Pittsburgh Steelers
74 feliratkozó
több mint 7 éve
Minden privát döntés akceptálható.Személyeskedve. Mert picsogásnak nevezni azt, hogy valaki zöldet hány az NFL-ben egyre gyakoribb bírói ténykedéstől az az. Emiatt megcsömörleni az NFL-től viszont nem picsogás. Azzal a ténnyel NEM KELL egyetérteni, hogy emiatt valaki ne nézzen amcsi focit, de érzed azt, hogy nem mindenkinek van kedve olyat nézni, ahol ilyen nagy horderejű a hibák komoly dolgokról döntenek??? Ez nem a picsogás kategória, hanem szimplán egy xy entitás normálisnak mondható igazságérzete által hozott félig érzelmi, félig racionális döntés.Ha a "felesleges és értelmetlen szomorúságot" vagy a "haszontalan és oktalan túlkomolyanvevést" picsogásnak neveztem és ez degradálónak tűnt bárkire is nézve, sajnálom. Nem ez volt a cél.Azzal, hogy picsogásnak nevezed, degradálod az illető tettét, és személyét is akár. Kávzi hisztis kisgyerek gúnyájába öltözteted a véleményeddel, aki nem tudja elfogadni, hogy "kemény a világ". Azonban ez nem arról szól, hogy a téli mínusz 20 fok az normális dolog, el kell fogadni, hanem arról, hogy általánosan bánthatja egy ember igazságérzetét, ha rendszersen fordul elő egy bizonyos kontextusban igazságtalannak ható dolog.Én elfogadom, hogy te ezt így látod.A volt üzletágigazgató mondta, hogy ne haragudjunk azért, hogy üvöltözik, meg csapkod, ő nem akar infarktust kapni. Így vezeti le a feszültséget. Már ez önmagában gáz, mert kultúrált ember nem tesz így, pláne nem úgy, hogy 80 ember hallja egyszerre két szinten. Ha mellé odaveszem, hogy emellett elég sok dolgos, rendes, köztük sok 10 év tapasztalattal, tudással rendelkező emberrel úgy beszélve, mintha a seggéből húzta volna ki őket, megalázva, hülyének nézve, úgy beszélve, mint egy kutyával, fitogtatva erejét, hatalmát, fennebvalóságát. Miközben a cipőjüket nem vihette volna, ha csak az egyéb szakmai lexikális tudást nézzük, meg a munkájukkal kapcsolatos gyakorlatot, tapasztalatot.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
Költői módon felvetette egyik kolléga, hogy "Mit szólna, ha ezért ő meg orrbabaszná, mert ő meg így vezeti le az őt ért feszltségingereket."
A kérdés nem az, hogy kritizálhatod-e vagy sem. Ugyanis a fenti esetben egyik reakció sem helyénvaló.
Az, hogy valaki megcsömörlik az ő értékrendszere szerinti helytelen dolgoktól, és emiatt úgy dönt, hogy nem nézi többet., azt azt gondolom, hogy helyénvaló dolog. Ezt picsogásnak tekinteni viszont nem az.
kishaszi
Neked is illene elfogadnod, -figyelembe véve az alapvető kölcsönös toleranciaszabályokat-, hogy én meg nem így látom.
És amíg a nemígylátásomtól nem zeng a két szint, és nem személyeskedő, szándékoltan sértő, vagy kontrollálatlanul agresszív módon adok ennek hangot, addig nem látom valósnak az analógiát a kulturálatlan üzletágigazgatóddal.
Sobri Jóska
Nem értetted a lényeget, nem az üág ig. viselkedését hasonlítottam hozzád, hanem a vislekedésére kapott reakció létjogosultságát, meg a te általad kritizált dolog, illetve egy másik reakció minőségét.
kishaszi
Mindössze annyi, hogy a történteket a valós szintjükön igyekszem kezelni, és nem vízionálok irracionalitást, értelmetlenséget vagy tragédiát oda, ahol nincs.
És a számomra túlzónak és szükségtelennek látott reakciókról, és a reakciók relativizálásáról leírom a meglátásaimat.
Sobri Jóska
Ezt tovább ragozni nem kívánom, próbáltam több módon leírni, ha ezután is ugyanaz marad a véleményed, akkor lelked rajta. (Bár tudom, olyan nincs is..)
kishaszi
A demonstrálás viszont a köznek szól, amiben én is benne vagyok, így a demonstratív nemnézésről elmondott véleményem legitim.
Max nem értesz vele egyet. Belefér. Volt már ilyen.
