Érettségi és Felvételi

4 feliratkozó

több mint 13 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
akkor úgy látom,hogy mi kapjuk meg utolsónak az eredményeket (az egész országban kb. 😀)

több mint 13 éve
Chevy New York Giants 682 — Victoria Concordia Crescit
Kösz mindenkinek a segítséget, megírtuk a fellebbezést a tanárral, mivel szerinte is a 3 pont helyett 14 pont jár (a 16-ból)

Egyébként a 8-as feladatról van szó, amit én úgy csináltam, hogy egyenként felsoroltam és felrajzoltam, hogy az adott alapél esetén létrejöhet az, hogy 28 kis kocka 2 lapja piros.
Ezt felírtam 9 cm-es alapélig (mert akkor már túl nagy a térfogat) és beláttam, hogy emiatt nagyobb téglatestek nem is létezhetnek.
Tehát kijött rendesen minden, annyi hibám van, hogy én belevettem a 2cm-es alapélt (pedig 2cm-nél nagyobb egész számok az élek hossza) valamint az egyik térfogatot rosszul ütöttem be a gépbe.
Szóval szerintem is meg a tanárom szerint is teljesen korrekt megoldás.

Tehát az eredmények:
Magyar:59% (Offő kedvencei vagyunk, fél osztály 60% körülit írt, és mindenkinek a fogalmazást pontozta le, csak aláhúzta azt, ami nem tetszik neki, nem írta oda, hogy mi kellett volna oda, mondjuk 1.:leszarom, 2.: nem vagyok én műelemző 😀 )
Emelt matek: 70% (vagy 80%)
Töri: 95%
Angol: 95%
Fizika:76%
Ha megadják a 11 pontot, akkor kurvaelégedett leszek az írásbelikkel.
több mint 13 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Valakinek van tapasztalata a fellebbezéssel kapcsolatban?
Mert a matekomat kb. 10 ponttal meg akarják húzni csak azért, mert bár helyes a gondolatmenetem, de a megoldókulcsban nincs benne ez a fajta megoldás. És nem mindegy, hogy 70% vagy 80% az emeltmatek.
Ja és 2 matektanár is megerősített, hogy igazam van.Chevy
Ha jó a megoldás, akkor érdemes szerintem is. Nekem tavaly volt úgy abban a feladatban, ahol egy koordinátageometriás feladatban kellett bizonyítani egy dologról, hogy deltoid vagy valami ilyesmi, hogy a megoldókulcsban volt leírva három különböző megoldás. Én leírtam egy negyedik alapján, mert azt találtam a függvénytáblázatban, de mivel helyes volt így max. pontot kaptam. Szóval nem foglalkoznak ilyennel szerintem, csak a te javítód volt fasz valószínűleg.Schleck
Nekem annó előszörre is megadták a megoldókulcstól eltérő, de helyes megoldást, de az már rég volt, nem tudom azóta milyen szelek fújnak...

És eleve, neked a feladatot kell megoldani jól, nem kell kitalálnod, h ők milyen módon szeretnék azt látni...Black_Adder
Lehet rosszul fogalmaztam, de nekem is megadták elsőre. 😊

Egyébként egyetértek, bár pont emiatt nem értem, hogy miért ilyen 30 lehetőséges kombinatorikai feladatok vannak. Annyit simán leírok kézzel is, és meg is tettem, gyorsabb, mint bizonytalan képletekkel számolni. 😊

több mint 13 éve
Black_Adder Denver Broncos 8 984 — we almost always almost win
Valakinek van tapasztalata a fellebbezéssel kapcsolatban?
Mert a matekomat kb. 10 ponttal meg akarják húzni csak azért, mert bár helyes a gondolatmenetem, de a megoldókulcsban nincs benne ez a fajta megoldás. És nem mindegy, hogy 70% vagy 80% az emeltmatek.
Ja és 2 matektanár is megerősített, hogy igazam van.Chevy
Ha jó a megoldás, akkor érdemes szerintem is. Nekem tavaly volt úgy abban a feladatban, ahol egy koordinátageometriás feladatban kellett bizonyítani egy dologról, hogy deltoid vagy valami ilyesmi, hogy a megoldókulcsban volt leírva három különböző megoldás. Én leírtam egy negyedik alapján, mert azt találtam a függvénytáblázatban, de mivel helyes volt így max. pontot kaptam. Szóval nem foglalkoznak ilyennel szerintem, csak a te javítód volt fasz valószínűleg.Schleck
Nekem annó előszörre is megadták a megoldókulcstól eltérő, de helyes megoldást, de az már rég volt, nem tudom azóta milyen szelek fújnak...

