A háború művészete

A Brit Gránátosok 😊 És a Radetzky induló, bár a névadó személye kicsit aggályos hazaffyas szempontból 😊

Magunkról se feledkezzünk meg azért.

http://www.youtube.com/watch?v=8_8H6htEDsU

ha katonai induló, akkor szerintem elég sokaknak ez jut az eszébe először:
http://www.youtube.com/watch?v=CB8F8g1-4Uw

a legjobb pedig természetesen az "On brave old Army team" 😊
http://www.youtube.com/watch?v=jZ5ldla_wGM

Ha csak egyet lehet választani, akkor a brit gránátosok dala dob és furulya változatban:
http://www.youtube.com/watch?v=OIVSpY8xY9I
De egyéb kedvencek nemzetek szerint:
Német, porosz:
http://www.youtube.com/watch?v=vKnRLUqynds Csak utólag vettem észre, hogy ugyanaz mint briareosé
http://www.youtube.com/watch?v=Za5JbSHTo00
http://www.youtube.com/watch?v=jEIm3pe5wbA
Szovjet, orosz:
http://www.youtube.com/watch?v=9Q-OzsOmi00
http://www.youtube.com/watch?v=DIZPYWpbHKg
Amerikai:
http://www.youtube.com/watch?v=oaaBN4Mm0Ok&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=IyZpOAyGq1Q
Ír, de érdekes filmbetéttel:
http://www.youtube.com/watch?v=pddW-HeHAwo
Én úgy tudom, hogy eredetileg francia, de ez Elvis verzió:
http://www.youtube.com/watch?v=b5OMGenrX4M
Japán a kedvenc sólymaimmal (hajabusza):
http://www.youtube.com/watch?v=MS12isLjS5w
Olasz a bersaglierik külön mókásak:
http://www.youtube.com/watch?v=1CYOeLEwT0U&feature=related
Skót:
http://www.youtube.com/watch?v=PSH0eRKq1lE
http://www.youtube.com/watch?v=DWZNdmt3jmk (ez megvan kazettán is)

Én is a németeket bírom, de a kedvencem a Heia Safari, főleg, mivel a II. vh-ból is az afrikai front a kedvencem. Itt van: http://www.youtube.com/watch?v=qVpOL4RPEpA&feature=related

De persze a konföderációs dalokat is bírom, főleg az I'm a good old rebelt, bár az háború utáni, és nem is induló 😊

na hozzuk fel a topikot. kedvenc katonai induló?
nekem a családi gyökerek miatt nem is lehet más mint:
http://www.youtube.com/watch?v=7vcK443rRDE

a videót megnézte egy francia is 😀

A bécsi döntéseket nem a szovjetek vették volna el, hanem a németek, akik mellett vígan harcoltak a románok és a szlovákok, ők végülis jó lóra tettek? Hiszen visszakapták a területeiket. Abban a helyzetben ('41) két opció volt: viszonylag gyors bukás (márvint a vezetésnek) vagy hadbalépés. Az, hogy az ország melyikkel szívott volna nagyobbat, nem tudjuk, de lényegtelen is, mert az ember nem szabadul olyan könnyen a hatalomtól csak hogy ne léppjen hadba, szóval szerintem ekvés vezető kockáztatta volna meg a hosszútávú semlegességet, mi még így is egész sokáig bírtuk a környező országokhoz képest. Az más kérdés, hogy korábban lehetett volna haverkodni a szovjetekkel és nem Hitlerékkel, ami nyilván Horthyéktól távol állt, de az ország helyzetéből akár logikus is lehetett volna. De '41-ben már nem lehetett áttenni a másik lóra, az aktuális hadi helyzetben pedig nem is tűnt logikusnak.

A revízió meg szerintem viszonylag békés volt, csaták nemigen voltak, kis népirtás itt-ott, de az szerintem mindenfajta revíziónál összejött volna, nem voltak a népek éppen baráti viszonyban.Rajna

