Pittsburgh Steelers

74 feliratkozó

több mint 5 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 992
Én azt gondolom, hogy senki nem beszél itt SB runrol a csapat körül. Sőt, Tomlin 3 éves hosszabbítása IS azt jelzi, hogy az átmenet levezénylését bízzák rá. JuJu az egyik fiatal WR lehet, aki itt marad, ezért is tettünk ajánlatot és készülünk a Watt hosszabbításra is. Kivágtuk az OC-t, Ben haverját, épül egy O szisztéma. Állítom, hogy ez arra is építeni fog, hogy mozgékonyabb QB van középen, vagyis többször fogunk látni backupot bent, mind bármikor eddig. A falat és a futójátékot építjük újjá idén, ez a feladat és éppen ezért egyre inkább úgy gondolom, hogy futó "csak" a harmadikban jön. No és a lényeg. Ha idén kivágjuk Bent, nullázzuk a CAP-et, vagyis pont a Juju hosszabbítást, ami a jövő nem tudtuk volna megcsinálni. Mert - bírálat ide, vagy oda - azért a fiatal JuJu kifejezett Steelers módra játsza a focit és pont egy ilyen brusztolós playa, majd egy új QB-nak is nagyon jól fog jönni.

Eegy szó, mint száz Én az idei évtől már egy rebuild-et látok, csak nem úgy, ahogy máshol szokták, vagyis elengedik a gyeplőt, aztán irány az 1/1 és kussoljanak a nézők. (hja, igen...anno Höri Coltsa....aki levetkőzött, hogy a korszakos nagy QB-t elhozza Luck személyében)

Simán a 4-ek vagyunk esély szintjén a csoportban. Tavaly is felülteljesítettünk és van egy fogadásom idén is, hogy nem leszünk utolsók. Node no....ha utolsók leszünk, akkor jövőre nagyobb eséllyel mehetünk QB vadászatra. Ha pedig jók leszünk, az azt jelzi, hogy az épülő csapat nem rossz. (ne feledjük, hogy ez a csapat nagyon nem ÖREG összességében. Ha az OL megújul, akkor végképp nem lesz az)
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 9 023
 www.youtube.com/watch?v=k0Gk7OkXGf0
Minden szava arany...😀
Razi
Ket hangos en megmondtamban fogadok hogy nem lesz igaza.
no
Mivel kapcsolatban?
Razi
Hogy az OL+RB helyzet miatt nem lesz futas, nem segit ez BB-n es nelkule jobbak lennetek iden. Ezekre tettem a fogadast.
Ezekre viszont nem kell. Semmilyen toketek nem volt keresni jobb QB-t. JuJu a sajat erdekeit nezve maradt itt es nem jobbnak gondolja a Vasast a KC-nal. A Ravens-es reszt hagyjuk is.

Leirtam hogy en mit csinalnek de a csapat igy dontott. Ez egy epitkezes lesz mar ( remenyeim szerint ) az utolso dobas remenyevel ami nagon pici.
több mint 5 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 749 — Steelers fan
 www.youtube.com/watch?v=k0Gk7OkXGf0
Minden szava arany...😀
Razi
Francokat.
Tavaly is a csoport 3 helyre vártak minket, 10-0-nál meg azt dödögte mindenki, hogy persze mert könnyű a sorsolás. Közben az egyik legnehezebb sorsolásunk volt, 8 meccset játszottunk PO csapatok ellen.

10+ éve ezt hallgatom, minden free agency után, jajj mekkorát gyengült a Steelers!

Szóval most az mondja a Höri: Browns, Ravens,Bengals, Steelers a sorrend? Ezt elmentem, majd nézzük meg a végén.
Jan
Lehet, hogy én voltam figyelmetlen de szerintem nem mondott ilyet azt mondta, hogy mindenki erősebb lett mi meg gyengébbek ezzel meg nehéz vitatkozni. Azzal sem igen lehet vitatkozni, hogy QB ban mi állunk a leggyengébben RB ben szintén és most már O falban is. Én örülnék a legjobban ha a csapat rám cáfolna de most ebben így pre draft még nem tudok hinni.
Razi
Ok, akkor valszeg félreértettem.
Most nem nézem meg újra, de arra jól emlékszem, hogy valami 6-11-et emlegetett nekünk?
több mint 5 éve
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 765
 www.youtube.com/watch?v=k0Gk7OkXGf0
Minden szava arany...😀
Razi
Francokat.
Tavaly is a csoport 3 helyre vártak minket, 10-0-nál meg azt dödögte mindenki, hogy persze mert könnyű a sorsolás. Közben az egyik legnehezebb sorsolásunk volt, 8 meccset játszottunk PO csapatok ellen.

10+ éve ezt hallgatom, minden free agency után, jajj mekkorát gyengült a Steelers!

Szóval most az mondja a Höri: Browns, Ravens,Bengals, Steelers a sorrend? Ezt elmentem, majd nézzük meg a végén.
Jan
Lehet, hogy én voltam figyelmetlen de szerintem nem mondott ilyet azt mondta, hogy mindenki erősebb lett mi meg gyengébbek ezzel meg nehéz vitatkozni. Azzal sem igen lehet vitatkozni, hogy QB ban mi állunk a leggyengébben RB ben szintén és most már O falban is. Én örülnék a legjobban ha a csapat rám cáfolna de most ebben így pre draft még nem tudok hinni.
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 172 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
 www.youtube.com/watch?v=k0Gk7OkXGf0
Minden szava arany...😀
Razi
Francokat.
Tavaly is a csoport 3 helyre vártak minket, 10-0-nál meg azt dödögte mindenki, hogy persze mert könnyű a sorsolás. Közben az egyik legnehezebb sorsolásunk volt, 8 meccset játszottunk PO csapatok ellen.

10+ éve ezt hallgatom, minden free agency után, jajj mekkorát gyengült a Steelers!

Szóval most az mondja a Höri: Browns, Ravens,Bengals, Steelers a sorrend? Ezt elmentem, majd nézzük meg a végén.
Jan
Az offseasonunk volt a 4. a csoportban!
több mint 5 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 749 — Steelers fan
 www.youtube.com/watch?v=k0Gk7OkXGf0
Minden szava arany...😀
Razi
Francokat.
Tavaly is a csoport 3 helyre vártak minket, 10-0-nál meg azt dödögte mindenki, hogy persze mert könnyű a sorsolás. Közben az egyik legnehezebb sorsolásunk volt, 8 meccset játszottunk PO csapatok ellen.

10+ éve ezt hallgatom, minden free agency után, jajj mekkorát gyengült a Steelers!

Szóval most az mondja a Höri: Browns, Ravens,Bengals, Steelers a sorrend? Ezt elmentem, majd nézzük meg a végén.
több mint 5 éve
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 765
 www.youtube.com/watch?v=k0Gk7OkXGf0
Minden szava arany...😀
Razi
Ket hangos en megmondtamban fogadok hogy nem lesz igaza.
no
Mivel kapcsolatban?
több mint 5 éve
no Baltimore Ravens 9 023
 www.youtube.com/watch?v=k0Gk7OkXGf0
Minden szava arany...😀
Razi
Ket hangos en megmondtamban fogadok hogy nem lesz igaza.
több mint 5 éve
Razi Pittsburgh Steelers Minnesota Golden Gophers 765
 www.youtube.com/watch?v=k0Gk7OkXGf0
Minden szava arany...😀
több mint 5 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 992
Szerintem Katonát mindenképpen igazolja a Ravens, de alapvetően backup szerepre már. Főleg, hogy RT szerepre raknák, ahol nem játszott soha. Kicsit azt érzem, hogy sértett ember lett. Ténykérdés, hogy ahhoz képest, hogy LT-ként mit hozott nekünk egy 5 éven keresztül, ahhoz képest nevetségesen keveset keresett. Tavaly pedig már nem volt az igazi.
több mint 5 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Újfalusit csak a draft után akarják a kányák leigazolni, abban az esetben, ha a börzén nem találnak jobbat, ahogy mi is. (így már comp pick formulánkba sem játszik, bár nem vártam tőle sokat)

Egyelőre az ő ajánlatuk sem jelent többet, mint a mi kérésünk, hogy még ne adja el a házát. Furcsa, róla azt gondoltam, hogy marad, vagy visszavonul, mert van neki fontosabb is.

Az IND pedig még LT-t keres....
több mint 5 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 992
Vajon most h Brown kikötött Kansasben, Villa megy a Ravensbe?
steelwolf
Igen. Nekem ez egyértelmű és már jött is a hír, hogy ide tart. De ne gondoljuk, hogy nem lesz egy erős OT draftja a Ravensnek. Egy back-to-back OL draftot is simán el tudok képzelni a 2 pick-kel. De hogy az egyik az lesz az 100%. Szóval Villa igazán backup lesz majd és insurrance policy.