És eleve, neked a feladatot kell megoldani jól, nem kell kitalálnod, h ők milyen módon szeretnék azt látni...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 565
Egyértelműen meg kell fellebbezni. Amúgy kinek milyen eredményei lettek?
Nekem magyar 91%, töri 87%, emelt matek 79%.
több mint 13 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Valakinek van tapasztalata a fellebbezéssel kapcsolatban?
Mert a matekomat kb. 10 ponttal meg akarják húzni csak azért, mert bár helyes a gondolatmenetem, de a megoldókulcsban nincs benne ez a fajta megoldás. És nem mindegy, hogy 70% vagy 80% az emeltmatek.
Ja és 2 matektanár is megerősített, hogy igazam van.Chevy
Ha jó a megoldás, akkor érdemes szerintem is. Nekem tavaly volt úgy abban a feladatban, ahol egy koordinátageometriás feladatban kellett bizonyítani egy dologról, hogy deltoid vagy valami ilyesmi, hogy a megoldókulcsban volt leírva három különböző megoldás. Én leírtam egy negyedik alapján, mert azt találtam a függvénytáblázatban, de mivel helyes volt így max. pontot kaptam. Szóval nem foglalkoznak ilyennel szerintem, csak a te javítód volt fasz valószínűleg.

több mint 13 éve
.brk Green Bay Packers 1 890
Valakinek van tapasztalata a fellebbezéssel kapcsolatban?
Mert a matekomat kb. 10 ponttal meg akarják húzni csak azért, mert bár helyes a gondolatmenetem, de a megoldókulcsban nincs benne ez a fajta megoldás. És nem mindegy, hogy 70% vagy 80% az emeltmatek.
Ja és 2 matektanár is megerősített, hogy igazam van.Chevy
tavaly törin egyik esszémre 16-ból 9 pontot kaptam, megfellebbeztem, mert fasz volt a javító tanár és találtak +5 pontot.
megéri, vesztenivalód úgy sincs
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 620
Valakinek van tapasztalata a fellebbezéssel kapcsolatban?
Mert a matekomat kb. 10 ponttal meg akarják húzni csak azért, mert bár helyes a gondolatmenetem, de a megoldókulcsban nincs benne ez a fajta megoldás. És nem mindegy, hogy 70% vagy 80% az emeltmatek.
Ja és 2 matektanár is megerősített, hogy igazam van.Chevy
Emeltnél azt mondják mindenképpen érdemes fellebbezni.
több mint 13 éve
Chevy New York Giants 682 — Victoria Concordia Crescit
Valakinek van tapasztalata a fellebbezéssel kapcsolatban?
Mert a matekomat kb. 10 ponttal meg akarják húzni csak azért, mert bár helyes a gondolatmenetem, de a megoldókulcsban nincs benne ez a fajta megoldás. És nem mindegy, hogy 70% vagy 80% az emeltmatek.
Ja és 2 matektanár is megerősített, hogy igazam van.
több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 565
Hát igen, azzal nem sokra megyek. Na mindegy majd kihúzogatom kiemelővel a könyvet.
több mint 13 éve
Chevy New York Giants 682 — Victoria Concordia Crescit
http://matekszobeli.mindenkilapja.hu/
Ezt találtam, de ez egy kicsit hiányosnak tűnik nekem néhol.Sebii
Én az nkórról szedtem le a tételes könyvet. Ha gondolod, feldobhatom neked data.hu-ra 😊Chevy
De kép formátumban nem?Sebii
Ja ilyen szkennelt jpg cucc
több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 565
http://matekszobeli.mindenkilapja.hu/
Ezt találtam, de ez egy kicsit hiányosnak tűnik nekem néhol.Sebii
Én az nkórról szedtem le a tételes könyvet. Ha gondolod, feldobhatom neked data.hu-ra 😊Chevy
De kép formátumban nem?
több mint 13 éve
Chevy New York Giants 682 — Victoria Concordia Crescit
http://matekszobeli.mindenkilapja.hu/
Ezt találtam, de ez egy kicsit hiányosnak tűnik nekem néhol.Sebii
Én az nkórról szedtem le a tételes könyvet. Ha gondolod, feldobhatom neked data.hu-ra 😊
több mint 13 éve
Pocs Los Angeles Chargers 863 — All hail the king
Ha mást nem, akkor ebből, meg a szóbelis könyvemből összeeszkábálok valamit. Csak kéne az a rohadt könyv txt-ben mert nincs kedvem ennyit gépelni.Sebii
Neten fent kell lennie valahol pdfben, tavaly nekem küldött hozzá az egyik osztálytárs linket, ha jól emlékszem. Amúgy ráérsz még, 3 nap elég felkészülni rá, még sok is.