1. Körülbelül tisztában voltak a németek mit kell nekünk belógatni folyamatosan. Azt hiszem volt fejtörés rendesen mikor a különböző "ajándékokat" felajánlgatták a németek, - ugye ne bízz a "görögökben" mégha ajándékot hoznak is,- Az Anslussz után egy-egy ilyen felajánláskor szerintem a legszivesebben mindenki elrohant volna minél messzebre. Elfogadjuk- nem fogadjuk el, mi pöcsömet akarnak már megint tőlünk.
2. A nemzetiségi kiegyezés 48-tól olyan elvetélt gondolatkísérlet, hogy csak na. A SAJÁT NEMZETI FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚNKAT VÍVTUK! érthető vagy nem érthető, a legkisebb problémánk is az volt, hogy éppen egyezkedjünk-e a tótokkal, egyebekkel - Ismerve azért jól a Monarch jól kijátszott paklijú nemzetiségi-politikáját.
3. Az Első Háború utáni kis-Antant összeborulásnál ugye hova nyúltuk volna? hadkészültségben várakoztak a kedves szomszédok a határoknál, mindenki várta, hogy hibázzunk.
4. Szovjet-tapogatózás a Tanácsuralom utáni korszakban olyan neuralgikus pont, mint a hexenslussz (és szerintem ezt használták ki a németek is a kassai kalanddal, mert ők voltak)sutianap

Saját nemzeti..... az egy dolog. De, miért ne fért volna bele ebbe az, hogy a szlovákok ne adj isten szlovákul beszélhessenek a saját földjükön? Mert ne legyünk naivak, a mai Szlovákia területén sem volt a büdös életben sem 100%-s magyar többség..ahogy az elcsatoláskor Erdély sem volt színmagyar. A "Nagy-Magyarország" területén kb. 55% volt a magyarság aránya. Akkor miről beszélünk? Hatalmas hibának tartom azt a régi "magyar" beképzelt felfogást..hogy mindenki seggébe a "mi" lófaszunk. Ha akkor meg tudnak egyezni, talán nem kell az osztrákokon és ruszkikon kívül még velük is szenvedni. A 68-s beintést a horvátoknak meg már meg sem említem... az a csoda, hogy ők nem utálják a magyarokat.

A bécsi döntéseket nem a szovjetek vették volna el, hanem a németek, akik mellett vígan harcoltak a románok és a szlovákok, ők végülis jó lóra tettek? Hiszen visszakapták a területeiket. Abban a helyzetben ('41) két opció volt: viszonylag gyors bukás (márvint a vezetésnek) vagy hadbalépés. Az, hogy az ország melyikkel szívott volna nagyobbat, nem tudjuk, de lényegtelen is, mert az ember nem szabadul olyan könnyen a hatalomtól csak hogy ne léppjen hadba, szóval szerintem ekvés vezető kockáztatta volna meg a hosszútávú semlegességet, mi még így is egész sokáig bírtuk a környező országokhoz képest. Az más kérdés, hogy korábban lehetett volna haverkodni a szovjetekkel és nem Hitlerékkel, ami nyilván Horthyéktól távol állt, de az ország helyzetéből akár logikus is lehetett volna. De '41-ben már nem lehetett áttenni a másik lóra, az aktuális hadi helyzetben pedig nem is tűnt logikusnak.

A revízió meg szerintem viszonylag békés volt, csaták nemigen voltak, kis népirtás itt-ott, de az szerintem mindenfajta revíziónál összejött volna, nem voltak a népek éppen baráti viszonyban.Rajna

1. Körülbelül tisztában voltak a németek mit kell nekünk belógatni folyamatosan. Azt hiszem volt fejtörés rendesen mikor a különböző "ajándékokat" felajánlgatták a németek, - ugye ne bízz a "görögökben" mégha ajándékot hoznak is,- Az Anslussz után egy-egy ilyen felajánláskor szerintem a legszivesebben mindenki elrohant volna minél messzebre. Elfogadjuk- nem fogadjuk el, mi pöcsömet akarnak már megint tőlünk.
2. A nemzetiségi kiegyezés 48-tól olyan elvetélt gondolatkísérlet, hogy csak na. A SAJÁT NEMZETI FÜGGETLENSÉGI HÁBORÚNKAT VÍVTUK! érthető vagy nem érthető, a legkisebb problémánk is az volt, hogy éppen egyezkedjünk-e a tótokkal, egyebekkel - Ismerve azért jól a Monarch jól kijátszott paklijú nemzetiségi-politikáját.
3. Az Első Háború utáni kis-Antant összeborulásnál ugye hova nyúltuk volna? hadkészültségben várakoztak a kedves szomszédok a határoknál, mindenki várta, hogy hibázzunk.
4. Szovjet-tapogatózás a Tanácsuralom utáni korszakban olyan neuralgikus pont, mint a hexenslussz (és szerintem ezt használták ki a németek is a kassai kalanddal, mert ők voltak)

Katonailag biztosan nem, de politikailag közelebb vitt volna (talán) valami olyan autonómiamegoldáshoz, ami nem vezet el szükségszerűen Trianonhoz.Dzsokijuing

Ha ilyen távlatokban gondolkodunk, nyilvánvalóan igazad van, de azért a horvát-magyar kiegyezés meg az akkori nemzetiségi törvény a korabeli viszonyokhoz (és esetenként akár mai viszonyokhoz) képest egyáltalán nem volt maradi vagy túlzóan nacionalista, az inkább egy-két évtizeddel később jött amikor nem alkalmazták helyesen a törvényt. De kétségtelenül egy '48-as közeledés enyhíthetett volna a problémán.Rajna

+ a trializmus a szláv probléma mintamegoldása lehetett volna.Dzsokijuing

Szerintem ez túlzottan nagy elvárás lett volna a korabeli vezető réteggel szemben, akik már 48 tavaszán is nagyot engedtek (az is kisebb csoda volt), még egy "megrázkódtatást" ilyen rövid időn belül nem viseltek el. Ehhez gondolkodásban 100-200 évvel meg kellett volna előzni a korabeli viszonyokat. Meg ma sem sokkal jobb a helyzet. Az EU is inkább elfojtja, elhallgatja a meglevő nemzetiségi problémákat, ugyanúgy ahogy a Szent Szövetség XVIII-XIX. sz-i Európája. A gyakorlatban továbbra is inkább az egyes államokra van bízva mit és mennyit enged a nemzetiségeknek.

Katonailag biztosan nem, de politikailag közelebb vitt volna (talán) valami olyan autonómiamegoldáshoz, ami nem vezet el szükségszerűen Trianonhoz.Dzsokijuing

Ha ilyen távlatokban gondolkodunk, nyilvánvalóan igazad van, de azért a horvát-magyar kiegyezés meg az akkori nemzetiségi törvény a korabeli viszonyokhoz (és esetenként akár mai viszonyokhoz) képest egyáltalán nem volt maradi vagy túlzóan nacionalista, az inkább egy-két évtizeddel később jött amikor nem alkalmazták helyesen a törvényt. De kétségtelenül egy '48-as közeledés enyhíthetett volna a problémán.Rajna

+ a trializmus a szláv probléma mintamegoldása lehetett volna.

Minden bizonnyal a rác, horvát, román és tót csapatokkal legyőztük volna az orosz-osztrák erőket. Hiba volt packázni velük, de igazából valsz ők eleve nem is akartak volna velünk menni, csak irreális kedvezmények árán, és olyan szinten nem osztottak-szoroztak volna.Rajna

Ez már fantasy kategória, de a kiegyezés jelentősége szerintem nem abban állt volna, hogy a nemzetiségek "katonái" az oldalunkon harcoltak volna, hanem abban, hogy nyugodtabb lett volna a hátország és nem kellett volna katonai erővel rendet tartani a Délvidéken és Erdélyben, így nem kellett volna folyamatosan katonákat lekötni erre. Román és tót "csapatok" gyakorlatilag nem léteztek, harcértékük 0 volt, csak a polgári lakosság terrorizálására voltak alkalmasak. A szerb és horvát határőröknek volt valami harcértéke, de nem vmi veretes. Plusz le merem fogadni, hogy nem lettek volna hajlandók magyar irányítás alatt hadakozni, úgyhogy kész öröm lett volna koordinálni a csapatmozgásokat.
Az ilyen népfelkelőkkel egy komoly parancsnok se számolt, max arra voltak alkalmasak, hogy ha jól időzítve vetik be őket, akkor megfutamodásukkal zavart idéznek elő a csatatéren és ezt ki lehet használni.BleedingGreen

Ezzel maximálisan egyetértek, az első mondat tiszta irónia volt, tudom, hogy semmi katonai erejük nem volt a nemzetiségeknek. Nyilván a megbékélésnek pozitív hatása lett volna, csak a gyakorlatban semmit sem változtatott volna a kimenetelen.Rajna

Volt egy olyan érzésem, hogy ez irónia lehet 😊 , legalább tisztáztuk, hogy nemigen volt komoly esélyünk katonailag a végső sikerre.

