Politika

65 feliratkozó

több mint 4 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 24 575 — The only discipline that lasts, is self discipline
Vagy egész egyszerűen a kampány jelenlegi pillanatában tökéletesen megfelel a kormánynak, hogy a komplett ellenzéki elit Budapesten, a 7. kerületben tobzódik és tüntet 2-3-4 napig, egy nagyon keveseket érdeklő, még az ellenzék táborában sem igazán ismert sztorival bíró ügyben. Merthogy ezzel fideszeseket nem érnek el az zicher, de egy újabb hét elmehet rá.
MC12
Vaaagy egész egyszerűen ennyire kicsinyes a rendszer.

Egyébként azok vannak Bp-en, akik egyébként is ott lettek volna, Donáth az egyetlen, aki kérdőjeles, bár 02.03 óta nincs fent hivatalos programja a FB-n, aminek nyilvánvaló oka, hogy múlthéten EP volt, tehát ő valamikor tegnap óta dolgozhat. A többieknek akik kint voltak (Szabó T, Detti, Karácsony) Bp-n van dolguk, mivel Parlament van illetve ugye KariGeri meg (ha jól rémlik), mintha munkaköri kötelességei nyomán rendeltetésszerűen ott van.

MZP Pitvaroson tartott lakossági fórumot, Jakab valami művházban állt ki Iványi mellett (elvileg pedig ő is Bp-n kéne hogy legyen, Parlament van).

Annyira nem rossz téma ám ez. Iványit ismeri a szélesebb közvélemény, a NAV-tól mindneki fél (pedig ha tudnák), sokat lehet posztolni róla, lehet kötni a luxus NER-hez. Én sokat ki tudnék hozni belőle a közösségi médiában, de nem ez a munkám.
Gyurma Pappa
Nem mondom, hogy nincs igazad, csak próbáltam a szokásos peterk/Jóska csatához ( direkt szemétkedi a ner / jogos érdekből cselekszik) egy másik verziót adni, de őszintén bevallom nem néztem meg ki merre jár 😊 azt tartom, hogy ezzel foglalkozni jelenleg biztosan nem hoz és feleslegesen köti le az erőket (ha leköti és egy napnál többet tesznek bele).
MC12
Szerintem meg ez az ami hozhat. Ezek az egyszerű, megélhető történetek. Egy jól ismert pozitív figura akit igazságtalanul basztat a hatalom. Az ellenzéknek a tartalékai a bizonytalanok között vannak. Közülük jobban elvihet egy ilyen sztori a fülkébe embereket, mint Mészáros sokadik sokmilliárdos biznisze.

A helyi kampányokat persze nem helyettesíti, de abba nem látok bele. Országos szinten viszont rásegít. MZP kampányfőnöke helyében én nemhogy kihagynám, de még inkább rá is szerveznék erre valamit. Nyomni róla egy rendkívüli sajttájt, vagy valami eksönt.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 7 440 — Ajmo Vatreni
Milyen vergődés mehet a háttérben. Ha vétózik, neki annyi a világ nyugati feleben. Ha megszavazza, neki annyi a világ keleti feleben

Egyszer színt kell vallani, dagadt. Az most jött el. Nincs tovább.
Vrij6
mi nyelvöltögetés mehet a kolostorban
eaglesmcnabb
nyakkendőigazítással felváltva
több mint 4 éve
eaglesmcnabb Baltimore Ravens Virginia Tech Hokies 23 141 — je suis poloska
Milyen vergődés mehet a háttérben. Ha vétózik, neki annyi a világ nyugati feleben. Ha megszavazza, neki annyi a világ keleti feleben

Egyszer színt kell vallani, dagadt. Az most jött el. Nincs tovább.
Vrij6
mi nyelvöltögetés mehet a kolostorban

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 4 éve
andree Arizona Cardinals 1 786
Izgatottan várom a heti sajtóklubot, hogy Bencsik András a tálibok és Lukasenka után Putyinnak is szerelmet vall-e a nyugati elnyomás ellen zajló harc jegyében. Kivételesen tétje is van.
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 822 — Lucas Scott
kozben a kormanymedia:

'csak az amerikai kulugyminiszterium hulyei gondolhattak azt, hogy az oroszok nem unjak meg azt, hogy az USA hibrid haborut visel ellenuk mindenutt a hatarik menten. jol lathatoan az amerikaiaknak erre a megunasra nem volt mas tervuk, mint hogy porig romboljak az Europa es oroszok kozotti gazdasagi kapcsolatokat. hat koszonjuk.'

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 101 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
Milyen vergődés mehet a háttérben. Ha vétózik, neki annyi a világ nyugati feleben. Ha megszavazza, neki annyi a világ keleti feleben

Egyszer színt kell vallani, dagadt. Az most jött el. Nincs tovább.

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 549
nagyon meg fogok lepődni
Amadeus
marmint ha nem vetozunk? sztem azon dol el, hogy ki van rajta a gazdasagi szereplok kozul, milyen szintu az osszefonodasunk. OV lekakilja a 351 dumasat.
csebi
Ahogy a krími szankciókat is megszavazta, ezt is megfogja. Félreértés van OV és VP viszonyában: OV csak egy indok arra, hogy VP mutatni tudja, hogy NATO/EU tagország szóba áll vele, és amint nem lesz hasznos, nem is fogja hívni többet.
Gyurma Pappa
ha visszaolvasol en nem is VPre utaltam hanem a 27 egyeb szereplore. ott lehet olyan a listan, akivel tul szoros a kapcsolat, szorosabb mint Vlagyival.
csebi
Ja vágom. Háááááát nem tudom van-e olyan, akiért megéri kockáztatni, hogy Mo-n tényleg francia/amerikai titkosszolgálati műveleti terület legyen, és ne csak Ákos nedves álmában létező forgatókönyv legyen.

Ha engem kérdezel, két hónappal a választások előtt, egy várhatóan induló jogállamiság mechanizmus küszöbén... inkább eldob bár millió EUR-t
Gyurma Pappa
hat ne legyel abban biztos h a masik oldalon is csak a penz van ervkent.
csebi
ja, tény.

Ki tud többet Orbán Viktorról vetélkedő zajlik épp?
Gyurma Pappa
Lehet Simicskának 1-2 dologban igaza volt?
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 606 — zászló zászló szív

"Fel kell készülni minden helyzetre a keleti határ mentén, a humanitárius feladatokra, a határvédelemre, ezért csoportosítunk át katonákat és haditechnikai eszközöket az ország keleti térségébe – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Szentendrén.

A miniszter azt mondta, a nemzetbiztonsági kabinet reggeli ülésén Orbán Viktortól a Honvédelmi Minisztérium azt a feladatot kapta: meg kell akadályozni, hogy Magyarország területére fegyveres csoportosulás tudjon bejönni, az ország területén manővereket hajtsanak végre. Magyarországon az embereknek nem kell félniük, de körültekintőnek kell lenni, a Magyar Honvédségnek minden eshetőségre fel kell készülnie – mondta."
Amadeus
az ugye megvan, hogy ha atjon egy ukran biometrikus utlevel nelkul akkor azt a szemelyt a szerb hataron levo keritesen keresztul kell kikiserni? 😊

Szerkesztette: csebi

én ezt láttam:

régen még könnyebb volt egyértelműen állást foglalnia:

Vrij6

Wester
nagyon meg fogok lepődni
több mint 4 éve
Wester New York Jets Middle Tennessee Blue Raiders 10 054 — Jó ötletnek tűnt!
én ezt láttam:

régen még könnyebb volt egyértelműen állást foglalnia:

Vrij6

Lesz ez még így se!
több mint 4 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 101 — Слава Україні! Героям слава! Vreugde van eeuwigheid
én ezt láttam:

régen még könnyebb volt egyértelműen állást foglalnia:

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 4 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 606 — zászló zászló szív
“They stressed the importance of dialogue and wanted to reconvene with [Budapest]”, a diplomat said. “It was to be expected but Orbán has now really shown his true colours. Again, this begs the question where Orbán loyalty is: to Moscow or his European allies? And the question of how much more of this blocking behaviour other leaders can swallow.”

Orbánnak érik azért valami most már.
Amadeus
Ember még ilyen gyorsan nem állt ki az eu-i álláspont mellett, mint tegnap este OV. Nem is tudta mi, de kiállt mellette.

Amikor létező válságokat kellett kezelni, akkor a szükséges ideig OV mindig együttműködő volt
Gyurma Pappa
Elvileg jelenleg vétózunk, again.

Sosem jöttünk még ki az Kállay-kettős féle diplomáciából, tartok tőle, hogy most is mi szopjuk meg.
Amadeus
Link?

megneznem a '27 egyeb szemely' listajat. meglepodnek, ha ne lenne olyan a listan, aki miatt letkerdes nekunk ez a 'vonakodas' (meg nem hivatalos a veto).
csebi
Khmm Rahimkulovék?

szerk.: ja h a coreper nem tudott ebben donteni. az azert pfff. ennyi mandatumot sem adott neki OV. akkor viszont a mini/zsebputyin megkapta a magaet a tegnapi villamgyors kiallas mellett.

Szerkesztette: csebi

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 429 — Így remélem megfelelek nektek.....
“They stressed the importance of dialogue and wanted to reconvene with [Budapest]”, a diplomat said. “It was to be expected but Orbán has now really shown his true colours. Again, this begs the question where Orbán loyalty is: to Moscow or his European allies? And the question of how much more of this blocking behaviour other leaders can swallow.”

Orbánnak érik azért valami most már.
Amadeus
Ember még ilyen gyorsan nem állt ki az eu-i álláspont mellett, mint tegnap este OV. Nem is tudta mi, de kiállt mellette.

Amikor létező válságokat kellett kezelni, akkor a szükséges ideig OV mindig együttműködő volt
Gyurma Pappa
Elvileg jelenleg vétózunk, again.

Sosem jöttünk még ki az Kállay-kettős féle diplomáciából, tartok tőle, hogy most is mi szopjuk meg.
Amadeus
Ezzel "kezdtem" a mai napot 7 órája 😉

"Azèrt valahol zseniális ez a pali ahogy el tudja adni, hogy mondtam is valamit meg nem is 🥴🥴🥴🥴

 index.hu/belfold/2022/02/22/orban-viktor-orosz-ukran-konfliktus/"