PC és Konzol

27 feliratkozó

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 951 — Lucas Scott
Felnőttként, vagyis munka, család, az élet egyéb dolgai mellett szerintem mindegy milyen konzolt vesz az ember. Mindig több lesz a játék, mint a rendelkezésre álló idő, és mindenfajta játék van mindenfajta konzolra.
Én egy embert ismerek, aki annyira játékbuzi (és részint ebből is él), hogy mindhárom (PS, Xbox, Nintendo) konzolja van, és napi 50 órát játszik, ő azt mondja, ha csak hobbiból, időtöltésből nyomná, és csak egyet tarthatna meg, akkor az a Nintendo lenne.
Sobri Jóska
igazabol nekem olyan idore lenne mikor tok egyedul vagyok itt Máltán, mert fog ilyen elofordulni COVID utan is pl a legnagyobb melegben (julius-augusztus) a csalad nem fog itt dogleni hanem otthon lesznek en meg vszeg strukturalt teleworkolni fogok (szerda este hazarepulok, csutortoktol keddig otthonrol dolgozom, kedd este vissza Maltara, ezt igy ketheti bontasban). nyilvan ha itt a csalad akkor be sem lesz kapcsolva kb.

raadasul olyan nagy lemaradasom van a jatekok teren es annyira nem ragaszkodok az uj nagy hangzatos cimekhez majd a jovoben sem, hogy elegge ugy latom, hogy a series S eleg lesz nekem. lehet jovo heten meg is rendelem. mint mondtam az ultimate game pass is bejon nekem, mert nem olyan problema, ha nem azonnal tudok jatszani vmivel. itt olyan kerdesem van lenne, hogy ha egy jatek bekerult a game passba akkor az onnan nem kerul ki soha hanem mindig megmarad onnan 'ingyen' letolthetove?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 107 — The Mathematician
Felnőttként, vagyis munka, család, az élet egyéb dolgai mellett szerintem mindegy milyen konzolt vesz az ember. Mindig több lesz a játék, mint a rendelkezésre álló idő, és mindenfajta játék van mindenfajta konzolra.
Én egy embert ismerek, aki annyira játékbuzi (és részint ebből is él), hogy mindhárom (PS, Xbox, Nintendo) konzolja van, és napi 50 órát játszik, ő azt mondja, ha csak hobbiból, időtöltésből nyomná, és csak egyet tarthatna meg, akkor az a Nintendo lenne.
Sobri Jóska
excluziv játékok azért borítják ezt az elméletet
ha te gyerekkorban gran turismoztál és ezt szeretnéd újra átélni a mostani kiadásban, akkor hiába van forza horizon v assetto corsa más plattformra, PS kell.
ha neked a játék = mario, zelda stb akkor nintendo és így tovább.
ugyanígy nem fogsz konzolon hearts of ironozni etc.

pont mert kevesebb az időd, jobban megválogatod mivel tolnád
briareos
Logikus, de ha GTA-t akarok, és ez nagyon fontos, akkor azt veszem ahol az van, eleve fel se merül a kérdés, hogy mást vennék.
Abból indultam ki, hogy nincs ilyen preferencia ha latolgat az ember, mert ha van, akkor nem latolgat.
Kész szerencse, hogy minden idők legszórakoztatóbb, legváltozatosabb, legmegunhatatlanabb játékát, a sakkot egy iPaden is el lehet játszani. 😊
Sobri Jóska
sőt az FTL és a Darkest Dungeon is van rá 😀

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 509 — #NoStress

Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 18 655 — StuG Life

Cowboykarcsi90 3 532 — …not me…Im in my prime!
Na lenyomtam a RE2RE-et úgy kb. harmadjára? Negyedjére? A franc se számolja. Lehet hogy negyedjére mert kétszer a Leon kampányt már biztosan lenyomtam és a Claire B is megvolt már legalább egyszer.

Na lényeg a lényeg, hogy még mindig zseniális! Sötétített szobában, fülessel, garantált a boxer beszeplősítése 😀 😀

A három remakejével sem lenne alapvetően gond, az eredetinél is a harmadik rész sokkal sokkal pörgősebb, akció dúsabb volt mint az első kettő. De a remake pofátlanul rövid lett, zseniális részeket vágtak ki egy az egyben pedig - ha másképp is mint a RE2RE - de egy epic game lehetett volna az is. Így csak egy simán "jó".

