Washington Commanders
28 feliratkozó
több mint 4 éve
Willie Parker
15 286
Az én szememben egyébként az áldozathibáztatás az lenne, ha azt mondanánk, hogy minek ment gangbang partikba, tudta, hogy mit várnak tőle, és hogy mi jöhet, magának köszönheti, ha fájt neki.De nem ezt mondtuk.
Hanem azt, hogy kissé visszás, hogy - hangsúlyozom a mostani adatok szerint - pitiáner dolgokkal vádolgat férfiakat, miközben félmeztelenre vetkőzik ország-világ előtt. Ennyi és nem több.
Különben azt azért furcsállom a hírben, hogy volt olyan csaj, aki ebben a horribilis légkörben lehúzott 10+ évet és mégsem lépett le...de utólag magának a pokolnak írja le a történteket...
Oszt mi tartotta vissza attól, hogy munkahelyet váltson, ha annyira kényelmetlenül érezte magát? Vagy miért nem tett bejelentést, hivatalos panaszt a közerkölcssértésekről? (a meetoooo sem tegnapi történet, tehát még a fősodorba is illett volna...)
Na vajon miért pont most, amikor minden idegszálán azon vannak felsőbb körök, hogy tulajdonrészt szerezzenek egy értékes franchiseban?!
több mint 4 éve
Willie Parker
15 286
Kevin Spacey védőbeszéde...bájosHa azt nézzük, hogy Amerikában az utóbbi időkben mi mindenért tettek már feljelentést, pontosabban mit éreztek nők zaklatásnak, akkor munkaadóként csak a legvégső esetben vennék fel nőt.www.youtube.com/watch?v=JZveA-NAIDI
Mondjuk ha elmondanak a kollégák egy erősebb viccet, másnap simán felnyomhat a nő verbális erőszakért, az kinek hiányzik?
Jan
ezt tudom mondani a problémára.
Amadeus
több mint 4 éve
Amadeus the Young
32 678
Ha azt nézzük, hogy Amerikában az utóbbi időkben mi mindenért tettek már feljelentést, pontosabban mit éreztek nők zaklatásnak, akkor munkaadóként csak a legvégső esetben vennék fel nőt.www.youtube.com/watch?v=JZveA-NAIDI
Mondjuk ha elmondanak a kollégák egy erősebb viccet, másnap simán felnyomhat a nő verbális erőszakért, az kinek hiányzik?
Jan
ezt tudom mondani a problémára.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
Ha azt nézzük, hogy Amerikában az utóbbi időkben mi mindenért tettek már feljelentést, pontosabban mit éreztek nők zaklatásnak, akkor munkaadóként csak a legvégső esetben vennék fel nőt.Mondjuk ha elmondanak a kollégák egy erősebb viccet, másnap simán felnyomhat a nő verbális erőszakért, az kinek hiányzik?
több mint 4 éve
de a #metoo legalább annyira szánalmas főleg azért mert eltünteti az ártatlanság vélelmétÉs az nem káros hogy lassan ügyvéd előtt kell a nőkkel aláiratni egy szándéknyilatkozatot hogy megfoghatod a kezét vagy tényleg veled akar dugni, mert 20+ év múlva is megütheted a bokád? Azzal hogy a kéretlen udvarlást vagy próbálkozást egy takarodj innennel lezárnák és mindenből pénzt akarnak kicsikarni, pont a tényleges zaklatásoktól veszik el a figyelmet. Ahol meg erőszak volt ott példásan büntessék meg az embert.Félelmetes, ahogy kizárólag feketében és fehérben látjátok csak a világot és nem vagytok képesek felismerni, hogy létezik egy középút. Vagy felismeritek, csak az a baj vele, hogy akkor engedni kell a véleményetekből?a dolgok kurvára nem feketék vagy fehérek, ezzel egyetértek
nexion218
viszont akár csak suggalni is azt hogy aki kurvának öltözik ne csodálkozzon ha megbasszák az káros
pont ez a gondolokodás amiről tovább kéne lépni
és ezért lett számonkérve az áldozathibáztatás
Negritis
Matthew99
mind2 oldalnak megvannak a sötét részei amikkel kezdeni kell valamit
a kamu gyanúsítást ugyanúgy mint az áldozat hibáztatást lehetőség szerint ki kell gyomlálni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
