Olimpia

23 feliratkozó

több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 20 244
Gondolatok az olimpiai vívóversenyek bíráskodásáról…!
A sikeres versenyzői pályafutásom befejezése után nyolc éven keresztül a világ egyik legmagasabban jegyzett nemzetközi „A” kategóriás versenybírója voltam 1979-86 között, olimpiai, világbajnoki, világ kupadöntőket vezettem, de úgy éreztem, hogy két olimpiai ciklus elég, mert tisztán és becsületesen, emelt fővel kell kiszállni függetlenül attól, hogy elismert voltam. Már akkor működött a bírói maffia, aminek én nem akartam tagja lenni, inkább itthon a sportágamért dolgoztam 27 évet a Magyar Vívó Szövetségben. Döbbenten látom a párizsi olimpián, hogy még mindig azok a versenybírók a legfuttatottabbak, akik már 15-20 éve is a top gárdában voltak. Ez elfogadhatatlan, mert elkerülhetetlen az összefogás, a pártatlanság és az is, hogy kialakult egy „megélhetési bírói gárda”, akik hétről-hétre járják a világ kupa versenyeket. A párizsi olimpián nagyon sok és igazságtalan döntés született, ami nagyban befolyásolták a versenyzők hosszú, kemény felkészülésének eredményeségét! Egy versenybíró soha nem lehet főszereplő, mert ha igen, akkor nagyon nagy baj van! A konvencionális fegyvernemekben tőr és főleg kardban – vissza kell hozni a látványos, technikás vívást, azt kell erősíteni és nem a „lottó” vívást, ahol a mérkőzés elsősorban a versenybíró döntésein dől el, mert vívásban a közönség nem látja a legfontosabbat: a találatot!!! Látja a szép mozgást, gyorsaságot, a mozdulatokat, de a lényeget a „gólt” azt nem!! A bírói összefonodások miatt, barátságokon alapuló bíráskodást azonnal be kell szüntetni azzal, hogy maximum két olimpiai ciklusra lehet valaki nemzetközi bíró és nem évtizedekre!!! Ez a Nemzetközi Vívó Szövetség feladata, valamint az, hogy a kardvívásban az akciókat értékeljék a bírók és nem a minimális, megkérdőjelezhető megelőzéseket, mert ez az út egy abszolút igénytelen kardvívás zsákutcájába vezeti ezt a tradicionálisan kiemelkedően szép fegyvernemet! A Magyar Vívó Szövetség feladata az elmúlt évek hibáit korrigálni azzal, hogy a három legfontosabb bizottságban - végrehajtó, technikai és bírók bizottságában - nem az elnök szája íze, szimpátiája szerint kell delegáltat javasolni a Nemzetközi Vívó Szövetség felé, mert ő ehhez, mint politikus nem ért, nem kinyírni Szabó Bencét és Kulcsár Krisztiánt olimpiai bajnokokat, hanem igazi szakembereket támogatni, akik korrektül a fair play szellemében segíteni tudják versenyzőinket a páston mivel ismertek, a jelenlegi elnökkel szemben! Van mit tenni a bíráskodás terén a Nemzetközi és a Magyar Vívó Szövetség háza táján!!!

Kovács Tamás
több mint 1 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 27 077 — "Montoya por favor!"
A kézibe is csak öntjük a pénzt és semmi…

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 1 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 281 — Ajmo Vatreni
Ez milyen elbaszott Judo döntő volt a nőknél. Az egyik örül, videó a másik nyer.
több mint 1 éve
deyell Las Vegas Raiders 12 232
női judo bronzot megnyerte a horvát. aztán visszanézték, bocs mégse, a koszovói nyert.

buhloone mindstate

több mint 1 éve
Assurbanapli Denver Broncos 1 810
Ezt hozták össze a végén.
Baszoódjak még, ha még egyszer leülök női kézit nézni. Én hülye barom.
zinedine5
Nem nézünk magyar női csapatsportot. (Kézi, Röpi, vízi, kosár) Soha, semmilyen körülmények között. Én ehhez éppen idén október 1-én lesz 24 éve, hogy tartom magam.
MC12
A férfi soccert is vedd be.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 865 — Kinek mit intézett a kormánya
16-ban pár hónap alatt volt egy Imre Géza, egy Veszprém-Kielce, (egy tizikkel bukott BL döntő), egy Győr-Bukarest..

Komoly időszak volt.

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 865 — Kinek mit intézett a kormánya
Lol, mondtam hogy szopó lesz, jó hogy nem néztem.

Közben focin a spanyolok kikaptak Egyiptomtól, az is lol, ezt csak csebi látta előre
warr_b
Az amúgy segíthet elkerülni a franciákat a döntőig a spanyoloknak.

Poloska vagyok.
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 049
Ezt hozták össze a végén.
Baszoódjak még, ha még egyszer leülök női kézit nézni. Én hülye barom.
zinedine5
Nem nézünk magyar női csapatsportot. (Kézi, Röpi, vízi, kosár) Soha, semmilyen körülmények között. Én ehhez éppen idén október 1-én lesz 24 éve, hogy tartom magam.
MC12
Egyrészt nézhetünk, mahohizmusból, vagy ilyen dolgokra várva.
Másrészt mi volt az a katalizátor 2000.10.01-én?
zacknorb
Sydney, Magyarország - Dánia, Olimpiai döntő, dán időkérés a vége előtt 10 perccel, 6 gólos magyar vezetésnél.
MC12
Akkor keverednek a dolgok. Ott negyed óra alatt ment el a 6, az semmi extra.
2003 Zágráb, na az esetleg.
csipkelli
Nekem az volt.
MC12
A dánok elleni fájóbb volt, az még kvázi a semmiből jött, utána a 2003-as ismétlés már ilyen ismétlés jellegű, közel sem volt annyira nyomorúságos.
Kampman
Az újdonság, hogy van ilyen 😊
De 2003, Veszprém-Kielce, vagy Imre Géza se tudja ezek szerint feledtetni 😀
csipkelli
Ezeket is mind átéltem, de a magyar sport örök, ultimate chokersége úgyis 1954, a többi már mind szócséplés.

több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 049
Lol, mondtam hogy szopó lesz, jó hogy nem néztem.

Közben focin a spanyolok kikaptak Egyiptomtól, az is lol, ezt csak csebi látta előre
warr_b
A spanyolok már alapból továbbjutottak 2 meccs után, beleszartak szerintem.

több mint 1 éve
csipkelli 4 010
Ezt hozták össze a végén.
Baszoódjak még, ha még egyszer leülök női kézit nézni. Én hülye barom.
zinedine5
Nem nézünk magyar női csapatsportot. (Kézi, Röpi, vízi, kosár) Soha, semmilyen körülmények között. Én ehhez éppen idén október 1-én lesz 24 éve, hogy tartom magam.
MC12
Egyrészt nézhetünk, mahohizmusból, vagy ilyen dolgokra várva.
Másrészt mi volt az a katalizátor 2000.10.01-én?
zacknorb
Sydney, Magyarország - Dánia, Olimpiai döntő, dán időkérés a vége előtt 10 perccel, 6 gólos magyar vezetésnél.
MC12
Akkor keverednek a dolgok. Ott negyed óra alatt ment el a 6, az semmi extra.
2003 Zágráb, na az esetleg.
csipkelli
Nekem az volt.
MC12
A dánok elleni fájóbb volt, az még kvázi a semmiből jött, utána a 2003-as ismétlés már ilyen ismétlés jellegű, közel sem volt annyira nyomorúságos.
Kampman
Az újdonság, hogy van ilyen 😊
De 2003, Veszprém-Kielce, vagy Imre Géza se tudja ezek szerint feledtetni 😀
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 049
Férfi soccerben Marokkó 1 félidő alatt elintézni látszik Irakot, így az ő továbbjutások valószínűleg megvan.

Innentől viszont az argentin-ukrán meccsen dől el a második továbbjutó, az argentinoknak jó az x.

több mint 1 éve
warr_b Washington Commanders 27 932 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Lol, mondtam hogy szopó lesz, jó hogy nem néztem.

Közben focin a spanyolok kikaptak Egyiptomtól, az is lol, ezt csak csebi látta előre

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 049
Ezt hozták össze a végén.
Baszoódjak még, ha még egyszer leülök női kézit nézni. Én hülye barom.
zinedine5
Nem nézünk magyar női csapatsportot. (Kézi, Röpi, vízi, kosár) Soha, semmilyen körülmények között. Én ehhez éppen idén október 1-én lesz 24 éve, hogy tartom magam.
MC12
Egyrészt nézhetünk, mahohizmusból, vagy ilyen dolgokra várva.
Másrészt mi volt az a katalizátor 2000.10.01-én?
zacknorb
Sydney, Magyarország - Dánia, Olimpiai döntő, dán időkérés a vége előtt 10 perccel, 6 gólos magyar vezetésnél.
MC12
Akkor keverednek a dolgok. Ott negyed óra alatt ment el a 6, az semmi extra.
2003 Zágráb, na az esetleg.
csipkelli
Nekem az volt.
MC12
A dánok elleni fájóbb volt, az még kvázi a semmiből jött, utána a 2003-as már ilyen ismétlés jellegű, közel sem volt annyira nyomorúságos.

Szerkesztette: Kampman

több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 319
Ezt hozták össze a végén.
Baszoódjak még, ha még egyszer leülök női kézit nézni. Én hülye barom.
zinedine5
Nem nézünk magyar női csapatsportot. (Kézi, Röpi, vízi, kosár) Soha, semmilyen körülmények között. Én ehhez éppen idén október 1-én lesz 24 éve, hogy tartom magam.
MC12
És totálisan igazad van.
Én is próbálom, de olimpián néha visszaesek.
zinedine5
Idén majdnem megszegtem, a női kosarasoknál, győzni kellett ugye egy olyan csapat ellen, akinek tökmindegy volt a meccs, és ott vagyunk az olimpián. De aztán mondtam, hogy ezt a szép sorozatot nem szegjük meg. Jól is tettem.
MC12
Akkor lehet, hogy miattad nem jutottak ki. Néhányan a hazaáruló jelzőt keresnék!
csipkelli
Akkor kezdjem el nézni és nyerünk? 🤔

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”

Két epic atlantázás, a vb-döntőn viszont még OT is volt.

beltazor Michigan Wolverines 2 881 — Pfizer & Moderna fan
Amugy ha 2x nyerunk nincs baj.
Spanyolokat sztem verjuk.

több mint 1 éve
csipkelli 4 010
Ezt hozták össze a végén.
Baszoódjak még, ha még egyszer leülök női kézit nézni. Én hülye barom.
zinedine5
Nem nézünk magyar női csapatsportot. (Kézi, Röpi, vízi, kosár) Soha, semmilyen körülmények között. Én ehhez éppen idén október 1-én lesz 24 éve, hogy tartom magam.
MC12
Egyrészt nézhetünk, mahohizmusból, vagy ilyen dolgokra várva.
Másrészt mi volt az a katalizátor 2000.10.01-én?
zacknorb
Sydney, Magyarország - Dánia, Olimpiai döntő, dán időkérés a vége előtt 10 perccel, 6 gólos magyar vezetésnél.
MC12
Akkor keverednek a dolgok. Ott negyed óra alatt ment el a 6, az semmi extra.
2003 Zágráb, na az esetleg.

Szerkesztette: csipkelli
több mint 1 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 319
Ezt hozták össze a végén.
Baszoódjak még, ha még egyszer leülök női kézit nézni. Én hülye barom.
zinedine5
Nem nézünk magyar női csapatsportot. (Kézi, Röpi, vízi, kosár) Soha, semmilyen körülmények között. Én ehhez éppen idén október 1-én lesz 24 éve, hogy tartom magam.
MC12
Egyrészt nézhetünk, mahohizmusból, vagy ilyen dolgokra várva.
Másrészt mi volt az a katalizátor 2000.10.01-én?
zacknorb
Sydney, Magyarország - Dánia, Olimpiai döntő, dán időkérés a vége előtt 10 perccel, 6 gólos magyar vezetésnél.

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 1 éve
Kampman Green Bay Packers Wisconsin Badgers 31 049
Ezt hozták össze a végén.
Baszoódjak még, ha még egyszer leülök női kézit nézni. Én hülye barom.
zinedine5
Nem nézünk magyar női csapatsportot. (Kézi, Röpi, vízi, kosár) Soha, semmilyen körülmények között. Én ehhez éppen idén október 1-én lesz 24 éve, hogy tartom magam.
MC12
Egyrészt nézhetünk, mahohizmusból, vagy ilyen dolgokra várva.
Másrészt mi volt az a katalizátor 2000.10.01-én?
zacknorb
kézilabda olimpiai döntő