Soccer
41 feliratkozó
több mint 3 éve
MU Pool harc várható Darwinért.

Liverpool Fc
több mint 3 éve
Törő a mai labdarúgásban kb addig jutott volna, mint Radó, Nyilasi nemzetközi szinten semmit nem ért el, Détári azt mondom oké, de Sallai vagy Szoboszlai nem sokkal maradnak el tőle tehetségben, és jó esetben még vagy 10 Bundesligás év van a karrierjükben

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Minden viszonyítás kérdése. Ha az andorrai meccshez mérjük magunkat, akkor kifejezetten jól állunk, valóban. Én azonban ahhoz a korszakhoz viszonyítok, amikor már mélyrepülésben volt a magyar foci: hetvenes évek vége, nyolcvanas évek.Igen.Igencsak keresi a helyét ez az egész lebonyolítás. Gondolom a kezdők minőségéből aAmikor megverjük őket, akkor jaj, senkit nem érdekel ez a Nemzetek ligája a nagyon közül, félgőzzel játszanak, szegény túlhajszolt angolok hátuk közepére se kívánják ellenünk se a meccseket, de most akkor mégis vért isznak, meg hajtani fognak mint az állat? Akkor mégis van amikor számít ez a sorozat?Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz aTartok attól a meccstől nagyon, szerintem igazi háború lesz, az angol sajtótól kezdve mindenki vért akar majd látni. Ráadásul két héten belül 4 A-ligás meccs, fizikailag durván felőröl, főleg hogy itthon menni fognak mint a mérgezett egerek a fiúk..
visszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
ozibozi
#JC6
zavi27
Cserék számából vagy az adott ország sportsajtójából kaphatunk bármiféle kiindulási alapot.
Szándékosan kikapni gyanítom vlsz senki sem akar.
ozibozi
De attól függetlenül, hogy nekünk a legfontosabbak a meccsek, nekem pozitív az, hogy 2 EB döntőssel játszva nem 0 ponttal állunk úgyhogy simán legyaltak mindent.
Mindig mindent meg lehet magyarázni, hogy nem VB, nem EB, hátuk közepére se kívnáják ettől függetlenül full optimizmussal töltött el a két meccs engem.
Őszintén engem nem érdekel, hol van a helye az NL-nek tolunk rövid időn belül 3 elit csapattal meccseket, amiken fejlődhetünk elit csapatok ellen még ha B vagy C válogatott is, ettől függetlenül felettünk vannak sokkal.
Az se érdekel, hogy erről mit ír a magyar sajtó, mert normális ember nem olvassa el pláne nem reagál rá, hogy a propaganda sajtó milyen hírt generál egy focimeccsből (vagy másból).
Valaki azt mondja az andorrai meccs után, hogy itt fogunk állni 2022 júniusában én tapsoltam volna örömömben.
Toca
Nézzük hát. Akkor egy 16 csapatos és két 24 csapatos VB-n szerepeltünk (Argentína 1978, Spanyolország 1982, Mexikó 1986). Mindháromból nemzeti gyász lett, mert nem jutottunk tovább a csoportból. Mexikó előtt 80 ezer ember fütyült a Népstadionban (egyébként bunkó módon), amiért egy számunkra már tét nélküli meccsen, csoportelsőként 1:0-ra merészeltünk kikapni attól a Hollandiától, amelynek létszükséglet volt a győzelem.
Hangsúlyozom: ez már a mélyrepülés időszaka. Szándékosan nem az ötvenes vagy hatvanas éveket vettem alapul. 1986 (!) óta a közelébe se tudtunk szagolni VB-nek. Helyette annak örvendezünk, hogy „tisztességgel helytállt” a magyar válogatott a felturbózott létszámú EB-n abban a „halálcsoportban”, amely csak nevében volt az, a teljesítménye alapján véletlenül sem.
Az, hogy kijutunk az EB-re, már nem olyan fokmérő, mint régebben volt. Az üzleti szempont diktál, legyen minél több csapat, annál nagyobb a nézettség. A VB dettó.
