Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 12 éve
BigBen7 Pittsburgh Steelers 1 223
Ezzel szemben sok Sanders drop ugrik be, de nyilván ez eléggé sarkítás belátom. .Klemó
Én a tavalyi 2. Ravens elleni meccsen kiejtett labdáját sosem felejtem el, majdnem a győzelembe került
több mint 12 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 266 — 毎日何かを学ぶ
Biztosan mindenki tudja már itt is, hogy a pünkösdi szombaton összegyűlünk Budakeszin a Vadaspark melletti réten, idén már 3. alkalommal. Azt hiszem aki kijön igazi tagliate hangulatban érezheti majd magát, lesz hamburger, foci, sok diskurzus a csapatról és egy igazi Steelers-es sátor amitől már-már olyan érzésünk lehet, mintha valóban egy autentikus partin lennénk valahol Pittsburghben. Vagyis aki még nem döntött, vagy eddig nem gondolta úgy hogy jönne az jelentkezzen a facen, vagy az oldalon a pontos létszám megadásával. Családdal is éri jönni 😀 sőőőőőt.
több mint 12 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 560 — Steelers fan
Spence kapcsán nem tudom, de arra emlékszem, hogy amikor Worilds-et behúztuk, nyomatékosítva lett, hogy a stáb nem pont őt akarta, de Tomlin személyesen ragaszkodott hozzá.

Nem tudom vajon Tomlinnak mekkora presztízs veszteség hogy Worilds nem nagyon karcol, pláne ha még Jones is lenyomja tc-ben, és egyáltalán nem is lesz kezdő.
Ha 2. körös létére sosem lesz kezdő, az már rendesen bust.
több mint 12 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 904
Még egy megjegyzés. Csak Én érzem a Spence ügy kapcsán a Tomlin-Butler ellentétet, vagy van ennek alapja? Ugye a draft sajttájon is volt utalás arra, hogy hamarabb kért ILB-t...persze ez benne van, de nagyon látványos volt Tomlintól ez a "más" vélemény a gyógyulás kapcsán.
több mint 12 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 904
Nem értem ezt a Breaston "ügyet". Mármint azért nem, mert ha ez így van, akkor minek igazoltuk vissza Sanderst egy évre.Klemó
Wheatontól nem lehet azt várni, hogy a szezon elejétől alapember lesz, úgyhogy Brown és Sanders mögé még kell egy megbízható ember, mert az elmúlt két szezon alapján Cotchery-t nem lehet annak nevezni.vassadi
Nem vagyok elégedett Én sem Cotcheryvel, de kis túlzással két kezemen meg tudom számolni mennyi labda ment felé, mennyiszer használtuk tavaly. Ezzel szemben sok Sanders drop ugrik be, de nyilván ez eléggé sarkítás belátom. Mindenesetre egy Breaston-Sanders "csere" mellett simán jó üzlet egy extra 3. pick kevesebb WR corp tapasztalat ide, vagy oda. Maradjunk annyiban, hogy nem nagyon vártuk ezt a Patriots offer sheetet, nem készültünk rá és emellett erős volt a Ben lobby, aki nyilván abban volt érdekelt, hogy minél kevesebb új srác legyen a csapatában.
több mint 12 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
Azért néha-néha ők is beszállhatnának..😊

több mint 12 éve
Roth Pittsburgh Steelers 277 — #HereWeGo

több mint 12 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 828
Nem értem ezt a Breaston "ügyet". Mármint azért nem, mert ha ez így van, akkor minek igazoltuk vissza Sanderst egy évre.Klemó
Wheatontól nem lehet azt várni, hogy a szezon elejétől alapember lesz, úgyhogy Brown és Sanders mögé még kell egy megbízható ember, mert az elmúlt két szezon alapján Cotchery-t nem lehet annak nevezni.
több mint 12 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 904
Nem értem ezt a Breaston "ügyet". Mármint azért nem, mert ha ez így van, akkor minek igazoltuk vissza Sanderst egy évre. Helyette kaphattunk volt egy 3. kört. Ha ez igaz, akkor Cothery a kakukktojás, ez egyértelmű. Justin Brown nekem is tetszik nagyon, de neki ott van a PS ha nem férne be az 53-be. Viszont Én sem hiszem, hogy a 4-nél több futóval mennénk neki a szezonnak, maximum a PS-be vinnénk be valakit. Egy biztos a TC-nek és az előszezonnak idén mind RB, mind WR poszton óriási tétje és jelentősége lesz. Meglátjuk.
több mint 12 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 828
Ütős.

több mint 12 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 828
John Clayton szerint néhány héten belül (-> június 1. után, amikor lesz hely a sapka alatt) szerződtetni fogjuk Breastont.

