NFL eredménykövetés
- 1 aktív topik
Baltimore Ravens - New England Patriots
101
13
2:20, ARENA4
Filmek
40 feliratkozó
több mint 4 éve
ez főleg külföldön hatványozódik, kétszerdőltki mögülem a sorElképzelem ahogy élőben is így vásárolsz az a boltban..A múltkori Tom Cruise témához akkor nem szóltam hozzá, mert bár egy emberi hulladék (szcientológia), de színésznek jónak tartom.ebbül tudhatod, hogy skientologik, ahógy nő benne a skienciamiaú úgy eszi le gondosan kiválogatott forgatókönyvektől szépen a szkájfáj fele aembert
Viszont tegnap mgenéztem tételesen a filmjeit, és azt kell mondjam, hogy kimondottan jó filmekben játszott jól, effektíve szar filmjét/szereplését nem is találtam.
Sőt kimondottan kurva jó ezekben a filmekben:
Az Utolsó szamuráj,
Jerry Maguire,
A cég,
Egy becsületbeli ügy,
Született július 4-én,
Rain Man.
Nekem bejön a Mission Impossible Ethan Huntja (bár az utolsó kettőben már kissé öreg az ugrabugrákhoz), a két Jack Reacher mozi (bár JR nem az ő karaktere, túl pici hozzá), a Collateral, a Különvélemény, a Holnap határa, A pénz színe.
Számomra neutrális, vagyis se jó, se rossz, de egynek simán elmegy kategória az Oblivion, a Barry Seal, a Valkűr, a Világok harca, Koktél, Top Gun.
A Túl az Óperencián nem tetszett, ahogy a Tágra zárt szemek se, de ettől még azokban se volt rossz Cruise, csak a filmek nem kötöttek le.
A többit nem láttam.
Szóval szerintem Tom Cruise egy alapvetően jó filmekben játszó jó színész.
Sobri Jóska
sutianap
🤣🤣
#JC6
- ecce Jubjanában kértem egy pohár vizet mondaton belül vátva az olaszt meg az oroszt
- eccer Wiesenben salvadordalira ittam magam, mer nem lehett bevinni semmit, így megittam a kapuban és egykét erőssen bepipált mehikói arcnak megmutattam a dasisteinewienersnitzzell című műsort, amiben nem hittem el, hogy rántotthús a rántotthús - de ezek a pofák egy év múlva kiszedtek a Pecsában ManuChaón, mer ők vótak a zenészei
Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Amúgy Tomnak megvolt mindkét szeme csak az egyiket a film kedvéért letakarták, az nem gáz ? 😊erről jut eszembe az akkor még viccnek szánt south park rész hogy egy nem vörhenyes csaj játszotta a vörhenyest
MC12
mára sajnos realitás lett
mondjuk én azt se értem hogy egy fantasyban nem hót mind1 a bőrszín?
a varázslás oké a néger nem?
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Az nem 😀Mondhatni nekem is hobbim a második vh. így ezt kihozhatjuk X-re 😉 nekem meg egyáltalán nem volt releváns, hiszen ez a vásznon nem látszott. Így teljesen felesleges prekoncepció, hogy amúgy a való életben hány centi, mert nem extrém a különbség. Tehát nem törpe játszotta a grófot hanem egy alacsonyabb ember és ennyi. Amiről te beszélsz az tök más. Ha fekete játszik fehéret vagy fordítva és el akarják adni mint hiteles történelmi film, az nyilván gáz. De mondom, akkor Chaplin vagy Ganz is gáz mert mind a kettő alacsonyabb volt mint Hitler.Hagyjuk az átlag nézőt, akik szerint a Fury is egy remek, hiteles világháborús film 😀A legjobb egyértelműen a Tropic thunderben volt 😀Habár a Walkürt divat nem szeretni -
Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀
Világok harca is minősíthetetlenül szar film.
Nekem a Július 4-én se teszett, a többivel mondjuk nincsen baj, vagy nem láttam.