Nekem inkább az a kérdésem: mi a fasz történt ebben az országban a focival az elmúlt 32, azon belül is az elmúlt 12 évben? Van néhány tehetséges srác a válogatottban, aki „egész ügyesen mozog a pályán” és „nem pattan el tőle a labda”, de nincs egyetlen játékosunk sem, aki halványan emlékeztetne egy klasszisra. Miért nem képes világra jönni legalább egy Törőcsik, Nyilasi vagy Détári?
több mint 3 éve
Amúgy azt megmagyarázná valaki, hogy pl egy angol válogatott mi a fenéért nem áll ki legalább a B keretével ezeken a meccseken? Szerződés kötelezi őket vagy mi az oka?Az angol sajtó vért ivott és belehajszolja őket!😛
r.baggio
több mint 3 éve
Amúgy azt megmagyarázná valaki, hogy pl egy angol válogatott mi a fenéért nem áll ki legalább a B keretével ezeken a meccseken? Szerződés kötelezi őket vagy mi az oka?

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 3 éve
Mondjuk amíg meg mindig a bajnoki szezonok után voltak a nagy tornák nyáron, akkor meg azon ment már régóta a rinyálás, hogy jaj kifacsart játékosok a hosszú bajnoki szezon után fáradtan mennek a VB-re, EB-re, főleg az angol bajnokságban szereplők, ez a legrosszabb időpont kb. ezért egyre színvonaltalanabb a torna, a csoportmeccseket ellazsálják a nagy csapatok unalmas meccseken, csak valahogy menjenek tovább stb. stb. Létezne bármikor is az évben nekik jó időpont?😊 Szerintem ha a katari háttérvonalat leveszük, és máshol lenne mondjuk, érdekes kísérlet lehetne hogy akkor a nemrég beindult bajnokságokból jőve, még alig pár meccsel a lábakban milyen szintű lenne egy ilyen torna.Sokan lenyomtak? Jah, a kokemeny NB I-ben, netan itt valamelyik szomszedos bajnoksagban... A topligasaink kozul meg a 80 szazalek ritacios jatekos volt, vagy amugy serult is volt 1-2-3 honapot nettoban, tehat annyival is kevesebb tetmeccs van a lababan.Nem tudom mire fel ez a reakció, pusztán arra céloztam volna, hogy mire elérünk Angliába, hullák leszünk fizikailag, ráadásul Rossi egyáltalán nem rotál, 85%-ban mindig ugyanaz a kezdő, akik közül sokan lenyomtak egy teljes szezont, plusz még nem is cserél, csak a 85. perc után, így pedig teljes a KO.Amikor megverjük őket, akkor jaj, senkit nem érdekel ez a Nemzetek ligája a nagyon közül, félgőzzel játszanak, szegény túlhajszolt angolok hátuk közepére se kívánják ellenünk se a meccseket, de most akkor mégis vért isznak, meg hajtani fognak mint az állat? Akkor mégis van amikor számít ez a sorozat?Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz aTartok attól a meccstől nagyon, szerintem igazi háború lesz, az angol sajtótól kezdve mindenki vért akar majd látni. Ráadásul két héten belül 4 A-ligás meccs, fizikailag durván felőröl, főleg hogy itthon menni fognak mint a mérgezett egerek a fiúk..
visszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
ozibozi
#JC6
zavi27
A dolog másik oldala, hogy az angolok mészárlást akarnak rendezni, nem csak a vereség, hanem a sajtó által generált feszültségek miatt is.
Ezért lenne jó, ha észnél lenne az olasz és nem facsarná ki a csapatot teljesen.
A NL-sorozatról szó sem volt. Nekünk vérremegy, a többiek meg úgy gondolják, tuti kijutnak majd a selejtezőkből, de őket pont leszarom 😀
#JC6
Szoval a legkisebb mertekig sem ertek egyet azzal, hogy hullanak kellene lennie a csapatnak.