Ahogy az is, hogy én ezt picsogásnak érzem (a lentebb leírt jelentéstartalommal), de amennyiben ez bárkit is degradál, akkor igyekszem nem használni ezt a szót. Mivel a te jelentéstartalmad (xy entitás normálisnak mondható igazságérzete által hozott félig érzelmi, félig racionális döntés) is akceptálható.
több mint 7 éve
Személyeskedve. Mert picsogásnak nevezni azt, hogy valaki zöldet hány az NFL-ben egyre gyakoribb gyatra bírói ténykedéstől az az. Emiatt megcsömörleni az NFL-től viszont nem picsogás. Azzal a ténnyel NEM KELL egyetérteni, hogy emiatt valaki ne nézzen amcsi focit, de érzed azt, hogy nem mindenkinek van kedve olyat nézni, ahol ilyen nagy horderejű a hibák komoly dolgokról döntenek??? Ez nem a picsogás kategória, hanem szimplán egy xy entitás normálisnak mondható igazságérzete által hozott félig érzelmi, félig racionális döntés.Ha a "felesleges és értelmetlen szomorúságot" vagy a "haszontalan és oktalan túlkomolyanvevést" picsogásnak neveztem és ez degradálónak tűnt bárkire is nézve, sajnálom. Nem ez volt a cél.Azzal, hogy picsogásnak nevezed, degradálod az illető tettét, és személyét is akár. Kávzi hisztis kisgyerek gúnyájába öltözteted a véleményeddel, aki nem tudja elfogadni, hogy "kemény a világ". Azonban ez nem arról szól, hogy a téli mínusz 20 fok az normális dolog, el kell fogadni, hanem arról, hogy általánosan bánthatja egy ember igazságérzetét, ha rendszersen fordul elő egy bizonyos kontextusban igazságtalannak ható dolog.Én elfogadom, hogy te ezt így látod.A volt üzletágigazgató mondta, hogy ne haragudjunk azért, hogy üvöltözik, meg csapkod, ő nem akar infarktust kapni. Így vezeti le a feszültséget. Már ez önmagában gáz, mert kultúrált ember nem tesz így, pláne nem úgy, hogy 80 ember hallja egyszerre két szinten. Ha mellé odaveszem, hogy emellett elég sok dolgos, rendes, köztük sok 10 év tapasztalattal, tudással rendelkező emberrel úgy beszélve, mintha a seggéből húzta volna ki őket, megalázva, hülyének nézve, úgy beszélve, mint egy kutyával, fitogtatva erejét, hatalmát, fennebvalóságát. Miközben a cipőjüket nem vihette volna, ha csak az egyéb szakmai lexikális tudást nézzük, meg a munkájukkal kapcsolatos gyakorlatot, tapasztalatot.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
Költői módon felvetette egyik kolléga, hogy "Mit szólna, ha ezért ő meg orrbabaszná, mert ő meg így vezeti le az őt ért feszltségingereket."
A kérdés nem az, hogy kritizálhatod-e vagy sem. Ugyanis a fenti esetben egyik reakció sem helyénvaló.
Az, hogy valaki megcsömörlik az ő értékrendszere szerinti helytelen dolgoktól, és emiatt úgy dönt, hogy nem nézi többet., azt azt gondolom, hogy helyénvaló dolog. Ezt picsogásnak tekinteni viszont nem az.
kishaszi
Neked is illene elfogadnod, -figyelembe véve az alapvető kölcsönös toleranciaszabályokat-, hogy én meg nem így látom.
És amíg a nemígylátásomtól nem zeng a két szint, és nem személyeskedő, szándékoltan sértő, vagy kontrollálatlanul agresszív módon adok ennek hangot, addig nem látom valósnak az analógiát a kulturálatlan üzletágigazgatóddal.
Sobri Jóska
Nem értetted a lényeget, nem az üág ig. viselkedését hasonlítottam hozzád, hanem a vislekedésére kapott reakció létjogosultságát, meg a te általad kritizált dolog, illetve egy másik reakció minőségét.
kishaszi
Mindössze annyi, hogy a történteket a valós szintjükön igyekszem kezelni, és nem vízionálok irracionalitást, értelmetlenséget vagy tragédiát oda, ahol nincs.
És a számomra túlzónak és szükségtelennek látott reakciókról, és a reakciók relativizálásáról leírom a meglátásaimat.
Sobri Jóska
Ezt tovább ragozni nem kívánom, próbáltam több módon leírni, ha ezután is ugyanaz marad a véleményed, akkor lelked rajta. (Bár tudom, olyan nincs is..)
Szerkesztette: kishaszi
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Hallod zero, bameg, getzi, ez akkora hsz... nem tudom, hoyg fuldokoljak-e a nevetéstől - mert amúgy én bírom a fekete humort, vagy csak bólogossak mennyire pontos. Grat. 😊ha még csak arról lenne szó, hogy elfogadod-e... de te inkább oda mész a meglehetősen sértett, csalódott közösségbe és jó troll módján szépen a képükbe nyomod, hogy szerinted mennyire nevetséges az ő viselkedésükÉn elfogadom, hogy te ezt így látod.A volt üzletágigazgató mondta, hogy ne haragudjunk azért, hogy üvöltözik, meg csapkod, ő nem akar infarktust kapni. Így vezeti le a feszültséget. Már ez önmagában gáz, mert kultúrált ember nem tesz így, pláne nem úgy, hogy 80 ember hallja egyszerre két szinten. Ha mellé odaveszem, hogy emellett elég sok dolgos, rendes, köztük sok 10 év tapasztalattal, tudással rendelkező emberrel úgy beszélve, mintha a seggéből húzta volna ki őket, megalázva, hülyének nézve, úgy beszélve, mint egy kutyával, fitogtatva erejét, hatalmát, fennebvalóságát. Miközben a cipőjüket nem vihette volna, ha csak az egyéb szakmai lexikális tudást nézzük, meg a munkájukkal kapcsolatos gyakorlatot, tapasztalatot.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
Költői módon felvetette egyik kolléga, hogy "Mit szólna, ha ezért ő meg orrbabaszná, mert ő meg így vezeti le az őt ért feszltségingereket."
