Koronavírus 2024

32 feliratkozó

több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 263 — Vikings fan
Amikor ez a vírus bebaszott az összes országba egyszerre, a politikusok maguk köré gyűjtötték a 10 szerintük hozzáértő embert. Azok felállítottak 3-4 modellt, ami szerint zajlik majd a járvány. Az elsőben szerepelt 1500 halott, a másodikban 25000, a harmadikban meg 50000. A politikus mindenhol az 1500-at fogja választani, még akkor is, ha annak a gazdasági kára sokkal nagyobb lesz előre láthatólag.
Lecsó
Nem, nem minden politikus választotta a kevesebb halált!
Ők most győzelemre állnak és győzni fognak a láthatatlan ellenséggel szemben.
Legalább is a tabellán...
hden
Próbálom, értelmezni, de nem megy. Bocs.
Lecsó
U.S.A.
hden
Ő is a kevesebbet választotta, csak neki már az volt a scenario, hogy 50000, 200000, vagy 1M.
Lecsó
Persze a kevesebbet
Elnök úr lekéne zárni az országot, mert ez a vírus durva lesz.
Trump: Kamu

Elnök úr már Olaszországben is para van
Trump: Hoax, meg akarnak minket roppantani

Elnök úr teljes New York állam fertőzött, USA lassan utoléri Kínát és Olaszországot
Trump: Bazzeg miért nincs lezárva minden már, nem hiszem el, hogy idiótákkal vagyok körülvéve.

Elnök úr, államok egyéni szinten szabályozzák a dolgokat, nem tudjuk elkeríteni egész New Yorkot
Trump: Ja jó, akkor mondjuk hogy karantén van. Szóljatok a FEDnek kezdjen el nyomtatni, mert szarul áll a gazdaság. Húsvétra felállunk!

Elnök úr, húsvétra nem lesz vége, lehet tetőzni se fog.
Trump: Nekünk az amerikaik élete a legfontosabb, csak akkor nyitunk majd ha mindenki jól van.
Ja és a FED azért pörgesse a részvény árakat a kurva Szaudiak, meg Oroszokat meg békítsük már ki mert fosásig vagyunk olajjal és nem tudunk mit kezdeni vele.


De ha ebből kilábalunk, teljesen más lesz minden! 😊
több mint 5 éve
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 388 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Részvétem Matthew, tényleg nincsenek ilyenkor szavak.
Nem tudom szabad-e ilyet kérdezni, de hivatalosan is a koronavírus áldozata a nagymamád?

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 472 — The Mathematician
Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
részvétem, nem sok mindent lehet mondani ami segíteni fog

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 414 — Ajmo Vatreni
Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
Részvétem
több mint 5 éve
nagylaza, főpohárnok Green Bay Packers 17 289 — beers & Packers
Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
Keresgéltem idézeteket, amelyeket vigaszként szántam. Aztán mindegyiket kitöröltem. Marad az, amit elsőre akartam írni: őszinte részvétem...
több mint 5 éve
hden Philadelphia Eagles 340
Amikor ez a vírus bebaszott az összes országba egyszerre, a politikusok maguk köré gyűjtötték a 10 szerintük hozzáértő embert. Azok felállítottak 3-4 modellt, ami szerint zajlik majd a járvány. Az elsőben szerepelt 1500 halott, a másodikban 25000, a harmadikban meg 50000. A politikus mindenhol az 1500-at fogja választani, még akkor is, ha annak a gazdasági kára sokkal nagyobb lesz előre láthatólag.
Lecsó
Nem, nem minden politikus választotta a kevesebb halált!
Ők most győzelemre állnak és győzni fognak a láthatatlan ellenséggel szemben.
Legalább is a tabellán...
hden
Próbálom, értelmezni, de nem megy. Bocs.
Lecsó
U.S.A.
hden
Ő is a kevesebbet választotta, csak neki már az volt a scenario, hogy 50000, 200000, vagy 1M.
Lecsó
A kezdeti (február-márciusi) nyilatkozatai bennem nem ezt az érzést keltették. A legfontosabb dolog volt, hogy a tőzsdén minden fasza legyen.

Európába szinte mindenki, ahogy Vityánk is milliószor jobban kezelte az egészet.
több mint 5 éve
Lecsó Denver Broncos 3 364
Amikor ez a vírus bebaszott az összes országba egyszerre, a politikusok maguk köré gyűjtötték a 10 szerintük hozzáértő embert. Azok felállítottak 3-4 modellt, ami szerint zajlik majd a járvány. Az elsőben szerepelt 1500 halott, a másodikban 25000, a harmadikban meg 50000. A politikus mindenhol az 1500-at fogja választani, még akkor is, ha annak a gazdasági kára sokkal nagyobb lesz előre láthatólag.
Lecsó
Nem, nem minden politikus választotta a kevesebb halált!
Ők most győzelemre állnak és győzni fognak a láthatatlan ellenséggel szemben.
Legalább is a tabellán...
hden
Próbálom, értelmezni, de nem megy. Bocs.
Lecsó
U.S.A.
hden
Ő is a kevesebbet választotta, csak neki már az volt a scenario, hogy 50000, 200000, vagy 1M.

Szerkesztette: Lecsó
több mint 5 éve
Lecsó Denver Broncos 3 364
Nyilván korai még bármit is kijelenteni, de a svédeknél elég jó irányt vettek a dolgok az utóbbi napokban ami mindenképpen érdekes.

 www.worldometers.info/coronavirus/country/sweden/

Az osztrákoknál is esés van, egy hónapja nem volt ilyen kevés új regisztrált fertőzött:

 www.worldometers.info/coronavirus/country/austria/

De végignézve az egészet, az országok többségénél javuló tendencia van, ez mindenképpen biztató.

Szesze
Nem akarok vészmadárkodni, és tudom hogy Hont Andrással az élen két napja mindenki a svéd adatokat lobogtatja de aki tanult statisztikát, az tudja, hogy egy haranggörbe nem szokott beszakadni, hacsak nincs valami drasztikus változás az őt alakító körülményekben. Svédországban nincs, szóval a lefutás kb a felfutáshoz lesz hasonló. Két nap kiugró adata valami másnak az oka, nem annak, hogy hirtelen kialakult a nyájimmunitás, és itt a kánaán.
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 47 595 — Whoops, looks like something went wrong.
Reszvetem! ☹️

több mint 5 éve
hden Philadelphia Eagles 340
Amikor ez a vírus bebaszott az összes országba egyszerre, a politikusok maguk köré gyűjtötték a 10 szerintük hozzáértő embert. Azok felállítottak 3-4 modellt, ami szerint zajlik majd a járvány. Az elsőben szerepelt 1500 halott, a másodikban 25000, a harmadikban meg 50000. A politikus mindenhol az 1500-at fogja választani, még akkor is, ha annak a gazdasági kára sokkal nagyobb lesz előre láthatólag.
Lecsó
Nem, nem minden politikus választotta a kevesebb halált!
Ők most győzelemre állnak és győzni fognak a láthatatlan ellenséggel szemben.
Legalább is a tabellán...
hden
Próbálom, értelmezni, de nem megy. Bocs.
Lecsó
U.S.A.
több mint 5 éve
Lecsó Denver Broncos 3 364
Amikor ez a vírus bebaszott az összes országba egyszerre, a politikusok maguk köré gyűjtötték a 10 szerintük hozzáértő embert. Azok felállítottak 3-4 modellt, ami szerint zajlik majd a járvány. Az elsőben szerepelt 1500 halott, a másodikban 25000, a harmadikban meg 50000. A politikus mindenhol az 1500-at fogja választani, még akkor is, ha annak a gazdasági kára sokkal nagyobb lesz előre láthatólag.
Lecsó
Nem, nem minden politikus választotta a kevesebb halált!
Ők most győzelemre állnak és győzni fognak a láthatatlan ellenséggel szemben.
Legalább is a tabellán...
hden
Próbálom, értelmezni, de nem megy. Bocs.
több mint 5 éve
zavi27 Seattle Seahawks Oregon Ducks 5 562 — Amerikai sportok rajongója
Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
Részvétem, kitartást!
több mint 5 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 735 — capitaine du château de Vienne 1487
Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
Részvétem!


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 5 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 228 — NFL bracket champion '26
Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
Őszinte részvétem!


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 5 éve
peach Atlanta Falcons 15 783 — a new hope (again)
Rip



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 5 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers Notre Dame Fighting Irish 17 149
Nyugodjék békében! Részvétem, sok erőt és kitartást!
több mint 5 éve
Toca Minnesota Vikings 20 263 — Vikings fan
Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
Részvétem. Kitartást!
több mint 5 éve
Szesze New York Giants 21 867 — Giants fan
Nyilván korai még bármit is kijelenteni, de a svédeknél elég jó irányt vettek a dolgok az utóbbi napokban ami mindenképpen érdekes.

 www.worldometers.info/coronavirus/country/sweden/

Az osztrákoknál is esés van, egy hónapja nem volt ilyen kevés új regisztrált fertőzött:

 www.worldometers.info/coronavirus/country/austria/

De végignézve az egészet, az országok többségénél javuló tendencia van, ez mindenképpen biztató.

Szerkesztette: Szesze
több mint 5 éve
r.baggio Miami Dolphins Indiana Hoosiers 64 811 — no es importante
"Örvend már ez a táj, koronás istennője ragyog" - így kezdődik a Szerelem kolera idején

Ahogy az ecuadori helyzet is mutatja, a hivatalos számok rettentően félrevezetők lehetnek

 index.hu/kulfold/2020/04/13/guayaquil_ecuador_koronavirus_otthoni_aldozatok/

Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
Nyugodjék békében


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 5 éve
hden Philadelphia Eagles 340
Amikor ez a vírus bebaszott az összes országba egyszerre, a politikusok maguk köré gyűjtötték a 10 szerintük hozzáértő embert. Azok felállítottak 3-4 modellt, ami szerint zajlik majd a járvány. Az elsőben szerepelt 1500 halott, a másodikban 25000, a harmadikban meg 50000. A politikus mindenhol az 1500-at fogja választani, még akkor is, ha annak a gazdasági kára sokkal nagyobb lesz előre láthatólag.
Lecsó
Nem, nem minden politikus választotta a kevesebb halált!
Ők most győzelemre állnak és győzni fognak a láthatatlan ellenséggel szemben.
Legalább is a tabellán...
több mint 5 éve
Janek Philadelphia Eagles Florida Gators 16 873 — Apu ökölbeszorított keze
Részvétem!

több mint 5 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 378 — #neverpunt
Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
Szívből sajnálom...😔

több mint 5 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 883
Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
RIP 😢
több mint 5 éve
Szokol Pittsburgh Steelers 7 383 — Steelers fan
Ha ilyen kenyelmes mederben akarjuk hogy lemenjen ez a jarvany akkor meg kb evekig kene ezt a jelenlegi szintu allapotot tartani ezt ugye senki nem gondolja hogy menni fog.... talan csak Sobrit tudom elkepzelni higy meg mindig joizuen eszegeti otthon a konzervet...
Nyilvan ne tartsuk meg a sziget fesztivalt meg az eb-t de nem lehet fullra bezarkozni...
Szoval kb tenyleg jojjon aminek jonnie kell aztan legyunk tul rajta!
Egyre inkabb igy vagyok ezzel.... 😧
Mondom ezt ugy hogy mi meg szerintem rohadt jol elvagyunk a csaladdal
yooker
Nem tudom ki mit tapasztalt, de szerintem kurvára nem vagyunk bezárkózva, kurvára nem vagyunk "leállva", stb. A környezetem nagy része dolgozik otthonról, vagy megy tovább a gyár, mint eddig, csak mondjuk bevezettek a melósoknak pár (nem is kevés) óvintézkedést. Az, hogy egy-két iparág megreccsent, az meg nem a politikusi döntések következményei, hanem a józan paraszti észé. Járvány van, vagy beoltatom anyámat, vagy megmondom neki, hogy hagyja el a kijárkálást. Persze van bolti forgalom, de nincs étterem meg mozi. Hát sorry a mozisoktól, meg a kocsmárosoktól, ha vége lesz, részemről ígérem, hogy bepótolom.
Lecsó
Valoszinu az szuli ezt az erzest bennem hogy az en kozvetlen kornyezetemben ( idos csaladtagok , munkanelkulive lett baratok videken ) mar erosen meg vannak viselve ettol az egesztol es total kilatastalannak latjak a dolgokat jelenleg...nekik minden nap egy orokkevalosag bezarva vagy eppen ketsegbeesetten a jovojuk megmentesen dolgozva! Es nyilvan nincsennek egyedul ezzel sot egyre tobben lesznek...
Lehet felelotlen kijelentes es magas labda nyilvan sokkal egyszerubb ovatossagot hangsulyozni de azert az eremnek tobb oldala van...
yooker
Elég disszonáns olvasni ezeket a sorokat, miközben épp' egy fórumtárs érintett ebben az egészben. Lelked rajta.
több mint 5 éve
Szesze New York Giants 21 867 — Giants fan
Sajnos bejött amitől tartottunk. Az éjjel itthagyott minket a mama. Úgy gondolom jobb helyen van ahova most ment. Kösz mindenkinek a támogatást.
Matthew99
Nagyon sajnálom 😕 Őszinte részvétem!