Mint ahogy szerintem az angolok egyaltalan nem egnek majd tuzben addigra sem, a vb eveben nekik ez kin, emiatt a nevetseges sorozat miatt konkretan semmit sem pihenhet egy topligas jatekos, novemberben meg a teljes europai labdarugas kaoszba fullad a szanalmas katari bohocok miatt, aminek megintcsak egyebkent a jatekosok isszak meg a levet. Ezaltal mi is, mert szepen nezhetunk majd vegig egy vilagbajnoksagot, amin a csapatok 80 szazaleka tenyleg hulla faradt lesz.
Az angolok nem akarnak meszarlast rendezni, csak a media generalja ezeket az urban legendeket. Amit egyebkent jol mutat, hogy basztak itthon nekunk tavaly annyit, amennyit epp kedvuk volt, hulyere alaztak, de mivel azon a meccsen volt a Sterlinges dobalas, a nacizasok es az oriasi szurkoloi balhek, a visszavago elott hetekkel a brit media mar sulykolta a csapatba, hogy hu, ezeket a rohadt szemeteket szet kell tomni. A vege lett egy iksz ugy, hogy az elso perctol kezdve latta a hulye is, hogy a jatekosok le se szarjak az egeszet, hiaba a sajto nyomasa.
Most ugyanezt eroltetik, de ugyanugy le se fogjak tojni a jatekosok szvsz. Kisebb bajuk is nagyobb annal, minthogy a media mit gerjeszt mar megint. Tul akarnak lenni az egeszen, aztan csokolom.
Stez
több mint 3 éve
Sokan lenyomtak? Jah, a kokemeny NB I-ben, netan itt valamelyik szomszedos bajnoksagban... A topligasaink kozul meg a 80 szazalek ritacios jatekos volt, vagy amugy serult is volt 1-2-3 honapot nettoban, tehat annyival is kevesebb tetmeccs van a lababan.Nem tudom mire fel ez a reakció, pusztán arra céloztam volna, hogy mire elérünk Angliába, hullák leszünk fizikailag, ráadásul Rossi egyáltalán nem rotál, 85%-ban mindig ugyanaz a kezdő, akik közül sokan lenyomtak egy teljes szezont, plusz még nem is cserél, csak a 85. perc után, így pedig teljes a KO.Amikor megverjük őket, akkor jaj, senkit nem érdekel ez a Nemzetek ligája a nagyon közül, félgőzzel játszanak, szegény túlhajszolt angolok hátuk közepére se kívánják ellenünk se a meccseket, de most akkor mégis vért isznak, meg hajtani fognak mint az állat? Akkor mégis van amikor számít ez a sorozat?Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz aTartok attól a meccstől nagyon, szerintem igazi háború lesz, az angol sajtótól kezdve mindenki vért akar majd látni. Ráadásul két héten belül 4 A-ligás meccs, fizikailag durván felőröl, főleg hogy itthon menni fognak mint a mérgezett egerek a fiúk..
visszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
ozibozi
#JC6
zavi27
A dolog másik oldala, hogy az angolok mészárlást akarnak rendezni, nem csak a vereség, hanem a sajtó által generált feszültségek miatt is.
Ezért lenne jó, ha észnél lenne az olasz és nem facsarná ki a csapatot teljesen.
A NL-sorozatról szó sem volt. Nekünk vérremegy, a többiek meg úgy gondolják, tuti kijutnak majd a selejtezőkből, de őket pont leszarom 😀
#JC6
Szoval a legkisebb mertekig sem ertek egyet azzal, hogy hullanak kellene lennie a csapatnak.
Mint ahogy szerintem az angolok egyaltalan nem egnek majd tuzben addigra sem, a vb eveben nekik ez kin, emiatt a nevetseges sorozat miatt konkretan semmit sem pihenhet egy topligas jatekos, novemberben meg a teljes europai labdarugas kaoszba fullad a szanalmas katari bohocok miatt, aminek megintcsak egyebkent a jatekosok isszak meg a levet. Ezaltal mi is, mert szepen nezhetunk majd vegig egy vilagbajnoksagot, amin a csapatok 80 szazaleka tenyleg hulla faradt lesz.