És az nem káros hogy lassan ügyvéd előtt kell a nőkkel aláiratni egy szándéknyilatkozatot hogy megfoghatod a kezét vagy tényleg veled akar dugni, mert 20+ év múlva is megütheted a bokád? Azzal hogy a kéretlen udvarlást vagy próbálkozást egy takarodj innennel lezárnák és mindenből pénzt akarnak kicsikarni, pont a tényleges zaklatásoktól veszik el a figyelmet. Ahol meg erőszak volt ott példásan büntessék meg az embert.Félelmetes, ahogy kizárólag feketében és fehérben látjátok csak a világot és nem vagytok képesek felismerni, hogy létezik egy középút. Vagy felismeritek, csak az a baj vele, hogy akkor engedni kell a véleményetekből?a dolgok kurvára nem feketék vagy fehérek, ezzel egyetértek
nexion218
viszont akár csak suggalni is azt hogy aki kurvának öltözik ne csodálkozzon ha megbasszák az káros
pont ez a gondolokodás amiről tovább kéne lépni
és ezért lett számonkérve az áldozathibáztatás
Negritis
Szerkesztette: Matthew99
A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 4 éve
Félelmetes, ahogy kizárólag feketében és fehérben látjátok csak a világot és nem vagytok képesek felismerni, hogy létezik egy középút. Vagy felismeritek, csak az a baj vele, hogy akkor engedni kell a véleményetekből?a dolgok kurvára nem feketék vagy fehérek, ezzel egyetértek
nexion218
viszont akár csak suggalni is azt hogy aki kurvának öltözik ne csodálkozzon ha megbasszák az káros
pont ez a gondolokodás amiről tovább kéne lépni
és ezért lett számonkérve az áldozathibáztatás
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
én is ezt vártam, és én továbbra is azt várom hogy mik az aktuális vádakUtolsó szóig egyetértek. De ez semmit nem változtat a másik oldal felelősséghárításával kapcsolatos véleméynemen.
Negritis
BTW mit vártál, mit írnak majd egy ilyen statementbe ilyen közhangulatban? 😀
nexion218
mert addig fingunk nincs pontosan mi a szitu
azt tudom h a makás tweetben lévő dolgok nem ülnek
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Utolsó szóig egyetértek. De ez semmit nem változtat a másik oldal felelősséghárításával kapcsolatos véleméynemen.
Negritis
BTW mit vártál, mit írnak majd egy ilyen statementbe ilyen közhangulatban? 😀
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 4 éve
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Nem. Csak ha mondjuk sűrűn hangoztatja, akkor nem kell meglepődni, ha több ajánlatot tesznek neki, mint szeretné. Főleg, ha tudja, hogy nagyon sokan képtelenek a hormonokon/ösztönökön/önmagukon uralkodni.nagy a különbség aközött hogy valaki szeret viselni valamit, a munkája során szüksége van ráAzért ez az "áldozathibáztatás" szöveg se piskóta.. 😉 Én tuti nem mondtam azt, hogy kizárólag a csaj tehet róla (sztem más se mondta ezt), de azért az elég nevetséges, hogy ezekben a helyzetekben a falatnyi minibe öltözött lányok egy tehetetlen, ártatlan és passzív szereplőként vannak ábrázolva. Főleg amikor azt látod, hogy lám, ki tudja ő nyitni a száját, csak ugye "most van elég politikai talaj", zért eddig hallgatott. És különben is csak a meleg miatt van rajta forrónaci meg tapigatya, nemde? Nem tartom normálisnak ezt a szintű felelősséghárítást.Hogy a picsába tudtok ilyeneket leírni?Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Áldozathibáztatás a maximumon.
tenorx
Meredek példa, de remélem érzed majd benne a (szándékosan kissé túlzó) párhuzamot:
Tegyük fel, hogy én csak horikeris pólóban érzem jól magam. Nem azért veszem fel, hogy bárkit megbotránkoztassak vagy felhívjam a figyelmet magamra, csak nekem ez így esik jól. De tudom, hogy meg fognak bámulni miatta és be fognak szólni. De azért is felveszem. Aztán meg meglepődök, hogy beszólnak miatta.