Katonailag biztosan nem, de politikailag közelebb vitt volna (talán) valami olyan autonómiamegoldáshoz, ami nem vezet el szükségszerűen Trianonhoz.Dzsokijuing

Ha ilyen távlatokban gondolkodunk, nyilvánvalóan igazad van, de azért a horvát-magyar kiegyezés meg az akkori nemzetiségi törvény a korabeli viszonyokhoz (és esetenként akár mai viszonyokhoz) képest egyáltalán nem volt maradi vagy túlzóan nacionalista, az inkább egy-két évtizeddel később jött amikor nem alkalmazták helyesen a törvényt. De kétségtelenül egy '48-as közeledés enyhíthetett volna a problémán.

Minden bizonnyal a rác, horvát, román és tót csapatokkal legyőztük volna az orosz-osztrák erőket. Hiba volt packázni velük, de igazából valsz ők eleve nem is akartak volna velünk menni, csak irreális kedvezmények árán, és olyan szinten nem osztottak-szoroztak volna.Rajna

Ez már fantasy kategória, de a kiegyezés jelentősége szerintem nem abban állt volna, hogy a nemzetiségek "katonái" az oldalunkon harcoltak volna, hanem abban, hogy nyugodtabb lett volna a hátország és nem kellett volna katonai erővel rendet tartani a Délvidéken és Erdélyben, így nem kellett volna folyamatosan katonákat lekötni erre. Román és tót "csapatok" gyakorlatilag nem léteztek, harcértékük 0 volt, csak a polgári lakosság terrorizálására voltak alkalmasak. A szerb és horvát határőröknek volt valami harcértéke, de nem vmi veretes. Plusz le merem fogadni, hogy nem lettek volna hajlandók magyar irányítás alatt hadakozni, úgyhogy kész öröm lett volna koordinálni a csapatmozgásokat.
Az ilyen népfelkelőkkel egy komoly parancsnok se számolt, max arra voltak alkalmasak, hogy ha jól időzítve vetik be őket, akkor megfutamodásukkal zavart idéznek elő a csatatéren és ezt ki lehet használni.BleedingGreen

Ezzel maximálisan egyetértek, az első mondat tiszta irónia volt, tudom, hogy semmi katonai erejük nem volt a nemzetiségeknek. Nyilván a megbékélésnek pozitív hatása lett volna, csak a gyakorlatban semmit sem változtatott volna a kimenetelen.Rajna

Katonailag biztosan nem, de politikailag közelebb vitt volna (talán) valami olyan autonómiamegoldáshoz, ami nem vezet el szükségszerűen Trianonhoz.

vagy 48-ban mikor ment a "minden nemzetiség seggébe magyar lófaszt"....Amadeus91

Minden bizonnyal a rác, horvát, román és tót csapatokkal legyőztük volna az orosz-osztrák erőket. Hiba volt packázni velük, de igazából valsz ők eleve nem is akartak volna velünk menni, csak irreális kedvezmények árán, és olyan szinten nem osztottak-szoroztak volna.Rajna

Ez már fantasy kategória, de a kiegyezés jelentősége szerintem nem abban állt volna, hogy a nemzetiségek "katonái" az oldalunkon harcoltak volna, hanem abban, hogy nyugodtabb lett volna a hátország és nem kellett volna katonai erővel rendet tartani a Délvidéken és Erdélyben, így nem kellett volna folyamatosan katonákat lekötni erre. Román és tót "csapatok" gyakorlatilag nem léteztek, harcértékük 0 volt, csak a polgári lakosság terrorizálására voltak alkalmasak. A szerb és horvát határőröknek volt valami harcértéke, de nem vmi veretes. Plusz le merem fogadni, hogy nem lettek volna hajlandók magyar irányítás alatt hadakozni, úgyhogy kész öröm lett volna koordinálni a csapatmozgásokat.
Az ilyen népfelkelőkkel egy komoly parancsnok se számolt, max arra voltak alkalmasak, hogy ha jól időzítve vetik be őket, akkor megfutamodásukkal zavart idéznek elő a csatatéren és ezt ki lehet használni.BleedingGreen

Ezzel maximálisan egyetértek, az első mondat tiszta irónia volt, tudom, hogy semmi katonai erejük nem volt a nemzetiségeknek. Nyilván a megbékélésnek pozitív hatása lett volna, csak a gyakorlatban semmit sem változtatott volna a kimenetelen.