Az angolok nem akarnak meszarlast rendezni, csak a media generalja ezeket az urban legendeket. Amit egyebkent jol mutat, hogy basztak itthon nekunk tavaly annyit, amennyit epp kedvuk volt, hulyere alaztak, de mivel azon a meccsen volt a Sterlinges dobalas, a nacizasok es az oriasi szurkoloi balhek, a visszavago elott hetekkel a brit media mar sulykolta a csapatba, hogy hu, ezeket a rohadt szemeteket szet kell tomni. A vege lett egy iksz ugy, hogy az elso perctol kezdve latta a hulye is, hogy a jatekosok le se szarjak az egeszet, hiaba a sajto nyomasa.
Most ugyanezt eroltetik, de ugyanugy le se fogjak tojni a jatekosok szvsz. Kisebb bajuk is nagyobb annal, minthogy a media mit gerjeszt mar megint. Tul akarnak lenni az egeszen, aztan csokolom.
több mint 3 éve
Nem tudom mire fel ez a reakció, pusztán arra céloztam volna, hogy mire elérünk Angliába, hullák leszünk fizikailag, ráadásul Rossi egyáltalán nem rotál, 85%-ban mindig ugyanaz a kezdő, akik közül sokan lenyomtak egy teljes szezont, plusz még nem is cserél, csak a 85. perc után, így pedig teljes a KO.Amikor megverjük őket, akkor jaj, senkit nem érdekel ez a Nemzetek ligája a nagyon közül, félgőzzel játszanak, szegény túlhajszolt angolok hátuk közepére se kívánják ellenünk se a meccseket, de most akkor mégis vért isznak, meg hajtani fognak mint az állat? Akkor mégis van amikor számít ez a sorozat?Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz aTartok attól a meccstől nagyon, szerintem igazi háború lesz, az angol sajtótól kezdve mindenki vért akar majd látni. Ráadásul két héten belül 4 A-ligás meccs, fizikailag durván felőröl, főleg hogy itthon menni fognak mint a mérgezett egerek a fiúk..
visszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
ozibozi
#JC6
zavi27
A dolog másik oldala, hogy az angolok mészárlást akarnak rendezni, nem csak a vereség, hanem a sajtó által generált feszültségek miatt is.
Ezért lenne jó, ha észnél lenne az olasz és nem facsarná ki a csapatot teljesen.
A NL-sorozatról szó sem volt. Nekünk vérremegy, a többiek meg úgy gondolják, tuti kijutnak majd a selejtezőkből, de őket pont leszarom 😀
több mint 3 éve
Tökéletesen egyetértek ezzel. Ezért vetettem fel, hogy sokan fanyalognak továbbra is ezekre a meccsekre, játékunkra, eredményeinkre. Oh, istenem ha az utóbbi 30 évben ilyen ellenfelek ellen ilyen meccseken játszottunk volna folyamatosan. Minden ilyen meccsélményt értékelni kell, persze isteníteni, túlértékelni sem szabad.Igen.Igencsak keresi a helyét ez az egész lebonyolítás. Gondolom a kezdők minőségéből aAmikor megverjük őket, akkor jaj, senkit nem érdekel ez a Nemzetek ligája a nagyon közül, félgőzzel játszanak, szegény túlhajszolt angolok hátuk közepére se kívánják ellenünk se a meccseket, de most akkor mégis vért isznak, meg hajtani fognak mint az állat? Akkor mégis van amikor számít ez a sorozat?Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz aTartok attól a meccstől nagyon, szerintem igazi háború lesz, az angol sajtótól kezdve mindenki vért akar majd látni. Ráadásul két héten belül 4 A-ligás meccs, fizikailag durván felőröl, főleg hogy itthon menni fognak mint a mérgezett egerek a fiúk..
visszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
ozibozi
#JC6
zavi27
Cserék számából vagy az adott ország sportsajtójából kaphatunk bármiféle kiindulási alapot.
Szándékosan kikapni gyanítom vlsz senki sem akar.
ozibozi
De attól függetlenül, hogy nekünk a legfontosabbak a meccsek, nekem pozitív az, hogy 2 EB döntőssel játszva nem 0 ponttal állunk úgyhogy simán legyaltak mindent.
