Gyűlölködjünk

37 feliratkozó

több mint 11 éve
Nomac New England Patriots 4 435 — balazs.t85@gmail.com
Simán van, amikor tudja, hogy nem érez semmit, de nem szól, nem mondja meg. A gond nem is azzal van, hogy ha nem jön össze, a gond a hülyítéssel van. Például, amikor előadja, hogy ő nem kikapós, nem adja magát könnyen, aztán kiderül, hogy csak neked nem, vagy amikor nem mondja (kérdés ellenére sem), hogy nincs esély, hanem hiteget, jeleket ad, aztán ha kideríted, hogy kopp van, akkor kopp van, de egyébként el nem mondaná. Az már csak hab a tortán, amikor rajtad kívül még páran azt gondolják, a csaj összejön neked, aztán máshonnan kiderül hirtelen, hogy összejött, csak valaki másnak, de a viselkedése mit sem változott.
Ez nem magyarázható azzal, hogy nem tett rá az ember jó benyomást, mert akkor mondja meg, hogy "bocsi, nem jön össze", ne az embernek kelljen már Sherlock-ot játszania, hogy ez kiderüljön.
Nálam is volt, hogy bejöttem a csajnak, de ő nekem nem, szimplán tartottam a távolságot, aztán mikor rákérdezett, finoman, nem megbántva elmondtam, hogy másért vagyok oda. Hülyíthettem volna, kihasználhattam volna, de nem tettem. Ezt így is lehet(ne).Tony
Mikor láttál te nőt "egyenesen" beszélni? Elve itt megbukik a dolog, nők nem képesek erre 😀
több mint 11 éve
Tony New Orleans Saints Notre Dame Fighting Irish 885 — 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Simán van, amikor tudja, hogy nem érez semmit, de nem szól, nem mondja meg. A gond nem is azzal van, hogy ha nem jön össze, a gond a hülyítéssel van. Például, amikor előadja, hogy ő nem kikapós, nem adja magát könnyen, aztán kiderül, hogy csak neked nem, vagy amikor nem mondja (kérdés ellenére sem), hogy nincs esély, hanem hiteget, jeleket ad, aztán ha kideríted, hogy kopp van, akkor kopp van, de egyébként el nem mondaná. Az már csak hab a tortán, amikor rajtad kívül még páran azt gondolják, a csaj összejön neked, aztán máshonnan kiderül hirtelen, hogy összejött, csak valaki másnak, de a viselkedése mit sem változott.
Ez nem magyarázható azzal, hogy nem tett rá az ember jó benyomást, mert akkor mondja meg, hogy "bocsi, nem jön össze", ne az embernek kelljen már Sherlock-ot játszania, hogy ez kiderüljön.
Nálam is volt, hogy bejöttem a csajnak, de ő nekem nem, szimplán tartottam a távolságot, aztán mikor rákérdezett, finoman, nem megbántva elmondtam, hogy másért vagyok oda. Hülyíthettem volna, kihasználhattam volna, de nem tettem. Ezt így is lehet(ne).
több mint 11 éve
yooker New York Giants 7 487 — Expect the Best !
Na a faszomat szeretek én bele még egyszer egy lányba és elhiszem, hogy majd milyen szép életünk lesz együtt, hogy aztán egész nyáron hullámvasutat játsszunk különböző éppen akkori indokaiból, és aztán 4 hónap múlva szeptember végén visszatérjünk egy a legelején történt valamire, és kijöjjön, hogy ott rontottam el én, és ezért nem ment neki. 😀 😀 😀 A kurva élet, hogy ilyen idióta voltam, hogy 22 évesen vártam egy lányra egy nyarat, hogy csak idő kell neki a másik srác után 😀 😀kristóf17
Ott hibáztál, hogy nyáron csajozni meg bulizni kell. A "benősülés" csak téli hideg napokra való. 10-15 év múlva idegeskedj ilyenen. 😉gaben
Nem voltam az irányító pozícióban mikor a csajra gondoltam, nem figyeltem erre 😀 Meg hát hideg őszre terveztem.
Toca én azért szurkolok 😀kristóf17
Mostanában nem nagyon ért rá, ha kerestem jöttek a hülye kifogások. Majd ő keresett. Erre ma véletlen rátaláltam az instagramjára ahol okt22-én lamúrozik egy másik sráccal.
Örülök, hogy csak 1,5 hónap csesztem el... csak akkor nem értem mi a faszért nem lehet azt mondani van valakim ne erőlködj...Toca
olyan nincs hogy eleve eldönti valaki hogy ezt most megszívatom és ha marha jó fej,kedves,vonzó is lesz akkor is kihagyom!
inkább közelítsd meg onnan hogy kaptál tőle 1,5 hónapot hogy meghódítsd , nem sikerült... ez idő alatt nem tudtál rá olyan hatással lenni hogy legyen valami!
az indok a végén az kb mindegy!

ezért ne rá haragudj!
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 808 — #NoStress
shawnkanak meg annyit, hogy a spúrságra nem kell ideológiát kreálni.
Egy férfi fizet a nőnek.
Ahogy ajtót nyit neki, vagy a bal oldalán megy.
Ha te spúr vagy, ne fizess, elég sok szerencsétlen van, aki így is belédvízionálja az álmait, de azok olyanok is. Jönnek, mennek…
De elméletet gyártani a spúrságra eléggé férfiatlan.Sobri Jóska
Nem, én máig ugyanúgy megveszem a mozijegyet, állom a számlát és kinyitom az ajtót. Rosszul érezném magamat, ha nem így tennék. Nekem nincs bajom a rászoktatással, mert tőlem azt kapják, amit először is. Plusz az önképem is csúnyán sérülne, azt meg nem akarom átélni.

Csak próbáltam radikalizálni a dolgot, mert pont a munkahelyemen jön ki a legjobban, hogy egy csomóan úgy gondolkodnak, ahogy leírtam.shawnka
Akkor meg ne beszélj hülyeséget. :p

több mint 11 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 684 — Tyrone Creek
shawnkanak meg annyit, hogy a spúrságra nem kell ideológiát kreálni.
Egy férfi fizet a nőnek.
Ahogy ajtót nyit neki, vagy a bal oldalán megy.
Ha te spúr vagy, ne fizess, elég sok szerencsétlen van, aki így is belédvízionálja az álmait, de azok olyanok is. Jönnek, mennek…
De elméletet gyártani a spúrságra eléggé férfiatlan.Sobri Jóska
Nem, én máig ugyanúgy megveszem a mozijegyet, állom a számlát és kinyitom az ajtót. Rosszul érezném magamat, ha nem így tennék. Nekem nincs bajom a rászoktatással, mert tőlem azt kapják, amit először is. Plusz az önképem is csúnyán sérülne, azt meg nem akarom átélni.

Csak próbáltam radikalizálni a dolgot, mert pont a munkahelyemen jön ki a legjobban, hogy egy csomóan úgy gondolkodnak, ahogy leírtam.
több mint 11 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 808 — #NoStress
Szerintem nem ez a megoldás.
A megoldás az, és profánul mondom, hogy attól, hogy egy nő jól érzi magát veled, még nem kell feltétlenül, hogy kúrni is akarjon.
Lehet élemedett korom miatt van, de én is vagyok úgy nőkkel, hogy nem akarom lefektetni, de jól el vagyok velük.

shawnkanak meg annyit, hogy a spúrságra nem kell ideológiát kreálni.
Egy férfi fizet a nőnek.
Ahogy ajtót nyit neki, vagy a bal oldalán megy.
Ha te spúr vagy, ne fizess, elég sok szerencsétlen van, aki így is belédvízionálja az álmait, de azok olyanok is. Jönnek, mennek…
De elméletet gyártani a spúrságra eléggé férfiatlan.

több mint 11 éve
shawnka Buffalo Bills Ohio State Buckeyes 15 684 — Tyrone Creek
Na a faszomat szeretek én bele még egyszer egy lányba és elhiszem, hogy majd milyen szép életünk lesz együtt, hogy aztán egész nyáron hullámvasutat játsszunk különböző éppen akkori indokaiból, és aztán 4 hónap múlva szeptember végén visszatérjünk egy a legelején történt valamire, és kijöjjön, hogy ott rontottam el én, és ezért nem ment neki. 😀 😀 😀 A kurva élet, hogy ilyen idióta voltam, hogy 22 évesen vártam egy lányra egy nyarat, hogy csak idő kell neki a másik srác után 😀 😀kristóf17
Ott hibáztál, hogy nyáron csajozni meg bulizni kell. A "benősülés" csak téli hideg napokra való. 10-15 év múlva idegeskedj ilyenen. 😉gaben
Nem voltam az irányító pozícióban mikor a csajra gondoltam, nem figyeltem erre 😀 Meg hát hideg őszre terveztem.
Toca én azért szurkolok 😀kristóf17
Mostanában nem nagyon ért rá, ha kerestem jöttek a hülye kifogások. Majd ő keresett. Erre ma véletlen rátaláltam az instagramjára ahol okt22-én lamúrozik egy másik sráccal.
Örülök, hogy csak 1,5 hónap csesztem el... csak akkor nem értem mi a faszért nem lehet azt mondani van valakim ne erőlködj...Toca
Gyönyörű. Komolyan lelki testvér lehetett a két lány, mert nekem is akkor lett tiszta a kép, hogy már másik srác van 😀 Abból a szempontból jó ez, hogy legalább így sokkal könnyebb túllépni ha tudod, hogy mennyire szarházi volt.
Nagy zene empty taxi, tavasz óta csengőhangom, most viszont már próbálom úgy is felfogni mint ahogy a cím mondja 😀kristóf17
egyébként kurvaegyszerű ám a megoldás. legyetek ti is önző gecik a nőkkel. tényleg. az ugye mára már tévhit, hogy te választod ki a nődet. lófaszt. ők válogatnak belőlünk. amíg régen erőlködtem, mint egy szerencsétlen idióta, addig nem is lett senkim. most meg szarok bele, és özönlenek. az a jó ebben, hogy így nem te összpontosítasz másra, hanem (jóesetben) rád többen és ugyan ők néztek ki maguknak, de mégis te válogathatsz. miközben úgy érzik továbbra is, hogy ők irányítanak, pedig... ráadásul első randikon sem kell kurvanagy gavallérnak lenni, ő is ki tudja fizetni azt az italt vagy a mozijegyet magának. a legnagyobb faszság rászoktatni ilyenre az önmagukat függetlennek kiáltó nőket, mert utána ez lesz az elvárás ugye.

türelem kérdése az egész. előbb-utóbb úgyis jön majd valaki. az erőlködés meg az ilyen posztokhoz fog vezetni.
több mint 11 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Na a faszomat szeretek én bele még egyszer egy lányba és elhiszem, hogy majd milyen szép életünk lesz együtt, hogy aztán egész nyáron hullámvasutat játsszunk különböző éppen akkori indokaiból, és aztán 4 hónap múlva szeptember végén visszatérjünk egy a legelején történt valamire, és kijöjjön, hogy ott rontottam el én, és ezért nem ment neki. 😀 😀 😀 A kurva élet, hogy ilyen idióta voltam, hogy 22 évesen vártam egy lányra egy nyarat, hogy csak idő kell neki a másik srác után 😀 😀kristóf17
Ott hibáztál, hogy nyáron csajozni meg bulizni kell. A "benősülés" csak téli hideg napokra való. 10-15 év múlva idegeskedj ilyenen. 😉gaben
Nem voltam az irányító pozícióban mikor a csajra gondoltam, nem figyeltem erre 😀 Meg hát hideg őszre terveztem.
Toca én azért szurkolok 😀kristóf17
Mostanában nem nagyon ért rá, ha kerestem jöttek a hülye kifogások. Majd ő keresett. Erre ma véletlen rátaláltam az instagramjára ahol okt22-én lamúrozik egy másik sráccal.
Örülök, hogy csak 1,5 hónap csesztem el... csak akkor nem értem mi a faszért nem lehet azt mondani van valakim ne erőlködj...Toca
Gyönyörű. Komolyan lelki testvér lehetett a két lány, mert nekem is akkor lett tiszta a kép, hogy már másik srác van 😀 Abból a szempontból jó ez, hogy legalább így sokkal könnyebb túllépni ha tudod, hogy mennyire szarházi volt.
Nagy zene empty taxi, tavasz óta csengőhangom, most viszont már próbálom úgy is felfogni mint ahogy a cím mondja 😀
több mint 11 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 285 — NFL bracket champion '26


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 11 éve
bergerdani Atlanta Falcons USC Trojans 4 979
nem értem mi a faszért nem lehet azt mondani van valakim ne erőlködj...Toca
kibaszott egyszerű: legyezgeti a hiúságát, hogy több srácnak is kell. Aztán majd válogat, ha ráun valamelyikre, vagy minden fillért kisajtolt belőle, akkor jön a másik. Ilyenek ezek.

Mindig jövőre
több mint 11 éve
peach Atlanta Falcons 15 875 — a new hope (again)
Mert vicces a barinőkkel a hülyén röhögni aki nem veszi a lapot...



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 11 éve
Toca Minnesota Vikings 20 506 — Vikings fan
Na a faszomat szeretek én bele még egyszer egy lányba és elhiszem, hogy majd milyen szép életünk lesz együtt, hogy aztán egész nyáron hullámvasutat játsszunk különböző éppen akkori indokaiból, és aztán 4 hónap múlva szeptember végén visszatérjünk egy a legelején történt valamire, és kijöjjön, hogy ott rontottam el én, és ezért nem ment neki. 😀 😀 😀 A kurva élet, hogy ilyen idióta voltam, hogy 22 évesen vártam egy lányra egy nyarat, hogy csak idő kell neki a másik srác után 😀 😀kristóf17
Ott hibáztál, hogy nyáron csajozni meg bulizni kell. A "benősülés" csak téli hideg napokra való. 10-15 év múlva idegeskedj ilyenen. 😉gaben
Nem voltam az irányító pozícióban mikor a csajra gondoltam, nem figyeltem erre 😀 Meg hát hideg őszre terveztem.
Toca én azért szurkolok 😀kristóf17
Mostanában nem nagyon ért rá, ha kerestem jöttek a hülye kifogások. Majd ő keresett. Erre ma véletlen rátaláltam az instagramjára ahol okt22-én lamúrozik egy másik sráccal.
Örülök, hogy csak 1,5 hónap csesztem el... csak akkor nem értem mi a faszért nem lehet azt mondani van valakim ne erőlködj...
több mint 11 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 009
Két hetente Mávval járok haza, szinte mindig késik 10-20 percet, és visszafele ennek köszönhetően lekések általában a 19 órás meccsek elejéről.
Ma eszembe jutott előre megrendelni a helyjegyemet vasárnapra, de előtte gondoltam, hogy megnézem a mai Máv késéseket : konkrétan nincs olyan vonat, ami ne késett volna valamennyit.

Szóval kapják be, megyek haza busszal.cartman023


😀Vrijbloed
Asssziszem mindenféleképpen egyet tudok érteni vele. (Y)
több mint 11 éve
Vrijbloed Baltimore Ravens 4 295 — No ghosts left to haunt you
Két hetente Mávval járok haza, szinte mindig késik 10-20 percet, és visszafele ennek köszönhetően lekések általában a 19 órás meccsek elejéről.
Ma eszembe jutott előre megrendelni a helyjegyemet vasárnapra, de előtte gondoltam, hogy megnézem a mai Máv késéseket : konkrétan nincs olyan vonat, ami ne késett volna valamennyit.

Szóval kapják be, megyek haza busszal.cartman023


😀
több mint 11 éve
cartman023 Indianapolis Colts 1 009
Két hetente Mávval járok haza, szinte mindig késik 10-20 percet, és visszafele ennek köszönhetően lekések általában a 19 órás meccsek elejéről.
Ma eszembe jutott előre megrendelni a helyjegyemet vasárnapra, de előtte gondoltam, hogy megnézem a mai Máv késéseket : konkrétan nincs olyan vonat, ami ne késett volna valamennyit.

Szóval kapják be, megyek haza busszal.
több mint 11 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 688 — Poloska confirmed
Mo. jobban teljesít!
több mint 11 éve
Vrijbloed Baltimore Ravens 4 295 — No ghosts left to haunt you
Anyám, 10 napja semmi?😀

Kérek egy 99-et, köszi!
több mint 11 éve
szaba Los Angeles Chargers 12 644
Mondjuk szerencsére kurva kemény gyerek vagyok eaglesmcnabb
Itt a hiba. Aki gyengének tűnik, azzal nem akarnak/fognak autót tolatni.
több mint 11 éve
catattack 3 520
120 kilós cigány, után utánunk futnak arcoskodnieaglesmcnabb
Gurulós bőrönd volt nálad?
több mint 11 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 333 — je suis poloska
a jó édes kurva anyját annak a 3 120 kilós cigánynak, akik velünk akarja éjszaka betolatni a "lerobbant autóját" majd nemleges válasz után utánunk futnak arcoskodni, majd még hasba is rúgnak. Mondjuk szerencsére kurva kemény gyerek vagyok és nem lett semmi probléma, de a jó édes kurva anyjukat, nehogy már a saját hazámban ne tudjak normálisan végigsétálni az utcán... Persze én vagyok a "köcsög fasiszta jobbikos" remélem aki ezt mondja az olyan nem ússza meg az ilyesmit, azt majd talán megváltozik a véleménye...
Mondjuk ez még a jobbik eset volt, mert ha odamegyünk "betolni a kocsit" akkor no pénztárca no telefon, és lehet hogy még a bicska is előkerül...

szerencsére utána romantikus erőszakon sikerült levezetni a feszkót, ami az idei legjobb buli volt egyébként 😀😀 ...

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 11 éve
Thrasher Tampa Bay Buccaneers 1 100
Derék rendőrségünk megint jelesre vizsgázott...
Hogy a jó büdös f.szba fordulhat az elő, hogy amikor reggel 7 órakor 35-40 "ultra" (mert magukat biztos így nevezik) 10-15 perc alatt 5 hanggránátot és egy füstbombát dob a dolgozni igyekvő emberektől 10 méterre, akkor véletlenül sincsenek sehol (holott gyalog is 10 percre van az örs), bezzeg ha a kint hagyott 30-as tábla mellett megy el az ember "gyorshajtóként" , egyből ott vannak fotózni.
Azok az "ultrák" akik egy város vasútállomása mellett, félrészegen, a buszmegállóban álló gyerekek, idősek, munkába igyekvőktől 10 méterre dobják a hang- és füstgránátot, legyenek szívesem szárazon seggbebaszni a jó édes, retardált nyomorultat a világra szaró, bárcás kúrva anyjukat.
Azért remélem értelmes emberek is szurkolnak majd a román-magyar meccsen, nem csak ilyen barmok...
És még az ilyenek is tiltakoznak, hogy őket ne "rabosítsák" csak mert kimennek meccsre, pff röhej...Tony
csak halkan jegyzem meg, hogy ez ma a magyar kormány által kívánatosnak tartott népréteg.
a tudatlan, a kirekesztő,a beszűkült, a nyilvánvaló hazugságokon átlátni képtelen, a KIBASZOTTUL EGYSZERŰ.
de legalább szép stadionjuk lesz az én netadómból (már ha az ilyen ASVA-szerű férgek nincsenek annyira erős pozícióban, hogy annak nagy részét lehasítsák maguknak ilyen-olyan előadói hozzájárulás címén).

aztán persze fassetuggya, végülis minden kormány az idiótákat szereti.
több mint 11 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 807 — capitaine du château de Vienne 1487
Rohadtul értékelem, hogy a Chrome minden oldal megnyitásánál figyelmeztet, hogy frissítsem, de frissítés közben megjelenik egy ablak ami pedig leírja, hogy valami, általam ismeretlen beállítás nem jó, ezért a frissítés nem lehetséges.

Fuck yourself!zinedine5
Tűzfal


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 11 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 493 — Ajmo Vatreni
Rohadtul értékelem, hogy a Chrome minden oldal megnyitásánál figyelmeztet, hogy frissítsem, de frissítés közben megjelenik egy ablak ami pedig leírja, hogy valami, általam ismeretlen beállítás nem jó, ezért a frissítés nem lehetséges.

Fuck yourself!
több mint 11 éve
Toca Minnesota Vikings 20 506 — Vikings fan
Na a faszomat szeretek én bele még egyszer egy lányba és elhiszem, hogy majd milyen szép életünk lesz együtt, hogy aztán egész nyáron hullámvasutat játsszunk különböző éppen akkori indokaiból, és aztán 4 hónap múlva szeptember végén visszatérjünk egy a legelején történt valamire, és kijöjjön, hogy ott rontottam el én, és ezért nem ment neki. 😀 😀 😀 A kurva élet, hogy ilyen idióta voltam, hogy 22 évesen vártam egy lányra egy nyarat, hogy csak idő kell neki a másik srác után 😀 😀kristóf17
Ott hibáztál, hogy nyáron csajozni meg bulizni kell. A "benősülés" csak téli hideg napokra való. 10-15 év múlva idegeskedj ilyenen. 😉gaben
Nem voltam az irányító pozícióban mikor a csajra gondoltam, nem figyeltem erre 😀 Meg hát hideg őszre terveztem.
Toca én azért szurkolok 😀kristóf17
Kösz, mondjuk én most azt mondtam, hogy inkább nem keresem majd ha akar úgyis megteszi. Mondjuk már ősz van lassan szóval ... 😀
több mint 11 éve
Tony New Orleans Saints Notre Dame Fighting Irish 885 — 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Derék rendőrségünk megint jelesre vizsgázott...
Hogy a jó büdös f.szba fordulhat az elő, hogy amikor reggel 7 órakor 35-40 "ultra" (mert magukat biztos így nevezik) 10-15 perc alatt 5 hanggránátot és egy füstbombát dob a dolgozni igyekvő emberektől 10 méterre, akkor véletlenül sincsenek sehol (holott gyalog is 10 percre van az örs), bezzeg ha a kint hagyott 30-as tábla mellett megy el az ember "gyorshajtóként" , egyből ott vannak fotózni.
Azok az "ultrák" akik egy város vasútállomása mellett, félrészegen, a buszmegállóban álló gyerekek, idősek, munkába igyekvőktől 10 méterre dobják a hang- és füstgránátot, legyenek szívesem szárazon seggbebaszni a jó édes, retardált nyomorultat a világra szaró, bárcás kúrva anyjukat.
Azért remélem értelmes emberek is szurkolnak majd a román-magyar meccsen, nem csak ilyen barmok...
És még az ilyenek is tiltakoznak, hogy őket ne "rabosítsák" csak mert kimennek meccsre, pff röhej...