Soccer
41 feliratkozó
több mint 1 éve
Az a közvetítésben is benne volt a VAR által, sima gól.A Real második gólját is kicentizték?Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Willie Parker
Érdekelne arról egy olyan kép, ahol a beadás pillanatában behúzzák a vonalakat. Sokat már nem számít, csak nem értem, hogy miért nem kötelező egy VAR döntés után berakni a közvetítésbe, hogy mi alapján döntöttek, sokkal tisztább lenne...
StormST
Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers
We are just the Ravens!
több mint 1 éve
csipkelli
4 010
El kell törölni a lest.
több mint 1 éve
nem valami olyasmi van hogy aki kint van a stadionba ne maradjon le ilyenekről?
miért nem kötelező egy VAR döntés után berakni a közvetítésbe, hogy mi alapján döntöttek, sokkal tisztább lenne...
StormST
rémlik korábban ilyesmi indoklás
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Egyébként a mai technológiai színvonallal én már simán elvenném a partjelzőktől a les beintését. Biztos vagyok benne, hogy a nagy lest már 0,0001 mp alatt kiszúrná egy rendesen megírt software, az jelezhetne a bírónak, ahogy a gólvonal technológia jelez, a többinél meg (mondjuk ami 0,5-1 méteres szinten belül van) engedni továbbmenni és jöhet a VAR visszanézés/kielemzés...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
A Real második gólját is kicentizték?Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Willie Parker
Érdekelne arról egy olyan kép, ahol a beadás pillanatában behúzzák a vonalakat. Sokat már nem számít, csak nem értem, hogy miért nem kötelező egy VAR döntés után berakni a közvetítésbe, hogy mi alapján döntöttek, sokkal tisztább lenne...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 1 éve
Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
több mint 1 éve
Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
több mint 1 éve
YoungZeeZee
9 412
nojer...teny h meccsben tartotta a bayern de ilyen hibat...kettot egymas utan durva nagyon
több mint 1 éve
Guttmann Béla bácsi örökösei végre őszintén mosolyognak, mert van egy Kane ✌️
több mint 1 éve
Abban jó vagyok 😁😁😁Már tényleg oda jutunk h kiraknak 20 db széket és aki nem tud leülni mikor elhalkul a zene az lesz.És nyilván mki Tuchel, Müller és de Ligt is a bíróval foglalkozik egy ilyen meccs után amihez közünk nem volt. (Nyilván jó lett volna ha VAR dönt de lesnek tűnik).Amit edzőkeresés fronton leművelünk az továbbra is vicc. Lassan jöhetne egy wiki oldal, hogy akik nem lesznek a bayern edzői 2024-től.
Ami viszont elképesztő h állítólag Tuchelt éltették a meccs után a Bayern szurkolok … ezt még kevésbé értem
csebi
Ha döntőbe kerültünk volna, legalább pár hétig háttérbe szorult volna ez a topic :/
gamerkr
csebi
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
Mondjuk legalább a partjelző Bocsit kért de Ligttol h hibázott. Cuki pofa.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
Már tényleg oda jutunk h kiraknak 20 db széket és aki nem tud leülni mikor elhalkul a zene az lesz.És nyilván mki Tuchel, Müller és de Ligt is a bíróval foglalkozik egy ilyen meccs után amihez közünk nem volt. (Nyilván jó lett volna ha VAR dönt de lesnek tűnik).Amit edzőkeresés fronton leművelünk az továbbra is vicc. Lassan jöhetne egy wiki oldal, hogy akik nem lesznek a bayern edzői 2024-től.
Ami viszont elképesztő h állítólag Tuchelt éltették a meccs után a Bayern szurkolok … ezt még kevésbé értem
csebi
Ha döntőbe kerültünk volna, legalább pár hétig háttérbe szorult volna ez a topic :/
gamerkr
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
És nyilván mki Tuchel, Müller és de Ligt is a bíróval foglalkozik egy ilyen meccs után amihez közünk nem volt. (Nyilván jó lett volna ha VAR dönt de lesnek tűnik).Amit edzőkeresés fronton leművelünk az továbbra is vicc. Lassan jöhetne egy wiki oldal, hogy akik nem lesznek a bayern edzői 2024-től.
Ami viszont elképesztő h állítólag Tuchelt éltették a meccs után a Bayern szurkolok … ezt még kevésbé értem
csebi
Ha döntőbe kerültünk volna, legalább pár hétig háttérbe szorult volna ez a topic :/
több mint 1 éve
akkor most Ter Stegen vagy Neuer lesz a rosszabb opció az Német kapuba EB-re? 😀Neuer lesz. Azért előtte ő tartotta a bayernt életben.
Mind2 kapus óriási bakit okozott az elmúlt hetekben. De sztem Neuer már nem az a szint.
Toto21
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
És nyilván mki Tuchel, Müller és de Ligt is a bíróval foglalkozik egy ilyen meccs után amihez közünk nem volt. (Nyilván jó lett volna ha VAR dönt de lesnek tűnik).Ami viszont elképesztő h állítólag Tuchelt éltették a meccs után a Bayern szurkolok … ezt még kevésbé értem
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
jó ízlése vanBőg a gyerek, asszem akkor eldőlt, hogy Bayern szurkolo ő is. 😊Nincs mese ez itt eldőlt 😊
Zsellér van de Vrij
Nyugi, enyém meg nincs 3 de lány létére mondja h hajrá Fradi,
csebi
több mint 1 éve
akkor most Ter Stegen vagy Neuer lesz a rosszabb opció az Német kapuba EB-re? 😀Mind2 kapus óriási bakit okozott az elmúlt hetekben. De sztem Neuer már nem az a szint.
több mint 1 éve
Amúgy ha van sors vagy Karma akkor Reus az utolsó Dortmund meccsen megnyeri a BLt
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
Már nagyon korán el van rontva 😁😁😁Bőg a gyerek, asszem akkor eldőlt, hogy Bayern szurkolo ő is. 😊Nincs mese ez itt eldőlt 😊
Zsellér van de Vrij
Nyugi, enyém meg nincs 3 de lány létére mondja h hajrá Fradi,
csebi
Csak vicc nehogy komolyan vedd🙂
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
youtu.be/-43bKITkzr4?si=_NLlzzvuMKIm7ND3A győztes gólnál az volt az érdekes, amikor szélre ment ki a labda, akkor viszont Joselu még tuti lesen volt. Kérdés az számít-e ez ha a labda nem is felé ment, de aztán érdemben beleavatkozott a játékba. Ha nem, akkor természetesen nincs kérdés.Sztem az nem szokott, és jó is volt a reál gólja.
dande2
csebi
Második holland gól szerintem ehhez hasonló szitu
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018
több mint 1 éve
Bőg a gyerek, asszem akkor eldőlt, hogy Bayern szurkolo ő is. 😊Nincs mese ez itt eldőlt 😊
Zsellér van de Vrij
Nyugi, enyém meg nincs 3 de lány létére mondja h hajrá Fradi,
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
A Packers esetében, szerencsére, ez fel se merült.Mi is 20 évig kaptuk....de már másokra szállt a rontás 😁na mer ti nem szívtátok egész évben az iggülsz durkkerek vérét, hogy bírók így, meg úgy meg bírók csapata, ha kellett, ha nem 😀?Fordítok:Nekem a mondandója nem jött át.Mit nem lehet ezen érteni?Ezt érti valaki?még Zidannál is amikor tripláztak a 3 BL győzelemből kettő mázlik sorozata volt most megint ott vannak hogy 😕 😕 😕Ne Zidane 3 BL cìmèn aggódj, az màr vitrinben van, hanem azon, hogy a fèlkegyelmű edzôfenomètetek be tudja hozni a top 3-ba a megyek is meg nem is utàn a bandàt, mert ha nem, Laporta küldheti strichelni őket a sarokra nèhàny eurocentèrt! Jöjjön a Dortmund, egy gyengècske Realtól ismèt egy döntő, sose legyen rosszabb!
dande2
VanillaSky
Nemes samu09
Gergőbácsi
Nemes samu09
Csak azért mert Barcás vagy ne gyere ide nyígni, hogy jaj a Realnak mindig szerencseje van, hanem, aggodj hogy a nagy edző legendával sikerül-e lenyomni a Gironat a 2.helyért!
Toca
dande2
ThundersNFL a Paraszt
több mint 1 éve
Bőg a gyerek, asszem akkor eldőlt, hogy Bayern szurkolo ő is. 😊
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 1 éve
lorem ipsum neked is!!!Indula nejnem izub nednimMordori nyelven van.Ezt érti valaki?még Zidannál is amikor tripláztak a 3 BL győzelemből kettő mázlik sorozata volt most megint ott vannak hogy 😕 😕 😕Ne Zidane 3 BL cìmèn aggódj, az màr vitrinben van, hanem azon, hogy a fèlkegyelmű edzôfenomètetek be tudja hozni a top 3-ba a megyek is meg nem is utàn a bandàt, mert ha nem, Laporta küldheti strichelni őket a sarokra nèhàny eurocentèrt! Jöjjön a Dortmund, egy gyengècske Realtól ismèt egy döntő, sose legyen rosszabb!
dande2
VanillaSky
Nemes samu09
AlexIScrystal
ThundersNFL a Paraszt
több mint 1 éve
Indula nejnem izub nednimMordori nyelven van.Ezt érti valaki?még Zidannál is amikor tripláztak a 3 BL győzelemből kettő mázlik sorozata volt most megint ott vannak hogy 😕 😕 😕Ne Zidane 3 BL cìmèn aggódj, az màr vitrinben van, hanem azon, hogy a fèlkegyelmű edzôfenomètetek be tudja hozni a top 3-ba a megyek is meg nem is utàn a bandàt, mert ha nem, Laporta küldheti strichelni őket a sarokra nèhàny eurocentèrt! Jöjjön a Dortmund, egy gyengècske Realtól ismèt egy döntő, sose legyen rosszabb!
dande2
VanillaSky
Nemes samu09
AlexIScrystal
Draft

2001-2003-2004-2014-2016-2018