Vagy mondok egyszerűbbet: párom majdnem olyan magas, mint én, én 194 vagyok. Szeret forrónaciban lenni, de magassága miatt tudja, hogy így is megbámulják meg beszólnak neki ha egyedül mászkál, főleg a magasan képzett kőművesek. Képzeld, a forrónacit csak itthon veszi fel, ezzel megelőzve egy valag beszólást meg kocsányon lógó tekinteteket! Nem tudja átprogramozni Malteres Gazsi agyát, de minimalizálni tudja a bámulandó felületet. Az észhasználat csodái, nemde?
Az a baja ennek az Emily-nek, hogy arra kérik melóban öltözzön fel csinosan, de a netre konrétan kirakja magát alsóneműben, hogy mindenki kénye-kedve szerint recskázzon rá. Nyilván nem azért rakja ki, de 60+os íkúval már fel lehet fogni, hogy ez lesz belőle, neki meg azért gyanítom ettől több van. Persze ebből nem feltétlen kell következtetést levonni, de nekem mindenképpen nehezen értelmezhető logika...
nexion218
és egyéb esetekben kényszerítik
vagy szerinted akkor egy nőt aki kijelentette életében hogy esett már neki jól dugás nyugodtan meg lehet erőszakolni?
mondván há figyelj má aszontad neked ez jó mi az hogy most mégse?
Negritis
Meg remélem amúgy ti lesütitek a földre a szemeteket, amikor egy csinos nő jön szembe veletek feszes naciban kerek seggel, a pöpit megkorbácsoljátok otthon, hogy nem szabad mocorogni, a néni nem azért vette fel ezt a nacit...😀 (Bocs ezt muszáj volt, nem volt szép tőlem. )
Amúgy nemtom hogy jön ide az erőszak, itt a abból próbálnak lejáratókampányt csinálni egy olyan klubnak, AMELYIK EGYÉBKÉNT MÁR KIRÚGTA A KÉRDÉSES ALKALMAZOTTAIT, hogy ajánlatott tettek álló pöcsű 40-es faszik csinos huszonéves lányokat, amit azok nem fogadtak el, az ajánlattevők - legalábbis az eddigi infók alapján - nem kényszerítettek ki.
Félelmetes, ahogy kizárólag feketében és fehérben látjátok csak a világot és nem vagytok képesek felismerni, hogy létezik egy középút. Vagy felismeritek, csak az a baj vele, hogy akkor engedni kell a véleményetekből?
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 4 éve
Willie Parker
15 286
Felhasználták szegényt, lehet, hogy fizettek is neki, de ez nem erről szól szokás szerint, hanem egy kókemény hatalmi harc egy elmorzsolt könnycseppje csupánnagy a különbség aközött hogy valaki szeret viselni valamit, a munkája során szüksége van ráAzért ez az "áldozathibáztatás" szöveg se piskóta.. 😉 Én tuti nem mondtam azt, hogy kizárólag a csaj tehet róla (sztem más se mondta ezt), de azért az elég nevetséges, hogy ezekben a helyzetekben a falatnyi minibe öltözött lányok egy tehetetlen, ártatlan és passzív szereplőként vannak ábrázolva. Főleg amikor azt látod, hogy lám, ki tudja ő nyitni a száját, csak ugye "most van elég politikai talaj", zért eddig hallgatott. És különben is csak a meleg miatt van rajta forrónaci meg tapigatya, nemde? Nem tartom normálisnak ezt a szintű felelősséghárítást.Hogy a picsába tudtok ilyeneket leírni?Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Áldozathibáztatás a maximumon.
tenorx
Meredek példa, de remélem érzed majd benne a (szándékosan kissé túlzó) párhuzamot:
Tegyük fel, hogy én csak horikeris pólóban érzem jól magam. Nem azért veszem fel, hogy bárkit megbotránkoztassak vagy felhívjam a figyelmet magamra, csak nekem ez így esik jól. De tudom, hogy meg fognak bámulni miatta és be fognak szólni. De azért is felveszem. Aztán meg meglepődök, hogy beszólnak miatta.
Vagy mondok egyszerűbbet: párom majdnem olyan magas, mint én, én 194 vagyok. Szeret forrónaciban lenni, de magassága miatt tudja, hogy így is megbámulják meg beszólnak neki ha egyedül mászkál, főleg a magasan képzett kőművesek. Képzeld, a forrónacit csak itthon veszi fel, ezzel megelőzve egy valag beszólást meg kocsányon lógó tekinteteket! Nem tudja átprogramozni Malteres Gazsi agyát, de minimalizálni tudja a bámulandó felületet. Az észhasználat csodái, nemde?
