Koronavírus 2024
32 feliratkozó
több mint 4 éve
Igen.De miért csak pfizerrel oltották itthon a 18 év alattiakat mikor kamion számra állt itthon a kínai? Vagy az ellenzék hirdette a pfizeres oltási kampányt a fiataloknak?Mert 18 év alatt nem felnőttkorú az ember, nem dönthet maga mindenben, belép a szülői felelősség. Vagyis másként kell "baszakodni" a 18 év alattiakkal.Ha az életkor nem számít, akkor szerinted miért baszakodnak azzal, hogy a 18 éven aluliakat mivel olthatják? És úgy egyáltalán: miért nem elég csak életerős, egészséges fiatal férfiakat tesztelni? Az orvostudomány még nem jött rá arra, hogy annyira egyszerű, amennyire leírtad?Mi a magyarázatod rá, hogy miközben a tesztek során értelmezhetetlen kis számban vontak be időseket, nálunk pont ezt a korosztályt kezdték kínaival oltani?Mert akik ténylegesen értenek hozzá (vagyis gyógyítással, gyógyszerekkel, oltásokkal foglalkoznak), azok tudták, hogy valójában hatásos lesz idősek körében is, a hiányos teszteredményektől függetlenül, pusztán a technológia ismerete miatt és az oltás tartalmából következően.
nagylaza
És hatásos is lett.
Gondolj bele. Ahogy a vírus nem tudja, hogy hány évest fertőz meg, így egy elölt vírus alapú vakcina szintén nem válogat, hogy kit vakcinalizál.
Sobri Jóska
nagylaza
Teszteltek időseket is. Csak te nem láttad azokat a teszteredményeket. De nem is neked kell látni.
Akinek kell, az látta és engedélyezte.
De megértem, hogy nem tudod elengedni az ellenzéki rizstej-narratívát, hogy a kínai oltás szart se segít. Te dolgod.
Szerencsére az oltást ez nem zavarja abban, hogy működjön.
Sobri Jóska
Ha meg a szakértők döntöttek úgy, hogy inkább ne a kínaival kampanyoljanak akkor csak van valami nem? A lakossági bizalmatlanság a kinaival szemben szerintem nem elég érv mert akkor nem is nagyon reklámozták volna.
samu09
Az van, hogy a kínairól nem tudják, hogy 18 év alatt (mondjuk úgy gyerekeknél) mennyire hatásos.
De 65 felett tudják, és ezért adják is.
18 alattiaknál a Pfizert vizsgálták, így azt adták. (Astrat, Suptnikot, Janssent se adnak 18 alatt, nem csak Sinopharmot.)
több mint 4 éve
Pont a repülőtérrel példálózni elég nagy öngól, mikor a maffiakormány annyira meg akarja szerezni, hogy a "határzárat" még egy hónappal meghosszabbította. A forgalom júniusi várható fellendülése pedig mindenen múlik, csak a repülni amúgy se kívánó kínai vakcinával belőtt idősek százezrein nem.

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Sarkadi téved vagy politikailag kompromittált, és az ellenzéki narratívát szajkózza.Szövegértési nehézségeid vannak? Nem állítottam, hogy a kínai szart sem ér. Megpróbálom újra, hátha...Mert 18 év alatt nem felnőttkorú az ember, nem dönthet maga mindenben, belép a szülői felelősség. Vagyis másként kell "baszakodni" a 18 év alattiakkal.Ha az életkor nem számít, akkor szerinted miért baszakodnak azzal, hogy a 18 éven aluliakat mivel olthatják? És úgy egyáltalán: miért nem elég csak életerős, egészséges fiatal férfiakat tesztelni? Az orvostudomány még nem jött rá arra, hogy annyira egyszerű, amennyire leírtad?Mi a magyarázatod rá, hogy miközben a tesztek során értelmezhetetlen kis számban vontak be időseket, nálunk pont ezt a korosztályt kezdték kínaival oltani?Mert akik ténylegesen értenek hozzá (vagyis gyógyítással, gyógyszerekkel, oltásokkal foglalkoznak), azok tudták, hogy valójában hatásos lesz idősek körében is, a hiányos teszteredményektől függetlenül, pusztán a technológia ismerete miatt és az oltás tartalmából következően.
nagylaza
És hatásos is lett.
Gondolj bele. Ahogy a vírus nem tudja, hogy hány évest fertőz meg, így egy elölt vírus alapú vakcina szintén nem válogat, hogy kit vakcinalizál.
Sobri Jóska
nagylaza
Teszteltek időseket is. Csak te nem láttad azokat a teszteredményeket. De nem is neked kell látni.
Akinek kell, az látta és engedélyezte.
De megértem, hogy nem tudod elengedni az ellenzéki rizstej-narratívát, hogy a kínai oltás szart se segít. Te dolgod.
Szerencsére az oltást ez nem zavarja abban, hogy működjön.
Sobri Jóska
Sarkadi Balázs akadémikus, orvos-biokémikus most nyilatkozott a Klubrádióban. Elmondta, hogy 450 kínaival beoltott embert vizsgáltak, és azt mutatták ki, hogy 60, de főleg 65 év felett két adag után is „csak nagyon ritkán” alakult ki védelem (antitest-válasz). Így aztán sokaknak hamis biztonságérzetük van. 60 év alatt szerinte is hatékony a kínai vakcina. De fölötte nem.
Menczer Tamás nyilatkozatát elképesztőnek nevezte. Nem érti, hogy egy külügyi államtitkár, akinek ez nem szakmája, miért hülyézi le vakcinaügyben azokat, akik viszont értenek hozzá, mert ez a szakmájuk. (Rólad nem tett említést.)
nagylaza
Ha igaza lenne, akkor a 2-3 hónapja kínaival kétszer oltott idősekkel lennének tele a korházak, de ez nincs így.
Hatásos a kínai 65 felett is.
Egy akadémikus is rácsatlakozhat a rizstej-vonatra ha a politikai meggyőződése megköveteli, mert azt tudhatná, amit mi is, akik csak cikkekből tájékozódunk, hogy az elölt vírus nem produkál magas antitetestszámat teszteken, de mégis magas védelmet (99+%) nyújt a konkrét vírus ellen.
Tanulság: egy akadémikus is beszélhet faszságot, még a Klubrádióban is.
több mint 4 éve
Kezdődik a milliónyi kukába való vakcina elajándékozása, ehhez már tényleg csak a címzetes trollok tapsikolhatnakDe ahhoz akár még én is, hogy a nem felesleges és beadott vakcinák miatt visszamehettél dolgozni és újraindulhatott az élet.
r.baggio
Ha ez azzal jár, hogy túlrendeltük magunkat, zágson.
Én az étteremben is inkább meghagyom a kaját ha jól laktam, az belefér, de éhesen felállni jó nagy lúzerség.
több mint 4 éve
De miért csak pfizerrel oltották itthon a 18 év alattiakat mikor kamion számra állt itthon a kínai? Vagy az ellenzék hirdette a pfizeres oltási kampányt a fiataloknak?Mert 18 év alatt nem felnőttkorú az ember, nem dönthet maga mindenben, belép a szülői felelősség. Vagyis másként kell "baszakodni" a 18 év alattiakkal.Ha az életkor nem számít, akkor szerinted miért baszakodnak azzal, hogy a 18 éven aluliakat mivel olthatják? És úgy egyáltalán: miért nem elég csak életerős, egészséges fiatal férfiakat tesztelni? Az orvostudomány még nem jött rá arra, hogy annyira egyszerű, amennyire leírtad?Mi a magyarázatod rá, hogy miközben a tesztek során értelmezhetetlen kis számban vontak be időseket, nálunk pont ezt a korosztályt kezdték kínaival oltani?Mert akik ténylegesen értenek hozzá (vagyis gyógyítással, gyógyszerekkel, oltásokkal foglalkoznak), azok tudták, hogy valójában hatásos lesz idősek körében is, a hiányos teszteredményektől függetlenül, pusztán a technológia ismerete miatt és az oltás tartalmából következően.
nagylaza
És hatásos is lett.
Gondolj bele. Ahogy a vírus nem tudja, hogy hány évest fertőz meg, így egy elölt vírus alapú vakcina szintén nem válogat, hogy kit vakcinalizál.
Sobri Jóska
nagylaza
Teszteltek időseket is. Csak te nem láttad azokat a teszteredményeket. De nem is neked kell látni.
Akinek kell, az látta és engedélyezte.
De megértem, hogy nem tudod elengedni az ellenzéki rizstej-narratívát, hogy a kínai oltás szart se segít. Te dolgod.
Szerencsére az oltást ez nem zavarja abban, hogy működjön.
Sobri Jóska
Ha meg a szakértők döntöttek úgy, hogy inkább ne a kínaival kampanyoljanak akkor csak van valami nem? A lakossági bizalmatlanság a kinaival szemben szerintem nem elég érv mert akkor nem is nagyon reklámozták volna.
több mint 4 éve
Szövegértési nehézségeid vannak? Nem állítottam, hogy a kínai szart sem ér. Megpróbálom újra, hátha...Mert 18 év alatt nem felnőttkorú az ember, nem dönthet maga mindenben, belép a szülői felelősség. Vagyis másként kell "baszakodni" a 18 év alattiakkal.Ha az életkor nem számít, akkor szerinted miért baszakodnak azzal, hogy a 18 éven aluliakat mivel olthatják? És úgy egyáltalán: miért nem elég csak életerős, egészséges fiatal férfiakat tesztelni? Az orvostudomány még nem jött rá arra, hogy annyira egyszerű, amennyire leírtad?Mi a magyarázatod rá, hogy miközben a tesztek során értelmezhetetlen kis számban vontak be időseket, nálunk pont ezt a korosztályt kezdték kínaival oltani?Mert akik ténylegesen értenek hozzá (vagyis gyógyítással, gyógyszerekkel, oltásokkal foglalkoznak), azok tudták, hogy valójában hatásos lesz idősek körében is, a hiányos teszteredményektől függetlenül, pusztán a technológia ismerete miatt és az oltás tartalmából következően.
nagylaza
És hatásos is lett.
Gondolj bele. Ahogy a vírus nem tudja, hogy hány évest fertőz meg, így egy elölt vírus alapú vakcina szintén nem válogat, hogy kit vakcinalizál.
Sobri Jóska
nagylaza
Teszteltek időseket is. Csak te nem láttad azokat a teszteredményeket. De nem is neked kell látni.
Akinek kell, az látta és engedélyezte.
De megértem, hogy nem tudod elengedni az ellenzéki rizstej-narratívát, hogy a kínai oltás szart se segít. Te dolgod.
Szerencsére az oltást ez nem zavarja abban, hogy működjön.
Sobri Jóska
Sarkadi Balázs akadémikus, orvos-biokémikus most nyilatkozott a Klubrádióban. Elmondta, hogy 450 kínaival beoltott embert vizsgáltak, és azt mutatták ki, hogy 60, de főleg 65 év felett két adag után is „csak nagyon ritkán” alakult ki védelem (antitest-válasz). Így aztán sokaknak hamis biztonságérzetük van. 60 év alatt szerinte is hatékony a kínai vakcina. De fölötte nem.
Menczer Tamás nyilatkozatát elképesztőnek nevezte. Nem érti, hogy egy külügyi államtitkár, akinek ez nem szakmája, miért hülyézi le vakcinaügyben azokat, akik viszont értenek hozzá, mert ez a szakmájuk. (Rólad nem tett említést.)
több mint 4 éve
Kezdődik a milliónyi kukába való vakcina elajándékozása, ehhez már tényleg csak a címzetes trollok tapsikolhatnak

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Mert 18 év alatt nem felnőttkorú az ember, nem dönthet maga mindenben, belép a szülői felelősség. Vagyis másként kell "baszakodni" a 18 év alattiakkal.Ha az életkor nem számít, akkor szerinted miért baszakodnak azzal, hogy a 18 éven aluliakat mivel olthatják? És úgy egyáltalán: miért nem elég csak életerős, egészséges fiatal férfiakat tesztelni? Az orvostudomány még nem jött rá arra, hogy annyira egyszerű, amennyire leírtad?Mi a magyarázatod rá, hogy miközben a tesztek során értelmezhetetlen kis számban vontak be időseket, nálunk pont ezt a korosztályt kezdték kínaival oltani?Mert akik ténylegesen értenek hozzá (vagyis gyógyítással, gyógyszerekkel, oltásokkal foglalkoznak), azok tudták, hogy valójában hatásos lesz idősek körében is, a hiányos teszteredményektől függetlenül, pusztán a technológia ismerete miatt és az oltás tartalmából következően.
nagylaza
És hatásos is lett.
Gondolj bele. Ahogy a vírus nem tudja, hogy hány évest fertőz meg, így egy elölt vírus alapú vakcina szintén nem válogat, hogy kit vakcinalizál.
Sobri Jóska
nagylaza
Teszteltek időseket is. Csak te nem láttad azokat a teszteredményeket. De nem is neked kell látni.
Akinek kell, az látta és engedélyezte.
De megértem, hogy nem tudod elengedni az ellenzéki rizstej-narratívát, hogy a kínai oltás szart se segít. Te dolgod.
Szerencsére az oltást ez nem zavarja abban, hogy működjön.
több mint 4 éve
Ha az életkor nem számít, akkor szerinted miért baszakodnak azzal, hogy a 18 éven aluliakat mivel olthatják? És úgy egyáltalán: miért nem elég csak életerős, egészséges fiatal férfiakat tesztelni? Az orvostudomány még nem jött rá arra, hogy annyira egyszerű, amennyire leírtad?Mi a magyarázatod rá, hogy miközben a tesztek során értelmezhetetlen kis számban vontak be időseket, nálunk pont ezt a korosztályt kezdték kínaival oltani?Mert akik ténylegesen értenek hozzá (vagyis gyógyítással, gyógyszerekkel, oltásokkal foglalkoznak), azok tudták, hogy valójában hatásos lesz idősek körében is, a hiányos teszteredményektől függetlenül, pusztán a technológia ismerete miatt és az oltás tartalmából következően.
nagylaza
És hatásos is lett.
Gondolj bele. Ahogy a vírus nem tudja, hogy hány évest fertőz meg, így egy elölt vírus alapú vakcina szintén nem válogat, hogy kit vakcinalizál.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
index.hu/kulfold/2021/05/27/ezerrel-dolgozik-azon-a-hirszerzes-hogy-kideruljon-a-koronavirus-eredete/magyarorszag-100-ezer-adag-vakcinat-ad-a-zold-foki-koztarsasagnak/Amit aztán persze egy csomóan nem is kaphatnak meg.
MIGRACIO ellen vakcinaadomany.
Aztan majd lehet csodalkozni, hogy miert lesz 4. hullam. oszre vagy elajandekozzak a vakcinat vagy megromlik a rizstej, es nem tudja cili leoltani hetvege alatt a nepet. varhatunk a madzsar vakcinara majd, mire elkeszul...
mike99
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 4 éve
index.hu/kulfold/2021/05/27/ezerrel-dolgozik-azon-a-hirszerzes-hogy-kideruljon-a-koronavirus-eredete/magyarorszag-100-ezer-adag-vakcinat-ad-a-zold-foki-koztarsasagnak/MIGRACIO ellen vakcinaadomany.
Aztan majd lehet csodalkozni, hogy miert lesz 4. hullam. oszre vagy elajandekozzak a vakcinat vagy megromlik a rizstej, es nem tudja cili leoltani hetvege alatt a nepet. varhatunk a madzsar vakcinara majd, mire elkeszul...
több mint 4 éve
Vicces nép a magyar. Most, hogy nem kötelező a maszk a köztereken, az elmúlt napokban azt látom, hogy közel annyian hordják az utcán, mint amikor még kötelező volt.nem is vicces. Az én egyik ikrem nem nagyon akarja levenni azt mondja neki biztonságérzetet ad. meglepett a fiam eddig is körültekintő és meglepően óvatos volt de ez most túlzás. Ma lesz vele egy nagy beszélgetésem vele megtudni mi is aggasztja őt
nagylaza
több mint 4 éve
Mi a magyarázatod rá, hogy miközben a tesztek során értelmezhetetlen kis számban vontak be időseket, nálunk pont ezt a korosztályt kezdték kínaival oltani?Mert akik ténylegesen értenek hozzá (vagyis gyógyítással, gyógyszerekkel, oltásokkal foglalkoznak), azok tudták, hogy valójában hatásos lesz idősek körében is, a hiányos teszteredményektől függetlenül, pusztán a technológia ismerete miatt és az oltás tartalmából következően.
nagylaza
És hatásos is lett.
Gondolj bele. Ahogy a vírus nem tudja, hogy hány évest fertőz meg, így egy elölt vírus alapú vakcina szintén nem válogat, hogy kit vakcinalizál.
több mint 4 éve
Vicces nép a magyar. Most, hogy nem kötelező a maszk a köztereken, az elmúlt napokban azt látom, hogy közel annyian hordják az utcán, mint amikor még kötelező volt.Tehát akik eddig hordták, azok még mindig így tesznek, akik meg eddig sem tették, azok nem most fognak váltani
nagylaza
több mint 4 éve
Igaz. Elfeledkeztem az oltásellenesekről.Vicces nép a magyar. Most, hogy nem kötelező a maszk a köztereken, az elmúlt napokban azt látom, hogy közel annyian hordják az utcán, mint amikor még kötelező volt.jah mer most akik eddig nem hordták, hordják azért hogy nehogy elkapják ...
nagylaza
Negritis
több mint 4 éve
Vicces nép a magyar. Most, hogy nem kötelező a maszk a köztereken, az elmúlt napokban azt látom, hogy közel annyian hordják az utcán, mint amikor még kötelező volt.jah mer most akik eddig nem hordták, hordják azért hogy nehogy elkapják ...
nagylaza
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Vicces nép a magyar. Most, hogy nem kötelező a maszk a köztereken, az elmúlt napokban azt látom, hogy közel annyian hordják az utcán, mint amikor még kötelező volt.
több mint 4 éve
Tőlem nem olvashattad, hogy nagy tömegben ártalmas vagy hatástalan, sem azt, hogy sóoldat. A kezdetektől az a baj, ami most is: nem tudjuk, mennyire hatásos pl. a idősek körében. Mi a magyarázatod rá, hogy miközben a tesztek során értelmezhetetlen kis számban vontak be időseket, nálunk pont ezt a korosztályt kezdték kínaival oltani?És mit hallottál arról, hogy nagy tömegben ártalmas vagy hatástalan?"A Sinopharm tesztelésénél csak az önkéntesek 2 százaléka volt 60 év feletti"Ebben nem találom Merkelyt.Tényleg nekem kell beírnom, hogy "Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos".Ki más írna be ide fidesz-propot? 😉
Végülis, csodákra képes ma már egy sóoldat...
index.hu/belfold/2021/05/27/who-sinopharm-vakcina-menczer-tamas/
Sobri Jóska
Amúgy pedig az amcsi orvosi kamara nem igazolt semmit, ez a dokumentáció az araboknál készült, kínai közreműködéssel. Itt az eredeti cikk linkje:
jamanetwork.com/journals/jama/fullarticle/2780562
ender1112
Akkor ez nem lehet ugyanaz a cikk.
Meg külföldiül is van.
Valami rendes magyar linket dobj be.
Sobri Jóska
444.hu/2021/05/27/a-sinopharm-tesztelesenel-csak-az-onkentesek-2-szazaleka-volt-60-ev-feletti?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-sinopharm-tesztelesenel-csak-az-onkentesek-2-szazaleka-volt-60-ev-feletti
Nálunk jórészt időseket oltottak vele, sebaj.
nagylaza
Nem a tesztek eredménysorának mélysége vagy ismerete a lényeg, hanem a vakcina valós védelmi képessége.
Erről mi rosszat tudunk?
Mert a polémia a dokumentáció meg transzparencia körül zakatol ellenzéki, keleti oltás ellenes narratívából.
De a valóságban milliónyi beadott kínai oltás után mik a valódi negatívumai?
Ami a sóoldat-állítást megalapozottá teszi?
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Te vagy az, Feri bácsi?Hazudsz, mert az ég zöld, a fű meg kék 😀Ebben nem találom Merkelyt.Tényleg nekem kell beírnom, hogy "Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos".Ki más írna be ide fidesz-propot? 😉
Végülis, csodákra képes ma már egy sóoldat...
index.hu/belfold/2021/05/27/who-sinopharm-vakcina-menczer-tamas/
Sobri Jóska
Amúgy pedig az amcsi orvosi kamara nem igazolt semmit, ez a dokumentáció az araboknál készült, kínai közreműködéssel. Itt az eredeti cikk linkje:
jamanetwork.com/journals/jama/fullarticle/2780562
ender1112
Akkor ez nem lehet ugyanaz a cikk.
Meg külföldiül is van.
Valami rendes magyar linket dobj be.
Sobri Jóska
ender1112
A frappáns válaszok nagymestere?
Mind az állítás, mind az indoklás átgondolt, kifinomult és látszik, hogy a vitakészséged maximumát az érvelési technikád színe javát beleszuszakoltad.
Köszi, hogy a maximumod adod.
több mint 4 éve
És mit hallottál arról, hogy nagy tömegben ártalmas vagy hatástalan?"A Sinopharm tesztelésénél csak az önkéntesek 2 százaléka volt 60 év feletti"Ebben nem találom Merkelyt.Tényleg nekem kell beírnom, hogy "Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos".Ki más írna be ide fidesz-propot? 😉
Végülis, csodákra képes ma már egy sóoldat...
index.hu/belfold/2021/05/27/who-sinopharm-vakcina-menczer-tamas/
Sobri Jóska
Amúgy pedig az amcsi orvosi kamara nem igazolt semmit, ez a dokumentáció az araboknál készült, kínai közreműködéssel. Itt az eredeti cikk linkje:
jamanetwork.com/journals/jama/fullarticle/2780562
ender1112
Akkor ez nem lehet ugyanaz a cikk.
Meg külföldiül is van.
Valami rendes magyar linket dobj be.
Sobri Jóska
444.hu/2021/05/27/a-sinopharm-tesztelesenel-csak-az-onkentesek-2-szazaleka-volt-60-ev-feletti?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-sinopharm-tesztelesenel-csak-az-onkentesek-2-szazaleka-volt-60-ev-feletti
Nálunk jórészt időseket oltottak vele, sebaj.
nagylaza
Nem a tesztek eredménysorának mélysége vagy ismerete a lényeg, hanem a vakcina valós védelmi képessége.
Erről mi rosszat tudunk?
Mert a polémia a dokumentáció meg transzparencia körül zakatol ellenzéki, keleti oltás ellenes narratívából.
De a valóságban milliónyi beadott kínai oltás után mik a valódi negatívumai?
Ami a sóoldat-állítást megalapozottá teszi?
több mint 4 éve
"A Sinopharm tesztelésénél csak az önkéntesek 2 százaléka volt 60 év feletti"Ebben nem találom Merkelyt.Tényleg nekem kell beírnom, hogy "Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos".Ki más írna be ide fidesz-propot? 😉
Végülis, csodákra képes ma már egy sóoldat...
index.hu/belfold/2021/05/27/who-sinopharm-vakcina-menczer-tamas/
Sobri Jóska
Amúgy pedig az amcsi orvosi kamara nem igazolt semmit, ez a dokumentáció az araboknál készült, kínai közreműködéssel. Itt az eredeti cikk linkje:
jamanetwork.com/journals/jama/fullarticle/2780562
ender1112
Akkor ez nem lehet ugyanaz a cikk.
Meg külföldiül is van.
Valami rendes magyar linket dobj be.
Sobri Jóska
444.hu/2021/05/27/a-sinopharm-tesztelesenel-csak-az-onkentesek-2-szazaleka-volt-60-ev-feletti?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-sinopharm-tesztelesenel-csak-az-onkentesek-2-szazaleka-volt-60-ev-feletti
Nálunk jórészt időseket oltottak vele, sebaj.
Egyebassza, kiemelem még a cikk végét is:
"A tanulmányról beszámoló Bloomberg megjegyezte, hogy emiatt továbbra is kevés bizonyíték van arra, hogy a Sinopharm elég biztonságos és hatékony a nők, az idősek és az alapbetegségben szenvedők számára."
Persze, Menczer Tamás véleménye mindent felülír.
Szerkesztette: nagylaza, főpohárnok
több mint 4 éve
Hazudsz, mert az ég zöld, a fű meg kék 😀Ebben nem találom Merkelyt.Tényleg nekem kell beírnom, hogy "Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos".Ki más írna be ide fidesz-propot? 😉
Végülis, csodákra képes ma már egy sóoldat...
index.hu/belfold/2021/05/27/who-sinopharm-vakcina-menczer-tamas/
Sobri Jóska
Amúgy pedig az amcsi orvosi kamara nem igazolt semmit, ez a dokumentáció az araboknál készült, kínai közreműködéssel. Itt az eredeti cikk linkje:
jamanetwork.com/journals/jama/fullarticle/2780562
ender1112
Akkor ez nem lehet ugyanaz a cikk.
Meg külföldiül is van.
Valami rendes magyar linket dobj be.
Sobri Jóska
több mint 4 éve
Ebben nem találom Merkelyt.Tényleg nekem kell beírnom, hogy "Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos".Ki más írna be ide fidesz-propot? 😉
Végülis, csodákra képes ma már egy sóoldat...
index.hu/belfold/2021/05/27/who-sinopharm-vakcina-menczer-tamas/
Sobri Jóska
Amúgy pedig az amcsi orvosi kamara nem igazolt semmit, ez a dokumentáció az araboknál készült, kínai közreműködéssel. Itt az eredeti cikk linkje:
jamanetwork.com/journals/jama/fullarticle/2780562
ender1112
Akkor ez nem lehet ugyanaz a cikk.
Meg külföldiül is van.
Valami rendes magyar linket dobj be.
több mint 4 éve
Tényleg nekem kell beírnom, hogy "Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, hogy a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos".Ki más írna be ide fidesz-propot? 😉
Végülis, csodákra képes ma már egy sóoldat...
index.hu/belfold/2021/05/27/who-sinopharm-vakcina-menczer-tamas/
Sobri Jóska
Amúgy pedig az amcsi orvosi kamara nem igazolt semmit, ez a dokumentáció az araboknál készült, kínai közreműködéssel. Itt az eredeti cikk linkje:
jamanetwork.com/journals/jama/fullarticle/2780562
több mint 4 éve
Rendben, ma rápihenek, de holnap elkezdem. 😊Légszíves indulj el, és köhögj össze mindenkit, hasznosan töltsd az időd. 😀 😀Az megvolt hogy oltottként megfertőzöm az oltatlanokat, de az, hogy már csak pár évem van rá, az elszomorít. 😕kombinálom az elbaszott mondásokat a gődényistáktól:Ez mi? 😂 Úgy érzem lemaradtam valamiről. 😁szerencsétlen főnököd kereshet magának új embereket 21 hónap múlva, merhogy 2 év és #mindmeghalunk 😀😀 😀 😀Fingat azért kicsit a második pfizer. Betudtam jönni melózni, de lement ma már majdnem 3 liter víz, fájdalomcsillapító. Eléggé fáj az oltás helye, gyengék a végtagjaim, picikét szédülök, bambulok, szerencsére ilyen egyeztetés ma nincs semmiről. 😀 Meg mondták a többiek, hogy sápadt vagyok.és most bementél lefertőzni mindenkit!!!!
Vrij6
há milyen ember vagy te?! 😀
Negritis
A csoport arány igen jó, mindenki kapott már legalább egy oltást.
2 kolléganőm már letudta hetek óta a 2. szputnyikot, egy másik kolléganőm bő 1 hete a Janssent.
2 kolléga vár majd még egy második pfizerre meg astrára.
Vrij6
Negritis
Mikey
- ha bejösz mint oltott akkor lefertőzöl engem mint oltatlan és ártatlan
- 2 év múlva minden beoltott meghal, de ha nem akkor 3-4-5-.. 😀
Negritis
Mikey
Vrij6
Szerencsére főnököm van olyan rendes, hogy az oltás utáni munkanapon nem akar bent látni senkit munkahelyen, hogy rendesen pihenhessünk, szóval egész nap ráérek fertőzni. 😊
KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May