több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 565
Ha mást nem, akkor ebből, meg a szóbelis könyvemből összeeszkábálok valamit. Csak kéne az a rohadt könyv txt-ben mert nincs kedvem ennyit gépelni.
több mint 13 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
http://matekszobeli.mindenkilapja.hu/
Ezt találtam, de ez egy kicsit hiányosnak tűnik nekem néhol.Sebii
Nem tűnnek ezek olyan rossznak szerintem. Viszont kár, hogy nem találom azokat, amikből tanultam.
De nyugi, elég jófejek általában a vizsgáztatók, bár én könnyen beszélek, miután a derékszögű háromszöges tételt húztam, ami szerintem a legkönnyebb volt az összes közül. 😊

több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 565
http://matekszobeli.mindenkilapja.hu/
Ezt találtam, de ez egy kicsit hiányosnak tűnik nekem néhol.
több mint 13 éve
Schleck New England Patriots Oregon Ducks 11 271 — ʞɔǝlɥɔS
Nincsenek meg valakinek kidolgozva az emelt matek tételek? Mert rohadtul nincs időm kidolgozni, a könyvet meg nem akarom megtanulni.Sebii
Huh, a Fazekasak vannak talán kidolgozott tételei a neten valahol. Én azokból tanultam tavaly, és jók is szerintem.

több mint 13 éve
Sebii Seattle Seahawks Oregon Ducks 3 565
Nincsenek meg valakinek kidolgozva az emelt matek tételek? Mert rohadtul nincs időm kidolgozni, a könyvet meg nem akarom megtanulni.
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 620
Infóból valaki? Gyerekjáték volt.
több mint 13 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 620
Német kinek hogy sikerült? Nem hivatalos megoldás alapján nekem az olvasott szöveg értés hibátlan, nyelvhelyességnél három hiba, a hallott szöveg értés viszont...
több mint 13 éve
DODO92 Green Bay Packers 185 — Packers fan
Megnéztem egy nemhivatalos kulcsot, az alapján szövegértés hibátlan, nyelvhelyességben 2-3-t bukok, de a hallgatás szörnyű lett, a harmadik hallgatásban alig szedtem össze pár pontot, de az ötös szerintem meglesz így is.
több mint 13 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
nyelvhelyeségből (amit utálok) Newman
Go to "Aranyköpés"! 😊 (Bocs, tudom, elírás, de így együtt nagyon adta magát. Ne haragudj!)tomi-tomi
mondtam,hogy utálom 😛
de legalább ráfoghatom arra,hogy egy fórumban előnyös,ha rövidítjük a dupla msh-kat 😊

több mint 13 éve
tomi-tomi 5 058 — Patriots fan
nyelvhelyeségből (amit utálok) Newman
Go to "Aranyköpés"! 😊 (Bocs, tudom, elírás, de így együtt nagyon adta magát. Ne haragudj!)

"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 13 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 384 — Wrath of Khan
Ja hát aki nálunk infoból akart érettségizni az mind megcsinálta előrehozottan. Kb 1 hétvégét szántam rá úgy, hogy megcsináltam vagy 4-5 érettségit előtte, meg megnéztem a megoldókulcsot, így lett 97%, szóval attól nem kell fosni 😀