The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 107 — The Mathematician
switchtol picit fazok h az mennyire adna szamomra jatekelmenyt, mennyivel adna tobbet mint egy ipad leszamitva a Zeldat (amugy ahogy gondolkozunk gyerekneveken, felesegemnel felmerult a Zelda annak ellenere, hogy eleteben nem jatszott gepen, konzolon, foggalma sincs errol 😊
csebi
ugyanúgy ki lehet rakni a TV-re mint bármit, csak az az előnye hogy ha az asszony épp TV-zne (vagy PS-ezne 😀) akkor csak kikapod a dockolóból és hopp már tudod is tolni
vagy ha kimész a retyóra viheted magaddal

grafikailag nem tud annyit, ezen kár vitatkozni, bár elég erősek egy switch pro/2/super... -ről szóló pletykák azért nem triviális az

számomra nagyon sokat számítanak azok a JRPG-k amik csak switchre érhetőek el:
xenoblade chronicles 1-2 (all time top5be rakom az első részt)
fire emblem
pokemon
....

switchen alapvetően indie gameket jó tolni, mert annak nincs nagy grafikai igénye és jól futnak
és a mobilitás nagyon sokat számít, ha utazol dockolóval együtt is simán befér bárhova

valamint party játékokban sztem verhetetlen:
mario kart, mario party, arms, mario tennis, mario maker, snipperclips, ....
Negritis
Amugy a Pokemon peldaul engem is erdekelne tok reg ota, zavar is, hogy csak Switchre vannak ezek a normalisabb jatekok, mert emiatt biztos nem fogok venni. De idegesit, hogy PS-re peldaul nem jonnek ki ezek.
Stez
Temtem és Monster Sanctuary amit hirtelen tudok javasolni és hasonló
előbbi ugye kb 1 on 1 copy
utóbbi pedig tesz rá egy fasza csavart bele

vagy ugye ha előkerült az ios-android akkor a monster hunter stories (aminek jön a folytatásai is )

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 47 927 — Whoops, looks like something went wrong.
switchtol picit fazok h az mennyire adna szamomra jatekelmenyt, mennyivel adna tobbet mint egy ipad leszamitva a Zeldat (amugy ahogy gondolkozunk gyerekneveken, felesegemnel felmerult a Zelda annak ellenere, hogy eleteben nem jatszott gepen, konzolon, foggalma sincs errol 😊
csebi
ugyanúgy ki lehet rakni a TV-re mint bármit, csak az az előnye hogy ha az asszony épp TV-zne (vagy PS-ezne 😀) akkor csak kikapod a dockolóból és hopp már tudod is tolni
vagy ha kimész a retyóra viheted magaddal

grafikailag nem tud annyit, ezen kár vitatkozni, bár elég erősek egy switch pro/2/super... -ről szóló pletykák azért nem triviális az

számomra nagyon sokat számítanak azok a JRPG-k amik csak switchre érhetőek el:
xenoblade chronicles 1-2 (all time top5be rakom az első részt)
fire emblem
pokemon
....

switchen alapvetően indie gameket jó tolni, mert annak nincs nagy grafikai igénye és jól futnak
és a mobilitás nagyon sokat számít, ha utazol dockolóval együtt is simán befér bárhova

valamint party játékokban sztem verhetetlen:
mario kart, mario party, arms, mario tennis, mario maker, snipperclips, ....
Negritis
Amugy a Pokemon peldaul engem is erdekelne tok reg ota, zavar is, hogy csak Switchre vannak ezek a normalisabb jatekok, mert emiatt biztos nem fogok venni. De idegesit, hogy PS-re peldaul nem jonnek ki ezek.

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 107 — The Mathematician
switchtol picit fazok h az mennyire adna szamomra jatekelmenyt, mennyivel adna tobbet mint egy ipad leszamitva a Zeldat (amugy ahogy gondolkozunk gyerekneveken, felesegemnel felmerult a Zelda annak ellenere, hogy eleteben nem jatszott gepen, konzolon, foggalma sincs errol 😊
csebi
ugyanúgy ki lehet rakni a TV-re mint bármit, csak az az előnye hogy ha az asszony épp TV-zne (vagy PS-ezne 😀) akkor csak kikapod a dockolóból és hopp már tudod is tolni
vagy ha kimész a retyóra viheted magaddal

grafikailag nem tud annyit, ezen kár vitatkozni, bár elég erősek egy switch pro/2/super... -ről szóló pletykák azért nem triviális az

számomra nagyon sokat számítanak azok a JRPG-k amik csak switchre érhetőek el:
xenoblade chronicles 1-2 (all time top5be rakom az első részt)
fire emblem
pokemon
....

switchen alapvetően indie gameket jó tolni, mert annak nincs nagy grafikai igénye és jól futnak
és a mobilitás nagyon sokat számít, ha utazol dockolóval együtt is simán befér bárhova

valamint party játékokban sztem verhetetlen:
mario kart, mario party, arms, mario tennis, mario maker, snipperclips, ....

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 107 — The Mathematician
amúgy a God of War is jön elvileg PC-re
a last of us 1-2 még nem
és ami még nem az a Spiderman

csak egy olyan asztali pc-t vagy laptopot venni ami bírja is 1000€ környékén kezdődik

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 47 927 — Whoops, looks like something went wrong.
Az AC-nak azota raadasul ket uj resze is megjelent, mindketto olyan, hogy honapokat bele lehet olni, es akkor a vilagot meg fel sem fedezted.

Ugyhogy ha Originsszel elvagy, akkor azert valoban raersz merengeni a dolgon. Ha meg Origins pipa, maximum beszerzed az Odysseyt kovetkezo korben. En mondjuk ezekkel az AC-kkal ugy vagyok, hogy imadom oket, altalaban elo is rendelem, nyuzom ket hetig oket, de utana viszont masfel honapig eszembe sem jut eloszedni egyiket sem. De en mondjuk ha ezekre raborulok es mondjuk epp nincs munka vagy egyeb teendom, akkor napi nyolc orat szorakozom veluk, igy tenyleg eleg hamar ra lehet unni barmelyik jatekra.

több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 951 — Lucas Scott
sztem XBox-ra nincs kifejezetten exkluzív fasza open world játék
és ha a modernebb sport játékokat akarod tolni akkor a switch sajnos kilőve (pedig arra a Zelda BOTW-t imádnád valszeg)

PS4re viszont azért van ilyen bőven:
horizon zero down, god of war, spiderman, ghost of tushima, days gone

multiplatform:
rdr 2, immortal fenyx rising, dragon age inq, skyrim, witcher 3

( switch:
zelda botw, mario odyssey )

a dark souls-sekiro-bloodborne játékok neccesek mer abba azért bele kell rázódni
és a dragons dogmát se biztos hogy szivesen említeném

annyit tudok javasolni hogy írj össze egy listát hogy mit szeretnél játszani, nézd meg hogy mi hol érhető el és az alapján dönts
nekem nem volt PS4-em, PC és Switch mellé pedig az XBox hülyeség
PS5re pedig várok még mindig
Negritis
switchtol picit fazok h az mennyire adna szamomra jatekelmenyt, mennyivel adna tobbet mint egy ipad leszamitva a Zeldat (amugy ahogy gondolkozunk gyerekneveken, felesegemnel felmerult a Zelda annak ellenere, hogy eleteben nem jatszott gepen, konzolon, foggalma sincs errol 😊
szerk.: es igen ettol felek, hogy a legjobb storys jatekelmenyekrol lemaradnek a ps exkluzivitas miatt ha series S-t vennek.
csebi
Mondjuk ez az exkluzivitas azert mar erosen kezd eltunni. Talan csak a God of War meg a Last of us az, aminel utolag sem dontottek ugy, hogy kiadjak mas opciokra. A penz nagy ur. Ugy tudom, mar a Ghost of Tsushima is szoba kerult, hogy PC-re jonni fog majd, ugye a Days Gone-t ki is adtak szinten PC-re, de a Horizont is kiadtak mar PC-re. Ez szerintem csak noni fog, a bevetel miatt szepen lassan kb. mindent ki fognak tolni ugy is legalabb PC-re.

Illetve hallottam, hogy azert a Microsoft elkezdett bevasarolgatni studiok teren, ami azt jelenti, hogy velhetoen tobb exkluziv jatekuk lesz nekuk is. Tobbek kozott megszereztek a Bethesdat is, ami meg ugye a csinalja az Elder Scrolls-szeriat. Ha a Skyrim sikere utan a kovetkezo resz peldaul mar nem jon Sonykra, az eleg nagy pofon lesz, a Witcher 3 mellett a Skyrimot emlegetik minden idok egyik legjobb open world RPG-jenek. Ugyhogy ha az exkluziv tartalmakra vagy kivancsi, akkor en amondo vagyok, hogy talan meg megeri kivarni. Egyreszt mert a PS5 ugy is beszerezhetetlen kis tulzassal, masreszt meg mert nem art latni, hogy a Microsoft hogyan helyezkedik a felvasarlasok teren, az nagyban ki fog hatni a Boxos exkluziv tartalmakra is. Es miutan evek ota ezert kapjak a savat, allitolag erosen ramennek a felvasarlasokra (ennek egyik peldaja a Bethesda igy elso korben).
Stez
ha lenne Máltán vszeg ps5t vennek a god of war es days gone miatt, de akar ezeket el is tudom engedni, mert az ac origins lefoglalna boven amikor eppen nem sport jatekokat akarnek tolni. valamint ez a game pass ultimate elegge jonak tunik igy most hajlok amellett, hogy megvegyem az S-t. alszok meg ra parat.

Szerkesztette: csebi

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 107 — The Mathematician
amúgy annak örömére hogy lassan jön az új Stellaris kieg, haverokkal nekiestünk és toltunk egy 30 órás lájtos partyt
az elején azt se tudtam mi van de szépen belejöttem a végére

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 107 — The Mathematician
sztem XBox-ra nincs kifejezetten exkluzív fasza open world játék
és ha a modernebb sport játékokat akarod tolni akkor a switch sajnos kilőve (pedig arra a Zelda BOTW-t imádnád valszeg)

PS4re viszont azért van ilyen bőven:
horizon zero down, god of war, spiderman, ghost of tushima, days gone

multiplatform:
rdr 2, immortal fenyx rising, dragon age inq, skyrim, witcher 3

( switch:
zelda botw, mario odyssey )

a dark souls-sekiro-bloodborne játékok neccesek mer abba azért bele kell rázódni
és a dragons dogmát se biztos hogy szivesen említeném

annyit tudok javasolni hogy írj össze egy listát hogy mit szeretnél játszani, nézd meg hogy mi hol érhető el és az alapján dönts
nekem nem volt PS4-em, PC és Switch mellé pedig az XBox hülyeség
PS5re pedig várok még mindig

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 951 — Lucas Scott
Köszi válaszok!
Ps5 egyáltalán nincsen és nem is nagyon látom h mikor hoznának.

Ami jelenleg egyedül van keszleten az talán a series S (meg ps4 pro sincsen úgy láttam). Ez egyszerűsítené a szitut csakhogy:
Ettől nem kellene félnem h nem lenne elég pár év múlva? Hiper felbontás nem téma mert úgyis főbérlő által adott tv van ami nem olyan felső kategóriás ami kihozza a konzol szerinti legmagasabb felbontást (talán ps5 meg az series X tudja).

Szvsz ami visszatart attól h megrendeljem magamtól az a ps exkluzív címek amik mind a ps3 és 4 kapcsán jobbak voltak. Lehet arról tudni vmit h a Microsoft végre rá veszi magát h ebbe a harcba jobb címekkel bele álljon?
Amúgy jelenleg ami nagyon érdekelne a sport játékokon kívül (főleg FIFA, nhl és Madden meg ha elfutna a konzolon akkor a legutóbbi ncaa football) azok főleg ilyen maszkalos játékok mint ac origins az egyiptomi személyes vonal miatt meg a God of wart esetleg uncharted sorozatba is be leneznek ami ugye ps exkluzív. Van ehhez hasonló Xbox játék? (Last of ust YouTube-on néztem végig tehát az nem téma)

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Stez SMU Mustangs 47 927 — Whoops, looks like something went wrong.
Hogy oszinte legyek, nekem megvan a ps5om egy hete, de egyelore van is bennem egy kerdojel, hogy mi van. Egyreszt ps5os jatek kb meg alig, tehat itt a gep, de kihasznalni...

A masik, hogy teljesen szetszoptak ezt a kontrollert, lehet, hogy a ps5os jatekoknal ez allat lesz, de egyelore ebben sem erzek semmi oriasi pluszt a ps4es kontrollerhez kepest. Oke, egyelore assassins creed valhallaztam, es fifaztam ps5os verziokkal, de azert na. Ezek pont olyan jatekok, amik amugy "tucatjatekok", engem kicsit zavar, hogy igy mar elso blikkre sem latom es erzem, hogy mekkora kulonbseget ad az uj konzol.

A masik, hogy leszedtem ps5re ingyen a ps4es Days Gone-t. En nem tudom, hogy van ez az uj konzoloknal, hogy a ps4es jatekok ugyamugy futnak e, de ami a toltesi idot illeti, Days gone-ben peldaul meg tovabb is tolt kb a ps5... Fifaban 20 masodperc lehet korulbelul a differencia. De Valhallaban meg a ps5os verzioban sem tolt gyorsan. Ott jatek kozben erezheto a kulonbseg, de azert szo sincs arrol a nehany masodpercre redukalodo toltesi idorol, mint amirol meg itt az elso idokben szo volt.

Ugyhogy megvan a ps5om, de hat abszolut nem vagyok elajulva egyelore.

Az tetszik es uj, hogy fifanal ha farad a jatekos, akkor mehezebb a kontrolleren a sprint gombot benyomni. Az tenyleg jo dolog.

több mint 5 éve
Egon bá New England Patriots 1 225 — Saints GM
Én is gondolkoztam h itt Máltán veszek konzolt a “gyengébb” ujakban gondolkozok. (Igazából arra kellhet h amíkor egyedül vagyok itt akkor netflixen meg iPad játékon kívül legyen másra is lehetőségem)
Van értelme megvenni bmeiket? Bonyolítja a szitut h azonnal csak az Xbox lenne mert a ps elfogyott, érdemes lenne arra várnom?
csebi
Mondjuk én Xbox elkötelezett vagyok, de az sX-nek van értelme, ha van rá pénzed.

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 57 107 — The Mathematician
Én is gondolkoztam h itt Máltán veszek konzolt a “gyengébb” ujakban gondolkozok. (Igazából arra kellhet h amíkor egyedül vagyok itt akkor netflixen meg iPad játékon kívül legyen másra is lehetőségem)
Van értelme megvenni bmeiket? Bonyolítja a szitut h azonnal csak az Xbox lenne mert a ps elfogyott, érdemes lenne arra várnom?
csebi
ha sexbox-t nézed, akkor a sexbox s működhet
ps5nél a digital és a sima edition között nincs különbség

ha ps4 pro-xonex akkor azoknak lehet még értelme ha nem toltad ki a "főbb" játékokat rajta
vagy akár egy switchnek is

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 951 — Lucas Scott
Én is gondolkoztam h itt Máltán veszek konzolt a “gyengébb” ujakban gondolkozok. (Igazából arra kellhet h amíkor egyedül vagyok itt akkor netflixen meg iPad játékon kívül legyen másra is lehetőségem)
Van értelme megvenni bmeiket? Bonyolítja a szitut h azonnal csak az Xbox lenne mert a ps elfogyott, érdemes lenne arra várnom?

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 5 éve
Egon bá New England Patriots 1 225 — Saints GM
Sziasztok!

Nemrég kezdtem el xboxon online játszani maddent. Az lenne a kérdésem, hogy az gyakori eset, hogy az ellenfél ha hatranyban van, akkor kilép a jatekbol? Eddig barmikor amikor en vezettem, ez tortent.
funkyparduc
Igen

Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképpen igazad van. Henry Ford
JUST WIN!!!
több mint 5 éve
funkyparduc Seattle Seahawks 1 479 — Erin Elite Andrews
Sziasztok!

Nemrég kezdtem el xboxon online játszani maddent. Az lenne a kérdésem, hogy az gyakori eset, hogy az ellenfél ha hatranyban van, akkor kilép a jatekbol? Eddig barmikor amikor en vezettem, ez tortent.

Nem értek semmihez! - Church of tremendous job! 🙏
több mint 5 éve
VanillaSky 1 646
Aki szereti a Paradox játékokat, valamint a stratégiát annak ez kötelező! Az egyik legjobb játék az elmúlt 5-6 évből.

 www.humblebundle.com/games/stellaris-discovery-bundle

"Száz ismétlés, heti három éjszaka, négy éven keresztül gondolta Bernard Marx, a hipnopédiaspecialista. Hatvankétezer-négyszáz ismétlés, és az állítás igazsággá válik. Idióták!"
több mint 5 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 004 — no es importante
végül a ps4 slim mellett döntöttem, ha valaki pes2021-ezne és jól el szeretne verni, az keresse majd vonnegut24-et

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal