Politika

65 feliratkozó

több mint 11 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Hát ezzel a koalícióval (jól mondta itt valaki, összehordta a szemetet a szél), a fidesz ismét 2/3-ot kap. Ezidáig úgy számoltam, hogy fidesz 50% jobbik 20% a maradék 30%-on meg osztozik 4-5 párt, de így sokan a fideszt húzzák be inkább a jobbik helyett és a hezitálók akik nem mentek volna el, inkább a fidesz mint megint a komcsik jelszóval a fideszre szavaznak.
Egy biztos, nagy buli van most Viktoréknál😊NB2
ami azt illeti nálam is. Megvalósul az apeszossal való közös álmom és Viktorék alatt fog elrobbanni a saját aknájuk.Amadeus91
Ezzel az a gond, hogy nem látom mi fog felrobbanni. Gazdaságilag a mostani szinten fenntartható lesz a rendszer (hiány) jó pár évig még. A gazdaság még nagyobb szeletét fogják ugyan bekebelezni, lesz még néhány állami multi, de azok miatt nem megy tüntetni senki. Ha mégse jön össze, majd növelnek pár adót és kiplakátolják, hogy jobban élünk, mint eddig.

Nem látom azt a költségvetési időzített bombát, ami berogyasztaná a kormányt, legalábbis a következő 4 éves ciklusban.Kori
Nekem gyanús, hogy - elsősorban - a lakossági szolgáltatások piacán egy nagy halat felszeletelnek "bizonyos befektetőknek fájdalommentes módon" (lásd; Postabank). Egy ideje nem tudom eldönteni, hogy az OTP lesz-e az áldozat, vagy valamelyik külföldi leány... (kb. 2010ig a Rájfájzen kevergette a kását, de manapság már kevésbé lehet eldönteni, hogy kinek a szele merről fújdogál a szektorban).
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 335 — zászló zászló szív
 www.origo.hu/itthon/20140115-interju-gyurcsany-ferenccel-a-baloldali-osszefogas-megkotese-utan.html?sec-top

Egyszerűen nem bírja abbahagyni 😀 Ez az interjú egy kincs.

"De ki találta ki, hogy Fodor Gábor is szerepeljen a listán?

Én igényeltem, Attila megoldotta, Gordon elfogadta. Ez volt a szereposztás."

több mint 11 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
Hát ezzel a koalícióval (jól mondta itt valaki, összehordta a szemetet a szél), a fidesz ismét 2/3-ot kap. Ezidáig úgy számoltam, hogy fidesz 50% jobbik 20% a maradék 30%-on meg osztozik 4-5 párt, de így sokan a fideszt húzzák be inkább a jobbik helyett és a hezitálók akik nem mentek volna el, inkább a fidesz mint megint a komcsik jelszóval a fideszre szavaznak.
Egy biztos, nagy buli van most Viktoréknál😊NB2
ami azt illeti nálam is. Megvalósul az apeszossal való közös álmom és Viktorék alatt fog elrobbanni a saját aknájuk.Amadeus91
Ezzel az a gond, hogy nem látom mi fog felrobbanni. Gazdaságilag a mostani szinten fenntartható lesz a rendszer (hiány) jó pár évig még. A gazdaság még nagyobb szeletét fogják ugyan bekebelezni, lesz még néhány állami multi, de azok miatt nem megy tüntetni senki. Ha mégse jön össze, majd növelnek pár adót és kiplakátolják, hogy jobban élünk, mint eddig.

Nem látom azt a költségvetési időzített bombát, ami berogyasztaná a kormányt, legalábbis a következő 4 éves ciklusban.


több mint 11 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Aki eddig bal oldalban gondolkodott de ez eltántorította az most sem fog Fideszre nyomni, egyszerűen nem megy el szavazni. A baloldalban a kormányváltást látják/látták mert sok értelem eddig se volt.JayB
Az ugyanaz mintha a jelenlegi kormányra szavazna nem?
több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 7 728
Aki eddig bal oldalban gondolkodott de ez eltántorította az most sem fog Fideszre nyomni, egyszerűen nem megy el szavazni. A baloldalban a kormányváltást látják/látták mert sok értelem eddig se volt.
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 214
Hát ezzel a koalícióval (jól mondta itt valaki, összehordta a szemetet a szél), a fidesz ismét 2/3-ot kap. Ezidáig úgy számoltam, hogy fidesz 50% jobbik 20% a maradék 30%-on meg osztozik 4-5 párt, de így sokan a fideszt húzzák be inkább a jobbik helyett és a hezitálók akik nem mentek volna el, inkább a fidesz mint megint a komcsik jelszóval a fideszre szavaznak.
Egy biztos, nagy buli van most Viktoréknál😊NB2
ami azt illeti nálam is. Megvalósul az apeszossal való közös álmom és Viktorék alatt fog elrobbanni a saját aknájuk.
több mint 11 éve
NB2 New England Patriots 27 465 — nabege2@yahoo.com
Hát ezzel a koalícióval (jól mondta itt valaki, összehordta a szemetet a szél), a fidesz ismét 2/3-ot kap. Ezidáig úgy számoltam, hogy fidesz 50% jobbik 20% a maradék 30%-on meg osztozik 4-5 párt, de így sokan a fideszt húzzák be inkább a jobbik helyett és a hezitálók akik nem mentek volna el, inkább a fidesz mint megint a komcsik jelszóval a fideszre szavaznak.
Egy biztos, nagy buli van most Viktoréknál😊
több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 7 728
Hol tanulod/tanultad a HR-t?
több mint 11 éve
Kori Baltimore Ravens 1 169
Fene tudja, nekem nem jutnak eszembe tömegesen olyan képzések, amelyekkel 5 éve biztosra lehetett menni, ma meg csak a közmunkásnak állhat velük az ember.atapapa
Ha nem is ennyire durván (általánosítottam, az én hibám), de azért szűkül a munkapiac. Nekem - momentán - eszembe jut egy-két szak, ami pár éve nagyon futott (ma meg már nem igazán számítanak): kommunikációs szakok, marketing szakok... államigazgatási szak (bár... az már az én időmben is "tipikus másoddiplomás" volt). A diplomákkal egyébként is sok a probléma.

Igaz: nem csak a diplomások problémája!toxique
Mindig voltak slágerszakok, amik népszerűek a diákok, kevésbé a munkaadók körében. De kb. ugyanazok már 10+ éve és keresleti igény is még mindig ugyanarra van.


több mint 11 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Fene tudja, nekem nem jutnak eszembe tömegesen olyan képzések, amelyekkel 5 éve biztosra lehetett menni, ma meg csak a közmunkásnak állhat velük az ember.atapapa
Ha nem is ennyire durván (általánosítottam, az én hibám), de azért szűkül a munkapiac. Nekem - momentán - eszembe jut egy-két szak, ami pár éve nagyon futott (ma meg már nem igazán számítanak): kommunikációs szakok, marketing szakok... államigazgatási szak (bár... az már az én időmben is "tipikus másoddiplomás" volt). A diplomákkal egyébként is sok a probléma.

Igaz: nem csak a diplomások problémája!
több mint 11 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Atának teljesen igaza van, csak ez nem feltétlen a diplomásokról szól...
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 261 — #neverpunt
Fene tudja, nekem nem jutnak eszembe tömegesen olyan képzések, amelyekkel 5 éve biztosra lehetett menni, ma meg csak a közmunkásnak állhat velük az ember.

több mint 11 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Olyan diplomát vagy szakmát kell szerezni, ami piacképes.
De amúgy is (általánosítás következik), aki diplomával ma Magyarországon csak közmunkával tud elhelyezkedni néhány hónap kitérőt leszámítva, akkor annak tényleg kár volt tanulnia.atapapa
Ez így is lenne, ha a piac nem változna folyamatosan.

3-4-5+ év ebben a nagy magyar gazdasági (és munkapiaci) valóságban nagyon hosszú idő. Elég nehéz tervezni vele megfelelő háttér nélkül (ügyvéd család, orvos család... stb. családi biznicek, ahol "biztos" a folytatás)...
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 261 — #neverpunt
Agymenés komolyan 😀
 www.origo.hu/gazdasag/20140111-suranyi-tamogatna-az-alapjovedelem-bevezeteset.html?sec-3JayB
Akinek eddig megmutattam ezt a mondatot, az mind a térdét csapkodta a nevetéstől
Az alapjövedelem hívei szerint ugyanakkor a munka, és az ezen keresztül megszerezhető társadalmi megbecsültség, siker olyan emberi igények, amelyek nem szűnnének meg akkor sem, ha egyébként a létfenntartáshoz nem lenne szükség a munkára.
 index.hu/gazdasag/2014/01/14/alapjovedelem/

Persze érthető, hogy az MSZP a dolog élére állna. Azok, akik életükben először segély helyett közmunkát kaptak, lelkesek lesznek az ötletért. Ez lehet a szocik rezsicsökkentése.atapapa
Vagy: normális munka helyett közmunkát... 😕 . Magyarországon egyre inkább jellemző, hogy diplomaosztó után jön az árokásás közmunkában.

A dologban az a nagy vicc, hogy ha nem osztják ki a zsét a jónépnek, akkor ellopják majd ők. A pénznek, amiről itt szó van, gyakorlatilag mindegy. Mert a végén úgyis zsebekben fog kikötni 😀...toxique
Olyan diplomát vagy szakmát kell szerezni, ami piacképes.
De amúgy is (általánosítás következik), aki diplomával ma Magyarországon csak közmunkával tud elhelyezkedni néhány hónap kitérőt leszámítva, akkor annak tényleg kár volt tanulnia.

több mint 11 éve
toxique Las Vegas Raiders 1 440 — A Cowboys szimpatizáns
Agymenés komolyan 😀
 www.origo.hu/gazdasag/20140111-suranyi-tamogatna-az-alapjovedelem-bevezeteset.html?sec-3JayB
Akinek eddig megmutattam ezt a mondatot, az mind a térdét csapkodta a nevetéstől
Az alapjövedelem hívei szerint ugyanakkor a munka, és az ezen keresztül megszerezhető társadalmi megbecsültség, siker olyan emberi igények, amelyek nem szűnnének meg akkor sem, ha egyébként a létfenntartáshoz nem lenne szükség a munkára.
 index.hu/gazdasag/2014/01/14/alapjovedelem/

Persze érthető, hogy az MSZP a dolog élére állna. Azok, akik életükben először segély helyett közmunkát kaptak, lelkesek lesznek az ötletért. Ez lehet a szocik rezsicsökkentése.atapapa
Vagy: normális munka helyett közmunkát... 😕 . Magyarországon egyre inkább jellemző, hogy diplomaosztó után jön az árokásás közmunkában.

A dologban az a nagy vicc, hogy ha nem osztják ki a zsét a jónépnek, akkor ellopják majd ők. A pénznek, amiről itt szó van, gyakorlatilag mindegy. Mert a végén úgyis zsebekben fog kikötni 😀...
több mint 11 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 261 — #neverpunt
Agymenés komolyan 😀
 www.origo.hu/gazdasag/20140111-suranyi-tamogatna-az-alapjovedelem-bevezeteset.html?sec-3JayB
Akinek eddig megmutattam ezt a mondatot, az mind a térdét csapkodta a nevetéstől
Az alapjövedelem hívei szerint ugyanakkor a munka, és az ezen keresztül megszerezhető társadalmi megbecsültség, siker olyan emberi igények, amelyek nem szűnnének meg akkor sem, ha egyébként a létfenntartáshoz nem lenne szükség a munkára.
 index.hu/gazdasag/2014/01/14/alapjovedelem/

Persze érthető, hogy az MSZP a dolog élére állna. Azok, akik életükben először segély helyett közmunkát kaptak, lelkesek lesznek az ötletért. Ez lehet a szocik rezsicsökkentése.

több mint 11 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
a szél nem tud ilyen listát összefújni mint ez a bal oldali..... elképesztő,nem tudom sírjak v nevessek..Kroos
Mert a "jobboldali" mennyivel jobb? Ugyanaz a szar lett feldarabolva gengszterváltáskor. Ha összegyúrnánk nem tudnád megkülönböztetni, melyik honnan jött. Egyforma büdös minden része, és még a színe is ugyanolyan.apeszos
Senki se mondta h jobb, egyik kutya másik eb...bár ennél csak jobb lehet akárki,akármi,ennél nincs lejjebb.Kroos
Na majd csak figyelj... 😀
több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 7 728
ha ez nem a tökéletes "inside job" a fidesztől, akkor semmi
 www.origo.hu/itthon/20140114-megszuletett-a-baloldali-megallapodas-gyurcsany-ferenc-is-szerepel-a-listan.html?sec-1

A közös lista első öt helye
1. Mesterházy Attila (MSZP)
2. Bajnai Gordon (Együtt)
3. Gyurcsány Ferenc (DK)
4. Fodor Gábor (Liberálisok)
5. Szabó Tímea (PM)

és kuncze is visszatér a DK színeiben, hurrá!baggio
Még egy Kóka Jánost azért csak előkerítenék, ha már lúd.
több mint 11 éve
JéBé Green Bay Packers 7 728
 www.facebook.com/photo.php?fbid=598602506875598&set=a.129450963790757.23294.129447163791137&type=1

végem 😀 nincs még egy ekkora troll a világon 😀Gyurma Pappa
tragikomédia

könnyfakasztó kommentek vannak alatta, mindkét értelemben.
több mint 11 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 335 — zászló zászló szív
 www.facebook.com/photo.php?fbid=598602506875598&set=a.129450963790757.23294.129447163791137&type=1

végem 😀 nincs még egy ekkora troll a világon 😀

több mint 11 éve
Kroos Dallas Cowboys 1 811 — Cowboys fan
a szél nem tud ilyen listát összefújni mint ez a bal oldali..... elképesztő,nem tudom sírjak v nevessek..Kroos
Mert a "jobboldali" mennyivel jobb? Ugyanaz a szar lett feldarabolva gengszterváltáskor. Ha összegyúrnánk nem tudnád megkülönböztetni, melyik honnan jött. Egyforma büdös minden része, és még a színe is ugyanolyan.apeszos
Senki se mondta h jobb, egyik kutya másik eb...bár ennél csak jobb lehet akárki,akármi,ennél nincs lejjebb.

PunBB bbcode test
több mint 11 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
a szél nem tud ilyen listát összefújni mint ez a bal oldali..... elképesztő,nem tudom sírjak v nevessek..Kroos
Mert a "jobboldali" mennyivel jobb? Ugyanaz a szar lett feldarabolva gengszterváltáskor. Ha összegyúrnánk nem tudnád megkülönböztetni, melyik honnan jött. Egyforma büdös minden része, és még a színe is ugyanolyan.
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 214
A Fletó azért tud valamit. Rejtély számomra miből gondolják, hogy nem riaszt el legalább ugyanannyi szavazót, mint amennyit hozhat.

Bár ha jobban belegondolok ez igaz a többire is 😊Kori
egyre jobban kezdem csípni azt az embert, aki ennyi mindent túlél, az már lehet tud valami tényleg.Amadeus91
Akkor szavazz rá.Jan
nem indul nemzetiségin.
több mint 11 éve
Kroos Dallas Cowboys 1 811 — Cowboys fan
a szél nem tud ilyen listát összefújni mint ez a bal oldali..... elképesztő,nem tudom sírjak v nevessek..

PunBB bbcode test
több mint 11 éve
Jan Pittsburgh Steelers 5 414 — Steelers fan
A Fletó azért tud valamit. Rejtély számomra miből gondolják, hogy nem riaszt el legalább ugyanannyi szavazót, mint amennyit hozhat.

Bár ha jobban belegondolok ez igaz a többire is 😊Kori
egyre jobban kezdem csípni azt az embert, aki ennyi mindent túlél, az már lehet tud valami tényleg.Amadeus91
Akkor szavazz rá.