OFF topik
Peach, ez azért nem jó, mert ha osztatlan közös a garázs, akkor eladás/aláírás előtt, ha már megvan a vevő, akkor ki kell függeszteni egy hivatalos papírost ügyvéd által jegyezve, a faliújságra, hogy “a G7-es parkolóra ilyen ajánlat jött, felkérem a tisztelt tulajdonos társakat nyilatkozzanak, élnek-e az elővásárlási jogukkal.”
15 napig kell kint lennie, kifüggesztéskor le kell fotózni és elküldeni a közös képviseletnek, akik a 16.nap - ha nem él a joggal senki - adnak egy igazolást, amit aztán be kell adni a Földhivatalba.
A Sobri által vázolt dolog sem jó, mert ha túl nagy összeg kerül a papírra, amit 100% hogy meg tudna az elővásárló, mivel Pepnek kötelező a kifüggesztés, akkor mehetnek együtt a bíróságra.
Vagy kifizeti az eredeti vevő a magasabb összeget, amit kötve hiszek.
Ha viszont ő visszalép, de még mindig áll az eladás, akkor a lehető legmagasabb áron kell eladni a szomszédnak. Nincs mese.
Szerk.: Ha tehetitek majd a jövőben, mindig külön Hrsz-en vásároljatok. Akár garázs, akár tároló, stb. Sokkal könnyebb.
Szerkesztette: JC6 (Mr. Miele)
Köszi! Kérdeztem kettőt is, egyikük azt mondta semmit nem lehet tenni, a másik(pesti , komolyabb, rafkósabb) azt mondta , H vissza lehet állni az eladástól , csak kell rá valami indok, de amennyiért meg akarja venni , nekem bőven megéri, csak hát akinek alapból akartam eladni, azzal cseszett ki, mert nagyon ritkán van eladó garázs errefelé, gondolom máshol is így van .Van egy kiskapu!Így is csináltuk, csak valamiért piaci ár felett is kell neki , amire nem számítottam, de ha ennyire kell neki , akkor vigye, most már úgy vagyok vele.Akkor add el annak, akinek akarod, annyiért, amennyit már a szomszéd sokall, de valójában kápéban annyit kapsz, amennyiben valójában megállapodtatok, csak a szerződésben lesz több. Na bumm, kicsivel több adót fizetsz, de ha fontos, hogy ne a szomszéd vegye meg, akkor megéri.A probléma az , hogy én annak akarom eladni, aki az első ajánlatot tette..ilyenkor nem tud rálicitálni a második ajánlatra esetleg ?Attól is függ, hogy milyen státuszban van az eladás. Ha csak szóbeli megegyezés történt, akkor szerintem mondd el neki, hogy kaptál egy jobb ajánlatot. Aztán vagy tartja vagy azt mondja, hogy csinálj vele amit akarsz.Oké, de én nem dönthetek úgy , hogy mégsem adom el?Akkor elővásárlási joga van a többi osztatlan tulajdonosának, ha jól tudom.OsztatlanGarázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
#JC6
Pep71
Matthew99
Pep71
Matthew99
Pep71
Sobri Jóska
Pep71
Ügyvédünk javasolta h papíron cseréljük el vmire! /bicikli 😃/ akkor már bevásárolta magát! Így a többi lakónàl már nincs elővásárlási joga!
Pontosabban kérdezd meg egy ügyvédtől!
Már nem emlékszek tisztán!
steelwolf
Van egy kiskapu!Így is csináltuk, csak valamiért piaci ár felett is kell neki , amire nem számítottam, de ha ennyire kell neki , akkor vigye, most már úgy vagyok vele.Akkor add el annak, akinek akarod, annyiért, amennyit már a szomszéd sokall, de valójában kápéban annyit kapsz, amennyiben valójában megállapodtatok, csak a szerződésben lesz több. Na bumm, kicsivel több adót fizetsz, de ha fontos, hogy ne a szomszéd vegye meg, akkor megéri.A probléma az , hogy én annak akarom eladni, aki az első ajánlatot tette..ilyenkor nem tud rálicitálni a második ajánlatra esetleg ?Attól is függ, hogy milyen státuszban van az eladás. Ha csak szóbeli megegyezés történt, akkor szerintem mondd el neki, hogy kaptál egy jobb ajánlatot. Aztán vagy tartja vagy azt mondja, hogy csinálj vele amit akarsz.Oké, de én nem dönthetek úgy , hogy mégsem adom el?Akkor elővásárlási joga van a többi osztatlan tulajdonosának, ha jól tudom.OsztatlanGarázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
#JC6
Pep71
Matthew99
Pep71
Matthew99
Pep71
Sobri Jóska
Pep71
Ügyvédünk javasolta h papíron cseréljük el vmire! /bicikli 😃/ akkor már bevásárolta magát! Így a többi lakónàl már nincs elővásárlási joga!
Pontosabban kérdezd meg egy ügyvédtől!
Már nem emlékszek tisztán!
Így is csináltuk, csak valamiért piaci ár felett is kell neki , amire nem számítottam, de ha ennyire kell neki , akkor vigye, most már úgy vagyok vele.Akkor add el annak, akinek akarod, annyiért, amennyit már a szomszéd sokall, de valójában kápéban annyit kapsz, amennyiben valójában megállapodtatok, csak a szerződésben lesz több. Na bumm, kicsivel több adót fizetsz, de ha fontos, hogy ne a szomszéd vegye meg, akkor megéri.A probléma az , hogy én annak akarom eladni, aki az első ajánlatot tette..ilyenkor nem tud rálicitálni a második ajánlatra esetleg ?Attól is függ, hogy milyen státuszban van az eladás. Ha csak szóbeli megegyezés történt, akkor szerintem mondd el neki, hogy kaptál egy jobb ajánlatot. Aztán vagy tartja vagy azt mondja, hogy csinálj vele amit akarsz.Oké, de én nem dönthetek úgy , hogy mégsem adom el?Akkor elővásárlási joga van a többi osztatlan tulajdonosának, ha jól tudom.OsztatlanGarázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
#JC6
Pep71
Matthew99
Pep71
Matthew99
Pep71
Sobri Jóska
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
Akkor add el annak, akinek akarod, annyiért, amennyit már a szomszéd sokall, de valójában kápéban annyit kapsz, amennyiben valójában megállapodtatok, csak a szerződésben lesz több. Na bumm, kicsivel több adót fizetsz, de ha fontos, hogy ne a szomszéd vegye meg, akkor megéri.A probléma az , hogy én annak akarom eladni, aki az első ajánlatot tette..ilyenkor nem tud rálicitálni a második ajánlatra esetleg ?Attól is függ, hogy milyen státuszban van az eladás. Ha csak szóbeli megegyezés történt, akkor szerintem mondd el neki, hogy kaptál egy jobb ajánlatot. Aztán vagy tartja vagy azt mondja, hogy csinálj vele amit akarsz.Oké, de én nem dönthetek úgy , hogy mégsem adom el?Akkor elővásárlási joga van a többi osztatlan tulajdonosának, ha jól tudom.OsztatlanGarázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
#JC6
Pep71
Matthew99
Pep71
Matthew99
Pep71
