a balfék Landryt nyomtuk
polamalu
Tomlin ráadásul mondott egy olyat, hogy ha Roethlisberger ilyet mond, akkor azt komolyan kell venni, majd hozzátette hogy de azért természetesen reméli hogy folytatja... hát öö, hmm...

Szerkesztette: Mikey
több mint 9 éve
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 778
Akkor induljon a troll mode Romo to 'burgh?😊
több mint 9 éve
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 778
Ben "átgondolom a jövőmet" rossz végkifejlettel (a csapat és nekünk) azt hiszem hatalmas szívás lenne. Pouncey ugyebár azt mondta, Ő is megy vele, ha úgy van. Akkor a prioritások nagyot borulnak és akkor verhetjük a fejünket, hogy a balfék Landryt nyomtuk
polamalu
Hát ebből lehet baj... és itt látszik szerintem, hogy Ő is érzi a formahanyatlást eléggé.
több mint 9 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 307 — 毎日何かを学ぶ
Ben "átgondolom a jövőmet" rossz végkifejlettel (a csapat és nekünk) azt hiszem hatalmas szívás lenne. Pouncey ugyebár azt mondta, Ő is megy vele, ha úgy van. Akkor a prioritások nagyot borulnak és akkor verhetjük a fejünket, hogy a balfék Landryt nyomtuk
több mint 9 éve
no Baltimore Ravens 9 345
5 futásból azt megállapítani, hogy limitálták, vagy "mi lett volna", az irgalmatlan hülyeség. Konkrétan semmi nem derült ki. 5 futás nem mérvadó. 2 drive-ban futott kettőt-kettőt, a harmadik legelején megsérült. Ez még kindulási alapnak is kevés. (A Fins ellen 4 futásból ugyanúgy 18 yarddal kezdett, mint a Pats ellen 😉 )
Soldados
Persze lehet futott volna ellenallhatatlanul meg X yardot, de irgalmatlan hulyeseg ellenere is az elso negyedben ( kozel) 5 db futason tartottak. Elottem van ahogy Beli papa idot ker es lebaszarintja a vedelmet, mert Bell majd futni fog mint az orulet. Ez a meccs olyan volt mint a KC elleni, nem volt igazan veszelyben a gyozelem csak itt a szamok is mutattak, Sem BB sem Bell nem jatszott ellenallhatatlanul, igaz Bell a meccs 3/4 ben virithatott volna.
több mint 9 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Megkezdtük az offseasont, igazoltunk 11 játékost.

Running backs Gus Johnson, Brandon Brown-Dukes, Karlos Williams, and Dreamius Smith, cornerbacks Brandon Dixon and Mike Hilton, offensive linemen Keavon Milton and Matt Feiler, safety Jacob Hagen and wide receiver Marcus Tucker mind hosszabb-rövidebb időt volt a PS-ünkben idén, az egyetlen kivétel Dez Stewart Wr, aki a Packers PS-ét erősítette idén.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
Szesze New York Giants 22 271 — Giants fan
Nemtom, igazából most nem olyan nehéz bekerülni a top10 D-be, mert jelenleg kevés a jó védelem, a támadósorok átlaga sokkal magasabban van, mint a védelmek átlaga, így egy top10es védelmet egy csomó támadósor simán szét tud szedni a jelenlegi mezőnyben.
(Éppen ezért én baromira örülök neki, h a Giants D most tényleg nagyon jó, eleve sokkal jobban szeretem a deffense-domináns focit és sokkal stabilabban is hozható egy jó D teljesítmény, mint egy O, de sajnos éppen idénre hullott szét az offense nálunk annyira, h egy ilyen brutál deffense se volt elég egy SB runhoz.. ez nagyon bosszantó)
Szesze
Ez is igaz. Sőt, konkrétan szerintem egyetlen elitvédelem sem volt idén az egész idényt tekintve. Én pont ezzel magyarázom ezt a siralmas PO-t, hogy 10 meccsből egyetlen jó meccs volt és 2 szoros, 8 halálsima. Mindenesetre tetszik az irány, amerre haladunk a D-ben, jövőre kell még egy szintet lépni.
