Filmek
40 feliratkozó
több mint 1 éve
a marvel filmeknek lófasz köze nincs ahhoz hogy a posvány limonádé romkomok eltűntekAzért tűnik így, mert évek óta a hollywoodi igényfelmérések és gondolkodásmód félremegy. Ez egyértelműen látszik a Top Gun óta, hogy egy retro akciófilm (Top Gun), egy komoly történelmi film (Oppenheimer), és egy igazi vígjáték (Barbie) lett messze a legsikeresebb. Most kapnak a fejükhöz, hogy az emberek mégis az igazán jó, izgalmas, szórakoztató filmeket keresik, csak nincsenek már zsáner mozik. Aztán, ha mégis van egy, láss csodát, óriási siker. Csak 2010-2020 között a Marvel filmek zöme eltorzította a felméréseket is, meg maguk a filmek is egyszerre voltak akciófilmek, izgalmasak, viccesek...amíg működtek, és hozták a minőséget. Most, hogy a kutya se kíváncsi már rájuk, kezd a stúdióknak derengeni, hogy elszúrták, és még ritkán, de jönnek zsánerfilmek, amiből siker is lesz. Siker meg akkor lesz egy filmből, ha megnézik... szóval szerintem jóval nagyobb igény van ezekre, mint sokan gondolják.Ez az a zsánerfilm, ami a képregényfilmek feltörése óta ritka, mint a fehér holló, pedig óriási igény lenne rá, egyre inkább, mivel azoknak javarészt lefőtt a kávé.nincs rá óriási igény, főleg nemzetközi vonatkozásban
Chargers LT
Negritis, a vajda
Chargers LT
a minőség lezüllése és az hogy a kutyát nem érdekli vezetett oda
ez a film alig fogja átlépni a 100 milliót
az istenített de max közepes no hard feelings 87milliót ért el
nincs rá igény a mozikban
a barbie, oppenheimer, top gun, ... nem zsánerfilmek hanem blockbusterek azok ha jók a nép megy rá, ha nem akkor nem ennyi
a transformers, dc, marvel, fast&furious,... azok franchise blockbusterek ott van más húzása is a dolgoknak
de nem azért kerültek le bizonyos zsánerek a kínálatról mert valami kiszorította, hanem mert nem érdekelte a közönséget
a streamingen amúgy dunát lehet velük rekeszteni
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Nem erre találták ki, sőt, nagyon távol áll ettől a streaming célja, a mondat második részére meg egyszerű a válasz, nincs semmi rejtély.Ezekre a filmekre találták ki a streaminget, rejtély, miért viszik moziba.Imádlak utálni am. romantikus vígjátékKösz a véleményt. Eddig is meg akartuk nézni az asszonnyal, de így már foglalom is a helyet.
Ez az a zsánerfilm, ami a képregényfilmek feltörése óta ritka, mint a fehér holló, pedig óriási igény lenne rá, egyre inkább, mivel azoknak javarészt lefőtt a kávé.
És akkor jön ez a film, ami annyira kellemesen lepett meg, mint 10 éve semmi. Nagyon nagyon jó rom-kom, az első perctől a stáblistáig! remek szórakozás, mert egyrészt rengeteg frissesség van benne, másrészt szinte minden poén vicces, ami óriási dolog. Persze jöhet az, de az szubjektív...hát mindenki a moziban a térdét csapkodta elég sűrűn, szóval de...tényleg jók a poénok.
Spoiler nélkül, de aki még emlékszik az ikonikus Sok Hűhó Semmiértre egy csupa legendás színésszel és Kenneth Branagh zseniális rendezésével, az imádni fogja. Egyébként nem annak a mása, sok köze nincs hozzá, és nem is Shakespeare szövegezés van, nyugi 😀
Az alapsztori ismerős, de ennyi. Minden más új és élő, emberi. Nincsenek telefonok, kütyük, faszságok a filmben, csak emberek és helyzet komikumok, és azok nagyot ütnek. Mert a jó helyzet komikumoktól nem nagyon van viccesebb, és kb kihaltak a filmekből.
Az utóbbi 10 év legjobb vígjátéka, romi filmje, biztos, hogy klasszikus lesz belőle 10-20 év távlatában.
Amúgy meg, Sidney Sweeney miatt alapból nézős 😀
Chargers LT
Matthew99
Dzsokijuing
A streaminget azért hozták létre, hogy előfizetés ellenében saját gyártású/független tartalmakat (sorozatok, doku filmek) nézhessen valaki. Ezzel kezdődött a Netflix 2010 után, EUban 2013 után. Az az utóbbi években alakult ki, hogy neves rendezők/színészek is csatlakoznak 1-1 tartalomgyártáshoz. Az ok egyszerű...Pénz
Egy klasszikus rom-komot meg miért visznek moziba? ...az ok egyszerű...Pénz 😊
Nem kérdés, hogy egy neves vígjáték rendező új filmje, amiben feltörekvő híres színészek játszanak, a moziban a helye.
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 1 éve
Azért tűnik így, mert évek óta a hollywoodi igényfelmérések és gondolkodásmód félremegy. Ez egyértelműen látszik a Top Gun óta, hogy egy retro akciófilm (Top Gun), egy komoly történelmi film (Oppenheimer), és egy igazi vígjáték (Barbie) lett messze a legsikeresebb. Most kapnak a fejükhöz, hogy az emberek mégis az igazán jó, izgalmas, szórakoztató filmeket keresik, csak nincsenek már zsáner mozik. Aztán, ha mégis van egy, láss csodát, óriási siker. Csak 2010-2020 között a Marvel filmek zöme eltorzította a felméréseket is, meg maguk a filmek is egyszerre voltak akciófilmek, izgalmasak, viccesek...amíg működtek, és hozták a minőséget. Most, hogy a kutya se kíváncsi már rájuk, kezd a stúdióknak derengeni, hogy elszúrták, és még ritkán, de jönnek zsánerfilmek, amiből siker is lesz. Siker meg akkor lesz egy filmből, ha megnézik... szóval szerintem jóval nagyobb igény van ezekre, mint sokan gondolják.Ez az a zsánerfilm, ami a képregényfilmek feltörése óta ritka, mint a fehér holló, pedig óriási igény lenne rá, egyre inkább, mivel azoknak javarészt lefőtt a kávé.nincs rá óriási igény, főleg nemzetközi vonatkozásban
Chargers LT
Negritis, a vajda
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 1 éve
Ezekre a filmekre találták ki a streaminget, rejtély, miért viszik moziba.Imádlak utálni am. romantikus vígjátékKösz a véleményt. Eddig is meg akartuk nézni az asszonnyal, de így már foglalom is a helyet.
Ez az a zsánerfilm, ami a képregényfilmek feltörése óta ritka, mint a fehér holló, pedig óriási igény lenne rá, egyre inkább, mivel azoknak javarészt lefőtt a kávé.
És akkor jön ez a film, ami annyira kellemesen lepett meg, mint 10 éve semmi. Nagyon nagyon jó rom-kom, az első perctől a stáblistáig! remek szórakozás, mert egyrészt rengeteg frissesség van benne, másrészt szinte minden poén vicces, ami óriási dolog. Persze jöhet az, de az szubjektív...hát mindenki a moziban a térdét csapkodta elég sűrűn, szóval de...tényleg jók a poénok.
Spoiler nélkül, de aki még emlékszik az ikonikus Sok Hűhó Semmiértre egy csupa legendás színésszel és Kenneth Branagh zseniális rendezésével, az imádni fogja. Egyébként nem annak a mása, sok köze nincs hozzá, és nem is Shakespeare szövegezés van, nyugi 😀
Az alapsztori ismerős, de ennyi. Minden más új és élő, emberi. Nincsenek telefonok, kütyük, faszságok a filmben, csak emberek és helyzet komikumok, és azok nagyot ütnek. Mert a jó helyzet komikumoktól nem nagyon van viccesebb, és kb kihaltak a filmekből.
Az utóbbi 10 év legjobb vígjátéka, romi filmje, biztos, hogy klasszikus lesz belőle 10-20 év távlatában.
Amúgy meg, Sidney Sweeney miatt alapból nézős 😀
Chargers LT
Matthew99
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Ez az a zsánerfilm, ami a képregényfilmek feltörése óta ritka, mint a fehér holló, pedig óriási igény lenne rá, egyre inkább, mivel azoknak javarészt lefőtt a kávé.nincs rá óriási igény, főleg nemzetközi vonatkozásban
Chargers LT
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Imádlak utálni am. romantikus vígjátékKösz a véleményt. Eddig is meg akartuk nézni az asszonnyal, de így már foglalom is a helyet.
Ez az a zsánerfilm, ami a képregényfilmek feltörése óta ritka, mint a fehér holló, pedig óriási igény lenne rá, egyre inkább, mivel azoknak javarészt lefőtt a kávé.
És akkor jön ez a film, ami annyira kellemesen lepett meg, mint 10 éve semmi. Nagyon nagyon jó rom-kom, az első perctől a stáblistáig! remek szórakozás, mert egyrészt rengeteg frissesség van benne, másrészt szinte minden poén vicces, ami óriási dolog. Persze jöhet az, de az szubjektív...hát mindenki a moziban a térdét csapkodta elég sűrűn, szóval de...tényleg jók a poénok.
Spoiler nélkül, de aki még emlékszik az ikonikus Sok Hűhó Semmiértre egy csupa legendás színésszel és Kenneth Branagh zseniális rendezésével, az imádni fogja. Egyébként nem annak a mása, sok köze nincs hozzá, és nem is Shakespeare szövegezés van, nyugi 😀
Az alapsztori ismerős, de ennyi. Minden más új és élő, emberi. Nincsenek telefonok, kütyük, faszságok a filmben, csak emberek és helyzet komikumok, és azok nagyot ütnek. Mert a jó helyzet komikumoktól nem nagyon van viccesebb, és kb kihaltak a filmekből.
Az utóbbi 10 év legjobb vígjátéka, romi filmje, biztos, hogy klasszikus lesz belőle 10-20 év távlatában.
Amúgy meg, Sidney Sweeney miatt alapból nézős 😀
Chargers LT

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 1 éve
Imádlak utálni am. romantikus vígjátékEz az a zsánerfilm, ami a képregényfilmek feltörése óta ritka, mint a fehér holló, pedig óriási igény lenne rá, egyre inkább, mivel azoknak javarészt lefőtt a kávé.
És akkor jön ez a film, ami annyira kellemesen lepett meg, mint 10 éve semmi. Nagyon nagyon jó rom-kom, az első perctől a stáblistáig! remek szórakozás, mert egyrészt rengeteg frissesség van benne, másrészt szinte minden poén vicces, ami óriási dolog. Persze jöhet az, de az szubjektív...hát mindenki a moziban a térdét csapkodta elég sűrűn, szóval de...tényleg jók a poénok.
Spoiler nélkül, de aki még emlékszik az ikonikus Sok Hűhó Semmiértre egy csupa legendás színésszel és Kenneth Branagh zseniális rendezésével, az imádni fogja. Egyébként nem annak a mása, sok köze nincs hozzá, és nem is Shakespeare szövegezés van, nyugi 😀
Az alapsztori ismerős, de ennyi. Minden más új és élő, emberi. Nincsenek telefonok, kütyük, faszságok a filmben, csak emberek és helyzet komikumok, és azok nagyot ütnek. Mert a jó helyzet komikumoktól nem nagyon van viccesebb, és kb kihaltak a filmekből.
Az utóbbi 10 év legjobb vígjátéka, romi filmje, biztos, hogy klasszikus lesz belőle 10-20 év távlatában.
Amúgy meg, Sidney Sweeney miatt alapból nézős 😀
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 1 éve
hu.ign.com/netflix-1/92823/news/a-netflix-vegre-rafekszik-a-klasszikus-filmek-streamlesere-meghozza-egy-jopofa-es-izgalmas-kezdemeny
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
A méhészbuta mint a tök, de a sztori még így is az "elmegy" kategória
arra elég hogy nagyjából összefogja a filmet
tele van hülyeséggel és faszsággal
viszont az akciók nagyon ülnek, 1x nézésre minimum tudom ajánlani
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
www.youtube.com/watch?v=rNZ0xKaCdus
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Nem minőségi, hanem várt 😀www.cinegore.net/en/2024/01/06/2024-top-45-legjobban-vart-horrorfilm-es-top-15-horror-sorozat/bazz 5 minőségi horrorfilm nincs egy évben, nemhogy 45
warr_b
Negritis, a vajda

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
www.cinegore.net/en/2024/01/06/2024-top-45-legjobban-vart-horrorfilm-es-top-15-horror-sorozat/bazz 5 minőségi horrorfilm nincs egy évben, nemhogy 45
warr_b
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
www.cinegore.net/en/2024/01/06/2024-top-45-legjobban-vart-horrorfilm-es-top-15-horror-sorozat/

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
nem lattam, de felrakom a listara.azert remenykedtem, hogy ott is lehet majd picit buvarkodni, mint itt Maltan.tenger nem fagy be 😀
csebi
a Breaking Surface-t amúgy láttad már?
www.imdb.com/title/tt10081762/
nekem annyira nem jött be, mert a szereplők nem voltak szimpatikusak így a szitu se jött át annyira
Negritis, a vajda
plusz lemerulok akkor a forgatas helyszinere ha mar a napoleoni forgatasi helyszinen is jartam.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
azert remenykedtem, hogy ott is lehet majd picit buvarkodni, mint itt Maltan.tenger nem fagy be 😀
csebi
a Breaking Surface-t amúgy láttad már?
www.imdb.com/title/tt10081762/
nekem annyira nem jött be, mert a szereplők nem voltak szimpatikusak így a szitu se jött át annyira
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
HBO-n Brett Morgen komoly filmet tett le Bowie-ról. Aki érzi azt az utazást nagyon fogja ez is🎶😎#Moonage Daydream
több mint 1 éve
aki szereti Stallone filmjeit vagy csak kiváncsi a megfilmesített önéletrajzára azoknak javaslom a Syl-t netflixenÉn is pont tegnap néztem. Nekem is sok újdonság volt benne. Egynek nem rossz.
vannak hiányosságai, de összességében nekem nagyon tetszett
|
az apjával való viszonyát boncolgatják, de a Sage-el már kevésbé mennek bele a dolgokba főleg nem a halálába
|
nekem viszonylag új volt hogy mennyi mindent csinál a filmjein és hogy ez miért alakult így
Negritis, a vajda
több mint 1 éve
aki szereti Stallone filmjeit vagy csak kiváncsi a megfilmesített önéletrajzára azoknak javaslom a Syl-t netflixenvannak hiányosságai, de összességében nekem nagyon tetszett
|
az apjával való viszonyát boncolgatják, de a Sage-el már kevésbé mennek bele a dolgokba főleg nem a halálába
|
nekem viszonylag új volt hogy mennyi mindent csinál a filmjein és hogy ez miért alakult így
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
A fiú és a szürkegémez se egy gyerekeknek szóló Miyazaki film.
gyönyörű a látvány, érdekesek a karakterek. szokásos varázsvilággal megspékelt emberi történet, aminek a végére a szereplő a jó irányba változik.
még nem vagyok benne biztos, hogy mindenre rájöttem a filmmel kapcsolatban, eléggé rétegelt. valószínűleg utána fogok olvasni és újranézem már azzal a szemmel.
mindenkinek ajánlom, aki a többi studio ghibli filmet szereti.
több mint 1 éve
Remélem, mindenki becsomagolta a tévéjét fóliába, miközben néztekriminális hogy 18as karikával megy A győztes gól itthonfujfuj genderpropaganda van benne, nyilván 18 😀
nem tökéletes film, de szórakoztató megható ahol kell
Fassbender néha túltolja, de ettől még jó alakítást rak le
igazi kis feel good adventure, sajnos nem nagyon lesz már jövő héttől
Negritis, a vajda
zacknorb
több mint 1 éve
kriminális hogy 18as karikával megy A győztes gól itthonfujfuj genderpropaganda van benne, nyilván 18 😀
nem tökéletes film, de szórakoztató megható ahol kell
Fassbender néha túltolja, de ettől még jó alakítást rak le
igazi kis feel good adventure, sajnos nem nagyon lesz már jövő héttől
Negritis, a vajda
Poloska vagyok.
több mint 1 éve
kriminális hogy 18as karikával megy A győztes gól itthonnem tökéletes film, de szórakoztató megható ahol kell
Fassbender néha túltolja, de ettől még jó alakítást rak le
igazi kis feel good adventure, sajnos nem nagyon lesz már jövő héttől
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
a sorrend szerintem másodlagos, de a vágások, montázsok kibaszott zseniálisak szokás szerint 😊
https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 1 éve
De nem lesz ingyenes, ki kell kölcsönözni. Most is a virágok valami 3500 Ft. Kell a szarnak😃Én is arra várok az apple tv előfizetéssel 😊 mármint a két film együttazt tudom, de azt nem várom mer láttam mozibanElőbb a megfojtott virágok érkezik 12-énNapóleon a virágboltbanmár majdnem örültem hogy a rendezői elérhető apple+-n
NB2
Negritis, a vajda
r.baggio
a napóleon kritikák olyan dolgokat hoztak fel ami miatt csak 1x akarom megnézni, akkor viszont legyen az a rendezői
Negritis, a vajda
r.baggio