Az elkapók közül A. Brown, Sanders és Wheaton kerettagsága biztos, mellettük alapból még két hely lenne a rosteren receivereknek, de ha leigazoljuk Breastont, akkor ő is szinte biztosan bent lesz az 53-ban. Maradt egy hely, ezért versenyezhetne a TC-ben Cotchery, Plaxico és J. Brown. Wheaton és Breaston érkezésével én már nem ragaszkodnék Cotchery-hez, aki ráadásul még relatíve sokat is keres, 1 millió szabadulna fel a kivágásával. A rookie Brownt viszont szívesen látnám már idén a keretben, bár akkor valószínűleg Burress maradna ki, és egy ilyen possession receiver / RZ-célpont mindenképpen kell, főleg, ha Miller nem lesz bevethető a szezon elején. Brown is hasonló típusú WR, mint Plaxico, de a rutin miatt nyilván utóbbinál az előny.
Nem hiszem, hogy 6 WR kerülne az 53-ba, de tavaly 5 RB és 5 WR volt, idén viszont maximum négy futóra számíthatunk, úgyhogy azért teljesen esélytelennek sem tartom, hogy végül hat elkapó is túléli az utolsó roster cutot.
több mint 12 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
Kaboly az első napról:
 blog.triblive.com/steel-mill/2013/05/03/steelers-rookie-camp-observations-day-1/#.UYR3yq3DMIc.twitter
több mint 12 éve
polamalu Pittsburgh Steelers 5 266 — 毎日何かを学ぶ
Ez az Alabama elleni meccs pont megmutatja miben erős Jones és miben kell fejlődnie. Volt olyan, hogy simán kitolták, elszeparálták, de volt kettős blokk is, ahol is nyilván a belső LB-knek kellett volna fellépnie. Viszont amikor a QB siettetés volt a feladat, akkor mindig ott volt a veszély, ebben kivételes képességei vannak és ami fontos(abb) az intelligenciája is megvan a játékhoz.

Tény, hogy a mai NFL egyre inkább a passzjátékra épít és az is, hogy a passrush játékunk tavaly nem volt értékelhető. Jones ebben kiváló. Tény persze az is, hogy fejlődnie kell futás ellen, mert csak így lehet belőle igazán nagy játékos. Én bízom benne, ki más tudná belőle kihozni a maximumot, mint Butler.Klemó
Ráadásul szinte mindenki abban méri a pass rush-t, hogy hány sack-et csináltak, pedig az talán fontosabb, ha a QB nem a komfortzónájában dolgozik, hanem a teljesítményét egy kis figyelemmegosztással csökkentik. Vagyis elég "kergetni", mert akkor is hibázni fog, vagy simán incomplete-re dobja. Reméljük, JJ már az elejétől tud hozni egy jó szintet ebben, azután fejlődik folyamatosan és a második évétől már a futás ellen is jó lesz és a védekezés minden elemét megtanulja Butlertől, meg az öregtől.
több mint 12 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 904
Ez az Alabama elleni meccs pont megmutatja miben erős Jones és miben kell fejlődnie. Volt olyan, hogy simán kitolták, elszeparálták, de volt kettős blokk is, ahol is nyilván a belső LB-knek kellett volna fellépnie. Viszont amikor a QB siettetés volt a feladat, akkor mindig ott volt a veszély, ebben kivételes képességei vannak és ami fontos(abb) az intelligenciája is megvan a játékhoz.

Tény, hogy a mai NFL egyre inkább a passzjátékra épít és az is, hogy a passrush játékunk tavaly nem volt értékelhető. Jones ebben kiváló. Tény persze az is, hogy fejlődnie kell futás ellen, mert csak így lehet belőle igazán nagy játékos. Én bízom benne, ki más tudná belőle kihozni a maximumot, mint Butler.
több mint 12 éve
Dodó Pittsburgh Steelers 257
Ahogy néztem, vannak itt azért olyan első éves nevek, akikkel tavaly nemigen találkoztunk. Hátha tudunk olyat húzni belőlük, akik sok pluszt tudnának hozzáadni a játékunkhoz.
több mint 12 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
És akkor ha már olvasni való,NFL.com-os értékelése a draftnak.
https://static.www.nfl.com/image/private/t_editorial_landscape_12_desktop/league/gwv7dmjxzfszn8uwpxgr
AFC North draft grades: Cincinnati Bengals clean up once again
In what is becoming an annual occurrence, the Cincinnati Bengals crushed the draft. Bucky Brooks gives Cincy a high mark in his AFC North Draft Grades, praising the addition of Giovani Bernard.


+1

 www.nfl.com/videos/nfl-draft/0ap2000000166434/Daniel-Jeremiah-s-AFC-North-draft-grades?continuous=true

Egyébként a minicamp/ek/-ről csak kivonatos összefoglaló lesz a steelers.com-on?
több mint 12 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 828
41 játékos vesz részt a ma kezdődő rookie minicampen:
 www.steelers.com/news/article-1/41-to-attend-rookie-minicamp/5e804de0-b33e-4a4d-8b4c-d8791d723eb8
több mint 12 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 828
ha szerettek olvasni
 www.footballstudyhall.com/2013/5/2/4290296/jarvis-jones-linebacker-pittsburgh-steelers-georgiajjncaa
Kösz, pont ilyeneket keresek, hogy meggyőzzem magam, jó pick volt Jones.

"I was a 4-3 end at Michigan, and I think I dropped into coverage six times."
A Woodley-párhuzam alapján bizakodhatunk Jones-ban, előbbi is egész jól belerázódott a coverage-be azok után, hogy egyetemi játékosként ezt lényegében egyáltalán nem kellett művelnie. College-ban Jones is nagyon ritkán lépett vissza, mondjuk amikor mégis, akkor egész tűrhetően mozgott, de nyilván ezen a téren lesz vele a legtöbb munkája Butlernek.

"Fortunately for Nick Saban, the middle of the Georgia defense could not withstand the Warmack-Jones blocking duo, and Alabama ran up the middle all night long en route to their tight victory."
Ez aranyos, de Jones is kapott belőle rendesen, az ő run defense-beli hiányosságai is alaposan kiütköztek. Meg lehet nézni:



4:13, 5:44, 7:18, 7:44, és még lehetne sorolni. Egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan play volt, amikor hatékonyan lépett fel futás ellen.
több mint 12 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 828
A draftoltak mezszámai:

91 Jarvis Jones
26 Le'Veon Bell
10 Markus Wheaton
29 Shamarko Thomas
3 Landry Jones
30 Terry Hawthorne
15 Justin Brown
44 Vince Williams
95 Nicholas Williams
több mint 12 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 911 — no es importante
ha szerettek olvasni
 www.footballstudyhall.com/2013/5/2/4290296/jarvis-jones-linebacker-pittsburgh-steelers-georgia


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
Jött valami tinédzser punter,Butlernek versenyhelyzet gyanánt.
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Akkor ez a bizonyíték,hogy léteznek párhuzamos univerzumok..Blitzburgh
ne igyál olyat amit nem te bontasz fel, ne igyál bele más poharába, ne haverkoggy ismeretlenekkel, s főleg ne fogadj el tőlük italt...


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
Akkor ez a bizonyíték,hogy léteznek párhuzamos univerzumok..
több mint 12 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 739 — capitaine du château de Vienne 1487
Issac Redman at
Running Back
1 yr/$1,323,000 $1,323,000 $0
2014
ottvan


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 12 éve
Blitzburgh Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 1 255 — Hunt for 7.
Esküszöm józan vagyok,egy órája még nem volt,3x átnéztem..😊