Seattle Seahawks

60 feliratkozó

több mint 9 éve
BigBaltazar Seattle Seahawks 1 202 — A remény az optimisták fegyvere a valóság ellen
Semmi gond, még meglehet a PO. A három otthoni meccs a csoport riválisok ellen sima W. Ezen felül megverjük idegenben a 49-erst és a Cardinalst. Az Eagles ellen pedig nagy szerencsével behúzzuk. Ez a forgatókönyv.

| álom, álom, édes álom |

Amúgy a tegnapi meccs, szvsz teljesen vállalható volt. Mindkét csapat küzdött, és a Kansas jobban jött ki a dolgokból, mint mi. Gondolok itt arra, hogy 2 yardról nem tudjuk bevinni TD-re. A 4.-re se. Három 4. kísérletünk sem sikerült, pedig ezek közül 1 v. 2 yardos próbálkozás volt. Hát ez van.
Sajna Mebane nagyon hiányzott. Amúgy a védelem szerzett két labdát, Wilson nem adta el. Lynch megint állat volt. Viszont az OLine nagyon ratyi. Én idáig látens Britt fan voltam, de sajnos rá kell hogy jöjjek, hogy sok, nagyon sok munka van még a fiúval. Nem tudom mi van Ungerral, de ha kidőlt akkor nagyjából vége a szezonnak. Kb. olyan fontos eleme a játéknak, mint Mebane.
Na mindegy, a következő meccsen sok minden eldőlhet. Ha nyerünk az nagy lökést adhat a csapatnak, ha kikapunk akkor készülhetünk a következő szezonra.

Go Hawks! Go Hawks! Go Hawks!
több mint 9 éve
garrett27 Seattle Seahawks 2 646 — Seahawks fan
Nyilván nem szabad feladni, de ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor az első meccset kivéve nem igazán játszott jól a csapat. Nincs meg a kellő lendület és ahogy szokták mondani a "momentumok" sem nagyon jönnek idén. Ráadásul tényleg sok a sérült és főleg kulcsemberek. Mebane, Unger, Wagner, Miller, Kancellár. Na de majd innentől kezdve! Most kezdődik számunkra a foci. Én bízom a csapatban, hogy most már tényleg elkapják a fonalat.

I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 9 éve
tejbegrrr!!! Seattle Seahawks Washington Huskies 943
A meccs előtt úgy voltam vele, hogy ha ki is kapunk, egy KC elleni bukta után NE mintára behúzunk egymás után 5 W-t. 11-4-es mérleggel mennénk az utolsó fordulóban a STL-hoz. 😊

A SF 5 Eli INT mellett csinált összesen 1 TD-t, 16 pontot. A PHI éppen nagyon kikapni látszik Sanchezzel. És miért ne pukkadhatna ki idővel az ARI is? Nem mondom, hogy összejön a PO, könnyen lehet, hogy idén nem sikerül. De az biztos, hogy egy bajnok, ha igazi bajnok, nem mondhatja 10 kör után, hogy a következő 6 meccsre bedobja a törölközőt...

Idegenben kaptunk ki 4 ponttal alapjátékosok sérülései ellenére. Az összes idei vereségünk az utolsó egy-két perces állást tekintve ugyanúgy lehetett volna győzelem. Nem hiszem, hogy már most el kellene köszönnünk a szezontól.

“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 9 éve
garrett27 Seattle Seahawks 2 646 — Seahawks fan
Meg lehetett volna a mai meccs is. Arra lennék kíváncsi, hogy ki hívta 4. és goalnál a passzjátékot, mert ha Bevell, akkor tényleg menjen a francba. A WR sor siralom, a pass rush méginkább.
A mai futás elleni védekezésünk pedig totális betli, pedig ezzel eddig nem volt különösebb baj. Tényleg ennyit jelentene Mebane és Wagner?
Remélem Unger sérülése nem súlyos.

I treasure my remark to my grandson who asked, “Grandpa, were you a hero in the war?” Grandpa said, “No… but I served in a company of heroes”.
több mint 9 éve
diverdoc San Francisco 49ers Notre Dame Fighting Irish 3 382 — Badminton is Goodminton
nem hiszek a + mérlegben...braxa88
Ugyan már!! Mind a 3 csoportmeccset odahaza behúzzátok! Mondjuk,sztem az sem lesz elég.Hálaadáskor fog eldőlni a Wilde Card


"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 9 éve
tejbegrrr!!! Seattle Seahawks Washington Huskies 943
Nem fog tetszeni sokaknak, akik szerint még van esély a PO-ra, de ha ma nyer a Cards, kezdjünk el draft helyet javítani. Az a 10 hely amit még tudnánk hozni, egy elit elkapót jelenthet, vagy egy rendes falembert, esetleg elit DE-et.undisputedly
ezzel én sem értek egyet, a legtávolabbról sem.

“George is having the off-season of his life, because it’s the only one he has ever really had,” Carroll said of Fant.
több mint 9 éve
CSABI27 Seattle Seahawks 99 — vinczellercsaba@gmail.com
Nem fog tetszeni sokaknak, akik szerint még van esély a PO-ra, de ha ma nyer a Cards, kezdjünk el draft helyet javítani. Az a 10 hely amit még tudnánk hozni, egy elit elkapót jelenthet, vagy egy rendes falembert, esetleg elit DE-et.undisputedly
Ez nem fog megtörténni, lásd 2011-es szezon, amikor baromira levoltunk maradva, de csak visszakapaszkodtunk, még ha le is csúsztunk végül. Ez nem fér bele PC filozófiájába. Hála az égnek.
több mint 9 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 152 — én ezt meguntam
... Csak az a draft ne legyen olyan remek, mint a legutóbbi... 2...Helmut Zimmer
Ez a két Wr Pick idén...