vagy 48-ban mikor ment a "minden nemzetiség seggébe magyar lófaszt"....Amadeus91

Minden bizonnyal a rác, horvát, román és tót csapatokkal legyőztük volna az orosz-osztrák erőket. Hiba volt packázni velük, de igazából valsz ők eleve nem is akartak volna velünk menni, csak irreális kedvezmények árán, és olyan szinten nem osztottak-szoroztak volna.Rajna

Ez már fantasy kategória, de a kiegyezés jelentősége szerintem nem abban állt volna, hogy a nemzetiségek "katonái" az oldalunkon harcoltak volna, hanem abban, hogy nyugodtabb lett volna a hátország és nem kellett volna katonai erővel rendet tartani a Délvidéken és Erdélyben, így nem kellett volna folyamatosan katonákat lekötni erre. Román és tót "csapatok" gyakorlatilag nem léteztek, harcértékük 0 volt, csak a polgári lakosság terrorizálására voltak alkalmasak. A szerb és horvát határőröknek volt valami harcértéke, de nem vmi veretes. Plusz le merem fogadni, hogy nem lettek volna hajlandók magyar irányítás alatt hadakozni, úgyhogy kész öröm lett volna koordinálni a csapatmozgásokat.
Az ilyen népfelkelőkkel egy komoly parancsnok se számolt, max arra voltak alkalmasak, hogy ha jól időzítve vetik be őket, akkor megfutamodásukkal zavart idéznek elő a csatatéren és ezt ki lehet használni.

románokkal ne fogj össze. annál még a vereség is jobb. Ha nyersz úgyis átállnak hozzád.

vagy 48-ban mikor ment a "minden nemzetiség seggébe magyar lófaszt"....Amadeus91

Minden bizonnyal a rác, horvát, román és tót csapatokkal legyőztük volna az orosz-osztrák erőket. Hiba volt packázni velük, de igazából valsz ők eleve nem is akartak volna velünk menni, csak irreális kedvezmények árán, és olyan szinten nem osztottak-szoroztak volna.

Itt diplomáciáról, azaz önérvényesítésről beszélünk. A román és a csehszlovák diplomácia XX. századi húzásai, bármennyire is fájnak minden jóérzésű és történelem iránt fogékony magyarnak, kiváló stratégiai érzékről tanúskodnak. A csehek talán egyedül a prágai tavaszt szúrták el, de még a szétválásból is jól jöttek ki.Dzsokijuing

ahogy mondod. Mondjuk ismerve a 19.századi és az az előtti magyar nemzetiségi politikát, nem lep meg, hogy mindig a magyarok kárára dolgoztak.Amadeus91

Mi pedig a magunk kárára. Közismert példa, hogy az olcsó román földműves jobban megérte az erdélyi magyar nemesnek, így tömeges betelepítések nyomán a demográfiai arányszám is gyorsan megváltozott.Dzsokijuing

vagy 48-ban mikor ment a "minden nemzetiség seggébe magyar lófaszt"....

A románok nagyon jó érzékkel, nagyon jó időpontban (és roppant jellemtelen szar ember módjára) váltottak oldalt. A Csehszlovákok dettó... nagyon buzgón telepítették ki a szudéta németeket.

A szovjetekkel meg ugye elvből nem beszéltek...Amadeus91

Itt diplomáciáról, azaz önérvényesítésről beszélünk. A román és a csehszlovák diplomácia XX. századi húzásai, bármennyire is fájnak minden jóérzésű és történelem iránt fogékony magyarnak, kiváló stratégiai érzékről tanúskodnak. A csehek talán egyedül a prágai tavaszt szúrták el, de még a szétválásból is jól jöttek ki.Dzsokijuing

ahogy mondod. Mondjuk ismerve a 19.századi és az az előtti magyar nemzetiségi politikát, nem lep meg, hogy mindig a magyarok kárára dolgoztak.Amadeus91

Mi pedig a magunk kárára. Közismert példa, hogy az olcsó román földműves jobban megérte az erdélyi magyar nemesnek, így tömeges betelepítések nyomán a demográfiai arányszám is gyorsan megváltozott.

A románok nagyon jó érzékkel, nagyon jó időpontban (és roppant jellemtelen szar ember módjára) váltottak oldalt. A Csehszlovákok dettó... nagyon buzgón telepítették ki a szudéta németeket.