A kérdés nem az, hogy kritizálhatod-e vagy sem. Ugyanis a fenti esetben egyik reakció sem helyénvaló.
Az, hogy valaki megcsömörlik az ő értékrendszere szerinti helytelen dolgoktól, és emiatt úgy dönt, hogy nem nézi többet., azt azt gondolom, hogy helyénvaló dolog. Ezt picsogásnak tekinteni viszont nem az.
kishaszi
Neked is illene elfogadnod, -figyelembe véve az alapvető kölcsönös toleranciaszabályokat-, hogy én meg nem így látom.
És amíg a nemígylátásomtól nem zeng a két szint, és nem személyeskedő, szándékoltan sértő, vagy kontrollálatlanul agresszív módon adok ennek hangot, addig nem látom valósnak az analógiát a kulturálatlan üzletágigazgatóddal.
Sobri Jóska
#tolerancia
te az a fajta ember lehetsz aki szabadidejében néha kinéz a helyi temetőbe, hátha éppen egy idős ember temetése zajlik és ennek okán jól kioktathatod a gyászoló, síró családtagokat arról mégis mi a faszra számítottak, hogy Pali bácsi majd megéli a 96. életévét is...
ZERO_L
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Ha a "felesleges és értelmetlen szomorúságot" vagy a "haszontalan és oktalan túlkomolyanvevést" picsogásnak neveztem és ez degradálónak tűnt bárkire is nézve, sajnálom. Nem ez volt a cél.Azzal, hogy picsogásnak nevezed, degradálod az illető tettét, és személyét is akár. Kávzi hisztis kisgyerek gúnyájába öltözteted a véleményeddel, aki nem tudja elfogadni, hogy "kemény a világ". Azonban ez nem arról szól, hogy a téli mínusz 20 fok az normális dolog, el kell fogadni, hanem arról, hogy általánosan bánthatja egy ember igazságérzetét, ha rendszersen fordul elő egy bizonyos kontextusban igazságtalannak ható dolog.Én elfogadom, hogy te ezt így látod.A volt üzletágigazgató mondta, hogy ne haragudjunk azért, hogy üvöltözik, meg csapkod, ő nem akar infarktust kapni. Így vezeti le a feszültséget. Már ez önmagában gáz, mert kultúrált ember nem tesz így, pláne nem úgy, hogy 80 ember hallja egyszerre két szinten. Ha mellé odaveszem, hogy emellett elég sok dolgos, rendes, köztük sok 10 év tapasztalattal, tudással rendelkező emberrel úgy beszélve, mintha a seggéből húzta volna ki őket, megalázva, hülyének nézve, úgy beszélve, mint egy kutyával, fitogtatva erejét, hatalmát, fennebvalóságát. Miközben a cipőjüket nem vihette volna, ha csak az egyéb szakmai lexikális tudást nézzük, meg a munkájukkal kapcsolatos gyakorlatot, tapasztalatot.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
Költői módon felvetette egyik kolléga, hogy "Mit szólna, ha ezért ő meg orrbabaszná, mert ő meg így vezeti le az őt ért feszltségingereket."
A kérdés nem az, hogy kritizálhatod-e vagy sem. Ugyanis a fenti esetben egyik reakció sem helyénvaló.
Az, hogy valaki megcsömörlik az ő értékrendszere szerinti helytelen dolgoktól, és emiatt úgy dönt, hogy nem nézi többet., azt azt gondolom, hogy helyénvaló dolog. Ezt picsogásnak tekinteni viszont nem az.
kishaszi
Neked is illene elfogadnod, -figyelembe véve az alapvető kölcsönös toleranciaszabályokat-, hogy én meg nem így látom.
És amíg a nemígylátásomtól nem zeng a két szint, és nem személyeskedő, szándékoltan sértő, vagy kontrollálatlanul agresszív módon adok ennek hangot, addig nem látom valósnak az analógiát a kulturálatlan üzletágigazgatóddal.
Sobri Jóska
Nem értetted a lényeget, nem az üág ig. viselkedését hasonlítottam hozzád, hanem a vislekedésére kapott reakció létjogosultságát, meg a te általad kritizált dolog, illetve egy másik reakció minőségét.
kishaszi
Mindössze annyi, hogy a történteket a valós szintjükön igyekszem kezelni, és nem vízionálok irracionalitást, értelmetlenséget vagy tragédiát oda, ahol nincs.