Mindig mindent meg lehet magyarázni, hogy nem VB, nem EB, hátuk közepére se kívnáják ettől függetlenül full optimizmussal töltött el a két meccs engem.
Őszintén engem nem érdekel, hol van a helye az NL-nek tolunk rövid időn belül 3 elit csapattal meccseket, amiken fejlődhetünk elit csapatok ellen még ha B vagy C válogatott is, ettől függetlenül felettünk vannak sokkal.
Az se érdekel, hogy erről mit ír a magyar sajtó, mert normális ember nem olvassa el pláne nem reagál rá, hogy a propaganda sajtó milyen hírt generál egy focimeccsből (vagy másból).
Valaki azt mondja az andorrai meccs után, hogy itt fogunk állni 2022 júniusában én tapsoltam volna örömömben.
Toca
több mint 3 éve
Igen.Igencsak keresi a helyét ez az egész lebonyolítás. Gondolom a kezdők minőségéből aAmikor megverjük őket, akkor jaj, senkit nem érdekel ez a Nemzetek ligája a nagyon közül, félgőzzel játszanak, szegény túlhajszolt angolok hátuk közepére se kívánják ellenünk se a meccseket, de most akkor mégis vért isznak, meg hajtani fognak mint az állat? Akkor mégis van amikor számít ez a sorozat?Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz aTartok attól a meccstől nagyon, szerintem igazi háború lesz, az angol sajtótól kezdve mindenki vért akar majd látni. Ráadásul két héten belül 4 A-ligás meccs, fizikailag durván felőröl, főleg hogy itthon menni fognak mint a mérgezett egerek a fiúk..
visszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
ozibozi
#JC6
zavi27
Cserék számából vagy az adott ország sportsajtójából kaphatunk bármiféle kiindulási alapot.
Szándékosan kikapni gyanítom vlsz senki sem akar.
ozibozi
De attól függetlenül, hogy nekünk a legfontosabbak a meccsek, nekem pozitív az, hogy 2 EB döntőssel játszva nem 0 ponttal állunk úgyhogy simán legyaltak mindent.
Mindig mindent meg lehet magyarázni, hogy nem VB, nem EB, hátuk közepére se kívnáják ettől függetlenül full optimizmussal töltött el a két meccs engem.
Őszintén engem nem érdekel, hol van a helye az NL-nek tolunk rövid időn belül 3 elit csapattal meccseket, amiken fejlődhetünk elit csapatok ellen még ha B vagy C válogatott is, ettől függetlenül felettünk vannak sokkal.
Az se érdekel, hogy erről mit ír a magyar sajtó, mert normális ember nem olvassa el pláne nem reagál rá, hogy a propaganda sajtó milyen hírt generál egy focimeccsből (vagy másból).
Valaki azt mondja az andorrai meccs után, hogy itt fogunk állni 2022 júniusában én tapsoltam volna örömömben.
több mint 3 éve
Igencsak keresi a helyét ez az egész lebonyolítás. Gondolom a kezdők minőségéből aAmikor megverjük őket, akkor jaj, senkit nem érdekel ez a Nemzetek ligája a nagyon közül, félgőzzel játszanak, szegény túlhajszolt angolok hátuk közepére se kívánják ellenünk se a meccseket, de most akkor mégis vért isznak, meg hajtani fognak mint az állat? Akkor mégis van amikor számít ez a sorozat?Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz aTartok attól a meccstől nagyon, szerintem igazi háború lesz, az angol sajtótól kezdve mindenki vért akar majd látni. Ráadásul két héten belül 4 A-ligás meccs, fizikailag durván felőröl, főleg hogy itthon menni fognak mint a mérgezett egerek a fiúk..
visszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
ozibozi
#JC6
zavi27
Cserék számából vagy az adott ország sportsajtójából kaphatunk bármiféle kiindulási alapot.