Ha jól értem tulajdonostárssal közölted, hogy 3. féllel megegyeztél, aki meg erre elővásárlási jogával élve az ajánlati kötöttség ideje alatt rálicitált. Igazából innentől semmit se tehetsz köztetek a szerződés létrejött, sőt igazából az eredeti áron jött létre, mert feleslegesen licitált rá, hiszen neki elég lett volna az eredeti árat elfogadni, de persze erről azért neki ne szólj. Inkább menj bele az emelt áron, amíg erre rá nem jön. 😊A probléma az , hogy én annak akarom eladni, aki az első ajánlatot tette..ilyenkor nem tud rálicitálni a második ajánlatra esetleg ?Attól is függ, hogy milyen státuszban van az eladás. Ha csak szóbeli megegyezés történt, akkor szerintem mondd el neki, hogy kaptál egy jobb ajánlatot. Aztán vagy tartja vagy azt mondja, hogy csinálj vele amit akarsz.Oké, de én nem dönthetek úgy , hogy mégsem adom el?Akkor elővásárlási joga van a többi osztatlan tulajdonosának, ha jól tudom.OsztatlanGarázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
#JC6
Pep71
Matthew99
Pep71
Matthew99
Pep71
A probléma az , hogy én annak akarom eladni, aki az első ajánlatot tette..ilyenkor nem tud rálicitálni a második ajánlatra esetleg ?Attól is függ, hogy milyen státuszban van az eladás. Ha csak szóbeli megegyezés történt, akkor szerintem mondd el neki, hogy kaptál egy jobb ajánlatot. Aztán vagy tartja vagy azt mondja, hogy csinálj vele amit akarsz.Oké, de én nem dönthetek úgy , hogy mégsem adom el?Akkor elővásárlási joga van a többi osztatlan tulajdonosának, ha jól tudom.OsztatlanGarázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
#JC6
Pep71
Matthew99
Pep71
Matthew99
sztem is vihar a biliben a dolog, de sztem a # miatt ez szarkazmus akart lenniHát, ha akarom elhiszem, ha akarom nem. Peetnek írt reakciója szerintem elárulja, h úgy értette, ahogy azt elsőnek értette mindenki. Nem tudom, h ezzel a korrekcióval mi volt a célja amúgy. Álljon bele, engedje el a füle mellett, de ez így nekem maszatolás. Mondjuk az egész szerintem vihar egy kanál vízben.Érdekelne a véleményetek.kiegészítés:
Újságíróként lehet valahol ciki. Amúgy álságosnak tartom a reakciókat. Valószínűleg a nyilvános kövezést végzők sosem néztek illegális streamet, sosem torrenteztek, de még céges nyomtatóval sem nyomtattak magán anyagokat, mert az lopás..
Azt is értem a sport24 projektben érintettek miért reagálnak így. Leendő üzletüket féltik. Érthető az oldalukról, | de remélem mondjuk amikor egy taxis is féltette az uber miatt és az uber adócsalására világítottak rá, akkor gondolom a most erkölcsrendőrséget játszók közül mindenki a taxisok mellett állt. Nem eltagadva, h mondjuk a taxisok is csaltak adót nyilván, csak áfát Magyarországon fizettek..
Ezzel nyilván senkit sem lopásra bátorítok, mielőtt még..
|
dawyd728
Negritis
dawyd728
csak nem jött össze mert anélkül meg full komoly az egész
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Hát, ha akarom elhiszem, ha akarom nem. Peetnek írt reakciója szerintem elárulja, h úgy értette, ahogy azt elsőnek értette mindenki. Nem tudom, h ezzel a korrekcióval mi volt a célja amúgy. Álljon bele, engedje el a füle mellett, de ez így nekem maszatolás. Mondjuk az egész szerintem vihar egy kanál vízben.Érdekelne a véleményetek.kiegészítés:
Fel a kezekkel, ha te is úgy olvasol New York Times-cikkeket, hogy megállítod a böngésző töltését, mielőtt feljönne a fizetős popup!
— Szaniszló Csaba (@csszaniszlo) May 20, 2021
Én: 🙋♂️ #magyarovagyunkvagynem
Újságíróként lehet valahol ciki. Amúgy álságosnak tartom a reakciókat. Valószínűleg a nyilvános kövezést végzők sosem néztek illegális streamet, sosem torrenteztek, de még céges nyomtatóval sem nyomtattak magán anyagokat, mert az lopás..
Azt is értem a sport24 projektben érintettek miért reagálnak így. Leendő üzletüket féltik. Érthető az oldalukról, | de remélem mondjuk amikor egy taxis is féltette az uber miatt és az uber adócsalására világítottak rá, akkor gondolom a most erkölcsrendőrséget játszók közül mindenki a taxisok mellett állt. Nem eltagadva, h mondjuk a taxisok is csaltak adót nyilván, csak áfát Magyarországon fizettek..
Ezzel nyilván senkit sem lopásra bátorítok, mielőtt még..
|
dawyd728
Bénán fogalmaztam, ma már nem így tenném. A rendszerük hibája volt hihetetlen, erre akartam felhívni a figyelmet. Máshogy lehetett érteni, amit sajnálok, főleg nyolc különböző sajtótermék előfizetőjeként. A Timesnak írtam (még este) a hibáról a rendszerükben. https://t.co/JFnAp0P7ry
— Szaniszló Csaba (@csszaniszlo) May 21, 2021
Negritis
én majd holnap iszok egyet sztem az emlékéreripSzomorú. A Berserk volt az első manga, amit elkezdtem. Többször végigolvastam az egészet azóta. Ma este az Ő emlékére fogok inni egyet.
www.crunchyroll.com/en-gb/anime-news/2021/05/19/berserk-manga-creator-kentaro-miura-passes-away-at-54
Negritis
Ettemlevest
úgy hogy én nem is olvastam vagy néztem a berserk-t
de a d gray man, hxh és a hajime no ippo miatt átérzem
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Érdekelne a véleményetek.kiegészítés:
Fel a kezekkel, ha te is úgy olvasol New York Times-cikkeket, hogy megállítod a böngésző töltését, mielőtt feljönne a fizetős popup!
— Szaniszló Csaba (@csszaniszlo) May 20, 2021
Én: 🙋♂️ #magyarovagyunkvagynem
Újságíróként lehet valahol ciki. Amúgy álságosnak tartom a reakciókat. Valószínűleg a nyilvános kövezést végzők sosem néztek illegális streamet, sosem torrenteztek, de még céges nyomtatóval sem nyomtattak magán anyagokat, mert az lopás..
Azt is értem a sport24 projektben érintettek miért reagálnak így. Leendő üzletüket féltik. Érthető az oldalukról, | de remélem mondjuk amikor egy taxis is féltette az uber miatt és az uber adócsalására világítottak rá, akkor gondolom a most erkölcsrendőrséget játszók közül mindenki a taxisok mellett állt. Nem eltagadva, h mondjuk a taxisok is csaltak adót nyilván, csak áfát Magyarországon fizettek..
Ezzel nyilván senkit sem lopásra bátorítok, mielőtt még..
|
dawyd728
Bénán fogalmaztam, ma már nem így tenném. A rendszerük hibája volt hihetetlen, erre akartam felhívni a figyelmet. Máshogy lehetett érteni, amit sajnálok, főleg nyolc különböző sajtótermék előfizetőjeként. A Timesnak írtam (még este) a hibáról a rendszerükben. https://t.co/JFnAp0P7ry
— Szaniszló Csaba (@csszaniszlo) May 21, 2021
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
Fel a kezekkel, ha te is úgy olvasol New York Times-cikkeket, hogy megállítod a böngésző töltését, mielőtt feljönne a fizetős popup!
— Szaniszló Csaba (@csszaniszlo) May 20, 2021
Én: 🙋♂️ #magyarovagyunkvagynem
Újságíróként lehet valahol ciki. Amúgy álságosnak tartom a reakciókat. Valószínűleg a nyilvános kövezést végzők sosem néztek illegális streamet, sosem torrenteztek, de még céges nyomtatóval sem nyomtattak magán anyagokat, mert az lopás..
Azt is értem a sport24 projektben érintettek miért reagálnak így. Leendő üzletüket féltik. Érthető az oldalukról, | de remélem mondjuk amikor egy taxis is féltette az uber miatt és az uber adócsalására világítottak rá, akkor gondolom a most erkölcsrendőrséget játszók közül mindenki a taxisok mellett állt. Nem eltagadva, h mondjuk a taxisok is csaltak adót nyilván, csak áfát Magyarországon fizettek..
Ezzel nyilván senkit sem lopásra bátorítok, mielőtt még..
|
telex.hu/gazdasag/2021/05/21/atlagkereset-diplomas-informatikus-bolcsesz-edulineRégi ref lelkészünk poénja volt:
Ehhez képest nekem bruttó 160 amiből lejön a nyugdíj járulék TB ha csak azt az egy fizetést nézem, amit a tényleges diplomámmal keresek, és ez még jónak számít közöttünk....(van még két fizetés, de mindkettő esetleges, és igazából az egyiket jobb lenne ha nem én végezném így jön ki a három bruttó 400-450-re), de végül is ja, mi csak havi 4x fél napot dolgozunk, így jogos 😛 (nem, nem irigységből írom vagy bosszúságból vagy stb.. vannak ennél sokkal rosszabb helyzetben lévők. csak érdekesség)
dande
Milyen a jó pap?
Hat napig láthatatlan, a hetediken érthetetlen.
Ehhez képest nekem bruttó 160 amiből lejön a nyugdíj járulék TB ha csak azt az egy fizetést nézem, amit a tényleges diplomámmal keresek, és ez még jónak számít közöttünk....(van még két fizetés, de mindkettő esetleges, és igazából az egyiket jobb lenne ha nem én végezném így jön ki a három bruttó 400-450-re), de végül is ja, mi csak havi 4x fél napot dolgozunk, így jogos 😛 (nem, nem irigységből írom vagy bosszúságból vagy stb.. vannak ennél sokkal rosszabb helyzetben lévők. csak érdekesség)
youtu.be/0M67iZcdh8ELebron James liked your comment 😀
Szerintem sokszor amikor nagyon könnyen és nagyon gyorsan itélkeznek emberek az amerikai rendőrségi lövöldözésekről, egyszerűen elfelejtik, hogy mennyire más szituációba kell helyt állniuk, mint akármelyik másik nyugati orszagban.
Ajánlom mindenkinek a csatornát is. Egy exrendőr pasas csinálja.
youtu.be/H6lDXOy5S4w
A késeléses szotriról amiről itt is volt szó a forumon.
Cowboykarcsi90

Szerkesztette: Cowboykarcsi90
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
Attól is függ, hogy milyen státuszban van az eladás. Ha csak szóbeli megegyezés történt, akkor szerintem mondd el neki, hogy kaptál egy jobb ajánlatot. Aztán vagy tartja vagy azt mondja, hogy csinálj vele amit akarsz.Oké, de én nem dönthetek úgy , hogy mégsem adom el?Akkor elővásárlási joga van a többi osztatlan tulajdonosának, ha jól tudom.OsztatlanGarázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
#JC6
Pep71
Matthew99
Pep71

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
Oké, de én nem dönthetek úgy , hogy mégsem adom el?Akkor elővásárlási joga van a többi osztatlan tulajdonosának, ha jól tudom.OsztatlanGarázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
#JC6
Pep71
Matthew99
Akkor elővásárlási joga van a többi osztatlan tulajdonosának, ha jól tudom.OsztatlanGarázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
#JC6
Pep71

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
OsztatlanGarázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
#JC6
Garázs eladásánál váratlan rálicitálás érkezett az egyik szomszédtól, ilyenkor vissza lehet lépni valahogy az eladástól , bármilyen indokkal, esetleg másféle megoldás ? Köszönöm a segítséget.Külön hrsz vagy osztatlan közös tulajdon a garázs?
Pep71
ripSzomorú. A Berserk volt az első manga, amit elkezdtem. Többször végigolvastam az egészet azóta. Ma este az Ő emlékére fogok inni egyet.
www.crunchyroll.com/en-gb/anime-news/2021/05/19/berserk-manga-creator-kentaro-miura-passes-away-at-54
Negritis
touchdown..... touchdown, bears!!