Politika
65 feliratkozó
több mint 11 éve
A Fletó azért tud valamit. Rejtély számomra miből gondolják, hogy nem riaszt el legalább ugyanannyi szavazót, mint amennyit hozhat.egyre jobban kezdem csípni azt az embert, aki ennyi mindent túlél, az már lehet tud valami tényleg.
Bár ha jobban belegondolok ez igaz a többire is 😊Kori
több mint 11 éve
Törölt felhasználó
Majd akkor megyek el szavazni, ha új arcokkal próbálnak megnyerni. De hogy visszahozzák Gyurcsányt meg Lendvait, Kunczét, banyek, akkor ássuk ki Nagy Imrét....jöhet még Kovács Laci is.Ugyan ez van Salgótarjánban is. Dóra Ottó meg Boldvai szarrá lopták a várost 20 év alatt és a 21.-ben is ők indulnak a baloldal színeiben. Nem engednek oda senkit, fenyegetnek, ellehetetlenítik a vállalkozásod, kirúgatnak a munkahelyedről, csak szépen lassan, leépítésre hivatkozva...hát a jó édes anyátok.
több mint 11 éve
A Fletó azért tud valamit. Rejtély számomra miből gondolják, hogy nem riaszt el legalább ugyanannyi szavazót, mint amennyit hozhat. Bár ha jobban belegondolok ez igaz a többire is 😊

több mint 11 éve
épp ezt mondtam az előbb. nem látom a kiutat.amikor egy értelmes, Cambridge-i Egyetemen doktorált közgazdász és szociológus ilyeneket ír, akkor nincs miről beszélniha ez nem a tökéletes "inside job" a fidesztől, akkor semmiA magyar politikai elit egy vicc. Ez csak megerősíti ezt a "gyanúmat". Az a baj, hogy tényleg úgy érzem, kihalásos úton lehet megszabadulni bárkitől is.Gyurma Pappa
www.origo.hu/itthon/20140114-megszuletett-a-baloldali-megallapodas-gyurcsany-ferenc-is-szerepel-a-listan.html?sec-1
A közös lista első öt helye
1. Mesterházy Attila (MSZP)
2. Bajnai Gordon (Együtt)
3. Gyurcsány Ferenc (DK)
4. Fodor Gábor (Liberálisok)
5. Szabó Tímea (PM)
és kuncze is visszatér a DK színeiben, hurrá!baggio
scheiringgabor.blog.hu/2014/01/12/a_kormanyvaltas_hitelesit
az elmélet (lehet más a politika!) és a gyakorlat annyira különböző, hogy azon kellene elgondolkodni, mennyire nincs reménybaggio
a klasszikus EU-i jobboldal azon kívül, hogy válságkezel, nem nyújt előrelépést, a baloldal meg létjövedelmekkel kampányol EU szerte. a magyar elit meg még ráadásul képtelen alakulni, és egyre jobban és jobban süllyedünk a reménytelensége ebben a tekintetben. nem mondom, hogy nincsenek jó dolgaik a Viktoréknak, az MSZP idejében is léptünk előre kérdésekben, de alapvetően ugyanazt a szart gyúrjuk 20+ éve

több mint 11 éve
amikor egy értelmes, Cambridge-i Egyetemen doktorált közgazdász és szociológus ilyeneket ír, akkor nincs miről beszélniha ez nem a tökéletes "inside job" a fidesztől, akkor semmiA magyar politikai elit egy vicc. Ez csak megerősíti ezt a "gyanúmat". Az a baj, hogy tényleg úgy érzem, kihalásos úton lehet megszabadulni bárkitől is.Gyurma Pappa
www.origo.hu/itthon/20140114-megszuletett-a-baloldali-megallapodas-gyurcsany-ferenc-is-szerepel-a-listan.html?sec-1
A közös lista első öt helye
1. Mesterházy Attila (MSZP)
2. Bajnai Gordon (Együtt)
3. Gyurcsány Ferenc (DK)
4. Fodor Gábor (Liberálisok)
5. Szabó Tímea (PM)
és kuncze is visszatér a DK színeiben, hurrá!baggio
scheiringgabor.blog.hu/2014/01/12/a_kormanyvaltas_hitelesit
az elmélet (lehet más a politika!) és a gyakorlat annyira különböző, hogy azon kellene elgondolkodni, mennyire nincs remény

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
"Mesterházy Attila kiváló vezetője lesz ennek a listának..." (Gyurcsány Ferenc)trolling lvl. 99999999
mindeközben O.V. dolgozik Moszkvában:
www.facebook.com/photo.php?v=10152160131916093

több mint 11 éve
ha ez nem a tökéletes "inside job" a fidesztől, akkor semmiA magyar politikai elit egy vicc. Ez csak megerősíti ezt a "gyanúmat". Az a baj, hogy tényleg úgy érzem, kihalásos úton lehet megszabadulni bárkitől is.