Szándékosan kikapni gyanítom vlsz senki sem akar.
több mint 3 éve
Amikor megverjük őket, akkor jaj, senkit nem érdekel ez a Nemzetek ligája a nagyon közül, félgőzzel játszanak, szegény túlhajszolt angolok hátuk közepére se kívánják ellenünk se a meccseket, de most akkor mégis vért isznak, meg hajtani fognak mint az állat? Akkor mégis van amikor számít ez a sorozat?Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz aTartok attól a meccstől nagyon, szerintem igazi háború lesz, az angol sajtótól kezdve mindenki vért akar majd látni. Ráadásul két héten belül 4 A-ligás meccs, fizikailag durván felőröl, főleg hogy itthon menni fognak mint a mérgezett egerek a fiúk..
visszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
ozibozi
#JC6
több mint 3 éve
Angoloknak viszont meg kéne mutatni a Wembleybe, hogy rohadjanak meg. Mertha a St.Pauli ultrái szólnák meg a magyarokat az oké, de ne a nyomorék prolik tegyék akiknél a fizikai aggresszió az általános. Wembley és BL-döntős betörések, Saka-Sancho-Rashford verbális bántalmazása, 2016-os EB-n halálos áldozatokkal járó tömegverekedések az oroszokkal és a francia rendőrökkel, és az UEFA minden évben kisorsol nekik pár mediterrán várost amit szétverhetnek.www.theguardian.com/football/2022/jun/07/england-fans-arrested-munich-nazi-salutes-hotel-room-damage
Ezek az emberek ne olyan cikkeket rakjanak ki amiben kollektíven rám, és mindenkire, valamint a játékosokra is bűnösként hivatkoznak, a nemzetisége miatt (feel the irony), mert van pár ember aki szerint rohadt jó fütyülgetni mert "hatalmas probléma" hogy Phil és John letérdel.
Heisman
De a szemét rasszista magyar kisgyerekek fütyültek 😀

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Na szegény 😕elment egy legenda
www.facebook.com/rakoczifc/photos/a.151586364892144/5668950979822294
RIP
eaglesmcnabb
több mint 3 éve
Na szegény 😕 www.facebook.com/rakoczifc/photos/a.151586364892144/5668950979822294
RIP
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Angoloknak viszont meg kéne mutatni a Wembleyben, hogy rohadjanak meg. Mertha a St.Pauli ultrái szólnák meg a magyarokat az oké, de ne a nyomorék prolik tegyék akiknél a fizikai aggresszió az általános. Wembley és BL-döntős betörések, Saka-Sancho-Rashford verbális bántalmazása, 2016-os EB-n halálos áldozatokkal járó tömegverekedések az oroszokkal és a francia rendőrökkel, és az UEFA minden évben kisorsol nekik pár mediterrán várost amit szétverhetnek.Nem a Wembleyben lesz a meccs, hanem a Wolverhampton stadionjában
Ezek az emberek ne olyan cikkeket rakjanak ki amiben kollektíven rám, és mindenkire, valamint a játékosokra is bűnösként hivatkoznak, a nemzetisége miatt (feel the irony), mert van pár ember aki szerint rohadt jó fütyülgetni mert "hatalmas probléma" hogy Phil és John letérdel.
Heisman
Poloska vagyok.
több mint 3 éve
Na jó éjszakát 🤣Ügyesen bekocogott majd nem esett pofára amikor elnyomta vézna, ovis testét egy olasz védő.
A cserék között pedig több fiatal is lehetőséget kapott, köztük Vancsa Zalán, aki 17 évesen mutatkozhatott be a magyar válogatottban.
„Azért hívtam meg, és küldtem pályára, mert rendkívüli kvalitásokkal rendelkező játékos, nagyon gyors, és technikás. Nincs rajta nyomás, bátran lép pályára, s abban a kevés időben, amit kapott, meg tudta mutatni, mit tud.”
#JC6
Azt hiszem minden elit játékos így kezdi...
több mint 3 éve
Angoloknak viszont meg kéne mutatni a Wembleybe, hogy rohadjanak meg. Mertha a St.Pauli ultrái szólnák meg a magyarokat az oké, de ne a nyomorék prolik tegyék akiknél a fizikai aggresszió az általános. Wembley és BL-döntős betörések, Saka-Sancho-Rashford verbális bántalmazása, 2016-os EB-n halálos áldozatokkal járó tömegverekedések az oroszokkal és a francia rendőrökkel, és az UEFA minden évben kisorsol nekik pár mediterrán várost amit szétverhetnek.Nézd, van valami abban, amit mondasz (nem teljesen, de legalább részben), és az sem baj, ha nem szeretsz egy adott népet, de azért sose told fullba a kretént.
