Soccer

41 feliratkozó

több mint 1 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 16 947
Ja és ne felejtsük el Ancelotti tegnapi nyilatkozatát. Emlékeim szerint ennél sokkal nagyobb úriember volt mint h felvegye ezt a Mourinho stílust.

Mielőtt: Tuchelben ezt sem szerettem h mindig elővette a birot, nemcsak most hanem tavaly a City elleni sima kiesesnel. Ráadásul Tuchelnel mindig más a hibás, játékosok, sérülések bírok. Carlo emlékeim szerint nem ilyen volt, szomorú h erre a szintre süllyedt.
csebi
Szerintem most szakadt el nála is a cérna. Azert legyünk őszinték, évek óta másról se szól a fáma nonstop, h a real szerencsével, és/vagy a bírok miatt jut tovább kizárólag. Így azert megértem, h egy idő után neki is sok lesz ez, akarmekkora úriember. Nekem sem tetszik ez a stílus, de Tuchel nyilatkozata után én teljesen megértem most.
rob3r7o
Mondjuk most épp igaza van Tuchelnek. Ezért is rohadt rossz pillanat azt mondani amit. Főleg egy kétkezes fej támadásra azt mondani h szabályos …
csebi
De miben volt igaza Tuchelnek? Ő is meg az egész nemet sajtó úgy adja elő, mintha egy fix golt vettek volna el tőlük, ami minimum csúsztatás. Hiba volt a birotol megállítani a játékot, de úgy kezelni, h ha nem fúj bele fix gól, kicsit vicces.
rob3r7o
Abban volt igaza h az akciót nem lett volna szabad lefujni idő előtt.
Carlonak meg nincs abban igaza h szabályos volt Nacho gólja.
csebi
Ebben egyetértek én is, de ettől függetlenül mind Tuchel, mind a Bayern tultolja.

Amúgy annyira utálom, h megint elbaszta a bíró és erről megy a vita. Nem akarom mindig elővenni a bírókat, mert ok is emberek, benne van a hiba. De pl a kibaszott UEFA inkább ezekkel kezdhetne vmit a gyökér bl átalakítás helyett, lehet a foci szempontjából kicsit előremutatóbb lenne.
rob3r7o
Igen túl és nekem sem tetszik. Ráadásul ez nem egy olyan meccs h a bírói hiba miatt változott meg a játék egész képe, a momentum mert közünk nem volt a meccshez és a real teljesen megérdemelten jutott tovább.
Ami aggasztó h papíron ez az egyik legjobb bírói hármas és már előtte egy Davies lest is ilyen gyorsan beintett ugyanez a partjelző. Megérteném ha az első VARos meccs lett volna és osztonbol tenne de nem ez a helyzet.

Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
Willie Parker
Tudomásom szerint a canal+ nem rendelkezik azzal a technológiával amivel a VAR.
csebi
A bein szerint amúgy Mazraoui onside volt szóval ennyit a canal+rol:

 www.sportbible.com/football/football-news/champions-league/real-madrid-bayern-munich-offside-matthijs-de-ligt-937205-20240509?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR27DOS8HzoZJqzt23lx8bq6Ue5Zb916MsRqVfBpzmFt_t0maLb6mrhGJOM_aem_AdD3Ma3_cPhCBOwBCsxInxUleuCz9-rF73C0WDQ8qQNGBxa8d7g77j3ryd-zGNpzCSIlv8xqfMf5dM_pXXEQGsB6

De Ligt meg nem avatkozott játékba szóval ő mindegy ennél a pillanatnal.
csebi
A diario szerint meg lesen volt, szóval egy-egy
Willie Parker
Épp ezért lett volna jó a VAR és akkor nincs vita.
csebi
Egyébként szerintem egyértelmű, hogy DeLigt lesen volt és mozdult a labda felé, amikor Mazraoui is, így les volt. DL a labda megjátszására törekedett annál a bemozdulásnál, ezért vissza kellett volna vonni, akkor is, ha Mazra esetleg nem lógott be
Willie Parker
Igen erről lehet vitatkozni. H vajon az játékba avatkozase h vki tesz egy lépést egy felpalyanal felivelt labdával arrafelé amerre érkezhet a labda de végül teljesen mashova megy így amikor ténylegesen megjátszható a labda akkor messze van attól. Sztem nem. De ez most egy elméleti vita mert nem tudjuk h mit ítéltek ennek kapcsán.
csebi
DeLigt a tizenhatos vonalán belülig mozog, amikor már a levegőben van a labda
 www.youtube.com/watch?v=IehHPnBCPo0
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 949 — Lucas Scott

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 54 130 — The Mathematician
Amúgy annyira utálom, h megint elbaszta a bíró és erről megy a vita. Nem akarom mindig elővenni a bírókat, mert ok is emberek, benne van a hiba. De pl a kibaszott UEFA inkább ezekkel kezdhetne vmit a gyökér bl átalakítás helyett, lehet a foci szempontjából kicsit előremutatóbb lenne.
rob3r7o
valahogy a reálnál mindig elő jönnek ezek

Szerkesztette: Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 1 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 16 947
Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
Willie Parker
Tudomásom szerint a canal+ nem rendelkezik azzal a technológiával amivel a VAR.
csebi
A bein szerint amúgy Mazraoui onside volt szóval ennyit a canal+rol:

 www.sportbible.com/football/football-news/champions-league/real-madrid-bayern-munich-offside-matthijs-de-ligt-937205-20240509?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR27DOS8HzoZJqzt23lx8bq6Ue5Zb916MsRqVfBpzmFt_t0maLb6mrhGJOM_aem_AdD3Ma3_cPhCBOwBCsxInxUleuCz9-rF73C0WDQ8qQNGBxa8d7g77j3ryd-zGNpzCSIlv8xqfMf5dM_pXXEQGsB6

De Ligt meg nem avatkozott játékba szóval ő mindegy ennél a pillanatnal.
csebi
A diario szerint meg lesen volt, szóval egy-egy
Willie Parker
Épp ezért lett volna jó a VAR és akkor nincs vita.
csebi
Egyébként szerintem egyértelmű, hogy DeLigt lesen volt és mozdult a labda felé, amikor Mazraoui is, így les volt. DL a labda megjátszására törekedett annál a bemozdulásnál, ezért vissza kellett volna vonni, akkor is, ha Mazra esetleg nem lógott be
több mint 1 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 749
Ja és ne felejtsük el Ancelotti tegnapi nyilatkozatát. Emlékeim szerint ennél sokkal nagyobb úriember volt mint h felvegye ezt a Mourinho stílust.

Mielőtt: Tuchelben ezt sem szerettem h mindig elővette a birot, nemcsak most hanem tavaly a City elleni sima kiesesnel. Ráadásul Tuchelnel mindig más a hibás, játékosok, sérülések bírok. Carlo emlékeim szerint nem ilyen volt, szomorú h erre a szintre süllyedt.
csebi
Szerintem most szakadt el nála is a cérna. Azert legyünk őszinték, évek óta másról se szól a fáma nonstop, h a real szerencsével, és/vagy a bírok miatt jut tovább kizárólag. Így azert megértem, h egy idő után neki is sok lesz ez, akarmekkora úriember. Nekem sem tetszik ez a stílus, de Tuchel nyilatkozata után én teljesen megértem most.
rob3r7o
Mondjuk most épp igaza van Tuchelnek. Ezért is rohadt rossz pillanat azt mondani amit. Főleg egy kétkezes fej támadásra azt mondani h szabályos …
csebi
De miben volt igaza Tuchelnek? Ő is meg az egész nemet sajtó úgy adja elő, mintha egy fix golt vettek volna el tőlük, ami minimum csúsztatás. Hiba volt a birotol megállítani a játékot, de úgy kezelni, h ha nem fúj bele fix gól, kicsit vicces.
rob3r7o
Abban volt igaza h az akciót nem lett volna szabad lefujni idő előtt.
Carlonak meg nincs abban igaza h szabályos volt Nacho gólja.
csebi
Ebben egyetértek én is, de ettől függetlenül mind Tuchel, mind a Bayern tultolja.

Amúgy annyira utálom, h megint elbaszta a bíró és erről megy a vita. Nem akarom mindig elővenni a bírókat, mert ok is emberek, benne van a hiba. De pl a kibaszott UEFA inkább ezekkel kezdhetne vmit a gyökér bl átalakítás helyett, lehet a foci szempontjából kicsit előremutatóbb lenne.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 949 — Lucas Scott
Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
Willie Parker
Tudomásom szerint a canal+ nem rendelkezik azzal a technológiával amivel a VAR.
csebi
A bein szerint amúgy Mazraoui onside volt szóval ennyit a canal+rol:

 www.sportbible.com/football/football-news/champions-league/real-madrid-bayern-munich-offside-matthijs-de-ligt-937205-20240509?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR27DOS8HzoZJqzt23lx8bq6Ue5Zb916MsRqVfBpzmFt_t0maLb6mrhGJOM_aem_AdD3Ma3_cPhCBOwBCsxInxUleuCz9-rF73C0WDQ8qQNGBxa8d7g77j3ryd-zGNpzCSIlv8xqfMf5dM_pXXEQGsB6

De Ligt meg nem avatkozott játékba szóval ő mindegy ennél a pillanatnal.
csebi
A diario szerint meg lesen volt, szóval egy-egy
Willie Parker
Épp ezért lett volna jó a VAR és akkor nincs vita.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 949 — Lucas Scott
Bayern’s Director Max Eberl: “We were all for a German Final. Everyone except the Polish referees!”

Azt azert megkérdezném tőle, h szerinte ha nem fúj bele a bíró, és HA gól lesz az akcióból 2-2nel fixen a bajorok jutnak tovább? Ilyen egyszerű a képlet?
rob3r7o
Nem ilyen egyszerű, és sztem sem jó h az edzok vezetők játékosok nyomják ezt a narratívat.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 949 — Lucas Scott
Ja és ne felejtsük el Ancelotti tegnapi nyilatkozatát. Emlékeim szerint ennél sokkal nagyobb úriember volt mint h felvegye ezt a Mourinho stílust.

Mielőtt: Tuchelben ezt sem szerettem h mindig elővette a birot, nemcsak most hanem tavaly a City elleni sima kiesesnel. Ráadásul Tuchelnel mindig más a hibás, játékosok, sérülések bírok. Carlo emlékeim szerint nem ilyen volt, szomorú h erre a szintre süllyedt.
csebi
Szerintem most szakadt el nála is a cérna. Azert legyünk őszinték, évek óta másról se szól a fáma nonstop, h a real szerencsével, és/vagy a bírok miatt jut tovább kizárólag. Így azert megértem, h egy idő után neki is sok lesz ez, akarmekkora úriember. Nekem sem tetszik ez a stílus, de Tuchel nyilatkozata után én teljesen megértem most.
rob3r7o
Mondjuk most épp igaza van Tuchelnek. Ezért is rohadt rossz pillanat azt mondani amit. Főleg egy kétkezes fej támadásra azt mondani h szabályos …
csebi
De miben volt igaza Tuchelnek? Ő is meg az egész nemet sajtó úgy adja elő, mintha egy fix golt vettek volna el tőlük, ami minimum csúsztatás. Hiba volt a birotol megállítani a játékot, de úgy kezelni, h ha nem fúj bele fix gól, kicsit vicces.
rob3r7o
Abban volt igaza h az akciót nem lett volna szabad lefujni idő előtt.
Carlonak meg nincs abban igaza h szabályos volt Nacho gólja.

Szerkesztette: csebi

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 749
Bayern’s Director Max Eberl: “We were all for a German Final. Everyone except the Polish referees!”

Azt azert megkérdezném tőle, h szerinte ha nem fúj bele a bíró, és HA gól lesz az akcióból 2-2nel fixen a bajorok jutnak tovább? Ilyen egyszerű a képlet?

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 1 éve
KeyG Baltimore Ravens 13 071
Ennyit vitatkozni egy dupla lesen. Igaza van Ancelottinak, Nacho gólja is szabálytalan volt el is vették, ez meg már rég le volt fújva 2 ember lesen állása miatt, tehát szabálytalan.
Ha ez gól akkor Nacho miatt elvett gól is gól.

Szerkesztette: KeyG

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
több mint 1 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 749
Szerintem most szakadt el nála is a cérna. Azert legyünk őszinték, évek óta másról se szól a fáma nonstop, h a real szerencsével, és/vagy a bírok miatt jut tovább kizárólag. Így azert megértem, h egy idő után neki is sok lesz ez, akarmekkora úriember. Nekem sem tetszik ez a stílus, de Tuchel nyilatkozata után én teljesen megértem most.
rob3r7o
Mit mondott? Azt láttam, hogy kérdezték a bírózásról, amire mondta, hogy Kimmich és Nacho is szabálytalan volt az elvett gólnál, szóval ők is hivatkozhatnak arra. De mi mást mondott? Mert ebben én nem látok semmi kirohanást.
Jughead
Ennyit mondott. Én sem érzem annyira szornyunek, mint ahogy elő van adva. Főleg Tuchellel szembeallitva, aki szerintem sokkal gazabb performanszt nyomott megint.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 1 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 749
Ja és ne felejtsük el Ancelotti tegnapi nyilatkozatát. Emlékeim szerint ennél sokkal nagyobb úriember volt mint h felvegye ezt a Mourinho stílust.

Mielőtt: Tuchelben ezt sem szerettem h mindig elővette a birot, nemcsak most hanem tavaly a City elleni sima kiesesnel. Ráadásul Tuchelnel mindig más a hibás, játékosok, sérülések bírok. Carlo emlékeim szerint nem ilyen volt, szomorú h erre a szintre süllyedt.
csebi
Szerintem most szakadt el nála is a cérna. Azert legyünk őszinték, évek óta másról se szól a fáma nonstop, h a real szerencsével, és/vagy a bírok miatt jut tovább kizárólag. Így azert megértem, h egy idő után neki is sok lesz ez, akarmekkora úriember. Nekem sem tetszik ez a stílus, de Tuchel nyilatkozata után én teljesen megértem most.
rob3r7o
Mondjuk most épp igaza van Tuchelnek. Ezért is rohadt rossz pillanat azt mondani amit. Főleg egy kétkezes fej támadásra azt mondani h szabályos …
csebi
De miben volt igaza Tuchelnek? Ő is meg az egész nemet sajtó úgy adja elő, mintha egy fix golt vettek volna el tőlük, ami minimum csúsztatás. Hiba volt a birotol megállítani a játékot, de úgy kezelni, h ha nem fúj bele fix gól, kicsit vicces.

Szerkesztette: rob3r7o

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 1 éve
r.baggio New York Giants Army Black Knights 64 349 — no es importante
Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Véletlenül se játsszál akkor az ea fc 24-gyel 😊

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 214
Szerintem most szakadt el nála is a cérna. Azert legyünk őszinték, évek óta másról se szól a fáma nonstop, h a real szerencsével, és/vagy a bírok miatt jut tovább kizárólag. Így azert megértem, h egy idő után neki is sok lesz ez, akarmekkora úriember. Nekem sem tetszik ez a stílus, de Tuchel nyilatkozata után én teljesen megértem most.
rob3r7o
Mit mondott? Azt láttam, hogy kérdezték a bírózásról, amire mondta, hogy Kimmich és Nacho is szabálytalan volt az elvett gólnál, szóval ők is hivatkozhatnak arra. De mi mást mondott? Mert ebben én nem látok semmi kirohanást.
több mint 1 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 16 947
Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
Willie Parker
Tudomásom szerint a canal+ nem rendelkezik azzal a technológiával amivel a VAR.
csebi
A bein szerint amúgy Mazraoui onside volt szóval ennyit a canal+rol:

 www.sportbible.com/football/football-news/champions-league/real-madrid-bayern-munich-offside-matthijs-de-ligt-937205-20240509?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR27DOS8HzoZJqzt23lx8bq6Ue5Zb916MsRqVfBpzmFt_t0maLb6mrhGJOM_aem_AdD3Ma3_cPhCBOwBCsxInxUleuCz9-rF73C0WDQ8qQNGBxa8d7g77j3ryd-zGNpzCSIlv8xqfMf5dM_pXXEQGsB6

De Ligt meg nem avatkozott játékba szóval ő mindegy ennél a pillanatnal.
csebi
A diario szerint meg lesen volt, szóval egy-egy
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 949 — Lucas Scott
Ja és ne felejtsük el Ancelotti tegnapi nyilatkozatát. Emlékeim szerint ennél sokkal nagyobb úriember volt mint h felvegye ezt a Mourinho stílust.

Mielőtt: Tuchelben ezt sem szerettem h mindig elővette a birot, nemcsak most hanem tavaly a City elleni sima kiesesnel. Ráadásul Tuchelnel mindig más a hibás, játékosok, sérülések bírok. Carlo emlékeim szerint nem ilyen volt, szomorú h erre a szintre süllyedt.
csebi
Szerintem most szakadt el nála is a cérna. Azert legyünk őszinték, évek óta másról se szól a fáma nonstop, h a real szerencsével, és/vagy a bírok miatt jut tovább kizárólag. Így azert megértem, h egy idő után neki is sok lesz ez, akarmekkora úriember. Nekem sem tetszik ez a stílus, de Tuchel nyilatkozata után én teljesen megértem most.
rob3r7o
Mondjuk most épp igaza van Tuchelnek. Ezért is rohadt rossz pillanat azt mondani amit. Főleg egy kétkezes fej támadásra azt mondani h szabályos …

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 949 — Lucas Scott
Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
Willie Parker
Tudomásom szerint a canal+ nem rendelkezik azzal a technológiával amivel a VAR.
csebi
A bein szerint amúgy Mazraoui onside volt szóval ennyit a canal+rol:

 www.sportbible.com/football/football-news/champions-league/real-madrid-bayern-munich-offside-matthijs-de-ligt-937205-20240509?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR27DOS8HzoZJqzt23lx8bq6Ue5Zb916MsRqVfBpzmFt_t0maLb6mrhGJOM_aem_AdD3Ma3_cPhCBOwBCsxInxUleuCz9-rF73C0WDQ8qQNGBxa8d7g77j3ryd-zGNpzCSIlv8xqfMf5dM_pXXEQGsB6

De Ligt meg nem avatkozott játékba szóval ő mindegy ennél a pillanatnal.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 749
Ja és ne felejtsük el Ancelotti tegnapi nyilatkozatát. Emlékeim szerint ennél sokkal nagyobb úriember volt mint h felvegye ezt a Mourinho stílust.

Mielőtt: Tuchelben ezt sem szerettem h mindig elővette a birot, nemcsak most hanem tavaly a City elleni sima kiesesnel. Ráadásul Tuchelnel mindig más a hibás, játékosok, sérülések bírok. Carlo emlékeim szerint nem ilyen volt, szomorú h erre a szintre süllyedt.
csebi
Szerintem most szakadt el nála is a cérna. Azert legyünk őszinték, évek óta másról se szól a fáma nonstop, h a real szerencsével, és/vagy a bírok miatt jut tovább kizárólag. Így azert megértem, h egy idő után neki is sok lesz ez, akarmekkora úriember. Nekem sem tetszik ez a stílus, de Tuchel nyilatkozata után én teljesen megértem most.

„History is a set of lies agreed upon.”
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 949 — Lucas Scott
Ja és ne felejtsük el Ancelotti tegnapi nyilatkozatát. Emlékeim szerint ennél sokkal nagyobb úriember volt mint h felvegye ezt a Mourinho stílust.

Mielőtt: Tuchelben ezt sem szerettem h mindig elővette a birot, nemcsak most hanem tavaly a City elleni sima kiesesnel. Ráadásul Tuchelnel mindig más a hibás, játékosok, sérülések bírok. Carlo emlékeim szerint nem ilyen volt, szomorú h erre a szintre süllyedt.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
ozibozi New York Giants 20 244
Én azt szeretném látni /általában/
amikor a labda elrúgásának a pillanata van, mert amikor centikről beszélünk akkor az nagyon nem mindegy mikor mit vonalaznak.
több mint 1 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 25 949 — Lucas Scott
Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
Willie Parker
Tudomásom szerint a canal+ nem rendelkezik azzal a technológiával amivel a VAR.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 1 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 16 947
Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
Willie Parker
A Real második gólját is kicentizték?

Érdekelne arról egy olyan kép, ahol a beadás pillanatában behúzzák a vonalakat. Sokat már nem számít, csak nem értem, hogy miért nem kötelező egy VAR döntés után berakni a közvetítésbe, hogy mi alapján döntöttek, sokkal tisztább lenne...
StormST
Ezt találtam, nem tudom mennyire official

 twitter.com/RMadridInfo/status/1788310579855126845
több mint 1 éve
csipkelli 4 010
El kell törölni a lest.
csipkelli
Hogy aztán nagy seggelés legyen a kapu előtt? Max előlhagynának 2 embert hogyha labdaszerzés van őket lehessen indítani, marha szar lenne.
(Amennyiben irónia volt nem jött át, sorry)
zacknorb
Az volt. Bár sokszor az az érzésem, hogy szőrszálhasogató baromság ez a vonalazgatás, nem pedig valami végzetes előnyszerzés. De ilyen a szabály.
Egyébként a 2 elől hagyott ember se lenne halálcsillag.

Szerkesztette: csipkelli
több mint 1 éve
Jughead Dallas Cowboys 6 214
Egyébként ha jól emlékszem, a les beintésénél a komplett Real leállt, kapussal, védővel együtt. Szóval simán lehet, hogy nem is lett volna gól amúgy se, de jelenlegi szabály szerint inkább les.
De ezt már 1000x leírtam, az ilyenekért a k.anyját az egész futballnak, ez ne legyen már les, hogy a támadó bal heregolyója (kis túlzással) előrébb van mint a védő jobb heregolyója. Az nálam simán egyvonal, mert segítsük a támadófocit.
NB2
Canal+-on kicentizték, és az egyik Bayernes, de Ligt 9 centivel, a másik pedig 4 centivel volt előrébb, minta hátrébb álló védő vonala (azt hiszem talán a térdét nézték ott egyvonalnak). Egyébként deLigt úgy volt tétlen lesen, hogy 3,5 métert a labda felé mozgott még, ez a francia szakértők szerint zavarás és les.
Willie Parker
A Real második gólját is kicentizték?

Érdekelne arról egy olyan kép, ahol a beadás pillanatában behúzzák a vonalakat. Sokat már nem számít, csak nem értem, hogy miért nem kötelező egy VAR döntés után berakni a közvetítésbe, hogy mi alapján döntöttek, sokkal tisztább lenne...
StormST
A Bayernes les szitut nem nézhette vissza a VAR, mert nem volt rá ok.

A Real gólját visszanézte, azt meg is mutatták.
több mint 1 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 20 861 — Kinek mit intézett a kormánya
El kell törölni a lest.
csipkelli
Hogy aztán nagy seggelés legyen a kapu előtt? Max előlhagynának 2 embert hogyha labdaszerzés van őket lehessen indítani, marha szar lenne.
(Amennyiben irónia volt nem jött át, sorry)

Poloska vagyok.