Arról nem is beszélve,hogy az első korost odaadtuk Harvinert. Olvastam valahol, arról írtak,hogy az elao draftok azért sikerültek olyan jól,mert PC ugye egyetemről jött,és volt meg infoja.

Jövőre hozhatnank azonnali impact játékosokat is,de late round probowlerre sem mondok német.

Nem.tudom mi a legnagyobb need jelenleg. Rendes jobb oldal a falban, jó De, kellene Wr is.undisputedly
Best player available, annyira fiatal a cspat, hogy simán belefér....
több mint 9 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
Nem fog tetszeni sokaknak, akik szerint még van esély a PO-ra, de ha ma nyer a Cards, kezdjünk el draft helyet javítani. Az a 10 hely amit még tudnánk hozni, egy elit elkapót jelenthet, vagy egy rendes falembert, esetleg elit DE-et.
több mint 9 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
nem hiszek a + mérlegben...
több mint 9 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
... Csak az a draft ne legyen olyan remek, mint a legutóbbi... 2...Helmut Zimmer
Ez a két Wr Pick idén...

Arról nem is beszélve,hogy az első korost odaadtuk Harvinert. Olvastam valahol, arról írtak,hogy az elao draftok azért sikerültek olyan jól,mert PC ugye egyetemről jött,és volt meg infoja.

Jövőre hozhatnank azonnali impact játékosokat is,de late round probowlerre sem mondok német.

Nem.tudom mi a legnagyobb need jelenleg. Rendes jobb oldal a falban, jó De, kellene Wr is.
több mint 9 éve
CSABI27 Seattle Seahawks 99 — vinczellercsaba@gmail.com
Bevell out.
több mint 9 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 152 — én ezt meguntam
... Csak az a draft ne legyen olyan remek, mint a legutóbbi... 2...
több mint 9 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
Sajnos Mebane elvesztése helyrehozhatatlan. Tamadasban is kevesek vagyunk,elfogyott a roster. Ennek ellenére nagyot kuzdottunk, a srácok megerdemelnek egy pacsit.

Keszulhetunk a draftra.
több mint 9 éve
Hanni Seattle Seahawks Army West Point Black Knights 7 594 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
Szart se tudunk támadásban. Kár tovább ragozni.
több mint 9 éve
ulpianus Kansas City Chiefs LSU Tigers 17 814 — SuperLOL
A Chiefs-Seahawks mindig presztízsmeccs. Régen voltak egy csoportban. Arról mondta pár akkoriban játszó játékos, hogy a két legőrültebb, leghangosabb szurkolótábor meccsén a hangulat garantált volt.


Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 9 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 586 — Apu ökölbeszorított keze
Jaxban mutat jo dolgokat..Janek
nem ott játszik, bár ez tényleg meglepő 😀Höri
ez tény
és tényleg meglepő,hogy egy ex hawks nem ott játszik.
Tehát rendben van a hox passrush

több mint 9 éve
Ginola Seattle Seahawks 136
Jó idő lesz este:

több mint 9 éve
CSABI27 Seattle Seahawks 99 — vinczellercsaba@gmail.com
 www.earlthomas.com/2014/11/15/train-coming/

E.T. arról,mikor érezte a szezon során először, hogy ritmusban van. Az edzőkről, a D# meetingekről, arról mit mondott PC-nek a Rams elleni vereség után, Lynchről, a célokról a csapatról.undisputedly
Jó kis írás, főleg a vége tetszik, ahol azt taglalja, hogy jobban megy a csapatnak, ha nem is számolnak velünk, és ez mindig is jellemző volt a franchisera. Szurkolóként is jobb így nézni a meccseket, sose szerettem az esélyesnek szurkolni. Kiváncsi lennék, hogy ha úgy alakul, h megvédjük a címünket, utána is lesznek-e kétkedők, mert azért ez a csapat leiskolázott egy nagyon erős Denvert a Super Bowlban, ahhoz képest elég hamar leírtak minket. Megint.
több mint 9 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014
 www.earlthomas.com/2014/11/15/train-coming/

E.T. arról,mikor érezte a szezon során először, hogy ritmusban van. Az edzőkről, a D# meetingekről, arról mit mondott PC-nek a Rams elleni vereség után, Lynchről, a célokról a csapatról.
több mint 9 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Jaxban mutat jo dolgokat..Janek
nem ott játszik, bár ez tényleg meglepő 😀

több mint 9 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 586 — Apu ökölbeszorított keze
Jaxban mutat jo dolgokat..

több mint 9 éve
braxa88 Seattle Seahawks Auburn Tigers 12 521
mayowa szar volt, nyilván kidobtuk.
több mint 9 éve
undisputedly Seattle Seahawks 11 727 — SuperBowl Champions 2013/2014

"Once a gentleman, always a gentleman."Borbinho
Bemutatott egy oaklandi srác egy fotósnak. Fegyhazba vele!


@Janek: Éles meccseken nem sokat mutatott nálunk.
több mint 9 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 15 586 — Apu ökölbeszorított keze
Talán hiba volt Mayowat elengedni