Soldados
Hát lehet, h ez az oka, de az biztos hogy ez a PO idén nagyon gáz 😊
több mint 9 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Nemtom, igazából most nem olyan nehéz bekerülni a top10 D-be, mert jelenleg kevés a jó védelem, a támadósorok átlaga sokkal magasabban van, mint a védelmek átlaga, így egy top10es védelmet egy csomó támadósor simán szét tud szedni a jelenlegi mezőnyben.
(Éppen ezért én baromira örülök neki, h a Giants D most tényleg nagyon jó, eleve sokkal jobban szeretem a deffense-domináns focit és sokkal stabilabban is hozható egy jó D teljesítmény, mint egy O, de sajnos éppen idénre hullott szét az offense nálunk annyira, h egy ilyen brutál deffense se volt elég egy SB runhoz.. ez nagyon bosszantó)
Szesze
Ez is igaz. Sőt, konkrétan szerintem egyetlen elitvédelem sem volt idén az egész idényt tekintve. Én pont ezzel magyarázom ezt a siralmas PO-t, hogy 10 meccsből egyetlen jó meccs volt és 2 szoros, 8 halálsima. Mindenesetre tetszik az irány, amerre haladunk a D-ben, jövőre kell még egy szintet lépni.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
Szesze New York Giants 22 271 — Giants fan
Hát ez egy váratlanul csúnya és elég vállalhatatlan vereség volt.. Én, mint írtam is korábban azt vártam, h mindkét csapat hosszú drive-okat fog vezetni, mert mindkét védelmet sokkal gyengébbnek tartottam, mint a másik támadósorát. Ezt most is így vélem és nagy szegénységi bizonyítványnak tartom a Steelers offense részéről, hogy magukhoz képest egy ilyen gyenge szintet tudtak csak hozni, pedig a Pats védelem sztem semmivel nem volt jobb, mint amire számítani lehetett. Az a baj, h itt nem volt szükség a Belichick féle mágiára se, annyira megzavarta a csapatot Bell kiesése, illetve olyan béna playhívások voltak a meccs érdemi részében (ami nem tartott sokáig..) a pittsburghi offense részéről, h esély se volt, főleg hogy a védelem is teljes betlit tolt, nyoma nem volt a mostanában mutatott felfelé ívelésnek (mondjuk ezen az oldalon én erre is számítottam nagyrészt, egy elit offense ellen ez benne volt a pakliban).
Túl sok elemzésnek nincs is értelme ezzel a meccsel kapcs, tényleg csak az edzők felelősségéről érdemes beszélni, üvölt a szituáció az offense coord cseréért, mert itt nem a WR2 hiányon múlik a dolog ez nyilvánvaló.. itt most nem azt kell(ene) nézni, h egy egész jó offense van, ezért nem kell váltani, hanem úgy kell nézni, h egy ilyen offense állománnyal bárkit odaültetsz a kispadra csak jobbat tud kihozni ebből. De komolyan, bárkit. BigBennel pl semmi baj nem volt ezen a meccsen, nincs itt leszálló ág, egy normális edzővel szinte levédekezhetetlen támadójátékot kellene produkálni minden meccsen.. erre egy középszerű D simán megfogja őket az év legfontosabb meccsén, ez kb szégyen kategória nálam.
Szesze
That's it. Szinte hihetetlen az esetemben, éppen ezért tűnik fel, hogy veled 99%-ban mindig egyetértek. 😊
Soldados
Amiben én mondjuk nem értettem egyet veled az előzetes latolgatásokkal kapcsolatban az az volt, h te sztem jobbnak láttad ezt a pittsburghi védelmet annál, mint amilyen szintet valójában képvisel jelenleg. Te rendszeresen "jó"-nak tituláltad, sztem meg max közepes szint.
Szesze
Ez mindig érdekes kérdés, hogy mi a "jó" és a "közepes". A 16pluszmínusz 4 hely mondjuk nálam a közepes. A Steelers amit a szezon második felében csinált nálam azért 8-10. Def körüli a ligában. Ez nálam a jó. A számok ugyan ennél is jobbak voltak, de abban én sem hittem, hogy ez - a számok által mutatott - TOP5 körüli egység. Egyszerűen csak jó. Azt továbbra is úgy gondolom, hogy legalább némi Off. segítséggel, jobb lehetett volna a Def. De semmit nem kapott azn O-tól, így szép lassan meghaltak.
Soldados
Nemtom, igazából most nem olyan nehéz bekerülni a top10 D-be, mert jelenleg kevés a jó védelem, a támadósorok átlaga sokkal magasabban van, mint a védelmek átlaga, így egy top10es védelmet egy csomó támadósor simán szét tud szedni a jelenlegi mezőnyben.
(Éppen ezért én baromira örülök neki, h a Giants D most tényleg nagyon jó, eleve sokkal jobban szeretem a deffense-domináns focit és sokkal stabilabban is hozható egy jó D teljesítmény, mint egy O, de sajnos éppen idénre hullott szét az offense nálunk annyira, h egy ilyen brutál deffense se volt elég egy SB runhoz.. ez nagyon bosszantó)

Szerkesztette: Szesze
több mint 9 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Hát ez egy váratlanul csúnya és elég vállalhatatlan vereség volt.. Én, mint írtam is korábban azt vártam, h mindkét csapat hosszú drive-okat fog vezetni, mert mindkét védelmet sokkal gyengébbnek tartottam, mint a másik támadósorát. Ezt most is így vélem és nagy szegénységi bizonyítványnak tartom a Steelers offense részéről, hogy magukhoz képest egy ilyen gyenge szintet tudtak csak hozni, pedig a Pats védelem sztem semmivel nem volt jobb, mint amire számítani lehetett. Az a baj, h itt nem volt szükség a Belichick féle mágiára se, annyira megzavarta a csapatot Bell kiesése, illetve olyan béna playhívások voltak a meccs érdemi részében (ami nem tartott sokáig..) a pittsburghi offense részéről, h esély se volt, főleg hogy a védelem is teljes betlit tolt, nyoma nem volt a mostanában mutatott felfelé ívelésnek (mondjuk ezen az oldalon én erre is számítottam nagyrészt, egy elit offense ellen ez benne volt a pakliban).
Túl sok elemzésnek nincs is értelme ezzel a meccsel kapcs, tényleg csak az edzők felelősségéről érdemes beszélni, üvölt a szituáció az offense coord cseréért, mert itt nem a WR2 hiányon múlik a dolog ez nyilvánvaló.. itt most nem azt kell(ene) nézni, h egy egész jó offense van, ezért nem kell váltani, hanem úgy kell nézni, h egy ilyen offense állománnyal bárkit odaültetsz a kispadra csak jobbat tud kihozni ebből. De komolyan, bárkit. BigBennel pl semmi baj nem volt ezen a meccsen, nincs itt leszálló ág, egy normális edzővel szinte levédekezhetetlen támadójátékot kellene produkálni minden meccsen.. erre egy középszerű D simán megfogja őket az év legfontosabb meccsén, ez kb szégyen kategória nálam.
Szesze
That's it. Szinte hihetetlen az esetemben, éppen ezért tűnik fel, hogy veled 99%-ban mindig egyetértek. 😊
Soldados
Amiben én mondjuk nem értettem egyet veled az előzetes latolgatásokkal kapcsolatban az az volt, h te sztem jobbnak láttad ezt a pittsburghi védelmet annál, mint amilyen szintet valójában képvisel jelenleg. Te rendszeresen "jó"-nak tituláltad, sztem meg max közepes szint.
Szesze
Ez mindig érdekes kérdés, hogy mi a "jó" és a "közepes". A 16pluszmínusz 4 hely mondjuk nálam a közepes. A Steelers amit a szezon második felében csinált nálam azért 8-10. Def körüli a ligában. Ez nálam a jó. A számok ugyan ennél is jobbak voltak, de abban én sem hittem, hogy ez - a számok által mutatott - TOP5 körüli egység. Egyszerűen csak jó. Azt továbbra is úgy gondolom, hogy legalább némi Off. segítséggel, jobb lehetett volna a Def. De semmit nem kapott azn O-tól, így szép lassan meghaltak.

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 9 éve
Szesze New York Giants 22 271 — Giants fan
Hát ez egy váratlanul csúnya és elég vállalhatatlan vereség volt.. Én, mint írtam is korábban azt vártam, h mindkét csapat hosszú drive-okat fog vezetni, mert mindkét védelmet sokkal gyengébbnek tartottam, mint a másik támadósorát. Ezt most is így vélem és nagy szegénységi bizonyítványnak tartom a Steelers offense részéről, hogy magukhoz képest egy ilyen gyenge szintet tudtak csak hozni, pedig a Pats védelem sztem semmivel nem volt jobb, mint amire számítani lehetett. Az a baj, h itt nem volt szükség a Belichick féle mágiára se, annyira megzavarta a csapatot Bell kiesése, illetve olyan béna playhívások voltak a meccs érdemi részében (ami nem tartott sokáig..) a pittsburghi offense részéről, h esély se volt, főleg hogy a védelem is teljes betlit tolt, nyoma nem volt a mostanában mutatott felfelé ívelésnek (mondjuk ezen az oldalon én erre is számítottam nagyrészt, egy elit offense ellen ez benne volt a pakliban).
Túl sok elemzésnek nincs is értelme ezzel a meccsel kapcs, tényleg csak az edzők felelősségéről érdemes beszélni, üvölt a szituáció az offense coord cseréért, mert itt nem a WR2 hiányon múlik a dolog ez nyilvánvaló.. itt most nem azt kell(ene) nézni, h egy egész jó offense van, ezért nem kell váltani, hanem úgy kell nézni, h egy ilyen offense állománnyal bárkit odaültetsz a kispadra csak jobbat tud kihozni ebből. De komolyan, bárkit. BigBennel pl semmi baj nem volt ezen a meccsen, nincs itt leszálló ág, egy normális edzővel szinte levédekezhetetlen támadójátékot kellene produkálni minden meccsen.. erre egy középszerű D simán megfogja őket az év legfontosabb meccsén, ez kb szégyen kategória nálam.
Szesze
That's it. Szinte hihetetlen az esetemben, éppen ezért tűnik fel, hogy veled 99%-ban mindig egyetértek. 😊
Soldados
Gondolom abban is egyetértetek, hogy jövőre legyen Giants-Steelers SB 😀
Klaci79
A két csapatból lehetne most egy kurva jót csinálni, azt még Hailey se tudná elbaszni 😊
(bár igazából nekünk csak egy fele ilyen jó OL kéne, mint ami nektek van most, már az is elég lett volna egy SBhez idén)

Szerkesztette: Szesze
több mint 9 éve
Szesze New York Giants 22 271 — Giants fan
Hát ez egy váratlanul csúnya és elég vállalhatatlan vereség volt.. Én, mint írtam is korábban azt vártam, h mindkét csapat hosszú drive-okat fog vezetni, mert mindkét védelmet sokkal gyengébbnek tartottam, mint a másik támadósorát. Ezt most is így vélem és nagy szegénységi bizonyítványnak tartom a Steelers offense részéről, hogy magukhoz képest egy ilyen gyenge szintet tudtak csak hozni, pedig a Pats védelem sztem semmivel nem volt jobb, mint amire számítani lehetett. Az a baj, h itt nem volt szükség a Belichick féle mágiára se, annyira megzavarta a csapatot Bell kiesése, illetve olyan béna playhívások voltak a meccs érdemi részében (ami nem tartott sokáig..) a pittsburghi offense részéről, h esély se volt, főleg hogy a védelem is teljes betlit tolt, nyoma nem volt a mostanában mutatott felfelé ívelésnek (mondjuk ezen az oldalon én erre is számítottam nagyrészt, egy elit offense ellen ez benne volt a pakliban).
Túl sok elemzésnek nincs is értelme ezzel a meccsel kapcs, tényleg csak az edzők felelősségéről érdemes beszélni, üvölt a szituáció az offense coord cseréért, mert itt nem a WR2 hiányon múlik a dolog ez nyilvánvaló.. itt most nem azt kell(ene) nézni, h egy egész jó offense van, ezért nem kell váltani, hanem úgy kell nézni, h egy ilyen offense állománnyal bárkit odaültetsz a kispadra csak jobbat tud kihozni ebből. De komolyan, bárkit. BigBennel pl semmi baj nem volt ezen a meccsen, nincs itt leszálló ág, egy normális edzővel szinte levédekezhetetlen támadójátékot kellene produkálni minden meccsen.. erre egy középszerű D simán megfogja őket az év legfontosabb meccsén, ez kb szégyen kategória nálam.
Szesze
That's it. Szinte hihetetlen az esetemben, éppen ezért tűnik fel, hogy veled 99%-ban mindig egyetértek. 😊
Soldados
Amiben én mondjuk nem értettem egyet veled az előzetes latolgatásokkal kapcsolatban az az volt, h te sztem jobbnak láttad ezt a pittsburghi védelmet annál, mint amilyen szintet valójában képvisel jelenleg. Te rendszeresen "jó"-nak tituláltad, sztem meg max közepes szint.
(de mondjuk én ugyanezt gondolom a Pats D-ről is és azt várom, h a SB-on szét is szedi őket ez az Atlanta.. más kérdés, h a másik oldalon is ez várható és a Belichick faktor miatt így esélyesebb a Pats ott is sajnos)

Szerkesztette: Szesze
több mint 9 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
Hát ez egy váratlanul csúnya és elég vállalhatatlan vereség volt.. Én, mint írtam is korábban azt vártam, h mindkét csapat hosszú drive-okat fog vezetni, mert mindkét védelmet sokkal gyengébbnek tartottam, mint a másik támadósorát. Ezt most is így vélem és nagy szegénységi bizonyítványnak tartom a Steelers offense részéről, hogy magukhoz képest egy ilyen gyenge szintet tudtak csak hozni, pedig a Pats védelem sztem semmivel nem volt jobb, mint amire számítani lehetett. Az a baj, h itt nem volt szükség a Belichick féle mágiára se, annyira megzavarta a csapatot Bell kiesése, illetve olyan béna playhívások voltak a meccs érdemi részében (ami nem tartott sokáig..) a pittsburghi offense részéről, h esély se volt, főleg hogy a védelem is teljes betlit tolt, nyoma nem volt a mostanában mutatott felfelé ívelésnek (mondjuk ezen az oldalon én erre is számítottam nagyrészt, egy elit offense ellen ez benne volt a pakliban).
Túl sok elemzésnek nincs is értelme ezzel a meccsel kapcs, tényleg csak az edzők felelősségéről érdemes beszélni, üvölt a szituáció az offense coord cseréért, mert itt nem a WR2 hiányon múlik a dolog ez nyilvánvaló.. itt most nem azt kell(ene) nézni, h egy egész jó offense van, ezért nem kell váltani, hanem úgy kell nézni, h egy ilyen offense állománnyal bárkit odaültetsz a kispadra csak jobbat tud kihozni ebből. De komolyan, bárkit. BigBennel pl semmi baj nem volt ezen a meccsen, nincs itt leszálló ág, egy normális edzővel szinte levédekezhetetlen támadójátékot kellene produkálni minden meccsen.. erre egy középszerű D simán megfogja őket az év legfontosabb meccsén, ez kb szégyen kategória nálam.
Szesze
That's it. Szinte hihetetlen az esetemben, éppen ezért tűnik fel, hogy veled 99%-ban mindig egyetértek. 😊
Soldados
Gondolom abban is egyetértetek, hogy jövőre legyen Giants-Steelers SB 😀
Klaci79
Én már idénre is azt vártam, de aztán a Pats-fanok felvilágosítottak, hogy idén a Birodalom visszavág éve van, ebből viszont az következik, hogy jövőre jön a Jedi visszatér. 😊 A kérdés csak az, ki a Jedi? Mondjuk sajna Eli-nak van olyan szerencsétlen feje, mint Luke-nak. 😊