Politika
66 feliratkozó
3 napja
Bowl.hu választási tippelde 2026docs.google.com/spreadsheets/d/1y0eVLWD7fa8n1cQrxtvJifTQ2N-H88PoJ5pRI8-xmWk/edit?usp=sharing
Művész mozi utolsó sáv tippelde: az utolsó 5 film össznézőszámát kell megtippelni, aki a legközelebb lesz hozzá, ingyenjegyet kap (a húsvét vasárnapi adatokat hétfőn beírom)
Mandátum-, listás %-, részvételi arány tipp: magától értetődő
Egyéni jóslatok: Sobri ötlete, kifejtős, bármelyik OEVK-t beírhatod, ha van valami hot take-ed
A tippeket április 12. 6:00-ig lehet leadni, szóljatok, ha valami nagyon fontos kimaradt volna
több mint 3 éve
"Az árfigyelő rendszer bevezetését június 30-ig tervezi a kormány. Szentkirályi Alexandra szerint ez lehetőséget nyújt majd a vásárlóknak, hogy megnézzék: hol a legolcsóbb az adott termék. Ott, ahol kiugróan magas a termékek ára, fogyasztóvédelmi eljárást is tudnak majd indítani. A kormányszóvivő szerint az árfigyelő rendszer kedvezően fog majd hatni a versenyre, mivel egymást ösztönözhetik a boltok, hogy lejjebb vigyék az áraikat."Ez csak nekem kicsit 1990 előtti szagú?
több mint 3 éve
középhatalomHarmadik kerületben is több. Konkrétan csillag hegynek nincs postája asszem, Kaszás dűlőn meg jó ha néha egy ablak megy a sor meg kinn all …24.hu/fn/gazdasag/2023/04/06/magyar-posta-majustol-bezar-kistelepulesek-onkormanyzat-uzemeltetes/Kistelepülések? A Király utcában a Zeneakadémia mellett is bezárt, plusz az Andrássy úton is.
szokásos nyílt, tiszta kommunikáció
Beki
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
több mint 3 éve
A papír a múlt, mi itten modern, digitális köztársaságot építünk. Rendeleti kormányzás a Facebookról, TikTok sajtótájékoztatók, Megafon propaganda, az ügyintézés teljesen bináris már (1 ha működik minden, 0 ha épp nem).Harmadik kerületben is több. Konkrétan csillag hegynek nincs postája asszem, Kaszás dűlőn meg jó ha néha egy ablak megy a sor meg kinn all …24.hu/fn/gazdasag/2023/04/06/magyar-posta-majustol-bezar-kistelepulesek-onkormanyzat-uzemeltetes/Kistelepülések? A Király utcában a Zeneakadémia mellett is bezárt, plusz az Andrássy úton is.
szokásos nyílt, tiszta kommunikáció
Beki
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
Azonnal utalják a közpénzt bármelyik havernak és még a Barabási féle hálózatelmélethez is remek példát mutatnak a szektaszervezéssel, hogy minden csomópont 1 vagy 2 központba mutat.
Ne légy boomer lipsy szemellenzővel, lásd meg a fától az erdőt arra vágó aksigyárat.
több mint 3 éve
középhatalomHarmadik kerületben is több. Konkrétan csillag hegynek nincs postája asszem, Kaszás dűlőn meg jó ha néha egy ablak megy a sor meg kinn all …24.hu/fn/gazdasag/2023/04/06/magyar-posta-majustol-bezar-kistelepulesek-onkormanyzat-uzemeltetes/Kistelepülések? A Király utcában a Zeneakadémia mellett is bezárt, plusz az Andrássy úton is.
szokásos nyílt, tiszta kommunikáció
Beki
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
több mint 3 éve
Harmadik kerületben is több. Konkrétan csillag hegynek nincs postája asszem, Kaszás dűlőn meg jó ha néha egy ablak megy a sor meg kinn all …24.hu/fn/gazdasag/2023/04/06/magyar-posta-majustol-bezar-kistelepulesek-onkormanyzat-uzemeltetes/Kistelepülések? A Király utcában a Zeneakadémia mellett is bezárt, plusz az Andrássy úton is.
szokásos nyílt, tiszta kommunikáció
Beki
Amadeus von Dollárbaloldal
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
szegeden is több bezárt24.hu/fn/gazdasag/2023/04/06/magyar-posta-majustol-bezar-kistelepulesek-onkormanyzat-uzemeltetes/Kistelepülések? A Király utcában a Zeneakadémia mellett is bezárt, plusz az Andrássy úton is.
szokásos nyílt, tiszta kommunikáció
Beki
Amadeus von Dollárbaloldal
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
24.hu/fn/gazdasag/2023/04/06/magyar-posta-majustol-bezar-kistelepulesek-onkormanyzat-uzemeltetes/Kistelepülések? A Király utcában a Zeneakadémia mellett is bezárt, plusz az Andrássy úton is.
szokásos nyílt, tiszta kommunikáció
Beki
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
24.hu/fn/gazdasag/2023/04/06/magyar-posta-majustol-bezar-kistelepulesek-onkormanyzat-uzemeltetes/szokásos nyílt, tiszta kommunikáció
több mint 3 éve
m.hvg.hu/elet/20230406_navracsics_tibor_koltozes_hazassag_felesegEz a keresztény példamutatás már sokadszorra jelent megugorhatatlan akadályt imádkozó sáskáinknak, és most nem az ereszbajnokra, hanem az elváltakra gondolok.
bazzeg tényleg egyedül maradt
Amadeus von Dollárbaloldal
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 3 éve
m.hvg.hu/elet/20230406_navracsics_tibor_koltozes_hazassag_felesegAz EU-s pénzekért hazudozás egész embert kívánó nemzeti feladat!
bazzeg tényleg egyedül maradt
Amadeus von Dollárbaloldal
Az asszony csak a keresztenyészkanca kötelességét teljesíti és elvonul nehogy zavarja a keményen dolgozó férjurát
több mint 3 éve
m.hvg.hu/elet/20230406_navracsics_tibor_koltozes_hazassag_felesegbazzeg tényleg egyedül maradt
több mint 3 éve
Miért foglalkozol azzal, hogy kinek van még Porsche-ja? Ha neked az tetszik, akkor azt tetszik, és kapja be mindenki. Ne érdekeljen más, vedd meg magadnak és élvezd. (Én mondjuk ránézni se tudok, de nem az ilyen aranyifjak miatt, hanem egy fiatalkori kellemetlen kalandom miatt. Egy céges buli után a kollégáim jól kib*sztak velem, és éppen egy Porche volt hozzá az eszköz. Itt jegyezném meg, hogy a Porche nem drága autó (szerencsémre). Gyakrabban drága mint nem, de abból is akad olcsó, putri állapotú, putri áron.)www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02V8HnBtbNmwnFFGCynpxasrMJpzF6t2HH1Q55FyP5mVHRWeH3Wyog4tAUgKPHNxcWla porsche is olyan lett itthon, mint a Rolex meg a Hugo Boss. Az összes kitömött parasztnak az van, így kommersz lett. Nézhetek másik vágyálom autó után.
Tony Soprano csak tanácsadó volt egy ilyen cégben. Ez a kölök igazi gengszter alapanyag, kíméletlen!
csipkelli
Amadeus von Dollárbaloldal
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
i.imgur.com/pvZUsGS.jpgwww.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02V8HnBtbNmwnFFGCynpxasrMJpzF6t2HH1Q55FyP5mVHRWeH3Wyog4tAUgKPHNxcWla porsche is olyan lett itthon, mint a Rolex meg a Hugo Boss. Az összes kitömött parasztnak az van, így kommersz lett. Nézhetek másik vágyálom autó után.
Tony Soprano csak tanácsadó volt egy ilyen cégben. Ez a kölök igazi gengszter alapanyag, kíméletlen!
csipkelli
Amadeus von Dollárbaloldal
built for this shit
több mint 3 éve
Minden szava arany.Mióta mondom, hogy az ország legjobb politikusa. Mondjuk nem túl erős a mezőny.
empty taxi
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
hvg.hu/gazdasag/20230405_koronavirus_bosznia_lelegeztetogepEközben idehaza hasonló témában: nincs itt semmi látnivaló, tessék oszolni
több mint 3 éve
a rule34ről nekem más jut eszembe34th rule of acquisition: "War is good for business."ilyeneken gondolkozol mikozben Hadhazy Akos epp a veret adja erted ...Mindent a maga idejében. Most először az üzletbe kell fektetnem pénzt, energiát, időt.singer kell neked amadeusÁltalában viszont ízlésük nincs. Szóval egy 80-as évekbeli 911 azért még mindig fasza lehet.www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02V8HnBtbNmwnFFGCynpxasrMJpzF6t2HH1Q55FyP5mVHRWeH3Wyog4tAUgKPHNxcWla porsche is olyan lett itthon, mint a Rolex meg a Hugo Boss. Az összes kitömött parasztnak az van, így kommersz lett. Nézhetek másik vágyálom autó után.
Tony Soprano csak tanácsadó volt egy ilyen cégben. Ez a kölök igazi gengszter alapanyag, kíméletlen!
csipkelli
Amadeus von Dollárbaloldal
zinedine5
vagy ha másik irányba mennél rauh-welt-begriff olyan nem lesz egy ner-esnek sem
Kúrfürst briareos
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
Amadeus von Dollárbaloldal
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Minden szava arany.www.youtube.com/watch?v=24MyVcanAsE

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
34th rule of acquisition: "War is good for business."ilyeneken gondolkozol mikozben Hadhazy Akos epp a veret adja erted ...Mindent a maga idejében. Most először az üzletbe kell fektetnem pénzt, energiát, időt.singer kell neked amadeusÁltalában viszont ízlésük nincs. Szóval egy 80-as évekbeli 911 azért még mindig fasza lehet.www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02V8HnBtbNmwnFFGCynpxasrMJpzF6t2HH1Q55FyP5mVHRWeH3Wyog4tAUgKPHNxcWla porsche is olyan lett itthon, mint a Rolex meg a Hugo Boss. Az összes kitömött parasztnak az van, így kommersz lett. Nézhetek másik vágyálom autó után.
Tony Soprano csak tanácsadó volt egy ilyen cégben. Ez a kölök igazi gengszter alapanyag, kíméletlen!
csipkelli
Amadeus von Dollárbaloldal
zinedine5
vagy ha másik irányba mennél rauh-welt-begriff olyan nem lesz egy ner-esnek sem
Kúrfürst briareos
Amadeus von Dollárbaloldal
csebi
több mint 3 éve
ilyeneken gondolkozol mikozben Hadhazy Akos epp a veret adja erted ...Mindent a maga idejében. Most először az üzletbe kell fektetnem pénzt, energiát, időt.singer kell neked amadeusÁltalában viszont ízlésük nincs. Szóval egy 80-as évekbeli 911 azért még mindig fasza lehet.www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02V8HnBtbNmwnFFGCynpxasrMJpzF6t2HH1Q55FyP5mVHRWeH3Wyog4tAUgKPHNxcWla porsche is olyan lett itthon, mint a Rolex meg a Hugo Boss. Az összes kitömött parasztnak az van, így kommersz lett. Nézhetek másik vágyálom autó után.
Tony Soprano csak tanácsadó volt egy ilyen cégben. Ez a kölök igazi gengszter alapanyag, kíméletlen!
csipkelli
Amadeus von Dollárbaloldal
zinedine5
vagy ha másik irányba mennél rauh-welt-begriff olyan nem lesz egy ner-esnek sem
Kúrfürst briareos
Amadeus von Dollárbaloldal
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Mindent a maga idejében. Most először az üzletbe kell fektetnem pénzt, energiát, időt.singer kell neked amadeusÁltalában viszont ízlésük nincs. Szóval egy 80-as évekbeli 911 azért még mindig fasza lehet.www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02V8HnBtbNmwnFFGCynpxasrMJpzF6t2HH1Q55FyP5mVHRWeH3Wyog4tAUgKPHNxcWla porsche is olyan lett itthon, mint a Rolex meg a Hugo Boss. Az összes kitömött parasztnak az van, így kommersz lett. Nézhetek másik vágyálom autó után.
Tony Soprano csak tanácsadó volt egy ilyen cégben. Ez a kölök igazi gengszter alapanyag, kíméletlen!
csipkelli
Amadeus von Dollárbaloldal
zinedine5
vagy ha másik irányba mennél rauh-welt-begriff olyan nem lesz egy ner-esnek sem
Kúrfürst briareos
több mint 3 éve
singer kell neked amadeusÁltalában viszont ízlésük nincs. Szóval egy 80-as évekbeli 911 azért még mindig fasza lehet.www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02V8HnBtbNmwnFFGCynpxasrMJpzF6t2HH1Q55FyP5mVHRWeH3Wyog4tAUgKPHNxcWla porsche is olyan lett itthon, mint a Rolex meg a Hugo Boss. Az összes kitömött parasztnak az van, így kommersz lett. Nézhetek másik vágyálom autó után.
Tony Soprano csak tanácsadó volt egy ilyen cégben. Ez a kölök igazi gengszter alapanyag, kíméletlen!
csipkelli
Amadeus von Dollárbaloldal
zinedine5
vagy ha másik irányba mennél rauh-welt-begriff olyan nem lesz egy ner-esnek sem
több mint 3 éve
néha én semNeha nem tudom eldontetni h poenkodsz vagy ezeoket komolyan irod😀porse, rolex igazi materialis vilag.Semmi, 0, zéró. Egymást copyzza mindegyik suttyó. Az egész NER legnagyobb tragikomédiája az ez az igénytelenség.Általában viszont ízlésük nincs.www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02V8HnBtbNmwnFFGCynpxasrMJpzF6t2HH1Q55FyP5mVHRWeH3Wyog4tAUgKPHNxcWla porsche is olyan lett itthon, mint a Rolex meg a Hugo Boss. Az összes kitömött parasztnak az van, így kommersz lett. Nézhetek másik vágyálom autó után.
Tony Soprano csak tanácsadó volt egy ilyen cégben. Ez a kölök igazi gengszter alapanyag, kíméletlen!
csipkelli
Amadeus von Dollárbaloldal
zinedine5
Amadeus von Dollárbaloldal
YoungZeeZee
több mint 3 éve
YoungZeeZee
9 539
Neha nem tudom eldontetni h poenkodsz vagy ezeoket komolyan irod😀porse, rolex igazi materialis vilag.Semmi, 0, zéró. Egymást copyzza mindegyik suttyó. Az egész NER legnagyobb tragikomédiája az ez az igénytelenség.Általában viszont ízlésük nincs.www.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02V8HnBtbNmwnFFGCynpxasrMJpzF6t2HH1Q55FyP5mVHRWeH3Wyog4tAUgKPHNxcWla porsche is olyan lett itthon, mint a Rolex meg a Hugo Boss. Az összes kitömött parasztnak az van, így kommersz lett. Nézhetek másik vágyálom autó után.
Tony Soprano csak tanácsadó volt egy ilyen cégben. Ez a kölök igazi gengszter alapanyag, kíméletlen!
csipkelli
Amadeus von Dollárbaloldal
zinedine5
Amadeus von Dollárbaloldal
több mint 3 éve
viszont elegáns, már persze ha a régebbi XJ-ket nézedállítólag csak a baj van azzal is.Jaguarwww.facebook.com/hadhazyakos/posts/pfbid02V8HnBtbNmwnFFGCynpxasrMJpzF6t2HH1Q55FyP5mVHRWeH3Wyog4tAUgKPHNxcWla porsche is olyan lett itthon, mint a Rolex meg a Hugo Boss. Az összes kitömött parasztnak az van, így kommersz lett. Nézhetek másik vágyálom autó után.
Tony Soprano csak tanácsadó volt egy ilyen cégben. Ez a kölök igazi gengszter alapanyag, kíméletlen!
csipkelli
Amadeus von Dollárbaloldal
slowmotion
Amadeus von Dollárbaloldal
amikor felkerültem Pestre '99-ben, akkor találtam időt a belvárosban kószafaszálni (Fővám téri Szabadidőközpont és Gyermekmegőrző, ugye), a József Attila utca és a Hild tér sarkán volt egy Jaguar szalon. akkoriban jött ki az S-type, na az nem tetszett, de az XJ-sorozat... az nagyon bejövős volt)
Szerkesztette: slowmotion