Tampa Bay Buccaneers
28 feliratkozó
több mint 11 éve
buccaneer
490
Én a 90-es évektől nézek NFL-t. Vagyis hát akkortájt még csak amolyan mindenféle összefoglalót, ilyen-olyan sportcsatornákon. Amikor kialkult ez a "kedvenc csapat megválasztása" bizony benne volt nálam erősen a kalapban a Steelers is. Bucs lett belőle. Ezt a blogon már le írtam, kezdetben mindig azért néztem a csapatot, mert az istennek nem tudtam kivenni milyen logo van a sisakjukon. Akkor még a narancs-fehér szerelés volt és a Buccaneer Bruce nevű figura volt a logo, internet meg még közelben-távolban sem. Szóval mire sikerült megfejtenem mi az, már benne voltam, hogy érdekel éppen kikap vagy veszít a Bucs. Aztán a 90-es évek közepén meg megérkezett a csapathoz nagy kedvencem Mike Alstott. Na innentől egyértelmű volt. 😀 Egyébként a 90-es évek elején nagyon jó csapata volt a Steelers-nek. Egy Bill Cowher nevű fickó volt az edző akkor és nagyon tetszett a tűz, amivel égett a pálya szélén. Most talán a CBS-nél dolgozik ha jól emlékszem, vagy legalábbis valamelyik NFL-t közvetítő csatornánál. Én még őt is el tudtam volna képzelni edzőnek, amikor Lovie jött, de gondolom nem szívesen térne már vissza edzősködni. Szóval ez a csapatválasztásom kis története, aminek két érintett fele a Bucs és Steelers. 😊
több mint 11 éve
Én Rainey-től most többet várok. Oké, hogy Martin már aktív, de igazából senki se tudja, hogy milyen állapotban van. Az Atlanta elleni meccset hagyjuk is, de a Rams ellen azért csak összefutkosott 144 yardot 6,5 átlaggal. Igaz, hogy a Steelers futás elleni védelme papíron jobb, mint a Rams-é, de azért nem ég és föld a különbség.Szerintem egyáltalán nem lesz sima meccs,nálunk jelenleg nincs olyan,hogy állandósuló forma.A nyitó fordulóban 2 negyedig űrfoci,utána 6 negyed alatt 6 pont,majd a sima vereségnek elkönyvelt Panthers meccset még simábban nyerjük.Tényleg lehet mondani, hogy nincs egy állandó forma, azonban, hogy ezért nem lenne esélyes a Steelers az szerintem nem igaz. Sőt, én sima win-t várok, mint a legtöbb fogadóiroda.
Persze Steel win-t várok,de sokkal nehezebbet mint a múlt héten.
Mert:
-Ha a két magas elkapótokat sikerül játékba vonni,szopunk/alacsony cornerek+középszerű talent/.
-Nincs run D,tehát ezt kell erőltetnetek/a Panthers elleni meccs nem mérvadó,ők nem is próbáltak futni ellenünk/.
Persze van egy kiemelkedően játszó Brown,Bell kettősünk javuló O fallal,és visszatért JH.
Összességében jó meccset várok,7 pontos vasas győzelemmel.😉Blitzburgh
A Browns ellen nagyképűen kijöttek egy lefutott meccs második félidejére, majdnem meg is kapták érte a büntetést. A Ravens ellen buta hibákat követtünk el, ráadásul nekik minden nekünk semmi sem sikerült, ami azért elég ritka. Nyilván mi nem fogunk úgy játszani minden meccsen, mint a Panthers elleni második félidőben, de azért a jelenlegi Tampa nem is Panthers szintjén van. Nagyon sajnálom, mert nem kellene ennek így lennie, de rendre nem jönnek be a húzások, mindig van valami ami megakasztja a fejlődést. Viszont tény az is, hogy már most úgy mehetnek ki a pályára, hogy minden mindegy alapon és ez nem biztos, hogy kedvez nekünk. Az Atlanta ellen sikerült sorban eladni a labdákat, de Doug Martin most nem fogja ezt a szívességet megtenni, így a futás jobban mehet, még gyengébb fallal is. Hogy aztán a Steelers O mit tud hozzátenni, na az a nagy kérdés, de én bízom benne, hogy itt dől el a párharc és akkor tényleg jól jöhetünk ki belőle.Klaci79
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
Szerintem egyáltalán nem lesz sima meccs,nálunk jelenleg nincs olyan,hogy állandósuló forma.A nyitó fordulóban 2 negyedig űrfoci,utána 6 negyed alatt 6 pont,majd a sima vereségnek elkönyvelt Panthers meccset még simábban nyerjük.Tényleg lehet mondani, hogy nincs egy állandó forma, azonban, hogy ezért nem lenne esélyes a Steelers az szerintem nem igaz. Sőt, én sima win-t várok, mint a legtöbb fogadóiroda.
Persze Steel win-t várok,de sokkal nehezebbet mint a múlt héten.
Mert:
-Ha a két magas elkapótokat sikerül játékba vonni,szopunk/alacsony cornerek+középszerű talent/.
-Nincs run D,tehát ezt kell erőltetnetek/a Panthers elleni meccs nem mérvadó,ők nem is próbáltak futni ellenünk/.
Persze van egy kiemelkedően játszó Brown,Bell kettősünk javuló O fallal,és visszatért JH.
Összességében jó meccset várok,7 pontos vasas győzelemmel.😉Blitzburgh
A Browns ellen nagyképűen kijöttek egy lefutott meccs második félidejére, majdnem meg is kapták érte a büntetést. A Ravens ellen buta hibákat követtünk el, ráadásul nekik minden nekünk semmi sem sikerült, ami azért elég ritka. Nyilván mi nem fogunk úgy játszani minden meccsen, mint a Panthers elleni második félidőben, de azért a jelenlegi Tampa nem is Panthers szintjén van. Nagyon sajnálom, mert nem kellene ennek így lennie, de rendre nem jönnek be a húzások, mindig van valami ami megakasztja a fejlődést. Viszont tény az is, hogy már most úgy mehetnek ki a pályára, hogy minden mindegy alapon és ez nem biztos, hogy kedvez nekünk. Az Atlanta ellen sikerült sorban eladni a labdákat, de Doug Martin most nem fogja ezt a szívességet megtenni, így a futás jobban mehet, még gyengébb fallal is. Hogy aztán a Steelers O mit tud hozzátenni, na az a nagy kérdés, de én bízom benne, hogy itt dől el a párharc és akkor tényleg jól jöhetünk ki belőle.
több mint 11 éve
Nekik még csak 2010 óta, szóval türelmes vagyok (még) 😀NBA-ben a Warriorsnak drukkolok, kábé hasonló volt a szisztéma szurkolásom első 7 évében 1 PO részvételt leszámítva, és végre jó a csapat, szóval azt mondom, Tampában is csak ki kell várni... 😀TibesMár csak egy kérdés maradt. Hány éve szurkolsz a Bucsnak?ulpianus
több mint 11 éve
Szóval még így se lesz egyetlen tampai győzelem sem? Szomorú vagyok |8És állítólag mostmár úgy néz ki, hogy Tedford az egész szezont kihagyja, és helyette Arroyo lesz. Persze ezt hivatalosan úgy kommunikálják, hogy Tedford megmarad papíron a posztján. Szerintem mostmár jobb lenne a kő papír ollóval döntenék el a hátralévő meccsek eredményeit.TheBerzerker0-16 😒'peach
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
És állítólag mostmár úgy néz ki, hogy Tedford az egész szezont kihagyja, és helyette Arroyo lesz. Persze ezt hivatalosan úgy kommunikálják, hogy Tedford megmarad papíron a posztján. Szerintem mostmár jobb lenne a kő papír ollóval döntenék el a hátralévő meccsek eredményeit.TheBerzerker0-16 😒'
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
És állítólag mostmár úgy néz ki, hogy Tedford az egész szezont kihagyja, és helyette Arroyo lesz. Persze ezt hivatalosan úgy kommunikálják, hogy Tedford megmarad papíron a posztján. Szerintem mostmár jobb lenne a kő papír ollóval döntenék el a hátralévő meccsek eredményeit.
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
A két magas elkapónkat három forduló alatt nem sikerült játékba hozni, a támadófal pedig centi helyet sem bírt nyitni még az Atlanta védőfalán sem. Soroljam még? 😊buccaneerIgen pont ezt akartam mondani, hogy hiába van 2 bitangjó elkapó akik 6 méter magasak és gyorsak mint a fing ha nincsenek játékba hozva mert:
1. a fal olyan siralmas, hogy addig se képesek feltartani az ellen d lineját, hogy legyen idejük felfutni.
2. olyan fos a gameplan, hogy alapból nem kapnak labdát
3. ha kapnak a. kiejtik, b. kiverik a kezükből.
Tudom, hogy a sleelers játéka elég rapszódikus, és talán, de csak talán, ha szar napot fognak ki és a szerencse és a környező bolygók együttállása olyan 3 órát képez, hogy minden összejön akkor van esély arra, hogy pariban lehet a két csapat és a bucs be tudja húzni a meccset. Oké, negatív vagyok.
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
NBA-ben a Warriorsnak drukkolok, kábé hasonló volt a szisztéma szurkolásom első 7 évében 1 PO részvételt leszámítva, és végre jó a csapat, szóval azt mondom, Tampában is csak ki kell várni... 😀TibesMár csak egy kérdés maradt. Hány éve szurkolsz a Bucsnak?

Állat vagyok, ami enni kér...
több mint 11 éve
Ez nagyon szánalmas franchise-ra nézve!Évről évre eltelik 4-5 forduló és a szurkolóknak már a jövő évi draft 1/1 várományos irányítói a beszédtémája. Persze okkal, hozzáteszem. De ez tényleg szánalmas. Kezd olyan lenni, mint a magyar klubcsapatok a nemzetközi kupákban. Azok a szeptembert nem élik meg, a Bucs az októbert. Lehet Tampában sokan néznek magyar focit?buccaneerNBA-ben a Warriorsnak drukkolok, kábé hasonló volt a szisztéma szurkolásom első 7 évében 1 PO részvételt leszámítva, és végre jó a csapat, szóval azt mondom, Tampában is csak ki kell várni... 😀
több mint 11 éve
buccaneer
490
A két magas elkapónkat három forduló alatt nem sikerült játékba hozni, a támadófal pedig centi helyet sem bírt nyitni még az Atlanta védőfalán sem. Soroljam még? 😊
több mint 11 éve
Szerintem egyáltalán nem lesz sima meccs,nálunk jelenleg nincs olyan,hogy állandósuló forma.A nyitó fordulóban 2 negyedig űrfoci,utána 6 negyed alatt 6 pont,majd a sima vereségnek elkönyvelt Panthers meccset még simábban nyerjük.Persze Steel win-t várok,de sokkal nehezebbet mint a múlt héten.
Mert:
-Ha a két magas elkapótokat sikerül játékba vonni,szopunk/alacsony cornerek+középszerű talent/.
-Nincs run D,tehát ezt kell erőltetnetek/a Panthers elleni meccs nem mérvadó,ők nem is próbáltak futni ellenünk/.
Persze van egy kiemelkedően játszó Brown,Bell kettősünk javuló O fallal,és visszatért JH.
Összességében jó meccset várok,7 pontos vasas győzelemmel.😉
több mint 11 éve
buccaneer
490
Ez nagyon szánalmas franchise-ra nézve!Évről évre eltelik 4-5 forduló és a szurkolóknak már a jövő évi draft 1/1 várományos irányítói a beszédtémája. Persze okkal, hozzáteszem. De ez tényleg szánalmas. Kezd olyan lenni, mint a magyar klubcsapatok a nemzetközi kupákban. Azok a szeptembert nem élik meg, a Bucs az októbert. Lehet Tampában sokan néznek magyar focit?
több mint 11 éve
Goff >>> Hackenberg.Azért Mariotát én bevállalnám, ha nem lenne még 2-3 évig Big Ben. Élmény nézni a játékát, ami persze nem jelent semmit NFL szinten, de most szegény ember miből főzzön. Jövőre nem látok jobb opciót a kalózoknak. Két év múlva látnék Hackenberg személyében, de ki akar addig várni? 😀Klaci79Nemtudom...oké, hogy Heisman esélyes, de ahogy egy kedves (egyébként Steelers szurkoló) barátom mondta, az Oregon elég nagy macskajancsikkal játszik.TheBerzerkerAmúgy lehet hülyeséget mondok, de ha kell back up Glennon mögé nem érné meg Tebow-t leigazolni? Hír értéke tuti lenne😊TheBerzerkerAz a baj, hogy csak hírértéke lenne. De ha vigasztal a dolog és ez az év végül kuka lesz, akkor Mariota megoldja a jövőt. És akkor tényleg lezárul végre a QB mizéria nálatok.Klaci79

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
Amúgy lehet hülyeséget mondok, de ha kell back up Glennon mögé nem érné meg Tebow-t leigazolni? Hír értéke tuti lenne😊TheBerzerkervagy kezdőbe, vagy sehova!
több mint 11 éve
Azért Mariotát én bevállalnám, ha nem lenne még 2-3 évig Big Ben. Élmény nézni a játékát, ami persze nem jelent semmit NFL szinten, de most szegény ember miből főzzön. Jövőre nem látok jobb opciót a kalózoknak. Két év múlva látnék Hackenberg személyében, de ki akar addig várni? 😀Nemtudom...oké, hogy Heisman esélyes, de ahogy egy kedves (egyébként Steelers szurkoló) barátom mondta, az Oregon elég nagy macskajancsikkal játszik.TheBerzerkerAmúgy lehet hülyeséget mondok, de ha kell back up Glennon mögé nem érné meg Tebow-t leigazolni? Hír értéke tuti lenne😊TheBerzerkerAz a baj, hogy csak hírértéke lenne. De ha vigasztal a dolog és ez az év végül kuka lesz, akkor Mariota megoldja a jövőt. És akkor tényleg lezárul végre a QB mizéria nálatok.Klaci79
több mint 11 éve
Nemtudom...oké, hogy Heisman esélyes, de ahogy egy kedves (egyébként Steelers szurkoló) barátom mondta, az Oregon elég nagy macskajancsikkal játszik.Amúgy lehet hülyeséget mondok, de ha kell back up Glennon mögé nem érné meg Tebow-t leigazolni? Hír értéke tuti lenne😊TheBerzerkerAz a baj, hogy csak hírértéke lenne. De ha vigasztal a dolog és ez az év végül kuka lesz, akkor Mariota megoldja a jövőt. És akkor tényleg lezárul végre a QB mizéria nálatok.Klaci79
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
Amúgy lehet hülyeséget mondok, de ha kell back up Glennon mögé nem érné meg Tebow-t leigazolni? Hír értéke tuti lenne😊TheBerzerkerAz a baj, hogy csak hírértéke lenne. De ha vigasztal a dolog és ez az év végül kuka lesz, akkor Mariota megoldja a jövőt. És akkor tényleg lezárul végre a QB mizéria nálatok.
több mint 11 éve
Amúgy lehet hülyeséget mondok, de ha kell back up Glennon mögé nem érné meg Tebow-t leigazolni? Hír értéke tuti lenne😊
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
Szerződést kapott Louis Murphy és elküldték a gyakorló csapatból Ka'Lial Glaud.ot, Kimario McFadden-t, és Adrian Robinson-t.
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
csóri Tedford nem bírta a dolgot, az jön le a hírekből, hogy idén már nem bíznak benne.Ez megint vezetői hiba amúgy. Nemtudom ki gondolhatta komolyan, hogy Tedford egy ilyen műtét után 2-3 héttel bevethető lesz egy ilyen stresszes munkakörben. Már korábban el kellett volna kezdeni dolgozni az utánpótlásán. De reméljük mihamarabb felépül és mielőbbi jobbulást kívánok neki innen a kárpár medencéből😊
pont egy szezon közbeni OC-váltás kellett még :/
annyi a jó hír mostanában csak, hogy McCoy kéztörése nem súlyos, nagy mák, hogy megúsztukThrasher
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin
több mint 11 éve
buccaneer
490
Nem jön jól, ez igaz. Ugyanakkor muszáj valaki az offense élére. Valaki, akit nem úgy hívnak, hogy Marcus Arroyo.
több mint 11 éve
csóri Tedford nem bírta a dolgot, az jön le a hírekből, hogy idén már nem bíznak benne.pont egy szezon közbeni OC-váltás kellett még :/
annyi a jó hír mostanában csak, hogy McCoy kéztörése nem súlyos, nagy mák, hogy megúsztuk
több mint 11 éve
buccaneer
490
Adná az ég, hogy látnám, amint az ellenfél védőfala földbe döngöli! Legalább testközelből érezné, milyen faszságokat csinál. 😊
több mint 11 éve
De egyébként hozzátartozik, hogy azért kell egy tartalék irányító. McCown sérült, most ha Glennonnal is történne ne adj isten valami, ki áll be? Arroyo? 😊CayCousins.😀😀😀
Én szültem a rock and roll-t, én szartam ki Elvist! - GG Allin