Mondjuk Travolta is szcientológus, nem? Őt valahogy mégsem látom emiatt ekézni, mint Cruise-t.
warr_b
nem neked, általában- , egyáltalán nem rossz film. Maga az az optika, hogy nem minden német egy büdös náci, főleg nem egy katona, alapvetően egy fősodorral szembeni dolog volt. Nyilván nem lehet a német ellenállást 120 percben bemutatni, de ezt ne is egy Hollywoodi filmtől várjuk, kezeljük helyiértékén. Hiteles volt? Abszolút, van néhány hiba de semmi eget rengető. Singer jól rendezte a filmet? Igen. Zene-díszlet-ruhák rendben? Igen. Dramaturgia oké? Igen.
Vágás jó? Igen. Nem vontatott, nem zavaros, üresjárat se nagyon van.
Az hogy nem hasonlít az eredeti Stauffenberg….meh…az emberek 99.9%-a nem tudja hogy nézett ki, így ez egy irreleváns, kötekedő szempont azoknak akik nem kedvelik Tomot. Chaplin a valaha volt második legjobb Hitler a vásznon (a félreértések elkerülése végett Bruno Ganz az első) 164 centi volt Hitler 176 micsoda dolog hogy 12 centi különbséggel játszotta el 😊 még manírosnak se mondanám a játékát, az, hogy a fél szemét le kellett takarni sokat javított rajta 😊
MC12
Nekem mondhatni hobbim a 2. vh, így tudom, hogy nézett ki Stauffenberg, és nem tudok elvonatkoztatni, így számomra egy Tom Cruise kinyírja a filmet. Ahogy a fekete Artúr király miatt is kilőttem a picsába a Netflixes Cursed sorozatot, pedig a főszereplő csajszit szivesen nézegettem volna 😛 De egy fekete Artúrt kösz, nem. Ahogy egy 165 centis Stauffenberget sem.
warr_b
Amúgy Tomnak megvolt mindkét szeme csak az egyiket a film kedvéért letakarták, az nem gáz ? 😊
MC12
Semmi gond, neked belefért, nekem nem. Mondjuk én elég háklis vagyok az ilyesmire 😊

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Mondhatni nekem is hobbim a második vh. így ezt kihozhatjuk X-re 😉 nekem meg egyáltalán nem volt releváns, hiszen ez a vásznon nem látszott. Így teljesen felesleges prekoncepció, hogy amúgy a való életben hány centi, mert nem extrém a különbség. Tehát nem törpe játszotta a grófot hanem egy alacsonyabb ember és ennyi. Amiről te beszélsz az tök más. Ha fekete játszik fehéret vagy fordítva és el akarják adni mint hiteles történelmi film, az nyilván gáz. De mondom, akkor Chaplin vagy Ganz is gáz mert mind a kettő alacsonyabb volt mint Hitler.Hagyjuk az átlag nézőt, akik szerint a Fury is egy remek, hiteles világháborús film 😀A legjobb egyértelműen a Tropic thunderben volt 😀Habár a Walkürt divat nem szeretni -
Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀
Világok harca is minősíthetetlenül szar film.
Nekem a Július 4-én se teszett, a többivel mondjuk nincsen baj, vagy nem láttam.
Mondjuk Travolta is szcientológus, nem? Őt valahogy mégsem látom emiatt ekézni, mint Cruise-t.
warr_b
nem neked, általában- , egyáltalán nem rossz film. Maga az az optika, hogy nem minden német egy büdös náci, főleg nem egy katona, alapvetően egy fősodorral szembeni dolog volt. Nyilván nem lehet a német ellenállást 120 percben bemutatni, de ezt ne is egy Hollywoodi filmtől várjuk, kezeljük helyiértékén. Hiteles volt? Abszolút, van néhány hiba de semmi eget rengető. Singer jól rendezte a filmet? Igen. Zene-díszlet-ruhák rendben? Igen. Dramaturgia oké? Igen.
Vágás jó? Igen. Nem vontatott, nem zavaros, üresjárat se nagyon van.
Az hogy nem hasonlít az eredeti Stauffenberg….meh…az emberek 99.9%-a nem tudja hogy nézett ki, így ez egy irreleváns, kötekedő szempont azoknak akik nem kedvelik Tomot. Chaplin a valaha volt második legjobb Hitler a vásznon (a félreértések elkerülése végett Bruno Ganz az első) 164 centi volt Hitler 176 micsoda dolog hogy 12 centi különbséggel játszotta el 😊 még manírosnak se mondanám a játékát, az, hogy a fél szemét le kellett takarni sokat javított rajta 😊
MC12
Nekem mondhatni hobbim a 2. vh, így tudom, hogy nézett ki Stauffenberg, és nem tudok elvonatkoztatni, így számomra egy Tom Cruise kinyírja a filmet. Ahogy a fekete Artúr király miatt is kilőttem a picsába a Netflixes Cursed sorozatot, pedig a főszereplő csajszit szivesen nézegettem volna 😛 De egy fekete Artúrt kösz, nem. Ahogy egy 165 centis Stauffenberget sem.
warr_b
Amúgy Tomnak megvolt mindkét szeme csak az egyiket a film kedvéért letakarták, az nem gáz ? 😊
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Hagyjuk az átlag nézőt, akik szerint a Fury is egy remek, hiteles világháborús film 😀A legjobb egyértelműen a Tropic thunderben volt 😀Habár a Walkürt divat nem szeretni -
Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀
Világok harca is minősíthetetlenül szar film.
Nekem a Július 4-én se teszett, a többivel mondjuk nincsen baj, vagy nem láttam.
Mondjuk Travolta is szcientológus, nem? Őt valahogy mégsem látom emiatt ekézni, mint Cruise-t.
warr_b
nem neked, általában- , egyáltalán nem rossz film. Maga az az optika, hogy nem minden német egy büdös náci, főleg nem egy katona, alapvetően egy fősodorral szembeni dolog volt. Nyilván nem lehet a német ellenállást 120 percben bemutatni, de ezt ne is egy Hollywoodi filmtől várjuk, kezeljük helyiértékén. Hiteles volt? Abszolút, van néhány hiba de semmi eget rengető. Singer jól rendezte a filmet? Igen. Zene-díszlet-ruhák rendben? Igen. Dramaturgia oké? Igen.
Vágás jó? Igen. Nem vontatott, nem zavaros, üresjárat se nagyon van.
Az hogy nem hasonlít az eredeti Stauffenberg….meh…az emberek 99.9%-a nem tudja hogy nézett ki, így ez egy irreleváns, kötekedő szempont azoknak akik nem kedvelik Tomot. Chaplin a valaha volt második legjobb Hitler a vásznon (a félreértések elkerülése végett Bruno Ganz az első) 164 centi volt Hitler 176 micsoda dolog hogy 12 centi különbséggel játszotta el 😊 még manírosnak se mondanám a játékát, az, hogy a fél szemét le kellett takarni sokat javított rajta 😊
MC12
Nekem mondhatni hobbim a 2. vh, így tudom, hogy nézett ki Stauffenberg, és nem tudok elvonatkoztatni, így számomra egy Tom Cruise kinyírja a filmet. Ahogy a fekete Artúr király miatt is kilőttem a picsába a Netflixes Cursed sorozatot, pedig a főszereplő csajszit szivesen nézegettem volna 😛 De egy fekete Artúrt kösz, nem. Ahogy egy 165 centis Stauffenberget sem.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Hat en a Misson Impossible-oket mar nemigen tudom megnezni, kicsit atment Fast & Furious-fele bohockodasba. Nem olyan szinten, nem parodizalja ki magat, de nekem egesz egyszeruen unalmasak mar ezek a figurak, akik supermankent sebezhetetlenek, es barmilyen szitubol kiragjak magukat. Tortenjek barmi, ok tulelik, megoldjak, etc. Es jon a kovetkezo resz, mert jo penzt hozott, abba meg nyilvan meg ra kell tenni egy lapattal a nevetseges dolgokra, es igy tovabb, es igy tovabb.Cruise-t megosztonak gondolom, sok filmjet nem szeretem, sokban nem is jatszik jol szerintem, de akad jo par, amit kifejezetten kedvelek, A holnap hatara, a Minority Report, Az utolso szamuraj es az Oblivion peldaul kedvenc kategoriaba tartozik, de a regi filmjei kozott is vannak nagyszeruek, A ceg, a Szuletetett julius 4-en, a Jerry Maguire, Interju a vampirral, Esoember.
Szerintem az o „minosege” nem csupan a megbolondulasaval romlott, hanem ahogy az elmult evekben egyre tobb filmben tulajdonkeppen mar o volt a gore, o felugyelt csomo reszletet, o mondta meg, mit es hogyan kell, ez pedig azert meg is latszik jo par filmjen szvsz. Rossz szinesznek nem mondanam igy sem, de nalam sosem lesz a legjobbak kozott, attol fuggetlenul, hogy a szakmaban azert az atlaghoz kepest kifejezetten sok jo filmje van, tobb, mint sokaknal, akiket en szemely szerint jobbnak tartok nala.
több mint 4 éve
A legjobb egyértelműen a Tropic thunderben volt 😀Habár a Walkürt divat nem szeretni -
Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀
Világok harca is minősíthetetlenül szar film.
Nekem a Július 4-én se teszett, a többivel mondjuk nincsen baj, vagy nem láttam.
Mondjuk Travolta is szcientológus, nem? Őt valahogy mégsem látom emiatt ekézni, mint Cruise-t.
warr_b
nem neked, általában- , egyáltalán nem rossz film. Maga az az optika, hogy nem minden német egy büdös náci, főleg nem egy katona, alapvetően egy fősodorral szembeni dolog volt. Nyilván nem lehet a német ellenállást 120 percben bemutatni, de ezt ne is egy Hollywoodi filmtől várjuk, kezeljük helyiértékén. Hiteles volt? Abszolút, van néhány hiba de semmi eget rengető. Singer jól rendezte a filmet? Igen. Zene-díszlet-ruhák rendben? Igen. Dramaturgia oké? Igen.
Vágás jó? Igen. Nem vontatott, nem zavaros, üresjárat se nagyon van.
Az hogy nem hasonlít az eredeti Stauffenberg….meh…az emberek 99.9%-a nem tudja hogy nézett ki, így ez egy irreleváns, kötekedő szempont azoknak akik nem kedvelik Tomot. Chaplin a valaha volt második legjobb Hitler a vásznon (a félreértések elkerülése végett Bruno Ganz az első) 164 centi volt Hitler 176 micsoda dolog hogy 12 centi különbséggel játszotta el 😊 még manírosnak se mondanám a játékát, az, hogy a fél szemét le kellett takarni sokat javított rajta 😊
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Nyilván.Stauffenbergre utalt, ő létezett.Miért Jack Reacher tényleg létezik? 😊Jah, de nem is játszott egyik sem magánál 20 centivel magasabb valós személyt 😊Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀Jack Reacher meg 196 magas és 100+ kilo.
warr_b
De ez végtére is nem annyira súlyponti, Pacino vagy deNiro is törpe, mégse volt ezzel gond egyik alakításuk hitelessége vagy szórakoztatófaktora szempontjából.
Sobri Jóska
warr_b
Matthew99
Sobri Jóska

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 4 éve
Stauffenbergre utalt, ő létezett.Miért Jack Reacher tényleg létezik? 😊Jah, de nem is játszott egyik sem magánál 20 centivel magasabb valós személyt 😊Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀Jack Reacher meg 196 magas és 100+ kilo.
warr_b
De ez végtére is nem annyira súlyponti, Pacino vagy deNiro is törpe, mégse volt ezzel gond egyik alakításuk hitelessége vagy szórakoztatófaktora szempontjából.
Sobri Jóska
warr_b
Matthew99
több mint 4 éve
Miért Jack Reacher tényleg létezik? 😊Jah, de nem is játszott egyik sem magánál 20 centivel magasabb valós személyt 😊Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀Jack Reacher meg 196 magas és 100+ kilo.
warr_b
De ez végtére is nem annyira súlyponti, Pacino vagy deNiro is törpe, mégse volt ezzel gond egyik alakításuk hitelessége vagy szórakoztatófaktora szempontjából.
Sobri Jóska
warr_b

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 4 éve
Jah, de nem is játszott egyik sem magánál 20 centivel magasabb valós személyt 😊Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀Jack Reacher meg 196 magas és 100+ kilo.
warr_b
De ez végtére is nem annyira súlyponti, Pacino vagy deNiro is törpe, mégse volt ezzel gond egyik alakításuk hitelessége vagy szórakoztatófaktora szempontjából.
Sobri Jóska

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
Elképzelem ahogy élőben is így vásárolsz az a boltban..A múltkori Tom Cruise témához akkor nem szóltam hozzá, mert bár egy emberi hulladék (szcientológia), de színésznek jónak tartom.ebbül tudhatod, hogy skientologik, ahógy nő benne a skienciamiaú úgy eszi le gondosan kiválogatott forgatókönyvektől szépen a szkájfáj fele aembert
Viszont tegnap mgenéztem tételesen a filmjeit, és azt kell mondjam, hogy kimondottan jó filmekben játszott jól, effektíve szar filmjét/szereplését nem is találtam.
Sőt kimondottan kurva jó ezekben a filmekben:
Az Utolsó szamuráj,
Jerry Maguire,
A cég,
Egy becsületbeli ügy,
Született július 4-én,
Rain Man.
Nekem bejön a Mission Impossible Ethan Huntja (bár az utolsó kettőben már kissé öreg az ugrabugrákhoz), a két Jack Reacher mozi (bár JR nem az ő karaktere, túl pici hozzá), a Collateral, a Különvélemény, a Holnap határa, A pénz színe.
Számomra neutrális, vagyis se jó, se rossz, de egynek simán elmegy kategória az Oblivion, a Barry Seal, a Valkűr, a Világok harca, Koktél, Top Gun.
A Túl az Óperencián nem tetszett, ahogy a Tágra zárt szemek se, de ettől még azokban se volt rossz Cruise, csak a filmek nem kötöttek le.
A többit nem láttam.
Szóval szerintem Tom Cruise egy alapvetően jó filmekben játszó jó színész.
Sobri Jóska
sutianap
🤣🤣
több mint 4 éve
Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀Jack Reacher meg 196 magas és 100+ kilo.
warr_b
De ez végtére is nem annyira súlyponti, Pacino vagy deNiro is törpe, mégse volt ezzel gond egyik alakításuk hitelessége vagy szórakoztatófaktora szempontjából.
több mint 4 éve
A legjobb egyértelműen a Tropic thunderben volt 😀Travolta szépen felvállalta az egészet a Battlefield Earth-el
Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀
Világok harca is minősíthetetlenül szar film.
Nekem a Július 4-én se teszett, a többivel mondjuk nincsen baj, vagy nem láttam.
Mondjuk Travolta is szcientológus, nem? Őt valahogy mégsem látom emiatt ekézni, mint Cruise-t.
warr_b
meg neki egy csomó borzalmasan szar filmje volt
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
A múltkori Tom Cruise témához akkor nem szóltam hozzá, mert bár egy emberi hulladék (szcientológia), de színésznek jónak tartom.ebbül tudhatod, hogy skientologik, ahógy nő benne a skienciamiaú úgy eszi le gondosan kiválogatott forgatókönyvektől szépen a szkájfáj fele aembert
Viszont tegnap mgenéztem tételesen a filmjeit, és azt kell mondjam, hogy kimondottan jó filmekben játszott jól, effektíve szar filmjét/szereplését nem is találtam.
Sőt kimondottan kurva jó ezekben a filmekben:
Az Utolsó szamuráj,
Jerry Maguire,
A cég,
Egy becsületbeli ügy,
Született július 4-én,
Rain Man.
Nekem bejön a Mission Impossible Ethan Huntja (bár az utolsó kettőben már kissé öreg az ugrabugrákhoz), a két Jack Reacher mozi (bár JR nem az ő karaktere, túl pici hozzá), a Collateral, a Különvélemény, a Holnap határa, A pénz színe.
Számomra neutrális, vagyis se jó, se rossz, de egynek simán elmegy kategória az Oblivion, a Barry Seal, a Valkűr, a Világok harca, Koktél, Top Gun.
A Túl az Óperencián nem tetszett, ahogy a Tágra zárt szemek se, de ettől még azokban se volt rossz Cruise, csak a filmek nem kötöttek le.
A többit nem láttam.
Szóval szerintem Tom Cruise egy alapvetően jó filmekben játszó jó színész.
Sobri Jóska

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
A legjobb egyértelműen a Tropic thunderben volt 😀 Amúgy a Valkűr az teljesen komolyanvehetetlen, a legalább 185 centi magas Stauffenbergként a mélynövésű Cruise 😀😀
Világok harca is minősíthetetlenül szar film.
Nekem a Július 4-én se teszett, a többivel mondjuk nincsen baj, vagy nem láttam.
Mondjuk Travolta is szcientológus, nem? Őt valahogy mégsem látom emiatt ekézni, mint Cruise-t.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 4 éve
A múltkori Tom Cruise témához akkor nem szóltam hozzá, mert bár egy emberi hulladék (szcientológia), de színésznek jónak tartom.Viszont tegnap mgenéztem tételesen a filmjeit, és azt kell mondjam, hogy kimondottan jó filmekben játszott jól, effektíve szar filmjét/szereplését nem is találtam.
Sőt kimondottan kurva jó ezekben a filmekben:
Az Utolsó szamuráj,
Jerry Maguire,
A cég,
Egy becsületbeli ügy,
Született július 4-én,
Rain Man.
Nekem bejön a Mission Impossible Ethan Huntja (bár az utolsó kettőben már kissé öreg az ugrabugrákhoz), a két Jack Reacher mozi (bár JR nem az ő karaktere, túl pici hozzá), a Collateral, a Különvélemény, a Holnap határa, A pénz színe.
Számomra neutrális, vagyis se jó, se rossz, de egynek simán elmegy kategória az Oblivion, a Barry Seal, a Valkűr, a Világok harca, Koktél, Top Gun.
A Túl az Óperencián nem tetszett, ahogy a Tágra zárt szemek se, de ettől még azokban se volt rossz Cruise, csak a filmek nem kötöttek le.
A többit nem láttam.
Szóval szerintem Tom Cruise egy alapvetően jó filmekben játszó jó színész.
több mint 4 éve
Szuíszájd SzkvadSzórakoztató agymenés, aki szereti a képregény filmeket, simán megnézős 😊
Aki nem, annyit fog érteni az egészből, hogy vér és hülyeségek...
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 4 éve
DzsungeltúraEmily Blunt 😍🤩❤️
Ennyit is elég lenne írni, annyira elbűvölően játszik és néz a két szemével 😎
Amúgy amolyan Múmia, csak az Amazonason hajózva
Szórakoztató, de nem röhögős...
És tudod az egészet már az elején, hiszen Disney...
Szerintem legtöbbeknek családdal esti filmnek adja majd igazán
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 4 éve
IdőM. Night Shalamayalmanalmanan filmje 😅🤣
A történet nagyon ötletes, akár 10 perccel hosszabban is elfért volna, hiába nagyrészt egy helyszínen játszódik. Bár a 10 perc pont a többire kellett volna.
Érdekes film, egész sokáig csak sejtet dolgokat, elgondolkodtató alkotás, mi lenne, ha ilyen tényleg történhetne...
Egyszer abszolút megéri megnézni ezt a filmet
Kétszer úgyse fogja senki
"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 4 éve
YoungZeeZee
9 410
francia film magyar foszereplovel.Par szo a filmrol a magyar szereplotol
az NTM-rol film keszul. Ok franciaorszag egyik leghiresebb/hirhedtebb csapata.
mar a nevuk is annyi, hogy baszd meg anyad .
www.youtube.com/watch?v=twothFWzACQ
SUPRÊMES Bande Annonce (2021) NTM Le Film
pl van egy 88-as felvetel ahol vincent cassel beatbxol nekik
www.youtube.com/watch?v=W9uWJV3uI4c
YoungZeeZee
kultura.hu/mashogyan-nem-tudnek ... k-szabadon
több mint 4 éve
space jam: a new legacyuh hát nem könnyű ezt értékelni
a látvány sztem kegyetlen jó, és egy csomó tölet meg minden kurvajó és jól is működik
a történet "serviceble" ha egy sima gyerek matinéról beszélünk (és sztem az első részé se jobb semmivel)
viszont a színészi játék az nagyon gyenge
ami extrán vicces hogy lebron családját alakítók se jók pedig ők színészek...
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
444.hu/2021/08/05/tarantino-adam-driverrel-forgatna-le-az-elso-rambot

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
A 91 éves Clint Eastwood már megint új filmmel jelentkezik.hihetetlen ez a faszi
The first trailer for Clint Eastwood’s ‘CRY MACHO’ has been released.
— DiscussingFilm (@DiscussingFilm) August 5, 2021
The film releases on September 17 in theaters and on HBO Max. pic.twitter.com/Yg51ITSJkA
iktriad
több mint 4 éve
A 91 éves Clint Eastwood már megint új filmmel jelentkezik.The first trailer for Clint Eastwood’s ‘CRY MACHO’ has been released.