A szovjetekkel meg ugye elvből nem beszéltek...Amadeus91

Itt diplomáciáról, azaz önérvényesítésről beszélünk. A román és a csehszlovák diplomácia XX. századi húzásai, bármennyire is fájnak minden jóérzésű és történelem iránt fogékony magyarnak, kiváló stratégiai érzékről tanúskodnak. A csehek talán egyedül a prágai tavaszt szúrták el, de még a szétválásból is jól jöttek ki.Dzsokijuing

ahogy mondod. Mondjuk ismerve a 19.századi és az az előtti magyar nemzetiségi politikát, nem lep meg, hogy mindig a magyarok kárára dolgoztak.

A románok nagyon jó érzékkel, nagyon jó időpontban (és roppant jellemtelen szar ember módjára) váltottak oldalt. A Csehszlovákok dettó... nagyon buzgón telepítették ki a szudéta németeket.

A szovjetekkel meg ugye elvből nem beszéltek...Amadeus91

Itt diplomáciáról, azaz önérvényesítésről beszélünk. A román és a csehszlovák diplomácia XX. századi húzásai, bármennyire is fájnak minden jóérzésű és történelem iránt fogékony magyarnak, kiváló stratégiai érzékről tanúskodnak. A csehek talán egyedül a prágai tavaszt szúrták el, de még a szétválásból is jól jöttek ki.

A bécsi döntéseket nem a szovjetek vették volna el, hanem a németek, akik mellett vígan harcoltak a románok és a szlovákok, ők végülis jó lóra tettek? Hiszen visszakapták a területeiket. Abban a helyzetben ('41) két opció volt: viszonylag gyors bukás (márvint a vezetésnek) vagy hadbalépés. Az, hogy az ország melyikkel szívott volna nagyobbat, nem tudjuk, de lényegtelen is, mert az ember nem szabadul olyan könnyen a hatalomtól csak hogy ne léppjen hadba, szóval szerintem ekvés vezető kockáztatta volna meg a hosszútávú semlegességet, mi még így is egész sokáig bírtuk a környező országokhoz képest. Az más kérdés, hogy korábban lehetett volna haverkodni a szovjetekkel és nem Hitlerékkel, ami nyilván Horthyéktól távol állt, de az ország helyzetéből akár logikus is lehetett volna. De '41-ben már nem lehetett áttenni a másik lóra, az aktuális hadi helyzetben pedig nem is tűnt logikusnak.

A revízió meg szerintem viszonylag békés volt, csaták nemigen voltak, kis népirtás itt-ott, de az szerintem mindenfajta revíziónál összejött volna, nem voltak a népek éppen baráti viszonyban.Rajna

A románok nagyon jó érzékkel, nagyon jó időpontban (és roppant jellemtelen szar ember módjára) váltottak oldalt. A Csehszlovákok dettó... nagyon buzgón telepítették ki a szudéta németeket.

A szovjetekkel meg ugye elvből nem beszéltek...

A bécsi döntéseket nem a szovjetek vették volna el, hanem a németek, akik mellett vígan harcoltak a románok és a szlovákok, ők végülis jó lóra tettek? Hiszen visszakapták a területeiket. Abban a helyzetben ('41) két opció volt: viszonylag gyors bukás (márvint a vezetésnek) vagy hadbalépés. Az, hogy az ország melyikkel szívott volna nagyobbat, nem tudjuk, de lényegtelen is, mert az ember nem szabadul olyan könnyen a hatalomtól csak hogy ne léppjen hadba, szóval szerintem ekvés vezető kockáztatta volna meg a hosszútávú semlegességet, mi még így is egész sokáig bírtuk a környező országokhoz képest. Az más kérdés, hogy korábban lehetett volna haverkodni a szovjetekkel és nem Hitlerékkel, ami nyilván Horthyéktól távol állt, de az ország helyzetéből akár logikus is lehetett volna. De '41-ben már nem lehetett áttenni a másik lóra, az aktuális hadi helyzetben pedig nem is tűnt logikusnak.

A revízió meg szerintem viszonylag békés volt, csaták nemigen voltak, kis népirtás itt-ott, de az szerintem mindenfajta revíziónál összejött volna, nem voltak a népek éppen baráti viszonyban.