www.origo.hu/itthon/20140114-megszuletett-a-baloldali-megallapodas-gyurcsany-ferenc-is-szerepel-a-listan.html?sec-1
A közös lista első öt helye
1. Mesterházy Attila (MSZP)
2. Bajnai Gordon (Együtt)
3. Gyurcsány Ferenc (DK)
4. Fodor Gábor (Liberálisok)
5. Szabó Tímea (PM)
és kuncze is visszatér a DK színeiben, hurrá!baggio

több mint 11 éve
ha ez nem a tökéletes "inside job" a fidesztől, akkor semmiwww.origo.hu/itthon/20140114-megszuletett-a-baloldali-megallapodas-gyurcsany-ferenc-is-szerepel-a-listan.html?sec-1
A közös lista első öt helye
1. Mesterházy Attila (MSZP)
2. Bajnai Gordon (Együtt)
3. Gyurcsány Ferenc (DK)
4. Fodor Gábor (Liberálisok)
5. Szabó Tímea (PM)
és kuncze is visszatér a DK színeiben, hurrá!

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 11 éve
Agymenés komolyan 😀 www.origo.hu/gazdasag/20140111-suranyi-tamogatna-az-alapjovedelem-bevezeteset.html?sec-3
több mint 11 éve
az, hogy hazugsággal operálnak az ország demokratikus vezetői, egy dolog.😊 Magyar NarancsHát... enyhén szólva csúsztatás.
Néhány kérdés Pintér belügyminiszter furcsa mondatárólapeszos
"Ha így van, akkor ez a cselekmény minimum a fennálló rend megbuktatása kísérletének törvényi tényállását meríti ki."
Amikor a hivatalban levő vezető egy tágabb körben (több mint 100 ember volt jelen tudtommal) elmondja, hogy hazugságokkal operáltak a kampányban, így nyertek választást, és ezt valaki nyilvánosságra hozza, az a törvényes rend megbuktatására tett kísérlet?
Én eddig azt hittem az ilyesmik nyilvánosságra hozatala és tisztázása közérdek...Jan
az, hogy egy ellenzéki csoportosulás a titkosszolgálat segítségével puccsot kísérel meg a demokratikus végrehajtó hatalom ellen, az meg a másik és ez utóbbi sok minden csak nem közérdek. A karhatalmi szervek dolga a demokratikus (és köz-) rend fenntartása és nem az aktuálpolitikai állásfoglalás.
több mint 11 éve
Valamint ezek (és ehhez hasonló akták) megvannak mindkét nagy párt páncéljaiban, és úgy a jó mindenkinek, ha ott is maradnak.Miért gondolod, hogy ezek takarítanának? Azt hiszed ha bármelyikről kiderülne hogy a '90-es években benne volt valami disznóságban, akkor most lemondana?JanEddig én is eljutottam. Tovább viszont más sem. Én mondjuk belenéznék az olaj ügyek aktáiba is. Azt még részleteiben sem szeretné Pintér kinyitni. Pedig abban is szerepelnek szocik rendesen. És még sokan mások.Vagy a Grippen akta. Ezért gondolom, hogy darázsfészek lehet ez a nyilvánosság Pintér bácsitól, hagyni kellett volna ezt nyugodni, ha már voltak szívesek eltitkolni előlünk. Gyanítom ezek a titkosított akták tudnának igazán takarítani a politikusaink között pártállástól függetlenül. De gondolom ezzel nem mondtam újat.apeszosEzt véletlenül egész pontosan meg tudom mondani.Janapeszos
Ki: aki épp hatalmon van.