És a számomra túlzónak és szükségtelennek látott reakciókról, és a reakciók relativizálásáról leírom a meglátásaimat.
több mint 7 éve
ha még csak arról lenne szó, hogy elfogadod-e... de te inkább oda mész a meglehetősen sértett, csalódott közösségbe és jó troll módján szépen a képükbe nyomod, hogy szerinted mennyire nevetséges az ő viselkedésükÉn elfogadom, hogy te ezt így látod.A volt üzletágigazgató mondta, hogy ne haragudjunk azért, hogy üvöltözik, meg csapkod, ő nem akar infarktust kapni. Így vezeti le a feszültséget. Már ez önmagában gáz, mert kultúrált ember nem tesz így, pláne nem úgy, hogy 80 ember hallja egyszerre két szinten. Ha mellé odaveszem, hogy emellett elég sok dolgos, rendes, köztük sok 10 év tapasztalattal, tudással rendelkező emberrel úgy beszélve, mintha a seggéből húzta volna ki őket, megalázva, hülyének nézve, úgy beszélve, mint egy kutyával, fitogtatva erejét, hatalmát, fennebvalóságát. Miközben a cipőjüket nem vihette volna, ha csak az egyéb szakmai lexikális tudást nézzük, meg a munkájukkal kapcsolatos gyakorlatot, tapasztalatot.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
Költői módon felvetette egyik kolléga, hogy "Mit szólna, ha ezért ő meg orrbabaszná, mert ő meg így vezeti le az őt ért feszltségingereket."
A kérdés nem az, hogy kritizálhatod-e vagy sem. Ugyanis a fenti esetben egyik reakció sem helyénvaló.
Az, hogy valaki megcsömörlik az ő értékrendszere szerinti helytelen dolgoktól, és emiatt úgy dönt, hogy nem nézi többet., azt azt gondolom, hogy helyénvaló dolog. Ezt picsogásnak tekinteni viszont nem az.
kishaszi
Neked is illene elfogadnod, -figyelembe véve az alapvető kölcsönös toleranciaszabályokat-, hogy én meg nem így látom.
És amíg a nemígylátásomtól nem zeng a két szint, és nem személyeskedő, szándékoltan sértő, vagy kontrollálatlanul agresszív módon adok ennek hangot, addig nem látom valósnak az analógiát a kulturálatlan üzletágigazgatóddal.
Sobri Jóska
#tolerancia
te az a fajta ember lehetsz aki szabadidejében néha kinéz a helyi temetőbe, hátha éppen egy idős ember temetése zajlik és ennek okán jól kioktathatod a gyászoló, síró családtagokat arról mégis mi a faszra számítottak, hogy Pali bácsi majd megéli a 96. életévét is...

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Neked se sikerült érvek széles tárházát felvonultatni.Ebből is csak annyit, hogy elfogytak az érveid...Ha másból nem értesz...Ez nem személyeskedés? De.Nem beszélsz hülyeséget? De.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
empty taxi
Sobri Jóska
empty taxi
Sobri Jóska

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Ebből is csak annyit, hogy elfogytak az érveid...Ha másból nem értesz...Ez nem személyeskedés? De.Nem beszélsz hülyeséget? De.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
empty taxi
Sobri Jóska
empty taxi
több mint 7 éve
Ha másból nem értesz...Ez nem személyeskedés? De.Nem beszélsz hülyeséget? De.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
empty taxi
Sobri Jóska

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Azzal, hogy picsogásnak nevezed, degradálod az illető tettét, és személyét is akár. Kávzi hisztis kisgyerek gúnyájába öltözteted a véleményeddel, aki nem tudja elfogadni, hogy "kemény a világ". Azonban ez nem arról szól, hogy a téli mínusz 20 fok az normális dolog, el kell fogadni, hanem arról, hogy általánosan bánthatja egy ember igazságérzetét, ha rendszersen fordul elő egy bizonyos kontextusban igazságtalannak ható dolog.Én elfogadom, hogy te ezt így látod.A volt üzletágigazgató mondta, hogy ne haragudjunk azért, hogy üvöltözik, meg csapkod, ő nem akar infarktust kapni. Így vezeti le a feszültséget. Már ez önmagában gáz, mert kultúrált ember nem tesz így, pláne nem úgy, hogy 80 ember hallja egyszerre két szinten. Ha mellé odaveszem, hogy emellett elég sok dolgos, rendes, köztük sok 10 év tapasztalattal, tudással rendelkező emberrel úgy beszélve, mintha a seggéből húzta volna ki őket, megalázva, hülyének nézve, úgy beszélve, mint egy kutyával, fitogtatva erejét, hatalmát, fennebvalóságát. Miközben a cipőjüket nem vihette volna, ha csak az egyéb szakmai lexikális tudást nézzük, meg a munkájukkal kapcsolatos gyakorlatot, tapasztalatot.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
Költői módon felvetette egyik kolléga, hogy "Mit szólna, ha ezért ő meg orrbabaszná, mert ő meg így vezeti le az őt ért feszltségingereket."
A kérdés nem az, hogy kritizálhatod-e vagy sem. Ugyanis a fenti esetben egyik reakció sem helyénvaló.
Az, hogy valaki megcsömörlik az ő értékrendszere szerinti helytelen dolgoktól, és emiatt úgy dönt, hogy nem nézi többet., azt azt gondolom, hogy helyénvaló dolog. Ezt picsogásnak tekinteni viszont nem az.
kishaszi
Neked is illene elfogadnod, -figyelembe véve az alapvető kölcsönös toleranciaszabályokat-, hogy én meg nem így látom.
És amíg a nemígylátásomtól nem zeng a két szint, és nem személyeskedő, szándékoltan sértő, vagy kontrollálatlanul agresszív módon adok ennek hangot, addig nem látom valósnak az analógiát a kulturálatlan üzletágigazgatóddal.
Sobri Jóska
Nem értetted a lényeget, nem az üág ig. viselkedését hasonlítottam hozzád, hanem a vislekedésére kapott reakció létjogosultságát, meg a te általad kritizált dolog, illetve egy másik reakció minőségét.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Ez nem személyeskedés? De.Nem beszélsz hülyeséget? De.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
empty taxi
több mint 7 éve
Nem beszélsz hülyeséget? De.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Én elfogadom, hogy te ezt így látod.A volt üzletágigazgató mondta, hogy ne haragudjunk azért, hogy üvöltözik, meg csapkod, ő nem akar infarktust kapni. Így vezeti le a feszültséget. Már ez önmagában gáz, mert kultúrált ember nem tesz így, pláne nem úgy, hogy 80 ember hallja egyszerre két szinten. Ha mellé odaveszem, hogy emellett elég sok dolgos, rendes, köztük sok 10 év tapasztalattal, tudással rendelkező emberrel úgy beszélve, mintha a seggéből húzta volna ki őket, megalázva, hülyének nézve, úgy beszélve, mint egy kutyával, fitogtatva erejét, hatalmát, fennebvalóságát. Miközben a cipőjüket nem vihette volna, ha csak az egyéb szakmai lexikális tudást nézzük, meg a munkájukkal kapcsolatos gyakorlatot, tapasztalatot.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
Költői módon felvetette egyik kolléga, hogy "Mit szólna, ha ezért ő meg orrbabaszná, mert ő meg így vezeti le az őt ért feszltségingereket."
A kérdés nem az, hogy kritizálhatod-e vagy sem. Ugyanis a fenti esetben egyik reakció sem helyénvaló.
Az, hogy valaki megcsömörlik az ő értékrendszere szerinti helytelen dolgoktól, és emiatt úgy dönt, hogy nem nézi többet., azt azt gondolom, hogy helyénvaló dolog. Ezt picsogásnak tekinteni viszont nem az.
kishaszi
Neked is illene elfogadnod, -figyelembe véve az alapvető kölcsönös toleranciaszabályokat-, hogy én meg nem így látom.
És amíg a nemígylátásomtól nem zeng a két szint, és nem személyeskedő, szándékoltan sértő, vagy kontrollálatlanul agresszív módon adok ennek hangot, addig nem látom valósnak az analógiát a kulturálatlan üzletágigazgatóddal.
több mint 7 éve
A volt üzletágigazgatóm mondta, hogy ne haragudjunk azért, hogy üvöltözik, meg csapkod, ő nem akar infarktust kapni. Így vezeti le a feszültséget. Már ez önmagában gáz, mert kultúrált ember nem tesz így, pláne nem úgy, hogy 80 ember hallja egyszerre két szinten. Ha mellé odaveszem, hogy emellett elég sok dolgos, rendes, köztük sok, többször 10 év tapasztalattal, tudással rendelkező emberrel úgy beszélve, mintha a seggéből húzta volna ki őket, megalázva, hülyének nézve, úgy beszélve, mint egy kutyával, fitogtatva erejét, hatalmát, fennebbvalóságát. Miközben a cipőjüket nem vihette volna, ha csak az egyéb szakmai lexikális tudást nézzük, meg a munkájukkal kapcsolatos gyakorlatot, tapasztalatot.Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
Sobri Jóska
Költői módon felvetette egyik kolléga, hogy "Mit szólna, ha ezért ő meg orrbabaszná, mert ő meg így vezeti le az őt ért feszltségingereket."
A kérdés nem az, hogy kritizálhatod-e vagy sem, mert ahhoz jogod van.
A kérdés az, hoyg helyénvaló-e. A fenti esetben egyik reakció sem helyénvaló, viszont az ezekkel szemben kritika helyénvaló.
Ellentétben ezzel az esettel, amikor is: valaki megcsömörlik az ő értékrendszere szerinti helytelen dolgoktól (és most itt arról van szó, hogy nem egy ember szembe megy az autópályán a forgalommal, hanem olyan dologról van szó, amit minden normális érzésű ember észlel az NFL berkein belül---), és emiatt úgy dönt, hogy nem nézi többet., azt azt gondolom, hogy helyénvaló dolog. Ezt picsogásnak tekinteni viszont nem az.
Szerkesztette: kishaszi
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
De, zavart.Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen. De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.Sobri JóskaSzóval téged nem zavart a bírói hiba. És mivel téged nem zavart, emiatt a más véleményen levők érzelmi reakcióját gáznak tartod. Röviden, közölted velünk, hogy egy k*cs*g vagy. Old news, bro. 😊
peterk2005
(Személyes mellékszál, de nekem a kedvenc aktív játékosom Ben Watson, a Pats topicban többször írtam a kedvenc NFL jelenetemről Watsonnal, nem bontom itt most ki, visszakereshető.)
De én racionalitással igyekszem feldolgozni a szomorúságomat, hogy nem lesz gyűrűje idén, valószínűleg utolsó szezonjában, nem lehet meccsdöntő elkapása, nem futhat még egy kört a porondon.
Miért kéne akceptálnom az irracionális (játszuk újra, tudatos csalás LA piaca miatt, nemnézektöbbNFL-t, ésatöbbi), nevetséges agyhalált?
Nem kell.
Miért ne tarthatnám gáznak az ezen picsogást, rinyálást legitimizáló érvrendszert?
Annak tarthatom.
Pláne, hogy köcsög vagyok.
Nothing else.
több mint 7 éve
Én így dolgozom fel az engem ért traumát.Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Te ezt kritizálod.
Nem ellentmondás ez? De.
több mint 7 éve
Ha már bírózunk, akkor remélem hangsúlyt fektetnek arra a jövőben, hogy a "route"-ot futó wr-ek, TE-k mikor állnak neki blokkolni pass play-nél az őket fogókat. Mert ha jól tudom, amikor passzjáték van, akkor az elkapás pillanatáig nem lehet a line of scrimmage-n (támadó oldalról nézve) túl blokkolni, csak mögötte. Ez kicsit engem zavar, hogy mekkora mágusoknak vannak beállítva most az offense koordinátorok, amikor mindenki meccsenként behív vagy 10 ilyet. Aztán az ismétlésen azt látom, hogy még az irányítónál a labda, azt 5-10 yardra a védők meg vannak blokkolva már. Az üres WR elkapja, és ha megveri az emberét, akkor 20-25 yard, mert mindenki már brusztol... azt Ricsi fiú meg ordít, hogy micsoda felrajzolt play.. oszt ha jól gondolom, akkor ez egyszerű csalás.csak a pontosság miatt, 1 yardon még lehet blockolni
A crossing route-okat ne keverjük ide, bár a koncepció ugyanaz, mert ott azért a kivitelezésen sok múlik. Bár 2010 előtt ilyeneket ki nem találtak, mert az MLB vagy a safety a másodiknál kiütötte volna az őt blokkoló embert (szerintem jogosan, mert ez szürke zóna a szabályok szerint)..
marescha
twitter.com/MikeReiss/status/1087814809024974848

"Rodney, we are not gonna lose this game... You know why? Because we have Tom Brady" Ty Law /February 1, 2004/
több mint 7 éve
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen. De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.Sobri JóskaSzóval téged nem zavart a bírói hiba. És mivel téged nem zavart, emiatt a más véleményen levők érzelmi reakcióját gáznak tartod. Röviden, közölted velünk, hogy egy k*cs*g vagy. Old news, bro. 😊

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 7 éve
Köszönöm, empty!Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska
empty taxi
Szerkesztette: Vaspor
több mint 7 éve
Ha lehetne 100 lájkot adni egy hsz-re, akkor most annyit adnék empty.
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Egyesek traumafeldolgozását kritizálni viszont egyenesen szánalmas.De most őszintén, ki a faszt érdekel, hogy ki, mit csinál szabadidejében?!JAJ, b.......tok meg, egy bírói döntés miatt visszavonulni az NFL nézéstől nevetséges és gyerekes dolog, már bocs. (Én körülbelül a Spygate-nél voltam így, de az egy kissé más kaliber...mint egy egyedi hiba.)Fast WillieVálaszd ketté. Ez az ünnepélyesen, topicba bejelentős visszavonulás nyilván színpadias, a vereségnak, csalódottságnak szól. Majd jön a lehiggadás és visszaszivárgás később.
Viszont valóban meg tud csömörleni az ember az ilyesmitől akár egy életre is. Velem több sportággal kapcsolatban is megtörtént. Ezért nem követem az ökölvívást, pedig valamikor nagyon szerettem. Azért nem nézek bírkózást, vízilabdát, mert nem tudják megoldani a bíráskodást, A gurulós focitól eltávolodásomban is szerepet játszott a koreai VB (azóta nem láttam EB-t, VB-t, kivéve a múlkori franciaországot a magyarok kijutása miatt, de ott is csak a magyar meccseket néztem). Egyikkel kapcsolatban sem bedurcultam és "bosszúból" nem nézem, hanem egyszerűen elment tőlük a kedvem. Vasárnap a Saints meccsen történtek után a Pats meccset meg se néztem, nem volt kedvem több NFL-t nézni. A döntőt sem hiszem, hogy meg fogom nézni, jelenleg nincs hozzá kedvem.
Az a baj, hogy az NFL kifejezetten ki van téve a bíráskodásnak. Fociban max. a 11-es vagy a gól meg vagy nem megítélése tudja átlépni az ingerküszöböt, egy-egy szabálytalanság nagyon ritkán, csak kivételesen. Az NFL viszont absz. szituációs játék, minden kib*szott playbe bele van építve a bíráskodás szükségessége. És mivel éles a küzdelem, a határokig elmennek, ezért szinte nincs is "teljesen tiszta" play, ha alaposabban megnézed, szinte minden playben találsz legalább egy holding gyanút itt vagy ott. Éppen ezért én nem várom el, hogy minden ítélet helyes legyen. Azt várom el, amit pl. a kézilabdában is. Hogy próbáljanak a játék szelleme szerint jól fújni, lehetőleg minél kevesebb hibával, és kiugró, nagy, ordas hibákat ne kövessenek el. És feltételezem, hogy a hibák nagyjából el fognak oszlani, egyik és másik fél is kb. ugyanannyi előnyt és hátrányt szenved a meccs során, így összességében nem befolyásolja a meccset. Elfogadom így, holott tudom, hogy tökéletes bíráskodás nincs, valahol minden meccsre hat a bíráskodás. De ennyit el tudok fogadni, és be tudom annak, hogy a bírók is a pálya része. Meg lehet csúszni egy izzadtságfolton is, arról sem a játékos tehet, és lehet összességében a bíráskodásból is kicsit rosszabbul kijönni, arról sem a játékos/csapat tehet, de ennyi még belefér. De ha kézilabdában három másodperccel a vége előtt, döntetlennél befújnak a bírók egy hetest úgy az egyik csapatnak, hogy a játékos három méteres környékén sem volt védő játékos, és NYILVÁNVALÓ, hogy nem volt hetes, az felbassza az agyamat, attól elmegy a kedvem. AZ MÁR sok.
Éppen emiatt nem érdekel, hogy hány facemaskot nem vettek észre előtte, hány DPI-t dobtak, vagy nem dobtak be előtte. Mert úgy veszem, mint a kézilabda bíráskodást. A meccs során - minden meccs során - számtalan apró kis elnézés van, ide is, oda is. Felét látjuk videóról visszajátszva, felét nem is látjuk. A facemaskot láttuk, de nem láttunk 10 befújható holdingot, 2 potenciális DPI-t, stb. Ezeknél feltételezhető, hogy kioltják egymást. Még, ha tudom is, hogy az elméleti tökéletes bíráskodáshoz képest valószínűleg befolyásolták ezek a hibák is a meccset, ahogy egy kézi meccset is befolyásolnak elméletileg a megadott, nem megadott hetesek, kiállítások, de összességében olyan mértékben elfogadom, mert azt mondom, ennyire a bíró a pálya része. Lehet pechesen kijönni belőle és lehet szerencsésen .... egy szintig.
DE! Azért a bíró legyen kedves ne állítsa le maga a labdát és rúgja be a gólt. Az már sok. A vasárnapi meccsen az a nem befújt DPI ilyen kategóriájú hiba volt. Évekre visszamenően nem nagyon emlékszem, hogy ENNYIRE egyértelmű DPI-t ne fújtak volna be. A csávó szabályosan felöklelte a védőt, egy-az-egyben kiütötte. Ezt elméletileg lehetetlen elnézni. Ez az az eset, amikor a bíró maga lövi a gólt. ILYEN ne történjen a meccsen, főleg ne kulcs pillanatban, kulcs játéknál, meccs végén. ILYEN hibát egyébként a Rams kárára BIZTOSAN nem követtek el. Ezek kiakasztóak, elveszik a kedvét az embernek. Kiakadnék egy francia-spanyol kézi VB döntőn is egy hasonló hiba miatt, pedig azon sem szurkolnék senkinek. Csak egyszerűen tönkreteszi az ember szórakozását. És ebből jön aztán az, hogy ha többször is így jársz, egyszer csak nem ülsz le a következőt megnézni.
peterk2005
Michelle Wild visszavonult, ne verjem többet ki?
Csalt az ecuadori bíró a 2002-es gurulós vb-n, ne szórakoztassam magam guruós focival?
Kap a Fekete párduc egy legjobb film Oscart, ne nézzek több hollywoodi filmet? Vagy díjátadot?
Tyree csinál egy olyan elbaszott elkapást a SB-n, amilyet azóta se sokat láttam, szegje kedvem?
Évek óta nem jön ki a Trónok harca 6. könyv, ne várjam, vagy ne olvassak emiatt többet?
Megfosat a kaja a Toprumban, többet ne egyek fine dining helyen?
Preflop allin után az AA-mat legyorsulja egy AK, ne játszak többet?
Influenzás a csajom, és nincs meg az esti szopás, dobjam ki emiatt, vagy ne is akarjak többet szopatni?
Ezek mind mind az életet színező, szórakoztató események, és van még belőlük többezer.
De nem az a szerepük, hogy felbassza rajta az ember az agyát, hanem az, hogy növelje az élvezeti faktorát az életének.
Életemben egy baseball meccset nem láttam, nincs hiányérzetem, de ha nézném, abba kéne hagyjam, amikor egy vitatott ítéleten múlik a csapat győzelme, akinek szurkolok?
Szerintem a 3:2-es '54-es vereségnél nem tud fájóbb sportesemény történni magyar emberrel, azt meg már gyerekfejjel, utólag fel kellett dolgozni.
Megtettük, azt is túléltük.
Nehogymár bármit is számítson, ha valaki deklarálja, hogy miként tervezi a jövőben a szabadidejét tölteni. Meg se kell indokolnia. Nem néz NFL-t ne nézzen.
De megvédeni egy kifacsart értelmetlenséget, megideologizálni, racionalitást vízionálni bele... gáz.
Sobri Jóska

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 7 éve
Hát az ízlésés aJax egy mondatban nem stimmel... 😀
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Soccerben az AjaxFast WillieMég a végén kiderül, van ízlésed :d
Ha már bírózunk, akkor remélem hangsúlyt fektetnek arra a jövőben, hogy a "route"-ot futó wr-ek, TE-k mikor állnak neki blokkolni pass play-nél az őket fogókat. Mert ha jól tudom, amikor passzjáték van, akkor az elkapás pillanatáig nem lehet a line of scrimmage-n (támadó oldalról nézve) túl blokkolni, csak mögötte. Ez kicsit engem zavar, hogy mekkora mágusoknak vannak beállítva most az offense koordinátorok, amikor mindenki meccsenként behív vagy 10 ilyet. Aztán az ismétlésen azt látom, hogy még az irányítónál a labda, azt 5-10 yardra a védők meg vannak blokkolva már. Az üres WR elkapja, és ha megveri az emberét, akkor 20-25 yard, mert mindenki már brusztol... azt Ricsi fiú meg ordít, hogy micsoda felrajzolt play.. oszt ha jól gondolom, akkor ez egyszerű csalás.Nálunk állandóan van egy OPI, igaz, fordítva most elmaradt a meccsünkön
A crossing route-okat ne keverjük ide, bár a koncepció ugyanaz, mert ott azért a kivitelezésen sok múlik. Bár 2010 előtt ilyeneket ki nem találtak, mert az MLB vagy a safety a másodiknál kiütötte volna az őt blokkoló embert (szerintem jogosan, mert ez szürke zóna a szabályok szerint)..
marescha

több mint 7 éve
Én nem értek hozzá, csak szimplán kedvencem volt. Meg Grant Hill.Oh, danke! (Bár úgyis elfelejtem)😊Magic (Penny HardawayVendégemvagy pár Hertog Janra 😊
Fast Willie
kishaszi
OFF: Penny a modern kosár egyik előfutára volt a szememben. Hihetetlen atletikus és észbeli képességekkel volt megáldva, csak azok a rohadt sérülések ne lettek volna. Simán megállná a helyét a mai ligában is.
Láttam róla bejátszásokat még a memphisek college időkből, brutálisakat zsákolt és passzolt.
ON
Fast Willie
Tavasszal biztos hozok sert haza,majd gondolok rád is 😊
"Lehetséges lenne mindent tudományosan leírni, de nem lenne értelme. Ugyanolyan értelmetlen lenne, mint Beethoven egyik szimfoníáját -egy hullám változásai a nyomás függvényében- ábrázolni."
több mint 7 éve
Bellnek sikerült egy kis turhát felköhögniemellé kellett volna raknia a pats salary cap-ot, ahol white+bhead+michel együt is 10 alatt van és ők is a SB-ban vannak... + megnézni a 2019-es Pittsburgh salary cap-ot (erről itt bővebben: www.behindthesteelcurtain.com/2019/1/22/18189578/what-happened-to-the-cap-savings-from-leveon-bells-2018-unused-salary-steelers-antonio-brown-nfl),
Nézd meg @SimmsAndLefkoe Tweetjét: twitter.com/SimmsAndLefkoe/status/1087390462430846978?s=09
sutianap
csak összeadni kellene..
Szerkesztette: astroid
több mint 7 éve
Oh, danke! (Bár úgyis elfelejtem)😊Magic (Penny HardawayVendégemvagy pár Hertog Janra 😊