Ez csak az egyik faktor, a másik az, hogy ha pacifistát játszunk a háború közepén, akkor a bécsi döntéseket két tollvonással vissza lehetett volna vonni, a románok és szlovákok már hadba vonultak rég. Ez pedig a politikai kurzusnak sima politikai öngyilkossággal ért volna fel, plusz középtávon egész biztosan jött volna a megszállás, nyilván '44 előtt, vagy az elégedetlenség hullámait meglovagolva Szálasi már ekkor hatalomra jut, egyik sem volt szép forgatókönyv. Emellett persze a vezetés nem is igen látott kockázatot a dologban, de ha legalább 50% esélyt láttak a sikerre a hatalom és a frissen szerzett területek megőrzésének érdekében muszáj volt belemenni előbb-utóbb.Rajna

Ez a muszáj volt, meg parancsra tettük dolog már Nürnbergben sem jött be.
Soha, semmi nem muszáj, mégha utólag szükségszerűenek is tűnik, vagy indokoltnak.
Más politikus, más egyedi döntéssel csinálhatta volna másként.
Millió példa van a történelemben arra, hogy valaki nem azt teszi, amit muszáj, és bejön neki. (Meg persze számos olyan is, akinek nem.)
De a lényeg, hogy a történelem nem determinisztikus, vagyis hogy mindig az történik, aminek történnie kell.
Nem mindig az történik, bizonyos időkben, helyeken egyes emberek szuverén döntésétől fordulhat a világ sorsa.Sobri Jóska

Muszájnak úgy volt muszáj, hogy hónapokon belül megbukik a kurzus. A b verzió a semlegesség lett volna, ami nyilvánvalóan megszállást vont volna maga után, lehet, hogy ezzel hosszú távon jobban jártunk volna, nem tudni. Az aktuális vezetés helyében én tuti bevállaltam volna, mert különben tudom, hogy a hamarosan bekövetkező megszállást vagy területmegvonást követően első körben elveszítem a pozíciómat, második körben akár üldözhetnek is.Rajna

Nyilván utólag okosak vagyunk, de tény és való, hogy a szovjeteknek nem voltak területi követeléseik a magyarokkal szemben, meg lehetett volna oldani a Revíziót békésebben is. Egyszerűen rossz lóra tett a kormány + Horthy. Másik meg, hogy ritka töketlen, tehetségtelen bagázs volt akkor a hatalmon.

Annyi az egész, hogy az egyébként némethű vezérkar, fellelkesülve a németek addigi sikerein, nem akart kimaradni egy nagy szabad rablásból, mivel úgy számoltak (hülyén), hogy az oroszok képzetlen majmok, akiket félkézzel elvernek helyettük a németek. Nem jött be....Amadeus91

Ez csak az egyik faktor, a másik az, hogy ha pacifistát játszunk a háború közepén, akkor a bécsi döntéseket két tollvonással vissza lehetett volna vonni, a románok és szlovákok már hadba vonultak rég. Ez pedig a politikai kurzusnak sima politikai öngyilkossággal ért volna fel, plusz középtávon egész biztosan jött volna a megszállás, nyilván '44 előtt, vagy az elégedetlenség hullámait meglovagolva Szálasi már ekkor hatalomra jut, egyik sem volt szép forgatókönyv. Emellett persze a vezetés nem is igen látott kockázatot a dologban, de ha legalább 50% esélyt láttak a sikerre a hatalom és a frissen szerzett területek megőrzésének érdekében muszáj volt belemenni előbb-utóbb.Rajna

Ez a muszáj volt, meg parancsra tettük dolog már Nürnbergben sem jött be.
Soha, semmi nem muszáj, mégha utólag szükségszerűenek is tűnik, vagy indokoltnak.
Más politikus, más egyedi döntéssel csinálhatta volna másként.
Millió példa van a történelemben arra, hogy valaki nem azt teszi, amit muszáj, és bejön neki. (Meg persze számos olyan is, akinek nem.)
De a lényeg, hogy a történelem nem determinisztikus, vagyis hogy mindig az történik, aminek történnie kell.
Nem mindig az történik, bizonyos időkben, helyeken egyes emberek szuverén döntésétől fordulhat a világ sorsa.Sobri Jóska

Muszájnak úgy volt muszáj, hogy hónapokon belül megbukik a kurzus. A b verzió a semlegesség lett volna, ami nyilvánvalóan megszállást vont volna maga után, lehet, hogy ezzel hosszú távon jobban jártunk volna, nem tudni. Az aktuális vezetés helyében én tuti bevállaltam volna, mert különben tudom, hogy a hamarosan bekövetkező megszállást vagy területmegvonást követően első körben elveszítem a pozíciómat, második körben akár üldözhetnek is.