Milyen alapon: olyan alapon hogy van-e haszna belőle vagy nincs.
Jogállamiság, közjó, tiszta közélet stb... semmilyen formában nem szempont. Ez a realitás. Ez a fajta rendszerváltoztatás ezt eredményezte. ("Tetszettek volna forradalmat csinálni!" ugye... )Jan
Még nekünk is.
Pl. ha ez a NAV-botrány teljes valójában kiviláglana, kb. a magyar nemzetgazdaság, államigazgatás, és kormányzat egyszerre omlana össze. Ez meg senkinek se lenne jó. (Bár lenne aki profitálhatna belőle. De miből nem ugyebár...)
több mint 11 éve
Miért gondolod, hogy ezek takarítanának? Azt hiszed ha bármelyikről kiderülne hogy a '90-es években benne volt valami disznóságban, akkor most lemondana?Eddig én is eljutottam. Tovább viszont más sem. Én mondjuk belenéznék az olaj ügyek aktáiba is. Azt még részleteiben sem szeretné Pintér kinyitni. Pedig abban is szerepelnek szocik rendesen. És még sokan mások.Vagy a Grippen akta. Ezért gondolom, hogy darázsfészek lehet ez a nyilvánosság Pintér bácsitól, hagyni kellett volna ezt nyugodni, ha már voltak szívesek eltitkolni előlünk. Gyanítom ezek a titkosított akták tudnának igazán takarítani a politikusaink között pártállástól függetlenül. De gondolom ezzel nem mondtam újat.apeszosEzt véletlenül egész pontosan meg tudom mondani.Janapeszos
Ki: aki épp hatalmon van.
Milyen alapon: olyan alapon hogy van-e haszna belőle vagy nincs.
Jogállamiság, közjó, tiszta közélet stb... semmilyen formában nem szempont. Ez a realitás. Ez a fajta rendszerváltoztatás ezt eredményezte. ("Tetszettek volna forradalmat csinálni!" ugye... )Jan
több mint 11 éve
Eddig én is eljutottam. Tovább viszont más sem. Én mondjuk belenéznék az olaj ügyek aktáiba is. Azt még részleteiben sem szeretné Pintér kinyitni. Pedig abban is szerepelnek szocik rendesen. És még sokan mások.Vagy a Grippen akta. Ezért gondolom, hogy darázsfészek lehet ez a nyilvánosság Pintér bácsitól, hagyni kellett volna ezt nyugodni, ha már voltak szívesek eltitkolni előlünk. Gyanítom ezek a titkosított akták tudnának igazán takarítani a politikusaink között pártállástól függetlenül. De gondolom ezzel nem mondtam újat.Ezt véletlenül egész pontosan meg tudom mondani.Mióta Antallék nem tették nyilvánossá az ügynöklistákat, azóta kétséges.Ezt nem kétlem. Mint ahogy azt sem, hogy ezt megtehette volna minden kormány ami eddig hatalmon volt. Mindig volt akinek nem érdeke.
Gyenge az egész cikk. Az egész logikája, az érvelése nevetséges.
Ilyen elven, minden olyan infó nyilvánosságra hozatala, amibe belebukhat az aktuális miniszterelnök, az a törvényesen fennálló rend megbuktatásának kísérlete? Röhej.Jan
A cikk lehet, hogy gyenge, de nekem nem is ebből a szempontból érdekes a kérdés. Inkább arról, hogy ki, és milyen alapon dönti el a nyilvánosságra hozandó részletek tartalmát? Az időzítésről nem is beszélve. Szerinted is érdekes?apeszos
Ki: aki épp hatalmon van.
Milyen alapon: olyan alapon hogy van-e haszna belőle vagy nincs.