Az a baja ennek az Emily-nek, hogy arra kérik melóban öltözzön fel csinosan, de a netre konrétan kirakja magát alsóneműben, hogy mindenki kénye-kedve szerint recskázzon rá. Nyilván nem azért rakja ki, de 60+os íkúval már fel lehet fogni, hogy ez lesz belőle, neki meg azért gyanítom ettől több van. Persze ebből nem feltétlen kell következtetést levonni, de nekem mindenképpen nehezen értelmezhető logika...
nexion218
és egyéb esetekben kényszerítik
vagy szerinted akkor egy nőt aki kijelentette életében hogy esett már neki jól dugás nyugodtan meg lehet erőszakolni?
mondván há figyelj má aszontad neked ez jó mi az hogy most mégse?
Negritis
több mint 4 éve
nagy a különbség aközött hogy valaki szeret viselni valamit, a munkája során szüksége van ráAzért ez az "áldozathibáztatás" szöveg se piskóta.. 😉 Én tuti nem mondtam azt, hogy kizárólag a csaj tehet róla (sztem más se mondta ezt), de azért az elég nevetséges, hogy ezekben a helyzetekben a falatnyi minibe öltözött lányok egy tehetetlen, ártatlan és passzív szereplőként vannak ábrázolva. Főleg amikor azt látod, hogy lám, ki tudja ő nyitni a száját, csak ugye "most van elég politikai talaj", zért eddig hallgatott. És különben is csak a meleg miatt van rajta forrónaci meg tapigatya, nemde? Nem tartom normálisnak ezt a szintű felelősséghárítást.Hogy a picsába tudtok ilyeneket leírni?Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Áldozathibáztatás a maximumon.
tenorx
Meredek példa, de remélem érzed majd benne a (szándékosan kissé túlzó) párhuzamot:
Tegyük fel, hogy én csak horikeris pólóban érzem jól magam. Nem azért veszem fel, hogy bárkit megbotránkoztassak vagy felhívjam a figyelmet magamra, csak nekem ez így esik jól. De tudom, hogy meg fognak bámulni miatta és be fognak szólni. De azért is felveszem. Aztán meg meglepődök, hogy beszólnak miatta.
Vagy mondok egyszerűbbet: párom majdnem olyan magas, mint én, én 194 vagyok. Szeret forrónaciban lenni, de magassága miatt tudja, hogy így is megbámulják meg beszólnak neki ha egyedül mászkál, főleg a magasan képzett kőművesek. Képzeld, a forrónacit csak itthon veszi fel, ezzel megelőzve egy valag beszólást meg kocsányon lógó tekinteteket! Nem tudja átprogramozni Malteres Gazsi agyát, de minimalizálni tudja a bámulandó felületet. Az észhasználat csodái, nemde?
Az a baja ennek az Emily-nek, hogy arra kérik melóban öltözzön fel csinosan, de a netre konrétan kirakja magát alsóneműben, hogy mindenki kénye-kedve szerint recskázzon rá. Nyilván nem azért rakja ki, de 60+os íkúval már fel lehet fogni, hogy ez lesz belőle, neki meg azért gyanítom ettől több van. Persze ebből nem feltétlen kell következtetést levonni, de nekem mindenképpen nehezen értelmezhető logika...
nexion218
és egyéb esetekben kényszerítik
vagy szerinted akkor egy nőt aki kijelentette életében hogy esett már neki jól dugás nyugodtan meg lehet erőszakolni?
mondván há figyelj má aszontad neked ez jó mi az hogy most mégse?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Willie Parker
15 286
Mer' így gondolomHogy a picsába tudtok ilyeneket leírni?Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Áldozathibáztatás a maximumon.
tenorx
több mint 4 éve
Willie Parker
15 286
Most olvasok egy "apró" érdekességet:Látom magam előtt a képet, ahogy Bezos belovagol a naplementében és megmenti az elitista, rasszista, homofób, hímsoviniszta washingtoni franchise-t az elkárhozástól.
Jeff Bezos NFL csapatot szeretne venni. Eredetileg a Seahawks-ot akarta, onnan elzavarták, hogy nem eladó. Egyébként ugyanez a Jeff Bezos a Washington Post tulajdonosa. Just sayin'. 😉
www.hogshaven.com/2020/7/8/21315404/could-jeff-bezos-end-up-buying-the-redskins
nexion218
Kezdetnek felajánlja, hogy a név lehetne Washington Pezos vagy Washington Billionares, hogy csak keveseket sértsen.
Logónak természetesen önmagát választja:
A FedEx Field nyilván Amazon Field lesz, a meccseiteket is a világvégén játszátok, csak nem Landoverben, hanem Manaus-ban és egy indián lesz a kabalafigurátok.
Szerkesztette: Willie Parker
több mint 4 éve
Azért ez az "áldozathibáztatás" szöveg se piskóta.. 😉 Én tuti nem mondtam azt, hogy kizárólag a csaj tehet róla (sztem más se mondta ezt), de azért az elég nevetséges, hogy ezekben a helyzetekben a falatnyi minibe öltözött lányok egy tehetetlen, ártatlan és passzív szereplőként vannak ábrázolva. Főleg amikor azt látod, hogy lám, ki tudja ő nyitni a száját, csak ugye "most van elég politikai talaj", zért eddig hallgatott. És különben is csak a meleg miatt van rajta forrónaci meg tapigatya, nemde? Nem tartom normálisnak ezt a szintű felelősséghárítást.Hogy a picsába tudtok ilyeneket leírni?Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Áldozathibáztatás a maximumon.
tenorx
Meredek példa, de remélem érzed majd benne a (szándékosan kissé túlzó) párhuzamot:
Tegyük fel, hogy én csak horikeris pólóban érzem jól magam. Nem azért veszem fel, hogy bárkit megbotránkoztassak vagy felhívjam a figyelmet magamra, csak nekem ez így esik jól. De tudom, hogy meg fognak bámulni miatta és be fognak szólni. De azért is felveszem. Aztán meg meglepődök, hogy beszólnak miatta.
Vagy mondok egyszerűbbet: párom majdnem olyan magas, mint én, én 194 vagyok. Szeret forrónaciban lenni, de magassága miatt tudja, hogy így is megbámulják meg beszólnak neki ha egyedül mászkál, főleg a magasan képzett kőművesek. Képzeld, a forrónacit csak itthon veszi fel, ezzel megelőzve egy valag beszólást meg kocsányon lógó tekinteteket! Nem tudja átprogramozni Malteres Gazsi agyát, de minimalizálni tudja a bámulandó felületet. Az észhasználat csodái, nemde?
Az a baja ennek az Emily-nek, hogy arra kérik melóban öltözzön fel csinosan, de a netre konrétan kirakja magát alsóneműben, hogy mindenki kénye-kedve szerint recskázzon rá. Nyilván nem azért rakja ki, de 60+os íkúval már fel lehet fogni, hogy ez lesz belőle, neki meg azért gyanítom ettől több van. Persze ebből nem feltétlen kell következtetést levonni, de nekem mindenképpen nehezen értelmezhető logika...
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 4 éve
Hogy a picsába tudtok ilyeneket leírni?Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Áldozathibáztatás a maximumon.
több mint 4 éve
Most olvasok egy "apró" érdekességet:Jeff Bezos NFL csapatot szeretne venni. Eredetileg a Seahawks-ot akarta, onnan elzavarták, hogy nem eladó. Egyébként ugyanez a Jeff Bezos a Washington Post tulajdonosa. Just sayin'. 😉
www.hogshaven.com/2020/7/8/21315404/could-jeff-bezos-end-up-buying-the-redskins
Szerkesztette: nexion218
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 4 éve
Ha az amcsik a kabát felsegítést szexuális zaklatásnak tartják, akkor én meg ezt az instagram oldalt kurválkodásnak.www.instagram.com/emilyapplegatee/Biztos jó lányt néztek? Nem a szőke, aki az első találat, és tényleg kipakol mindent, hanem a fekete hajú. Utóbbiról azért nem mondanám, hogy túlzásba viszi, van kb 1-2 tök konzervatív fürdőruhás képe és ennyi 😀Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Rynald
Fast Willie
A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 4 éve
Willie Parker
15 286
www.instagram.com/emilyapplegatee/Biztos jó lányt néztek? Nem a szőke, aki az első találat, és tényleg kipakol mindent, hanem a fekete hajú. Utóbbiról azért nem mondanám, hogy túlzásba viszi, van kb 1-2 tök konzervatív fürdőruhás képe és ennyi 😀Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Rynald
több mint 4 éve
Rynald
244
Aztán mennyiből tart egy csajnak befesteni a haját? 😊Azért a hajszínen kívül vannak más megkülönböztető jegyeik is 😀 Nekem a szőke jobban bejön, de ő csak egy random csaj ugyanazzal a névvel, nem az érintett 😀
A cikkben azt írják, most 31 éves.
Amúgy 3 mp-es kereséssel kijött teniszező meg soccer-játékos is, nem tudom más személyek-e, gondolom igen.
warr_b
Szerkesztette: Rynald
több mint 4 éve
Aztán mennyiből tart egy csajnak befesteni a haját? 😊Biztos jó lányt néztek? Nem a szőke, aki az első találat, és tényleg kipakol mindent, hanem a fekete hajú. Utóbbiról azért nem mondanám, hogy túlzásba viszi, van kb 1-2 tök konzervatív fürdőruhás képe és ennyi 😀Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Rynald
A cikkben azt írják, most 31 éves.
Amúgy 3 mp-es kereséssel kijött teniszező meg soccer-játékos is, nem tudom más személyek-e, gondolom igen.
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Jaja, a fekete. Inkább MILF már, mint lány, de azért PP Hard. 😀Biztos jó lányt néztek? Nem a szőke, aki az első találat, és tényleg kipakol mindent, hanem a fekete hajú. Utóbbiról azért nem mondanám, hogy túlzásba viszi, van kb 1-2 tök konzervatív fürdőruhás képe és ennyi 😀Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Rynald
"I'm gonna fuck you 'till you love me, faggot!" - Mike Tyson
több mint 4 éve
Rynald
244
Biztos jó lányt néztek? Nem a szőke, aki az első találat, és tényleg kipakol mindent, hanem a fekete hajú. Utóbbiról azért nem mondanám, hogy túlzásba viszi, van kb 1-2 tök konzervatív fürdőruhás képe és ennyi 😀Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
több mint 4 éve
Abszolút egyetértek.Köszönöm, hogy nem nekem kellett... 😀 Egyébként nekem az a fura, hogy egyik cikkben sem olvasok semmit, ami akkora szörnyűség lenne. "Megkérdezte, hogy tegnap többet futottam-e, mert jól nézek ki". Ebben mi a cink? Lehülyézte a főnöke, mert nem úgy csinált meg vmit, ahogy a főnök elképzelte... Nyilván tisztában vagyok vele, hogy nem színházba akarták elhívni őket vagy versfelolvasó estre, nekem se ezek a tevékenységek jutnak az eszembe, ha képeit nézem... De basszus ez a sztori egyelőre nevetségessé teszi a nagy médiafanfárt is meg meg igazából azokat is, akiket esetleg ténylegesen zaklattak. Vagy tálaljanak ki rendesen, vagy keressenek vmi gátlástalan nőt, aki hajlandó a sztori kedvéért a csillagos eget is lehazudni vagy találjanak vmi más aduászt, amivel megtorpedózzák a franchise-t, mert ez így gyenge. 2005 (!)-ös sztorik is vannak benne. Eddig mi történt? Szerintem az, amit az egyik kolléga itt a napokban említett: "most van alkalmas politikai környezet ebbpl ügyet csinálni". És ez undorító, mert - legalábbis az én szememben - egyértelműn azt jelenti, hogy itt nem az igazság, a tisztesség, az elszenvedett sérelmek orvoslása a lényeg, hanem a sztori illetve hogy most bizonyos témájú sztorikkal el lehet érni dolgokat, ami eddig lehetetlen volt.Most nézem csak, hogy ezt az Emily Applegate-et én is zaklatnám... 😀A munkahelyén zavarta, hogy szűk ruhákban kell járnia, de twitterre,meg instára azért kirakja mindenét
nexion218
Fast Willie
Edit: Csak apontosság kedvéért: tenorx volt és így hangzik pontosan mire gondolok: "csak most van elég politikai talaj".
nexion218
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta