Gyűlölködjünk
37 feliratkozó
több mint 12 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Hát azért ha valaki egy ember élet megmentésénél azt mérlegeli, hogy utólag milyen szívatások jöhetnek, akkor nagyon mély morális mélységben vagyunk.TocaMert az nem jelent mély morális válságot, hogyha segítesz, a végén te kerülsz bajba? 😊
Persze a nyílt utcán fekvő ember esete más, ott beindul a majd más segít effektus, ami nem csak nálunk van így, hanem szerte a világban. Például egy görcsrohamban rángatózó embert egy teremnyi orvos(tanhallgató) nézett, odamenni csak a lecsillapodáskor mentek, akkor is ketten és ők is csak nézték, mindez Szalonikiben. Az "effektust" a pszichológusok is magyarázták már, ettől persze nem lesz helyénvaló, de nem csak a magyarokra jellemző.
Félreértés ne essék ez nem jelenti azt, hogy én ne akarnék másnak segíteni ha rászorulna, mert de. Az éremnek viszont nem csak egy oldala van.
több mint 12 éve
Hát azért ha valaki egy ember élet megmentésénél azt mérlegeli, hogy utólag milyen szívatások jöhetnek, akkor nagyon mély morális mélységben vagyunk.De, kell....legutóbb 10ezer forintomba, meg két délutánomba került a rendőrségen...jah meg + 3ezerbe, az a bicikli lámpám volt 😀peachNa igen... Lehet hangoztatni, hogy az emberek közönyösek, de meg kellene nézni, hogy miért. Nem túl kellemes élmény, ha tanúból hirtelen gyanúsított lesz az ember, vagy ha bármilyen szabálytalanságot követett el, akkor elindul a vegzálás, repül a csekk, az idézés és az eljárás alá vonás. Sajnos ez nem túlzás, nem kevesen szívtak már a segítőkészségük miatt.Tony
több mint 12 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
De, kell....legutóbb 10ezer forintomba, meg két délutánomba került a rendőrségen...jah meg + 3ezerbe, az a bicikli lámpám volt 😀peachNa igen... Lehet hangoztatni, hogy az emberek közönyösek, de meg kellene nézni, hogy miért. Nem túl kellemes élmény, ha tanúból hirtelen gyanúsított lesz az ember, vagy ha bármilyen szabálytalanságot követett el, akkor elindul a vegzálás, repül a csekk, az idézés és az eljárás alá vonás. Sajnos ez nem túlzás, nem kevesen szívtak már a segítőkészségük miatt.
több mint 12 éve
De, kell....legutóbb 10ezer forintomba, meg két délutánomba került a rendőrségen...jah meg + 3ezerbe, az a bicikli lámpám volt 😀
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
60 forint= egy ember élete.Ezt hogy értem?
Ennyibe kerül kb egy telefonhívás a rendőrségre, ha látsz az utcán egy eszméletlenül fekvő embert.
Nekem szombaton ennyit vontak a kártyámról, és lehet, hogy egy ember életét mentettem meg.Nem fényezni akarom magam ezzel.
Sztori röviden:
Szombat délután melóban kinéztem az ablakon.Láttam egy embert az utcán mozdulatlanul heverni.És sajnos azt is láttam, hogy a járókelők lenéznek rá, legyintenek egy közönyöset, majd tovább sétálnak.
Telefon rendőrségre, járőr kijött,majd pár perc múlva a mentők is.
Szirénázva távoztak.Később tudtam meg, hogy az illető nem azért feküdt az utcán, mert berúgott.Egyszerűen rosszul lett.
De, ha részeg is lett volna, akkor neki nem kell segíteni?
több mint 12 éve
Nyomozó ismerősöm fejtegette nemrég, hogy amikor keresnek valakit, mennyire gyorsítják a munkát a közösségi oldalak. A hivatalos adatok (lakcím, kocsid rendszáma, stb...) ugye megvannak a különféle hivataloknál, hatóságoknál, azokat hamar meg tudják szerezni.Ez nem röhej, hanem üzlet. Pénzt tudnak belőle csinálni, szóval eladják. Pont, mint a közösségi oldalak. Nem azért vannak, hogy a távoli rokon képeit nézegethesd, hanem hogy minél többet megtudjon rólad. Aztán az infók alapján nyomathatja a drágán eladott célzott hirdetéseket.vandeminekTonyTonyGogo
De az ismerősök, barátok, a kapcsolatrendszer feltérképezése régen hosszadalmas volt, ki kellett menni, embereket kikérdezni, a beérkezett infókat elemezni, értékelni, stb... most felmennek a fb-ra oszt jónapot.
Az igazán értékes infók azok, amiket nem lehet megtudni a hivatalos adatbázisokból.
több mint 12 éve
Ez nem röhej, hanem üzlet. Pénzt tudnak belőle csinálni, szóval eladják. Pont, mint a közösségi oldalak. Nem azért vannak, hogy a távoli rokon képeit nézegethesd, hanem hogy minél többet megtudjon rólad. Aztán az infók alapján nyomathatja a drágán eladott célzott hirdetéseket.Értem, köszi a választ. Ezek után pláne röhej, hogy viszont elérhetőségemet, lakcímemet meg "bárkinek" eladják és letiltani kb. lehetetlen.TonyTényleg azt meg tudja valaki mondani, hogy hazánkban miért szig számot kérnek szinte mindenhol, amikor TAJ szám vagy Személyi szám az állandó, ellenben a személyi igazolvány számával?TonyAB határozat szerint nem lehet egy számra összekötni minden adatot, azért, hogy az egyes állami hivatalok ne férjenek hozzá válogatás nélkül minden adatodhoz egy nagy közös adatbázisból, csak a rájuk tartozókra (pl. az okmányirodai ügyintézőnek semmi köze ahhoz, milyen betegséged van).
A közigazgatás a szig. számot (meg a lakcímkártya számát) használja, az egészségügy a TAJ-számot, a katonai nyilvántartás meg a személyi számot.Gogo
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 12 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Értem, köszi a választ. Ezek után pláne röhej, hogy viszont elérhetőségemet, lakcímemet meg "bárkinek" eladják és letiltani kb. lehetetlen.Tényleg azt meg tudja valaki mondani, hogy hazánkban miért szig számot kérnek szinte mindenhol, amikor TAJ szám vagy Személyi szám az állandó, ellenben a személyi igazolvány számával?TonyAB határozat szerint nem lehet egy számra összekötni minden adatot, azért, hogy az egyes állami hivatalok ne férjenek hozzá válogatás nélkül minden adatodhoz egy nagy közös adatbázisból, csak a rájuk tartozókra (pl. az okmányirodai ügyintézőnek semmi köze ahhoz, milyen betegséged van).
A közigazgatás a szig. számot (meg a lakcímkártya számát) használja, az egészségügy a TAJ-számot, a katonai nyilvántartás meg a személyi számot.Gogo
több mint 12 éve
Tényleg azt meg tudja valaki mondani, hogy hazánkban miért szig számot kérnek szinte mindenhol, amikor TAJ szám vagy Személyi szám az állandó, ellenben a személyi igazolvány számával?TonyAB határozat szerint nem lehet egy számra összekötni minden adatot, azért, hogy az egyes állami hivatalok ne férjenek hozzá válogatás nélkül minden adatodhoz egy nagy közös adatbázisból, csak a rájuk tartozókra (pl. az okmányirodai ügyintézőnek semmi köze ahhoz, milyen betegséged van).
A közigazgatás a szig. számot (meg a lakcímkártya számát) használja, az egészségügy a TAJ-számot, a katonai nyilvántartás meg a személyi számot.
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 12 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Adják-veszik az elérhetőségeidet, kutyát nem érdekli a privát szférád!laccoo74Azért milyen fura, hogy ezért nem pampog az ombudsman, de olyan adatbázist nem lehet létrehozni, hogy a hivatalok egymás közt elintézzék az adategyeztetést. Valamint ne 23 plasztik szart kelljen magadnál hordani, hanem 1 kártyán rajta lenne az a legfőbb adat amivel tudnak bárhol azonosítani, vagy hogy a rendőrség lássa, hogy nem vagy büntetett előéletű. Utóbbi nem vicc, külön kell erkölcsit vinned, ha olyan ügyet/engedélyt intézel.
Tényleg azt meg tudja valaki mondani, hogy hazánkban miért szig számot kérnek szinte mindenhol, amikor TAJ szám vagy Személyi szám az állandó, ellenben a személyi igazolvány számával?
több mint 12 éve
Nem nekem szólt, azt tudom.miért, szerinted az otpnél nem teljesítmény alapú bérezés van? Vagy más lesz attól a CallCenter, hogy nem JóskaPista Biztosítóé, hanem a ZÓTÉP-é? (vagy T-Mobil, Invitel, bármi)
Nekem az a gondom, hogy ő, ott, és akkor, NEM XY telefonos értékesítő volt, hanem az OTP Bank telefonos értékesítője!
Tehát, ő egy személyben képviselte az egész bankot.laccoo74
több mint 12 éve
Adják-veszik az elérhetőségeidet, kutyát nem érdekli a privát szférád!
több mint 12 éve
Gondolom függ a cég profiljától is hogy mivel találnak be.
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 12 éve
Háát engem cégesen is találnak be rendesen jópárszor... Szakmai telefonkönybe/szaknévsorba fizessem már be magunkat, biztosítás, közvéleménykutatások, kiskutyafasz, minden...Rataxesaz en szamom egy ugyvedi iroda neven van, fogalmam nem volt a konkret metodusrol, csak kovetkeztettem. ezek szerint tevesen.
the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 12 éve
Háát engem cégesen is találnak be rendesen jópárszor... Szakmai telefonkönybe/szaknévsorba fizessem már be magunkat, biztosítás, közvéleménykutatások, kiskutyafasz, minden...
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 12 éve
Ezeket nem lehet letiltani a 3,14csába?Tonyde. ceges telefonszam v vmi olyan, amelyik barmifele vallalkozas neven van.
a kedves szolgaltatod ugyanis kemeny penzeket kaszal azon be, h kiadjak az adataidat (a titkositattakat is ..., nekem volt h nemzetbiztonsagilag nem letezo embert "hivott" a rendszer es mint utolag megtudtam a csavo kivetelesen nem hazudott 😀). a ceges szamokat is kiadjak, de azt nem fogja felhivni semelyik ceg sem sztem. nekem is ilyen telefonszamom van es egyszer kaptam 10 ev alatt ilyen hivast. ennel jobb tippem nincs.
lacó te tenyleg ilyen ertetlen vagy ? az otp lefossa azt a "presztizs"veszteseget, amit az erzekeny lelkedben v barhany mas embereben generaltak, azzal h a totalis pofatlansagot varjak el az ertekesitoiktol. nekik csak a penz szamit. end of story.
the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 12 éve
Nem nekem szólt, azt tudom.Nekem az a gondom, hogy ő, ott, és akkor, NEM XY telefonos értékesítő volt, hanem az OTP Bank telefonos értékesítője!
Tehát, ő egy személyben képviselte az egész bankot.
több mint 12 éve
Ha el akarok valamit adni, és a vonal másik végén lévő ember nem akarja beadni a derekát, akkor nem ugrok neki, hogy de miért?szvsz, ha napi kvótám van és kellesz nekem, hogy ne basszanak ki, akkor lehet, hogy tehetetlen dühömben - sok szopás után - nekem is elszakad a cérna. Továbbra is azt mondom, hogy ez a parasztság nem neked szól.
Oké, nem keresnek túl jól, de ezzel szerintem nincsenek egyedül.Ez azért nem magyarázat a "parasztságra"!laccoo74
több mint 12 éve
Tony
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
Na azt gyűlölöm, amikor határozottan mondok egy nemet és visszakérdez, hogy miért nem. Utoljára kissé felhúztam magam, amikor látatlanba akartak alsógatyát rámsózni. Mondtam, hogy köszönöm, nem kérek, erre visszakérdez miért nem, mondom "csak, mert azt mondtam, hogy nem kell". Amúgy is tele a hócipőm, hogy napi szinten 3-szor zaklatnak valami sz..ral, meg hogy nyertem egy olyan játékon, amire nem is jelentkeztem. Ezeket nem lehet letiltani a 3,14csába?
885
— 'Ha már nyakig szarban vagy, adj hálát Istennek: "Köszönöm, Uram, hogy legalább nem hullámzik!" '
több mint 12 éve
Ha el akarok valamit adni, és a vonal másik végén lévő ember nem akarja beadni a derekát, akkor nem ugrok neki, hogy de miért?Oké, nem keresnek túl jól, de ezzel szerintem nincsenek egyedül.Ez azért nem magyarázat a "parasztságra"!
több mint 12 éve
azert teszem hozza, h a legtobb ertekesito aki igy adja elo magat, azert ul ott, mert nem esik nehezere ekkora faszkalapnak lenni. probahivas meg nincs csak barmelyik beszelgetest visszahallgathatjak minosegellenorzes cimszo alatt. gondolom kiderult h dolgoztam mar eleget operatorkent, ugyhogy nemi fogalmam van rola.Komolyan mondom, nem tudom, hogy mi a minimális elvárás egy telefonos értékesítővel szemben, de én úgy érzem, hogy sem az engem, sem a Toca fórumtársat zaklató jómunkásember nem ütötte meg a szintet.azért látni kell, hogy a másik oldalon ül egy értékesítő, aki kap egy minimális alapbért - húgyszart - és teljesítményben van mérve a fizetése többi része, és azért ő is ember, neki is van gyereke, férje, hitele. Amúgy meg a tetejében szar is a légkör, vinniük kell a papírt, próbahívásokkal szopatják őket a főnökeik, ilyenek. Idegesítő, de ők is áldozatok ebben.Amadeus91
Megéri egy ekkora pénzintézetnek ilyen embereket alkalmazni?
Nem presztizs-veszteség ez nekik?laccoo74
mondjuk a legkiralyabb operator melo, ha nem ertekesitesz (pl kozvelemenykutatas), hat ott olyan formakba fut bele az ember h minden napra jut 3 telefonbeszelgetes aminek csak reszleteit idezed fel es a foldon fekszel a rohogestol 😊
the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 12 éve
Komolyan mondom, nem tudom, hogy mi a minimális elvárás egy telefonos értékesítővel szemben, de én úgy érzem, hogy sem az engem, sem a Toca fórumtársat zaklató jómunkásember nem ütötte meg a szintet.azért látni kell, hogy a másik oldalon ül egy értékesítő, aki kap egy minimális alapbért - húgyszart - és teljesítményben van mérve a fizetése többi része, és azért ő is ember, neki is van gyereke, férje, hitele. Amúgy meg a tetejében szar is a légkör, vinniük kell a papírt, próbahívásokkal szopatják őket a főnökeik, ilyenek. Idegesítő, de ők is áldozatok ebben.
Megéri egy ekkora pénzintézetnek ilyen embereket alkalmazni?
Nem presztizs-veszteség ez nekik?laccoo74
több mint 12 éve
Komolyan mondom, nem tudom, hogy mi a minimális elvárás egy telefonos értékesítővel szemben, de én úgy érzem, hogy sem az engem, sem a Toca fórumtársat zaklató jómunkásember nem ütötte meg a szintet.pontosan ez az elvarasuk. nem presztizst akarnak, hanem penzt.
Megéri egy ekkora pénzintézetnek ilyen embereket alkalmazni?
Nem presztizs-veszteség ez nekik?laccoo74
most gondolj bele, ha nekiall udvariaskodni barmelyik hivottal, aki egy picit is bizonytalan (te az voltal), akkor az eletben nem fog telefonon ertekesiteni soha semmit. hitelt legalabbis tuti nem.
ha nem zavarod el a nathas faszba, addig fog probalkozni, mig be nem adod a derekad. ez igy mukodik.
the area dividing the brain and the soul/is affected in many ways by experience –/some lose all mind and become soul: insane./some lose all soul and become mind: intellectual./some lose both and become: accepted.
több mint 12 éve
Igazából pár szóval le lehet szerelni az ilyeneket, csak megfelelően határozott fellépés, egyfajta kommunikációs keménység szükségeltetik 😊 Nem szabad nekiállni udvariaskodni, mert akkor pár percig tuti nem teszed le a telefont...
.png)
GM game champion 2015 (Vikings)
GM game champion 2024 (Eagles)
több mint 12 éve
Komolyan mondom, nem tudom, hogy mi a minimális elvárás egy telefonos értékesítővel szemben, de én úgy érzem, hogy sem az engem, sem a Toca fórumtársat zaklató jómunkásember nem ütötte meg a szintet.Megéri egy ekkora pénzintézetnek ilyen embereket alkalmazni?
Nem presztizs-veszteség ez nekik?