Jogállamiság, közjó, tiszta közélet stb... semmilyen formában nem szempont. Ez a realitás. Ez a fajta rendszerváltoztatás ezt eredményezte. ("Tetszettek volna forradalmat csinálni!" ugye... )Jan
több mint 11 éve
Ezt véletlenül egész pontosan meg tudom mondani.Mióta Antallék nem tették nyilvánossá az ügynöklistákat, azóta kétséges.Ezt nem kétlem. Mint ahogy azt sem, hogy ezt megtehette volna minden kormány ami eddig hatalmon volt. Mindig volt akinek nem érdeke.
Gyenge az egész cikk. Az egész logikája, az érvelése nevetséges.
Ilyen elven, minden olyan infó nyilvánosságra hozatala, amibe belebukhat az aktuális miniszterelnök, az a törvényesen fennálló rend megbuktatásának kísérlete? Röhej.Jan
A cikk lehet, hogy gyenge, de nekem nem is ebből a szempontból érdekes a kérdés. Inkább arról, hogy ki, és milyen alapon dönti el a nyilvánosságra hozandó részletek tartalmát? Az időzítésről nem is beszélve. Szerinted is érdekes?apeszos
Ki: aki épp hatalmon van.
Milyen alapon: olyan alapon hogy van-e haszna belőle vagy nincs.
Jogállamiság, közjó, tiszta közélet stb... semmilyen formában nem szempont. Ez a realitás. Ez a fajta rendszerváltoztatás ezt eredményezte. ("Tetszettek volna forradalmat csinálni!" ugye... )
több mint 11 éve
Mióta Antallék nem tették nyilvánossá az ügynöklistákat, azóta kétséges.Ezt nem kétlem. Mint ahogy azt sem, hogy ezt megtehette volna minden kormány ami eddig hatalmon volt. Mindig volt akinek nem érdeke.
Gyenge az egész cikk. Az egész logikája, az érvelése nevetséges.
Ilyen elven, minden olyan infó nyilvánosságra hozatala, amibe belebukhat az aktuális miniszterelnök, az a törvényesen fennálló rend megbuktatásának kísérlete? Röhej.Jan
A cikk lehet, hogy gyenge, de nekem nem is ebből a szempontból érdekes a kérdés. Inkább arról, hogy ki, és milyen alapon dönti el a nyilvánosságra hozandó részletek tartalmát? Az időzítésről nem is beszélve. Szerinted is érdekes?
több mint 11 éve
Mióta Antallék nem tették nyilvánossá az ügynöklistákat, azóta kétséges.Ja, én is azt hittem. De ahogy a Fidesz viselkedik a Horváth ügyben, minimum kétséges, hogy mi számít annak és mi nem.apeszos😊 Magyar NarancsHát... enyhén szólva csúsztatás.
Néhány kérdés Pintér belügyminiszter furcsa mondatárólapeszos
"Ha így van, akkor ez a cselekmény minimum a fennálló rend megbuktatása kísérletének törvényi tényállását meríti ki."
Amikor a hivatalban levő vezető egy tágabb körben (több mint 100 ember volt jelen tudtommal) elmondja, hogy hazugságokkal operáltak a kampányban, így nyertek választást, és ezt valaki nyilvánosságra hozza, az a törvényes rend megbuktatására tett kísérlet?
Én eddig azt hittem az ilyesmik nyilvánosságra hozatala és tisztázása közérdek...Jan
Gyenge az egész cikk. Az egész logikája, az érvelése nevetséges.
Ilyen elven, minden olyan infó nyilvánosságra hozatala, amibe belebukhat az aktuális miniszterelnök, az a törvényesen fennálló rend megbuktatásának kísérlete? Röhej.
több mint 11 éve
Közérdek az, ami az aktuális hatalom malmára hajtja a vizet. Ha kárt okozna nekik, akkor az elmúlt8év/gyurcsány/terrorizmus/bankok/eu/nemzetközi összeesküvés stb. lenne. De ez szigorúan csak saját vélemény 😊Ja, én is azt hittem. De ahogy a Fidesz viselkedik a Horváth ügyben, minimum kétséges, hogy mi számít annak és mi nem.apeszos😊 Magyar NarancsHát... enyhén szólva csúsztatás.
Néhány kérdés Pintér belügyminiszter furcsa mondatárólapeszos
"Ha így van, akkor ez a cselekmény minimum a fennálló rend megbuktatása kísérletének törvényi tényállását meríti ki."
Amikor a hivatalban levő vezető egy tágabb körben (több mint 100 ember volt jelen tudtommal) elmondja, hogy hazugságokkal operáltak a kampányban, így nyertek választást, és ezt valaki nyilvánosságra hozza, az a törvényes rend megbuktatására tett kísérlet?
Én eddig azt hittem az ilyesmik nyilvánosságra hozatala és tisztázása közérdek...Jan
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 11 éve
Ja, én is azt hittem. De ahogy a Fidesz viselkedik a Horváth ügyben, minimum kétséges, hogy mi számít annak és mi nem.😊 Magyar NarancsHát... enyhén szólva csúsztatás.
Néhány kérdés Pintér belügyminiszter furcsa mondatárólapeszos
"Ha így van, akkor ez a cselekmény minimum a fennálló rend megbuktatása kísérletének törvényi tényállását meríti ki."
Amikor a hivatalban levő vezető egy tágabb körben (több mint 100 ember volt jelen tudtommal) elmondja, hogy hazugságokkal operáltak a kampányban, így nyertek választást, és ezt valaki nyilvánosságra hozza, az a törvényes rend megbuktatására tett kísérlet?
Én eddig azt hittem az ilyesmik nyilvánosságra hozatala és tisztázása közérdek...Jan
több mint 11 éve
😊 Magyar NarancsHát... enyhén szólva csúsztatás.
Néhány kérdés Pintér belügyminiszter furcsa mondatárólapeszos
"Ha így van, akkor ez a cselekmény minimum a fennálló rend megbuktatása kísérletének törvényi tényállását meríti ki."
Amikor a hivatalban levő vezető egy tágabb körben (több mint 100 ember volt jelen tudtommal) elmondja, hogy hazugságokkal operáltak a kampányban, így nyertek választást, és ezt valaki nyilvánosságra hozza, az a törvényes rend megbuktatására tett kísérlet?
Én eddig azt hittem az ilyesmik nyilvánosságra hozatala és tisztázása közérdek...
több mint 11 éve
Alapelvként elfogadva, hogy a politika végzése a hatalomért zajlik, valamint figyelmen kívül hagyva ezt a "ki, mit, mikor csinált jobban, rosszabbul, hazudott" vitát, azért a Fidesz nagyon ügyesen összehozta ezt. A többi pártnak esélye nincs nyerni, csak ilyen összefogással, amivel viszont maguk alatt vágják a fát. Nyilván tudta a Fidesz is, hogy előbb-utóbb be kell vonni GYF-et is a játékba, azzal pedig újabb támadási felület lesz baloldalon.Hiába (atával egyetértve) az LMP visszafogottsága és a többiekhez képest komoly politizálása (ez talán elég a parlamenthez) a legtöbb ember erre nem vevő, úgyhogy ismét beleragadunk ebbe a "csak ezek ne" választhatóságba.
több mint 11 éve
Magán kívül.Miért, szerinted hol volt?Sobri JóskaHát az MSZP holdudvarában, hol másutt?Sobri JóskaÁltalánosítás!!! Fúúúj! 😛apeszos
több mint 11 éve
Miért, szerinted hol volt?Hát az MSZP holdudvarában, hol másutt?Sobri JóskaÁltalánosítás!!! Fúúúj! 😛apeszos
több mint 11 éve
Aki Fletóban (vagy a baloldalban) látja a megoldást az hol volt 2002 és 2010 között???Az emúttnyócévmegagyurcsányahibás. Különben is, mit keres Oszkó Péter a Wiz Air-ben? Ne mond hogy ez nem jó, hiszen
(olyan válasz nem ér, hogy a FIdesz jobb? 😊 )NB2
Hát az MSZP holdudvarában, hol másutt?Sobri JóskaÁltalánosítás!!! Fúúúj! 😛
több mint 11 éve
Aki Fletóban (vagy a baloldalban) látja a megoldást az hol volt 2002 és 2010 között???Hát az MSZP holdudvarában, hol másutt?
(olyan válasz nem ér, hogy a FIdesz jobb? 😊 )NB2