Ezek az emberek ne olyan cikkeket rakjanak ki amiben kollektíven rám, és mindenkire, valamint a játékosokra is bűnösként hivatkoznak, a nemzetisége miatt (feel the irony), mert van pár ember aki szerint rohadt jó fütyülgetni mert "hatalmas probléma" hogy Phil és John letérdel.
Heisman
több mint 3 éve
Nem mellesleg ezeknek a csapatoknak igen mély a kerete, ők rotàlhatnak, mi nem, már csak ezért is félek attól hogy az lesz vagy egy 0-6.Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz aTartok attól a meccstől nagyon, szerintem igazi háború lesz, az angol sajtótól kezdve mindenki vért akar majd látni. Ráadásul két héten belül 4 A-ligás meccs, fizikailag durván felőröl, főleg hogy itthon menni fognak mint a mérgezett egerek a fiúk..
visszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
ozibozi
#JC6

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
Na jó éjszakát 🤣A cserék között pedig több fiatal is lehetőséget kapott, köztük Vancsa Zalán, aki 17 évesen mutatkozhatott be a magyar válogatottban.
„Azért hívtam meg, és küldtem pályára, mert rendkívüli kvalitásokkal rendelkező játékos, nagyon gyors, és technikás. Nincs rajta nyomás, bátran lép pályára, s abban a kevés időben, amit kapott, meg tudta mutatni, mit tud.”
több mint 3 éve
Angoloknak viszont meg kéne mutatni a Wembleybe, hogy rohadjanak meg. Mertha a St.Pauli ultrái szólnák meg a magyarokat az oké, de ne a nyomorék prolik tegyék akiknél a fizikai aggresszió az általános. Wembley és BL-döntős betörések, Saka-Sancho-Rashford verbális bántalmazása, 2016-os EB-n halálos áldozatokkal járó tömegverekedések az oroszokkal és a francia rendőrökkel, és az UEFA minden évben kisorsol nekik pár mediterrán várost amit szétverhetnek.Ezek az emberek ne olyan cikkeket rakjanak ki amiben kollektíven rám, és mindenkire, valamint a játékosokra is bűnösként hivatkoznak, a nemzetisége miatt (feel the irony), mert van pár ember aki szerint rohadt jó fütyülgetni mert "hatalmas probléma" hogy Phil és John letérdel.
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 3 éve
Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz aTartok attól a meccstől nagyon, szerintem igazi háború lesz, az angol sajtótól kezdve mindenki vért akar majd látni. Ráadásul két héten belül 4 A-ligás meccs, fizikailag durván felőröl, főleg hogy itthon menni fognak mint a mérgezett egerek a fiúk..
visszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
ozibozi
több mint 3 éve
Lesz még itt baj a cigánnyal, függetlenül hogy egy geci, vagy csak egy patkány.
több mint 3 éve
Játszottunk az európa-bajnoki döntő két résztvevőjével.Tétmeccsen, A-keretek ellen.
Van 3 pontunk, 2:2-es gólkülönbségünk.
Ezek a tények.
Lehet fikázni a válogatottat, hiszen Orbán egy geci.
Szerkesztette: Őszentsége Sobri Jóska
több mint 3 éve
Mondjuk aki valaha is sportolt, és tudja hogy ha egy igencsak erősebb ellen lesz avisszavágó egy kifutott eredmény után, az tud majd fájni.
Lehet nem a nácik elleni meccs miatt aggódnék, hanem a kinti angol vendettától lennék beszarva.
Az lesz a kemény ott idegenben. Ott vlsz nem állnak meg kegyelemből, az elmúlt hetek nagyképűsége után. Az erőnlétet meg hagyjuk is majd.
Szerkesztette: ozibozi