Én azt mondom, hogy ezzel nagyjából az is eldőlt, hogy mi is OT-ra megyünk majd és majd csak a harmadik körben célzunk RB-re. Én most nagy összegben fogadnék egy OT, C, RB sorrendben.
több mint 5 éve
steelwolf Pittsburgh Steelers 11 172 — 2013 óta Pittsburgh Steelers fotelszurkoló!
Vajon most h Brown kikötött Kansasben, Villa megy a Ravensbe?
több mint 5 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Nos, azért sem Layne, sem Burns nem az a kihagyhatatlan Pick volt anno.
Rengeteg ilyen 3-4. körökben vagy később húzott pick lesz kuka, hasonló ügyek miatt, de nézzétek meg a Titans-t, hogy milyen első köre volt tavaly.
Burns-el az volt a baj, hogy nem első, még második kört sem kellett volna adni érte, és sajnos nem a kellemes csalódás kategória volt. Layne se fejlődött semmit, de ha kivágjuk, legalább próbálhatunk újra CB-t hozni.
Klaci79
FA-ről 😊
több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 118
Nos, azért sem Layne, sem Burns nem az a kihagyhatatlan Pick volt anno.
Rengeteg ilyen 3-4. körökben vagy később húzott pick lesz kuka, hasonló ügyek miatt, de nézzétek meg a Titans-t, hogy milyen első köre volt tavaly.
Burns-el az volt a baj, hogy nem első, még második kört sem kellett volna adni érte, és sajnos nem a kellemes csalódás kategória volt. Layne se fejlődött semmit, de ha kivágjuk, legalább próbálhatunk újra CB-t hozni.
több mint 5 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Látjátok annak esélyét, hogy esetleg Rashawn Slater kicsúszik a TOP15-ből? Azt mondják centert is tudna játszani.
Spy
Ha Dumber lennék azt mondanám...persze...van.....0,000000001%.... 😀

Slater igazán mindent is tudna játszani, ahogy egyébként Sewell is. Döbbenet mennyire "verszatilis" ez a class. Mindezektől függetlenül Slatert szépen LT-nek fogja egy csapat húzni top10-ben. Hna jó, top15-ben.
Klemó
Azért eljátszottam a gondolattal, hogy a méretei miatt csúszik kicsit, mert IOL-nek nézi pár GM.

Mindegy. Franco Harris jelenti be valamelyik második napos húzásunkat, szóval 2-3körös RB-k felkészülnek 😊
több mint 5 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 992
Látjátok annak esélyét, hogy esetleg Rashawn Slater kicsúszik a TOP15-ből? Azt mondják centert is tudna játszani.
Spy
Ha Dumber lennék azt mondanám...persze...van.....0,000000001%.... 😀

Slater igazán mindent is tudna játszani, ahogy egyébként Sewell is. Döbbenet mennyire "verszatilis" ez a class. Mindezektől függetlenül Slatert szépen LT-nek fogja egy csapat húzni top10-ben. Hna jó, top15-ben.
több mint 5 éve
Spy Pittsburgh Steelers 2 346
Látjátok annak esélyét, hogy esetleg Rashawn Slater kicsúszik a TOP15-ből? Azt mondják centert is tudna játszani.
több mint 5 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 992
Ezek a sokszor gettóból kiszabadult srácok istentudattal nyomják a korábban elképzelhetetlen tűnő fényűző életük miatt. Sokkal, de sokkal többen csinálják ezt mint akik lebuknak. Orosz rulettet nyomnak...aztán jön a "kamion".....és nincs visszaút....hát ennyi.

Ha szerencséje van a srácnak, akkor ebből mondjuk 2 meccses eltiltás lesz "csak".....és ha jól dolgozik a camp-ben, akkor még visszajöhet....egyébként meg kampó....
több mint 5 éve
Reggio1914 Pittsburgh Steelers 1 453

Nagy picknek tűnik ez is, hihetetlen mennyire nem tudunk CBt draftolni.
tenorx
Az, hogy nem tudunk CB-t draftolni az oké, meg tény... De az, hogy 2 évvel a draft után bármelyik jóképességű imígyen cselekszik meg viseltetik, azt ugyan ki látja előre...? 😊
Reggio1914
Artie Burns és a befizetetlen bírságok anyone? Őt is le akarták már csukni miatta...Problem? Szerintem az ideiek között is akad hasonló.
Spy
Biztos, hogy lesz az ideiek közt is.

Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 18 104

Nagy picknek tűnik ez is, hihetetlen mennyire nem tudunk CBt draftolni.
tenorx
Következő alkalommal a scout majd elkéri a prospect fegyverét, biztos, ami biztos😀

Layne jól eljátszotta az esélyét, pedig idén látott volna pályát is!
több mint 5 éve
tenorx 14 203 — fő libsi

Nagy picknek tűnik ez is, hihetetlen mennyire nem tudunk CBt draftolni.
több mint 5 éve
Klemó Pittsburgh Steelers 6 992
Nyilván egy trade-hez ketten kellenek, de minden azt diktálja, hogy letradeeljünk, mivel mély az OT class idén, de a centereké nagyon limitált, ahogy érződik egy lyuk az RB classban is a második körben.

De elmondtuk itt többen százszor, hogy a steelers FO nem így működik. Sokkal inkább egy kiszemeltért felfelé megyünk, most, hogy van kompenzációs pickünk, mint lefelé.

Én most azt mondom, hogy Harris, vagy egy OT lesz első körben. A második körben pedig a két kiszemelt center egyikét célozzuk és megyünk érte fel, ha a helyzet úgy kívánja. Pedig nyilván azért kellene a letrade, hogy a harmadik körben aztán tudjunk mozogni egy-egy kritikus kiszemeltért.